Később, még mindig Nóbéban, Máté felvet egy kérdést Jézusnak:
-- Mester, egyesek körútunkon megkérdezték tőlem, hogy a csoda mindig a szentség bizonyítéka-e? Igennel válaszoltam. De ők tagadták ezt, mert azon a vidéken, Szamaria határában, rendkívüli dolgok történtek, amelyeket biztosan nem egy szentéletű egyén vitt végbe. Én elhallgattattam őket azzal, hogy az ember mindig helytelenül ítél, és azok, akiket rosszaknak ítél, talán jobbak, mint ő. Te mit mondasz?
-- Azt, hogy mindnyájatoknak igazatok volt. Mindenkinek az Őt illető részben. Te azt mondtad, hogy a csoda mindig-az életszentség bizonyítéka. Általában így van. És igazad volt abban is, hogy nem szabad ítélkeznetek, nehogy tévedjetek. De igazuk volt azoknak is, akik más forrásokra gyanakodtak az illető rendkívüli tetteit illetőleg.
-- Milyen forrásokra? -- kérdezi a Kerióti.
-- Sötétekre. Vannak emberek, akik már a Sátánt imádják, mert a kevélységet ápolják, és azért, hogy mások felett hatalmuk legyen, eladják magukat a Sötétnek, hogy így megnyerjék barátjuknak -- válaszolja Jézus.
-- De hogyan lehetséges ez? Nemcsak a pogány vidékek legendája az, hogy az ember, szerződést köthet az ördöggel, vagy a pokolbeli szellemekkel? -- kérdezi csodálkozva János.
-- Ez lehetséges. Nem úgy, amint a pogány legendák elbeszélik. Nem pénzzel és anyagi dolgokkal kötik a szerződést, hanem azzal, hogy a Gonoszhoz tartoznak, őt választják azzal, hogy átadják magukat a Gonosznak azért, hogy egy óráig bármiféleképpen diadalmaskodjanak. Igazán mondom nektek, hogy azok, akik eladják magukat az Átkozottnak azért, hogy elérjék céljukat, sokkal többen vannak, mint az emberek gondolnák.
-- És elérik? Valóban megkapják azt, amit kérnek? -- kérdezi András.
-- Nem mindig és nem mindenben. De néhány dologban igen.
-- És hogyan lehetséges ez? Olyan hatalma van az ördögnek, hogy utánozni tudja Istent?
-- Olyan nagy... De semmi hatalma sincs azoknál, akik szentek. Azonban sokszor megesik, hogy az ember már magától is ördög. Mi küzdünk a nyilvánvaló megszállásokkal, amelyek szemmel láthatók és füllel hallhatók. Ezeket mindenki felismeri... Ezek kellemetlenek a családtagok vagy polgártársak számára, és külsőségekkel kapcsolatosak. Az emberre mindig nagy hatással van az, ami feltűnő és érzékelhető. Nem veszi azonban észre azt, ami külsőleg nem látszik, hanem csak az értelem és a lélek fogja fel. Vagy ha észreveszi, nem törődik vele,
főleg, ha számára nem ártalmas. Ezek a rejtett megszállások azért elkerülik a mi ördögűző hatalmunkat is, és ezek a legkárosabbak, mert a legmagasabb képességben működnek, más magas képességek irányában: az értelemtől az értelemig, a lélektől a lélekig. Olyanok, mint a bomlasztó csírák, amelyeket nem tudunk megtapintani, nem veszünk észre, egészen addig, míg a betegség láza nem figyelmeztet arra, hogy megtámadtak valakit.
-- És a Sátán segít? Igazán? Miért? És Isten miért engedi meg ezt neki? És mindig meg fogja engedni? Az után is, hogy te uralkodsz? -- kérdezik mindnyájan.
-- A Sátán segít, hogy végül szolgájává tegyen valakit. Isten megengedi ezt neki, mert ez a küzdelem a Magas és az Alacsony, a Jó és a Rossz között, megmutatja az ember értékét. Értékét és akaratát. Isten mindig meg fogja ezt engedni. Még az én felvételem után is. Akkor azonban a Sátánnak egy jóval nagyobb ellenséggel kell majd megküzdenie, és az embernek egy nagyon hatalmas barátja lesz.
