Átkozott arany

Megérkeznek a nőtanítványok is Efraimba. Johanna is velük van. Júdás tolvajkulccsal felnyitja Johanna ládáját, és már kezében tartja a súlyos erszényt, amikor visszaérkezik a házba János, Jézussal együtt. János vizet hoz a kútról, és be akarja tenni abba a szobába, ahol Júdás van. A meglepetéstől Júdás nyitva hagyja az egyik erszényt, s abból csörömpölve hullanak a pénzdarabok a padlóra. Jézus is belép a szobába. Senki sem beszél. Senki sem mozdul. Három szobor. Júdás az ördög, Jézus a Bíró, János a megfélemlített, társának aljasságát látva.
Jézus elküldi Jánost:
-- Menj el! Zárj be minden ajtót... és ha bárki jön... akárki legyen is... még ha Anyám is... ne engedd, hogy ide jöjjön!
Jézus bezárja az ajtót a retesszel. Júdás elé megy. Nem szól egy szót sem. De amikor látja, hogy Júdás övéből kiáll egy tolvajkulcs, félelmeteset ugrik. Ökölbe szorított kezét felemeli, mintha le akarna sújtani a tolvajra, és száján kicsúszik egy szónak a fele, ami lehet:
,,Átkozott!'' vagy ,,Átok!'', de uralkodik magán. Leengedi karját, és félbeszakítja a szót az első betűknél. De remeg egész testében az erőlködéstől. Kitépi az erszényt Júdás kezébôl, és a földre veti, s miközben rátapos, és szétszórja annak tartalmát, rettenetes haraggal azt mondja:
-- El, Sátán szemete! Átkozott arany! Pokoli köpet! Kígyóméreg! El!
Júdás fojtott hangon felkiáltott, amikor látta Jézus arcát, de többet nem szólt. De a bezárt ajtó másik oldalán János felkiáltása hallatszik, amikor Jézus a földre dobja az erszényt. Ez felingerli a tolvajt. Visszaadja neki sátáni merészségét. Dühöng. Mintegy Jézusra veti magát, kiáltva:
-- Kémkedtél utánam, hogy becsületembe gázolj! Kémkedni, egy ostoba gyerek által, aki még hallgatni sem tud. Aki megszégyenít engem mindenki előtt! Te akartad ezt! És a többit... Igen! Én is akarom ezt! Idehozni téged, hogy rajtakapj engem! Idehozni, hogy megátkozz engem. Megátkozz engem! Megátkozz engem! Mindent megkíséreltem, hogy rajtakapj engem!
Rekedt a haragtól, és ocsmány, mint egy ördög. Mintha valami fojtogatná. Júdás most gyalázni kezdi Jézust, és Őt okolja minden bűnéért. Lásd a teljes szöveget Jd 11, 479-497. Néhány további részlet, ahol a Sátánról van szó:

Júdás gyalázó szavai után Valtorta Mária megjegyzi:
Nekem úgy tűnik, hogy maga a Sátán beszélt Júdás ajkával, aki már közel volt a Bűntényhez és a saját akaratából okozott kárhozathoz. 

