Jézus szenvedése

Látom a keresztet Jézussal, aki lefelé néz, keresztjének lába felé. Nézi Máriát és Jánost, akik felfelé, Jézusra néznek. Ez a látomás tartott egész napon keresztül.
Mária nagyon sápadt, egészen szája széléig, amely fájdalmasan meg van görbülve. Hatvanévesnél idősebbnek látszik, annyira eltorzítja a fájdalom, pedig még ötvenéves sem volt Fiának halálakor. Látom Jánost is, akinek szép fiatal arcát elfátyolozza a mély fájdalom. Ő is sápadt, és olyan, mintha néhány óra alatt megöregedett volna. Látom Jézust, ólomszürkén és sebekkel borítva, arcán már a közelgő halál jeleivel, teljesen eltorzulva ahhoz képest; amilyen szenvedése előtt volt. A kereszt nagyon magas, Jézus lába legalább két méterre van a földtől. Nem látok mást, csak ezt. Úgy tűnik, hogy ez az a pillanat, amikor
Jézus Jánost Anyjára bízza. 

Már este van, amikor Jézus ezt mondja:
Láttad, mibe kerül Üdvözítőnek lenni. Láttad bennem és Máriában.Megismerted minden kínunkat, és láttad, hogy milyen nagylelkűen, hősiesen, türelmesen, szelíden, állhatatosan, erős lélekkel viseltük el azokat, szeretetből, hogy üdvözítsünk titeket. Mindazoknak, akik azt akarják, azt kérik az Úristentől, hogy tegye őket ,,üdvözítőkké'', alaposan meg kell fontolniuk, hogy én és Mária vagyunk a példaképek, és hogy ezeket a kínokat kell megosztaniuk ahhoz, hogy üdvözítsenek. Nem anyagi értelemben vett kereszt, tövis, szög, megostorozás lesz. Mások lesznek, más formájúak és természetűek. De ugyanolyan fájdalmasak és ugyanannyira elemésztôk. És csak azáltal lehetnek üdvözítők, hogy ezek között a szenvedések között teljesítik az áldozatot.

Ez zord küldetés. A legzordabb minden küldetés között. Ehhez hasonlítva a legszigorúbb szabályok között leélt szerzetesi vagy szerzetesnői élet virág, egy maroknyi tüskével összehasonítva. Mert ez nem egy emberi szerzetesrend szabályzata. Hanem egy papságé, az isteni szerzeteseké, amelyet én alapítottam meg, én, aki felszentelem és összegyűjtöm az én szabályommal, az én szerzetesrendembe, az erre kiválasztottakat, és az én ruhámat adom rájuk: a teljes szenvedést, a feláldozásig. Te láttad szenvedéseimet. Azokkal engeszteltem ki bűneiteket. Testem egy része sem volt mentes azoktól, mert az emberben semmi sem mentes a bűntől, testetekben és erkölcsi énetekben, amik eszközül szolgálnak számotokra a bűnök elkövetéséhez. Ezt az éneteket Isten adta nektek, az isteni mű tökéletességével, és ti lealacsonyítottátok az ősszülők bűnével és a ti rossz hajlamaitokkal és akaratotokkal. De én azért jöttem, hogy megsemmisítsem a bűn hatásait véremmel és szenvedésemmel, megmosva minden egyes testi és erkölcsi részeteket azokban, hogy megtisztítsam, és megerősítsem azokat a bűnös hajlamok ellen.

Kezem meg van sebezve, és mozdulatlanná van téve, miután elfáradt a kereszt hordozásában, hogy kiengesztelje mindazokat a bűntényeket, amelyeket az ember a kezével követ el. Kezdve azoktól, hogy fegyvert fogtok egy testvér ellen, Káinokká téve magatokat, azokig, hogy raboltok, hamis vádakat írtok, saját testetek és mások testének tisztelete ellen vétkeztek vele, és tétlenkedtek a tunyaságban, amely alkalmas terület bűneitek számára. A ti kezetek tiltott szabadsága miatt feszíttettem meg az enyémet, a fához szögezve, megfosztva minden megengedett és szükséges mozdulattól. A ti Üdvözítőtök lábát, miután elfáradt és megsérült a köveken Szenvedéseim útján, átszögezték, mozdulatlanná tették, hogy kiengeszteljen minden rosszat, amit ti tesztek lábatokkal, azt eszközül használva fel, amikor bűntetteket elkövetni, lopni, bujálkodni mentek. Megjelöltem Jeruzsálem utcáit, tereit, házait és lépcsőit, hogy
megtisztítsam a föld minden utcáját, terét, házát és lépcsőjét minden bűntől, amely azokon és azokban született, vagy fog születni, amely bűnöket a Sátán ösztönzéseinek engedelmeskedő rossz akaratotok hintett el az elmúlt századokban, és hint el az eljövendő századokban.

