A sátán kitaposott útjai

Jézus a Tízváros vidékén jár. Néhány ember az apostolok csoportjával együtt beszélget vele.
-- Igen -- mondja az egyik. Semmi sem gyógyítja meg. Rosszabb, mint egy bolond. És mindenkit félelemmel tölt el, főleg a nőket, mert tisztátalan kifejezésekkel üldözi őket. És jaj lenne nekik, ha elfogná valamelyiküket!
-- Sose tudja senki sem, hol van -- mondja egy másik. -- A hegyekben, az erdőkben, a mezőkön... hirtelenül bukkan fel, mint egy kígyó... Az asszonyok nagyon félnek tőle. Egy fiatal lány, aki a folyótól volt visszatérőben, néhány napon belül meghalt a magas láztól, mert az őrült megfogta.
-- Egy másik napon, rokonom, akinek sírja volt sajátmaga és övéi számára, odament, hogy előkészítse azt meghalt apósának eltemetésére. De el kellett menekülnie, mert abban tartózkodott a megszállott, meztelenül, és kiabálva, mint mindig, és megfenyegette ôt, hogy megüti egy kővel... Szinte egészen a faluig követte őt, és utána visszatért a sírba, és a halottat az én síromban kellett eltemetni.
-- Tóbiás és Dániel egyszer megkötözték őt, és hazavitték, házába. Ő megjegyezte őket, és a nádasban várt rájuk, a folyó partján, míg halászni indultak. Felfordította csónakjukat, s csoda, hogy életben maradtak, de mindenük odaveszett, ami a csónakban volt, és az evezők összetörtek.
-- Nem mutattátok meg őt a papoknak?
-- De igen. Összekötözték, mint egy csomagot, és elvitték Jeruzsálembe... Az volt aztán az út!... Mondom neked, én ott voltam, és többé nem kell leszállnom a pokolba, hogy megtudjam, mi történik ott, és hogyan beszélnek. De semmit sem segített rajta.
-- Olyan maradt, mint elôbb volt?
-- Rosszabbá vált!
-- Pedig... a pap!...
-- De mit akarsz:... Arra volna szükség...
-- Mire? Folytasd!
Hallgatnak.
-- Beszélj hát! Ne félj! Nem foglak bevádolni!
-- Íme... azt mondtam... de nem akarok bűnt elkövetni... azt
mondtam... hogy... igen... a papnak sikerült volna, ha... ha...
-- Ha szent lett volna, akarod mondani, de nem mered. Azt mondom neked: kerüld el az ítélkezést! De igazat mondasz. Fájdalmasan igazat!...
Jézus elhallgat, és felsóhajt. Rövid, megzavarodott hallgatás. Utána az egyik újra beszélni mer:
-- Ha találkozunk vele, te meggyógyítod? Megszabadítod tőle ezt a vidéket?
-- Reméled, hogy meg tudom tenni? Miért?
-- Mert te szent vagy.
-- Szent az Isten.
-- És te az Ő Fia vagy.
-- Honnan tudhatod?
-- Eh! A hír gyorsan terjed, és aztán, a folyó mentén élünk, és tudjuk, mit tettél három hónapja. Ki tud megállítani egy kiáradt folyót, ha nem Isten Fia?
-- És Mózes? És Józsue?
-- Ők Isten nevében tették, és az Ő dicsőségére. És meg tudták tenni, mert szentek voltak. De te több vagy náluk.
-- Megteszed, Mester?
-- Megteszem, ha találkozunk vele.
Tovább mennek. A meleg napsütés elől menedéket keresnek a folyó menti fák alatt.
Az ösvény kiszélesedik, és elérkeznek egy falu házaihoz. Hirtelenül a megszállott rákiált Jézusra:
-- Menj el! Menj el! Vissza, vagy megöllek!
-- Íme, a megszállott meglátott minket! Én elmegyek!
-- Én is!
-- És én követlek titeket!
-- Ne féljetek! Maradjatok itt, és lássátok!
Jézus olyan biztos, és a... bátrak engedelmeskednek, de azért Jézus mögé húzódnak. Az apostolok is lemaradnak. Egyedül Jézus megy előre, ünnepélyesen, mintha semmit se látna vagy hallana.
-- El! El! -- Kiáltozik fülsiketítő módon, vonítva és ugatásszerűen.Lehetetlennek tűnik, hogy emberi torokból jöjjön ez a hang. -- El! El! Vissza! Megöllek! Miért üldözöl engem? Nem akarlak látni! 

-- A megszállott ugrál, teljesen meztelenül. Haja és szakálla hosszú, bozontos, szeme vérben forog, szája vérzik, mert megütötte magát egy kővel. Kiáltja:
-- Miért nem tudlak téged megölni? Ki béklyóz meg? Te? Te?
Jézus ránéz, és tovább megy feléje.
A őrült fetreng a földön, harapdálja magát, még jobban habzik a szája, veri magát a kővel, majd talpra ugrik, Jézusra mutat ujjával, vadul nézve rá, és azt kiáltja:
-- Halljátok! Halljátok! Az, aki jön, a...
-- Hallgass, ördög, ki az emberben vagy! Megparancsolom neked!
-- Nem! Nem! Nem! Nem hallgatok, nem, nem hallgatok. Mi közünk egymáshoz? Miért nem hagysz nekünk békét? Nem elég neked, hogy a pokolba küldtél minket? Nem elég neked, hogy azért jöttél, hogy elrabold tőlünk az embereket? Miért űzöl vissza minket a mélységbe? Engedd, hogy zsákmányainkban lakjunk! Mivel te nagy és hatalmas vagy, menj, és győzzél, ha tudsz! De engedd, hogy mi örvendezzünk és ártsunk! Ezért vagyunk. Ó, átko... Nem! Nem tudom kimondani! Ne mondasd ezt velem! Ne mondasd velem! Nem tudlak megátkozni! Gyűlöllek! Üldözlek. Várok rád, hogy megkínozzalak. Gyűlöllek téged és azt, akitől származol, és gyűlölöm azt, aki a ti Lelketek. Gyűlölöm a Szeretetet, én, aki a Gyűlölet vagyok! Meg akarlak átkozni. Meg akarlak ölni. De nem tudlak. Nem tudom megtenni. Még nem tudom. De várok rád, Krisztus, várok rád! Halottként foglak látni téged. Milyen öröm lesz az! Nem! Nem lesz öröm! Téged halottként? Nem. Nem halott. És én le vagyok győzve! Legyőzve! Mindig legyőzve! Ah!... -- Az ellentmondás csúcspontja ez.
Jézus tovább megy a megszállott felé, megigézve tartva őt szemének sugarával. Jézus most egyedül van. Az apostolok és a lakosok hátra maradtak. Vagy harminc méterre vannak Jézustól. A gazdagnak látszó városból többen is kijöttek, és távolról figyelik a történteket, készen a futásra. Jézus már csak néhány méterre van a megszállottól. Jézus, miután megparancsolta az ördögnek, hogy hallgasson, nem beszélt többet. Csak rászegezi szemét a megszállottra. Most megáll, felemeli karját, a megszállott felé kiterjesztve, készen arra, hogy
beszéljen. A megszállott kiáltozásai igazán pokoliak. Ugrándozik, jobbra, balra, felfelé, kicsavarodott testtel. Úgy tűnik, mintha menekülni vagy közelíteni szeretne, de nem képes. Más mozgásra nem képes. Amikor Jézus kiterjeszti karját, mintha esküdne, az őrült még erősebben ordít, és miután annyit káromkodott és nevetett, sírni és könyörögni kezd:
-- Ne a pokolba, ne! Ne a pokolba! Ne küldj engem oda! Itt is rettenetes az életem, ebben az emberi börtönben, amikor szeretnék végigfutni a világon, hogy darabokra tépjem teremtményeidet. De oda, oda, oda!... Ne! Ne! Ne! Hagyj engem kinn!...
-- Menj ki ebből! Parancsolom!
-- Nem!
-- Menj ki!
-- Nem!
-- Menj ki!
-- Nem!
-- Az igaz Isten nevében, menj ki!-- Ó, miért győzöl le engem? De nem megyek ki, nem! Te a Krisztus, Isten Fia vagy, de én...
-- Ki vagy?
-- Én a Belzebub vagyok, a Belzebub vagyok, a világ Ura, és nem hajlok meg. Ellened szegülök, Krisztus! 

A megszállott hirtelenül mozdulatlanná, merevvé válik, mintegy méltóságteljesen, és foszforeszkáló szemekkel mereven nézi Jézust, ajka alig mozog. szavait nem lehet megérteni, és könyökénél behajtott karjával némi mozdulatokat tesz.
Jézus is megállt. Karját most összefonja a mellén, és mereven nézi őt. Jézus ajka is alig mozog. Nem hallom szavait.
A jelenlevők várakozva nézik, és véleményük különböző:
-- Nem sikerül neki!
-- De igen, most Krisztus fog gyôzni.
-- Nem. A másik győz.
-- Nagyon erős.
-- Igen.
-- Nem.
Jézus kitárja karját. Parancsolóan sugárzik arca, és mennydörgésszerű a hangja:
-- Menj ki! Utoljára mondom. Menj ki, Sátán! Én parancsolok!
-- Aaaaah! (Egy elnyújtott, végtelen szenvedésről tanúskodó kiáltás. Mint akit lassan döfnek át egy karddal.) Utána megszólal az ördög:
-- Igen, kimegyek. Legyőztél! De bosszút állok! Te kiűzöl engem, de van melletted egy ördög, és abba megyek, hogy megszálljam, és ráruházzam minden hatalmamat. És semmiféle parancsoddal se tudod majd elszakítani őt tőlem. Minden időben, minden helyen fiakat szülök. Én vagyok a Gonoszság szerzője. És amint Isten is magától származik, én is magamtól szülöm magamat. Megfoganok az ember szívében, és az megszül engem, megszül egy új Sátánt, amely önmaga, és én örvendezem, örvendezem, hogy annyi gyermekem van! Te és az emberek mindig találkozni fogtok ezekkel a gyermekeimmel, amelyek mindmegannyi éneim. Megyek, Krisztus, hogy birtokba vegyem új birodalmamat, amint te kívánod, és neked hagyom ezt az általam meggyötört embert. Érte, akit
neked hagyok, a Sátán alamizsnájaként a te számodra, Isten, veszek magamnak most ezret és tízezret, és megtalálod majd azokat, amikor testedet szennyes rongyként, kigúnyolva kutyáknak dobják majd, és a századokon keresztül tízezrével és százezrével veszem majd birtokba ezeket, hogy rajtuk keresztül gyötörjelek téged! Azt hiszed, hogy győzni fogsz, Jeled felállításával? Az enyéim leverik majd azt, és én fogok győzni... Ó, nem, téged nem foglak legyőzni! De gyötörni foglak téged és a tieidet!

Egy reccsenést hallanak, mintha villám csapott volna le. De nincs villanás, se mennydörgés morajlása. Csak egy erős, recsegés, és míg a megszállott halottként a földre esik, és ott marad, egy nagy fa, az apostolok közelében, a földre zuhan, mintha villámgyorsan elfűrészelték volna törzsét egy méterre a talaj fölött. Az apostolok csoportjának alig van ideje az elugrásra. A lakosok mind futásnak erednek. Jézus azonban lehajol a földön fekvőhöz, és miközben fél kézzel megfogja a megszabadított kezét, megfordul, és azt mondja:
-- Jöjjetek! Ne féljetek! -- Az emberek félénken közelítenek feléje.
-- Meggyógyult. Hozzatok neki ruhát! -- Egyvalaki gyorsan elmegy.
Az ember lassan magához tér. Kinyitja szemét, és tekintete találkozik Jézuséval. Felül. Szabad kezével letörli verejtékét, vérét és nyálát,hátra simítja haját, és figyel. Látja, hogy meztelen, oly sok ember előtt, és elszégyelli magát. Összekuporodik, és megkérdezi:
-- Mi történt? Ki vagy? Miért vagyok itt? Meztelenül!
-- Semmi, barátom. Most hoznak neked ruhát, és hazatérsz.
-- Honnan jövök? És te honnan jössz? -- A beteg ember fáradt és színtelen hangján beszél.
-- Én a Galileai-tengertől jövök.
-- És honnan ismersz engem? Miért segítesz rajtam? Hogy hívnak?
Odaérkeznek az emberek egy ruhával, amit ráadnak a csodásan meggyógyultra. Odaér egy szegény öregasszony is, aki sír, és szívére öleli a meggyógyultat.
-- Fiam!
-- Mama! Miért hagytál el engem oly sokáig?
Az öregasszony még erősebben sír, csókolgatja és simogatja. Talán mást is mondana neki, de Jézus int neki szemével, s az asszony azt mondja:
-- Nagyon beteg voltál, fiam! Dicsérd Istent, aki meggyógyított téged, és Messiását, aki Isten nevében cselekedett.
-- Ez? Hogy hívják?
-- A galileai Jézusnak. De az Ő neve: Jóság. Csókold meg kezeit, fiam, mondd neki, hogy bocsásson meg neked azért, amit tettél és mondtál... bizonyára azért tetted, mert...
-- Igen, lázasan beszélt -- mondja Jézus, hogy megállítsa az oktalan szavakat. -- De nem te beszéltél, és én nem vagyok szigorú hozzád. Légy most jó! És tartóztasd meg magadat! -- Jézus hangsúlyozza ezeket a szavakat. A férfi zavartan lehajtja fejét.
De amitől Jézus megkíméli őt, nem kímélik meg a gazdag polgárok, akik szintén megérkeztek, köztük a farizeusokkal:
-- Szerencsés vagy! Jó számodra, hogy találkoztál azzal, aki az ördögök ura.
-- Én... megszállott? -- A férfi megijed.
Az öregasszony felcsattan:
-- Átkozottak! Bennetek nincs se részvét, se tisztelet! Sóvár és kegyetlen viperák! És te is, a zsinagóga semmirekellő vezetője! A Szent az ördögök ura!?
-- És te mit gondolsz, kinek van felettük hatalma, ha nem királyuk és atyjuk?
-- Ó, szentségtörők! Káromlók! Legyetek átko...
-- Hallgass, asszony! Légy boldog fiaddal! Ne átkozódj! Nekem nem okoznak fájdalmat vagy szomorúságot. Menjetek mindnyájan békében! A jókra áldásomat adom. Menjünk, barátaim!
-- Követhetlek téged? -- kérdezi a meggyógyult.
-- Nem. Maradj itt. Tégy tanúságot rólam, és örvendeztesd meg anyádat! Menj!
 

