Jézus Pilátusról

Jézus a látnokhoz, s rajta keresztül mindenkihez:
-- Azt akarom, hogy elmélkedjél Pilátussal való találkozásomról. János, aki szinte mindig jelen volt, vagy legalábbis nagyon közel, a legpontosabb tanúja és elbeszélője annak, miként vittek Kaifás házától Pilátushoz. Megjelöli: ,,korán reggel''. Valóban, láttam, hogy a nap éppen elkezdôdött. Megjegyzi azt is: ,,ők (a zsidók) nem léptek be, nehogy megfertőzzék magukat, és ne tudják elfogyasztani a húsvétot''. A képmutatók, mint mindig, veszélyesnek találták, hogy megfertőzzék magukat egy pogány házának porába taposásával, de nem találták bűnnek, hogy megöljenek egy Ártatlant, és bűntényük befejezése után megelégedett lélekkel még jobban élvezzék a húsvéti vacsorát. Ma is sok követőjük van. Mindazok, akik bensőjükben rosszat tesznek, de kifelé tiszteletben tartják a vallást és Isten szeretetét, hasonlók hozzájuk. Külsőségek, külsőségek, nem pedig igazi vallásosság! Undort és méltatlankodást keltenek bennem. Mivel a zsidók nem léptek be Pilátushoz, ő ment ki, hogy meghallgassa, mit akar a zajongó tömeg. Mivel tapasztalattal rendelkezett a kormányzásban és az ítélethozásban, egyetlen pillantással felfogta, hogy nem én vagyok a bűnös, hanem a gyűlölettől részeg nép. Amikor egymásra néztünk, kölcsönösen olvastunk egymás szívében. Én megítéltem őt, úgy, amilyen volt, ő pedig megítélt engem, amilyen én voltam. Én szántam őt, mert gyenge ember volt. Ő pedig szánt engem, mert Ártatlan voltam. Az első pillanattól kezdve igyekezett megmenteni. Mivel egyedül Rómának volt fenntartva az igazságszolgáltatás joga, meg akart menteni engem azzal, hogy azt mondta nekik: ,,Ítéljétek el őt saját törvényetek szerint!''

Másodszor is képmutató módon a zsidók nem akartak elítélni. Igaz, hogy Rómáé volt az igazságszolgáltatás joga, de amikor Istvánt megkövezték, akkor is Róma uralkodott egész Jeruzsálemben. És ők, ennek ellenére elhatározták és végrehajtották az ítéletet anélkül, hogy törődtek volna Rómával. Engem nem szerettek, csak gyűlöltek, és féltek tőlem. Nem akarták elhinni, hogy a Messiás vagyok, de maguk kezével megölni sem akartak, mert attól féltek, hátha mégis az vagyok. Azért másképpen jártak el, és engem azzal vádoltak, hogy lázítok Róma hatalma ellen, amint ti mondanátok: ,,lázadó'' vagyok. Így akarták elérni, hogy Róma elítéljen. Hírhedt termükben, és többször is három éves működésem
alatt, azzal vádoltak, hogy káromkodom, hamis próféta vagyok, és mint ilyent meg kellene kövezniük, vagy bármiképpen meg kellene ölniük. De most, hogy ne ők végezzenek ki, amiért, ösztönszerűen megérezték, hogy megbüntették volna őket, Rómával végeztetik el azt, azzal vádolva engem, hogy gonosztevő és lázadó vagyok. Semmi sem könnyebb, amikor a tömeg aljassá vált és vezetőiket megszállta az ördög, mint az, hogy egy ártatlant vádoljanak, szabadjára engedve vad és zsarnok vágyaikat, hogy eltávolítsák maguk közül azt, aki akadályt képez számukra, és elítéli őket.

Visszatértünk az akkori időkhöz. A világ időnként, miután melengette az elfajult eszméket, kirobban ilyen torz megnyilvánulásokban. Mint egy hatalmas, terhes állapotban lévő lény, a tömeg, miután méhében táplálta vadállatának vad tanításait, megszüli azt, hogy az viszont elnyelje. Először a jobbakat nyeli el, utána önmagát. Pilátus visszatér az ítélőszékbe, és odahív engem. És kikérdez. Már hallott másokat rólam beszélni. Századosai között voltak néhányan, akik
szeretettel ismételték nevemet, könnyekkel szemükben, és mosollyal szívükben, és jótevőként emlegettek. A kormányzónak tett jelentéseikben, amikor kérdezte őket e felől a Próféta felől, aki magához vonzotta a tömegeket, és új tanítást hirdetett, amelyben egy furcsa országról beszélt, amelyet a pogány ész nem volt képes felfogni, mindig azt válaszolták, hogy szelíd és jó vagyok, nem keresem e világ dicsôségét, a tekintély viselői iránt tiszteletet és engedelmességet tanítok és gyakorlok. Ők őszintébbek voltak a zsidóknál, és az igazságot mondták: Az elmúlt vasárnap, amikor a tömeg kiáltozása felkeltette figyelmüket, egy fegyvertelen embert láttak az úton, szamárháton, áldást osztogatva, körülvéve a gyermekektől és az asszonyoktól. Felfogták, hogy ez az ember nem lehet veszélyes Róma számára. Pilátus azért tudni akarja, hogy király vagyok-e? Pogány, kételkedő gúnyos módján kissé nevetni akart ezen a szamárháton járó
királyon, akinek mezítlábas gyermekek és mosolygó asszonyok, a népből származó férfiak képezik kíséretét. Ezen a királyon, aki három éve hirdeti, hogy ne vonzzon senkit a gazdagság és a hatalom, s aki csak a szellem és a lélek meghódításáról beszél. Mi a lélek egy pogány számára? Hiszen még isteneiknek sincs lelkük! Lehetne hát az embernek?

Most is ez a koronázatlan, palota, udvar, katonaság nélküli király azt ismétli neki, hogy királysága nem e világból való. Annyira igaz ez, hogy egyetlen szolgája, egyetlen katonája sincs, aki védelmére kelne, és kiszakítaná ellenségei kezéből. Pilátus, székén ülve, vizsgál engem, mert talány vagyok számára. Ha szabaddá tenné magát az emberi gondoktól, állásának gőgjétôl, a pogányság tévedéseitől, akkor azonnal felfogná, ki vagyok. De hogyan hatolhat be a fény oda, ahol túl sok dolog elzárja a nyílásokat, amelyeken a fény beléphetne?
Mindig így van, gyermekeim! Ma is. Hogyan léphetne be Isten az Ő világosságával oda, ahol többé nincs számára hely, és az ajtók és ablakok el vannak zárva és védi őket a kevélység, az emberi érdek, a bűn, a zsarolás, mindmegannyi őr a Sátán szolgálatában Isten ellen? Pilátus nem volt képes felfogni, milyen az én országom. És ami a fájdalmas: nem kéri, hogy megmagyarázzam neki. Felhívásomra, hogy megismerje az Igazságot, ő, a féktelen pogány azt válaszolja: ,,Mi az igazság?'' és vállrándítással elintézi a kérdést.
Ó, gyermekeim, gyermekeim! Ó, mai Pilátusaim! Ti is, mint Poncius Pilátus, egy vállrándítással elintézitek a leginkább életbevágó kérdéseket. Felesleges, idejét múlta dolgoknak tűnnek azok számotokra. Mi az Igazság? A pénz? Nem! A nő? Nem! A hatalom? Nem! A testi egészség? Nem! A földi dicsőség? Nem! Akkor ne törődjünk vele! Nem érdemes egy délibáb után futni! A pénz, a nők, a hatalom, a jó egészség, a kényelem, a megtiszteltetés, ezek kézzelfogható dolgok, hasznosak, ezeket mindenáron szeretni kell és el kell érni! Így gondolkoztok. Rosszabbak vagytok Ézsaunál, és elcserélitek az örök javakat egy közönséges ételért, ami árt testi egészségeteknek és árt örök üdvösségeteknek. Miért nem kérdezitek kitartóan? ,,Mi az Igazság?'' 

Az Igazság nem kíván mást, csak hogy megismertesse magát, kioktasson titeket róla. Előttetek áll, mint Pilátus előtt, szeretetteljes kéréssel néz szemetekbe, buzdítva titeket: ,,Kérdezzetek meg engem: Én oktatlak titeket.'' Látod, hogyan nézek Pilátusra? Ugyanúgy nézek mindnyájatokra. És ha nyugodt szeretettel nézek arra, aki szeret engem és kéri, hogy szóljak hozzá, megszomorított szeretettel nézek arra, ki nem szeret engem, nem keres engem, nem hallgat rám. De szeretettel, mindig szeretettel, mert az én természetem a Szeretet. Pilátus ott hagy engem, ahol vagyok anélkül, hogy többet kérdezne. Megy a gonosztevőkhöz, akik hangosabbak, és erőszakoskodnak. Azokat meghallgatja ez a szerencsétlen, aki nem hallgatott meg engem, aki egy vállrándítással elintézte felhívásomat, hogy ismerje meg az igazságot. Hallgat a hazugságra. A bálványimádás, bármi legyen is formája, mindig tiszteli és elfogadja a hazugságot, bármi legyen is az. És a gyenge által elfogadott hazugság bűnténybe viszi őt. Pilátus is, a bűntény küszöbén még meg akar menteni engem egyszer, kétszer. Ezért küld Heródeshez. Tudja jól, hogy a király ravasz, megtalálja a helyét Róma között és saját népe között, úgy viselkedik, hogy ne sértse meg Rómát, de a zsidó népet sem. Mint minden gyenge, elhalasztja néhány órával a
döntést, amelyet nem akar meghozni, remélve, hogy a felindult nép lecsendesedik.
Azt mondtam: ,,Szavatok legyen: igen, igen; nem, nem'' De ő nem hallotta ezt, vagy ha valaki elismételte előtte, vállat vont felette, szokása szerint. Aki győzni akar a világban, tiszteletre és haszonra vágyik, annak értenie kell ahhoz, hogy igent mondjon nem helyett, vagy nemet igen helyett, aszerint, hogy a józanész (emberi értelemben) mit tanácsol. Mennyi, mennyi Pilátus van a huszadik században?! Hol vannak a keresztény hősök, akik állandóan igent mondtak az Igazságra és az Igazságért, és nemet, állandóan nemet a hazugságra? Hol vannak a hősök, akik szembe tudnak nézni a veszélyekkel és az eseményekkel, acélos erővel és nyugodt készséggel, és nem halogatnak, mert a jót azonnal
teljesíteni kell, és a rossztól menekülni kell minden ,,de'' és ,,ha'' nélkül?
 

Amikor visszatértem Heródestől, íme Pilátus újból alkudozott: a megostoroztatással. Mit remélt ettől? Nem tudta, hogy a tömeg megvadul, mint az állat, amikor vért kezd látni? De össze kellett töretnem, hogy kiengeszteljem a ti testi bűneiteket. És összetörnek. Nincs többé egy hely testemen, amelyet nem ütöttek meg. Az az Ember vagyok, akiről Izajás beszél. És a megparancsolt büntetéshez hozzájárul az, amit nem parancsolt meg, hanem az emberi kegyetlenség talált ki, a tövisek. Látjátok emberek, Üdvözítőtöket, Királyotokat, fájdalommal megkoronázva, hogy megszabadítsa fejeteket az ott érlelődő sok bűntől? Nem gondoltok arra, mekkora fájdalmat álltam ki ártatlan fejemben, hogy fizessek értetek, a ti mind kegyetlenebb gondolatbeli bűneitekért, amelyeket tettekre váltotok? Ti, akik akkor is megbántotok engem, amikor nincs rá okotok, nézzetek a megbántott Királyra, aki Isten, akit gúnyolódva rongyos bíborköpenybe öltöztettek, kezében náddal kormánypálcaként, és tövissel koronáztak. Már haldoklik, és még ütik kezükkel és gúnyolódásukkal. Tibennetek nem kel fel a részvét. Mint a zsidók, továbbra is öklötöket rázzátok felém, és ordítjátok: ,,El, el, nincs más Istenünk, csak a császár!'' Ó, bálványimádók, akik nem imádjátok Istent, hanem magatokat imádjátok, és azt, aki köztetek hatalmas! Nem akarjátok Isten Fiát. Nem segít titeket bűneitekben. A Sátán szolgálata jobban segít titeket. Azért a Sátánt akarjátok. Isten Fiától féltek. Mint Pilátus. És amikor érzitek, hogy hatalmával reátok nehezedik, és felébred bennetek a lelkiismeret szava, amely az Ő nevében vádol titeket, akkor, mint Pilátus azt kérditek: ,,Ki vagy te?''
Tudjátok, ki vagyok! Azok is, akik tagadnak engem, tudják, ki vagyok. Ne hazudjatok! Húsz évszázad van körülöttem, és megmutatja nektek, ki vagyok. Csodáim oktatnak titeket. Pilátusnak könnyebb megbocsátani! De nem nektek, kik birtokában vagytok húsz évszázad keresztény örökségének, hogy támogassa hiteteket, vagy hogy kialakítsa azt bennetek. És ti nem akartok tudni. Mégis Pilátussal szemben szigorúbb voltam, mint veletek. Nem válaszoltam neki. Veletek beszélek. És ennek ellenére nem sikerül meggyőznöm titeket arról, ki vagyok én, s hogy imádattal és engedelmességgel tartoztok nekem. Most is azzal vádoltok, hogy én teszlek tönkre titeket, mert nem hallgatok rátok. Azt mondjátok, ezért veszítitek el hiteteket. Ó, hazugok! Miben hisztek? Hol van szeretetetek? Mikor imádkoztok egyáltalán és éltek szeretettel és hittel? Nagy hatalmatok van? Ne felejtsétek el, hogy azért van, mert én megengedem. Ismeretlenek vagytok a tömegben? Emlékezzetek arra, hogy rajtam kívül nincs Isten! Senki se több nálam, senki se előbbre való nálam. Adjátok meg azért nekem azt a szeretetteljes tiszteletet, amely engem megillet, és én meghallgatlak titeket, hogy többé ne legyetek fattyak, hanem Isten gyermekei. Íme, Pilátus utolsó kísérlete, hogy megmentse életemet, feltéve, hogy az megmenthető lesz a mértéktelen ostoroztatás után. Bemutat engem a tömegnek: ,,Íme, az Ember!'' Benne, emberileg részvétet keltek. Reméli, hogy a tömeg is részvéttel lesz irántam. De a nép keményszívűsége előtt, amellyel az ellenáll, és a fenyegetések előtt, amellyel előjönnek, nem tudja véghezvinni a természetfeletti igazságos és ezért jó cselekedetet, és azt mondani: ,,Szabaddá teszem ezt, mert ártatlan. Ti vagytok a bűnösök, és ha nem oszlotok szét, megismeritek Róma szigorát!'' Ezt kellett volna mondania, ha igazságos lett volna, s nem vette volna számításba a jövőben rá várható bajt. Pilátus jósága hamis. Longinus jó. Kisebb hatalma a kormányzóénál, a kevés katona, aki körülveszi, nem tudja őt annyira megvédeni, mint Pilátust az ellenséges sokaságtól, s ő mégis meg mer védeni engem, mer
segíteni rajtam, engedi, hogy megpihenjek, hogy a jámbor asszonyok megvigasztaljanak, segít a Cirenei által, és végül engedi, hogy Anyám ott legyen a kereszt alatt. Ő az igazságosság hőse volt, és ebből Krisztus hősévé vált.
Tudjátok meg, ti emberek, akiket egyedül anyagi javatok érdekel, hogy Isten ezt is előmozdítja, ha hűségeseknek lát titeket az igazságossághoz, ami Istentől származik. Én mindig megjutalmazom azt, aki helyesen cselekszik. Megvédem azt, aki megvéd engem. Szeretem és segítem őt. Mindig az vagyok, aki azt mondta: ,,Aki egy pohár vizet ad nevemben, elnyeri jutalmát.'' Megvédem és megáldom azt, aki szeret.

