Szűz Mária mennybevitele

A mennybevitel

János már több napja virrasztott, és belefáradt, úgyhogy elaludt a zsámolyon ülve. A mécses megvilágítja fáradt, sápadt arcát és a sírástól kivörösödött szemeit. A nap már megkezdődött, mert a gyenge hajnali fényben látszanak az
olajfák, amelyek körülveszik a házat, sőt, behatol a házba is, és a szobában is láthatóvá válnak a tárgyak. Egyszerre nagy fény tölti be a szobát, ezüstös fény, amely mindinkább növekszik, hasonlóképpen ahhoz a fényhez, amely a betlehemi barlangot árasztotta el a születés pillanatában. Ebben a fényben angyali alakok
tűnnek fel, s ezzel a fény még inkább növekszik. Amint akkor történt, amikor a pásztorokat angyalsereg vette körül, minden színben tündöklő szikrák jelennek meg, amint az angyalok mozgatják szárnyukat, ami egyúttal összhangzatos, nagyon kedves hárfahangot is kelt.
Az angyalok koszorúja körülveszi az ágyat, föléje hajolnak, és felemelik a mozdulatlan testet. Csodálatos módon nyílás támad a szoba mennyezetén, és azon keresztül az angyalok felszállnak, magukkal víve Királynőjüket. Mária még nem dicsőült meg, még teste alá van vetve az anyag törvényeinek, nem úgy, mint Krisztusé, amikor megdicsőülve feltámadt.

Az angyalok szárnymozgása által keltett hang növekszik, és most már oly erős, mint egy orgonáé. János, aki eddig aludt, felébred, és még álmosan körülnéz, hogy lássa, mi történt. Észreveszi, hogy az ágy üres, és a mennyezet kinyílt. Felfogja, hogy csoda történt. Kifut a teraszra, és mintegy ösztönszerűen felnéz, tenyerével védve szemét a felkelő nap fényétől, hogy jobban lásson. És látja. Látja Mária testét, amely még élettelen, és olyan, mintha csak aludna, amint mind magasabbra száll, az angyaloktól fenntartva. Mintegy utolsó búcsúzásként a köpeny egy szárnya és a fátyol leng, és a Máriára szórt virágok lehullanak a földre. Az angyalok hozsannázása mind távolabbról, mind gyengébben hangzik.
János továbbra is nézi ezt a testet, amely az ég felé száll, és bizonyára Isten meg akarja őt jutalmazni, mert csodálatos módon a távolság ellenére is világosan látja, hogy a napsugarakba burkolt Mária felkel, kilép az elragadtatásból, amely elválasztotta lelkét testétől, megelevenedik, feláll, és mostantól kezdve ő is élvezi a megdicsőült test tulajdonságait.

János nézi, nézi. Látja, hogy Mária most már saját erejéből száll tovább, nem szorul rá az angyalok segítségére, akik hozsannázva veszik körül. János elragadtatásba esik a látvány szépségétől, amit ember nem képes leírni, sem szavakkal kifejezni, sem ecsettel megörökíteni, mert annak szépsége leírhatatlan. János még mindig a falhoz támaszkodva figyeli ezt a ragyogó alakot, amint mind magasabbra száll. És a Szeretet Istene egy utolsó csodaként
megengedi neki, hogy lássa, miként jön Legszentebb Anyja elé az ő Legszentebb Fia, aki szintén ragyogó fényben úszik, leírhatatlan szépségben. Szívére szorítja Anyját, és mint két hatalmas csillag, vele együtt tér vissza az égbe, ahonnan jött. János többé nem látja őket. Lehajtja fejét. Fáradt arcán látszik a fájdalom Mária elvesztése miatt, és az öröm dicsőséges sorsa miatt. De az öröm most felülmúlja a fájdalmat. Azt mondja:

