Jézus Pilátusról

Jézus a látnokhoz, s rajta keresztül mindenkihez:
-- Azt akarom, hogy elmélkedjél Pilátussal való találkozásomról. János, aki szinte mindig jelen volt, vagy legalábbis nagyon közel, a legpontosabb tanúja és elbeszélője annak, miként vittek Kaifás házától Pilátushoz. Megjelöli: ,,korán reggel''. Valóban, láttam, hogy a nap éppen elkezdôdött. Megjegyzi azt is: ,,ők (a zsidók) nem léptek be, nehogy megfertőzzék magukat, és ne tudják elfogyasztani a húsvétot''. A képmutatók, mint mindig, veszélyesnek találták, hogy megfertőzzék magukat egy pogány házának porába taposásával, de nem találták bűnnek, hogy megöljenek egy Ártatlant, és bűntényük befejezése után megelégedett lélekkel még jobban élvezzék a húsvéti vacsorát. Ma is sok követőjük van. Mindazok, akik bensőjükben rosszat tesznek, de kifelé tiszteletben tartják a vallást és Isten szeretetét, hasonlók hozzájuk. Külsőségek, külsőségek, nem pedig igazi vallásosság! Undort és méltatlankodást keltenek bennem. Mivel a zsidók nem léptek be Pilátushoz, ő ment ki, hogy meghallgassa, mit akar a zajongó tömeg. Mivel tapasztalattal rendelkezett a kormányzásban és az ítélethozásban, egyetlen pillantással felfogta, hogy nem én vagyok a bűnös, hanem a gyűlölettől részeg nép. Amikor egymásra néztünk, kölcsönösen olvastunk egymás szívében. Én megítéltem őt, úgy, amilyen volt, ő pedig megítélt engem, amilyen én voltam. Én szántam őt, mert gyenge ember volt. Ő pedig szánt engem, mert Ártatlan voltam. Az első pillanattól kezdve igyekezett megmenteni. Mivel egyedül Rómának volt fenntartva az igazságszolgáltatás joga, meg akart menteni engem azzal, hogy azt mondta nekik: ,,Ítéljétek el őt saját törvényetek szerint!''

Másodszor is képmutató módon a zsidók nem akartak elítélni. Igaz, hogy Rómáé volt az igazságszolgáltatás joga, de amikor Istvánt megkövezték, akkor is Róma uralkodott egész Jeruzsálemben. És ők, ennek ellenére elhatározták és végrehajtották az ítéletet anélkül, hogy törődtek volna Rómával. Engem nem szerettek, csak gyűlöltek, és féltek tőlem. Nem akarták elhinni, hogy a Messiás vagyok, de maguk kezével megölni sem akartak, mert attól féltek, hátha mégis az vagyok. Azért másképpen jártak el, és engem azzal vádoltak, hogy lázítok Róma hatalma ellen, amint ti mondanátok: ,,lázadó'' vagyok. Így akarták elérni, hogy Róma elítéljen. Hírhedt termükben, és többször is három éves működésem
alatt, azzal vádoltak, hogy káromkodom, hamis próféta vagyok, és mint ilyent meg kellene kövezniük, vagy bármiképpen meg kellene ölniük. De most, hogy ne ők végezzenek ki, amiért, ösztönszerűen megérezték, hogy megbüntették volna őket, Rómával végeztetik el azt, azzal vádolva engem, hogy gonosztevő és lázadó vagyok. Semmi sem könnyebb, amikor a tömeg aljassá vált és vezetőiket megszállta az ördög, mint az, hogy egy ártatlant vádoljanak, szabadjára engedve vad és zsarnok vágyaikat, hogy eltávolítsák maguk közül azt, aki akadályt képez számukra, és elítéli őket.