Testem minden részét beszennyezték, összezúzták, cafatokra tépték, hogy bennem büntessenek meg minden túlzott testápolást, bálványimádást, amelyet ti adtok testeteknek és annak testének, akit érzéki szeszéllyel szerettek vagy akár csak olyan érzelemmel, ami önmagában véve nem kárhozatos, de amit azzá tesztek, amikor Istennél jobban szerettek egy szülőt, házastársat, gyermeket vagy testvért. Nem. Az Uratok, Istenetek iránti szeretetnek fölötte kell állnia minden földi szeretetnek és köteléknek. Semmiféle, semmiféle más érzelemnek nem szabad e fölé kerekednie. Szeressétek a tieiteket Istenben, nem pedig Isten felett! Szeressétek Istent teljes valótokkal!
Ez nem fogja elnyelni szereteteteket annyira, hogy közömbösekké tenne titeket hozzátartozóitok iránt, hanem inkább táplálja szereteteteket irántuk istenszeretetetek által, mert aki szereti Istent, abban Isten van, és aki birtokolja Istent, birtokolja a Tökéletességet. Testem minden részét egyetlen sebbé tettem, hogy eltávolítsam a tietekből az érzékek mérgét, a szemérmetlenség, tiszteletlenség, a törekvés és a csodálat mérgét az iránt a test iránt, amelynek
rendeltetése, hogy visszatérjen a porba. Nem a testápolással éritek el testetek szépségét. 

A tőle való elszakadás adja meg annak az örök Szépséget Isten mennyországában. Fejemet ezernyi módon kínozták. Az ütések; a napsütés, a kiabálás, a tövisek arra szolgáltak, hogy kiengeszteljék a ti elmétek bűneit. A
kevélység, türelmetlenség és elviselhetetlenség, gombamódra szaporodnak el agyatokban. Ezekért fejemet egy meggyötört szervvé tettem, vérrel díszített páncélszekrénnyé, hogy kiengeszteljem mindazt, ami a ti gondolataitokból származik. Láttad az egyetlen koronát, amit viselni akartam. A koronát, amelyet
csak egy bolond vagy egy halálra ítélt képes hordozni. Senki, aki (emberileg szólva) józan és szabad, nem teszi a fejére. De engem bolondnak ítéltek, és természetfeletti, isteni módon bolond is voltam, mert meg akartam halni értetek, akik nem szerettek engem, vagy akik oly kevéssé szerettek engem. Meg akartam halni, hogy legyőzzem a Gonoszt bennetek, tudva, hogy azt jobban szeretitek, mint Istent, és az ember hatalmában voltam, az ő foglya, halálra ítéltje voltam. Én, Isten, halálra ítélve az embertől.

Milyen türelmetlenek vagytok semmiségek miatt, milyen összeférhetetlenek, ostobaságok miatt, mennyire nem tudjátok egymást elviselni egyszerű rosszullétek miatt. Nézzétek Üdvözítőtöket! Elmélkedjetek azon, milyen fájdalmasnak kellett lennie az állandóan új helyeken érzett szúrásnak, a beleakadásnak a hajfürtökbe, az, hogy a töviskorona állandó mozgása miatt nem tudta megmozdítani a fejét, nem tudta megtámasztani oly módon, hogy az ne lett volna gyötrelmes. Gondoljátok el, milyen fájdalmas volt meggyötört, fájó, lázas fejem számára a tömeg ordítozása, a fejemre mért ütések, az égető nap.
Fontoljátok meg, milyen kínt kellett elviselnie szegény agyamnak, amely már csupa fájdalom volt a csütörtök esti megerőltetés elviselése után, a pénteki haláltusában, szegény agyamnak, amelybe felszállt az egész meggyötört testem láza és a kínzások által kiváltott mérgezés! És a fejben a szemek, a száj, az orr, a nyelv fájdalma. Azért, hogy kiengeszteljem a ti pillantásaitokat, amelyek annyira szeretik látni azt, ami rossz, és annyira elfelejtik keresni Istent, hogy kiengeszteljem a sok, sok hazug és piszkos és buja beszédet, amelyet mondotok ahelyett, hogy ajkatokat az imára, a tanításra, a vigasztalásra használnátok.