Amikor Júdás elhallgatott, megzavarodva, a jelenet nagyon hasonlított az ördögűzésekéhez, amelyeket Jézus a nyilvános működés három évében végzett. Júdás, mint valaki, akinek véget ér őrjöngése, végigsimítja izzadó homlokát kezével... gondolkozik, visszaemlékezik, és visszaemlékezve mindenre, a földre rogyik, mintha erői elhagyták volna. Jézus reá néz, leengedi kezét, amelyet kereszt alakban, imádkozva tartott, és mély, de tiszta hangon mondja:
-- Nos? Gyűlöllek téged? Beléd rúghatnék, kidobhatnálak, ,,féreg''-nek nevezhetnélek, megátkozhatnálak, úgy, amint megszabadítottalak az erőtől, amely őrjöngésbe vitt téged. Te gyengeségnek hitted képtelenségemet, hogy megátkozzalak. Ó, nem gyengeség az! Azért nem átkoztalak meg, mert én az Üdvözítő vagyok. És az Üdvözítő nem tud megátkozni. Tud üdvözíteni. Akar üdvözíteni... Azt mondtad: ,,Én vagyok az erő. Az erő, amely gyűlöl és le fog győzni téged.'' Én is az Erő vagyok, sőt: Én vagyok az egyetlen Erő. De az én erőm nem a gyűlöletben van. A szeretetben. És a szeretet nem gyűlöl, és nem átkoz el, soha sem. Az Erő meg tudná nyerni az egyes harcokat, mint ezt, köztem és közted, köztem és a Sátán között, aki benned van, és örökre meg tudna szabadítani téged uradtól, amint tettem most, átváltoztatva magamat a
jellé, amely üdvözít: a kereszt jelévé, amelyet Lucifer nem képes nézni. Megnyerhetné ezeket az egyes csatákat, amint meg fogja nyerni azt a közelit, a hitetlen és gyilkos Izrael ellen, a világ ellen, és a Megváltás által legyőzött Sátán ellen. Megnyerhetné ezeket az egyes csatákat éppúgy, amint meg fogja nyerni a végsőt, a századok távlatában lévőt, ami közeli Annak számára, aki az örökkévalósággal méri az időt. De mit használna, ha megsérteném Atyám tökéletes szabályait? Igazságszolgáltatás lenne? Érdemszerző lenne? Nem. Se
igazságszolgáltatás, se érdemszerző nem lenne. Nem lenne igazságos más bűnös emberek iránt, akik szabadon vétkeztek, és akik az utolsó napon, számon kérhetnék tőlem, és szemrehányást tehetnének nekem, hogy miért kárhoztak el ők, és miért csak veled tettem kivételt. Tíz és százezrével lesznek ezek, hetvenszer tíz és százezrével ezek, akik ugyanazt a bűnt követik el, amit te, és saját akaratukból szállja meg őket az ördög, és megbántják Istent, gyötrik anyjukat és atyjukat, gyilkosok, tolvajok, hazugok, házasságtörők, fajtalanok, szentségtörôk, és végül istengyilkosok, megölve testileg a Krisztust egy közeli napon, megölve lelkileg a saját szívükben a jövő időkben. És mindnyájan azt mondhatnák nekem, amikor eljövök, hogy szétválasszam a bárányokat a mészárosoktól, hogy megáldjam az elsőket és megátkozzam, akkor igen, megátkozzam az utóbbiakat, megátkozzam, mert akkor többé nem lesz megváltás, csak dicsőség vagy elítélés. Újból megátkozni őket, miután már meg voltak átkozva egyenként, halálukkor, előzőleg, az egyének elitélésekor. Mert az ember -- te tudod, mert hallottad, hogy mondtam százszor és ezerszer -- mert az ember képes üdvözülni, amíg az élet tart, amíg már utolsó lélegzetét veszi. Elég egy pillanat, egy perc ezredrésze, hogy a lélek bocsánatot kérjen Istentől, és elnyerje a feloldozást. Mindezek a kárhozottak azt mondhatnák nekem: ,,Miért nem kötöttél minket hozzá a Jóhoz, mint Júdással tetted?'' És igazuk lenne. Mert
minden ember ugyanazzal a természetes és természetfeletti dolgokkal születik: testtel és lélekkel. És míg a test, mivel emberektől származik, többé-kevésbé erős és egészséges lehet, születésétől fogva, a lélek, amelyet Isten teremt, mindenki számára ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, Istennek ugyanazon ajándékaival. A Keresztelő János lelke és a tiéd között nem volt különbség, amikor egyesültek a testtel. Mégis azt mondom neked, hogy ha a kegyelem nem szentelte volna meg őt előre, hogy Krisztus Hírnöke szeplőtelen legyen, amint az megfelelő lenne mindazok számára, akik engem hirdetnek, legalább személyes
bűneiket illetőleg, az ő lelke akkor is mássá vált volna, mint a tied. Sőt, a tied vált volna mássá az övétől. Mert ő megőrizte lelkét a bűntelenek frissességében, így mindinkább fel lett díszítve az életszentséggel, teljesítve Isten akaratát, aki szenteknek kíván látni titeket, kifejlesztve az ingyen kapott ajándékokat mind hősiesebb tökéletességgel. Te azonban... Te tönkretetted és szétszórtad a lelkedet és az adományokat, amelyeket Isten adott neked. Mit tettél szabad akaratoddal? Mit értelmeddel? Megőrizted-e lelked szabadságát, ami a tiéd volt? Értelmesen használtad-e eszedet? Nem. Te, aki nem akarsz engedelmeskedni nekem, nem mondom, mint Embernek, hanem még, mint Istennek sem, te engedelmeskedtél a Sátánnak. Arra használtad fel értelmedet és lelked szabadságát, hogy felfogjad a Sötétséget. Szándékosan. Előtted állt a Jó és a Rossz. Te a Rosszat választottad.