-- Ki? Ki?
-- A kegyelem.
-- Ó, jól van! Akkor azokat, akik a mi időnkben élnek, a kegyelem nélkül, könnyebb lesz szolgájává tennie, de bukásuk sem lesz olyan súlyos -- mondja a Kerióti.
-- Nem, Júdás. Az ítélet egyforma lesz.
-- Igazságtalan dolog akkor, mert ha kevesebb segítségben részesülünk, akkor kevésbé érdemeljük meg az elitélést.
-- Nem érvelsz teljesen tévesen -- mondja Tamás.
-- Tévesen érvel, Tamás. Mert mi, izraeliták már oly nagy fokban részesedünk a hitben, reményben és a szeretetben, oly sok megvilágosítást kapunk a Bölcsességtôl, hogy nem mentegethetjük magunkat tudatlanságunkkal. Ti pedig, akik már mintegy három éve részesedtek a kegyelemben Mesteretektől, úgy lesztek megítélve, mint azok, akik az új időkben fognak élni -- mondja Jézus, erősen hangsúlyozva szavait, és Júdásra tekintve, aki felemelt fejjel, elgondolkozva mered a semmibe.
Utána a Kerióti fejét csóválja, mintegy belső gondolatmenetének
befejezéseként, és megkérdezi:
-- És mi lesz abból, aki így átadja magát az ördögnek?
-- Egy ördög.
-- Egy ördög!? Úgy, hogy ha én, például, annak megerôsítésére, hogy a veled való kapcsolat természetfeletti hatalmat ad, művelnék oly dolgokat... amelyeket te elítélsz, egy ördög lennék?...
-- Amint mondod.
-- Remélem azonban, hogy te nem teszed ezt... -- mondja András, szinte megijedve.
-- Én? Ha, ha! Én azzal foglalkozom, hogy fákat ültetek a mi öregünk számára. (Jd 10,411-413.)
-- Mester, egyesek körútunkon megkérdezték tőlem, hogy a csoda mindig a szentség bizonyítéka-e? Igennel válaszoltam. De ők tagadták ezt, mert azon a vidéken, Szamaria határában, rendkívüli dolgok történtek, amelyeket biztosan nem egy szentéletű egyén vitt végbe. Én elhallgattattam őket azzal, hogy az ember mindig helytelenül ítél, és azok, akiket rosszaknak ítél, talán jobbak, mint ő. Te mit mondasz?
-- Azt, hogy mindnyájatoknak igazatok volt. Mindenkinek az Őt illető részben. Te azt mondtad, hogy a csoda mindig-az életszentség bizonyítéka. Általában így van. És igazad volt abban is, hogy nem szabad ítélkeznetek, nehogy tévedjetek. De igazuk volt azoknak is, akik más forrásokra gyanakodtak az illető rendkívüli tetteit illetőleg.
-- Milyen forrásokra? -- kérdezi a Kerióti.
-- Sötétekre. Vannak emberek, akik már a Sátánt imádják, mert a kevélységet ápolják, és azért, hogy mások felett hatalmuk legyen, eladják magukat a Sötétnek, hogy így megnyerjék barátjuknak -- válaszolja Jézus.
-- De hogyan lehetséges ez? Nemcsak a pogány vidékek legendája az, hogy az ember, szerződést köthet az ördöggel, vagy a pokolbeli szellemekkel? -- kérdezi csodálkozva János.
-- Ez lehetséges. Nem úgy, amint a pogány legendák elbeszélik. Nem pénzzel és anyagi dolgokkal kötik a szerződést, hanem azzal, hogy a Gonoszhoz tartoznak, őt választják azzal, hogy átadják magukat a Gonosznak azért, hogy egy óráig bármiféleképpen diadalmaskodjanak. Igazán mondom nektek, hogy azok, akik eladják magukat az Átkozottnak azért, hogy elérjék céljukat, sokkal többen vannak, mint az emberek gondolnák.