Gyötrődött az orr és a nyelv, hogy kiengesztelje falánkságotokat és érzékies szaglásotokat, amelyekkel elkövetitek a földi tökéletlenségetektől kezdve a súlyosabb bűnöket, és a felesleges ételek utáni sóvárgás bűnét, a könyörtelenséget az iránt, aki éhezik azokra az ételekre, amelyeket ti megengedhettek magatoknak sokszor tilos nyerészkedés által. Az én szerveim nem voltak mentesek a szenvedéstől. Egyikük sem. Fuldoklás és köhögés a barbár ostorozás által összetört tüdőkkel,amelyek vizenyősekké váltak a kereszten levő helyzetükben. A kegyetlen ostorozás által beteggé és kimerültté tett szív szomorúsága és fájdalma, a megelőző erkölcsi fájdalom, a fa nehéz súlya hordozása által okozott fáradtság, a vérveszteség, amit a már kiontott vér
okozott. A besűrűsödött epe és lép, az összetört vesék, amelyek már nem működtek. Láttad a véraláfutásos koronát, ami veséimet vette körül. 

A ti tudósaitok, hogy igazolják a ti hitetlenségeteknek az én szenvedésem bizonyítékát, ami a Halotti Lepel, megmagyarázzák, hogy a vér, a holttesten levő izzadtság és a végtelenül kifáradt test vizelete, összekeveredve a fűszerekkel, hogyan tudta természetes módon létrehozni az én kimúlt és meggyötört testem képét. Jobb lenne hinni anélkül, hogy sok bizonyítékra szorulnátok. Jobb lenne azt mondani: ,,Ezt Isten művelte'', és áldani Istent, aki megengedte nektek, hogy keresztre feszítésemnek és az azt megelőző kínzásoknak kétségbevonhatatlan bizonyítékával rendelkezzetek. De, mivel most már többé nem tudtok a gyermekek egyszerűségével hinni, hanem tudományos bizonyítékokra van szükségetek -- szegény a ti hitetek, amely a tudomány támasza és ösztökéje nélkül nem tud egyenesen állni és járni -- tudjátok meg, hogy veséimnek a vad ostorozás által elszenvedett zúzódásai voltak leghatalmasabb vegyi tényezői a halotti lepel csodájának. Veséimet szinte összetörte az ostorozás, többé nem
voltak képesek működni. Képtelenekké váltak a szűrésre, és a vizelet felhalmozódott, és vérembe, testembe kerülve, a húgyvérűség mérgezésének szenvedéseit okozta, és holttestemen keresztül kiszivárogva létrehozta a nyomokat a vásznon. 

De aki közületek orvos, vagy húgyvérűségtől szenved, fel tudja fogni, milyen kínokat kellett nekem okoznia a húgyvérűség mérgeinek, amelyek annyira bőségesek voltak, hogy képesek voltak létrehozni az eltörölhetetlen nyomokat.
A szomjúság. Milyen gyötrelem a szomjazás! Láttad. A tömegben nem volt egyetlen egy sem, aki azokban az órákban egy csepp vizet tudott volna adni nekem. A vacsorától kezdve többé nem volt semmiféle üdítő italom. És a láz, a nap; a meleg, a por, a vérveszteség igen erős szomjúságot okozott Üdvözítőtöknek! Láttad, hogy visszautasítottam a mirhával kevert bort. Nem akartam enyhíteni szenvedésemet. Amikor valaki felajánlja magát áldozatként,
áldozatnak kell lennie, minden jámbor egyezkedés nélkül, minden megalkuvás nélkül, minden enyhítés nélkül. Ki kell inni a kelyhet úgy, amint kapja. Meginni az ecetet és az epét egészen az aljáig. Nem a kábítószeres bort, amely eltompítja a fájdalmakat. Ó, az áldozat sorsa ugyancsak kegyetlen! De boldog, aki ezt választja sorsának! Ez a te Jézusod szenvedése ártatlan testében. És nem beszélek neked a kínokról, amelyeket Anyám iránti szeretetem és az ő szenvedése miatt álltam ki. Ő akarta ezt a szenvedést. De számomra ez volt a
leggyötrelmesebb kín. Csak az Atya tudja, mit szenvedett Igéje lélekben, erkölcsileg, testileg! Az Anya jelenléte, ha a legkívánatosabb dolog is volt szívem számára, amelynek szüksége volt arra a vigasztalásra a végtelen elhagyatottságban, amely körülvette, az Istentől és az emberektől való végtelen elhagyatottságban, mégis gyötrelem volt.