Sőt: Te előtted csak a Jó állt: én. A te Örök Teremtőd, aki követte lelked fejlődését, aki ismerte ezt a fejlődést, mert az Örök Gondolat mindent ismer, ami történik, attól kezdve, hogy az idő létezik, és Ő a Jót állította eléd, csak a Jót, mert tudja, hogy gyengébb vagy az árokban lévő moszatnál. ... Miután láttál és hallottál engem, miután szabadan jöttél a Jóhoz, érezve értelmeddel, hogy ez volt az igazi dicsőségre vezető egyetlen út, visszautasítottad a Jót, és szándékosan a Rossznak adtad át magadat! De ha te, szabad akaratoddal akartad ezt, ha durván mindig visszalökted kezemet, amelyet felajánlottam neked, hogy kihúzzalak a szakadékból, ha te mind jobban eltávolodtál a kikötőtől, hogy elmerülj a szenvedélyek dühöngő tengerébe, a Rosszba, mondhatod-e nekem, annak, akitől származom, annak, aki emberré alakított, hogy megkíséreljem
üdvözítésedet, mondhatod-e, hogy gyűlöltelek téged? Szememre vetetted, hogy rosszat akarok neked... A beteg gyermek is szemrehányást tesz az orvosnak és anyjának a keserű orvosság miatt, amelyet megitatnak vele, és azért, mert megtagadják tőle a számára káros dolgokat, amelyeket pedig annyira kíván.
A Sátán annyira megvakított és bolonddá tett téged, hogy többé nem fogod fel rólad való gondoskodásomnak igazi természetét? Azért jutottál el oda, hogy rossz szándéknak mondod, a te tönkretételednek tartod azt, ami a te Mestered, a te Üdvözítőd, a te Barátod előrelátó gondoskodása, hogy meggyógyítson téged.
Magam mellett tartottalak téged... Elvettem kezedtől a pénzt. Meggátoltalak abban, hogy megérintsed azt az átkozott fémet, ami megbolondít téged... Látom gondolataidat, amelyekkel vádolsz engem:
,,Akkor miért engedted meg oly hosszú időn keresztül, hogy kezeljem a pénzt?'' Miért? Azért, mert ha előbb akadályoztalak volna meg abban, hogy hozzányúlj a pénzhez, akkor előbb adtad volna magadat a lopásra. Mégis megtetted azt, mert keveset tudtál csak ellopni... De nekem kötelességem, hogy igyekezzelek meggátolni téged ebben anélkül, hogy akaratod szabadságát elvenném. Az arany bukásodat okozza. Az arany által fajtalanná és árulóvá váltál...
