Júdás halála

Júdás, amint kezét fejére téve, és meghajolva menekül, így elvakultan futva, beleütközik egy kóbor kutyába, amely dühös morgással kitér előle, készen rá, hogy ráugorjon arra, aki megzavarta. Júdás kinyitja szemét, és két foszforeszkáló pupillával találja szemben magát, amely mereven nézi őt, és mintha ördögi módon nevetne. Félelmében felkiált. A kutya ráugrik, és ketten forognak a porban: Júdás alul, megbénulva a félelemtől, és a kutya fölül. Amikor a bestia otthagyja zsákmányát, amelyet talán méltatlannak ítél egy küzdelemre, Júdás vérzik, két, három harapástól, és köpenye szét van hasadozva. Az egyik harapás az arcát érte, pontosan ott, ahol megcsókolta Jézust. Arca vérzik, és beszennyezi sárga ruháját a nyakánál. Mintegy gallérként veszi körül a nyakánál lévő piros zsinórt, beleivódva, és még vörösebbé téve azt. Júdás arcához emeli kezét, és nézi a távozó kutyát, egy kapualjból, és gyanakodva azt mormolja: ,,Belzebub!'' Újra felkiált, és menekül, követve egy ideig a kutyától. ... A Getszemáni-kertben megtalálja Jézus vértől átázott köpenyét, összehajtva, a sziklán. Meg akarja érinteni. Fél. Kinyújtja, majd visszavonja kezét. Akar... Nem akar... De a köpeny elbűvöli. Nyög:
,,Nem! Nem!'' Utána azt mondja: ,,Igen, a Sátánért! Igen. Meg akarom érinteni! Nem félek! Nem félek!'' Azt mondja, hogy nem fél, de fogai vacognak a félelemtől. A szél megmozgatja feje fölött az olajfa egyik ágát, ami nekiütközik egy másik ágnak. Júdás ismét felkiált. De mégis kényszeríti magát, és felemeli a köpenyt. És nevet. Egy őrült, egy ördög kacajával. Hisztériás, szakadozott, gyászos nevetéssel, amit nem tud abbahagyni, mert legyőzte félelmét. És azt mondja: ,,Nem ijesztesz meg, Krisztus! Nem félek többé! Annyira féltem tőled, mert Istennek, erősnek hittelek. Most többé nem félek, mert nem vagy Isten. Egy
szegény, gyenge bolond vagy! Nem tudtad megvédeni magadat. Nem égettél porrá engem, amint nem olvastad szívemben az árulást. Az én félelmeim!... Milyen ostobák! Amikor beszéltél, még tegnap este is, azt hittem, hogy te tudod. Semmit sem tudtál. Az én félelmem színezte a jövendölést, amit a te közönséges szavaid idéztek. Egy semmi vagy! Hagytad, hogy eladjanak, megmutassanak, elfogjanak, mint egy egeret a lyukjában. A te hatalmad! A te származásod! Ha, ha, ha! Pojáca! A Sátán az erős! Erősebb nálad! Legyőzött téged! Ha, ha, ha! A Próféta! A Messiás! Izrael Királya! És engem három évig alattvalódként kezeltél!
Mindig félelemmel a szívemben. És ravaszul hazudnom kellett neked, amikor élvezni akartam az életet! De jóllehet loptam és paráználkodtam, te nem tettél velem semmit sem! Gyenge! Bolond! Gyáva! Nesze! Nesze! Nesze! Tévedtem, amikor nem azt tettem veled, amit most köpenyeddel teszek, hogy megbosszuljam magamat azért az időért, amelyben megfélemlítve, rabszolgaként tartottál engem. Féltem, mint egy nyúl! Nesze! Nesze! Nesze!''
Minden ,,Nesze!'' kiáltásra Júdás beleharap a köpenybe, és igyekszik azt széthasítani. Júdás további őrjöngését lásd részletesen Jd 13,565-572. oldalán.
Látni véli Jézust a kereszten egy kis, olajfákkal borított domb tetejéről, ahonnan nem láthatja, de egy önkívület, vagy ördögi gonosztett láttatja azt vele, és úgy hallja, mintha a Kálvária tetején lenne.
Nézi, nézi, mint aki érzéki csalódásban szenved. Vergődik:
-- Ne! Ne! Ne nézz engem! Ne beszélj hozzám! Nem tudom elviselni! Halj meg, halj meg, átkozott! Zárja le a halál azokat a szemeket, amelyek félelemmel töltenek el engem, azt a szájat, amely elátkoz engem! De én is elátkozlak téged! Mert nem üdvözítettél engem! Arca annyira feldúlt, hogy nem tud tovább nézni. Kiabáló szájából két oldalról ömlik a tajték. Arca sebes és ólomszürke. Fel van dagadva, eltorzult. Haja össze van tapadva, szakálla, amely nagyon sötét, gyászosan veszi körül arcát. És a szemei!... Forognak, foszforeszkálnak. Akárcsak egy ördögé. Végül felakasztja magát ruhájának vaskos gyapjúövére, amely háromszor veszi körül derekát.

Forrás: Valtorta Mária- Jézus és a sátán