-- És elérik? Valóban megkapják azt, amit kérnek? -- kérdezi András.
-- Nem mindig és nem mindenben. De néhány dologban igen.
-- És hogyan lehetséges ez? Olyan hatalma van az ördögnek, hogy utánozni tudja Istent?
-- Olyan nagy... De semmi hatalma sincs azoknál, akik szentek. Azonban sokszor megesik, hogy az ember már magától is ördög. Mi küzdünk a nyilvánvaló megszállásokkal, amelyek szemmel láthatók és füllel hallhatók. Ezeket mindenki felismeri... Ezek kellemetlenek a családtagok vagy polgártársak számára, és külsőségekkel kapcsolatosak. Az emberre mindig nagy hatással van az, ami feltűnő és érzékelhető. Nem veszi azonban észre azt, ami külsőleg nem látszik, hanem csak az értelem és a lélek fogja fel. Vagy ha észreveszi, nem törődik vele,
főleg, ha számára nem ártalmas. Ezek a rejtett megszállások azért elkerülik a mi ördögűző hatalmunkat is, és ezek a legkárosabbak, mert a legmagasabb képességben működnek, más magas képességek irányában: az értelemtől az értelemig, a lélektől a lélekig. Olyanok, mint a bomlasztó csírák, amelyeket nem tudunk megtapintani, nem veszünk észre, egészen addig, míg a betegség láza nem figyelmeztet arra, hogy megtámadtak valakit.
-- És a Sátán segít? Igazán? Miért? És Isten miért engedi meg ezt neki? És mindig meg fogja engedni? Az után is, hogy te uralkodsz? -- kérdezik mindnyájan.
-- A Sátán segít, hogy végül szolgájává tegyen valakit. Isten megengedi ezt neki, mert ez a küzdelem a Magas és az Alacsony, a Jó és a Rossz között, megmutatja az ember értékét. Értékét és akaratát. Isten mindig meg fogja ezt engedni. Még az én felvételem után is. Akkor azonban a Sátánnak egy jóval nagyobb ellenséggel kell majd megküzdenie, és az embernek egy nagyon hatalmas barátja lesz.
-- Ki? Ki?
-- A kegyelem.
-- Ó, jól van! Akkor azokat, akik a mi időnkben élnek, a kegyelem nélkül, könnyebb lesz szolgájává tennie, de bukásuk sem lesz olyan súlyos -- mondja a Kerióti.
-- Nem, Júdás. Az ítélet egyforma lesz.
-- Igazságtalan dolog akkor, mert ha kevesebb segítségben részesülünk, akkor kevésbé érdemeljük meg az elitélést.
-- Nem érvelsz teljesen tévesen -- mondja Tamás.
-- Tévesen érvel, Tamás. Mert mi, izraeliták már oly nagy fokban részesedünk a hitben, reményben és a szeretetben, oly sok megvilágosítást kapunk a Bölcsességtôl, hogy nem mentegethetjük magunkat tudatlanságunkkal. Ti pedig, akik már mintegy három éve részesedtek a kegyelemben Mesteretektől, úgy lesztek megítélve, mint azok, akik az új időkben fognak élni -- mondja Jézus, erősen hangsúlyozva szavait, és Júdásra tekintve, aki felemelt fejjel, elgondolkozva mered a semmibe.
Utána a Kerióti fejét csóválja, mintegy belső gondolatmenetének
befejezéseként, és megkérdezi:
-- És mi lesz abból, aki így átadja magát az ördögnek?
-- Egy ördög.
-- Egy ördög!? Úgy, hogy ha én, például, annak megerôsítésére, hogy a veled való kapcsolat természetfeletti hatalmat ad, művelnék oly dolgokat... amelyeket te elítélsz, egy ördög lennék?...
-- Amint mondod.
-- Remélem azonban, hogy te nem teszed ezt... -- mondja András, szinte megijedve.
-- Én? Ha, ha! Én azzal foglalkozom, hogy fákat ültetek a mi öregünk számára. (Jd 10,411-413.)
Forrás: Jézus és a sátán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.