Forrás: Valtorta Mária-Jézus

Jézus elfogatása

Alig van az apostoloknak idejük arra, hogy rendbe szedjék magukat. Megérkezik a zsandárhad, élén Júdással. A békés kis térséget megvilágítja a sok fáklya. Rablócsorda, katonáknak álcázva magukat. Börtöntöltelék arcok, amelyeket sátáni vigyor torzít el. Van köztük néhány templomszolga is. Az apostolok egy sarokba ugranak. Péter van elől, mögötte egy csoportban a többiek. Jézus ott marad, ahol volt. Júdás közeledik, és nem hajtja le fejét Jézus villámló tekintete
előtt. Sőt, odamegy hozzá, hiéna mosollyal, és megcsókolja jobb arcán.
-- Barátom, mi végre jöttél? Csókkal árulsz el?
Júdás egy pillanatra lehajtja fejét, de utána ismét felemeli. Meghalt már a feddésnek éppúgy, mint minden bűnbánatra való felhívásnak. A csőcselék kiáltozva tör előre, botokkal és dorongokkal. Krisztuson kívül az apostolokat is el akarja fogni, Júdást kivéve.
-- Kit kerestek? -- kérdi Jézus nyugodtan és ünnepélyesen.
-- A názáreti Jézust.
-- Én vagyok. -- Szava mennydörgés. Jézus tanúságot tesz a gyilkos világ és az ártatlanok előtt, a természet és a csillagok előtt. Nyíltan, őszintén, biztosan, azt mondhatnánk, vidáman. De ha villám pattant volna ki belőle, az sem tehetett volna többet. Mint a lekaszált kalászok, mindnyájan a földre esnek. Csak Júdás, Jézus és az apostolok maradnak állva, akik a levert katonák láttára visszanyerik lélegzetüket úgyannyira, hogy Jézushoz közelednek, főleg Júdást fenyegetve. Ő egy ugrással épp, hogy el tud menekülni Simon kardcsapása elől. Hiába követi őt a kőzápor a fegyvertelen apostoloktól, elmenekül a Cedronon túlra, és eltűnik egy sikátor sötétjében.
-- Keljetek fel! Kit kerestek? Ismét kérdelek titeket.
-- A názáreti Jézust.
-- Mondtam nektek, hogy én vagyok -- mondja kedvesen Jézus. Igen, kedvesen. -- Akkor hagyjátok a többieket szabadon! Tegyétek vissza kardotokat és a botokat! Én veletek megyek. Nem vagyok rabló. Mindig köztetek voltam. Miért nem fogtatok el akkor? De ez a ti órátok és a Sátáné...
Miközben beszél, Péter megközelíti azt az embert, aki kötéllel meg akarja kötözni Jézust, és kardjával ügyetlenül rácsap. Ha a kard hegyét használta volna, átvágta volna a torkát, mint egy juhnak, de így csupán fülét metszette le csaknem teljesen. Az ember, akinek füle erősen vérezve csüng alá, felkiált, mintha halálosan megsebesült volna. Nagy tumultus támad, mert van, aki előre akar rohanni, míg a többiek megijednek a kard és a tőrök villogásától.
-- Tegyétek vissza ezeket a fegyvereket! Parancsolom nektek! Ha akarnám, Atyám angyalai megvédenének. És te, gyógyulj meg! Elsősorban lelkedben, ha képes vagy rá. -- És mielőtt hagyná megkötözni kezeit, megérinti és meggyógyítja a fület. Az apostolok megzavarodva felkiáltanak... Igen. Egyik ezt mondja, a másik azt. Van, aki azt kiáltja: ,,Elárultál minket!'' más: ,,De ez ostobaság!'', és van, aki azt mondja: ,,Ki tudja ezt elhinni?'' Aki nem kiáltozik, az elfut...
És Jézus egyedül marad... Ő és a csőcselék... És megkezdődik az út...
(9-254)

Megkezdődik a fájdalmas út a köves ösvényen, amely a kis térre vezet, ahol Jézust elfogták. És azonnal elkezdődnek a gúnyolódások és durváskodások.
Jézust megkötözik csuklóinál és még derekán is, mintha veszélyes őrült lenne. A kötelek végét ördögtől megszállott és gyűlölettől részeg alakok tartják. Ide-oda rángatják vele, mint egy rongyot rángatna egy dühös kutyafalka. De ha kutyák tennének így vele, az még menthető lenne. Ezeket azonban embereknek nevezik, jóllehet csak alakjuk emberi. Azért, hogy nagyobb fájdalmat okozzanak Jézusnak, rángatják Őt a szorosra kötött kötelekkel, amelyek belevésődnek testébe. ,,Állj meg! Indulj! Ügess, szamár!'' ordítozzák, és belerúgnak, és csak azért nem esik el, mert a kifeszített kötelekkel fenntartják. Belebotlik azonban
a kövekbe és gyökerekbe, és nekiesik a híd karfájának, amikor átkel a Cedronon. Felsebzett szája vérezni kezd, Jézus megtörli megkötözött kezével, de nem szól semmit. Valóban bárány Ő, aki nem harapja meg kínzóit. Az emberek köveket és kavicsokat szednek fel a patak medréből, és dobálják vele könnyű céltáblájukat. A kövek Jézus fejét, vállát érik. Mások botokkal verik. De végre átérnek a hídon, és most a keskeny úton mennek, amelyet a hold már nem világít meg. Sok fáklya is kialudt már. Így haladnak a kanyargó úton. De a gyűlölet megvilágítja a Vértanú magas alakját. Kiemelkedik mindenki közül. Azért könnyű megütni, haját rángatni, szennyes dolgokat szórni rá, amelyek behatolnak szájába és szemébe is, hányingert és fájdalmat okozva. Már Ofelben, Jeruzsálem külvárosában járnak, ahol Jézus oly sok jót tett. A kiáltozó tömeg felébreszti az alvókat, s azok a küszöbrôl nézik, mi történik. Az asszonyok fájdalmasan felkiáltanak, és megfélemlítve menekülnek. A férfiak, akiket meggyógyított, segített, akikhez barátjukként beszélt, vagy közömbösen lehajtják fejüket, vagy tettetik, hogy nem törődnek vele, vagy gyűlöletté válik kíváncsiságuk, gúnyolják, fenyegetik, csatlakoznak kínzóihoz. A Sátán már működik...

Egy férfit, egy férjet, aki követni akarja Őt, hogy sértegesse, igyekszik visszatartani felesége, átkarolva, és ezt kiáltva: ,,Hitvány! Neki köszönheted életedet, gennyel telt, mocskos alak! Emlékezz csak vissza!'' De a férfi legyőzi az asszonyt, s állati módon a földre veti. Utána fut, hogy elérje a Vértanút, és fejét megdobja egy kővel. Egy másik öregasszony igyekszik útját állni fiának, aki hiéna képpel fut egy bottal, hagy ő is ráüssön Jézusra. ,,Nem leszel Üdvözítőd gyilkosa, míg én élek!'' -- kiáltja az asszony. De fia durván lágyékon rúgja, mire az elterül a földön, és úgy kiáltja: ,,Istengyilkos és anyagyilkos! Átkozott légy, mert másodszor szakítottad fel méhemet, és mert megsebzed a Messiást!''
Amint a város felé mennek, mindinkább növekszik az erőszakoskodás. Mielőtt elérnék a várost, ott áll János és Péter. A római katonák már kinyitották a kapukat, és felfegyverkezve nézik a zajongó tömeget, készen a közbelépésre, ha Róma érdeke úgy kívánja. János és Péter megelőzték a menetet, és egy homályos kapualjban állnak egy kis tér közelében, a város fala elôtt. Fejükre húzták köpenyüket, hogy elrejtsék arcukat. De amikor Jézus odaér, János leengedi köpenyét, és megmutatja sápadt, feldúlt arcát, amelyet megvilágít a holdfény utolsó sugara. Péter nem meri felfedni magát. De valamivel ő is előrébb jön,
hogy látható legyen... Jézus rájuk néz... és végtelen jósággal rájuk mosolyog. Péter megfordul, és visszamegy a sötét sarokba, és kezeivel elfedi szemét -- meggörnyedt, megöregedett, megtört ember... János bátran ott marad a helyén, és csak akkor csatlakozik Péterhez, amikor a kiáltozó tömeg elhaladt mellette. Megfogja Péter könyökét, és úgy vezeti őt, mint ahogy egy gyermek vezetné vak apját. A tömeg után ők is belépnek a városba. A római katonák csodálkozva, gúnyosan vagy fájdalmasan kiáltanak fel. Némelyikük átkozódik, mert felkeltették ágyából emiatt az ,,ostoba juh'' miatt. Van, aki kineveti a zsidókat, akik képesek voltak rá, hogy elfogjanak ,,egy félig nőt''. Mások részvéttel vannak az Áldozat iránt, akit ,,mindig jónak'' láttak. Egyikük azt mondja: ,,Szívesebben venném, ha megöltek volna, mint hogy Őt ezek kezében lássam. Ő nagy. Kettőt tisztelek a világon: Őt és Rómát.''
Jézus közben elér a Templomhoz vezető úton Annás házához. Nagy vaskapuján erősen bezörgetnek a hiénák. Amint az kinyílik, berontanak, majdnem letaposva a kaput nyitó szolgálót. Kitárják a kapukat, hogy a zajongó csőcselék is bemehessen. Utána azonban bezárják, mert talán félnek a rómaiaktól vagy a Názáreti barátaitól.
Az Ő barátaitól! Hol vannak azok?...

Forrás: Valtorta Mária- Jézus

Jézus megjegyzései- Az utolsó vacsora

A vacsorán történtekbôl négy fontos tanulságot vonhatunk le annak megfontolásán kívül, hogy Isten szeretetből önmagát adja eledelül az embereknek.

1) Isten minden gyermekének engedelmeskednie kell a Törvénynek

A Törvény előírta, hogy húsvétkor el kell fogyasztani a bárányt a Magasságbelitől Mózesen keresztül adott szertartás szerint, és én az igaz Isten igaz Fia, nem tartottam felmentve magamat istenségem miatt a Törvénytől. A földön voltam: Ember az emberek között és az emberek
Mestere. Teljesítenem kellett azért emberi kötelességemet Isten iránt éppúgy, sőt még jobban, mint másoknak. Az isteni kegyek nem mentenek fel az engedelmességtől és a mind nagyobb szentségre törekvéstől. Ha összehasonlítjátok a legmagasztosabb életszentséget az isteni tökéletességgel, mindig bőven találtok benne hibákat, és azért
kötelesek vagytok azok kiküszöbölésére, és a tökéletesség oly fokára való törekvésre, hogy amennyire csak lehet, hasonlókká váljatok Istenhez.
 

2) Mária imájának ereje
Én az emberré lett Isten voltam. Testem szeplőtelen volt, és birtokában volt a lelki erőnek, amely uralkodott a testen. Mégsem utasítottam vissza, sőt segítségül hívtam a Kegyelemmel Teljes segítségét, aki a kiengesztelésnek abban az órájában -- igaz -- zárva
találta feje fölött az eget, de nem annyira, hogy ne sikerült volna neki onnan kihívnia egy angyalt, -- hiszen ő az Angyalok Királynéja --hogy megvigasztalja Fiát. Ó! Nem saját vigasztalására, szegény Mama! Ő is megízlelte az Atyától való elhagyatottság keserűségét, de ezt a fájdalmat felajánlotta a megváltásért, s ezáltal számomra elérte az erőt, hogy legyőzzem az olajfák-hegyi haláltusát, és véghezvigyem a Szenvedést annak sokféle gyötrelmében, amelyek mindegyike eszközül szolgált a bűn valamelyik fajtájának lemosására.
 

3) Csak azok képesek az önuralomra, a sérelmek elviselésére, s mindenekelőtt a magasztos szeretetre, akik a Szeretet Törvénye szerint élnek...

... amelyet én meghirdettem. És nemcsak meghirdettem, hanem igazán gyakoroltam is.
Ti nem tudjátok elképzelni, mit jelentett számomra, hogy árulóm egy asztalnál volt velem, önmagamat kellett adnom neki, meg kellett alázkodnom előtte, meg kellett osztanom vele a szertartás kelyhét, és hagynom kellett, hogy igyon abból, amiből Anyám iszik majd. Orvosaitok vitatkoztak és vitatkoznak azon, mi okozta hirtelen halálomat, és
szívem megsérülésének tulajdonítják, amelyet a megostorozás okozott. Igen, ez is beteggé tette szívemet. De beteg volt az már a Vacsorától kezdve. Meghasadt, meghasadt az erőlködésben, amikor el kellett viselnem oldalamon árulómat. Akkor kezdődött testi halálom. A többi már csak fokozta ezt a jelenlévô haláltusát. Megtettem mindent, mire csak képes voltam, mert egy voltam a Szeretettel. Abban az órában is, amikor a Szeretet Istene visszavonult tőlem, tudtam szeretetteljes lenni, mert harminchárom éven keresztül szeretetben éltem. Ha valakinek nem válik szokásává a szeretet, akkor nem képes eljutni arra a megkívánt  tökéletességre, amely megbocsát és elviseli azokat, akik megbántanak
minket. Nekem szokásommá vált, és azért meg tudtam bocsátani, és el tudtam viselni Júdást, aki tökélyre vitte a megbántást.