Visszatértünk az akkori időkhöz. A világ időnként, miután melengette az elfajult eszméket, kirobban ilyen torz megnyilvánulásokban. Mint egy hatalmas, terhes állapotban lévő lény, a tömeg, miután méhében táplálta vadállatának vad tanításait, megszüli azt, hogy az viszont elnyelje. Először a jobbakat nyeli el, utána önmagát. Pilátus visszatér az ítélőszékbe, és odahív engem. És kikérdez. Már hallott másokat rólam beszélni. Századosai között voltak néhányan, akik
szeretettel ismételték nevemet, könnyekkel szemükben, és mosollyal szívükben, és jótevőként emlegettek. A kormányzónak tett jelentéseikben, amikor kérdezte őket e felől a Próféta felől, aki magához vonzotta a tömegeket, és új tanítást hirdetett, amelyben egy furcsa országról beszélt, amelyet a pogány ész nem volt képes felfogni, mindig azt válaszolták, hogy szelíd és jó vagyok, nem keresem e világ dicsôségét, a tekintély viselői iránt tiszteletet és engedelmességet tanítok és gyakorlok. Ők őszintébbek voltak a zsidóknál, és az igazságot mondták: Az elmúlt vasárnap, amikor a tömeg kiáltozása felkeltette figyelmüket, egy fegyvertelen embert láttak az úton, szamárháton, áldást osztogatva, körülvéve a gyermekektől és az asszonyoktól. Felfogták, hogy ez az ember nem lehet veszélyes Róma számára. Pilátus azért tudni akarja, hogy király vagyok-e? Pogány, kételkedő gúnyos módján kissé nevetni akart ezen a szamárháton járó
királyon, akinek mezítlábas gyermekek és mosolygó asszonyok, a népből származó férfiak képezik kíséretét. Ezen a királyon, aki három éve hirdeti, hogy ne vonzzon senkit a gazdagság és a hatalom, s aki csak a szellem és a lélek meghódításáról beszél. Mi a lélek egy pogány számára? Hiszen még isteneiknek sincs lelkük! Lehetne hát az embernek?

Most is ez a koronázatlan, palota, udvar, katonaság nélküli király azt ismétli neki, hogy királysága nem e világból való. Annyira igaz ez, hogy egyetlen szolgája, egyetlen katonája sincs, aki védelmére kelne, és kiszakítaná ellenségei kezéből. Pilátus, székén ülve, vizsgál engem, mert talány vagyok számára. Ha szabaddá tenné magát az emberi gondoktól, állásának gőgjétôl, a pogányság tévedéseitől, akkor azonnal felfogná, ki vagyok. De hogyan hatolhat be a fény oda, ahol túl sok dolog elzárja a nyílásokat, amelyeken a fény beléphetne?
Mindig így van, gyermekeim! Ma is. Hogyan léphetne be Isten az Ő világosságával oda, ahol többé nincs számára hely, és az ajtók és ablakok el vannak zárva és védi őket a kevélység, az emberi érdek, a bűn, a zsarolás, mindmegannyi őr a Sátán szolgálatában Isten ellen? Pilátus nem volt képes felfogni, milyen az én országom. És ami a fájdalmas: nem kéri, hogy megmagyarázzam neki. Felhívásomra, hogy megismerje az Igazságot, ő, a féktelen pogány azt válaszolja: ,,Mi az igazság?'' és vállrándítással elintézi a kérdést.
Ó, gyermekeim, gyermekeim! Ó, mai Pilátusaim! Ti is, mint Poncius Pilátus, egy vállrándítással elintézitek a leginkább életbevágó kérdéseket. Felesleges, idejét múlta dolgoknak tűnnek azok számotokra. Mi az Igazság? A pénz? Nem! A nő? Nem! A hatalom? Nem! A testi egészség? Nem! A földi dicsőség? Nem! Akkor ne törődjünk vele! Nem érdemes egy délibáb után futni! A pénz, a nők, a hatalom, a jó egészség, a kényelem, a megtiszteltetés, ezek kézzelfogható dolgok, hasznosak, ezeket mindenáron szeretni kell és el kell érni! Így gondolkoztok. Rosszabbak vagytok Ézsaunál, és elcserélitek az örök javakat egy közönséges ételért, ami árt testi egészségeteknek és árt örök üdvösségeteknek. Miért nem kérdezitek kitartóan? ,,Mi az Igazság?'' 