-- Hálát adok neked, Istenem! Hála! Előre éreztem, hogy ez fog történni. És virrasztani akartam, hogy ne veszítsek el egy jelenetet sem felviteléből. De már három napja nem aludtam! Az álmosság, a fáradtság, a fájdalommal együtt levert engem, és győzött pont akkor, amikor bekövetkezett a felvitel... De talán te magad akartad így, Istenem, hogy ne zavarjam meg ezt a pillanatot, és ne szenvedjek túlságosan... Igen, biztos, hogy te akartad, amint most akartad, hogy
lássam azt, amit csoda nélkül nem láthattam volna. Megengedted nekem, hogy lássam még őt, jóllehet már nagyon távol volt, már megdicsőült, és mégis úgy láttam, mintha közelében álltam volna. És ismét láttam Jézust! Ó, boldogító, nem remélt, nem remélhető látvány! Újra látni Mesteremet és Uramat. Az Isten-Jézusnak legnagyobb ajándéka Jánosának! A legnagyobb kegyelem! Látni Őt Anyja mellett! Jézus a naphoz hasonlít, Mária a holdhoz, mindkettő ragyogó, dicsőséges és boldog, örökké egyesülve! Milyen lesz a mennyország most, hogy ti ott ragyogtok, ti, a jeruzsálemi ég nagy csillagai? Mekkora lesz az angyalok és szentek öröme!? Oly nagy örömöm, hogy az Anyát a Fiával láthattam, hogy ez
megsemmisít minden fájdalmat. 

Ők sem szenvednek, és én is elnyertem a békét. A három csodából, amit Istentől kértem, kettő teljesült. Láttam visszatérni az életet Máriába, és érzem, hogy a béke visszatér belém. Minden aggodalmam megszűnik, mert láttam egyesülni őket a dicsőségben. Hála ezért neked, Istenem! És hála azért, hogy megadtad nekem a módját annak, hogy meglássam, milyen a szentek sorsa, milyen lesz testük egyesülése a lelkükkel az utolsó ítélet és a testek feltámadása után. Nem volt szükségem ennek látására ahhoz, hogy higgyem. Mert mindig szilárdan hittem a Mester minden szavában. De sokan kételkednek majd abban, hogy évszázadok, évezredek után a porrá vált test ismét élőtestté tud válni. Ezeknek megmondhatom, a legszentebb dolgokra megesküdve, hogy nemcsak Krisztus tért vissza élve, saját isteni hatalma által, hanem Anyja is, három nappal halála után, ha halálnak lehet nevezni az ilyen halált, ismét életre kelt, és lelkével egyesült teste lakást vett az égben, Fia oldalán. Azt mondhatom majd: Higgyetek
mindnyájan, ti keresztények, a test feltámadásában a századok végén, és mind a lélek, mind a test örök életében, a szentek boldog életében, és a bűnbánat nélküli bűnösök rettenetes életében.

 Higgyetek, és éljetek szentül, amint Jézus és Mária szentül élt, hogy nektek is részetek legyen az ő sorsukban! Láttam testüket felszállni az égbe. Erről tanúskodhatok nektek. Éljetek az igazak módjára, hogy egy napon az új, örök világban lehessetek, lélekben és testben, a Nap-Jézus és Mária, a csillagok Csillaga mellett. Köszönöm, ismét, Istenem! És most gyűjtsük össze azt, ami utána maradt. A ruhájáról leesett virágokat, az ágyon maradt olajfa ágakat, és őrizzük meg azokat. Jó szolgálatot fognak tenni... Igen, segíteni és vigasztalni fogják testvéreimet, akiket hiába vártam. Előbb vagy utóbb találkozom velük...
Összegyűjti a virágok szirmait, amelyek leestek, és ruhájának egy szárnyában tartva azokat belép a házba. Most figyeli meg alaposabban az ágy fölött lévő nyílást, és felkiált:
-- Egy másik csoda! Egy másik csodálatos párhuzam Jézus és Mária életének csodái között! Ő, az Isten, önmagától támadt fel, és saját akaratával eltávolította a sír szikláját, és pusztán saját erejével felszállt az égbe. Önmagától. A legszentebb Mária, az ember leánya, angyali segítséggel hozta létre a nyílást az égbe való felviteléhez, és angyali segítséggel vétetett fel oda. Krisztus esetében a lélek akkor tért vissza a testbe, hogy azt éltesse, amikor az még a földön volt, mert így kellett annak történnie, hogy elhallgattassa ellenségeit, és megerősítse minden követőjének hitét. Máriába a lélek akkor tért vissza, amikor legszentebb teste már a paradicsom küszöbénél volt, mert az ő számára nem volt szükség másra. Isten végtelen Bölcsességének hatalma!