4) A Szentség annál hatásosabban működik, minél méltóbb módon veszik azt magukhoz

Méltóvá teszik magukat rá az állhatatos akarattal, amely megtöri a testet, és úrrá teszi a lelket, legyőzi az érzékiséget, meghajlik az erények előtt, mint egy íjjal megcélozza a tökéletességet, főleg a Szeretetet. Amikor valaki szeret, boldoggá kívánja tenni azt, akit szeret. János, aki mindenkinél jobban szeretett engem, és aki tiszta volt, a Szentség
révén elnyerte a legnagyobb fokú átalakulást. Attól a pillanattól kezdve kezdett sas lenni, amely otthon érzi magát Isten egén, és könnyen szárnyal a magasba, és az örök Napra irányítja tekintetét. De jaj annak, aki méltatlanul veszi magához a Szentséget. Az, halálos
bűnnel növeli emberi méltatlanságát. Akkor az nem az élet megőrzésére szolgál, hanem a megromlásra és a halálra. A lélek halálára és a test megrothadására, amely által az ,,széthasad'', mint Péter mondta Júdásról. A bíbor színében szép és mindig éltető vért, saját, minden érzékiségtől fekete lelkére önti, s rothadó testéből genny szivárog ki, mint az oszlásnak indult állati tetemből, amely undort kelt az arra járókban. A Szentséggel visszaélve halála mindig a reményvesztettek halála, és azért nem ismeri a nyugodt átmenetet, mint az, aki a kegyelem állapotában van. Nem olyan, mint a rettenetesen szenvedő áldozat hősies halála, aki az égre szegezi szemét, és akinek lelke a biztos békét élvezi. A reményvesztett halála rettenetes görcsökkel és félelmekkel jár, a Sátán által már megragadott lélek görcsös vonaglása, amikor az kiszakítja testéből és megfojtja saját undorító leheletével. Ez a különbség a között, aki az után megy át a másik életbe, miután a szereteten, reményen, hiten és minden más erényen és égi tanításon és az angyalok kenyerén táplálkozott, és akit annak gyümölcsei kísérnek, -- s még jobb, ha az, végső eledelül valóságosan jelen van benne -- és azé között, aki egy állatias élet után állati módon hal meg, a kegyelem és a Szentség ereje nélkül. Az első a szent nyugodt vége, akinek halála megnyitja az örök Országot. A második a kárhozott félelmetes elbukása,
aki érzi, hogy belezuhan az örök halálba, és egy pillanat alatt megismeri azt, amit el akart veszteni, és amit többé nem tud visszaszerezni. Az egyik számára nyereség, a másiknak mindennek elvesztése. Az egyik számára öröm, a másiknak rettegés. Ez az, amiben részesültök hitetek és szeretetetek vagy hitetlenségetek és ajándékom megvetése szerint.

Forrás: Valtorta Mária-Jézus

Óvakodjatok a hamis prófétáktól!

Jézus az apostolokkal és a néppel együtt még péntek este lemegy a hegyről, de már nincs annyi idejük, hogy a szombat beállta előtt elérhetnék lakóhelyüket, azért a hegy alján töltik az éjszakát. Másnap reggel egy gazdag írástudó, aki hallgatta Jézus beszédeit, s ott van birtoka, reggelit hoz az egész seregnek, és utána kéri Jézust, hogy még egyszer beszéljen nekik. Jézus szívesen teljesíti kérését:
-- Isten akarata itt tartott minket ezen a helyen, mert a megtett út után nem mehetünk tovább anélkül, hogy meg ne sértenénk a törvényt (a szombati pihenésre vonatkozólag) és botrányt ne okoznánk... Méltányos megszentelni az ünnepeket és dicsérni az Urat az imaházakban. De az egész teremtett világon imádkozhatunk, ha a teremtmény az ima helyévé teszi azt, lelkét felemelve az Atyához. Noé bárkája az ima helye volt, amikor sodorták a hullámok; Jónás számára a hal gyomra volt az ima helye. Amikor József a fáraó házában élt, az volt számára az ima helye, Holofernesz sátra pedig a tiszta Judit számára szolgált az ima helyéül. És nemde annyira szent volt az Úr számára az a romlott hely, ahol
Dániel próféta rabszolgaként élt, és amelyet az ő életszentsége megszentelt, hogy kiérdemelte a nagy jövendöléseket Krisztusról és az Antikrisztusról, a mai idők és az utolsó idők kulcsáról. Még inkább szent ez a hely, amely színeivel, illatával, tiszta levegőjével, gazdag vetésével, gyöngyszerű harmatával az Atyaistenről és Teremtőről beszél, és azt mondja: ,,Hiszek. És ti is higgyetek, mert mi tanúskodunk Istenről.'' Ezen a szombaton legyen azért ez a zsinagóga, és olvassunk a kalászok örök oldalairól, a nap lámpása mellett. 

Említettem Dánielt. Azt mondtam: ,,Legyen ez a hely a mi zsinagógánk''. Ez emlékezetbe idézi a három szent ifjú áldásra felhívó szavait a kemence lángjai között: ég és vizek, harmat és zúzmara, jég és hó, tüzek és színek, fény és sötétség, villámok és felhők, hegyek és dombok, minden, ami nő, madarak, halak és vadállatok, áldjátok és dicsérjétek az Urat az alázatos és szívükben szent emberekkel együtt. Ez a szent ének összefoglalása, amely oly sok mindenre tanítja az alázatosakat és a szenteket. Minden helyen imádkozhatunk és kiérdemelhetjük az eget. Kiérdemeljük azt, amikor megtesszük az Atya akaratát. Amikor a nap megkezdődött, megjegyezte valaki, hogy ha minden Isten akaratából történik, akkor az emberek tévedéseit is akarja Isten. Ez tévedés, és nagyon elterjedt tévedés. Akarhatja-e valaha egy atya, hogy fia szégyenteljesen viselkedjék? Nem kívánhatja. Mégis látjuk, hogy egyes családokban a gyermekek szégyenletesen viselkednek, jóllehet atyjuk igaz ember, aki megmutatta nekik a jót, hogy azt tegyék és a rosszat, hogy kerüljék. És egy becsületes ember sem vádolja az atyát, hogy ő ösztönözte rosszra fiát. Isten az Atya, az emberek az Ő gyermekei. Isten megmutatja a jót, és azt mondja: ,,Íme, a te javadra ezek közé a körülmények közé helyezlek téged.'' Vagy amikor a Gonosz és azok az emberek, akik az ő szolgái, szerencsétlenségeket okoznak az embereknek, Isten azt mondja: ,,Íme, ebben a fájdalmas órában tégy így, és ha így teszel, ez a rossz örök javadra szolgál''. Tanácsot ad nektek. De nem kényszerít titeket.
 

Akkor, ha valaki, jóllehet ismeri Isten akaratát, mégis inkább az ellenkezőjét teszi, mondhatja-e, hogy ez az ellenkező az Isten akarata? Nem mondhatja! Szeressétek Isten akaratát. Szeressétek jobban saját akaratotoknál, és kövessétek a csábítások ellenére és a világ, a test és az ördög erős befolyása ellenére. Igazán mondom nektek, hogy nagyon boldogtalan, aki azoknak enged. Ti Úrnak és Messiásnak neveztek engem. Azt mondjátok,
szerettek engem, és hozsannát zengtek nekem. Követtek engem, és ez szeretetnek látszik. De igazán mondom nektek, hogy közületek nem mindenki lép majd be velem a mennyországba. Még legrégibb és legközelebbi tanítványaim között is lesznek olyanok, akik nem lépnek be oda, mert sokan saját akaratukat teljesítik, vagy a test, a világ és az
ördög akaratát, nem pedig Atyámét. Nem azok, akik azt mondják nekem: ,,Uram! Uram!'' lépnek be a mennyországba, hanem azok, akik Atyám akaratát cselekszik. (Vö. Mt7,21) Csak ezek lépnek be Isten országába. Eljön majd a nap, amikor én, aki hozzátok beszélek, miután Pásztor voltam, Bíró leszek. Ne vezessen félre titeket a jelenlegi látvány. Most pásztorbotom összetereli a szétszéledt nyájat, és kedvesen hívlak titeket, hogy jöjjetek az Igazság legelőjére. Akkor pásztorbotom helyett bírói, királyi jogarom lesz kezemben, és ugyancsak más lesz a hatalmam. Nem kedvesen, hanem kérlelhetetlen igazságossággal választom szét az Igazság által táplált juhokat azoktól, akik az Igazságot a Tévedéssel vegyítették, vagy csak a Tévedéssel táplálkoztak.

Egy első és egy utolsó alkalommal teszem ezt. (Célzás a halál utáni személyes ítéletre és az utolsó ítéletre.) És jaj azoknak, akik a Bíró előtti első és második megjelenéskor nem lesznek tiszták, nem tisztulhatnak meg a mérgektől. A harmadik csoportba tartozók nem
tisztulhatnak meg. Senki se képes megtisztítani őket.

(A fordító megjegyzése: Az első csoportba az azonnal üdvözültek tartoznak, a  másodikba azok, akik megtisztulhatnak a tisztítóhelyen, a harmadikba a kárhozottak.) 

Ezek csak a Tévedést kívánták, és megmaradnak a Tévedésben. Lesz, aki akkor ezek közül felsóhajt: ,,De hogyan, Uram? Nem prófétáltunk-e mi a te nevedben, és nemde a te nevedben űztük-e ki az ördögöket, és a te nevedben tettünk-e sok csodát?'' (Vö. Mt 7,15-23.)
Akkor nagyon világosan megmondom nekik: ,,Igen. Merészeltétek használni az én nevemet, hogy azoknak tűnjetek, akik nem voltatok. Sátáni módon Jézusnak akartatok látszani az életben. De cselekedeteitek gyümölcse vádol titeket. Hol vannak azok, akiket megmentettetek? Mikor teljesedtek a ti jövendöléseitek? Mi volt az eredménye a ti
ördögűzésteknek? Ki volt cinkostársatok a csodáitokban? Ó, az én Ellenségem nagyon hatalmas! De nem hatalmasabb nálam! Segített titeket, de csak azért, hogy nagyobb legyen zsákmánya, és a ti működéstek által megnövekedett azok köre, akiket elsodort a tévtan. Igen, tettetek csodákat. Sőt, látszólag nagyobbakat azoknál, akik Istennek igazi
szolgái voltak, akik nem voltak komédiások, akik elszédítik a népet, hanem alázatosságukkal és engedelmességükkel csodálatba ejtették az angyalokat. Ők, az én igazi szolgáim önfeláldozásaikkal nem okoznak érzéki csalódásokat, hanem legyőzik a szíveket, ők megmutatják az embereknek Istent. Ők csak az Atya akaratát teljesítik, és másokat is elvezetnek erre, úgy, amint az egyik hullám hatással van a másikra, amelyik megelőzi, és amelyik követi. Ők nem ültek trónra, hogy megbámulják őket. Ők, az én igazi szolgáim azt teszik, amit én mondok, anélkül, hogy gondolnának arra, amit tesznek, és az ő művüket az én jelem pecsételi meg, amely a megzavarhatatlan békéé, a szelídségé és a rendé. Azért mondhatom nektek: ezek az én szolgáim. Titeket nem ismerlek. Távozzatok tőlem messzire mindnyájan, ti gonoszok!''
Ezt mondom majd akkor. És rettenetes szavak lesznek ezek. Vigyázzatok, hogy ne érdemeljétek ki ezeket, és jöjjetek a biztos úton, jóllehet fájdalmas, az engedelmesség útján a mennyország dicsősége felé! Most élvezzétek szombati nyugalmatokat, Istent dicsérve, egymás társaságában! Béke legyen mindnyájatokkal! Jézus megáldja a tömeget mielőtt az szétoszlik, hogy árnyékos helyet keressen, és csoportokat alkotva megbeszélje azt, amit hallott. Jézus mellett maradnak az apostolok és az írástudó János, aki nem beszél, hanem mélységesen elmélkedik, tanulmányozva Jézus minden mozdulatát.
Ezzel lezárul a hegyi beszéd sorozata.
(3-242)

Forrás: Valtorta Mária-Jézus

Nem szolgálhattok két úrnak!

Miután Jézus meggyógyított néhány beteget és alamizsnát osztottak az apostolok a szegényeknek, Jézus elkezdi beszédét:
-- Béke legyen veletek!
Azért magyarázom meg nektek az Úr útjait, hogy kövessétek. Tudnátok-e járni egy ösvényen, amely innen jobbra indul lefelé, és ugyanakkor azon is járni, amely a baloldalon megy le? Nem tudnátok. Mert ha az egyiket veszitek, ott kell hagynotok a másikat. Még két egymás mellett futó ösvényen se tudnátok hosszú ideig járni úgy, hogy egyik lábatokkal az egyiken, a másikkal a másikon jártok. Végül kifáradnátok. De Isten
ösvénye és a Sátáné között nagy távolság van, amely egyre növekszik, épp úgy, mint a két ösvény között, amely itt összetalálkozik, de amelyek egyike Kafarnaum felé megy, a másik Ptolemaisz felé, s amint lemennek a völgybe, mindinkább távolodnak egymástól. Így telik az élet a múlt és a jövő között, a rossz és jó között. A középpontban van az ember akaratával és szabad döntésével. A végállomások: egyik oldalon Isten és a mennyország, a másikon Sátán és a pokol. Az ember választhat. Senki se kényszeríti. Ne mondja nekem:
,,De a Sátán kísért'', s ne mentegesse magát ezzel azért, hogy a lefelé menő ösvényt választotta. Isten is vonz, szeretetével, éspedig jó erősen; szavával, amely ugyancsak szent; ígéreteivel, amelyek nagyon csábítóak! 

Miért engedik meg akkor az emberek, hogy a kettő közül csak az egyik csábítsa őket, éspedig az, amelyik a legkevésbé érdemli meg, hogy hallgassanak rá? Isten szava, ígérete, szeretete nem elég ahhoz, hogy közömbösítse a Sátán mérgét? Óvakodjatok attól, ami megfertőz titeket. Amikor valaki testileg egészséges és erős, nem mentes a fertőzéstől, de könnyen legyőzi. Míg ha valaki már beteg és azért gyenge, szinte biztosan elpusztul egy
újabb fertőzés következtében, és ha túléli, betegebb, mint előbb volt, mert nincs ereje a vérnek ahhoz, hogy teljesen megsemmisítse a fertőző csírákat.

(A fordító megjegyzése: Ez megint Valtorta Mária öntudatlan magyarázata lehet, mert noha Jézus tudott minderről, korának hallgatósága még nem volt tisztában velük, s ezért Jézus szavainak értelmét nem fogta volna fel.) 