Jézus átmegy a kis városon, ahol egyesek éljenzik, mások suttogva kigúnyolják, és bemegy a folyó mentén lévő árnyas fák közé. Az apostolok körülveszik. Péter megkérdezi:
-- Mester, a tisztátalan lélek miért állt ennyire ellen?
-- Mert teljesen megszállta őt.
-- Mit jelent ez?
-- Idehallgassatok! Vannak, akik átadják magukat a Sátánnak, egy főbűn által ajtót nyitva neki. Vannak, akit két, három, hét főbűn által teszik ezt. Amikor valaki megnyitja lelkét a hét főbűn előtt, akkor teljesen megszállja őt a Sátán. Belép a Sátán, a fekete herceg.-- Ez a férfi még fiatal volt, hogy vehette őt birtokba a Sátán?
-- Ó, barátaim! Tudjátok, milyen úton jön a Sátán? Három jól kitaposott útja van, de ezek egyike sose hiányzik. A három út: az érzékiség, a pénz és a kevélység. Az érzékiség az, amely sose hiányzik. Előfutára a többi vágynak, amerre jár, elveti mérges magvait, és minden kivirágzik, sátáni virágszőnyegként. Ezért mondom nektek:
,,Uralkodjatok testetek vágyain!'' Ez az uralom legyen minden más uralom kezdete, úgy, amint ennek rabszolgájává válva kezdődik el minden más rabszolgaság. Az érzékiség rabszolgája rablóvá és csalóvá válik, kegyetlenné és gyilkossá lesz, hogy szolgálja urát. A hatalomvágy szomja is rokonságban áll a testtel. Nem így tűnik számotokra? Így van. Gondolkozzatok el ezen, és meglátjátok, hogy nem tévedek. A Sátán a testen keresztül lépett be az emberbe, és boldog, amikor ezt ismét megteheti. Ő, aki egy és hétszeres, hogy megszaporítsa a kisebb ördögökből álló légióit.
-- Mária Magdolnáról azt mondtad, hogy hét ördöge volt. Te mondtad, és biztos, hogy a kéjvágy ördögei voltak. Mégis nagyon könnyen megszabadítottad.
-- Igen, Júdás. Ez igaz.
-- És akkor?
-- Akkor te azt mondod, hogy feltevésem összeomlik. Nem, barátom Az a nő már szabaddá akart válni attól, aki megszállotta. Akart. Az akaraton múlik minden!

Forrás: Valtorta Mária-Jézus és a sátán

Az ördög kigúnyolta

Jézus, tábor-hegyi színeváltozása után a hegy alján már várják Őt az apostolok és néhány farizeus, egy ördögtől megszállott fiú körül, akin Júdás próbált segíteni, de az ördög kigúnyolta őt: ,,El! El! Kettőnk közül te inkább ördög vagy!'' -- és az írástudók kinevetik Júdást, a háta mögött.
A gyermek apja letérdel Jézus előtt:
-- Mester, Kafarnaumból jöttem fiammal, téged keresve. Elhoztam hozzád szerencsétlen fiamat, hogy megszabadítsad. Te kiűzöd az ördögöket, és meggyógyítasz minden betegséget. Fiamat egy néma lélek szállta meg. Amikor erőt vesz rajta, csak kiáltozni tud, mint egy fulladozó állat. A lélek a földre dobja őt, és ott fetreng, fogait csikorgatva, tajtékozva, mint egy ló, amely a zablát harapdálja, és megsebzi őt, vagy életét veszélyezteti azzal, hogy megfojtja vagy
megégeti, vagy szétzúzza, mert a lélek egyszer a vízbe máskor a tűzbe dobta őt, vagy ledobta a lépcsőn. Tanítványaid megpróbálták kiűzni, de nem sikerült nekik. Ó, jó Uram! Könyörülj rajtam és gyermekemen!
 

Jézus erőteljesen szikrázó szemekkel kiáltja:
-- Ó, romlott nemzedék, sátáni tömeg, lázadozó légió, a pokolnak hitetlen és kegyetlen népessége, meddig kell még kapcsolatban lennem veled? Meddig kell még eltűrnöm téged? 

Mennydörgő hangjára elnémul az írástudók vihogása, és teljes csönd áll be. Jézus azt mondja az apának:
-- Kelj fel, és hozd ide fiadat!
A férfi elmegy, és visszatér más férfiakkal, akik között ott van egy tizenkét-tizennégy éves fiú. Szép fiú, de kinézése szerint kissé gyengeelméjű, mintha meg lenne zavarodva. Homlokán hosszú seb piroslik, és lejjebb egy régebbi forradás. Alighogy meglátja Jézust, aki erősen vonzó tekintettel néz reá, rekedten felkiált, és görcsösen rángatódzni kezd egész teste, miközben a földre esik, tajtékozva és szemét forgatva úgy, hogy annak csak fehérje látszik, miközben a földre esik, és az epilepsziásokra jellemző módon fetreng a földön. Jézus néhány lépést tesz előre, hogy közelébe érjen, és azt mondja:
-- Mióta történik ez vele? Beszélj hangosan, hogy mindenki megértse!
 

A férfi kiáltva válaszol, miközben a tömeg körülveszi, és az írástudók magasabb helyre mennek, hogy onnan figyelhessék a történeteket.
-- Gyermekkora óta. Mondtam neked: gyakran esik tűzbe, vízbe, vagy le a lépcsőkről és a fákról, mert a lélek váratlanul megtámadja, és így dobálja, hogy végezzen vele. Teste tele van forradásokkal és horzsolásokkal. Még jó, hogy nem vakult meg a tűzhely lángjaitól. Sem az orvos, sem az ördögűző, sem tanítványaid nem tudták őt meggyógyítani. De erősen hiszem, hogy te meg tudod, légy azért irgalmas hozzánk, és segíts rajtunk!
-- Ha így tudsz hinni, minden lehetséges számomra, mert mindent elnyer az, aki hisz.
-- Ó, Uram, ha tudok hinni! De ha nem hiszek még eléggé, növeld
hitemet, hogy teljessé legyen, és elérje a csodát! -- kéri az apa, sírva térdelve fia mellett, aki többé már nem rángatódzik.
Jézus felegyenesedik, két lépéssel hátrább megy, és miközben a tömeg gyűrűje még szűkebbé válik, hangosan felkiált:
-- Átkozott lélek, aki süketté és némává teszed a gyermeket, és gyötröd őt, parancsolom neked: menj ki belôle, és soha többé ne térj vissza oda!
A gyermek fekve marad a földön, de félelmetesen rángatódzik, ívben kifeszül feje és lába, embertelen módon kiáltozik, és utána, egy utolsó rángás után, amely közben homlokával a földet veri, és száját beleüti egy, a fűből kiálló kőbe, úgy, hogy vörösre festi a vér, mozdulatlanná válik.
-- Meghalt! -- kiáltják sokan.
-- Szegény gyermek!
-- Szegény apa! -- fejezik ki részvétüket a jobbak.
És az írástudók vihognak:
-- Jó szolgálatot tett neked a Názáreti! Mester, hogy lehet? Ez alkalommal csúnyán elbánt veled az ördög!
És gúnyosan kinevetik. Jézus senkinek sem válaszol. Sem az atyának, aki fia fölé hajolva felszárítja a vért megsebzett homlokáról és ajkairól, s nyögve hívja segítségül Jézust. Jézus is lehajol, megfogja a gyermek kezét. Az felsóhajtva kinyitja szemét, mintha álmából térne magához. Felül, és mosolyog. Jézus magához vonzza, lábra segíti, és átadja atyjának, miközben a tömeg lelkesen kiáltozik, és az írástudók elmenekülnek, követve a tömeg gúnyolódásától.
-- Most menjünk! -- mondja Jézus tanítványainak. Mikor megérkeznek Názáretbe, az olajfák alatt, Jézus beszélget tanítványaival. Ott van unokatestvére, Simon is, akinek a tanítványok beszámoltak a történtekről.
-- Milyen erős lélek volt! Nem akart kimenni! De hogy lehet, hogy mégis kiment? -- kérdezi egyikük.
Jézus válaszol neki:
-- Többször elmagyaráztam már, hogy minden betegség mögött ott rejtőzhet a Sátán, felhasználva azt, vagy előidézve, hogy gyötörje őt, és Isten káromlására indítsa. A gyermek beteg volt, nem megszállott. Lelke tiszta volt. Ezért nagy örömmel szabadítottam meg a ravasz ördögtől, aki annyira úrrá akart lenni felette, hogy tisztátalanná tegye.

-- De ha egyszerű betegség volt, miért vallottunk mi kudarcot? --kérdi a Kerióti.
-- Igen! Megértjük, hogy az ördögűzők nem tudtak semmit sem tenni vele, ha nem volt megszállott! De mi... -- jegyzi meg Tamás.
-- De akkor mire van szükség, hogy legyőzzük ezeket a démonokat? --kérdezi Bertalan.
-- Imára és böjtre. Másra nincs szükség. Imádkoztatok és böjtöljetek! És ne csak testileg. Azért jó, ha kevélységtek is nélkülözi a kielégülést. A kielégített kevélység elgyengíti az értelmet és a lelket, és az, lagymataggá, erőtlenné válik az imára, akárcsak amint a túlságosan kielégített test is elálmosodik és ellustul.

Forrás: Valtorta Mária: Jézus és a sátán

A 72 tanítvány visszatérése

Amikor a 72 tanítvány visszatér első küldetéséből, boldogan számolnak
be:
-- Tudod, Mester, hogy nemcsak a betegségek, hanem még az ördögök is
engedelmeskedtek nekünk, neved ereje által? Mily nagy dolog, Mester! Mi, mi, szegény emberek, csupán, mert te küldtél minket, meg tudtuk szabadítani az embert az ördög szörnyű hatalmától!... -- És sok esetet beszélnek el, amely itt vagy ott történt. Csak egy emberről mondják:
-- Hozzátartozói, jobban mondva, anyja és a szomszédok, erőszakkal hozták elénk. De az ördög kigúnyolt minket: ,,Az ő akaratából tértem vissza ide, miután a názáreti Jézus kiűzött innen engem, és nem is hagyom el többé, mert ő engem jobban szeret, mint a ti Mestereteket, és újra megkeresett''. És hirtelenül, fékezhetetlen erővel, kiszakította az embert annak kezéből, aki tartotta, és letaszította egy meredek sziklafalról. Szaladtunk megnézni, szétroncsolódott-e. Ó, dehogy! Úgy futott, mint egy fiatal gazella, és olyan káromlásokat és maró szavakat mondott, amelyek igazán nem e világról valók... Anyja szánalomra
indított minket... De ő! De ő! Ó, hát így tud tenni az ördög?
-- Így, és még ennél inkább is -- mondja búsan Jézus.
-- Talán, ha te ott lettél volna...
-- Nem. Én megmondtam annak az embernek: ,,Menj, és ne akarj visszaesni bűnödbe!'' Ő akart. Tudta, hogy a Rosszat akarja, mégis akarta. Elveszett. Más az, ha valakit előzetes tudta nélkül száll meg az ördög, és más, ha valaki engedi magát megszállni, noha tudja, hogy ha így tesz, újra eladja magát az ördögnek. De ne beszéljetek róla! Ő már végérvényesen lemetszett tag. Ő a Rossz önkéntese. Dicsérjük inkább az Urat a nektek adott győzelmekért. Én ismerem a vétkes ember nevét, és ismerem a megszabadítottak nevét is. Láttam a Sátánt: mint a villám, bukott le az égből, az én nevemmel egyesített érdemetek folytán. Mert én láttam áldozataitokat, imáitokat és azt a szeretetet, amellyel közeledtetek a szerencsétlenekhez, hogy megtegyétek azt, aminek megtételét parancsoltam nektek. Szeretettel végeztétek, és Isten megáldott titeket. Mások is megteszik majd, amit ti tesztek, de szeretet nélkül. Nem is érnek el megtéréseket... De ne azért örvendjetek, mert legyőztétek a szellemeket, hanem azért, mert nevetek fel van jegyezve az égben. Soha ne töröljétek ki onnan!

Forrás: Valtorta Mária- Jézus és a sátán

A Sátán halászai

András apostoli buzgóságának megjutalmazására, Jézus egy példabeszédet mond a halászokról. Lásd: P 2,82-85. Ebben Isten halászai az apostolok, a Sátán halászai pedig az ördögök és a másokat megrontó emberek. A példabeszéd kezdetén Jézus ezt mondja:
Egy úr, rendelést adott a halászoknak, hogy városa számára sok ízletes halat fogjanak. Azt is meghagyta nekik: ,,De az ártalmas vagy silány halakat ne is hozzátok ki a partra! Dobjátok vissza a vízbe! Más halászok kihalásszák majd azokat, és mivel egy másik úr halászai, elviszik majd az ő városába, mert ott megeszik azt, ami ártalmas, és ami ellenségem városát mind undorítóbbá teszi.''
A példabeszéd után Jézus megadja annak magyarázatát is:
A szép, ragyogó és szent város ura az Úr. A város a mennyország. A halászok apostolaim. A halak az emberiség, amelyben van mindenfajta személy. A jó halak a szentek. A rettenetes város ura a Sátán. A rettenetes város a pokol. Az ő halászai: a világ, a test, a rossz szenvedélyek, amelyek megtestesülnek a Sátán szolgáiban, legyenek azok szellemek: azaz ördögök, vagy emberek, vagyis azok, akik másokat megrontanak. A rossz halak: a kárhozottak, akik nem méltók a mennyországra....
A többi halászok, a Sátánéi, is megszerzik a maradékot? -- kérdi Fülöp.
-- Igyekeznek megszerezni a legjobbakat, azokat a lelkeket, akik képesek a kegyelem legnagyobb csodáira, és felhasználják ezeket az embereket arra, hogy megkísértsenek másokat. Olyan sokan vannak a világon, akik egy tál lencséért lemondanak elsőszülötti jogukról!
-- Mester, egy másik alkalommal azt mondtad, hogy sokan hagyják elcsábítani magukat a világ dolgaitól. Ezek is a Sátán halászai lesznek? -- kérdi Alfeus Jakab.
-- Igen, testvérem. Abban a példabeszédben az ember engedte, hogy a sok pénz elcsábítsa, mert sok örömöt szerezhet neki, és ezáltal elveszti jogát az Ország Kincsére. De igazán mondom nektek, hogy száz ember közül csak a harmadrésze tud ellenállni az arany kísértésének, vagy más csábításoknak, és ebből a harmadrészből csak a fele teszi ezt hősiesen. A világ meghal, mert megfojtja a bűn, amelybe szándékosan elmerül. Sokkal jobb lenne mindent elveszteni, mint hogy valaki csalóka és látszólagos gazdagságot birtokoljon.