Az Igazság nem kíván mást, csak hogy megismertesse magát, kioktasson titeket róla. Előttetek áll, mint Pilátus előtt, szeretetteljes kéréssel néz szemetekbe, buzdítva titeket: ,,Kérdezzetek meg engem: Én oktatlak titeket.'' Látod, hogyan nézek Pilátusra? Ugyanúgy nézek mindnyájatokra. És ha nyugodt szeretettel nézek arra, aki szeret engem és kéri, hogy szóljak hozzá, megszomorított szeretettel nézek arra, ki nem szeret engem, nem keres engem, nem hallgat rám. De szeretettel, mindig szeretettel, mert az én természetem a Szeretet. Pilátus ott hagy engem, ahol vagyok anélkül, hogy többet kérdezne. Megy a gonosztevőkhöz, akik hangosabbak, és erőszakoskodnak. Azokat meghallgatja ez a szerencsétlen, aki nem hallgatott meg engem, aki egy vállrándítással elintézte felhívásomat, hogy ismerje meg az igazságot. Hallgat a hazugságra. A bálványimádás, bármi legyen is formája, mindig tiszteli és elfogadja a hazugságot, bármi legyen is az. És a gyenge által elfogadott hazugság bűnténybe viszi őt. Pilátus is, a bűntény küszöbén még meg akar menteni engem egyszer, kétszer. Ezért küld Heródeshez. Tudja jól, hogy a király ravasz, megtalálja a helyét Róma között és saját népe között, úgy viselkedik, hogy ne sértse meg Rómát, de a zsidó népet sem. Mint minden gyenge, elhalasztja néhány órával a
döntést, amelyet nem akar meghozni, remélve, hogy a felindult nép lecsendesedik.
Azt mondtam: ,,Szavatok legyen: igen, igen; nem, nem'' De ő nem hallotta ezt, vagy ha valaki elismételte előtte, vállat vont felette, szokása szerint. Aki győzni akar a világban, tiszteletre és haszonra vágyik, annak értenie kell ahhoz, hogy igent mondjon nem helyett, vagy nemet igen helyett, aszerint, hogy a józanész (emberi értelemben) mit tanácsol. Mennyi, mennyi Pilátus van a huszadik században?! Hol vannak a keresztény hősök, akik állandóan igent mondtak az Igazságra és az Igazságért, és nemet, állandóan nemet a hazugságra? Hol vannak a hősök, akik szembe tudnak nézni a veszélyekkel és az eseményekkel, acélos erővel és nyugodt készséggel, és nem halogatnak, mert a jót azonnal
teljesíteni kell, és a rossztól menekülni kell minden ,,de'' és ,,ha'' nélkül?
 

