Alig van az apostoloknak idejük arra, hogy rendbe szedjék magukat. Megérkezik a zsandárhad, élén Júdással. A békés kis térséget megvilágítja a sok fáklya. Rablócsorda, katonáknak álcázva magukat. Börtöntöltelék arcok, amelyeket sátáni vigyor torzít el. Van köztük néhány templomszolga is. Az apostolok egy sarokba ugranak. Péter van elől, mögötte egy csoportban a többiek. Jézus ott marad, ahol volt. Júdás közeledik, és nem hajtja le fejét Jézus villámló tekintete
előtt. Sőt, odamegy hozzá, hiéna mosollyal, és megcsókolja jobb arcán.
-- Barátom, mi végre jöttél? Csókkal árulsz el?
Júdás egy pillanatra lehajtja fejét, de utána ismét felemeli. Meghalt már a feddésnek éppúgy, mint minden bűnbánatra való felhívásnak. A csőcselék kiáltozva tör előre, botokkal és dorongokkal. Krisztuson kívül az apostolokat is el akarja fogni, Júdást kivéve.
-- Kit kerestek? -- kérdi Jézus nyugodtan és ünnepélyesen.
-- A názáreti Jézust.
-- Én vagyok. -- Szava mennydörgés. Jézus tanúságot tesz a gyilkos világ és az ártatlanok előtt, a természet és a csillagok előtt. Nyíltan, őszintén, biztosan, azt mondhatnánk, vidáman. De ha villám pattant volna ki belőle, az sem tehetett volna többet. Mint a lekaszált kalászok, mindnyájan a földre esnek. Csak Júdás, Jézus és az apostolok maradnak állva, akik a levert katonák láttára visszanyerik lélegzetüket úgyannyira, hogy Jézushoz közelednek, főleg Júdást fenyegetve. Ő egy ugrással épp, hogy el tud menekülni Simon kardcsapása elől. Hiába követi őt a kőzápor a fegyvertelen apostoloktól, elmenekül a Cedronon túlra, és eltűnik egy sikátor sötétjében.
-- Keljetek fel! Kit kerestek? Ismét kérdelek titeket.
-- A názáreti Jézust.
-- Mondtam nektek, hogy én vagyok -- mondja kedvesen Jézus. Igen, kedvesen. -- Akkor hagyjátok a többieket szabadon! Tegyétek vissza kardotokat és a botokat! Én veletek megyek. Nem vagyok rabló. Mindig köztetek voltam. Miért nem fogtatok el akkor? De ez a ti órátok és a Sátáné...
Miközben beszél, Péter megközelíti azt az embert, aki kötéllel meg akarja kötözni Jézust, és kardjával ügyetlenül rácsap. Ha a kard hegyét használta volna, átvágta volna a torkát, mint egy juhnak, de így csupán fülét metszette le csaknem teljesen. Az ember, akinek füle erősen vérezve csüng alá, felkiált, mintha halálosan megsebesült volna. Nagy tumultus támad, mert van, aki előre akar rohanni, míg a többiek megijednek a kard és a tőrök villogásától.
-- Tegyétek vissza ezeket a fegyvereket! Parancsolom nektek! Ha akarnám, Atyám angyalai megvédenének. És te, gyógyulj meg! Elsősorban lelkedben, ha képes vagy rá. -- És mielőtt hagyná megkötözni kezeit, megérinti és meggyógyítja a fület. Az apostolok megzavarodva felkiáltanak... Igen. Egyik ezt mondja, a másik azt. Van, aki azt kiáltja: ,,Elárultál minket!'' más: ,,De ez ostobaság!'', és van, aki azt mondja: ,,Ki tudja ezt elhinni?'' Aki nem kiáltozik, az elfut...
És Jézus egyedül marad... Ő és a csőcselék... És megkezdődik az út...
(9-254)
előtt. Sőt, odamegy hozzá, hiéna mosollyal, és megcsókolja jobb arcán.
-- Barátom, mi végre jöttél? Csókkal árulsz el?
Júdás egy pillanatra lehajtja fejét, de utána ismét felemeli. Meghalt már a feddésnek éppúgy, mint minden bűnbánatra való felhívásnak. A csőcselék kiáltozva tör előre, botokkal és dorongokkal. Krisztuson kívül az apostolokat is el akarja fogni, Júdást kivéve.