Forrás: Valtorta Mária- Jézus és a sátán

Az ördög érzi, hogy jövök

Betginnában az apostolok a naimi ifjú feltámasztásáról beszélnek a fogadósnak. Az hajába túr, kinyitja és becsukja a száját, öve bojtjait tekergeti. Végre, így szól:
-- Én meg akarom próbálni!... Van egy leányom. A múlt nyárig semmi baja sem volt. Azután holdkóros lett. Mint egy néma vadállat, úgy ül egy sarokban, mindig ott, és anyja csak nagy kínnal tudja felöltöztetni és etetni. Az orvosok azt mondják, megperzselődött az agya a túl sok napsütéstől, mások szerint egy szomorú szerelemtől. A nép azt mondja, hogy ördög szállta meg. De hogyan, hiszen olyan leány, aki sohase mozdult ki innen?! Hol szállt belé az ördög? A te Mestered mit mond? Hatalmába keríthet az ördög egy ártatlant is?
Fülöp magabiztosan mondja:
-- Igen, hogy gyötörje a hozzátartozókat, és kétségbeesésbe kergesse őket.
-- És... Ő meggyógyítja a holdkórosokat is? Reméljek?
-- Higgy -- mondja gyorsan András. És elbeszéli a gerazai csodát, majd így végzi: -- Ha azok, akik légiónak nevezték magukat, annyian voltak a bűnös szívekben, így menekültek el, akkor hogy ne futna el az, aki erőszakkal hatolt be egy ifjú szívbe? Én mondom neked, ember: az Őbenne remélőknek a lehetetlen oly könnyű lesz, mint a légzés. Én láttam az én Uram műveit, és tanúskodom hatalmáról.

-- Ó! Akkor közületek, ki megy el, hogy idehívja?-- Én magam, ember. Várj, azonnal jövök! -- Ezzel András sietve távozik, míg Fülöp ott marad, beszélni.
Amikor András meglátja Jézust -- aki egy kapualjba húzódott be, a falu kis terét teljesen elárasztó, kérlelhetetlen napsütés elől -- odasiet hozzá:
-- Gyere, gyere, Mester! A fogadós leánya holdkóros. Apja esedezik, gyógyítsd meg.
-- De ismert ő engem?
-- Nem, Mester. Mi igyekeztünk megismertetni téged...
-- És meg is tettétek. Amikor valaki eljut addig, hogy elhiszi, én orvosság nélkül is meg tudok gyógyítani egy nyavalyát, az már előre jutott a hitben. És ti meg féltetek, hogy ügyetlenek lesztek! Mit mondtatok?
-- Nem is tudnám neked elmondani. Azt mondtuk el, amit rólad és műveidről gondoltunk. Főleg azt mondtuk, hogy te a Szeretet és a Könyörület vagy. Olyan rosszul ismer téged a világ!!!
-- Ti azonban jól ismertek. És ez elég.
Odaérnek a kis szálláshoz. Mindenki a kapuban áll, kíváncsian, és Fülöppel középen, áll a fogadós, aki most is motyog magában. Amikor meglátja Jézust, elébe fut:
-- Mester, Uram, Jézus... én... én hiszek, erősen hiszem, hogy te, Te vagy, aki mindent tudsz, mindent látsz, mindent ismersz, mindent megtehetsz, annyira hiszem, hogy ezt mondom neked: ,,Könyörülj leányomon, bár sok bűn terheli szívemet! Ne a gyermeket sújtsa a büntetés, amiért én nem voltam becsületes munkámban. Nem leszek többé kicsinyes, esküszöm. Te látod a szívemet, múltjával és mostani gondolkodásával. Bocsáss meg, és könyörülj meg rajtam, Mester, s én beszélni fogok rólad mindenkinek, aki a házamba jön...'' -- Az ember
letérdel.

Jézust ezt mondja:
-- Állj föl, és tarts ki mostani érzelmeidben! Vezess engem a leányodhoz!
-- Egy istállóban van, Uram. A fülledt levegőtől még betegebb. Mégsem akar kijönni.
-- Nem számít. Én majd bemegyek hozzá. Nem a fülledt levegő az oka, hanem az ördög, aki érzi, hogy jövök.
Bemennek az udvarba, innen pedig egy sötét istállóba, s a többiek mind mögöttük. A leány, borzasan, lesoványodva, ott hánykolódik a legsötétebb sarokban. Amint meglátja Jézust, felordít:
-- Vissza! Vissza! Ne zavarj! Te az Úr Krisztusa vagy, én pedig, akit bántalmazol. Hagyj békén! Miért jössz mindig a nyomomban?
-- Menj ki ebből! Takarodj! Akarom! Add vissza zsákmányodat Istennek, és hallgass!
Egy szívet tépő kiáltás, egy hirtelen felugrás, és a leány erőtlenül terül el a szalmán... Utána nyugodtan, szomorúan, csodálkozva kérdezi:
-- Hol vagyok? Miért itt? Ezek kicsodák? -- Majd a fiatal leány a mamáját hívja. Szégyelli magát, hogy fátyol nélkül, szakadozott ruhában van, a sok idegen férfi szeme láttára.
-- Ó! Örökkévaló Úr! Hiszen meggyógyult!... -- És olyan különös látni ezt az egészséges, piros arcú fogadóst, amint úgy sír, mint egy kisgyerek... Boldog, sír, és nem tudva mást tenni, megcsókolja Jézus kezeit. Az anya is sír, álmélkodó kisgyermekei között, és csókolgatja az ördögtôl megszabadult elsőszülöttjét.
A jelenlévők mind kiabálva beszélnek, és mások is odasietnek, hogy lássák a csodát. Az udvar megtelik.
-- Maradj, Uram! Közeleg az este. Maradj itt, a házamban!
-- Tizenhárman vagyunk, ember.
-- Ha háromszázan volnátok, az sem számítana. Tudom, mit akarsz mondani. De a kapzsi, becstelen Sámuel meghalt, Uram. Az én ördögöm is elment. Most az új Sámuel van itt. És továbbra is fogadós lesz. De szent emberként. Gyere, gyere velem, hadd fejezzem ki hódolatomat, mint egy királynak, mint Istennek. Mert az vagy. Ó, áldott a mai napfény, amely téged hozzám vezetett!...

Forrás: Valtorta Mária- Jézus és a sátán

Tilos a szellemidézés

A Kerióti kéri Jézust, menjenek el az endori boszorkány barlangjába, ahol megidézte Saul számára Sámuel lelkét. Jézus teljesíti kívánságát, s mikor ott vannak, megkérdezi tőle:
-- Miért akartál ide jönni? Nem pusztán tanulási vágyból, valld be!
-- Mindig hallunk beszélni bűvészekről, halottidézőkről, megidézett szellemekrôl... Látni akartam, felfedezek-e valamit... Szerettem volna megtudni, hogyan történik... Azt gondolom, hogy mi, akik arra vagyunk rendelve, hogy ámulatba ejtsük az embereket, és ezáltal vonzzuk őket, nekünk egy kicsit bűvészeknek kellene lennünk. Te, te vagy, és megteszed saját hatalmaddal. De nekünk kérnünk kell valamilyen hatalmat, segítséget, hogy különös dolgokat műveljünk, amelyekkel tudunk hatni...
-- Ó, hát megbolondultál? Miket beszélsz? -- kiáltják többen is.
-- Hallgassatok! Hagyjátok beszélni. Ez nem őrültség.
-- Igen, tehát úgy gondoltam, hogy ha ide jövök, belém szállhat valami kicsi az akkori idők mágiájából, és ezáltal nagyobb leszek. A te érdekedben, hidd el!
-- Tudom, hogy őszinte mostani kívánságod. De az örökérvényű szavakkal válaszolok neked, mert a Könyvből valók, a Könyv pedig fennmarad, amíg ember lesz, akár hisznek neki, akár kigúnyolják, támadják az igazság nevében vagy kicsúfolják, de fennmarad, mindig lesz.

Ez áll benne: ,,És Éva, látva, hogy a gyümölcse élvezhető és szemre szép, leszakította, és evett belőle, és adott belőle a férjének... És akkor megnyílt a szemük, és észrevették, hogy mezítelenek, és kötényt csináltak maguknak... Isten akkor így szólt: 'Hogy vettétek észre, hogy mezítelenek vagytok? Csak úgy, hogy ettetek a tiltott gyümölcsből.' És kiűzte őket a gyönyörűségek Paradicsomából.'' Sámuel könyvében pedig ez áll: ,,Amikor megjelent Sámuel, így szólt: 'Miért zavartál meg azzal, hogy megidéztél? Miért kérdezel engem, miután az Úr már elfordult tőled? Az Úr úgy bánik majd veled, ahogy megmondtam neked... mert te nem engedelmeskedtél az Úr hangjának!''
Fiam, ne nyújtsd ki kezedet a tiltott gyümölcs után! Már a hozzá való közeledés is oktalanság. Ne légy kíváncsi, hogy megismerd a földöntúlit, nehogy beléd jusson a sátáni méreg! Menekülj a rejtelmestől és attól, ami nem fejthető meg. Egyetlen valamit kell szent hittel elfogadni: Istent. De ami nem Isten, és ami nem
magyarázható meg az ész erejével, és nem hozható létre az ember erejével, attól menekülj, attól menekülj, nehogy megnyíljanak előtted a gonoszság forrásai, és nehogy észre vedd, hogy ,,mezítelen'' vagy.

Mezítelen: vagyis visszataszító a sátánival kevert emberi mivoltod miatt. Miért akarsz sötét csodákkal elkápráztatni? Életszentségeddel kápráztass el, és légy sugárzó, mint olyan dolog, ami Istentől való! Ne kívánd szétszakítani a fátylakat, amelyek az élőket a megholtaktól elválasztják! Ne zavard az elhunytakat! Hallgasd meg őket -- ha bölcsek-- amíg a földön vannak, tiszteld őket azzal, hogy haláluk után is engedelmeskedsz nekik! De ne zavard meg második életüket! Aki nem engedelmeskedik az Úr hangjának, elveszíti az Urat. Az Úr pedig megtiltotta az okkultizmust, a szellemidézést, a sátánkultuszt, minden formájában. Mi többet akarsz tudni annál, amit a Szó már mond neked? Mi többet akarsz művelni annál, amit a te jóságod és az én hatalmam megenged, hogy művelj? Ne a bűnre áhítozz, fiam, hanem az életszentségre! Ne kínozd magadat! Tetszik nekem, hogy felfeded magadat, emberi valóságodban. Ami neked tetszik, az sokaknak, túl
sokaknak tetszik. Csakhogy: az a cél; amit kívánságodhoz fűzöl, vagyis:
,,hatalommal bírni, hogy énhozzám vonzzad az embereket'', nagy súlyt vesz le ebből az emberi gondolkodásmódból, és helyébe szárnyakat tesz. De ezek az éjszakai madár szárnyai. Nem, Júdásom! Ragyogó szárnyakat, angyalszárnyakat adj szellemednek! Már ezeknek a szelével is vonzani fogod a szíveket, és a te sodrásod révén eljuttatod őket Istenhez.
Mehetünk?
-- Igen, Mester! Hibáztam...
-- Nem. Kutattál... A világ mindig tele lesz ilyenekkel. Gyere, gyere! Menjünk ki erről a bűzös helyről! Menjünk a nap felé!

Forrás: Valtorta Mária- Jézus és a sátán

A gerazai megszállott

Jézus Geraza környékén jár. Egy nagy disznócsorda állja útjukat.
-- Büdös állatok! -- kiált fel Bertalan. -- Meggátolják, hogy továbbmenjünk...
-- Nem. Nem gátolnak minket. Van itt hely mindenkinek -- feleli nyugalommal Jézus. A kondások, amint megpillantják az izraelitákat, igyekeznek a tölgyfák alá terelni a disznókat, hogy szabaddá tegyék a gyalogutat. Az apostolok átmennek -- sok megvető megjegyzést téve -- az állatoktól otthagyott sok piszok között, amelyek igen kövérek és röfögnek, és egyre nagyobb kövérségre törekszenek.
Jézus minden akadály nélkül halad át, és ezt mondja a kondásoknak:
-- Isten jutalmazzon meg titeket előzékeny viselkedéstekért! Szegény emberek ezek a kondások, alig tisztábbak, mint sertéseik, de náluk jóval soványabbak.

Ámulva néznek Jézusra, majd összesúgnak. Az egyik azt mondja:
-- Talán nem zsidó?
Mire a többiek így válaszolnak:
-- Nem látod, hogy bojtok vannak ruháján?
Tovább mennek. A sziklafalakat szemlélve többen felkiáltanak:-- Rablók lakóhelyei ezek! Micsoda hasadékok!
-- Igen, de higgyétek el, több haramia van a túlsó oldalon -- mondja János, aki még mindig a Keresztelő elfogatásának hatása alatt áll.
-- A túlsó oldalon azok között is vannak haramiák, akiknek igaz ember a nevük -- fejezi be testvére.
Jézus veszi át a szót:
-- És mégis szóba állunk velük, irtózat nélkül. Itt viszont elfordítottátok az arcotokat, mivel állatok mellett kellett elhaladnotok.
-- Ezek tisztátalanok...

-- A bűnös ember sokkal inkább az. Ezek az állatok ilyennek vannak teremtve, és nem hibáztathatók, ha ilyenek. Az ember ellenben felelős azért, mert tisztátalan a bűntől.
-- De akkor, számunkra, miért vannak a tisztátalanok közé sorolva? -- kérdi Fülöp.
-- Egyszer már céloztam rá. Ennek a parancsnak van egy természetfeletti és egy természetes oka. Az első az, hogy megtanítsa a választott népet arra, hogy kiválasztottságát és emberi méltóságát szem előtt tartva tudjon élni, olyan közönséges cselekedetekben is, mint az evés. A vadember mindennel táplálkozik. Fontos, hogy megtöltse a hasát. A pogány ember -- akkor is, ha nem vad -- szintén mindent megeszik, s arra nem is gondol, hogy a túltáplálkozás olyan megszokássá váló bűnöket és hajlamokat idéz elô, amelyek lealacsonyítják az embert. A pogányok még igyekeznek is elérni ezt a féktelen élvezetet, ami számukra szinte már vallás. A köztetek legműveltebbek tudnak az isteneik tiszteletére rendezett szeméremsértő ünnepekről, amelyek parázna orgiákká fajulnak. Isten népe gyermekének tudnia kell magát megtartóztatnia, és tökéletesítenie magát az engedelmességben és a megfontoltságban, szeme előtt tartva származását és végcélját: Istent és a mennyországot.