Ugyanez a helyzet a felsőbb síkon is. Ha valaki erkölcsileg és lelkileg egészséges és erős, nem mentes a kísértéstől, de a rossz nem ver gyökeret benne. Amikor hallom, hogy valaki azt mondja: ,,Ez és ez megközelített, ezt és ezt olvastam, meg akartam győzni ezt és ezt a jóról, de az történt, hogy a rossz, ami az ő agyukban és szívükben, vagy a könyvben volt, behatolt énbelém'', én  ebből arra következtetek, hogy ő már megteremtette a kedvező talajt annak behatolására. Ebből látszik, hogy gyenge volt, hiányzott belőle
az erkölcsi, lelki erő. Mert nekünk még ellenségeinkből is hasznot kell húznunk. Amikor megfigyeljük gyengéiket, tanulnunk kell tőlük, hogy mi ne essünk bele ugyanabba a hibába. Az értelmes embert nem vezeti félre az első tanítás, amit hall. Akit átjárt egy tanítás, az nem képes helyt adni egy másfajta tanításnak. Ez a magyarázata annak, miért oly nehéz meggyőzni az igaz tanítás követéséről azokat, akik másfajta tanításról vannak meggyőződve. 

De ha te bevallod, hogy a legkisebb szélfúvásra megváltoztatod gondolkozásmódodat, akkor látom, hogy tele vagy lyukakkal, lelki várad tele van résekkel, gondolataid gátjai ezernyi helyen elgyengültek, és kifolyik rajtuk keresztül a jó víz, és belép a szennyes, és te oly ostoba és nemtörődöm vagy, hogy nem is veszed észre, nem segítesz rajta. Állapotod nyomorúságos. Ismerjétek fel azért a két ösvényt, válasszátok a jót, és haladjatok azon ellenállva, ellenállva, ellenállva az érzékek, a világ, az (ál)tudomány és az ördög csábításának. A rosszhiszeműséget, megalkuvásokat, két ellentétes egyénnel való szerződéskötést hagyjátok a világ embereinek. Ha az emberek becsületesek lennének, ez elő se fordulna köztük. De legalább ti, Isten emberei ne fogadjátok el ezt.
Istennel együtt nem birtokolhatjátok a Mammont is. Értéktelenné válna jó cselekedetetek, ha kevernétek a jót a rosszal. A teljesen jót megsemmisítené a rossz. Ez egyenesen az Ellenség karjába vinne titeket. Azért ne tegyétek! Szolgáljátok (Istent) hűségesen! Senki sem szolgálhat két ellenkező felfogású úrnak. Vagy szeretni fogja az egyiket és gyűlölni a másikat, vagy ellenkezőleg. Nem lehettek egyaránt Istenéi is és a Mammonéi is. Isten szellemét nem lehet összeegyeztetni a világ szellemével. Az egyik felfelé száll, a másik lefelé halad. Az egyik megszentel, a másik megront. Ha pedig romlottak vagytok, hogyan cselekedhettek tisztán? Az érzékek felgyulladnak a romlottban, és az érzékek után az egyéb vágyak is. Tudjátok már, miként romlott meg Éva, és általa Ádám is.

A Sátán megigézte az asszony szemét, és ezzel megrontotta úgy, hogy mindaz, amit eddig tisztának látott, tisztátalanná lett számára, és furcsa kíváncsiság kelt fel benne. Utána a Sátán megigézte a fülét, és megnyitotta azt egy ismeretlen tudás: saját tudása számára. Éva értelme is meg akart tudni olyan dolgokat, amelyekre nem volt szüksége. Utána a Sátán megmutatta a rosszra megnyílt szem és értelem számára azt, amit előzőleg nem látott és nem értett, és Évában minden felébredt és megromlott, és az Asszony a Férfihez menve kinyilvánította neki titkát, és meggyőzte Ádámot, hogy ízlelje meg az új gyümölcsöt, amely oly szép volt a szemnek, és ami addig tilos volt számukra. És Ádám megcsókolta, nézte száját és szemét, amely már zavaros volt a Sátán által. És a romlás behatolt Ádámba, aki látta, és szemén keresztül megkívánta a tilosat, és beleharapott társával együtt, oly magasból lezuhanva a sárba.
Amikor valaki romlott, a romlottság magával ragadja (társát is), hacsak az nem szent a szó igazi értelmében. Vigyázzatok azért szemetekre, emberek! A szem pillantására és az
értelemére. Akik romlottak nem képesek másra, csak mások megrontására. A szem a test világossága. (Vö. Lk 11,34-35.) A te gondolatod a szív világossága. De ha szemed nem tiszta -- mert egy romlott gondolat megrontja az érzékeket -- akkor minden elsötétül benned, és csábító ködök tisztátalan képzeteket alkotnak benned. Akinek gondolata tiszta,  abban minden tiszta, tiszta a tekintete, és Isten világossága uralkodik ott, ahol az érzékek nem gátolják. De ha rosszindulatúlag zavaros dolgok látására nevelted szemedet, akkor minden elsötétül benned. Hasztalanul néznél még a legszentebb dolgokra is. A sötétségben csak sötétség lesz, és a sötétség tetteit viszed végbe. Azért, Isten gyermekei, védjétek meg magatokat önmagatok ellen. Figyelmesen őrködjetek minden kísértés felett. A kísértés még nem rossz. Az atléta a küzdelem által készül fel a győzelemre. A
felkészületleneket és figyelmetleneket viszont legyőzi a rossz. Minden kísértést okozhat. A vereség elernyeszt. A küzdelem elfáraszt.

De gondoljatok arra, mit szereznek nektek ezek a dolgok. Azt akarjátok, hogy egyórás gyönyörért elveszítsétek az örökkétartó békét? Mit hagy hátra a testi gyönyör, az aranyban és a gondolatban való gyönyörködés? Semmit. Mit értek el, ha visszautasítjátok ezeket? Mindent. A bűnösöknek beszélek, mert az ember bűnös. Rendben van, mondjátok meg nekem igazán: miután kielégítették érzékeiteket, kevélységteket, fösvénységteket, frissebbeknek, biztosabbaknak, megelégedettebbeknek érzitek magatokat? A kielégítést követő órákban, amikor visszagondoltok rá, őszintén boldognak érzitek magatokat? Én nem ízleltem meg az érzékiségnek ezt a kenyerét. De válaszolok helyettetek: ,,Nem.
Elhervadás, elégedetlenség, bizonytalanság, hányinger, félelem, nyughatatlanság. Íme az elmúlt órának kisajtolt leve.'' De kérlek titeket valamire. Miközben azt mondom: ,,Sose tegyétek ezt'', azt is mondom: ,,Ne legyetek könyörtelenek azokkal szemben, akik eltévelyednek''. Gondoljatok arra, hogy mindnyájan testvérek vagytok, közös a testetek és lelketek. (eredete). Gondoljatok arra, hogy sok oka lehet annak, hogy valaki vétkezik. Legyetek irgalmasok a bűnösök iránt, és jóságosan emeljétek fel őket és vezessétek őket Istenhez, megmutatva nekik, hogy az általuk megtett út veszélyeket jelent a test, az értelem és a szellem számára. Tegyétek ezt, és nagy lesz jutalmatok. Mert mennyei Atyátok irgalmas a jók iránt és százannyit tud adni egyért.
(Ekkor mozgás támad a tömegben, s Jézus félbeszakítja beszédét, mert mindenki Mária Magdolnát figyeli, aki négy piperkőc társaságában megérkezik. Azok utat csinálnak neki a tömegben. Jézus egy ideig ránéz, de utána feléje se nézve folytatja beszédét, amelyet azonban főleg hozzá intéz:)

Azt mondtam, legyetek hűségesek a Törvényhez, legyetek alázatosak és irgalmasok, ne csak azokat a testvéreiteket szeressétek, akikkel vérségi kapcsolat köt össze, hanem azokat is, akik a közös eredet révén azok, mint emberek. Azt mondtam nektek, hogy a megbocsátás hasznosabb a haragnál, hogy a részvét jobb a könyörtelenségnél. De most azt mondom nektek, hogy nem szabad elítélni mást, ha valaki nem mentes attól a bűntől, amelyet másban el akar ítélni. Ne legyetek olyanok, mint az írástudók és a farizeusok, akik mindenkivel szemben szigorúak, csak magukkal szemben nem. Akik tisztátalannak mondják azt, ami külsőségesség, ami csak a külsőt tudja beszennyezni, de utána helyet
adnak bensejükben, szívükben a tisztátalanságnak. (Lk 11,39) Isten nincs a tisztátalanokkal, mert a tisztátalanság azt rontja meg, ami Isten tulajdona: a lelket, és főleg a kicsinyek lelkét, akik a föld angyalai. Jaj azoknak, akik sátáni, állatias kegyetlenségükkel levágják azok szárnyát, és az égnek eme virágait a sárba tiporják, megismertetve velük az érzékiség ízét! Jaj!... Jobb lenne nekik, ha villám vágná agyon őket, mint hogy ilyen bűnt kövessenek el. (Vö. Mt 18,10.) Jaj nektek, ti gazdagok és örvendezők! Mert éppen köztetek erjed a  legnagyobb tisztátalanság, aminek ágyat, párnát, henyélést és pénzt adtok. Most jóllaktatok. Torkotokig ér a tisztátalan vágyak étele és fojtogat titeket. De éhezni fogtok. Rettenetes és kielégíthetetlen, csökkenthetetlen lesz éhségetek az örökkévalóságban. Most gazdagok vagytok. Mily sok jót tudnátok tenni vagyonotokkal! Ti pedig sok rosszat tesztek vele magatoknak és másoknak. Egy napon, amelynek nem lesz vége, kegyetlen szegénység lesz részetek. Most nevettek. Győzteseknek képzelitek magatokat. De könnyeitek megtöltik majd a Gyehenna mocsarait. És többé nem lesz nyugalmatok. (Vö. Lk 6,24-25.) Hol rak fészket a házasságtörés? Hol rontják meg a gyermekeket? Ahol valakinek van két, három ágya a szabadosságra, jegyesének ágyán kívül, és abba süllyeszti el pénzét és a testének erejét, amely testet Isten azért adta neki, hogy dolgozzék családjáért, és ne tegye ki tisztátalan
viszonyoknak, amelyek a tisztátalan állat alá süllyesztik őt. Hallottátok a mondást: ,,Ne törj házasságot''. (Kiv 20,14; MTörv 5,18; Mt 5,27) De én azt mondom nektek, hogy aki vágyakozva néz egy asszonyra, vagy aki vágyakozva megy egy férfihez, már pusztán ezzel
házasságtörést követett el szívében. Semmiféle ok sem teszi megengedetté a paráználkodást. Semmiféle. Nem jogosít fel erre, ha a férj elhagyott vagy visszautasított. Nem jogosít fel a visszautasított asszony iránt érzett részvét. Csak egyetlen lelketek van. Amikor az össze van kötve egy másik lélekkel a hűséget ígérő szerződés által, ne hazudtold meg! Különben a szép test, amellyel vétkezel, veled megy, tisztátalan lélek, a kiolthatatlan lángokba. Inkább csonkítsátok meg, de ne öljétek meg örökre elkárhoztatva. (Vö. Mt 5,29) Forduljatok vissza emberek, ti gazdagok, a bűn férges mocsarai, forduljatok vissza emberek, hogy ne undorodjék tőletek az Ég...
(Mária Magdolna a kezdetben gúnyos, csábító arccal hallgatja Jézus szavait. Végül elsötétül a dühtől. Jóllehet Jézus nem néz rá, felfogja, hogy neki beszél. Megvetően fátylába burkolózik, és a nép megvető pillantásaitól és Jézus szavaitól üldözve, veszett kacajjal lefut a hegyről.)
Jézus folytatja beszédét:
Méltatlankodtok a történtek miatt. Már két napon keresztül megzavarta a Sátán a mi találkozóhelyünket, amely jó magasan van a sár fölött. Többé nem szolgál ez menedékül számunkra, azért elhagyjuk. (Előző napon egy képmutató farizeus hazugsággal vádolta Jézust, erre is utal.) Házasságtörés (Mt 5,27-32)

Forrás: Valtorta Mária-Jézus

A nyolc boldogság

Másnap reggel sokan jönnek Jézushoz, hogy tanítását hallják. Magukkal hozzák betegeiket is. Jézus kijelöli az apostolok helyét a tömeg irányításához. Egyesek leülnek a sziklákra, kövekre, mások még várnak, hogy a harmat felszáradjon a fűről. Jézus egy sziklafalhoz támaszkodva kezdi beszédét:
-- Sokan kérdezték tőlem az elmúlt év folyamán, amikor hozzájuk beszéltem: ,,Te, aki Isten Fiának mondod magadat, mondd meg nekünk, mi a mennyország, mi az Ország, mi Isten? Mert nekünk zavaros eszméink vannak ezekről. Tudjuk, hogy van egy ég Istennel és angyalokkal. De sose jött senki, hogy megmondja nekünk milyen az, beleértve az igazakat is.'' Kérdezgettek engem az Ország és Isten felől is. És én rákényszerültem, hogy megmagyarázzam nekik, mi az Ország és ki az Isten. Nem azért jelentett ez erőfeszítést számomra, mert nehezemre esik kifejezni gondolataimat, hanem azért, mert sok okból kifolyólag
nehéz elfogadtatni az igazságot, amikor az ellenkezik a századok óta kialakult gondolatokkal, az Országgal és Istennel kapcsolatban, az Ő természetének fenségességét illetőleg. Mások azt mondták: ,,Rendben van. Ez az Ország és ez az Isten. De hogyan egyeztethető össze ez és ez?'' Itt is igyekeztem fáradhatatlanul megmagyarázni nekik a Sinai Törvény igazi szellemét. Aki ezt magáévá teszi, az elnyeri az eget. De a Sinai Törvény magyarázatánál érezni
kell a Törvényhozónak és Prófétájának erős szavait is, amelyek áldást ígérnek azok megtartóinak, és rettenetes büntetéssel és átokkal fenyegetik az engedetleneket. Isten megnyilatkozása a Sinai-hegyen rettenetes volt, és annak félelmetes volta visszatükröződik az egész Törvényről, minden században és minden lelken. (Lásd: Kiv 19-24 MTörv4,41-6,25.)