-- Kit kerestek? -- kérdi Jézus nyugodtan és ünnepélyesen.
-- A názáreti Jézust.
-- Én vagyok. -- Szava mennydörgés. Jézus tanúságot tesz a gyilkos világ és az ártatlanok előtt, a természet és a csillagok előtt. Nyíltan, őszintén, biztosan, azt mondhatnánk, vidáman. De ha villám pattant volna ki belőle, az sem tehetett volna többet. Mint a lekaszált kalászok, mindnyájan a földre esnek. Csak Júdás, Jézus és az apostolok maradnak állva, akik a levert katonák láttára visszanyerik lélegzetüket úgyannyira, hogy Jézushoz közelednek, főleg Júdást fenyegetve. Ő egy ugrással épp, hogy el tud menekülni Simon kardcsapása elől. Hiába követi őt a kőzápor a fegyvertelen apostoloktól, elmenekül a Cedronon túlra, és eltűnik egy sikátor sötétjében.
-- Keljetek fel! Kit kerestek? Ismét kérdelek titeket.
-- A názáreti Jézust.
-- Mondtam nektek, hogy én vagyok -- mondja kedvesen Jézus. Igen, kedvesen. -- Akkor hagyjátok a többieket szabadon! Tegyétek vissza kardotokat és a botokat! Én veletek megyek. Nem vagyok rabló. Mindig köztetek voltam. Miért nem fogtatok el akkor? De ez a ti órátok és a Sátáné...
Miközben beszél, Péter megközelíti azt az embert, aki kötéllel meg akarja kötözni Jézust, és kardjával ügyetlenül rácsap. Ha a kard hegyét használta volna, átvágta volna a torkát, mint egy juhnak, de így csupán fülét metszette le csaknem teljesen. Az ember, akinek füle erősen vérezve csüng alá, felkiált, mintha halálosan megsebesült volna. Nagy tumultus támad, mert van, aki előre akar rohanni, míg a többiek megijednek a kard és a tőrök villogásától.
-- Tegyétek vissza ezeket a fegyvereket! Parancsolom nektek! Ha akarnám, Atyám angyalai megvédenének. És te, gyógyulj meg! Elsősorban lelkedben, ha képes vagy rá. -- És mielőtt hagyná megkötözni kezeit, megérinti és meggyógyítja a fület. Az apostolok megzavarodva felkiáltanak... Igen. Egyik ezt mondja, a másik azt. Van, aki azt kiáltja: ,,Elárultál minket!'' más: ,,De ez ostobaság!'', és van, aki azt mondja: ,,Ki tudja ezt elhinni?'' Aki nem kiáltozik, az elfut...
És Jézus egyedül marad... Ő és a csőcselék... És megkezdődik az út...
(9-254)
Megkezdődik a fájdalmas út a köves ösvényen, amely a kis térre vezet, ahol Jézust elfogták. És azonnal elkezdődnek a gúnyolódások és durváskodások.
Jézust megkötözik csuklóinál és még derekán is, mintha veszélyes őrült lenne. A kötelek végét ördögtől megszállott és gyűlölettől részeg alakok tartják. Ide-oda rángatják vele, mint egy rongyot rángatna egy dühös kutyafalka. De ha kutyák tennének így vele, az még menthető lenne. Ezeket azonban embereknek nevezik, jóllehet csak alakjuk emberi. Azért, hogy nagyobb fájdalmat okozzanak Jézusnak, rángatják Őt a szorosra kötött kötelekkel, amelyek belevésődnek testébe. ,,Állj meg! Indulj! Ügess, szamár!'' ordítozzák, és belerúgnak, és csak azért nem esik el, mert a kifeszített kötelekkel fenntartják. Belebotlik azonban
a kövekbe és gyökerekbe, és nekiesik a híd karfájának, amikor átkel a Cedronon. Felsebzett szája vérezni kezd, Jézus megtörli megkötözött kezével, de nem szól semmit. Valóban bárány Ő, aki nem harapja meg kínzóit. Az emberek köveket és kavicsokat szednek fel a patak medréből, és dobálják vele könnyű céltáblájukat. A kövek Jézus fejét, vállát érik. Mások botokkal verik. De végre átérnek a hídon, és most a keskeny úton mennek, amelyet a hold már nem világít meg. Sok fáklya is kialudt már. Így haladnak a kanyargó úton. De a gyűlölet megvilágítja a Vértanú magas alakját. Kiemelkedik mindenki közül. Azért könnyű megütni, haját rángatni, szennyes dolgokat szórni rá, amelyek behatolnak szájába és szemébe is, hányingert és fájdalmat okozva. Már Ofelben, Jeruzsálem külvárosában járnak, ahol Jézus oly sok jót tett. A kiáltozó tömeg felébreszti az alvókat, s azok a küszöbrôl nézik, mi történik. Az asszonyok fájdalmasan felkiáltanak, és megfélemlítve menekülnek. A férfiak, akiket meggyógyított, segített, akikhez barátjukként beszélt, vagy közömbösen lehajtják fejüket, vagy tettetik, hogy nem törődnek vele, vagy gyűlöletté válik kíváncsiságuk, gúnyolják, fenyegetik, csatlakoznak kínzóihoz. A Sátán már működik...