A természetes ok az, hogy ne izgassa vérét olyan eledelekkel, amelyek emberhez méltatlan vágyakhoz vezetnek. Az embernek nincs megtiltva a testi szerelem sem, azonban azt mindig mérsékelnie kell az Ég felé törekvő lelkének frissességével, ezért tehát szerelemmé -- és nem érzékiséggé -- kell tennie azt az érzelmet, amely a férfit házastársához fűzi, akiben önmagához hasonló embert kell látnia, és nem nőstényt. A szegény állatok azonban nem vétkesek abban, hogy sertések, sem pedig abban, hogy a sertések húsa, idők múltán, milyen hatást idéz elő a vérben. Még kevésbé vétkesek ebben a sertések őrzésére rendelt emberek. Ha becsületesek, ugyan mi különbség lesz, a másik életben,
köztük és a könyvei fölé görnyedô írástudók között, akik, sajnos, nem tanulják meg belőlük a jóságot? Bizony mondom nektek, hogy látni fogunk disznópásztorokat az igazak között, és írástudókat a nem-igazak között. De mi zuhan itt le?

Mindenki menekül a hegy oldala mellől, mert sok kő és föld gurul le, és pattan, ugrálva a lejtőn. Csodálkozva néznek körül.
-- Oda, oda! Odanézzetek! Két teljesen mezítelen ember... jön felénk, hadonászva. Bolondok...
-- Vagy ördögtől megszállottak -- válaszolja Jézus a Keriótinak, aki elsőnek látta meg a két megszállottat Jézus felé jönni. Biztosan a hegy valamelyik üregéből jöttek elő. Üvöltenek. S az egyik, a gyorsabban futó, Jézus felé rohan. Olyan, mint egy tollaitól megfosztott, csúnya, különös madár, annyira gyorsan megy, és annyira csapkod a két karjával, mintha szárnyak volnának. Jézus lábaihoz vetimagát, ezt kiáltva:
-- Itt vagy, Világ Ura? Mi dolgom veled, Jézus, a Magasságbeli Isten Fia? Már elérkezett büntetésünk órája? Miért jöttél, hogy idő előtt gyötörj minket?
A másik ördögtől megszállott, akár azért, mert nem tud beszélni, akár mert olyan ördög szállta meg, amely lomhaeszűvé teszi, arccal a földre borul, és halkan sír, majd felül, és úgy marad, tehetetlenül, kavicsokkal és csupasz lábaival játszadozva. Az ördög tovább beszél az első szájával, aki a földön vonaglik, egy rémület okozta rohamban. Azt lehetne mondani, hogy ellenkezni akar, de csak imádni tud, mivel Jézus hatalma egyszerre vonzza és taszítja. Így kiált:

-- Isten nevében könyörgök hozzád, ne gyötörj tovább! Engedj elmennem!
-- Igen. De kifelé ebből az emberbôl! Tisztátalan lélek, menj ki ezekből, és mondd meg a nevedet!
-- Légió a nevem, mert sokan vagyunk. Évek óta tartjuk fogva ezeket, és általuk törünk szét hurkokat és láncokat, és nincs emberi erő, amely le tudná őket fogni. Rémületet jelentenek ők, mi miattunk, mi pedig őket használjuk fel, hogy káromlással illessünk téged. Átkod miatt ezeken töltjük ki bosszúnkat. Állati szint alá süllyesztjük az embert, hogy téged kigúnyoljunk, és nincs olyan farkas, sakál és hiéna, keselyű és vámpír, amely hasonló lenne ezekhez, akiket mi megszállva tartunk. De ne űzz ki minket! Túl rémséges a pokol!...
-- Menjetek ki! Jézus nevében, menjetek ki! -- Jézus hangja mennydörög, szeme pedig villámokat szór.
-- Legalább azt engedd meg, hogy abba a sertéscsordába mehessünk, amelyikkel találkoztál.
-- Menjetek!

Az ördögök állati üvöltéssel jönnek ki a két szerencsétlenből, és hirtelen támadt szélörvénnyel, amely fűszálak gyanánt hajlítja ide-oda a tölgyfákat -- csapnak le a rengeteg sertésre. A sertések pedig valóban ördögi ordítással -- mint amelyekbe belészállt az ördög --rohanni kezdenek a tölgyek között, egymást taszigálva, megsebezve, harapdálva, és végül a tóba zuhannak, amikor a magas sziklafal pereméhez érve, menhelyül nincs más, csak az alattuk elterülő víz. És
míg a kanászok, magukból kikelve, kétségbeesetten kiáltoznak a rémülettől, az állatok, százszámra, egymást követő puffanásokkal zuhannak a nyugodt vízbe. A víz a zuhanástól kettéválik, nagy habzással, elnyeli az állatokat, majd ezek a felszínre kerülve, ott úsznak, sorra mutatva, hol kerek hasukat, hol hegyes orrukat, a szemükben rémület ül, és végül megfulladnak. A pásztorok kiabálva futnak a város felé. Az apostolok, akik a szerencsétlenség színhelye felé mentek, visszatérve ezt mondják:

-- Egy sem menekült meg! Rossz szolgálatot tettél nekik!
Jézus nyugodtan ezt válaszolja:
-- Jobb, ha kétezer sertés pusztul el, mint akár egyetlen ember. Adjatok ruhát ezeknek! Így nem maradhatnak. A Zelóta kinyitja tarisznyáját, és odaadja egyik ruháját. Tamás adja a másikat. Azok ketten egy kicsit még fátyolos szemmel néznek, mintha lidérces, nyomasztó álomból ébredeznének.
-- Adjatok nekik enni! Hogy újra emberként éljenek.
És míg azok a nekik nyújtott kenyeret és olajbogyót eszik, és Péter flaskájából isznak, Jézus figyeli őket.
Végre megszólalnak:-- Te ki vagy? -- kérdi az egyik.
-- A názáreti Jézus.
-- Nem ismerünk -- szól a másik.
-- A lelketek ismert engem. Most keljetek fel, és térjetek vissza otthonotokba!
-- Sokat szenvedtünk, azt hiszem, de nem emlékszem jól. Az kicsoda? - mondja, társára mutatva, az, akiből az ördög beszélt.
-- Nem tudom. Veled volt.
-- Ki vagy? És miért vagy itt? -- kérdi a társától.
Az, aki szinte néma volt, és még most is erőtlenebb, így szól:
-- Demetriusz vagyok. Itt van Szidon?
-- Szidon a tenger mellett van, ember. Itt a Galileai-tavon túl vagy.
-- És miért vagyok itt?

Senki se tud választ adni. Ekkor sok ember érkezik, a pásztoroktól követve. Az emberek ijedteknek és kíváncsiaknak látszanak. Amikor meglátják a két felöltözött, komoly embert, csodálkozásuk csak nő.
-- Az ott Márk, Joziás fia!... Ez meg a pogány kereskedő fia!...
-- Ez pedig az, aki meggyógyította őket, s aki elpusztította sertéseinket, mert megvadultak a beléjük bújt ördögöktôl -- mondják a disznópásztorok.
-- Uram, te nagyhatalmú vagy, elismerjük. De már túl sokat ártottál nekünk! Sok talentumnyi kárt okoztál. Kérünk, távozz innen, nehogy hatalmad szétomlassza a hegyeket, és a tóba süllyessze! Menj el innen...
-- Megyek. Senkire sem erőltetem magamat. -- Ezzel Jézus, ellenkezés nélkül visszafordul, azon az úton, amelyen jöttek. Követi Őt, az apostolok mögött, Márk, Joziás fia. Mögöttük, távolról, sok polgár megy, hogy lássa, csakugyan elmegy-e. Megteszik lefelé a meredek ösvényen az utat, és visszatérnek a kis patak torkolatához, a bárkákhoz. A polgárok a sziklafal peremén maradnak, hogy lássák. A megszabadított ember Jézus mögött halad lefelé.
A bárkákban a halászlegények meg vannak rémülve. Látták a tóba hulló disznó-esőt, és még most is nézik a tetemeket, amelyek egyre nagyobb számban bukkannak fel a víz felszínére, egyre felfúvódottabban.

Kerek hasukkal a levegőben, és rövid, megmerevedett lábukkal, olyanok, mint
egy hatalmas hájas hólyagba szúrt négy cövek.
-- De hát mi történt? -- kérdik.
-- Majd elmondjuk nektek. Most oldjátok el a bárkákat, és menjünk...
Hová is, Uram? -- szól Péter.
-- A taricheai öbölbe.
Márk, Joziás fia, aki követte őket, most, hogy látja őket beszállni a bárkába, esedezik:
-- Vigyél magaddal, Uram!
-- Nem. Térj vissza otthonodba! A tieidnek joguk van ahhoz, hogy az övék légy. És beszéld el nekik, milyen nagy dolgokat művelt veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad. Ennek a vidéknek szüksége van arra, hogy higgyen. Gyújtsd meg a hit lángját, hálából az Úr iránt! Menj! Isten veled.
-- Legalább áldásoddal erősíts meg, nehogy újra hatalmába kerítsen az ördög.
-- Ne félj! Ha nem akarod, nem fog jönni. De megáldalak. Menj békében!
A bárkák eltávolodnak a parttól, keletről nyugati irányban. Annak a városnak a lakói, amely nem akarta az Urat, csak akkor húzódnak vissza a hegyfal széléről, és távoznak, amikor a bárkák már a sertés- tetemekkel teleszórt habokat szelik.

Forrás: Valtorta Mária- Jézus és a sátán

Példabeszéd a konkolyról

A konkolyhintőről szóló példabeszéd magyarázatánál pedig ezt mondja:
-- A konkoly jelképezi a Gonosz gyermekeit, akiket ő szór szét Isten szántóföldjén, azzal a szándékkal, hogy fájdalmat okozzon a világ Urának, és ártson Isten kalászainak is. Isten Ellensége gonoszul elveti azt, azzal a szándékkal, hogy kiforgassa természetébôl az embert, és saját gyermekévé tegye, letérítse útjáról azokat, akiket másképpen nem tudott szolgáivá tenni.
Az aratás, kévébe kötés és azoknak a magtárakba szállítása: a világ vége, és akik véghezviszik, azok az angyalok. Ők kapnak parancsot arra, hogy összegyűjtsék a learatott teremtményeket, és válasszák szét a búzát a konkolytól. Amint ezeket a példabeszédben elégetik, úgy vetik el az örök tűzre a kárhozottakat, az Utolsó Ítéletnél....
Ez az általános alkalmazás. De számotokra van még egy másik is, amely választ ad a gyakran felvetett kérdésre, hogy a tanítványok között is lehetnek-e árulók.... Lehetnek. Biztosan vannak. ... Nem a konkoly az egyedüli rossz mag, amit beléje vetnek!... Az Ellenség minden más magot is elvet beléjük, s azok kisarjadnak. A csalán, a tarackfű, a lenfojtó aranka, a szulák, a bürök és a mérges növények.... A tanítványok között, a Mester szántóföldjein, megjelennek az ellenségek. Sokan vannak. Elsősorban a Sátán. A többiek az ő szolgái, vagyis az emberek, a szenvedélyek, a világ és a test.... Sokszor a gonosz tanítvány nem fogja fel, hogy gonosz. Az ördög munkája oly kifinomult, hogy nem figyel fel rá. Az megszállja őt anélkül, hogy gyanítaná működését. Dühükben. Igen. Amikor tudatosul bennük a Sátán munkája és az ő híveié: az embereké, dühösek amiatt,
hogy olyanoknak látják ôket, amilyenek. A Sátán hívei kísértik őket gyenge oldalukon, hogy távolítsák el a világból a szentet, akinek látása bántja őket....
Máté megjegyzi:
-- De ha te elismered, hogy mindig a Sátán és az ő szolgái működnek az emberek rosszra csábításában... akkor nekem úgy tűnik, hogy csökken a tanítvány felelőssége.
-- Ne gondold! Nemcsak a Gonosz létezik, hanem a Jó is, és az embernek van ítélőképessége és szabad akarata. (P 1,39-44)

Forrás: Valtorta Mária- Jézus és a sátán

A sátán háborúja Isten ellen

Az elmúlt 20 évszázadban mindenkihez intéztem szavamat, de nagyon soka farizeus, aki nem akarja elfogadni. A világ megy saját békéje felé. Ami nem az én békém. Mert az én békém az életszentség és az igazságosság békéje. A világé pedig az erőszaké és a romlottságé. Rettenetes, nemde, az ami történt és történik?! Emlékezetetekbe idézem első diktálásaimat. Mindig mondtam, hogy ez

nem a népek háborúja volt, hanem a Sátáné Isten ellen. Az Antikrisztus eljövetelét előkészítô háborúk egyike, akinek most itt vannak előfutárai. Mindig mondtam, hogy a Sátán háborút indít a lelkek ellen, a testet sújtó rettenetes dolgok által, és hogy sokan engednek majd neki, mert az emberek lelkét többé nem a kegyelem és a hit táplálja, ezért nagyon gyenge a bűnnel szemben. Mondtam, hogy angyalaim, a jók áldozatai miatt, küzdeni fognak, hogy meggátolják az ördögök általános aratását az emberi nemben.

Mondtam, főleg az olaszok esetében, hogy ha nem tudták helyesen felhasználni az első kegyelmet,és miután istenként imádtak egy embert, aki bálványnál is kevesebb, és az állat szolgai alázatával szolgálták őt, átvették kegyetlen módszereit, akkor majd leszáll a büntetés. Mert a kegyelem erőfeszítést érdemel az embertől a jó irányában és nem a gonoszság felé. És ti élveztetek, átkoztatok, gyűlöltetek. Kis mestereteknek és az ő legbensőségesebb barátainak Júdásaivá váltatok. Tegnap, csak tegnap, leborultatok, mint a rabszolgák. Ma már kinyújtott és átkozódó öklökkel és ragadozó karmokkal igyekeztek magatokhoz

ragadni azt, amit tegnap fájdalommal láttatok mások birtokában. Mondtam, hogy ez a büntetés az egész országban rettenetes lesz. Borzalom, amire gondolni is lázas lidércnyomásnak tűnt számotokra. Látjátok, hogy igaz volt? De megjavultok? Az én időm farizeusai, írástudói, szadduceusai kézzel tapintották

ismételt bűneik gyümölcsét. A megalázott, üldözött, leigázott, szétszórt Izrael sírva mondta: ,,Íme a büntetés azért, mert többé nem igazi gyermekei voltunk Istennek.'' Mégis a vezetők közül senki, vagy legfeljebb nagyon kevesen tértek meg hozzám. 