Neki ott kellett lennie, mint hús-vér angyalnak, hogy meggátolja a reménytelenség ellenem irányuló támadását, ahogyan a szellem-angyal is megakadályozta azt a Getszemániban. Ott kellett lennie, hogy egyesítse fájdalmamat az övével a ti megváltástokért. Ott kellett lennie, hogy fogadja az emberi nem Anyjaként való beiktatását. De látnom őt meghalni minden megremegésemre, a legnagyobb fájdalmat okozta nekem. Még az árulás, még annak ismerete, hogy áldozatom sokak számára hasztalan lesz, sem hasonlítható össze ezzel. Pedig ez a két szenvedésem néhány órával ezelőtt oly nagynak látszott számomra, hogy vért izzadtam miattuk. De te láttad, mily nagy volt Mária abban az órában. A szenvedés nem gátolta meg abban, hogy jóval erősebb legyen Juditnál. Az ölt. Őt megölték Gyermekén keresztül. És nem szitkozódott, nem gyűlölt. Imádkozott, szeretett, engedelmeskedett. Mindig az anya volt, egészen addig, hogy gondolt arra, azok között a gyötrelmek között, hogy Jézusának szüksége volt szűzi fátylára, ártatlan teste számára, hogy szemérmességét megvédje. Ő értett ahhoz, hogy ugyanakkor, amikor a mennyei Atya Leánya volt, engedelmeskedjen az Ő rettenetes akaratának abban az órában. 

Nem szitkozódott, nem lázadozott. Sem Isten, sem az emberek ellen. Megbocsátott ezeknek. ,,Legyen''-t mondott Annak. Utána is, hallottad: ,,Atyám, szeretlek, és te szerettél minket!'' Emlékezteti rá magát, és hirdeti, hogy Isten szerette őt, és ő megújítja szeretetének felindítását. Abban az órában! Miután az Atya átdöfte őt, és megfosztotta létezésének értelmétől. Szereti Őt. Nem mondja: ,,Nem szeretlek, mert lesújtottál rám.'' Szereti Őt. És nem saját fájdalma, hanem a Fia által elszenvedett fájdalom sújtja le. Nem kiált fel azért, hogy az ő szívét összetörték, hanem azért kiált fel, hogy az enyémet átdöfték. Ennek okát kérdezi az Atyától, nem saját fájdalmának okát. Kérdezi okát az Atyától, az Ő Fiuk nevében. Ő igazán Isten Jegyese. Ő igazán az, aki Istennel kötött házassága által fogant. Ő tudja, hogy nem emberi érintkezés által szülte meg Gyermekét, hanem egyedül az égből leszállt Láng hatolt be szeplőtelen méhébe, és helyezte el ott az isteni Csírát, az Emberisten Testét, az Istenembert, a világ Megváltóját. Ő tudja, és mint jegyes és anya kérdezi az okát ennek a sebnek. A többinek meg kellett történnie. De ennek, amikor már minden beteljesedett, miért? Szegény Mama! Volt egy miért, amit a te fájdalmadnak nem volt megengedve elolvasni az én sebemet illetőleg. Az volt az ok, hogy az emberek láthassák Isten Szívét. Te láttad azt, Mama. És soha többé nem fogod elfelejteni.

De látod? Mária, annak ellenére, hogy abban a pillanatban nem látja annak a sebnek természetfeletti okait, rögtön arra gondol, hogy az nem ártott nekem, és áldja ezért az Istent. Szegény Mama azzal nem törődik, hogy az a seb neki nagyon fáj. Nekem nem okozott fájdalmat, és ez elég neki, és arra szolgál, hogy áldja Istent, akinek azt felajánlja. Egyedül azt a kis megerősítést kéri, hogy ne haljon meg. Szüksége van rá a születő Egyháznak, aminek Anyjává vált néhány órával ezelőtt. Az Egyháznak, mint egy újszülöttnek, szüksége van a gondozásra és az anyai tejre. Mária megadja azt az Egyháznak, támogatva az apostolokat,
beszélve nekik az Üdvözítőről, imádkozva az Egyházért. De hogyan tudta volna ezt megtenni, ha ezen az estén meghalt volna? Az Egyház, amely még néhány napig Fő nélkül marad köztük, árvává válna, ha Anyja is meghalna. És az árva újszülöttek sorsa mindig bizonytalan. Isten sose hagyja meghallgatás nélkül az igazságos imát, és megvigasztalja gyermekeit, akik bíznak benne. Mária tapasztalja ezt Veronika vigaszában. Ô, a szegény mama, rászegezte szemét az én élettelen arcom képére. Nem tudott ellenállni ennek a látványnak. Többé már nem az Ő Jézusa ez, megöregedve, felduzzadva, lezárt szemmel, amely nem nézi őt, eltorzult ajakkal, amely nem beszél, és nem mosolyog. De íme, egy arc, amely az élő Jézusé. Fájdalmas, megsebzett, de még élő.

