Az ördög kigúnyolta

Jézus, tábor-hegyi színeváltozása után a hegy alján már várják Őt az apostolok és néhány farizeus, egy ördögtől megszállott fiú körül, akin Júdás próbált segíteni, de az ördög kigúnyolta őt: ,,El! El! Kettőnk közül te inkább ördög vagy!'' -- és az írástudók kinevetik Júdást, a háta mögött.
A gyermek apja letérdel Jézus előtt:
-- Mester, Kafarnaumból jöttem fiammal, téged keresve. Elhoztam hozzád szerencsétlen fiamat, hogy megszabadítsad. Te kiűzöd az ördögöket, és meggyógyítasz minden betegséget. Fiamat egy néma lélek szállta meg. Amikor erőt vesz rajta, csak kiáltozni tud, mint egy fulladozó állat. A lélek a földre dobja őt, és ott fetreng, fogait csikorgatva, tajtékozva, mint egy ló, amely a zablát harapdálja, és megsebzi őt, vagy életét veszélyezteti azzal, hogy megfojtja vagy
megégeti, vagy szétzúzza, mert a lélek egyszer a vízbe máskor a tűzbe dobta őt, vagy ledobta a lépcsőn. Tanítványaid megpróbálták kiűzni, de nem sikerült nekik. Ó, jó Uram! Könyörülj rajtam és gyermekemen!
 

Jézus erőteljesen szikrázó szemekkel kiáltja:
-- Ó, romlott nemzedék, sátáni tömeg, lázadozó légió, a pokolnak hitetlen és kegyetlen népessége, meddig kell még kapcsolatban lennem veled? Meddig kell még eltűrnöm téged? 

Mennydörgő hangjára elnémul az írástudók vihogása, és teljes csönd áll be. Jézus azt mondja az apának:
-- Kelj fel, és hozd ide fiadat!
A férfi elmegy, és visszatér más férfiakkal, akik között ott van egy tizenkét-tizennégy éves fiú. Szép fiú, de kinézése szerint kissé gyengeelméjű, mintha meg lenne zavarodva. Homlokán hosszú seb piroslik, és lejjebb egy régebbi forradás. Alighogy meglátja Jézust, aki erősen vonzó tekintettel néz reá, rekedten felkiált, és görcsösen rángatódzni kezd egész teste, miközben a földre esik, tajtékozva és szemét forgatva úgy, hogy annak csak fehérje látszik, miközben a földre esik, és az epilepsziásokra jellemző módon fetreng a földön. Jézus néhány lépést tesz előre, hogy közelébe érjen, és azt mondja:
-- Mióta történik ez vele? Beszélj hangosan, hogy mindenki megértse!
 

A férfi kiáltva válaszol, miközben a tömeg körülveszi, és az írástudók magasabb helyre mennek, hogy onnan figyelhessék a történeteket.
-- Gyermekkora óta. Mondtam neked: gyakran esik tűzbe, vízbe, vagy le a lépcsőkről és a fákról, mert a lélek váratlanul megtámadja, és így dobálja, hogy végezzen vele. Teste tele van forradásokkal és horzsolásokkal. Még jó, hogy nem vakult meg a tűzhely lángjaitól. Sem az orvos, sem az ördögűző, sem tanítványaid nem tudták őt meggyógyítani. De erősen hiszem, hogy te meg tudod, légy azért irgalmas hozzánk, és segíts rajtunk!
-- Ha így tudsz hinni, minden lehetséges számomra, mert mindent elnyer az, aki hisz.
-- Ó, Uram, ha tudok hinni! De ha nem hiszek még eléggé, növeld
hitemet, hogy teljessé legyen, és elérje a csodát! -- kéri az apa, sírva térdelve fia mellett, aki többé már nem rángatódzik.
Jézus felegyenesedik, két lépéssel hátrább megy, és miközben a tömeg gyűrűje még szűkebbé válik, hangosan felkiált:
-- Átkozott lélek, aki süketté és némává teszed a gyermeket, és gyötröd őt, parancsolom neked: menj ki belôle, és soha többé ne térj vissza oda!
A gyermek fekve marad a földön, de félelmetesen rángatódzik, ívben kifeszül feje és lába, embertelen módon kiáltozik, és utána, egy utolsó rángás után, amely közben homlokával a földet veri, és száját beleüti egy, a fűből kiálló kőbe, úgy, hogy vörösre festi a vér, mozdulatlanná válik.
-- Meghalt! -- kiáltják sokan.
-- Szegény gyermek!
-- Szegény apa! -- fejezik ki részvétüket a jobbak.
És az írástudók vihognak:
-- Jó szolgálatot tett neked a Názáreti! Mester, hogy lehet? Ez alkalommal csúnyán elbánt veled az ördög!
És gúnyosan kinevetik. Jézus senkinek sem válaszol. Sem az atyának, aki fia fölé hajolva felszárítja a vért megsebzett homlokáról és ajkairól, s nyögve hívja segítségül Jézust. Jézus is lehajol, megfogja a gyermek kezét. Az felsóhajtva kinyitja szemét, mintha álmából térne magához. Felül, és mosolyog. Jézus magához vonzza, lábra segíti, és átadja atyjának, miközben a tömeg lelkesen kiáltozik, és az írástudók elmenekülnek, követve a tömeg gúnyolódásától.
-- Most menjünk! -- mondja Jézus tanítványainak. Mikor megérkeznek Názáretbe, az olajfák alatt, Jézus beszélget tanítványaival. Ott van unokatestvére, Simon is, akinek a tanítványok beszámoltak a történtekről.
-- Milyen erős lélek volt! Nem akart kimenni! De hogy lehet, hogy mégis kiment? -- kérdezi egyikük.
Jézus válaszol neki:
-- Többször elmagyaráztam már, hogy minden betegség mögött ott rejtőzhet a Sátán, felhasználva azt, vagy előidézve, hogy gyötörje őt, és Isten káromlására indítsa. A gyermek beteg volt, nem megszállott. Lelke tiszta volt. Ezért nagy örömmel szabadítottam meg a ravasz ördögtől, aki annyira úrrá akart lenni felette, hogy tisztátalanná tegye.

-- De ha egyszerű betegség volt, miért vallottunk mi kudarcot? --kérdi a Kerióti.
-- Igen! Megértjük, hogy az ördögűzők nem tudtak semmit sem tenni vele, ha nem volt megszállott! De mi... -- jegyzi meg Tamás.
-- De akkor mire van szükség, hogy legyőzzük ezeket a démonokat? --kérdezi Bertalan.
-- Imára és böjtre. Másra nincs szükség. Imádkoztatok és böjtöljetek! És ne csak testileg. Azért jó, ha kevélységtek is nélkülözi a kielégülést. A kielégített kevélység elgyengíti az értelmet és a lelket, és az, lagymataggá, erőtlenné válik az imára, akárcsak amint a túlságosan kielégített test is elálmosodik és ellustul.

Forrás: Valtorta Mária: Jézus és a sátán