Mindent felhasználtam, hogy felrázzam őket: hívtam, keserű szemrehányásokat tettem, kedvesen és szigorúan, leereszkedve és kérlelhetetlenül, mosolyogva és

szomorúan, készen a csodatevésre vagy érzéketlenül csodakívánásuk előtt. Nem értem el mást, csak még mélységesebb, még teljesebb üzérkedésüket a Sátánnal, egészen addig, míg eljutottak a próféták lábbal taposásáig, tagadva, hogy én a Krisztus vagyok, amint a tettek mutatták, megerősítve a jövendöléseket. Végül megölték a Krisztust, az Isten Igéjét. Most ugyanez történik. Nagyban, a kicsiben, társadalmilag vagy egyénileg, 90%-uk úgy él, mint az akkori farizeusok, és ugyanolyan módon viselkedik. Érdekek, kevélység, keményszívűség, fajtalanság, kapzsiság, torkosság, ez az önzés minden fajtája képezi alapját a ti életeteknek és törvényét a ti cselekedeteiteknek. Nem borzaszt el titeket Izmael keményszívűsége. Ugyanazt teszitek ti is, azzal, akire már nincs szükségetek. Kihalt bennetek az Isten és a felebarát szeretete. Csak önmagatokat szeretitek. De most én mondom: az istenszeretet, amit nem akartok, kiárad éppen azokra, akiket ti megvettek, elhagytok, kinevettek, miután

kihasználtátok őket. 

Ezek azok, akiket csak az istenszeretet éltet, és akik Istent jobban szeretik, mint önmagukat, és akik jobban szeretnek titeket, mint önmagukat. Szeretnek titeket úgy, amint Isten szeret, segítve titeket lélekben és anyagiakban. Ti nem tudtok semmit, nem értetek meg semmit, nem kértek semmit. De Isten tudja, látja, megígérte anélkül, hogy kérnék. Tudja, mert felettetek van még a fenséges irgalom. Miattuk, e szeretetteljesek miatt, akik szeretnek engem és titeket, és a szeretetet teszik meg életük céljának. Nem olyanokért, mint ti. Hanem azért, hogy előttem kedves dolgot cselekedjenek. Tudjátok-e, mennyi könny, mennyi szenvedés, mennyi vezeklés, mennyi áldozat az ára annak, hogy ti léteztek? Azt hiszitek, hogy az anyától kaptátok életeteket, aki megszült titeket, és az atyától, aki nektek kenyeret adott. Igen. Ha az állatok módjára számítjátok, általuk van

életetek. De az Élet, az igazi Élet, ezeknek a tevékenysége által folytatódik számotokra azért, hogy időt adjon nektek a megtérésre. És sokan közületek azért nem halnak meg örökre, mert ezek a hősök, akiket ti nem ismertek, közétek és Isten közé állnak, felemelt karokkal, elfordítják az isteni büntetéseket, és Ő átömleszt belétek egy keveset abból a lelki vérből -- belétek, akik meg vagytok mérgezve az erkölcsi betegségektől -- amely a nagy titokzatos Testben kering, és amely a kegyelem vére.

 De az ő feláldozott énjük szitáján keresztül, amely megszűri ezt a jót, nektek, gonoszoknak. Szigorú diktálás. Fájdalmat okoz nekem, az én kis Jánosom miatt. De egy simogatással megvigasztalom őt. Ezzel: Akkor is, ha mindenki elhagyna téged, én megmaradok neked. Akkor is, ha mindenki elfelejtene téged, én emlékezem rád. Akkor is, ha mindenki gyűlölne téged; én szeretlek. Látod, miképpen segítlek anyagilag is, a testi erőkkel, amikor itt van az ideje? Te az én kezemben vagy, szeretett és értékes eszközként. Ne félj!

Élj küldetésedben és küldetésedért. Tégy úgy, mint azok a gyermekek, akiknek egy kis játékot adnak, amely csodálatos dolgokat mutat, ha szemükhöz tartják lencséjét, de ami csak egy fekete doboz, ha nem néznek bele. Te maradj, szemedet rám szögezve és küldetésedben. A világ körülötted van. Körülötted kell maradnia. De benned nem. Add a világnak, a szegény, tudatlan és vak világnak, a tanításokat és a világosságot, amelyek hozzád jönnek az én világomból. Ha te láthatnád, milyen Ég van a te munkád körül!...

Ah! Milyen boldog leszel, amikor felfogod majd, hogy mindörökre az én világomban vagy, és megérkezve oda a szegény világból, anélkül, hogy észrevetted volna, átmész egy látomásból a valóságba, mint egy kisded, aki a mamájáról álmodik, és aki felébredve látja, hogy mamája a szívéhez szorítja. Így fogok tenni veled. Légy jó, türelmes, szeretetteljes, és ne félj! Az én békémet adom neked, és bôségesen adom neked ma, Mária nevének ünnepén.

Forrás: Valtorta Mária-Jézus és a sátán

Jézus a helyes útról beszél

A hegyi-beszéd alkalmával mondja Jézus a következőket:
-- Azért magyarázom meg nektek az Úr útjait, hogy kövessétek. Tudnátok-e járni egy ösvényen, amely innen jobbra indul, lefelé, és ugyanakkor azon is járni, amely a baloldalon megy le? Nem tudnátok. Mert ha az egyiket veszitek, ott kell hagynotok a másikat. Még két egymás mellett futó ösvényen se tudnátok hosszú ideig járni úgy, hogy egyik lábatokkal az egyiken, a másikkal a másikon jártok. Végül kifáradnátok. De Isten ösvénye és a Sátáné között nagy távolság van, amely egyre növekszik, épp úgy, mint a két ösvény között, amely itt összetalálkozik, de amelyek egyike Kafarnaum felé megy, a másik Ptolemaisz felé, s amint lemennek a völgybe, mindinkább távolodnak egymástól. Így telik az élet a múlt és a jövő között, a rossz és a jó között. A középpontban van az ember, akaratával és szabad döntésével. A végállomások: egyik oldalon Isten és a mennyország, a másikon a Sátán és a pokol.

 Az ember választhat. Senki se kényszeríti. Ne mondja nekem:
,,De a Sátán kísért'', s ne mentegesse magát ezzel azért, hogy a lefelé menő ösvényt választotta. Isten is vonz, szeretetével, éspedig jó erősen; szavával, amely ugyancsak szent; ígéreteivel, amelyek nagyoncsábítóak! Miért engedik meg akkor az emberek, hogy a kettő közül csak az egyik csábítsa őket, és pedig az, amelyik a legkevésbé érdemli meg, hogy hallgassanak rá? Isten szava, ígérete, szeretete nem elég ahhoz, hogy közömbösítse a Sátán mérgét?...
Ismerjétek fel azért a két ösvényt, válasszátok a jót, és haladjatok azon, ellenállva, ellenállva, ellenállva az érzékek, a világ, az (ál-) tudomány és az ördög csábításainak. A rosszhiszeműséget, megalkuvásokat, a két ellentétes egyénnel való szerződéskötést hagyjátok a világ embereinek! Ha az emberek becsületesek lennének, ez elő se fordulna köztük. De legalább ti, Isten emberei, ne fogadjátok el ezt! Istennel együtt nem birtokolhatjátok a Mammont is. 

Értéktelenné válna jó cselekedetetek, ha kevernétek a jót a rosszal. A teljesen jót
megsemmisítené a rossz. Ez egyenesen az Ellenség karjába vinne titeket. Azért ne tegyétek! Szolgáljátok (Istent) hűségesen! Senki sem szolgálhat két ellenkező felfogású úrnak. Vagy szeretni fogja az egyiket és gyűlölni a másikat, vagy ellenkezőleg. Nem lehettek egyaránt Istené is és a Mammoné is. Isten szellemét nem lehet összeegyeztetni a világ szellemével. Az egyik felfelé száll, a másik lefelé halad. Az egyik megszentel, a másik megront. Ha pedig romlottak vagytok, hogyan cselekedhettek tisztán? Az érzékek kigyulladnak a romlottban, és az érzékek után az egyéb vágyak is. Tudjátok már, miként romlott el Éva, és általa Ádám is. A Sátán elbűvölte az asszony szemét, és ezzel megigézte úgy, hogy mindaz, amit eddig tisztának látott, tisztátalanná lett számára, és furcsa kíváncsiság kelt fel benne. Utána a Sátán megigézte Éva fülét, és megnyitotta azt egy ismeretlen tudás: saját tudása számára. Éva értelme is meg akart tudni olyan dolgokat, amelyekre nem volt szüksége. Utána a Sátán megmutatta a rosszra megnyílt szem és értelem számára azt, amit előzőleg nem látott és nem értett, és Évában minden felébredt és megromlott, és az Asszony a Férfihez menve, kinyilvánította neki titkát, és meggyőzte Ádámot, hogy ízlelje meg az új gyümölcsöt, amely oly szép volt a szemnek, és ami addig tilos volt számukra. És Ádám megcsókolta, nézte száját és szemét, amelyet már zavarossá tett a Sátán. És a romlás behatolt Ádámba, aki látta, és szemén keresztül megkívánta a tilosat, és beleharapott társával együtt, oly magasból lezuhanva a sárba.

Forrás: Valtorta Mária- Jézus és a sátán

Lucifer angyal volt, az első ember bűnbeesése

Az eredeti bűnt magyarázva, mondja Jézus:
-- Lucifer angyal volt, a legszebb angyal. Tökéletes szellem, aki csak Istennél volt kevesebb. Ragyogó lényében mégis megszületett a kevélység párája, amit ő nem oszlatott szét. Sőt, melengetéssel sűrítgette. És ebből az érlelésből keletkezett a Rossz. Megvolt ez már az ember létezése előtt. Isten kivetette a Paradicsomból a Rossznak ezt az átkozott létrehozóját, a Paradicsomnak ezt a bemocskolóját. Ő
azonban megmaradt a Rossz örök létrehozójának, és nem tudván többé beszennyezni a Paradicsomot, a földet mocskolta be. Az átvitt értelmű fa a következô igazságot bizonyítja. Isten így szólt a férfihez és a nőhöz: ,,Ismerjétek meg a teremtett világ minden törvényét és titkát. De ne akarjátok erőszakkal elvenni tőlem azt a jogot, hogy az ember Teremtője legyek. Az emberi nem szaporításához elég lesz az én szeretetem, amely bennetek fog keringeni, és az
érzékiség kéjvágya nélkül, csupán tiszta szeretettől lángolva, támaszt majd az emberi nem számára új Ádámokat. 

Mindent nektek adok. Csak az emberformálásnak ezt a titkát tartom fenn magamnak.'' A Sátán ezt az értelmi szüzességet akarta elvenni az embertől.
Viperanyelvével hízeleg, és cirógatja Éva tagjait és szemét, s ezáltal olyan gondolatokat és éleslátást támaszt benne, amilyeneket azelőtt nem ismert, mert nem mérgezte meg azokat a gonoszság. Éva ,,látott''. És miután látta, ki is akarta próbálni. Fölébredt a test! Ó, ha hívta volna Istent! Ha odafutott volna Hozzá, mondván:
,,Atyám! Beteg vagyok. Megsimogatott a Kígyó, és zavar támadt bennem.'' Az Atya megtisztította és meggyógyította volna leheletével, mert ahogy életet öntött belé, ugyanúgy tudott volna újra ártatlanságot önteni beléje. Ezzel elfeledtette volna vele a kígyómérget, sőt, utálatot keltett volna a Kígyó iránt. Ugyanígy történik azokban, akiket betegség támadott meg, és gyógyulásuk után ösztönös irtózatot éreznek iránta. Éva azonban nem az Atyához fordul, hanem a Kígyóhoz. Kellemes neki az az érzés. ,,Látva, hogy a fa gyümölcse jó és ehető, tekintetre szép, külsőre kellemes, leszakította, és evett belőle.'' És ,,értett''. Immár belészállt a gonoszság, hogy marja belsejét. Új szemmel látta, új füllel hallotta az oktalan állatok szokásait és hangját. És őrült vágyakozással megkívánta. Egyedül kezdte el a bűnt. Társával vitte végbe. Íme, ezért nehezedik súlyosabb ítélet a nőre. Miatta lett a férfi Istennel szemben lázadó. Miatta ismerte meg a kéjvágyat és a halált.

 Őmiatta nem tudott többé uralkodni hármas birodalmán: szelleme birodalmán, mivel engedte, hogy a lélek ne engedelmeskedjék Istennek; erkölcse birodalmán, mert megengedte, hogy abban a szenvedélyek uralkodjanak; a test birodalmán, mivel azt az oktalan állatok ösztöntörvényéhez alacsonyította le. ,,A Kígyó vezetett félre'', jelenti ki Éva. ,,Az asszony adta nekem a gyümölcsöt, s én
ettem belőle'', mondja Ádám. A hármas vágyakozás ettől fogva ragadta magához az ember három birodalmát. E kegyetlen szörny szorításán semmi sem képes lazítani, csak a kegyelem. És ha a hűséges gyermek akarata elevenen, lobogón, erősen fölszítva tartja a kegyelmet, akkor sikerül majd megfojtania a szörnyet, és többé semmitől sem kell félnie. Nem kell tartania sem a belső zsarnokoktól, vagyis a testtôl és a szenvedélyektôl, sem a külsőktől, azaz a világtól és a világ hatalmas uraitól, sem az üldözésektől, sem a haláltól. Úgy van, ahogy Pál apostol mondja: ,,Ezek miatt mit sem aggódom: kevésbe veszem életemet, csakhogy végigfussam pályámat és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető Evangéliumról.'' (ApCsel 20,24)

A Szűzanya megjegyzései ezzel kapcsolatban:
,,Öröm töltött el, hogy boldoggá tettem Istent: a hívő ember öröme ez, a boldoggá tett Isten miatt. Ó, levenni Isten szívéről az Éva engedetlensége által okozott keserűséget! Jézusom megmagyarázta, miféle bűnnel szennyezte be magát az elsô Emberpár. Ezt a vétket azzal semmisítettem meg, hogy a fölemelkedés érdekében az ő lecsúszásuk szakaszain ellenkező irányban haladtam végig. A bűn oka az engedetlenségben rejlett. ,,Ne egyetek arról a fáról, és ne is érintsétek'' -- mondta az Úristen. Azonban a férfi és a nő, a teremtett világ királyai -- akik azon az egy fán kívül mindent megérinthettek, és mindenről ehettek, mivel Isten nem akarta őket alacsonyabb-rendűvé tenni az angyaloknál -- nem törődtek ezzel a tilalommal.