Amikor visszatértem Heródestől, íme Pilátus újból alkudozott: a megostoroztatással. Mit remélt ettől? Nem tudta, hogy a tömeg megvadul, mint az állat, amikor vért kezd látni? De össze kellett töretnem, hogy kiengeszteljem a ti testi bűneiteket. És összetörnek. Nincs többé egy hely testemen, amelyet nem ütöttek meg. Az az Ember vagyok, akiről Izajás beszél. És a megparancsolt büntetéshez hozzájárul az, amit nem parancsolt meg, hanem az emberi kegyetlenség talált ki, a tövisek. Látjátok emberek, Üdvözítőtöket, Királyotokat, fájdalommal megkoronázva, hogy megszabadítsa fejeteket az ott érlelődő sok bűntől? Nem gondoltok arra, mekkora fájdalmat álltam ki ártatlan fejemben, hogy fizessek értetek, a ti mind kegyetlenebb gondolatbeli bűneitekért, amelyeket tettekre váltotok? Ti, akik akkor is megbántotok engem, amikor nincs rá okotok, nézzetek a megbántott Királyra, aki Isten, akit gúnyolódva rongyos bíborköpenybe öltöztettek, kezében náddal kormánypálcaként, és tövissel koronáztak. Már haldoklik, és még ütik kezükkel és gúnyolódásukkal. Tibennetek nem kel fel a részvét. Mint a zsidók, továbbra is öklötöket rázzátok felém, és ordítjátok: ,,El, el, nincs más Istenünk, csak a császár!'' Ó, bálványimádók, akik nem imádjátok Istent, hanem magatokat imádjátok, és azt, aki köztetek hatalmas! Nem akarjátok Isten Fiát. Nem segít titeket bűneitekben. A Sátán szolgálata jobban segít titeket. Azért a Sátánt akarjátok. Isten Fiától féltek. Mint Pilátus. És amikor érzitek, hogy hatalmával reátok nehezedik, és felébred bennetek a lelkiismeret szava, amely az Ő nevében vádol titeket, akkor, mint Pilátus azt kérditek: ,,Ki vagy te?''
Tudjátok, ki vagyok! Azok is, akik tagadnak engem, tudják, ki vagyok. Ne hazudjatok! Húsz évszázad van körülöttem, és megmutatja nektek, ki vagyok. Csodáim oktatnak titeket. Pilátusnak könnyebb megbocsátani! De nem nektek, kik birtokában vagytok húsz évszázad keresztény örökségének, hogy támogassa hiteteket, vagy hogy kialakítsa azt bennetek. És ti nem akartok tudni. Mégis Pilátussal szemben szigorúbb voltam, mint veletek. Nem válaszoltam neki. Veletek beszélek. És ennek ellenére nem sikerül meggyőznöm titeket arról, ki vagyok én, s hogy imádattal és engedelmességgel tartoztok nekem. Most is azzal vádoltok, hogy én teszlek tönkre titeket, mert nem hallgatok rátok. Azt mondjátok, ezért veszítitek el hiteteket. Ó, hazugok! Miben hisztek? Hol van szeretetetek? Mikor imádkoztok egyáltalán és éltek szeretettel és hittel? Nagy hatalmatok van? Ne felejtsétek el, hogy azért van, mert én megengedem. Ismeretlenek vagytok a tömegben? Emlékezzetek arra, hogy rajtam kívül nincs Isten! Senki se több nálam, senki se előbbre való nálam. Adjátok meg azért nekem azt a szeretetteljes tiszteletet, amely engem megillet, és én meghallgatlak titeket, hogy többé ne legyetek fattyak, hanem Isten gyermekei. Íme, Pilátus utolsó kísérlete, hogy megmentse életemet, feltéve, hogy az megmenthető lesz a mértéktelen ostoroztatás után. Bemutat engem a tömegnek: ,,Íme, az Ember!'' Benne, emberileg részvétet keltek. Reméli, hogy a tömeg is részvéttel lesz irántam. De a nép keményszívűsége előtt, amellyel az ellenáll, és a fenyegetések előtt, amellyel előjönnek, nem tudja véghezvinni a természetfeletti igazságos és ezért jó cselekedetet, és azt mondani: ,,Szabaddá teszem ezt, mert ártatlan. Ti vagytok a bűnösök, és ha nem oszlotok szét, megismeritek Róma szigorát!'' Ezt kellett volna mondania, ha igazságos lett volna, s nem vette volna számításba a jövőben rá várható bajt. Pilátus jósága hamis. Longinus jó. Kisebb hatalma a kormányzóénál, a kevés katona, aki körülveszi, nem tudja őt annyira megvédeni, mint Pilátust az ellenséges sokaságtól, s ő mégis meg mer védeni engem, mer
segíteni rajtam, engedi, hogy megpihenjek, hogy a jámbor asszonyok megvigasztaljanak, segít a Cirenei által, és végül engedi, hogy Anyám ott legyen a kereszt alatt. Ő az igazságosság hőse volt, és ebből Krisztus hősévé vált.
Tudjátok meg, ti emberek, akiket egyedül anyagi javatok érdekel, hogy Isten ezt is előmozdítja, ha hűségeseknek lát titeket az igazságossághoz, ami Istentől származik. Én mindig megjutalmazom azt, aki helyesen cselekszik. Megvédem azt, aki megvéd engem. Szeretem és segítem őt. Mindig az vagyok, aki azt mondta: ,,Aki egy pohár vizet ad nevemben, elnyeri jutalmát.'' Megvédem és megáldom azt, aki szeret.

Forrás: Valtorta Mária-Jézus