Isten azonban nemcsak Törvényhozó. Isten Atya is. És végtelenül jóságos Atya.
Talán, vagy biztosan nem tudjátok felemelni lelketeket Isten végtelen tökéletességének szemlélésére, mert az eredeti bűn, a szenvedélyek, a bűnök, gyakori önzésetek és mások önzése elgyengítette lelketeket, felizgatott titeket, zárkózottakká tett. Isten végtelen tökéletességei között legkevésbé tudtátok szemlélni jóságát, mert az erény és a szeretet a legritkább tulajdonság a halandók között. A jóság! Ó, mily édes jónak lenni, gyűlölet nélkül, irigység nélkül, kevélység nélkül! Mindig csak szeretettel tekinteni másokra, mindig csak szeretettel inteni másokat, mindig csak szeretettel beszélni másokkal és másokról, és főleg, szívünkben mindig szeretettel eltelni, amely szeretetteljes
cselekedetekre kényszeríti szemünket, kezünket és ajkunkat! A legképzettebbek közületek tudják, milyen adományokkal gazdagította Isten Ádámot, hogy azokat ő maga használja és átadja utódainak. És Izrael fiai közül még a legtudatlanabbak is tudják, hogy egy szellem van bennük. Csak a szegény pogányok nem tudják ezt, nem ismerik ezt a királyi vendéget, ezt az éltető leheletet, ezt az égi fényt, amely megszenteli és élteti testünket. De a legképzettebbek tudják, milyen adományokat kapott az ember, az emberi szellem.

Isten nem volt kevésbé bőkezű a szellem iránt, mint a test és vér iránt, amikor megalkotta teremtményét egy kis sárból és saját leheletéből. És amint megadta a természetes adományokat, a szépséget, épséget, értelmet, akaratot, a szeretetet önmaga és mások iránt, úgy megadta az erkölcsi adományokat is. Az érzékek alá voltak rendelve az értelemnek, olyan módon, hogy Isten megajándékozta Ádámot szabad akarattal és önuralommal. Nem uralkodott még az érzékek és a
szenvedélyek kegyetlen rabsága. Szabadon szerette önmagát, szabad volt akarata, szabadon örült igaz voltának, mind a nélkül, ami rabszolgává tesz titeket. Még nem érezte a halálos mérget, amit a Sátán terjeszt, és amelyben bőven van részetek. A Sátán kiemel titeket a tiszta folyóból, és mocsaras rétekre, rothadó pocsolyákba tesz, ahol terjed a testi érzékek és az erkölcsi érzékek lázas betegségének minden fajtája. Tudjátok, hogy a gondolatban való vágyakozás is érzékiség. És voltak természetfeletti ajándékok is, azaz a megszentelő kegyelem, a felsőbb rendeltetés, Isten látása. A megszentelő kegyelem a lélek élete. Szellemi lelkünkben ez a legszellemibb dolog. A kegyelem, amely Isten gyermekeivé tesz, és megőriz a bűn halálától. Aki halott, az nem ,,él'' az Atya házában: a mennyországban, az én országomban: az égben.

Mi ez a kegyelem, amely megszentel, és amely életet ad és az Országot adja? Ó, ne írjátok le sok szóval! A kegyelem a szeretet. Ezért a kegyelem: Isten. Isten, aki csodálja önmagát a tökéletes teremtményben, szereti önmagát, szemléli önmagát, kívánja önmagát, önmagát adja, azt, ami az övé, hogy megsokszorozza azt, amije van, hogy boldoggá tegye önmagát önmagának megsokszorosításával, hogy szeresse önmagát, amennyiben önmaga másait látja ezekben. Ó, gyermekek! Ne csaljátok meg Istent ebben a jogában! Ne lopjátok el Istentől azt, ami az övé! Ne hagyjátok kielégítetlenül Istennek ezt a vágyakozását! Gondoljatok arra, hogy Ő szeretetből cselekszik. Ő akkor is mindig a Végtelen lenne, ha ti nem léteznétek. Ezzel nem csökkenne az Ő hatalma. De azért, hogy teljes legyen végtelenségének mérhetetlen mértékében, növelni akarta a szeretetet, nem önmaga számára és önmagában -- ezt nem tehette, mert már végtelen volt -- hanem teremtményében, amennyiben az befogadhatja. Ezért adta nektek a Kegyelmet, a Szeretetet, hogy azt hordozzátok magatokban a szentek
tökéletességével, és visszavigyétek a végtelen Óceánba, ahol Isten van, az égbe, gyarapítva Isten nektek adott kegyelmével, hősiesen szent életetekkel és szent cselekedeteitekkel.A Szeretet isteni, isteni, isteni ciszternái! Ti vagytok azok, és ti nem vagytok halandók, mert örökkévalók vagytok, mint Isten, mert Istenben vagytok. Ti lesztek, létezésteknek nem lesz vége, mert halhatatlanok vagytok, mint a szent szellemek, akik titeket bőségesen tápláltak, saját érdemeikkel gazdagítva visszatérve belétek. Ti élitek és tápláljátok, élitek és gazdagítjátok, élitek és formáljátok ezt a legszentebb dolgot, ami a szellemek közössége, Istentől, a Legtökéletesebb Lélektől az imént született kisdedig, aki először
szopja anyjának emlőjét.

Ne bíráljatok engem szívetekben, ti tanultak! Ne mondjátok: ,,Ez bolondság, ez hazugság! Mert úgy beszél, mint a bolond, azt mondja, hogy bennünk van a kegyelem, pedig meg vagyunk fosztva attól (ősszüleink) bűne miatt. Mert hazudik, amikor azt mondja, hogy mi már egyesültünk Istennel.'' Igen, (az eredeti) bűn létezik; igen, az elválasztás létezik. De a Megváltó hatalma előtt (az eredeti) bűn, az Atya és gyermekei közti kegyetlen válaszfal összeomlik majd, mint az új Sámsontól megütött fal; én már megragadtam azt, és rázom, és az már inog, és a Sátán remeg a haragtól és tehetetlenségétôl, mivel semmit sem tud tenni hatalmam ellen, és érzi, hogy nagyon sok áldozatától megfosztom, és nehezebbé válik bűnbe vinnie az embert. Mert amikor majd birtokba veszlek titeket, önmagamon keresztül, Atyámhoz vive és véremmel és szenvedésemmel megtisztítlak és megerősítelek titeket, akkor a kegyelem visszatér belétek elevenen, tevékenyen, erőteljesen, és győzedelmesek lesztek, ha győzni akartok.
Isten nem kényszerit titeket sem a gondolkozásra, sem a szenttélevésre. Szabadok vagytok. De erőt ad nektek. Szabaddá tesz titeket a Sátán hatalmától. Rajtatok áll, hogy ismét magatokra vegyétek a pokoli igát, vagy pedig angyali szárnyakat tegyetek lelketekre. Minden rajtatok áll. Én testvérként irányítalak, és a halhatatlanság kenyerével táplállak titeket.
,,Hogyan nyerhetjük el Istent és az Ő Országát a kellemesebb úton, és nem a Sinai szigorú útján?'' -- kérditek. Nincs másik út. Az az Út. De ne lássuk azt a fenyegetés színében, hanem a szeretet színében. Ne mondjuk: ,,Jaj nekem, ha nem teszem ezt!'' remegve várva, hogy vétkezünk, attól félve, hogy nem vagyunk képesek elkerülni a bűnt.
Inkább mondjuk: ,,Boldog vagyok, ha ezt teszem!'' És a természetfeletti öröm lendületével, örvendezve vessük rá magunkat ezekre a boldogságokra, amelyek a Törvény megtartásából születtek, mint a rózsák a tüskés bokorból.

,,Boldog vagyok, ha lelkileg szegény vagyok, mert akkor enyém a
mennyek országa!
Boldog vagyok, ha szelíd vagyok, mert öröklöm a Földet!
Boldog vagyok, ha lázadozás nélkül sírok, mert vigaszban részesülök.
Boldog vagyok, ha a testet kielégítô kenyérnél és bornál inkább
éhezem és szomjazom az igazságot. Az Igazság kielégít engem!
Boldog vagyok, ha irgalmas vagyok, mert részesülök Isten irgalmában!
Boldog vagyok, ha tisztaszívű vagyok, mert Isten lehajlik tiszta
szívemre és meglátom Őt!
Boldog vagyok, ha békés lelkületű vagyok, mert Isten gyermekének nevez, mert a békében van a szeretet, és Isten a Szeretet, aki szereti azokat, akik hasonlók hozzá!
Boldog vagyok, ha üldöznek azért, mert hűségesen kitartok az igazság mellett, mert a földi üldöztetésekért való kárpótlásként Isten, az én Atyám nekem adja a mennyországot!Boldog vagyok, ha gyaláznak engem, és hazug módon szememre hányják, hogy a te gyermekednek vallom magamat, Istenem! Emiatt nem kell
szomorkodnom, hanem örülnöm kell, mert ezzel hasonlóvá válok legjobb szolgáidhoz, a prófétákhoz, akiket ugyanezért üldöztek, és akikkel --
amint erôsen remélem -- megosztom ugyanazt a nagy, örök jutalmat az
égben, amely az enyém!''
Így tekintsünk az üdvösség útjára! A szentek örömével.

,,Boldog vagyok, ha lélekben szegény vagyok''

Ó, gazdagság, égető sátáni szomjúság, mennyi tébolyt okozol! A gazdagoknak és a szegényeknek. A gazdagnak, aki aranyának él: a becstelen bálványnak, amely tönkretette lelkét. A szegénynek, aki gyűlöli a gazdagot, mert annak van aranya, és ha nem gyilkolja is meg ezért, elhalmozza átkaival a gazdag fejét, mindenféle rosszat kívánva neki. Nem elég; hogy nem teszünk rosszat, az is szükséges, hogy ne kívánjunk rosszat. Az, aki átkozódik, szerencsétlenséget és halált kívánva, nem sokban különbözik attól, aki ténylegesen gyilkol, mert él benne a vágy, hogy lássa annak vesztét, akit gyűlöl. Igazán mondom nektek, hogy a vágy nem más, mint egy visszatartott cselekedet, hasonló az anyaméhben már kialakult magzathoz, akit megfogantak, de még nem hoztak világra. A gonosz vágy megmérgez és tönkretesz, mert sokkal tovább tart, mint az erőszakos cselekedet, mélyebbre nyúlik magánál a cselekedetnél is. A lélekben szegény, ha gazdag, nem vétkezik aranyával, hanem az, megszentelésére szolgál, és megszeretteti őt. Szeretik és áldják, mert hasonló a sivatagban csörgedező forráshoz, amely életet ment. Zsugoriság nélkül ad, örvendezve annak, hogy adhat és enyhítheti a kétségbeesett helyzetben levőket. Ha szegény, örvendezik
szegénységében, s ez megédesíti kenyerét. Mentes az arany égető szomjúságától. Nincsenek lidércnyomásos álmai, és kipihenten kel fel, hogy nyugodtan munkához lásson, ami mindig könnyűnek tűnik számára, ha mentes a sóvárgástól és az irigységtől.
Két dolog teszi gazdaggá az embert: az arany és az érzelmek. Az egyik anyagilag, a másik erkölcsileg. Az arany nemcsak a pénzt jelenti, hanem a házakat, mezőket, ékszereket, bútorokat, nyájakat is, egyszóval mindent, ami anyagilag gazdaggá tesz. Az érzelmekhez tartoznak: a vérségi és házassági kötelékek, barátságok, értelmi adottságok, betöltött tisztségek, állások. Amint látjátok, ha az első csoportot illetőleg a szegény elmondhatja is; ,,Ó, számomra elég, ha nem irigylem azokat, akiknek van, és rendben vagyok, mert én szegény vagyok, és mivel kényszerből vagyok rendben'', a második csoportot illetőleg
azonban a szegénynek is vigyáznia kell, mert a legnyomorúságosabb körülmények között élő ember is bűnösen gazdaggá lehet lélekben. Aki
rendetlen érzelmekkel ragaszkodik valamihez, az vétkezik. Azt mondjátok: ,,De akkor gyűlölnünk kell a javakat, amelyeket Isten adott nekünk? Akkor miért parancsolja meg, hogy szeressük apánkat és anyánkat, jegyesünket, gyermekeinket, és mondja: >>Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat<<?'' Tegyetek különbséget! Szeretnünk kell apánkat és anyánkat, jegyesünket és felebarátunkat, de abban a mértékben, amelyet Isten megszabott: ,,mint önmagunkat''. Istent pedig mindenekfelett kell szeretnünk és mindenünkkel. Nem úgy szeretjük Istent, amint legkedvesebb felebarátunkat szeretjük, ezt, mert
szoptatott minket, azt, mert keblünkön alszik, és gyermekeket szül; hanem mindenünkkel szeretjük Őt, azaz minden szerető képességünkkel, amivel csak rendelkezünk: a gyermek szeretetével, a jegyes szeretetével, a barát szeretetével, és -- ne botránkozzatok meg rajta -- az atya szeretetével. Igen, Istennel úgy kell törődnünk, mint ahogy az apa gondját viseli saját gyermekének, akit szeretettel gondoz, növelve vagyonát, ügyelve testi és szellemi fejlődésére és a világban
való sikerére. A szeretet nem rossz és nem szabad azzá lennie. Az Isten által nekünk adott kegyelmek nem rosszak, és nem szabad rosszakká válniuk. A szeretet jelei azok. Szeretetből kaptátok azokat. Szeretettel kell használni ezt a gazdagságot, amelyet Isten adott nektek mind az érzelmek terén, mind az anyagi javakban. Aki nem imádja azokat bálványokként, hanem eszközként használja fel arra, hogy általuk szentül szolgálja Istent, az bebizonyítja, hogy nem tapad hozzájuk bűnös módon. Gyakorolja a lélek szent szegénységét az, aki mindentől
megfosztja magát, hogy szabadabb legyen a Szent Isten, a Legfőbb Gazdagság elnyerésére. Isten elnyerése: ezt jelenti a mennyország birtoklása.

,,Boldog vagyok, ha szelíd vagyok''

Ez látszólag ellenkezik azzal, amit az életben tapasztalunk. Úgy tűnik, hogy nem a szelídek győzedelmeskednek a családokban, a városokban, a nemzetekben. De valódi az erőszakosak gyôzelme? Nem. Látszólag a félelem miatt hódolnak az elnyomottak a kényúrnak, valójában azonban ez csak leplezi a zsarnok ellen forrongó lázadozást. Nem birtokolják családtagjaik szívét, se a polgárokét, sem az alattvalókét azok, akik haragosak és zsarnokok. Azok, akik kijelentik: ,,amit mondtam, megmondtam!'' nem nyerik meg saját véleményüknek mások értelmét és szellemét. Csak azt érik el, hogy előmozdítják az önképzést, a kutatást a kulcs után, amely alkalmas a bölcsesség vagy a tudomány egy lezárt ajtajának kinyitására, amelynek létezését érzik, és amely ellenkezik azzal, amit rájuk erőszakolnak. Nem viszik a lelkeket Istenhez azok a papok, akik nem kedves türelemmel igyekeznek meggyőzni őket, alázatosan, szeretettel, hanem
harcos katonáknak látszanak, akik vad támadást indítanak, kegyetlenül, megalkuvást nem tűrve vonulnak fel a lelkek ellen... Ó, szegény lelkek!
Ha szentek lennének, nem lenne szükségük rátok, papokra, ahhoz, hogy eljussanak a Világossághoz. Akkor már birtokában lennének. Ha igazak lennének, nem lenne szükségük rátok, mint vezetőkre ahhoz, hogy az igazság féken tartsa őket; akkor már birtokában lennének. Ha egészségesek lennének, nem lenne szükségük valakire, aki meggyógyítja őket. Legyetek azért szelídek. Ne késztessétek menekülésre a lelkeket. Szeretettel vonzzátok őket. Mert a szelídség, szeretet éppúgy, amint az a lelki szegénység is. Ha ilyenek lennétek, tiétek lenne a Föld, és Istenhez vinnétek azt, amely előbb a Sátáné volt, mert a ti szelídségtek, amely azonfelül hogy szeretet, alázatosság is, legyőzné a Gyűlöletet és a Kevélységet, megölve a lelkekben a kevélység és a gyűlölet gonosz királyát, és tiétek lenne a világ, vagyis Istené, mert ti igazak lennétek, akik elismernétek Istent mint a teremtmények Végtelen Urát, akit dicséret és áldás illet, és akié minden.