János most egy kendőbe összegyűjti a virágokat és az ágyon maradt ágakat, hozzá teszi a kint összegyűjtöttekhez, és mindet a láda tetejére teszi. Utána kinyitja azt, és beleteszi Mária kispárnáját, az ágytakarót, lemegy a konyhába, összegyűjti az általa használt tárgyakat: az orsót, a rokkát, az edényeket, és a többihez teszi. Bezárja a ládát, és leül zsámolyára, felkiáltva:
-- Most számomra is minden befejeződött! Most elmehetek, szabadon, oda, ahová Isten Lelke vezet engem. Elmenni! Elvetni az isteni szavakat, amelyeket a Mester nekem adott, hogy én az embereknek adjam. Tanítani a Szeretetet. Tanítani őket, hogy higgyenek a Szeretetben, annak hatalmában. Megismertetni velük, hogy mit tett a Szeretet Istene az emberekért. Áldozatát, Szentségét és örök Szertartását, amely által az idők végéig egyesülni tudunk Jézus Krisztussal az Eucharisztiában és megújíthatjuk a Szertartást és az Áldozatot, amint ő parancsolta, hogy tegyük. Mindezek a tökéletes Szeretet ajándékai! Megszerettetni a Szeretetet, hogy higgyenek benne, amint mi hittünk és hiszünk. Elvetni a Szeretetet, hogy bőséges legyen az aratás és a halászat az Úr számára. A szeretet mindent elér, mondta nekem Mária utolsó beszélgetésében, nekem, akit ő igazságosan nevezett annak az apostolok között, aki szeret, a legjobban szerető, a kerióti ellentéte, aki a gyűlölet volt, amint Péter az erőteljes, András a szelíd, Alfeus fiai a szentség és bölcsesség megtestesítôi, egyesítve azt a nemességgel, és így tovább. Nekem, a szeretettel telinek nincs többé Mesterem és Anyám, hogy szeressem őket a földön. Elmegyek elvetni a szeretetet a pogányok között. A szeretet lesz az én fegyverem és tanításom. Azzal győzöm le
az ördögöt, a pogányságot, és hódítok meg sok lelket. Így folytatom Jézust és Máriát, akik a tökéletes szeretet voltak a földön.

(10-341)

(Valtorta Mária az előbbi látomásban 1951. decemberében részesült. Azonban már előzőleg többször beszélt neki Mária ill. Jézus erről a hittitokról: 1948. április 18-án, 1944. január 5-én, július 8-án és 15-én, 1946. május 1-én, és 1943. decemberében. Ezeket most a fenti, nem időszerinti, hanem tárgyszerinti sorrendjükben közli a nagy Jézus életrajz, és belőlük jobban megértjük, mi is történt Mária mennybevitelekor. A Jézus életére vonatkozó részleteket sem azok
időrendi sorrendjében kapta mindig Valtorta Mária, hanem gyakran évekkel előtte, vagy utána, mint a többit, és Jézus utasítására illesztette be azokat a megfelelő időrendi helyre, amikor a nagy Jézus életrajzot megírta.)

