Jézus a kísértésekről

A kísértés nem bűn

Nem kell azon csodálkoznia a léleknek, hogy kísértéseket tapasztal. A kísértés annál erősebb, minél inkább előrehaladt a lélek az én utamon. A Sátán irigy és ravasz. Azért latba veti értelmét ott; ahol több erőre van szükség ahhoz, hogy elszakítson egy lelket az égtől. A világias embernek, aki a testért él, nincs szüksége a kísértésre. A Sátán tudja, hogy az már magától is azon dolgozik, hogy megölje lelkét, és hagyja, tegye meg azt. De a lélek, aki Istené akar lenni, magára vonja a Sátán teljes haragját. A lelkeknek azonban nem kell remegniük, nem kell lehangoltaknak lenniük. Az, hogy kísértéseket állnak ki, nem bűn. Bűn, ha engednek a kísértéseknek. Vannak nagy kísértések. Azokra az igaz lelkek azonnal védekezéssel válaszolnak. De vannak kis kísértések, amelyek észrevétlenül elbuktathatnak titeket. Ezek az Ellenség kifinomult fegyverei. Ezeket akkor használja, amikor látja, hogy a lélek éber és figyel a nagy kísértésekre. Akkor a Sátán mellőzi a nagy eszközöket, és ezekhez folyamodik, amelyek oly finomak, hogy bármely oldalról belétek tudnak hatolni.

Miért engedem meg ezt? Hol lenne az érdem, ha nem lenne küzdelem? Az enyéimnek mondhatnátok-e magatokat, ha nem innátok az én kelyhemből? Mit gondoltok? Azt, hogy az én kelyhem csak a szenvedésből állt? Nem, emberek, akik szerettek engem. Krisztus -- Ő mondja ezt nektek, hogy felbátorítson titeket -- előttetek tapasztalta meg a kísértést.
Azt hiszitek, hogy ez csak a pusztában történt? Nem. Akkor a nagy eszközökkel legyőztem a Sátánt. Ezeket szembe állítottam az ő nagy kísértéseivel. De igazán mondom nektek, hogy én, a Krisztus, más alkalmakkor is kísértéseket szenvedtem. Az evangélium nem beszél erről. De beszél róla a Kedves (János): ,,Ha el kellene mondanunk az összes csodát, amit Jézus művelt, a föld nem lenne képes befogadni a könyveket.''
Fontoljátok meg ezt, kedves tanítványok! Hányszor kísértette a Sátán az Emberfiát, hogy meggyőzze Őt arról, tegyen le a jó hír hirdetéséről! Mit tudtok ti az állandó vándorlásban kifáradt test kimerüléséről, az állandó hithirdetésről, a lélek fáradtságáról, amikor látta és érezte, hogy körülveszi az ellenség, és a lelkek, csak kíváncsiságból, vagy emberi haszon reményében követik Őt? Az egyedüllét pillanataiban a Kísértő hányszor körülvett engem, hogy elcsüggesszen! És a Getszemániban töltött éjjelen, nem gondoljátok, mily kifinomult ravaszsággal igyekezett megnyerni az utolsó ütközetet az emberi nem
Megváltója és a pokol között?
Az emberi értelem nem képes megismerni ezt és behatolni az isteni és az ördögi között lefolyt küzdelem titkába. Csak én, aki átéltem azt, ismerem, és azért mondom nektek, hogy én ott vagyok, ahol valaki szenved a Jóért. Ott vagyok, ahol egy ember folytatja az én művemet. Ott vagyok, ahol egy kis Krisztus van. Ott vagyok, ahol beteljesül az áldozat. És mondom nektek, lelkek, akik engeszteltek mindenkiért, mondom nektek: Ne féljetek! Mindvégig veletek vagyok. Én, a Krisztus, legyőztem a világot, a halált és az ördögöt vérem árán. De nektek adom, engesztelô áldozatok, véremet, Lucifer mérge ellen.

Forrás: Valtorta Mária- A Megváltó társai