A fa: eszköz, hogy próbára tegye gyermekeinek engedelmességét. Mi az Isten parancsa iránti engedelmesség? Jó, mert Isten csak jót parancsol. Mi az engedetlenség? Rossz, mert a lelket az engedetlenség állapotába juttatja, amelyben aztán működhet a Sátán. Éva odamegy a fához, amelyről -- ha távol tartja magát tőle -- számára jó származott volna, de rossz, ha odamegy hozzá. A gyermekes kíváncsiságtól vonzva, odamegy megnézni, mi különös van rajta. Odahúzza az oktalanság, ami Isten parancsát fölöslegesnek tünteti fel, hiszen ő erős, tiszta, az Édenkert királynéja. Az Édenkertben minden engedelmeskedik neki, és semmi sem árthat neki. Elbizakodottsága okozta romlását. Az elbizakodottság már a kevélység kovásza. A fánál ott találja a Csábítót, aki Éva tapasztalatlansága, gyönyörű szűzi tapasztalatlansága, rosszul leplezett tapasztalatlansága láttán, elénekli a hazugság dalát. ,,Azt hiszed, rossz van ebben? Nincs. Isten ezt csak azért mondta, mert azt akarja, hogy hatalma alatt rabságban tartson titeket.

 Azt hiszitek, királyok vagytok? Annyira se vagytok szabadok, mint egy vadállat. A vadállatoknak meg van engedve, hogy igazi szeretettel szeressék egymást. Nektek nincs. A vadállatnak meg van engedve, hogy teremtő legyen, mint Isten. Az állat fiakat fog nemzeni, és örömmel látja majd családja szaporodását. Ti nem. Tőletek megtagadta ezt az örömöt. Akkor hát mire volt jó, hogy férfivé és nővé alkotott titeket? Legyetek istenek! Nem tudjátok, micsoda öröm kettőnek
lenni egyetlen testben, amely abból egy harmadikat, és még sok-sok harmadikat teremt? Ne higgyetek Isten ígéreteinek, amelyek szerint örömötök lesz majd utódaitokban, és látni fogjátok, hogy fiaitok új családokat teremtenek maguknak, s ezekért elhagyják apjukat és anyjukat. Az élet árnyképeit adta nektek: az igazi élet viszont az élet törvényeinek megismerését jelenti. Akkor majd istenekhez hasonlók lesztek, és így szólhattok Istenhez: 'Veled egyenlők vagyunk!'''

A csábítás pedig folytatódott, mert hiányzott belőlük az akarat annak félbeszakítására, sőt, folytatni akarták, mert ismerni akarták azt, ami nem volt az emberé. Lám, a tiltott fa valóban halált-hozó lett az emberi nem számára. Gyümölcsöt érlelő ágain a Sátántól származó keserű tudás gyümölcse csüng. S a nőből nőstény lesz, aki -- szívében a sátáni udás kovászával -- megy megrontani Ádámot. A test lealázása, az erkölcs megrontása, a lélek megszégyenítése által megismerték a fájdalmat, és ezen kívül a kegyelemtől megfosztott lélek és a
halhatatlanságtól megfosztott test halálát is. Az Éva sebe által létrehozott szenvedés nem csillapodik, amíg az utolsó emberpár ki nem hal a földről.
Én ellenkező irányban jártam végig a két bűnös útjait. Engedelmeskedtem. Minden elképzelhető módon engedelmeskedtem. Isten azt kérte tőlem, hogy maradjak szűz. Engedelmeskedtem. Amikor megkedveltem a szüzességet, ami oly tisztává tett engem, amilyen az első nő volt, mielőtt a Sátánt megismerte, Isten azt kérte tőlem, legyek hitves. Engedelmeskedtem, és a házasságot a tisztaságnak arra a fokára emeltem, amelyen Isten elgondolásában volt, amikor megteremtette a két Elsőt. Meg voltam győződve, hogy a házasságban a magányosság lesz a sorsom és az, hogy szent terméketlenségem miatt megvetnek az emberek. 

S most Isten azt kérte tőlem, legyek Anya. Engedelmeskedtem. Elhittem, hogy
az, lehetséges, és hogy az a szó Istentől ered, mert hallatára béke áradt szét bennem. Nem ezt gondoltam: ,,Kiérdemeltem.'' Nem így szóltam magamban: ,,Most majd megcsodál a világ, mert hasonló vagyok Istenhez, amikor megalkotom Isten testét.'' Nem. Megsemmisültem az alázattól. Az öröm, viruló
rózsaszálként fakadt szívemből. De nyomban hegyes tövisek borították, és a fájdalom szövevénye szorította össze, mint azokat a faágakat, amelyeket körülfon a folyondárok szulákja. Jegyesem fájdalmán érzett fájdalmam: ez jelentette örvendezésem töviseit. Éva az élvezetet, a diadalt, a szabadságot akarta. Én elfogadtam a fájdalmat, a megsemmisülést, a szolgaságot. Lemondtam nyugodt életemről, jegyesem nagyrabecsülésérôl, saját szabadságomról. Semmit sem tartottam meg magamnak. Isten Szolgálóleánya lettem testemben, erkölcsömben, lelkemben. Reá bíztam magamat, de nemcsak a szűzi foganás miatt, hanem hogy Ő védelmezze meg becsületemet, vigasztalja meg jegyesemet, adja meg aztaz eszközt, amelynek segítségével őt is eljuttassam a fölmagasztosult hitvestársi állapotra, és magunkból olyan embereket formáljak, akik visszaadják a férfinek és a nőnek az elvesztett méltóságot. 

Elfogadtam az Úr akaratát a magam, jegyesem és Gyermekem számára. ,,Igen''-t mondtam mindhármunk nevében, mert biztos voltam abban, hogy Isten nem hazudtolja meg ígéretét, hanem segítségemre siet hitvesi fájdalmamban,
amikor vétkesnek ítélnek, és anyai fájdalmamban, hisz tudom, azért szülök, hogy Fiamat a fájdalomra adjam. Igent mondtam. Igent. És ez elég. Ez az igen megsemmisítette Éva ,,nem''-ét Isten parancsára. ,,Igen, Uram, amint te akarod. Megismerem azt, amit te akarsz. Úgy élek, amint te akarod. Örülni fogok, ha te
akarod. Szenvedek attól, amitől te akarod. Igen, mindig igen, Uram, attól a pillanattól kezdve, amelyben sugarad Anyává tett engem, addig a pillanatig, amikor magadhoz szólítasz. Igen, mindig igen. Állandó igen a test minden jó szavára, minden jó erkölcsi szenvedélyre. Mintegy gyémánt talapzaton állva, lelkem szárny nélkül is hozzád repül, szolgálva téged az örömben, szolgálva a fájdalomban. Csak te mosolyogj, Istenem! Légy boldog! A bűn le van győzve. El van véve, megsemmisült. Sarkam alatt fekszik, könnyeimmel mostam le, engedelmességemmel semmisítettem meg. Méhemből születik majd az új Fa, amely hordozza a gyümölcsöt, amely megismer majd minden rosszat azáltal, hogy önmagában elszenvedi, és megad minden jót. Ehhez jöhetnek az emberek, és boldog leszek, ha megismerik, még akkor is, ha nem gondolnak arra, hogy Ő tőlem születik. Csak az emberek üdvözüljenek, és Istent szeressék! Ezért Szolgálóleánya termőfölddé teszi magát, amelyen egy fa nő ki, egy lépcső a felmenetelhez. Mindig szükség van arra, hogy tudjunk lépcsőkké lenni, hogy mások rajtunk felmehessenek Istenhez. Nem számít, hogy lábbal taposnak, csak
érjenek el a Kereszthez. Szívünk az emberek lába alatt, hogy a megváltottak száma növekedjék, és Jézusom vére ne omoljék hiába, hanem meghozza gyümölcsét. Íme, Isten Szolgálóleányának sorsa.'' M 1,71-75.

Forrás: Valtorta Mária- Jézus és a sátán

Jézus szenvedése

Látom a keresztet Jézussal, aki lefelé néz, keresztjének lába felé. Nézi Máriát és Jánost, akik felfelé, Jézusra néznek. Ez a látomás tartott egész napon keresztül.
Mária nagyon sápadt, egészen szája széléig, amely fájdalmasan meg van görbülve. Hatvanévesnél idősebbnek látszik, annyira eltorzítja a fájdalom, pedig még ötvenéves sem volt Fiának halálakor. Látom Jánost is, akinek szép fiatal arcát elfátyolozza a mély fájdalom. Ő is sápadt, és olyan, mintha néhány óra alatt megöregedett volna. Látom Jézust, ólomszürkén és sebekkel borítva, arcán már a közelgő halál jeleivel, teljesen eltorzulva ahhoz képest; amilyen szenvedése előtt volt. A kereszt nagyon magas, Jézus lába legalább két méterre van a földtől. Nem látok mást, csak ezt. Úgy tűnik, hogy ez az a pillanat, amikor
Jézus Jánost Anyjára bízza. 

Már este van, amikor Jézus ezt mondja:
Láttad, mibe kerül Üdvözítőnek lenni. Láttad bennem és Máriában.Megismerted minden kínunkat, és láttad, hogy milyen nagylelkűen, hősiesen, türelmesen, szelíden, állhatatosan, erős lélekkel viseltük el azokat, szeretetből, hogy üdvözítsünk titeket. Mindazoknak, akik azt akarják, azt kérik az Úristentől, hogy tegye őket ,,üdvözítőkké'', alaposan meg kell fontolniuk, hogy én és Mária vagyunk a példaképek, és hogy ezeket a kínokat kell megosztaniuk ahhoz, hogy üdvözítsenek. Nem anyagi értelemben vett kereszt, tövis, szög, megostorozás lesz. Mások lesznek, más formájúak és természetűek. De ugyanolyan fájdalmasak és ugyanannyira elemésztôk. És csak azáltal lehetnek üdvözítők, hogy ezek között a szenvedések között teljesítik az áldozatot.

Ez zord küldetés. A legzordabb minden küldetés között. Ehhez hasonlítva a legszigorúbb szabályok között leélt szerzetesi vagy szerzetesnői élet virág, egy maroknyi tüskével összehasonítva. Mert ez nem egy emberi szerzetesrend szabályzata. Hanem egy papságé, az isteni szerzeteseké, amelyet én alapítottam meg, én, aki felszentelem és összegyűjtöm az én szabályommal, az én szerzetesrendembe, az erre kiválasztottakat, és az én ruhámat adom rájuk: a teljes szenvedést, a feláldozásig. Te láttad szenvedéseimet. Azokkal engeszteltem ki bűneiteket. Testem egy része sem volt mentes azoktól, mert az emberben semmi sem mentes a bűntől, testetekben és erkölcsi énetekben, amik eszközül szolgálnak számotokra a bűnök elkövetéséhez. Ezt az éneteket Isten adta nektek, az isteni mű tökéletességével, és ti lealacsonyítottátok az ősszülők bűnével és a ti rossz hajlamaitokkal és akaratotokkal. De én azért jöttem, hogy megsemmisítsem a bűn hatásait véremmel és szenvedésemmel, megmosva minden egyes testi és erkölcsi részeteket azokban, hogy megtisztítsam, és megerősítsem azokat a bűnös hajlamok ellen.

Kezem meg van sebezve, és mozdulatlanná van téve, miután elfáradt a kereszt hordozásában, hogy kiengesztelje mindazokat a bűntényeket, amelyeket az ember a kezével követ el. Kezdve azoktól, hogy fegyvert fogtok egy testvér ellen, Káinokká téve magatokat, azokig, hogy raboltok, hamis vádakat írtok, saját testetek és mások testének tisztelete ellen vétkeztek vele, és tétlenkedtek a tunyaságban, amely alkalmas terület bűneitek számára. A ti kezetek tiltott szabadsága miatt feszíttettem meg az enyémet, a fához szögezve, megfosztva minden megengedett és szükséges mozdulattól. A ti Üdvözítőtök lábát, miután elfáradt és megsérült a köveken Szenvedéseim útján, átszögezték, mozdulatlanná tették, hogy kiengeszteljen minden rosszat, amit ti tesztek lábatokkal, azt eszközül használva fel, amikor bűntetteket elkövetni, lopni, bujálkodni mentek. Megjelöltem Jeruzsálem utcáit, tereit, házait és lépcsőit, hogy
megtisztítsam a föld minden utcáját, terét, házát és lépcsőjét minden bűntől, amely azokon és azokban született, vagy fog születni, amely bűnöket a Sátán ösztönzéseinek engedelmeskedő rossz akaratotok hintett el az elmúlt századokban, és hint el az eljövendő századokban.

Testem minden részét beszennyezték, összezúzták, cafatokra tépték, hogy bennem büntessenek meg minden túlzott testápolást, bálványimádást, amelyet ti adtok testeteknek és annak testének, akit érzéki szeszéllyel szerettek vagy akár csak olyan érzelemmel, ami önmagában véve nem kárhozatos, de amit azzá tesztek, amikor Istennél jobban szerettek egy szülőt, házastársat, gyermeket vagy testvért. Nem. Az Uratok, Istenetek iránti szeretetnek fölötte kell állnia minden földi szeretetnek és köteléknek. Semmiféle, semmiféle más érzelemnek nem szabad e fölé kerekednie. Szeressétek a tieiteket Istenben, nem pedig Isten felett! Szeressétek Istent teljes valótokkal!
Ez nem fogja elnyelni szereteteteket annyira, hogy közömbösekké tenne titeket hozzátartozóitok iránt, hanem inkább táplálja szereteteteket irántuk istenszeretetetek által, mert aki szereti Istent, abban Isten van, és aki birtokolja Istent, birtokolja a Tökéletességet. Testem minden részét egyetlen sebbé tettem, hogy eltávolítsam a tietekből az érzékek mérgét, a szemérmetlenség, tiszteletlenség, a törekvés és a csodálat mérgét az iránt a test iránt, amelynek
rendeltetése, hogy visszatérjen a porba. Nem a testápolással éritek el testetek szépségét. 

