A föld oltára

Egy pásztor felesége meghalt, és ezért magával vitte három kisgyermekét -- a legkisebb kb. hároméves volt -- a hegyekbe, ahol nyáját őrizte. Egy éjjel azonban a pásztor is meghalt, s a rablók, akik éppen másnap ütöttek rajt a nyájon, csak a három kis árvát találták ott egy szintén árva tízéves pásztorbojtárral. Jézus találkozott később a rablókkal, és rábeszélte őket, hogy adják át neki a három kis árvát, a negyedik gyermeket pedig adják át a három árva rokonainak, akiket értesítsenek a három árva hollétéről, hogy értük jöhessenek. Péter nagyon megszánta a három kis árvát, és felsóhajtott:

-- Ah! Mennyi nyomorúság! Íme, az, hogy mi szenvedünk igazságos, de az ártatlanok!...

-- Bűnt követsz el, Péter. Te szemrehányást teszel Istennek! -- jegyzi meg a kerióti Júdás.

-- Bűnös vagyok. De nem teszek szemrehányást Istennek. Csak azt mondom... Mester, miért kell szenvedniük a kisgyermekeknek? Ők nem vétkeztek.

-- Mindnyájan bűnösök, legalábbis az eredeti bűn miatt -- mondja a kerióti.

Péter nem felel neki. Jézustól várja a megoldást. És Jézus, aki közben álomba ringatta a legkisebbet, válaszol neki:

-- Simon, a szenvedés a bűn következménye.

-- Rendben van. Akkor... miután te elvetted a bűnt a kisgyermekek nem szenvednek többé.

-- Még szenvedni fognak. Ne ütközz meg ezen, Simon! Szenvedés és halál mindig lesz a földön. A legtisztábbak is szenvednek, és szenvedni fognak. Sőt ők lesznek azok, akik mindenkiért szenvednek. Istennek kedves áldozatok.

-- De miért? Nem értem...

-- Sok dolog van a földön, amit nem értenek meg az emberek. Tudjátok legalább hinni, hogy a tökéletes Szeretet által kívánt dolgok ezek. És amikor a helyreállított kegyelem megérteti a legszentebbekkel a rejtett igazságokat, akkor meglátják majd, hogy éppen a legszentebbek akarnak áldozatokká válni, mert megértik a szenvedés hatalmát...

Másnap éjjel Péter hosszasan elbeszélget Jézussal. Ismét előhozakodik nehézségével:

--Én tökfejű vagyok, és tudom ezt, sőt szégyenkezés nélkül bevallom. És ha csak rólam volna szó, nem lenne nagyon szükséges számomra, hogy tudjam, mert azt gondolom, hogy a tudásnál többet ér az, hogy szeretlek, követlek és szolgállak téged teljes szívemből. De te ide és oda küldesz engem. És az emberek kérdéseket adnak fel nekem, és válaszolnom kell rájuk. Úgy gondolom, hogy amit én kérdezek tőled, azt mások is kérdezhetik tőlem. Mert az emberek ugyanúgy gondolkoznak, mint én.

Te azt mondtad tegnap, hogy mindig az ártatlanok és a szentek szenvednek majd, és ők lesznek azok, akik mindenkiért szenvednek. Ezt nehezen tudom felfogni még akkor is, ha azt mondod, hogy ők kívánják majd ezt. És azt gondolom, hogy amit én nehezen fogok fel, azt mások is nehezen fogják fel. Ha megkérdeznek erről engem, mit válaszoljak nekik?

Első utamon egy anya azt mondta nekem: ,,Nem volt igazságos, hogy kisleányom meghalt oly nagy fájdalmak között, mert ő jó volt és ártatlan.'' És én, nem tudva, mit mondjak, Jób szavaival válaszoltam neki: ,,Az Úr adta. Az Úr elvette. Legyen áldott az Úr neve!'' De ez

engem sem győzött meg. És őt sem. Szeretném tudni, mit mondjak máskor...

-- Helyes. Idehallgass! Igazságtalanságnak, nagy igazságtalanságnak tűnik, hogy a legjobbak szenvednek mindenkiért. De mondd meg nekem, Simon, mi a Föld? Az egész Föld?

-- A föld? Nagy terület, a legnagyobb, ami porból, vízből és sziklákból áll, növényekkel, állatokkal és emberekkel.

-- És mi még?

-- Ez elég... Hacsak azt nem akarod, hogy a büntetés és számkivetés helyének nevezzem.

-- A Föld oltár, Simon. Hatalmas oltár. Teremtője állandó dicséretére szolgáló oltárnak kellett volna lennie. De a föld tele van bűnnel. Azért az állandó engesztelés oltárának kell lennie, áldozati oltárnak, amelyen égnek az áldozatok. A Földnek, mint a teremtett világban szétszórt más világoknak, zsoltárokat kellene énekelnie Istennek, aki alkotta. 