,,Boldog vagyok, ha lázadozás nélkül sírok''

A földön fájdalom van. És a fájdalom könnyeket fakaszt az emberből. A fájdalom nem volt mindig. Az ember hozta a földre, és értelmének elfajulása azt mindig növelni igyekszik mindenféle módon. A betegségeken és a villámcsapások, viharok, lavinák és földrengések által okozott csapásokon kívül az ember kigondolja a mind rettenetesebb gyilkos fegyvereket, és a mindig ravaszabb erkölcsi szívtelenségeket, hogy szenvedjen, és másoknak szenvedést okozzon, mert szeretnénk, hogy csak mások szenvedjenek, mi nem. Mily sok könnyet csal ki az ember az emberből titkos királyának, a Sátánnak ösztönzésére! Mégis igazán mondom nektek, hogy ezek a könnyek nem csökkentik az embert, hanem tökéletesítik. Az ember figyelmetlen gyermek, felületesen könnyelmű, visszamaradott értelemmel született egyén egészen addig, míg a sírás felnőtté, megfontolttá, értelmessé nem teszi. Csak azok tudnak szeretni és megérteni, akik sírnak vagy sírtak. Szeretni a hasonlóképpen síró testvéreket, megérteni fájdalmukat, jóságosan segíteni őket, csak a sírás tesz szakértővé minket mások bajának megértésében. És tudják szeretni Istent, mert megértették, hogy Istenen kívül minden szenvedés, mert felfogták, hogy a fájdalom elcsitul, ha Isten szívén sírnak, mert belátták, hogy a megnyugvással való sírás, amely nem töri össze a hitet, nem szárítja ki az imát, amely mentes a lázadozástól, megváltoztatja természetét és a fájdalom, vigasztalássá változik. Igen. Azok, akik az Urat szeretve sírnak, vigasztalásban részesülnek.

,,Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.''

Születésének pillanatától haláláig az ember vágyódik az ételre. Amint megszületik, kinyitja száját, hogy a csecsbimbót megragadhassa; felnyitja ajkát, hogy lenyelje az üdítő italt a közeli haláltusában. Dolgozik, hogy ehessen. A földet végtelenül nagy csecsbimbóvá változtatja, amelyet kielégíthetetlenül szív, szív, mert éhezik. De mi az ember? Állat? Nem! Isten gyermeke, aki számkivetésben él több, kevesebb évig. De nem szűnik meg élete azzal, hogy megváltoztatja tartózkodási helyét. Egy élet van az életben, úgy, mint ahogy a dióbél a dióban. Nem a héj a dió, hanem a belső dióbél a dió. Ha elvettek egy dióhéjat, semmi se nő ki belőle, de ha elvetitek a dióhéjat a béllel együtt, abból nagy fa nő. Így van az ember is. Nem a test lesz halhatatlan, hanem a lélek. És táplálkozik, hogy elvigye a halhatatlanságba a testet, amelyet szeretetből majd hordozni fog a boldog feltámadásban. A lélek tápláléka a Bölcsesség és az Igazság. Amint a folyadékot és az ételt felszívjuk
és megerősítenek minket, minél inkább megízleli valaki, annál inkább növekszik szent vágya, hogy birtokolja a Bölcsességet és megismerje az Igazságot. De eljön majd a nap, amelyen a léleknek ez a kielégíthetetlen szent éhsége kielégül. Eljön. Isten önmagát adja gyermekének, közvetlenül keblére vonja, és a gyermek a Paradicsomban kielégül majd a csodálatos anya által, aki maga az Isten, és többé nem éhezik, hanem boldogan nyugszik Isten ölén. Semmiféle emberi tudás nem ér fel ezzel az istenivel. Az emberi értelem kíváncsiságát ki lehet elégíteni, de a lélek szükségletét nem. Sőt, a lélek undorítónak talál egyes ízeket, és elfordítja száját a keserű mellbimbótól, inkább éhezik, minthogy olyan étellel csillapítsa éhségét, amely nem Istentől jön. Ne féljetek ti, kik éhezitek és szomjazzátok Istent! Maradjatok hűségesek, és majd kielégít titeket Az, aki szeret benneteket.

,,Boldog vagyok, ha irgalmas vagyok''

Az emberek közül ki mondhatja: ,,Nekem nincs szükségem irgalomra?'' Senki. Nos, még ha a Régi Törvény azt mondta is: ,,Szemet szemért, fogat fogért'' (Lásd Kiv 21,22-25; Lev 24,19-22; MTörv 19,21), miért ne
kellene azt mondani az Újban: ,,Az irgalmasok irgalmasságra találnak''? Mindenkinek szüksége van a bocsánatra. Nos: nem a szavak és szertartások nyerik el a bocsánatot. Ezek külső jelek, amelyek megengedettek az emberi értelem homálya miatt. A bocsánatot a szeretetnek, vagy még inkább az irgalmasságnak belső szertartása nyeri el. Azért volt előírva áldozatként egy kecske vagy bárány, vagy némi pénz felajánlása, mert minden rossz alapja mindig két dologban gyökerezik: a fösvénységben és a kevélységben. A fösvénységet megbünteti az áldozat beszerzéséhez szükséges kiadás, a kevélységet pedig a nyilvános vallomás ennél a szertartásnál: ,,Azért mutatom be ezt az áldozatot, mert vétkeztem.'' Megelőzte korát és korának jeleit az a tény, hogy a kiontott vér jelképezte a Vért, amelyet majd kiontanak, hogy eltörölje az emberek bűneit. Boldog tehát az, aki irgalmas tud lenni az éhezőkhöz, azokhoz, akiknek ruhára van szükségük, a lakástalanokhoz, a még nagyobb nyomorúságban sínylődőkhöz: azokhoz, akik rossz jellemvonásokkal rendelkeznek, és szenvedést okoznak a velük együtt élőknek. Legyetek irgalmasok! Bocsássatok meg, legyetek részvéttel, segítsetek, oktassatok, támogassatok! Ne zárkózzatok be kristálytoronyba, mondván: ,,Én tiszta vagyok, és nem szállok le a bűnösök közé.''
 Ne mondjátok:,,Én gazdag és boldog vagyok, és nem akarok hallani mások nyomorúságáról.''
Vigyázzatok, mert gyorsabban eltűnhet gazdagságtok, egészségetek, családi jólétetek, mint ahogy a nagy szélben elenyészik a füst! Irgalmasság véghezvinni egy titkos, folytonos, szent engesztelő áldozatot, és elnyerni az irgalmasságot.

,,Boldog vagyok, ha tisztaszívű vagyok''

Isten maga a Tisztaság. A mennyország a Tisztaság Országa. Semmi tisztátalan nem léphet be az égbe, ahol Isten van. Azért ha tisztátalanok vagytok, nem léphettek be Isten Országába. De örvendjetek! Örvendjetek előre annak, amit az Atya ad gyermekeinek! Az, aki tiszta, már a földön megkezdi a mennyországot, mert Isten lehajol a tisztához, és a földi ember látja Istenét. Nem az emberi szeretet különféle fajtáit ismeri meg, hanem élvezi, egészen az elragadtatásig, az isteni szeretet ízét, és elmondhatja: ,,Én Veled vagyok, és Te bennem, azért birtokollak és ismerlek, mint lelkem legszeretetreméltóbb jegyesét.'' És higgyétek el, az, aki bírja Istent, megmagyarázhatatlan lényeges változásokban részesül, amelyek által szentté, bölccsé, erőssé
válik, és ajkán olyan szavak virágzanak ki, és cselekedetei olyan erőteljesek lesznek, amelyek nem a teremtménytől származnak, hanem Istentől, aki bennük él. Mi azok élete, akik látják Istent? Boldogság. És meg akarnátok fosztani magatokat ettől az ajándéktól a bűzös tisztátalanság által?

,,Boldog vagyok, ha békés lelkületű vagyok''

A béke Isten egyik jellegzetessége. Isten csak ott van, ahol béke van. Mert a béke szeretet, míg a háború gyűlölet. A Sátán a gyűlölet. Isten a Béke. Nem mondhatja valaki magát Isten gyermekének, és Isten se képes gyermekének mondani valakit, aki haragos lelkületű és mindig kész viharok keltésére. De nemcsak ez. Az sem mondhatja magát Isten gyermekének, aki jóllehet ő maga nem keltett vihart, de nem járul hozzá a mások által keltett viharok lecsillapításához az ő nagy békéjével. Az, aki békességes, szó nélkül is békét áraszt maga körül. Ura önmagának, és merem mondani: ura Istennek, úgy hordozza Őt, mint ahogy egy lámpa hordozza saját fényét, mint ahogy egy tömjénező árasztja saját illatát, mint ahogy egy tömlő hordja a benne levő folyadékot, és világít a harag füstös ködében, és megtisztítja a levegőt a gyűlölködés mérges kigőzölgésétől, és lecsillapulnak a perlekedések dühödt hullámai ez által a kellemes olaj által, amely az Isten gyermekeibôl kiáradó béke szelleme. Legyetek rajta, hogy Isten és az emberek ilyeneknek hívhassanak
titeket!

,,Boldog vagyok, ha üldöznek azért, mert hűségesen kitartok az igazság mellett''

Az emberek egy része annyira sátánivá vált, hogy gyűlöli a jót, bárhol találja, s mégha az hallgat, akkor is vádolja és szidalmazza.... Valóban, a gonoszak csak gyűlölni tudják azokat, aki életmódjukkal állandóan tanúságot tesznek az igazságról. Ezért dühöngnek az igazságot szeretőkre. Itt is úgy van, mint a háborúban. Annál inkább előre halad az ember a sátáni üldözés művészetében, minél kevésbé halad a szent szeretet
művészetében. De csak azt tudja üldözni, ami rövid életű. Az örökkévaló (lélek), ami az emberben van, megmenekül minden cselvetéstől, és az üldözés még inkább növeli életerejét. Az életet kioltják a sebek,
amelyek megnyitják az ereket, vagy a szenvedések, amelyek elemésztik az üldözöttet. De a vérből lesz a jövő királyának bíbora, és a szenvedések csak mindmegannyi lépcsőfokok a trón felé, amelyet az Atya készített vértanúinak, akik számára fenntartja a királyi székeket a mennyek országában.

,,Boldog vagyok, ha gyaláznak engem''
Csak azzal törődjetek, hogy nevetek be legyen írva az égi könyvekbe, ahová nem jegyzik be azok nevét, akiket az emberek hazug módon dicsérnek, mikor arra nem méltók. De az igazságnak és a szeretetnek megfelelően beírják oda a jók cselekedeteit, hogy megkapják jutalmukat, amelyeket Isten az áldottaknak ígért. Előzőleg gyalázták és rágalmazták a prófétákat. De amikor megnyílnak az ég kapui, tiszteletre méltó királyokként lépnek be Isten Városába, és meghajolnak előttük az angyalok, örvendezve énekelve. Hasonlóképpen ti is, akiket gyaláztak és rágalmaztak azért, mert Istené voltatok, égi diadalban részesültök, és amikor az idő befejeződik és megtelik a mennyország, értékes lesz minden könnyetek, mert azok által nyertétekel ezt az örök dicsőséget, amelyet Atyám nevében megígérek nektek. Menjetek! Béke legyen veletek, és elmélkedjetek az üdvösségrôl, amely a szereteten keresztül irányít titeket azon az úton, amely az égbe vezet.

Forrás: Valtorta Mária-Jézus

A tízparancsolat- Ne hazudj!

-- Hallottátok: ,,Ne szólj hamis tanúságot!''
Mi undorítóbb a hazugságnál? Nemde azt mondhatjuk, hogy egyesíti a kegyetlenséget a tisztátalansággal? Igen, azt mondhatjuk. A hazugság, -- a súlyos dolgokban való hazugságról beszélek -- kegyetlen. Nyelvével megsemmisíti valakinek a megbecsülését. Azért nem különbözik a gyilkosságtól. Sőt azt mondom, több a gyilkosságnál. Aki gyilkol csak a testet öli meg. A hazug megöli a jó hírnevet, a becsületet. Azért kétszeres gyilkosság. És büntetetlen gyilkosság, mert nem ont vért, de megsebzi a becsületet, a megrágalmazottnak és családjának becsületét. Nem gondolok most arra az esetre, amikor valaki hamis esküjével a halálba küld valakit. Az ilyen már összegyűjtötte magára a pokol tüzének parazsát. Csak arról beszélek, aki hazug beszédével meggyanúsít egy ártatlant és meggyőz másokat annak bűnösségéről. Miért teszi? Esztelen gyűlöletből. Vagy, mert más vagyonát akarja megkaparintani. Vagy félelemből.
Gyűlöletből. Csak az gyűlöl, aki a Sátán barátja. A jó ember nem gyűlöl. Soha.
Semmiféle okból. Megbocsát még azoknak is, akik ócsárolják, akik kárt okoznak neki. Sose gyűlöl. A gyűlölet arról tanúskodik, hogy az, akit gyűlölünk ártatlan. Mert a gyűlölet a gonosz lázadása a jó ellen. Nem bocsát meg annak, aki jó.

Bírvágy
,,Neki van, ami nekem nincs. Meg akarom szerezni az övét. De állását csak akkor tudom megkaparintani, ha rossz hírnévbe hozom őt. Ezt teszem. Hazugság? Mit számit! Kifosztom? Mit számit! Tönkretehetem egész családját? Mit számít!'' A sok kérdés között, amit a ravasz hazudozó feltesz magának, elfelejt, el akar felejteni egyet. Ezt: ,,És ha lelepleznek?'' Ezt nem teszi fel, mert kevélységében, bírvágyában mintegy beköti a szemét. Nem látja a veszélyt. Olyan, mint egy részeg. Megrészegült a sátáni bortól, és nem gondol arra, hogy Isten erősebb a Sátánnál, és megbosszulja a rágalmazást. A hazug átadja magát a Hazugságnak, és ostobán bízik biztonságában.

Félelem
Sokszor valaki azért rágalmaz, hogy saját magát kimentse. Ez a hazugság leggyakoribb formája. Valami rosszat tett. Fél attól, hogy felfedezik, felismerik tettét. Akkor felhasználja jó hírnevét, amivel még rendelkezik mások előtt, sőt visszaél vele, és megfordítja a tényeket, és amit ő tett másra fogja, akinek becsületességétől fél. Teszi ezt azért is, mert a másik, akaratlanul is tanúságot tett néha az ő gonosz tetteirôl, és most biztonságba akarja helyezni magát annak
tanúskodásától. Vádolja őt, hogy gyűlöletessé tegye, s így senki se higgyen neki, ha mond valamit. De tegyetek jót! Tegyetek jót! Akkor sose lesz szükségetek a hazugságra. Nem gondoltok arra, hogy amikor hazudtok, súlyos jármot vesztek magatokra? Az ördög sugallatára teszitek ezt. Állandóan félni fogtok a hazugság kiderülésétől, és azért emlékeznetek kell arra, hogy mit hazudtatok, kinek hazudtatok, még évek után is, nehogy ellentmondásba keveredjetek. Ez fárasztó, mint a gályarabság. És nem az eget szolgálja! Egyedül csak arra jó, hogy előkészítse helyeteket a pokolban! Legyetek őszinték! Oly szép annak az embernek a szája, aki nem ismeri a hazugságot! Legyen szegény, műveletlen, ismeretlen! De mindig király.
Mert őszinte. Az őszinteség aranynál, gyémántnál értékesebb ajándék, és a trónusnál is jobban a tömeg fölé emel, és olyan királyi udvarban részesíti a jót, amilyen még az uralkodónak sincs. Biztonságot és fellélegzést jelent az őszinte ember közelsége. A hazug ember barátsága ezzel szemben kellemetlen, sőt még közelléte is kellemetlen érzést okoz. Nem gondol a hazug arra, hogy az ezernyi hazugság után mindig gyanakodni fognak rá? Hogyan hihetnek ezek után abban, amit mond? Mégha az igazat mondja is, aki hallja titokban mindig arra gondol: ,,Vajon most is hazudik?''

Azt kérditek: ,,De mi van a hamis tanúsággal?'' Minden hazugság hamis tanúság. Nemcsak a törvény előtti. Legyetek egyszerűek, amint Isten és a kisgyermek egyszerű. Mondjatok igazat életetek minden pillanatában. Azt akarjátok, hogy jónak tartsanak titeket? Legyetek valóban azok. Ha egy rosszakarótok rosszat
akarna mondani rólatok, száz jó azt mondaná: ,,Nem. Nem igaz. Ő jó. Tettei beszélnek helyette.'' Az egyik bölcsességeket tartalmazó könyv mondja: ,,Egy semmirekellő, igen, egy csirkefogó közelít, hamisság van a szájában... álnokság lakik a szívében, mindig gonoszságon járatja az eszét... Hat dolog van, amit gyűlöl az Úr, s hét, ami utálattal tölti el szívét: a gőgös szem, a hamis nyelv, az ártatlan vért ontó kéz, az álnokságot tervező szív, a gonosz ügyben járó láb, a hazudozó, hamis tanú, s végül, aki viszályt kelt a testvérek között... Az ajkak hibáiba bonyolódik a rossz,... a hamis tanú csak a hamisságot adja tovább... Az
igazmondó ajak mindig megmarad, de a hazugság nyelve csak egy pillanatig...'' (Vö. Péld 6,12-19, 12,13.17.19.) ,,Egyszerűnek tűnik a suttogó beszéd, de behatol az ember belsejébe. Az ellenséget felismerjük szavairól, amikor árulást forral. Amikor halkan beszél, ne bízzál benne, mert hét gonoszság rejlik szívében. Kétszínűen elrejti gyűlöletét, de kiderül majd gonoszsága... Aki másnak gödröt ás, maga esik bele, és a kő arra esik, aki legurítja.''
A hazugság bűne oly régi, mint a világ; és nem változik a bölcs gondolata, amit tervez, amint Isten ítélete sem változik a hazugot illetőleg. Mondom nektek: mindig csak egyet mondjatok. Az ,,igen'' legyen mindig ,,igen'', és a ,,nem'' legyen mindig ,,nem'', még a hatalmasok és zsarnokok előtt is. (Vö. Mt 5,37) Akkor nagy lesz jutalmatok az égben. Azt mondom nektek: Legyetek közvetlenek, mint a kisgyermek, aki ösztönszerűleg közelít ahhoz, akiről érzi, hogy jó, anélkül, hogy a jóságon kívül mást keresne. És azt mondja, amit saját jóságában gondol, számítgatás nélkül, nem törődve azzal, hogy sokat mond, és megfeddhetik érte. Menjetek békében, és az Igazság barátotok lesz. Jézus lábánál ült beszéde alatt egy kisgyermek, felemelve fejét, mint egy madár, amelyik szülôjének énekét hallgatja. Most kedves mozdulattal, arcával megsimogatja Jézus térdét és azt mondja: ,,Én és te barátok leszünk, mert te jó vagy és én jót akarok neked. Most én is azt mondom -- és felemeli szavát, hogy mindenki meghallja, kezével
utánozva Jézus mozdulatát -- mindnyájan figyeljetek: Én tudom, hová mennek azok, akik nem hazudnak, és jót akarnak a Názáreti Jézusnak. Felmennek Jákob létráján. Fel, fel, fel... az angyalokkal együtt, és utána megállnak, amikor megtalálják az Urat.'' És boldogan nevet, látszik valamennyi foga. Jézus megsimogatja, és a nép közé megy. Visszaviszi a kicsit anyjának: ,,Köszönöm, asszony, hogy átengedted nekem gyermekedet.''
,,Terhedre volt...''
,,Nem. Szeret engem. Ő az Úr kicsije. Legyen az Úr mindig vele és veled! Isten veled!''

Forrás: Valtorta Mária-Jézus

A tízparancsolat- Ne lopj! Mások tulajdonát ne kívánd!

-- Isten mindenkinek megadja azt, amire szüksége van. Valóban így van. Mire van szüksége az embernek? Fényűzésre? Sok szolgára? Hatalmas birtokra? Estétől reggelig tartó lakomákra? Nem! Az embernek szüksége van fedélre, kenyérre, ruhára. Arra, ami nélkül nem élhet meg. Nézzetek körül. Kik a legvidámabbak, a legegészségesebbek? Ki örül egészséges, nyugodt öregkornak? A mulatozók? Nem. Azok, akik becsületesen élnek, dolgoznak, és becsületes dolgokra vágyakoznak. Nem mérgezi meg őket a paráznaság, és erősek maradnak. Nem mérgezi meg őket a lakmározás, és mozgékonyak maradnak. Nem mérgezi meg őket az irigység, és vidámak maradnak. Ezzel szemben azok, akik mindig többre kívánnak szert tenni, megölik saját békéjüket, és nem örvendeznek, hanem korán megöregszenek, kiszárítja őket a rosszindulat vagy a visszaélés.

Összeköthetem a parancsolatot: ,,Ne lopj!'' a ,,Más jószágát ne kívánjad''-dal. Mert valóban a túlzott bírvágy ösztönöz a lopásra. Az egyiket csak egy lépés választja el a másiktól. Minden vágy tilos? Ezt nem állítom. A családapa, aki a mezőn vagy a műhelyben dolgozik, vágyakozik arra, hogy biztosíthassa a kenyeret gyermeke számára, és ezzel valóban nem vétkezik. Sőt apai kötelességét teljesíti. De az, aki csak arra vágyakozik, hogy többet élvezhessen, és ezért eltulajdonítja másét, vétkezik. Az irigység! Mert mi más jószágának megkívánása, ha nem irigység és kapzsiság? Gyermekeim, az irigység elválaszt Istentől, és egyesít titeket a Sátánnal. Nem gondoltok arra, hogy az első, aki el akarta lopni azt, ami a másé, Lucifer volt? Ő volt a legszebb főangyal, örvendett Istennek. Meg kellett volna elégednie ezzel. De irigyelte Istent és ő akart Istenné lenni, és ördöggé lett. (Vö. Iz 14,3-21.) Az első ördög.

Második példa: Ádámnak és Évának mindenük megvolt, földi Paradicsomnak örvendtek, élvezték Isten barátságát, boldogok voltak, mert Isten megajándékozta őket kegyelmével. Meg kellett volna elégedniük ezzel. De ők megirigyelték Isten tudását, a jót és rosszat illetőleg, és ezért Ő kivetette őket az Éden kertjéből, Istentől gyűlölt számkivetettekké váltak. Az első bűnösök. (Ter 1,26-3,24)

Harmadik példa: Káin irigy volt Ábelre Istennel való barátsága miatt. És az első gyilkossá vált. (Ter 4,1-16) Mária, Áron és Mózes nővére megirigyelte testvérét és Izrael történelmében az első leprássá vált. (Szám 12,1-15)

Lépésről lépésre vezethetnélek titeket Isten népének egész életén keresztül, és látnátok, hogy a féktelen vágy bűnössé teszi azt, aki táplálja, és a népre pedig levonja Isten büntetését. Az egyesek bűnei ugyanis felhalmozódnak és kihívják a büntetést a népre, akárcsak a századokon keresztül felhalmozódott homokszemek földcsuszamlást idéznek elő, amelyben elpusztulnak a falvak és azok lakói. Gyakran említettem nektek a kisgyermekek példáját, mert ők egyszerűek és bízni tudók. Ma azt mondom: kövessétek a madarakat, akik mentesek a kívánságoktól. Figyeljétek meg. Most tél van. Kevés az eledel a
gyümölcsöskertekben. De ők aggódnak-e emiatt nyáron, s gyűjtenek-e maguknak télre? Nem. Bíznak az Úrban. Tudják, hogy mindig tudnak fogni egy kis férget, magocskát, morzsát, pókot, vízi szúnyogot begyecskéjük számára. Tudják, hogy egy meleg kémény vagy gyapjúbolyh mindig menedéket ad nekik télen, amint tudják azt is, hogy amikor eljön az idő, hogy szénára lesz szükségük a fészeképítéshez, vagy több eledelre kicsinyeiknek, lesz illatos széna a réteken és zamatos gyümölcs a kertekben és a barázdákban, s lesznek bőségesen rovarok a levegőben ésa földön. És csendesen éneklik: ,,Hála neked Teremtőnk azért, amit adsz, és adni fogsz.'' Tele torokkal énekelnek, amikor eljön szerelmük
ideje és sokasodnak.

Van-e vidámabb teremtmény a madárnál? Mégis mi az ő értelmük az emberéhez hasonlítva? Egy homokszem egy hegyhez viszonyítva. De tanulhattok tőlük. Igazán mondom nektek, hogy a madár vidámságával rendelkezik az, aki tisztátalan vágyak nélkül él. Bízik Istenben, és atyának tapasztalja. Rámosolyog a hajnalra és a leszálló estére, mert tudja, hogy a nap az ő barátja és az éjszaka az ő dajkája. Neheztelés nélkül néz az emberekre és nem fél bosszújuktól, mert semmi kárt sem okoz nekik. Nem retteg egészsége miatt, se az álmatlanságtól nem fél, mert tudja, hogy a becsületes élet távol tartja a betegségeket, és édes
nyugalmat biztosít. Még a haláltól sem fél, mert tudja, hogy mivel jót tett, csak Isten mosolyában lehet része. A király is meghal. A gazdag is meghal. Sem a királyi jogar nem távolítja el a halált, sem a pénzzel nem lehet megszerezni a halhatatlanságot. A királyok Királya és az urak Ura előtt mily nevetséges dolgok a koronák és a pénzdarabok, de mily értékes egy, az Ő törvénye szerint leélt élet!
Jézus látja, hogy hallgatósága között egyesek beszélgetnek, s megkérdezi:
-- Mit mondanak azok az emberek ott hátul? Ne féljetek beszélni!
-- Azt kérdeztük: Antipász mivel vétkezett? Lopott, vagy házasságot tört? (Mt 14,3-12, Mk 6,14-29, Lk 3,19-20, 9,7-9)
-- Ne másokra nézzetek, hanem saját szívetekbe. De válaszolok nektek. Ő bálványimádásba esett, jobban imádva a testet, mint Istent, házasságot tört, lopott, vétett tilos vágyakozással és nemsokára gyilkossá válik.
-- Üdvözülni fog általad, az Üdvözítő által?
-- Én üdvözítem azokat, akik bűnbánatot tartanak, és Istenhez fordulnak. A töredelem nélküliek nem üdvözülnek.
-- Azt mondtad, hogy tolvaj. Mit lopott?
-- Testvérének feleségét. Nemcsak pénzt lehet lopni. Az is lopás, ha elveszik egy ember becsületét, egy leány szüzességét, egy férjtől feleségét, a szomszéd ökrét vagy terményét. A lopást még súlyosabbá teszi a fajtalan vágy vagy a hamis tanúskodás, a házasságtörés vagy paráznaság, vagy hazugság.
-- Egy prostituáló nő mivel vétkezik?
-- Ha férjes, házasságtöréssel és férjének meglopásával. Ha hajadon, tisztátalansággal és önmagának meglopásával.
-- Önmagát lopja meg? Hiszen sajátját adja oda!
-- Nem. Testünket Isten azért teremtette, hogy a lélek temploma, és Isten temploma legyen. Azért tisztességesen meg kell őrizni, mert egyébként a lelket megfosztjuk Isten barátságától és az örök élettől.
-- Akkor egy kéjnő már csak a Sátáné lehet?
-- Minden bűn bujálkodás a Sátánnal. A bűnös, mint egy megvásárolt nő, odaadja magát a Sátánnak tilos szeretkezésre, mocskos nyereség reményében. Nagy, nagyon nagy bűn a prostitúció, amely a tisztátalan állatokhoz tesz hasonlóvá. De higgyétek el, hogy a többi főbűn nem kisebb nála. Mit mondjunk a bálványimádásról? A gyilkosságról? Mégis Isten megbocsátott a zsidóknak az aranyborjú imádása után. (Vö. Kiv 30-34.) Megbocsátott Dávidnak kettős bűne után. (2Kir 11,1-12,23) A bűnbánónak Isten megbocsát. Legyen a bűnbánat arányos a bűnök számával és súlyosságával, és mondom nektek, hogy aki jobban bánja bűneit, annak többet bocsát meg Isten. Mert a bűnbánat a szeretet egyik megnyilatkozása. A cselekvő szereteté. A bűnbánó azt mondja Istennek:
,,Nem tudom elviselni neheztelésedet, mert szeretlek és vágyakozom szereteted után.'' És Isten szereti azt, aki szereti Őt. Azért mondom nektek: minél inkább szereti Őt valaki, annál inkább fogja Isten szeretni őt. Aki teljes odaadással szeret, annak mindent megbocsát.