Egy férfit, egy férjet, aki követni akarja Őt, hogy sértegesse, igyekszik visszatartani felesége, átkarolva, és ezt kiáltva: ,,Hitvány! Neki köszönheted életedet, gennyel telt, mocskos alak! Emlékezz csak vissza!'' De a férfi legyőzi az asszonyt, s állati módon a földre veti. Utána fut, hogy elérje a Vértanút, és fejét megdobja egy kővel. Egy másik öregasszony igyekszik útját állni fiának, aki hiéna képpel fut egy bottal, hagy ő is ráüssön Jézusra. ,,Nem leszel Üdvözítőd gyilkosa, míg én élek!'' -- kiáltja az asszony. De fia durván lágyékon rúgja, mire az elterül a földön, és úgy kiáltja: ,,Istengyilkos és anyagyilkos! Átkozott légy, mert másodszor szakítottad fel méhemet, és mert megsebzed a Messiást!''
Amint a város felé mennek, mindinkább növekszik az erőszakoskodás. Mielőtt elérnék a várost, ott áll János és Péter. A római katonák már kinyitották a kapukat, és felfegyverkezve nézik a zajongó tömeget, készen a közbelépésre, ha Róma érdeke úgy kívánja. János és Péter megelőzték a menetet, és egy homályos kapualjban állnak egy kis tér közelében, a város fala elôtt. Fejükre húzták köpenyüket, hogy elrejtsék arcukat. De amikor Jézus odaér, János leengedi köpenyét, és megmutatja sápadt, feldúlt arcát, amelyet megvilágít a holdfény utolsó sugara. Péter nem meri felfedni magát. De valamivel ő is előrébb jön,
hogy látható legyen... Jézus rájuk néz... és végtelen jósággal rájuk mosolyog. Péter megfordul, és visszamegy a sötét sarokba, és kezeivel elfedi szemét -- meggörnyedt, megöregedett, megtört ember... János bátran ott marad a helyén, és csak akkor csatlakozik Péterhez, amikor a kiáltozó tömeg elhaladt mellette. Megfogja Péter könyökét, és úgy vezeti őt, mint ahogy egy gyermek vezetné vak apját. A tömeg után ők is belépnek a városba. A római katonák csodálkozva, gúnyosan vagy fájdalmasan kiáltanak fel. Némelyikük átkozódik, mert felkeltették ágyából emiatt az ,,ostoba juh'' miatt. Van, aki kineveti a zsidókat, akik képesek voltak rá, hogy elfogjanak ,,egy félig nőt''. Mások részvéttel vannak az Áldozat iránt, akit ,,mindig jónak'' láttak. Egyikük azt mondja: ,,Szívesebben venném, ha megöltek volna, mint hogy Őt ezek kezében lássam. Ő nagy. Kettőt tisztelek a világon: Őt és Rómát.''
Jézus közben elér a Templomhoz vezető úton Annás házához. Nagy vaskapuján erősen bezörgetnek a hiénák. Amint az kinyílik, berontanak, majdnem letaposva a kaput nyitó szolgálót. Kitárják a kapukat, hogy a zajongó csőcselék is bemehessen. Utána azonban bezárják, mert talán félnek a rómaiaktól vagy a Názáreti barátaitól.
Az Ő barátaitól! Hol vannak azok?...
Forrás: Valtorta Mária- Jézus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.