Mária magyarázata:
-- Én meghaltam? Igen, ha halálnak akarod nevezni a lélek kiválasztott részének elválását a testtől. Nem, ha a halál az éltető lélek elválását jelenti a testtől, az anyag feloszlását, miután többé nem élteti a lélek, és még előbb a sír gyászos voltát, és mindezek előtt a halál gyötrelmeit. (Megjegyezzük, hogy eszerint Valtorta Mária tévesen értelmezve beszélt az előzőkben az éltető lélek elválásáról a testtől, mint pl. a 247. oldalon.) Hogyan haltam meg, vagy helyesebben: hogyan mentem át a földről az égbe, előbb a halhatatlan résszel, utána a halandóval? Úgy, amint az igazságos volt annak számára, aki nem ismerte a bűn szennyét. Azon az estén, már megkezdődött a szombati nyugalom, beszéltem Jánossal Jézusról, az Ő dolgairól. Az esti óra egészen nyugodalmas
volt. A szombat már megszüntette az emberi munkáknak minden zaját. Nem lehetett hallani már az emberek vagy madarak hangját sem. Csak a ház körüli olajfák sustorognak az esti szélben, és az olyannak tűnt, mintha angyalok röpködtek volna az egyedülálló ház körül. Beszélgettünk Jézusról, az Atyáról, a mennyországról. A szeretetről és a szeretet országáról beszélni annyi, mint eleven tüzet gyújtani, megszüntetni az anyag kötelékeit és felszabadítani a szellemet titokzatos repüléseire. És ha a tüzet az Isten által megszabott határok
között tartják az emberek a földön, akkor szolgálja őket életükben, melegít, de nem semmisít meg. Amikor azonban Isten megszünteti a határokat, és szabaddá engedi az isteni Tüzet, hogy beöltöztesse és magához vonzza a lelket, akkor a lélek korlátozás nélkül válaszol a Szeretetre, elszakad az anyagtól, és oda repül, ahová a Szeretet ösztökéli és hívja. Ez a számkivetés vége és a Hazába való visszatérés.

Azon az estén, szellemem határtalan életével, a korlátozhatatlan buzgósággal egyesült egy édes vágyakozás, az anyagtól való eltávozásnak egy titokzatos érzése, mintha a test elaludna, fáradtan, míg az értelem még elevenebben gondolkodik és elmerül az isteni ragyogásban. János, cselekedeteimnek szerető és bölcs tanúja attól kezdve, amikor fogadott fiammá vált Egyszülöttem akarata szerint, kedvesen rávett, hogy nyugodjak le ágyamra, és virrasztott felettem, imádkozva. Az utolsó hang, amit a földön hallottam, a szűz János halk szavainak
hangja volt. Olyan volt ez számomra, mint egy bölcső mellett levő anya altatódala. Társa volt szellememnek az utolsó elragadtatásban, amely túl magasztos ahhoz, hogy el lehessen mondani. Elkísért engem egészen az égig.
János, ennek a kellemes titoknak egyetlen tanúja, egyedül szedett rendbe, beburkolva engem fehér köpenyembe anélkül, hogy ruhát vagy fátyolt cserélt volna rajtam, megmosott, vagy bebalzsamozott volna. János szelleme, amint ez világosan látszik szavaiból ebben a második időszakban, amely pünkösdtől az én felvételemig tart, már tudta, hogy nem fog testem felbomlani, és kioktatta az apostolt a tennivalókról. Éső, a tiszta, szeretetteljes, bölcs ember Isten titkait és távoli társait illetőleg, arra gondolt, hogy megőrzi a titkot, és bevárja Isten többi szolgáit, hogy még lássanak engem, és ebből vigasztalást és segítséget merítsenek küldetésük szenvedéseinek és fáradalmainak elviseléséhez. Várakozott, mint aki biztos eljövetelükben.

De Isten másképpen határozott. Mint mindig, jó volt Szeretettjéhez. Igazságos, mint mindig, minden hívőhöz. Először elnehezedtek szemhéjai, hogy az álom megkímélje őt a szenvedéstôl, amikor látta volna testem elragadását is. Megajándékozta a hívőket egy igazsággal, hogy megvigasztalja őket a hit a test feltámadásában, az örök élet jutalmában, az igazak boldogságában, az Újszövetség legerősebb és legédesebb igazságaiban: Szeplőtelen Fogantatásomban, szűzi istenanyaságomban, Fiam isteni és emberi természetében, aki igaz Isten és igazán ember, és nem emberi akaratból született, hanem isteni eljegyzés által, az isteni mag elhelyezésével méhemben, és végül, hogy higgyenek abban, hogy az égben anyai szívem szeretettel ver minden
emberért, az igazakért és a bűnösökért, vágyakozva arra, hogy mindenki vele legyen a boldog Hazában az örökkévalóságon át. Amikor az angyalok kivittek a házból, visszatért már belém a szellemem? Nem. A szellemnek nem kellett többé leszállania a földre. Ott volt Isten trónja előtt, imádva Őt. De amikor örökre elhagytam a földet, a számkivetést, a helyet és időt, amely elválasztott Egyetlen
és Hármas Uramtól, akkor szellemem visszatért belém, hogy ragyogjon lelkem központjában, kivonva a testet alvásából. Azért helyes azt mondani, hogy lélekben és testben felvétettem az égbe, nem saját erőmből, amint Jézussal történt, hanem az angyalok segítségével. Felébredtem ebből a titokzatos alvásból, felálltam, végül repültem, mert testem már elérte a megdicsőült testek tökéletességét. És szerettem. Szerettem újból megtalált Fiamat és Uramat, az Egyet és Hármast. Úgy szerettem Őt, amint minden örökké élőnek szeretnie kell.

* * *
Jézus magyarázata:
-- Amikor eljött az utolsó órája, mint egy fáradt liliom, amely kiadta minden illatát, lehajlik és becsukja fehér kelyhét, Mária, Anyám lefeküdt ágyára és behunyta szemét mindannak a számára, ami körülvette, hogy összeszedetten utoljára nyugodtan szemlélje Istent. Föléje hajolva, Mária angyala várta, hogy az elragadtatás hatására szelleme elváljék a testétől, az Isten által meghatározott ideig, a földtől pedig végleg. Közben az égből megérkezett Isten kedves meghívó
parancsa. János, a földi angyal is virrasztott az Anya fölött, aki hamarosan
elhagyja őt. Megvédte őt a közönséges, kíváncsi tekintetektől. Egy hagyomány azt mondja, hogy Tamás újra kinyitotta Mária sírját, és csak a virágokat találta benne. Ez puszta legenda. Semmiféle sír nem nyelte el Mária testét, mert neki sosem volt holtteste, emberi értelemben véve, mert Mária nem úgy halt meg, mint ahogy bárki más meghal. Isten határozatából ő csak elvált a szellemtől, amely előre ment, és amellyel később egyesült szent teste. Megváltoztatva a szokásos törvényeket, amelyek szerint az elragadtatás akkor ér véget, amikor
megszűnik a lélek rendkívüli állapota, és visszatér a normális állapot.
Mária esetében a test tért vissza, hogy egyesüljön a szellemmel, miután hosszú időt töltött a halálos ágyon. Isten számára minden lehetséges. Én kimentem a sírból minden segítség nélkül, saját erőmből. Mária hozzám jött, az Istenhez, az égbe, anélkül, hogy megismerte volna a sírt, annak rettenetes rothadásával és
gyászosságával. Ez Isten egyik legragyogóbb csodája. Nem egyedülálló, az igaz, ha visszaemlékeztek Énokra és Illésre, akiket, mivel kedvesek voltak az Úrnak, elragadott a földről anélkül, hogy megismerték volna a halált, és átvitt máshová, egy egyedül Isten és az ég lakói által ismert helyre. Igazak voltak, de semmik Anyámmal összehasonlítva, akinek szentsége rögtön Istené után következik.
Ezért nincsenek ereklyék Mária testéből és sírjából. Máriának nem volt sírja, az ő teste felvétetett az égbe.