Forrás: Valtorta Mária-Jézus

A tízparancsolat- Felebarátod házastársát ne kívánd!

Jézus egy házasságtörő fiatalember anyjának kérésére meggyógyítja a bűnbánó fiatalembert bőrbajából, amelyet abban az időben ,,leprának'' tartottak. Utána beszélni kezd a kilencedik parancsolatról: A parancsolat: ,,Felebarátod feleségét ne kívánjad'' kapcsolatban áll a ,,ne paráználkodj''-jal. Mert a vágy mindig megelőzi a cselekedetet. Az ember nagyon gyenge ahhoz, hogy képes lenne kívánni valamit anélkül, hogy utána ne teljesítené kívánságát. De ami a legszomorúbb, az ember nem képes ugyanezt megtenni a jó kívánságok esetében. Amikor rosszat kíván, azt utána teljesíti. Amikor jót kíván, utána megáll, sőt esetleg még meg is hátrál. A bűnös vágy magától terjed, mint a dudva. Gyermekek vagytok, és nem tudjátok, hogy ez a kísértés, bomlasztó, és menekülni kell tőle?
,,Kísértést szenvedtem'' -- régi védekezés! De éppen azért, mert már régen ismerik, az embereknek emlékezniük kellene következményeire is, és tudniuk kellene ,,nem''-et mondani. A mi történelmünkből nem hiányoznak a tiszta emberek példái. Ők tiszták maradtak az összes érzéki kísértés és az erőszakoskodók fenyegetése ellenére is.Rossz a kísértés? Nem. A Gonosznak a műve. De annak számára, aki győzedelmeskedik felette, dicsőséggé válik. Az a férj, aki más szeretőket keres, gyilkosa feleségének, gyermekeinek és önmagának. Az, aki belép más lakásába, hogy házasságtörést kövessen el, rabló, éspedig a leghitványabb. Hasonlít a kakukkhoz, áldozathozás nélkül örül más fészkének. Az, aki visszaél barátjának jóhiszeműségével, csaló, mert barátságot színlel, valójában azonban nem barátja. Az, aki így cselekszik, megbecsteleníti magát, és gyalázatot hoz szüleire. Vele lehet-e akkor az Isten?
Csodálatosan meggyógyítottam ezt a fiatalembert szegény anyja könyörgésére. De olyan undor tölt el a bujaság miatt, hogy hányingerem van tőle. Ti felkiáltottatok a félelemtől és a borzongástól a lepra miatt. Én, lélekben kiáltottam fel, undorodásomban a bujaságtól. Körülvesz engem mindenféle nyomorúság, és mindenki számára Megváltó vagyok. De szívesebben érintek meg egy halottat, egy igazat, akinek teste már oszlásnak indult, de akinek egyenes lelke már békét élvez, mint hogy egy olyanhoz közeledjek, aki bujálkodott. Üdvözítő vagyok, de Ártatlan vagyok. Ezt észreveszik mindazok, akik ide jönnek vagy velem beszélnek, és az én egyéniségem serkentőleg hat rájuk. Megértem, hogy szeretnétek, ha még beszélnék hozzátok. De nem vagyok
képes rá. Egy alig felnőtt fiatalembernek az elzüllése és tönkremenetele az érzékiség következtében jobban fölkavart engem, mint ha magát a Halált érintettem volna meg. Menjünk a betegekhez! Ha az undor miatt, ami elfog, nem vagyok képes beszélni, legalább üdvössége leszek azoknak, akik remélnek bennem. Béke veletek!

Forrás: Valtorta Mária-Jézus

A tízparancsolat- Ne paráználkodj!

Ne nézzetek körül (most), keresvén, hogy kinek arcáról rí le a bujaság. Legyetek szeretetteljesek egymás iránt. Ti sem szeretnétek, ha valaki lelketek mélyére látna! Azért ti se figyeljétek szomszédotok zavaros tekintetét vagy lehajtott, elpirult arcát. Mondjátok -- főleg ti, férfiak -- közületek ki nem harapott bele ebbe a hamuban és ganéjjal sült pogácsába, a (tisztátalan) nemi gyönyörökbe?
Vagy csak az bujaság, ha valaki egy órát tölt a kéjnők karjaiban? Nemde az is bujaság, ha valaki megszentségteleníti a házasságot feleségével? Megszentségteleníti, mert törvényesített bűn az, amikor kölcsönösen kielégítik érzéki vágyaikat, de ugyanakkor elkerülik annak minden következményét! A házasság célja a gyermeknemzés, és az erre szolgáló cselekedetnek termékenységre (alkalmasnak) kell lennie, ezt a célt szolgálja. Enélkül erkölcstelenség. A nászágyat nem szabad bordélyházzá tenni. Azzá válik, ha bepiszkítja valaki az érzékiséggel, és nem szenteli meg az anyasággal. A föld nem utasítja el a magot. Befogadja, és az palántává nő. A mag nem menekszik a (felszántott) földtől, amelybe elvetették, hanem azonnal gyökeret ereszt, belekapaszkodik, hogy növekedjék, és kalászba szökkenjék.

Azaz, a növények a föld és a mag házasságából származnak. A férfi (adja) a magot, a nő a földet, a kalász pedig a gyermek. Bűn, ha visszautasítják a kalász termelését, és bűnösen megsemmisítik az (életadó) erőt. Prostitúciót követnek el a nászágyon, amely nemcsak hogy nem különbözik attól, hanem még súlyosabb, mert nem engedelmeskednek a parancsnak: ,,Legyetek egy testté és sokasodjatok gyermekeitekben.'' (Vö. Ter 1,26-28, 2,18-24, 9,1)
Lássátok meg ezt ti, nők, akik szándékosan terméketlenné teszitek magatokat, akik a világ előtt törvényes feleségek vagytok, de nem Isten szemében; akik jóllehet megbecsülésnek örvendhettek, de ugyanakkor paráználkodtok férjetekkel, mert nagyon gyakran nem az anyaságot keresitek, hanem a gyönyört. Nem fontoljátok meg, hogy a (tisztátalan) gyönyör méreg, amit magatokba szívtok attól, akinek fertőzött a szája. Tűz az, amelyet meggyújtotok, s amely, hogy kielégítse magát, kipattan a tűzhelyből és feléget titeket. Mindinkább kielégíthetetlenné válik. A hamu maró ízét hagyja nyelvetek alatt. Undort, hányingert, önmegvetést és a bűntárs megvetését okozza. Amikor a két fellángolás között felébred a lelkiismeret, csak ez az önmegvetés származhat belőle, mert (a bűnös érzi, hogy) lealacsonyította magát az állatok szintje alá.
 

Hallottátok: ,,Ne paráználkodj!''

Az ember sokféleképpen paráználkodik. Nem akarok foglalkozni azzal a felfoghatatlan egyesüléssel, amelyet a Leviták könyve elítél e szavakkal: ,,Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni;'' és ,,Ne hálj együtt semmiféle állattal, attól tisztátalanná válsz. Az asszony se adja oda magát állatnak, hogy vele háljon. Ez undok dolog.'' (Lev 18,22-23)
De miután hangsúlyoztam a házastársak kötelességét a házasságot illetőleg, amely megszűnik szentté lenni, amikor bűnös módon terméketlenné teszik, beszélni akarok az igazi és sajátos értelemben vett paráznaságról a férfi és a nő között, amikor pénzzel vagy ajándékokkal kölcsönösen bűnbe viszik egymást. Az emberi test pompás templom, amelynek oltára van. Ezen az oltáron Istennek kell lennie. De Isten nincs ott, ahol romlottság uralkodik. Azért a tisztátalan test oltára meg van szentségtelenítve és nélkülözi Istent.Akárcsak a részeg, aki hentereg a sárban és saját hányadékában, az ember lealacsonyítja magát az állatias paráznasággal, és rosszabbá válik a féregnél és a legmocskosabb állatnál. Ha van köztetek valaki, aki lealacsonyította magát egészen addig, hogy áruba bocsátotta saját testét, mint ahogy kereskednek a takarmánnyal vagy az állatokkal, mondja meg nekem, mi jó származott rá ebbôl? Vegyétek kezetekbe saját szíveteket, figyeljétek meg, kérdezzétek meg, hallgassátok meg, lássátok sebeit, fájdalmas remegését, és utána mondjátok meg, és válaszoljatok nekem: oly édes volt az a gyümölcs, hogy megérte ezt a szívfájdalmat?

Megérte annak a szívnek fájdalmát, amely szív tisztának született, és amelyet ti rákényszeríttettetek arra, hogy tisztátalan testben éljen, és azért verjen, hogy éltesse és fűtse a paráznaságot, hogy elpusztuljon a bűnben? Mondjátok meg nekem: annyira elfajultatok, hogy nem zokogtok titokban, amikor halljátok egy gyermek hangját, aki anyját hívja? És akkor saját anyátokra gondoltok. Ti kéjnők, elmenekültetek hazulról, vagy kidobtak titeket onnan, nehogy a rothadt gyümölcsből kiszivárgó rothadás megrontsa többi testvéreteket is. Gondoljatok anyátokra, aki talán meghalt a fájdalomtól, amikor azt kellett mondania magának:,,Gyalázatos alakot szültem!''
Nem érzitek, hogy szívetek a földbe süllyed, amikor találkoztok egy tisztességben megőszült öreggel, és apátokra gondoltok, akire szégyent hoztatok, mintha telt marokkal sarat dobtatok volna rá; és amikor arra
a szégyenre gondoltok, amit szülőföldetekre hoztatok? Nem éreztek lelkiismeret-furdalást, amikor látjátok egy házastárs boldogságát, vagy egy szűz ártatlanságát, és azt kell mondanotok: ,,Én minderről lemondtam, és sosem lesz már részem benne!''

Nem érzitek, hogy szégyenetekben lesül a bőr arcotokról, amikor az emberek vágytól epekedve, vagy megvetéssel eltelve néznek rátok? Nem érzitek nyomorúságtokat, amikor vágyakoztok egy gyermek csókjára, és nem meritek többé azt mondani neki: ,,csókolj meg'', mert életeket öltetek meg, amikor azok megkezdődtek, eltaszítottátok magatoktól, mint kellemetlen terhet, mint haszontalan akadályt, leszakítottátok a fáról, amelyen megfogantak és a trágyadombra dobtátok, és most ezek a kis életek azt kiáltják felétek: ,,gyilkos''!
De mindenekelőtt nem remegtek attól a Bírótól, aki teremtett titeket, és aki vár rátok, hogy megkérdezze tőletek: ,,Mit tettél magaddal? Talán ezért adtam neked életet? Férgektől és rothadástól hemzsegő fészek, hogy mersz színem előtt állni? Elteltél a gyönyörrel, ami istened volt. Menj az örök átok helyére!''
Ki sír? Senki? Azt mondjátok: senki? Dehogynem, lelkem egy másik léleknek megy elébe, aki sír! Miért megy elébe? Azért, hogy kiátkozza, mert prostituált? Nem. Azért, mert szánakozom lelkén. Minden undorodik bennem mocskos testétől, amelyet kiver a tisztátalanság verejtéke. De a lelke! Ó, Atyám! Atyám! Ezért a lélekért is testet öltöttem, és elhagytam az eget, hogy megváltója legyek és oly sok nővére lelkének! Nemde fel kell vennem ezt az eltévedt bárányt, és el kell vinnem az akolba, meg kell tisztítanom, egyesítenem kell a nyájjal, meg kell etetnem, azzal a tökéletes szeretettel, amilyen tökéletes csak az enyém lehet, amely annyira más mint azoké, akik csak névleg szeretnek, valójában azonban
gyűlölnek; azzal a szeretettel, amely részvevő, teljes, kedves, hogy (a lélek) ne sirassa többé az elmúlt időt, vagy csak azért emlegesse sírva, hogy mondja: ,,Sokáig voltam távol Tőled, Örök Szépség. Ki adja vissza nekem az elvesztett időt? Hogyan élvezhetem a számomra hátralevő kis időben, amit élvezhettem volna, ha mindig tiszta maradtam volna?'' Mégse sírj, te a világ minden érzékiségétől sárba tiport lélek. Idefigyelj! Te mocskos rongy vagy, de újra virággá válhatsz. Szemétdomb vagy, de virágággyá lehetsz. Tisztátalan állat vagy, de újból angyallá változhatsz. Egykor az voltál. Virágos mezőkön táncoltál, rózsa voltál a rózsák között, friss voltál, mint azok, illatoztál a szüzességtől.
Derűsen énekelted gyermekkori dalaidat, és utána odafutottál anyádhoz, apádhoz, és azt mondtad nekik: ,,Szeretlek titeket.'' És a láthatatlan őr(zőangyal), aki ott van minden teremtmény mellett rámosolygott a te tiszta, égszínkék lelkedre... És utána? Miért? Miért szakítottad ki ártatlan kis szárnyadat? Miért tapostál rá apád és anyád szívére azáltal, hogy más, bizonytalan szívek után futottál? Miért változtattad tiszta hangodat a szenvedély hazug szólamaivá? Miért törted össze a rózsaszálat és becstelenítetted meg saját magadat? Tarts bűnbánatot, Istennek leánya. A bűnbánat megújít. A bűnbánat megtisztít. A bűnbánat felemel. Az ember nem képes megbocsátani neked? Még apád sem lenne többé képes erre? Isten azonban megteheti. Mert Isten jóságát nem lehet összehasonlítani az emberi jósággal, és az Ô irgalmassága végtelenül felülmúlja az emberi nyomorúságot. Tiszteld meg saját magadat azzal, hogy a becsületes élettel visszaadod lelked becsületét. Megigazulva Istennél, nem vétesz
többé lelked ellen. Új nevet kapsz Istentől. És ez számít. Maga a bűn vagy jelenleg. Becsületessé válsz. Áldozattá válsz. Bűnbánatod vértanújává válsz. Jól értettél ahhoz, hogy gyötörd szívedet azzal, hogy a testben gyönyörködtetted. Most megtanulod meggyötörni testedet, hogy szívednek örök békét adj. Menj! Menjetek mind! Mindenki saját terhével és saját gondolatával, és gondolkodjatok el ezen. Isten mindenkit vár, és nem utasít vissza egyetlen bűnbánót sem. Az Úr megvilágosít titeket, hogy megismerjétek lelketeket. Menjetek!

Forrás: Valtorta Mária-Jézus