Nem érted meg többé szavaimat. Szegény szerencsétlen! Többé már magadat sem érted meg. Nem fogod fel többé még azt sem, mi jó és mi rossz. A Sátán, akinek többféleképpen is átadtad magadat, akit követtél, minden kísértésének engedve, ostobává tett téged. De mégis, volt egy idő, amikor megértettél engem!...Mindig mondtam neked, hogy elmehetsz. Még mielőtt elfogadtalak volna. Akkor is, mielőtt idejöttünk. Akkor, pont temiattad, egyedül miattad beszéltem erről. De te mindig maradni akartál. Saját vesztedre. Te! Az én legnagyobb fájdalmam!... Most nem tudsz nevetni, a te hitetlen nevetéseddel, ha azt mondom neked, hogy az egészséges ember képes tiszta lenni, ha maga nem fogadja el az ördög és az érzékek csábításait. A tisztaság lelki érzelem, amely
kihatással van a testre, és azt egészen átjárja, felemeli, illatossá teszi és megőrzi. Annak, akit átitat a tisztaság, nincs helye más, rossz indítóokokra. Nem lép be hozzá a romlottság. Nincs helye rá. És aztán! A romlottság nem kívülről hatol be. Nem a külsőtől befelé irányuló mozgás. Hanem a bensőből, a szívből ered, a gondolatból, onnan lép ki, hogy behatoljon és átjárja a burkolatát: a testet. Ezért
mondtam: a szívből származik minden romlottság. Minden házasságtörés,
minden bujaság, minden érzéki bűn, nem kívülről származik. Hanem a gondolat tevékenységébôl, amely romlott, amely mindent, amit lát, ingerlő jelleggel ruház fel...
Nincs bűn ott, ahol nem egyezik bele valaki a kísértésbe, Júdás! És már bűn van ott, ahol anélkül, hogy végrehajtaná valaki a cselekedetet, beleegyezik a kísértésbe, és azt szemléli. Bocsánatos bűn lesz, de már út a halálos bűnhöz, amelyet előkészít bennetek. Mert helyet adni a kísértésnek, és megállni nála, gondolatban, követve gondolatban a bűn szakaszait, elgyengíti azt, aki kísértést szenved. A Sátán tudja ezt, és azért ismételten támad, mindig remélve, hogy egyik kísértése behatol, és belülről működik... Utána... könnyen eléri, hogy a
megkísértett bűnössé váljék. Te akkor nem értetted meg. Nem voltál képes megérteni. Most képes vagy rá. Most méltatlanabb vagy megértésére, mint akkor, mégis megismétlem neked azokat a szavakat, amelyeket neked, miattad mondtam, mert te vagy az, nem pedig én, akinél a visszavetett kísértés nem hoz
békét... Nem hoz békét, mert te nem utasítod azt el teljesen. Nem viszed végbe a cselekedetet, de melengeted annak gondolatát. Ma így van, és holnap... Holnap beleesel az igazi bűnbe. Azért tanítottalak akkor arra, hogy kérd az Atya segítségét a kísértés ellen. Tanítottalak arra, hogy kérd az Atyát, őrizzen meg a kísértésben. Én, az Isten Fia, én, aki már legyőztem a Sátánt, kértem az Atya segítségét, mert alázatos vagyok. Te nem. Te nem kérted Istentől a megmentést, a megőrzést. Te kevély vagy. És ezért süllyedsz el... Emlékszel minderre?
És meg tudod most érteni, mit jelent számomra, az igazi Ember számára, aki mindent Istenként fog fel, mit jelent ilyennek látni téged: bujának, hazugnak, tolvajnak, árulónak, gyilkosnak? Tudod-e, milyen erőfeszítésembe kerül, hogy eltűrjelek téged közelemben? Tudod-e, mennyire kifáraszt az önuralom, mint most is, hogy teljesítsem az utolsó pillanatig küldetésemet irántad? Bármelyik más ember megragadott volna nyakadnál, ha tolvajként meglátott volna, hogy feltöröd a zárat, és elveszed a pénzt, tudva, hogy áruló vagy, több mint áruló!... Én beszéltem hozzád. Még irgalmasan. Nézd! Nincs nyár, és az ablakon bejön az esti friss szellô. Mégis, én