Mária magyarázata:
-- Elragadtatásban fogantam Fiamat. Még nagyobb elragadtatásban szültem meg Őt. Az elragadtatások elragadtatása volt átmenetelem a földről az égbe. Csak a Szenvedés alatt nem segített semmiféle elragadtatás kegyetlen szenvedéseim elviselésére. A házat, ahonnan felvétettem az égbe, Lázár adta nagylelkűen Jézusnak és Anyjának. Kis ház volt ez a Getszemáni kertben, közel Jézus mennybemenetelének helyéhez. Hasztalanul keresnétek maradványait.
Jeruzsálem lerombolásakor a rómaiak lerombolták, és a századok folytán szétszóródtak romjai.

Amint elragadtatásban szültem meg Fiamat, és Istenben való elmerülésembôl, amely erőt vett rajtam abban az órában, visszatértem magamhoz és a földre Gyermekemmel karjaimban, úgy az én helytelenül nevezett halálom is elragadtatás volt Istenben. Bízva az ígéretben, amit Pünkösd reggelének ragyogásában kaptam, úgy gondoltam, hogy a Szeretet utolsó eljövetelének pillanata akkor közeleg majd el számomra, hogy magához ragadjon, amikor növekedni fog bennem a szeretet tüze, amely mindig égett bennem. Nem tévedtem. Részemről, minél inkább telt életem, annál inkább növekedett a vágyam, hogy elmerüljek az Örök Szeretetben. Serkentett engem erre a vágy, hogy egyesüljek Fiammal, és a bizonyosság abban, hogy sose tudok többet tenni az emberekért, mint akkor, amikor Isten trónusa előtt leszek, hogy értük imádkozzam és tevékenykedjem. Lelkem teljes erejéből kiáltottam az égbe, mind buzgóbban:
,,Jöjj, Uram, Jézus! Jöjj, Örök Szeretet!''
Az Eucharisztia, amely olyan volt számomra, mint a harmat a szomjas virágnak, igen, életem volt, de minél inkább telt az idő, annál kevésbé tudta kielégíteni szívem magamba fojthatatlan vágyát. Nem volt többé elég számomra, hogy magamba fogadtam isteni Gyermekemet, és magamban hordoztam a Szent Színekben, amint szűzi testemben hordoztam Őt. Mindenem vágyakozott az Egy és Hármas Istenre, de nem a Fiam által választott fátyol alatt, amely elrejtette a hit kimondhatatlan titkát, hanem amint volt, van és lesz, a mennyország közepén.

Fiam, az Ő eucharisztikus elragadtatásaiban lángra lobbantott engem a végtelen vágyak ölelésével, és minden alkalommal, amikor hozzám jött, szeretetének erejével mintegy felduzzasztotta lelkemet az első hevével, és utána ott maradt, végtelen gyengédséggel ,,Mamának'' nevezve engem, és éreztem, hogy Ő is vágyakozik arra, hogy vele legyek. Többé másra nem vágyakoztam. Még arra sem, hogy védelmezzem a megszülető Egyházat, halandó életem utolsó idejében. Minden megsemmisült a vágyban, hogy birtokoljam Istent, meggyőződve arról,
hogy mindent meg tudok tenni, ha Őt birtokolom. Jussatok el, keresztények, erre a teljes szeretetre! Minden földi veszítse el értékét! Csak Isten legyen a célotok! Akkor gazdagok lesztek egyetlen vágyatok révén, amely felmérhetetlen gazdagságot jelent. Isten lehajol lelketekre, először azért, hogy oktasson titeket,
utána pedig, hogy magához vegyen, és ti felszálltok vele az Atyához, a Fiúhoz, a Szentlélekhez, hogy megismerjétek és szeressétek a boldog örökkévalóságban, és birtokoljátok az Ő kegyelmi gazdagságát a testvéreken keresztül. Sose tehettek annyit testvéreitekért, mint amikor többé már nem vagytok köztük, hanem egyesültetek az Isteni Fénnyel.