Íme, tekintete, amely őt nézi, ajka, amely azt látszik mondani:
,,Mama!'' Íme, mosolya, amely még üdvözli őt.
Ó, Mária! Keresd Jézusodat fájdalmadban! Ő mindig eljön majd, és rád néz, hív téged, rád mosolyog. Megosztjuk majd a fájdalmat, de egyesülve maradunk!
Kis János, János megosztotta Máriával és Jézussal a fájdalmat. Légy mindig olyan, mint János volt. Ebben is. Már mondtam neked. ,,Nem a szemlélődések és diktálások miatt leszel nagy, azok az enyéim. Hanem szereteted miatt. És a legnagyobb szeretet abban áll, hogy részt veszel a szenvedésben.'' Ez módot ad arra, hogy felfogd Isten legkisebb vágyait, és minden akadály ellenére megvalósítsd azokat. Figyeld meg, milyen eleven és finom érzékenységgel viselkedik János csütörtök estétől péntek éjjelig. És azon túl. De figyeljük meg őt
ezekben az órákban. Egy pillanatnyi megijedés. Egy órányi nehézkesség. De, legyőzve az álmosságot az elfogatás izgalmával, és a szeretet felindulásával, jön,
magával vonszolva Pétert, hogy a Mesternek vigasztalása legyen, látva az apostolok Fejét és a Kedvelt apostolt. És utána az Anyára gondol, akinek valamelyik kegyetlen odakiálthatta az elfogatás megtörténtét. És hozzá megy. Ő nem tudja, hogy Mária már átéli Fiának szenvedéseit, és hogy, míg az apostolok aludtak, ő virrasztott és imádkozott, átélve a haláltusát Fiával. János nem tudja.
És hozzá megy, és előkészíti a hírre.

És utána ide-oda jár a ház és a bíróság között, a ház és Heródes királyi palotája között, és a háztól a bíróságig. És ezt tenni, azon a reggelen, átmenve a gyűlölettől megrészegedett tömegen, amikor ruháiról láthatják, hogy galileai, nem kellemes dolog. De támogatja őt a szeretet és ő nem magára gondol, hanem Jézusnak és Anyjának szenvedéseire. Megkövezhették volna azért, hogy a názáreti követője volt. Nem számít. Ő dacol mindennel. A többiek elmenekültek,
elrejtőztek, az okosság és a félelem vezeti őket. Őt a szeretet vezeti, és helyt áll és mutatkozik. Ő tiszta ember. A szeretet virul a tisztaságban. És ha irgalmassága és józan parasztesze arra indítják, hogy távol tartsa Máriát a tömegtől és a bíróságtól -- ő nem tudja, hogy Mária megosztja Fiának minden kínját, lelkileg szenvedve el azokat -- amikor úgy ítéli, hogy itt az ideje, hogy Jézusnak szüksége van az Anyára, és hogy nem szabad tovább Máriát elválasztva tartani a Fiútól, hozzá vezeti őt, támogatja és megvédi.
Mi ez a maroknyi hívő: egy férfi, aki gyenge, fiatal és nincs tekintélye, néhány asszony élén, egy állatias tömeggel szemben? Semmi. Egy kis kupac levél, amelyet a szél szétszórhat. Egy kis bárka a viharos óceánon, amely elsüllyesztheti. Nem számít. Az ő ereje és vitorlája a szeretet. Megy, ezzel felfegyverkezve, és ezzel védi meg az Asszonyt és az asszonyokat mindvégig.
János rendelkezett a részvevő szeretettel, mint senki más a világon, Anyámat kivéve. Ő a feje azoknak, akik szeretik ezt a szeretetet. Ebben a te mestered. Kövesd példáját, amit neked ad a tisztaságban és a szeretetben, és nagy leszel!

Forrás: Valtorta Mária- A Megváltó társai