A tőle való elszakadás adja meg annak az örök Szépséget Isten mennyországában. Fejemet ezernyi módon kínozták. Az ütések; a napsütés, a kiabálás, a tövisek arra szolgáltak, hogy kiengeszteljék a ti elmétek bűneit. A
kevélység, türelmetlenség és elviselhetetlenség, gombamódra szaporodnak el agyatokban. Ezekért fejemet egy meggyötört szervvé tettem, vérrel díszített páncélszekrénnyé, hogy kiengeszteljem mindazt, ami a ti gondolataitokból származik. Láttad az egyetlen koronát, amit viselni akartam. A koronát, amelyet
csak egy bolond vagy egy halálra ítélt képes hordozni. Senki, aki (emberileg szólva) józan és szabad, nem teszi a fejére. De engem bolondnak ítéltek, és természetfeletti, isteni módon bolond is voltam, mert meg akartam halni értetek, akik nem szerettek engem, vagy akik oly kevéssé szerettek engem. Meg akartam halni, hogy legyőzzem a Gonoszt bennetek, tudva, hogy azt jobban szeretitek, mint Istent, és az ember hatalmában voltam, az ő foglya, halálra ítéltje voltam. Én, Isten, halálra ítélve az embertől.

Milyen türelmetlenek vagytok semmiségek miatt, milyen összeférhetetlenek, ostobaságok miatt, mennyire nem tudjátok egymást elviselni egyszerű rosszullétek miatt. Nézzétek Üdvözítőtöket! Elmélkedjetek azon, milyen fájdalmasnak kellett lennie az állandóan új helyeken érzett szúrásnak, a beleakadásnak a hajfürtökbe, az, hogy a töviskorona állandó mozgása miatt nem tudta megmozdítani a fejét, nem tudta megtámasztani oly módon, hogy az ne lett volna gyötrelmes. Gondoljátok el, milyen fájdalmas volt meggyötört, fájó, lázas fejem számára a tömeg ordítozása, a fejemre mért ütések, az égető nap.
Fontoljátok meg, milyen kínt kellett elviselnie szegény agyamnak, amely már csupa fájdalom volt a csütörtök esti megerőltetés elviselése után, a pénteki haláltusában, szegény agyamnak, amelybe felszállt az egész meggyötört testem láza és a kínzások által kiváltott mérgezés! És a fejben a szemek, a száj, az orr, a nyelv fájdalma. Azért, hogy kiengeszteljem a ti pillantásaitokat, amelyek annyira szeretik látni azt, ami rossz, és annyira elfelejtik keresni Istent, hogy kiengeszteljem a sok, sok hazug és piszkos és buja beszédet, amelyet mondotok ahelyett, hogy ajkatokat az imára, a tanításra, a vigasztalásra használnátok.

Gyötrődött az orr és a nyelv, hogy kiengesztelje falánkságotokat és érzékies szaglásotokat, amelyekkel elkövetitek a földi tökéletlenségetektől kezdve a súlyosabb bűnöket, és a felesleges ételek utáni sóvárgás bűnét, a könyörtelenséget az iránt, aki éhezik azokra az ételekre, amelyeket ti megengedhettek magatoknak sokszor tilos nyerészkedés által. Az én szerveim nem voltak mentesek a szenvedéstől. Egyikük sem. Fuldoklás és köhögés a barbár ostorozás által összetört tüdőkkel,amelyek vizenyősekké váltak a kereszten levő helyzetükben. A kegyetlen ostorozás által beteggé és kimerültté tett szív szomorúsága és fájdalma, a megelőző erkölcsi fájdalom, a fa nehéz súlya hordozása által okozott fáradtság, a vérveszteség, amit a már kiontott vér
okozott. A besűrűsödött epe és lép, az összetört vesék, amelyek már nem működtek. Láttad a véraláfutásos koronát, ami veséimet vette körül. 

A ti tudósaitok, hogy igazolják a ti hitetlenségeteknek az én szenvedésem bizonyítékát, ami a Halotti Lepel, megmagyarázzák, hogy a vér, a holttesten levő izzadtság és a végtelenül kifáradt test vizelete, összekeveredve a fűszerekkel, hogyan tudta természetes módon létrehozni az én kimúlt és meggyötört testem képét. Jobb lenne hinni anélkül, hogy sok bizonyítékra szorulnátok. Jobb lenne azt mondani: ,,Ezt Isten művelte'', és áldani Istent, aki megengedte nektek, hogy keresztre feszítésemnek és az azt megelőző kínzásoknak kétségbevonhatatlan bizonyítékával rendelkezzetek. De, mivel most már többé nem tudtok a gyermekek egyszerűségével hinni, hanem tudományos bizonyítékokra van szükségetek -- szegény a ti hitetek, amely a tudomány támasza és ösztökéje nélkül nem tud egyenesen állni és járni -- tudjátok meg, hogy veséimnek a vad ostorozás által elszenvedett zúzódásai voltak leghatalmasabb vegyi tényezői a halotti lepel csodájának. Veséimet szinte összetörte az ostorozás, többé nem
voltak képesek működni. Képtelenekké váltak a szűrésre, és a vizelet felhalmozódott, és vérembe, testembe kerülve, a húgyvérűség mérgezésének szenvedéseit okozta, és holttestemen keresztül kiszivárogva létrehozta a nyomokat a vásznon. 

De aki közületek orvos, vagy húgyvérűségtől szenved, fel tudja fogni, milyen kínokat kellett nekem okoznia a húgyvérűség mérgeinek, amelyek annyira bőségesek voltak, hogy képesek voltak létrehozni az eltörölhetetlen nyomokat.
A szomjúság. Milyen gyötrelem a szomjazás! Láttad. A tömegben nem volt egyetlen egy sem, aki azokban az órákban egy csepp vizet tudott volna adni nekem. A vacsorától kezdve többé nem volt semmiféle üdítő italom. És a láz, a nap; a meleg, a por, a vérveszteség igen erős szomjúságot okozott Üdvözítőtöknek! Láttad, hogy visszautasítottam a mirhával kevert bort. Nem akartam enyhíteni szenvedésemet. Amikor valaki felajánlja magát áldozatként,
áldozatnak kell lennie, minden jámbor egyezkedés nélkül, minden megalkuvás nélkül, minden enyhítés nélkül. Ki kell inni a kelyhet úgy, amint kapja. Meginni az ecetet és az epét egészen az aljáig. Nem a kábítószeres bort, amely eltompítja a fájdalmakat. Ó, az áldozat sorsa ugyancsak kegyetlen! De boldog, aki ezt választja sorsának! Ez a te Jézusod szenvedése ártatlan testében. És nem beszélek neked a kínokról, amelyeket Anyám iránti szeretetem és az ő szenvedése miatt álltam ki. Ő akarta ezt a szenvedést. De számomra ez volt a
leggyötrelmesebb kín. Csak az Atya tudja, mit szenvedett Igéje lélekben, erkölcsileg, testileg! Az Anya jelenléte, ha a legkívánatosabb dolog is volt szívem számára, amelynek szüksége volt arra a vigasztalásra a végtelen elhagyatottságban, amely körülvette, az Istentől és az emberektől való végtelen elhagyatottságban, mégis gyötrelem volt.

Neki ott kellett lennie, mint hús-vér angyalnak, hogy meggátolja a reménytelenség ellenem irányuló támadását, ahogyan a szellem-angyal is megakadályozta azt a Getszemániban. Ott kellett lennie, hogy egyesítse fájdalmamat az övével a ti megváltástokért. Ott kellett lennie, hogy fogadja az emberi nem Anyjaként való beiktatását. De látnom őt meghalni minden megremegésemre, a legnagyobb fájdalmat okozta nekem. Még az árulás, még annak ismerete, hogy áldozatom sokak számára hasztalan lesz, sem hasonlítható össze ezzel. Pedig ez a két szenvedésem néhány órával ezelőtt oly nagynak látszott számomra, hogy vért izzadtam miattuk. De te láttad, mily nagy volt Mária abban az órában. A szenvedés nem gátolta meg abban, hogy jóval erősebb legyen Juditnál. Az ölt. Őt megölték Gyermekén keresztül. És nem szitkozódott, nem gyűlölt. Imádkozott, szeretett, engedelmeskedett. Mindig az anya volt, egészen addig, hogy gondolt arra, azok között a gyötrelmek között, hogy Jézusának szüksége volt szűzi fátylára, ártatlan teste számára, hogy szemérmességét megvédje. Ő értett ahhoz, hogy ugyanakkor, amikor a mennyei Atya Leánya volt, engedelmeskedjen az Ő rettenetes akaratának abban az órában. 

Nem szitkozódott, nem lázadozott. Sem Isten, sem az emberek ellen. Megbocsátott ezeknek. ,,Legyen''-t mondott Annak. Utána is, hallottad: ,,Atyám, szeretlek, és te szerettél minket!'' Emlékezteti rá magát, és hirdeti, hogy Isten szerette őt, és ő megújítja szeretetének felindítását. Abban az órában! Miután az Atya átdöfte őt, és megfosztotta létezésének értelmétől. Szereti Őt. Nem mondja: ,,Nem szeretlek, mert lesújtottál rám.'' Szereti Őt. És nem saját fájdalma, hanem a Fia által elszenvedett fájdalom sújtja le. Nem kiált fel azért, hogy az ő szívét összetörték, hanem azért kiált fel, hogy az enyémet átdöfték. Ennek okát kérdezi az Atyától, nem saját fájdalmának okát. Kérdezi okát az Atyától, az Ő Fiuk nevében. Ő igazán Isten Jegyese. Ő igazán az, aki Istennel kötött házassága által fogant. Ő tudja, hogy nem emberi érintkezés által szülte meg Gyermekét, hanem egyedül az égből leszállt Láng hatolt be szeplőtelen méhébe, és helyezte el ott az isteni Csírát, az Emberisten Testét, az Istenembert, a világ Megváltóját. Ő tudja, és mint jegyes és anya kérdezi az okát ennek a sebnek. A többinek meg kellett történnie. De ennek, amikor már minden beteljesedett, miért? Szegény Mama! Volt egy miért, amit a te fájdalmadnak nem volt megengedve elolvasni az én sebemet illetőleg. Az volt az ok, hogy az emberek láthassák Isten Szívét. Te láttad azt, Mama. És soha többé nem fogod elfelejteni.

De látod? Mária, annak ellenére, hogy abban a pillanatban nem látja annak a sebnek természetfeletti okait, rögtön arra gondol, hogy az nem ártott nekem, és áldja ezért az Istent. Szegény Mama azzal nem törődik, hogy az a seb neki nagyon fáj. Nekem nem okozott fájdalmat, és ez elég neki, és arra szolgál, hogy áldja Istent, akinek azt felajánlja. Egyedül azt a kis megerősítést kéri, hogy ne haljon meg. Szüksége van rá a születő Egyháznak, aminek Anyjává vált néhány órával ezelőtt. Az Egyháznak, mint egy újszülöttnek, szüksége van a gondozásra és az anyai tejre. Mária megadja azt az Egyháznak, támogatva az apostolokat,
beszélve nekik az Üdvözítőről, imádkozva az Egyházért. De hogyan tudta volna ezt megtenni, ha ezen az estén meghalt volna? Az Egyház, amely még néhány napig Fő nélkül marad köztük, árvává válna, ha Anyja is meghalna. És az árva újszülöttek sorsa mindig bizonytalan. Isten sose hagyja meghallgatás nélkül az igazságos imát, és megvigasztalja gyermekeit, akik bíznak benne. Mária tapasztalja ezt Veronika vigaszában. Ô, a szegény mama, rászegezte szemét az én élettelen arcom képére. Nem tudott ellenállni ennek a látványnak. Többé már nem az Ő Jézusa ez, megöregedve, felduzzadva, lezárt szemmel, amely nem nézi őt, eltorzult ajakkal, amely nem beszél, és nem mosolyog. De íme, egy arc, amely az élő Jézusé. Fájdalmas, megsebzett, de még élő.

Íme, tekintete, amely őt nézi, ajka, amely azt látszik mondani:
,,Mama!'' Íme, mosolya, amely még üdvözli őt.
Ó, Mária! Keresd Jézusodat fájdalmadban! Ő mindig eljön majd, és rád néz, hív téged, rád mosolyog. Megosztjuk majd a fájdalmat, de egyesülve maradunk!
Kis János, János megosztotta Máriával és Jézussal a fájdalmat. Légy mindig olyan, mint János volt. Ebben is. Már mondtam neked. ,,Nem a szemlélődések és diktálások miatt leszel nagy, azok az enyéim. Hanem szereteted miatt. És a legnagyobb szeretet abban áll, hogy részt veszel a szenvedésben.'' Ez módot ad arra, hogy felfogd Isten legkisebb vágyait, és minden akadály ellenére megvalósítsd azokat. Figyeld meg, milyen eleven és finom érzékenységgel viselkedik János csütörtök estétől péntek éjjelig. És azon túl. De figyeljük meg őt
ezekben az órákban. Egy pillanatnyi megijedés. Egy órányi nehézkesség. De, legyőzve az álmosságot az elfogatás izgalmával, és a szeretet felindulásával, jön,
magával vonszolva Pétert, hogy a Mesternek vigasztalása legyen, látva az apostolok Fejét és a Kedvelt apostolt. És utána az Anyára gondol, akinek valamelyik kegyetlen odakiálthatta az elfogatás megtörténtét. És hozzá megy. Ő nem tudja, hogy Mária már átéli Fiának szenvedéseit, és hogy, míg az apostolok aludtak, ő virrasztott és imádkozott, átélve a haláltusát Fiával. János nem tudja.
És hozzá megy, és előkészíti a hírre.

És utána ide-oda jár a ház és a bíróság között, a ház és Heródes királyi palotája között, és a háztól a bíróságig. És ezt tenni, azon a reggelen, átmenve a gyűlölettől megrészegedett tömegen, amikor ruháiról láthatják, hogy galileai, nem kellemes dolog. De támogatja őt a szeretet és ő nem magára gondol, hanem Jézusnak és Anyjának szenvedéseire. Megkövezhették volna azért, hogy a názáreti követője volt. Nem számít. Ő dacol mindennel. A többiek elmenekültek,
elrejtőztek, az okosság és a félelem vezeti őket. Őt a szeretet vezeti, és helyt áll és mutatkozik. Ő tiszta ember. A szeretet virul a tisztaságban. És ha irgalmassága és józan parasztesze arra indítják, hogy távol tartsa Máriát a tömegtől és a bíróságtól -- ő nem tudja, hogy Mária megosztja Fiának minden kínját, lelkileg szenvedve el azokat -- amikor úgy ítéli, hogy itt az ideje, hogy Jézusnak szüksége van az Anyára, és hogy nem szabad tovább Máriát elválasztva tartani a Fiútól, hozzá vezeti őt, támogatja és megvédi.
Mi ez a maroknyi hívő: egy férfi, aki gyenge, fiatal és nincs tekintélye, néhány asszony élén, egy állatias tömeggel szemben? Semmi. Egy kis kupac levél, amelyet a szél szétszórhat. Egy kis bárka a viharos óceánon, amely elsüllyesztheti. Nem számít. Az ő ereje és vitorlája a szeretet. Megy, ezzel felfegyverkezve, és ezzel védi meg az Asszonyt és az asszonyokat mindvégig.
János rendelkezett a részvevő szeretettel, mint senki más a világon, Anyámat kivéve. Ő a feje azoknak, akik szeretik ezt a szeretetet. Ebben a te mestered. Kövesd példáját, amit neked ad a tisztaságban és a szeretetben, és nagy leszel!

Forrás: Valtorta Mária- A Megváltó társai

A sátán is okozhat betegségeket

A sátán okozhat betegségeket

Az Evangéliumban nincs olyan részlet, amely ne lenne kapcsolatban a természetfelettivel. A hamis mai ,,felsőbbrendű emberek'' tagadják, hogy az ördög okozhat testi betegséget. Sok mindent tagadnak a ,,felsőbbrendű'' emberek. Túl sokat. Nem fogják fel, hogy most ők a ,,megszállottak''. Tagadják, hogy természeten kívüli erők okoznak bizonyos betegségeket. Azonban természetes erőkkel nem tudnak megmagyarázni és meggyógyítani bizonyos bajokat. Éppen azért nem tudják, mert bizonyos betegségek gyökere a testen kívül van. A testre nehezednek, de nem attól származnak. Azokon a területeken születnek, ahol a szellem erői tevékenykednek. Két lelki erő létezik: az égi, Istené, és a gonosz, a Sátáné.
Néha Isten betegségeket küld választottjaira. Ezek a betegségek útlevelek Isten Országába. A Sátán még gyakrabban okoz betegségeket, hogy bosszút álljon Istennek egy szolgáján, vagy súlyos büntetésként azoknak a szegény embereknek, akik engedtek megtévesztéseinek. Szegények ezek, rettenetes szegénységgel, mert elvesztették az igazi gazdagságot a kegyelemét, amely Isten gyermekeivé és örököseivé tesz titeket.

Ilyen esetekben hatástalanok az emberi ellenszerek. Csak Isten ujja törli el a nyomorúságot okozó határozatot, és írja alá a megszabadítás döntését. Az, aki megszabadult, meggyógyul a ,,megszállottságtól'', ha megszállott volt. Az, aki megszabadult, belép az égbe, ha betegsége Istentől volt.
De a testi betegségeken kívül vannak lelki betegségek is. Ezek a Gonosz művei. Ezek meggörnyesztenek titeket, rángatódzás, habzó száj, az érzékek és beszéd eltompulása, erkölcsi eltévelyedések a jelei, amelyek rosszabbak a testi betegségeknél, mert a lelket görnyesztik és tompítják el. Én meg tudom ezeket gyógyítani. Egyedül én. A lélek, amely felszabadul a befolyástól, amely meggörnyedve tartotta, felegyenesedik és dicsőíti az Urat, mint az Evangélium asszonya.Te tapasztalod ezt. Tested elhal, és te érzed. De mily szabadnak és erősnek érzed magadat, mert Mestered meggyógyított téged! Egy erőteljes és békés uralom hatolt be lelkedbe. Úgy érzed, hogy a láncok, összetörve, lábad elé estek. Most azt mondom neked: ,,Kövess engem'' Kövess új lelkületeddel, és többé ne vétkezzél, hogy a Sátán ne tudja kivetni rád hálóját. Ha közelről követsz engem, ő nem tud ártani neked, mert aki engem követ, az nem vétkezik, és nem vétkezve nem szolgál annak, aki titeket ellenségeimmé akar tenni.

Jézus a kísértésekről

A kísértés nem bűn

Nem kell azon csodálkoznia a léleknek, hogy kísértéseket tapasztal. A kísértés annál erősebb, minél inkább előrehaladt a lélek az én utamon. A Sátán irigy és ravasz. Azért latba veti értelmét ott; ahol több erőre van szükség ahhoz, hogy elszakítson egy lelket az égtől. A világias embernek, aki a testért él, nincs szüksége a kísértésre. A Sátán tudja, hogy az már magától is azon dolgozik, hogy megölje lelkét, és hagyja, tegye meg azt. De a lélek, aki Istené akar lenni, magára vonja a Sátán teljes haragját. A lelkeknek azonban nem kell remegniük, nem kell lehangoltaknak lenniük. Az, hogy kísértéseket állnak ki, nem bűn. Bűn, ha engednek a kísértéseknek. Vannak nagy kísértések. Azokra az igaz lelkek azonnal védekezéssel válaszolnak. De vannak kis kísértések, amelyek észrevétlenül elbuktathatnak titeket. Ezek az Ellenség kifinomult fegyverei. Ezeket akkor használja, amikor látja, hogy a lélek éber és figyel a nagy kísértésekre. Akkor a Sátán mellőzi a nagy eszközöket, és ezekhez folyamodik, amelyek oly finomak, hogy bármely oldalról belétek tudnak hatolni.

Miért engedem meg ezt? Hol lenne az érdem, ha nem lenne küzdelem? Az enyéimnek mondhatnátok-e magatokat, ha nem innátok az én kelyhemből? Mit gondoltok? Azt, hogy az én kelyhem csak a szenvedésből állt? Nem, emberek, akik szerettek engem. Krisztus -- Ő mondja ezt nektek, hogy felbátorítson titeket -- előttetek tapasztalta meg a kísértést.
Azt hiszitek, hogy ez csak a pusztában történt? Nem. Akkor a nagy eszközökkel legyőztem a Sátánt. Ezeket szembe állítottam az ő nagy kísértéseivel. De igazán mondom nektek, hogy én, a Krisztus, más alkalmakkor is kísértéseket szenvedtem. Az evangélium nem beszél erről. De beszél róla a Kedves (János): ,,Ha el kellene mondanunk az összes csodát, amit Jézus művelt, a föld nem lenne képes befogadni a könyveket.''
Fontoljátok meg ezt, kedves tanítványok! Hányszor kísértette a Sátán az Emberfiát, hogy meggyőzze Őt arról, tegyen le a jó hír hirdetéséről! Mit tudtok ti az állandó vándorlásban kifáradt test kimerüléséről, az állandó hithirdetésről, a lélek fáradtságáról, amikor látta és érezte, hogy körülveszi az ellenség, és a lelkek, csak kíváncsiságból, vagy emberi haszon reményében követik Őt? Az egyedüllét pillanataiban a Kísértő hányszor körülvett engem, hogy elcsüggesszen! És a Getszemániban töltött éjjelen, nem gondoljátok, mily kifinomult ravaszsággal igyekezett megnyerni az utolsó ütközetet az emberi nem
Megváltója és a pokol között?
Az emberi értelem nem képes megismerni ezt és behatolni az isteni és az ördögi között lefolyt küzdelem titkába. Csak én, aki átéltem azt, ismerem, és azért mondom nektek, hogy én ott vagyok, ahol valaki szenved a Jóért. Ott vagyok, ahol egy ember folytatja az én művemet. Ott vagyok, ahol egy kis Krisztus van. Ott vagyok, ahol beteljesül az áldozat. És mondom nektek, lelkek, akik engeszteltek mindenkiért, mondom nektek: Ne féljetek! Mindvégig veletek vagyok. Én, a Krisztus, legyőztem a világot, a halált és az ördögöt vérem árán. De nektek adom, engesztelô áldozatok, véremet, Lucifer mérge ellen.

Forrás: Valtorta Mária- A Megváltó társai

Miért nyilatkoztatta mindezt Jézus?

A nagy Jézus-életrajz végén Jézus megjelöli azt a hét okot, ami Őt arra bírta, hogy ilyen részletes kinyilatkoztatást adjon saját életéről. A 2. 4. és 5. ok Máriával is kapcsolatban van:
2. ok: Hogy a papokban és a hívekben ismét felébresszem a szeretetet az Evangélium és mindaz iránt, ami Krisztussal van kapcsolatban. Mindenekelőtt, hogy megújítsam a szeretetet Anyám iránt, akinek imája a világ üdvösségének a titka. Ő, az én Anyám az átkozott sárkány Legyőzője. Növeljétek erejét azzal, hogy megújítjátok szereteteteket ő iránta, és megújítjátok a hitet és a szeretetet az őt illető dolgok iránt. Mária adta a világnak az Üdvözítőt. A világ tőle nyeri majd el az üdvösségét.

4. ok: Hogy az Emberfiának és Máriának az alakját az igazságnak megfelelően mutassam be. Mi húsból és vérből való gyermekei vagyunk Ádámnak, de a bűntelen Ádámnak. Amilyenek mi vagyunk, olyanoknak kellett volna lenniük az embereknek, ha ősszüleik nem alacsonyították volna le tökéletes emberségüket. Az ember, lelke szerint Isten képe és hasonlatossága. Érzékei tökéletesek voltak, azaz alá voltak vetve az értelemnek. Ez vonatkozik mind erkölcsi, mind testi érzékeire. Teljes és tökéletes volt a szeretetük, a férfit nem érzékiesség, hanem csak lelki szeretet töltötte el a nő iránt, teljesen és tökéletesen szerette a Szeretett Fiút is. Évának is így kellett volna szeretnie, amint Mária tette. Mária a tökéletes hívő teljes hevével szeretett, tudta, hogy Fia nem jelképesen, hanem igazán Isten Fia. Azok, akik túlságosan gyengédnek találják Mária szeretetét Jézus iránt, azt mondom, fontolják meg, ki volt Mária. Ő volt a bűntelen Asszony, és azért szeretete teljesen tiszta volt Isten iránt, szülei iránt, jegyese iránt, Fia iránt, felebarátja iránt. Fontolják meg, mit látott Anyám bennem azon kívül, hogy méhének Fiát látta. Végül fontolják meg Mária nemzetiségét. A zsidók közül, keletről származott, nagyon távol a jelenlegi időktől. Azért ezek megmagyarázzák szeretetének bőséges szavakba öntését, amely számotokra túlzásnak tűnhet. A keleti és zsidó stílus eleven, és még a köznyelvben is pompás.
Tanúskodnak erről mindazok az írások, amelyeket ebben az időben ez a népfaj készített, és a keleti stílus még ma sem sokat változott. Azt kívánnátok, hogy mivel nektek húsz évszázaddal később, amikor az élet elfajulása annyira megölte a szeretetet, meg kell vizsgálnotok ezeket az oldalakat, én egy olyan názáreti Máriát adjak nektek, amilyen a ti időtök kiszáradt és felületes asszonya? Mária az, aki, és nem változik át Izrael kedves, tiszta szeretetteljes leánya, Isten Jegyese, Isten Szűz Anyja a ti időtöknek egy végletesen, betegesen felmagasztalt
vagy jéghidegen önző asszonyává. Azoknak, akik túlságosan szerelmesnek ítélik Jézus szeretetét Mária iránt, azt mondom, hogy fontolják meg: Jézusban Isten volt, és az Egy és Hármas Isten vigasztalására szolgált, hogy Máriát szerette. Ő kárpótolta Istent az egész emberi nem által okozott fájdalomért, eszköze volt annak, hogy Isten visszatérhessen és megdicsőüljön Teremtményében, aki polgárokat ad Mennyországa számára. És végül fontolják meg, hogy minden szeretet csak akkor válik bűnössé, amikor rendetlen, azaz, amikor ellenkezik Isten akaratával és a megvalósítandó feladattal.

Fontoljátok meg ezek után: Ilyen volt Mária szeretete? Ilyen volt az én szeretetem? Önző szeretetből visszatartottam én őt attól, hogy teljesítse mindenben Isten akaratát? Anyám iránti rendetlen szeretetből talán megtagadtam küldetésemet? Nem! Mindkettőnk szeretetének csak egy vágya volt, hogy teljesítsük Isten akaratát a világ üdvösségéért. És minden Istenhozzádban, amelyet az Anya mondott Fiának és a Fiú Anyjának, az Anya átadta Fiát a nyilvános tanítás keresztjének és a Kálvária Keresztjének, a Fiú átadta az Anyát az egyedüllétnek és a szenvedésnek, hogy Társmegváltóvá legyen, anélkül, hogy számításba vettük volna emberi mivoltunkat, amely érezte, hogy szívünk megszakad, összetöri a fájdalom. Ez gyengeség talán? Érzelmesség? Ez a tökéletes szeretet, emberek, akik nem tudtok szeretni, és akik többé nem értitek meg a szeretetet és annak szavát! És ennek a Műnek az is célja, hogy megvilágosítsa azokat a pontokat, amelyek a különféle körülmények összejátszása folytán homályban maradnak, és így sötét pontok az evangéliumi kép fényében, pontok, amelyek töréseknek látszanak, kibogozhatatlan pontok. Ezek megoldására megadja a kulcsot, hogy bizonyos eseteket pontosan megértsenek. Néha erőteljesnek kellett lennem ellentétben állandó bocsánatra
buzdításommal, szelídségemmel és alázatosságommal bizonyos makacsul megmerevedett egyénekkel és megtéríthetetlen ellenfeleimmel. Jegyezzétek meg mindnyájan, hogy Isten, miután teljesen érvényesítette irgalmasságát, tud ,,Elég!'' kiáltással véget vetni annak, hogy visszaéljenek nagylelkűségével és kísértésével, hogy így megdicsőítse Önmagát. Istennel nem lehet gúnyolódni! Régi és bölcs mondás ez.
5. ok: Meg akartam pontosan ismertetni hosszú szenvedésem bonyolultságát és tartamát. Ez a szenvedés a kegyetlen kereszthalállal néhány óra alatt befejeződött, de naponta emésztett engem évtizedeken keresztül, mindig növekedve, és az én szenvedésemmel együtt növekedett Anyámé is, akinek ugyanakkor tőr járta át a szívét. Ez az ismeret arra ösztönöz, hogy jobban szeressetek minket.

Forrás: Valtorta Mária- Mária élete