Az Örök Szeretet elközelgése volt a jel, amint gondoltam. Minden elvesztette fényét és színét, hangját és jelenlétét a Hang ragyogása előtt, amely, amikor felszálltam az égbe, megnyitotta lelki szememet és leereszkedett rám, hogy magához vegye a lelkemet. Azt szokták mondani, hogy én örvendtem annak, hogy abban az órában a Fiam segített engem. De az én kedves Jézusom jelen volt, az Atyával, amikor a Szeretet, azaz a Szentlélek, az örök Szentháromság harmadik Személye életemben harmadszor megcsókolt, amely csók oly hatásosan isteni volt, hogy lelkem kilépett belőlem, elveszve a szemlélődésben, mint ahogy a harmatcseppet felszívja a nap a liliom kelyhéből. És én felszálltam hozsannázó lelkemmel a Három lábához, akit mindig imádtam. Utána, a kellő pillanatban, mint a gyöngy a tüzes gyűrűben, először segítve, utána a segítségemre jövő angyalok hosszú sorától követve mennyei születésemkor elértem az ég küszöbéhez, ahol Jézus várakozott rám. A küszöbnél ott volt az én igaz földi jegyesem, törzsem királya és pátriárkái, az első szentek és vértanúk. Miután oly sokat szenvedtem, mint Isten alázatos, szegény szolgáló leánya, királynőként beléptem a végtelen öröm országába. És az ég bezárult örömében, hogy van Királynője, akinek teste, egyetlen minden halandó test között, megismerte a megdicsőülést a végső feltámadás és utolsó ítélet előtt.

Különbség van a test és a lélek elválása között az igazi halálnál, és a pillanatnyi elválás között, amikor az elragadtatásban a test elválik az éltető lélektől. Míg a test elválása a lélektől előidézi az igazi halált, a szemlélődő elragadtatás, vagyis a lélek ideiglenes elmenekülése az érzékek korlátaitól és az anyagétól, nem okoz halált. Azért nem, mert a lélek nem szakad el teljesen a testtől, hanem csak a jobbik része teszi ezt, amely elmerül a szemlélődés tüzébe. Minden embernek, amíg él, van lelke, amely halott, vagy élő, aszerint, hogy bűnben él, vagy kegyelemben, de csak az Istent nagyon szeretők jutnak el az igazi szemlélődéshez. Ez bemutatja, hogy a léleknek van egy kiválóbb része: a lélek lelke, vagy a szellem szelleme, amely az igazakban nagyon erős, míg azokban,
akik nem szeretik Istent és Törvényét, mégha csak lanyhaságukban és bocsánatos bűneikben nyilvánul is meg ez, gyenge, megfosztva a teremtményt a szemlélődésre való képességről és a megismeréstől, amennyire az ember erre képes aszerint, hogy a tökéletességnek melyik fokára jutott el, hogy megismerje és szemlélje Istent és az Ő örök igazságait.

Minél inkább szereti a teremtmény Istent, és minél inkább szolgálja teljes erejével és képességével, annál inkább növekszik szellemének kiválóbb részében a képesség, hogy megismerje, szemlélje az örök igazságokat, és behatoljon azokba. Az értelmes lélekkel megajándékozott embernek van képessége arra,
hogy Istent befogadja. Mária, mivel minden teremtmény között Krisztus után a legszentebb volt, túlcsordulásig rendelkezett ezzel a képességgel, hogy testvérei számára minden időben közvetítse Isten kegyelmét, szeretetét és irgalmasságát.
Miután átment (az örök életbe), elmerült a szeretet hullámában. Most, az égben, a szeretet óceánjában kicsordul a hozzá hűséges fiaira és tékozló fiaira is az ő szeretetének hulláma az egyetemes üdvözítésre. Ő minden ember egyetemes Édesanyja.

Forrás: Valtorta Mária-Mária élete