Nézd! -- Jézus kinyitja az ablaktáblákat, és az ablakon beárad a friss éjszakai levegő, behallatszik a hegyipatak csobogása, besüt a hold és látszik a csillagokkal teletűzdelt ég. -- Nézd ezeket a csillagokat! Ezek énekelnek fény-hangjukkal és az égbolt végtelen terén

való mozgásukkal, Istent dicsőítve. (Célzás a 19. zsoltár 2. versére és Dániel 3,57-90-re.) Évezredek óta tart énekük, amely felszáll az ég kék mezőiben Istenhez. A csillagokat, üstökösöket, napokat és bolygókat csillaglényeknek gondolhatjuk, amelyek mint csillag-papok, leviták, szüzek és hívek a végtelen templomban a Teremtő dicséretét zengik

kötelességszerűen.

Hallgasd csak, Simon! Halld a szél susogását az ágak között és a víz csobogását az éjszakában! A Föld is énekel, akárcsak az ég, a szelekkel, a vízzel, a madarak és állatok hangjával. De ha az ég számára elég az azt benépesítő csillagok ragyogó dicsérete, a földön lévő templomnak nem elég a szelek, víz és az állatok éneke. Mert azon nemcsak szelek, víz és állatok vannak, amelyek anélkül, hogy tudnának róla, Isten dicséretét éneklik, hanem azon van az ember is: a tökéletes teremtmény mindnyájuk fölött, ami csak él a világon. Az ember meg van áldva az anyaggal, mint az állatok, ásványok és a növények, és szellemmel, mint az ég angyalai. Akárcsak az angyalok, ő is arra van rendeltetve, hogy ha hűséges marad a próbára tételben, megismerje és birtokolja Istent, először a kegyelem révén, később pedig a Paradicsomban. Az embernek, minden állapot összfoglalatjának a küldetése, amellyel (az angyalokon kívül) más teremtmények nem

rendelkeznek; és amelynek többnek kellene lenni számára, mint kötelesség, örömmel kellene eltöltenie őt: Istent szeretni. Tudatosan és szabad akarattal szeretetteljesen tisztelnie kellene Istent és viszonozni szeretetét, melyet az emberek iránt tanúsított, amikor életet és az életen felül az Eget ajándékozta neki.

Tudatosan tisztelni és szeretni. Fontold meg, Simon! Milyen előnye származik Istennek a teremtésből? Mi haszna van belőle? Semmi. A teremtmények nem teszik nagyobbá, szentebbé, vagy gazdagabbá Istent. Ő végtelen. Az lenne akkor is, ha semmit sem teremtett volna. De a Szeretet Istene szeretetre vágyódott. És teremtett, hogy szeressék. A teremtmény egyedül szeretetét adhatja Istennek, és ez a szeretet, amely csak az angyalokban és az emberekben nyilatkozik meg tudatosan és szabadon, ez megdicsőíti Istent, megörvendezteti az angyalokat, és vallásossá teszi az embereket. Azon a napon, amelyen a Föld nagy oltárán elhallgatna a szeretet dicsérete és esdeklése, a Föld megszűnne létezni. Mert ha kialudna a szeretet, akkor kihalna az engesztelés, és Isten haragja megsemmisítené a földi poklot, amellyé a Föld válna. A Földnek tehát szeretnie kell, hogy létezzék. És még valami: a Földnek kell a templomnak lennie, amely az emberek értelmével szeret és imádkozik. De a Templomban, minden templomban, milyen áldozatokat ajánlanak fel? A tiszta, makulátlan, hibátlan áldozatokat. Csak ezek kedvesek az Úr előtt. Ezek és az első termékek, elsőszülöttek. Mert a családatyának a legjobb dolgokat adják, és Isten az emberiség családjának az Atyja. Neki kell adni minden dolog első termékét és a választott dolgokat.

De mondottam, hogy a Földnek kettős áldozatot kell hoznia: a dicséretét és az engesztelését. Mert az emberiség, amely azt benépesíti vétkezett az ősszülőkben, és állandóan vétkezik hozzácsatolva az ő bűnükhöz a szeretetlenséget Isten iránt és az ezernyi ragaszkodást a világ, a test és a Sátán hangjához. Bűnös, bűnös emberiség, amely

hasonló Istenhez, részesült az értelemben és az isteni segítségben, és mégis mindinkább vétkezik! A csillagok engedelmeskednek, a növények engedelmeskednek, az elemek engedelmeskednek, az állatok engedelmeskednek, és amint tudják, dicsérik az Urat. Az emberek nem engedelmeskednek, és nem dicsérik eléggé az Urat. Íme, ezért van szükség az áldozati lelkekre, akik szeretnek és engesztelnek mindenki helyett. Az ártatlan és tudatlan gyermekek fizetnek a szenvedés keserű büntetésével azokért, akik csak vétkezni tudnak. A szentek önként áldozzák fel magukat mindenkiért.