izzadok, mintha nagyon nehéz munkát végeztem volna. Nem veszed számításba, mibe kerülsz nekem? Azáltal, ami vagy. Azt akarod, hogy elűzzelek? Nem. Soha. Amikor valaki fuldoklik, gyilkos az, aki engedi elmerülni. Te két erő között állsz, amelyek vonzanak téged. Én és a Sátán. De ha én elengedlek, csak ő fog vonzani. És hogyan üdvözülsz? Mégis, te el fogsz hagyni engem... Már elhagytál lelkileg... Nos, én mégis magam mellett tartom Júdás gubóját: a te testedet, ami meg van fosztva az akarattól, hogy szeressen engem, a te testedet, ami erőtlen a Jóra. Itt tartom azt, amíg te nem követeled,
hogy ez a semmiség is, amely a te levetett ruhád, egyesüljön lelkeddel, hogy teljes valóddal kövesd el a bűnt... Júdás!... Júdás, nem szólsz hozzám?! Nincs egy szavad sem Mesteredhez? Nem kérsz tőlem még egy imát sem? Nem követelem, hogy azt mondjad: ,,Bocsánat!'' Túl sokszor megbocsátottam neked, eredmény
nélkül. Tudom, hogy ez a szó csak egy hang a te ajkadon. Nem bűnbánó lelkedből fakad. Én szeretném, ha szívedből jönne. Annyira halott vagy, hogy többé már egy vágy sem él benned? Beszélj! Félsz tőlem? Ó, ha félnél! Legalább ezt. De nem félsz tôlem. Ha félnél, azt mondanám neked, amit mondtam azon a távoli napon, amikor a kísértésekről és a bűnökről beszélgetünk: ,,Mondom neked, hogy még a bűnök Bűne után is, ha a bűnös Isten lábaihoz futna, igazi bűnbánattal, és sírva kérné a bocsánatot, felajánlva magát bizalommal, csüggedés nélkül, az engesztelésre, Isten megbocsátana neki, és az engesztelés által a bűnös még megmentené lelkét.'' Júdás! De ha te nem félsz tőlem, én még
szeretlek téged. Végtelen szeretetemtől nincs semmi kérnivalód ebben az órában?
-- Nincs. Vagy legalább: csak egy dolgot kérek. Parancsold meg Jánosnak, hogy ne beszéljen! Hogyan akarod, hogy jóvátehessek valamit, ha a gyalázatos leszek köztetek? -- Ezt mondja, gőgösen.
És Jézus válaszol neki:
-- És így mondod? János nem fog beszélni. De legalább te, ezt én kérem tőled, viselkedj olyan módon, hogy senki se tudja meg romlottságodat.
Jézus összeszedeti és visszateteti a pénzt Johanna erszényébe, és utána maga zárja be a ládát a tolvajkulccsal, amit azután kettéhajt, és keblére rejt. Miközben ezt teszi, könnyei ruhájára hullanak.
Júdás végre egy mozdulatot tesz, jelét adva magába szállásának. Kezeibe rejti arcát, és sírásban tör ki, ezt mondva:
-- Én, átkozott! A föld szégyene vagyok!
-- Az örökké szerencsétlen vagy! És fontold meg, hogy, ha akarnád, még boldog lehetnél!
-- Esküdj meg nekem! Esküdj meg nekem arra, hogy senki sem fog megtudni semmit sem... és én esküszöm, hogy megszabadítom magamat! -- kiáltja Júdás.
-- Ne mondd: ,,megszabadítom magamat''. Te nem vagy arra képes. Csak én tudlak megszabadítani téged. Azt, aki előzőleg beszélt a te ajkaddal, csak én tudom legyőzni. Mondd nekem alázatosan: ,,Uram, szabadítsd meg engem!'' És megszabadítalak téged attól, aki uralkodik rajtad. Nem fogod fel, hogy én jobban várok erre a szavadra, mint Anyám csókjára?
Júdás sír, sír, de nem mondja ki ezeket a szavakat.
-- Menj! Menj ki innen! Menj föl a teraszra! Menj, ahová akarsz, de ne rendezz hangos jeleneteket! Menj! Menj! Senki sem fog felfedezni téged, mert én ügyelek erre. Holnaptól fogva te fogod őrizni a pénzt. Ma minden hasztalan. Júdás kimegy, szó nélkül. Jézus, miután egyedül marad, leül egy székre az asztal mellé, és fejét az asztalra tett kezére hajtva, szomorúan sír.

Forrás: Valtorta Mária-Jézus és a sátán