Rövidesen -- egy év vagy egy évszázad mindig ,,rövid'' az örökkévalósághoz mérve -- nem mutatnak be többé más áldozati adományokat a föld nagy Templomának oltárán, mint ezeket az áldozati lelkeket, akik állandó önfeláldozásban emésztődnek fel: áldozatok, egyesülve a tökéletes Áldozattal. Ne félj, Simon. Nem azt mondom, hogy

Moloh, Baál és Asztartesz áldozatához hasonlót hozok be. Maguk az emberek fognak feláldozni minket. Érted? Feláldoznak minket, és mi örömmel megyünk a halálba, hogy mindenki helyett engeszteljünk és szeressünk. És utána eljönnek majd az idők, amelyekben az emberek nem áldozzák fel többé az embereket. De mindig lesznek tiszta áldozati

lelkek, akiket a szeretet a Nagy Áldozattal együtt felemészt a folytonos Áldozatban. Isten szeretetéről és az Isten iránti szeretetről beszélek. Valóban, ők lesznek a jövő idő és a jövendőbeli Templom áldozatai. Nem bárányok és kecskék, borjak és galambok, hanem a szív áldozatai azok, amik kedvesek Isten előtt. Dávid előre látta ezt. És az

új időben, a szellem és a szeretet idejében csak ez az áldozat lesz kedves Isten előtt.

Fontold meg, Simon, hogy ha Istennek meg kellett testesülnie azért, hogy kiengesztelje az isteni Igazságosságot a nagy Bűnért, az emberek sok bűnéért, akkor az igazság idejében csak az emberi lelkek áldozatai lesznek képesek kiengesztelni az Urat. Te arra gondolsz: ,,De akkor Ő, a Magasságbeli, miért rendelte el az állatok ivadékainak és a növények

gyümölcseinek áldozatát?'' Megmondom neked. Azért, mert az én eljövetelem előtt az ember szennyes áldozat volt, és azért, mert nem ismerte a Szeretetet. Most megismeri majd. És az ember, aki megismeri majd a Szeretetet -- mert én megadom neki a kegyelmet, amely által az ember megismeri a Szeretetet -- felébred közönyösségéből,

visszaemlékezik, felfogja, éli azt, és önmagát teszi a kecskék és a bárányok helyébe. A szeretet és engesztelés áldozata lesz, követve az Isten Bárányát, az ő Mesterét és Megváltóját. A szenvedés, amely eddig büntetés volt, tökéletes szeretetté változik át. Boldogok azok, akik tökéletes szeretettel karolják át.

-- De a kisgyermekek...

-- Azt akarod mondani, azok, akik még nem tudják feláldozni magukat... De tudod-e te, mikor beszél Isten bennük? Isten nyelve szellemi nyelv. A lélek megérti azt, és a léleknek nincs életkora. Sőt, mondom neked, hogy a kisgyermek lelke, mivel nincs benne gonoszság, jobban képes megérteni Istent, mint a felnőtt öreg bűnösé. Mondom neked, Simon, te megéled még, hogy látni fogod, amint sok kisded tanítja majd a felnőtteket, és még téged is a hősies szeretet bölcsességére. De azokban a kisdedekben, akik természetes okokból halnak meg, Isten működik közvetlenül, egy oly magasfokú szeretet révén, hogy azt nem tudom megmagyarázni neked. Bevezeti őket a bölcsességbe, ami meg van írva az Élet könyveiben, és amit csak az égben fognak olvasni a boldogok. Azt mondom, olvasni, de igazában elég lesz ránézni Istenre, hogy megismerjék nemcsak Istent, hanem az Ő

végtelen bölcsességét is...

-- Még egy dolgot szeretnék kérdezni, Mester. Helyes-e, ha azt mondom valakinek, aki szenved, hogy a szenvedés nem büntetés, hanem egy... kegyelem, egy olyan dolog,... mint a mi hivatásunk, szép, de fáradságos is, szép akkor is, ha valakinek csúnyának és szomorúnak tűnik?

-- Mondhatod ezt, Simon. Ez az igazság. A szenvedés nem büntetés, amikor azt helyesen tudják fogadni és felhasználni. A szenvedés olyan, mint a papság, Simon. Papság, amely mindenki számára lehetséges. Papság, amely nagy hatalmat ad Isten szíve felett. És nagy érdem. A bűnnel született meg, (vö. Ter 3) de engesztelni tudja az Igazságosságot. Mert Isten jóra tudja használni akkor is, ha a Gyűlölet azért hozta létre, hogy fájdalmat okozzon vele. Én nem akartam más eszközt használni a Bűn megsemmisítésére. Mert nincs ennél nagyobb eszköz.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek