A király kincstára

Jézust a hegyvidéki Emmauszban nagyon sok gyermek veszi körül. Csodálatos Jézus vonzóereje a gyermekekre. Bárhol jár is, akár ismerik ott, akár nem, a gyermekek azonnal körülveszik és nagyon boldogok, amikor kedvesen megsimogatja őket. Jézus leül közéjük, s ők átölelik, vállára hajtják fejüket, köpenye alá bújnak, mint a kiscsibék a kotlós szárnya alá. A felnőttek el akarják távolítani őket, de Jézus nem engedi:

-- Hagyjátok őket! Nem terhesek számomra! Sosem a gyermekek azok, akik terhesek számomra és fájdalmat okoznak nekem!

A gyermekeknek pedig odasúgja:

-- Legyetek jók, csendesek, csendesek, akkor nem küldenek el titeket, és mi továbbra is együtt maradunk.

-- És elmondasz nekünk egy szép példabeszédet? -- kérdezi tőle a legbátrabb.

-- Igen. Mindnyájatoknak. Utána beszélek szüleitekhez. Hallgassátok! Ami a kicsinyeknek szól, szól a felnőtteknek is.

Egy nagy király egy napon magához hívott egy embert és azt mondta neki: ,,Tudom, hogy te jutalmat érdemelsz, mert bölcs vagy és becsületet szerzel városodnak munkáddal és tudásoddal. Rendben van, én nem adok neked ezt vagy azt, hanem elviszlek kincstáramba, és te választod majd ki, amit akarsz, és én neked adom. Így megítélem, hogy valóban olyan vagy-e, mint amilyennek mondanak. Ugyanakkor a király kinézett erkélyéről a palotája előtt lévő térre, és látott ott egy szegényes ruhába öltözött gyermeket, aki talán árva vagy koldus volt. Odafordult szolgáihoz, és azt mondta nekik:

,,Menjetek el ezért a gyermekért, és hozzátok ide!''

A szolgák elmentek, és visszatértek a remegő gyermekkel a királyhoz. Az udvar előkelőségei azt mondták a gyereknek: ,,Hajolj meg és üdvözöld, mondván: >>Tisztelet és dicsőség neked, királyom! Térdet hajtok előtted, hatalmas, akit a föld magasztal, mint a

legnagyobbat<<''. A gyermek azonban: nem akarta meghajolva üdvözölni őt. Az előkelők megütközve csóválták fejüket, és durván azt mondták:

,,Ó, király, ez a gyerek faragatlan és piszkos. Szégyent hoz palotádra. Engedd, hogy kidobjuk oda, az út közepére. Ha vágyakozol arra, hogy egy gyermek legyen melletted, elmegyünk és keresünk egyet a város gazdagjai közül, ha nem kívánod a mieinket, és idehozzuk neked. De ne tartsd itt ezt a faragatlant, aki még üdvözölni sem tud téged!...''

A gazdag és bölcs ember, aki előzőleg megalázta magát és százszor is mélyen, szolgai módon meghajolt, mintha valami oltár előtt lett volna, azt mondta: ,,Előkelőid helyesen beszélnek. Koronád méltósága érdekében meg kell akadályoznod, hogy valaki ne adja meg szent személyednek a tiszteletet, amely kijár neki'', és e szavakkal megint leborult egészen annyira, hogy megcsókolta a király lábát.

De a király azt mondta: ,,Nem. Én ezt a gyermeket akarom. És nem csak ennyit akarok, hanem el akarom vezetni őt is kincstáramba, hogy kiválassza, amit akar, és neki adom. Talán nem megengedett számomra, mivel király vagyok, hogy boldoggá tegyek egy szegény gyermeket? Talán nem az én alattvalóm-e ő is, mint ti mindnyájan? Talán vétek számára,

hogy szerencsétlen? Nem! Becsületemre mondom, legalább egyszer megelégedetté akarom tenni. Jöjj, gyermek, ne félj tőlem!'' És kezét nyújtotta a gyermeknek, amit az egyszerűen elfogadott, és önként megcsókolt. A király elmosolyodott. És az előkelőségek két sora között, akik tisztelettel meghajoltak, a bíborszínű, aranyos virágokkal díszített szőnyegen elindult a kincstár felé. Jobboldalán ment a gazdag bölcs, balján a tudatlan és szegény gyermek. A királyi palást nagy ellentétben volt a szétfeslett kis ruhával és a mezítlábas szegény gyerekkel.

Beléptek a kincstárba, amelyet két udvari előkelőség nyitott ki számukra. Magas, kerek terem volt, ablakok nélkül. De világosság áradt mennyezetéről, amely egy hatalmas csillámlemezből állott. Szelíd fény volt ez, amely azonban megcsillogtatta a páncélszekrények aranyveretét és a sok tekercs bíborszalagját a magas és díszes polcokon. Pompás könyvtekercsek, értékes rudakon, ragyogó kövekkel ékesített csattokkal és címerekkel. Ritka dolgok, amelyek csak egy királynak lehetnek birtokában. És, elhanyagolva, egy dísztelen, sötét, alacsony polcon, egy kis tekercs, fehér farúdra csavarva, összekötve egy durva madzaggal, porosan, mint amivel nem törődnek.

A király a falakra mutatva ezt mondta: ,,Íme, itt van a föld minden kincse, és más, a földieknél is nagyobb kincsek. Mert itt van az emberi szellem minden műve, és vannak itt olyan művek is, amelyek emberfeletti forrásokból jönnek. Menjetek, vegyétek el azt, amit akartok.'' És ő megállt a terem közepén, karbatett kézzel, és figyelt. A gazdag és bölcs ember először a páncélszekrényekhez ment, és mind lázasabb vággyal emelte fel a takarókat. Aranyrudak, aranypénzek, ezüst, gyöngyök, zafírok, rubinok, smaragdok, opálok... csillogtak minden ládából... Csodálkozva kiáltott fel, valahányszor belenézett

valamelyikbe... És utána odament az állványokhoz, elolvasta a könyvtekercsek címeit, újból csodálkozva kiáltott fel mindegyiknél. Végül lelkesen a királyhoz fordult és azt mondta: ,,De hisz neked páratlan kincseid vannak, és a drágakövek értéke azonos a

könyvtekercsekével, és a könyvtekercseké azokéval! Igazán szabadon választhatok?''

,,Amint mondtam. Mintha minden hozzád tartozna.''

Az ember arccal a földre borult és azt mondta: ,,Imádlak, nagy király!'' És felállt, odasietett először a kincsesládákhoz, majd az állványokhoz, kivette ebből és abból a legjobbat, amit látott.

A király mosolygott magában, amikor látta milyen lázasan fut az ember ládától ládáig. Ismét mosolygott, amikor az a földre vetette magát és imádta őt. Harmadszor is mosolygott, amikor látta, hogy mily sóvárogva és rendszeresen válogatott a drágakövek és könyvek közül.

Utána a gyermekhez fordult, aki mellette maradt. Megkérdezte tőle:

,,És te nem mégy válogatni a szép kövek és értékes könyvtekercsek között?''

A gyermek csak fejének rázásával mondta; nem.

,,És miért nem?''

,,Mert a könyvtekercseket nem tudom elolvasni, és a köveknek nem ismerem az értékét. Számomra csak kövek, semmi mások.''

,,De gazdaggá tennének téged...''

,,Nincs apám, sem anyám, sem testvérem. Mit használna nekem, ha kinccsel keblemben mennék menedékhelyemre?''

,,De ezen vehetnél egy házat...''

,,Ott mindig egyedül lennék.''

,,Ruhákat...''

,,Mindig fáznék, mert hiányozna szüleim szeretete''

,,Ételeket...''

,,De nem töltekezhetnék mamám csókjaival, s nem tudnám azt megvásárolni semmiféle kinccsel sem.''

,,Elmehetnél a mesterekhez és megtanulhatnál olvasni...''

,,Ez már jobban tetszene nekem. De utána mit olvasnék?''

,,A költők, bölcselők, bölcsek műveit... régi beszédeket és a népek történetét.''

,,Hasztalan dolgok, hiúságok vagy a múlthoz tartozók... Nem érdemes.''

,,Milyen ostoba gyerek!'' -- kiáltott fel az ember, akinek karja már tele volt könyvtekercsekkel, és öve és köntösének melle dagadt a drágakövektől.

A király megint elmosolyodott magában. És fogta a gyermeket, karjába vette és odavitte a kincsesládákhoz, belemerítette kezét a gyöngyökbe, rubinokba, topázokba, ametisztekbe, s hagyta, hogy azok ragyogó esőként hulljanak vissza. Így kísértette, hogy vegyen belőlük.

,,Nem, király, nem akarom. Szeretnék egy más dolgot.''

A király odavitte őt az állványokhoz és elolvasott néhány versszakot a költőkből, néhány történetet a hősök életéből, az országok leírását.

,,Ó, olvasni sokkal szebb. De nem ezeket szeretném...''

,,Akkor mit? Mondd meg, és neked adom, gyermekem.''

,,Ó, nem hiszem, király, hogy meg tudod tenni, hatalmad ellenére. Nem idelenn van az....''

,,Ah, nem földi műveket akarsz! Íme akkor: itt vannak az Isten által az Ő szolgáinak diktált művek. Hallgasd!'' -- és felolvasott neki a sugalmazott lapokból.

,,Ez sokkal szebb! De ahhoz, hogy megértsem, előbb jól kellene ismernem Isten nyelvét. Nincs egy könyv, amely azt tanítja, amely megérteti, kicsoda Isten?''

A király elcsodálkozott, és többé nem mosolygott, hanem szívére szorította a gyermeket.

A férfi azonban gúnyosan felnevetett, és megjegyezte: ,,Még a legbölcsebbek sem tudják, ki az Isten, és te, tudatlan gyermek akarod azt megtudni? Ha akarod, gazdagodj meg azzal!...''

A király szigorúan nézett rá, miközben a kisgyerek válaszolt neki:

,,Én nem keresem a gazdagságot, a szeretetet keresem, és egyszer azt mondták nekem, hogy Isten a Szeretet.''

A király odavitte őt a dísztelen állványhoz, amelyen a kis tekercs volt, madzaggal átkötve és porosan. Felvette, kigöngyölte, és elolvasta az első sort: ,,Aki kicsiny, jöjjön hozzám, és én, Isten, megtanítom őt a szeretet tudományára.'' -- Ez van ebben a könyvben, és én...''

,,Ó, ezt akarom! És megismerem Istent, és mindenem meglesz, ha Őt birtokolom. Add nekem ezt a tekercset, ó, király, és boldog leszek!''

,,De ennek semmi értéke sincs! Ez a gyerek valóban ostoba! Nem tud olvasni, és egy könyvet választ! Nem bölcs, és nem akarja, hogy tanítsák. Nyomorúságban él, és nem vesz a kincsekből.''

,,Erőlködni fogok azon, hogy birtokoljam a szeretetet, és ez a könyv megtanít rá. Légy áldott, király, mert megadod nekem, hogy többé ne érezzem magamat árvának és szegénynek!''

,,Legalább imádd őt, amint én tettem, ha azt hiszed, hogy őáltala oly boldoggá lettél!''

,,Én nem imádom az embert, csak Istent, aki őt annyira jónak alkotta.''

,,Ez a gyermek az igazi bölcs országomban, ó ember, aki nem érdemled meg, hogy bölcs hírében állj. Te megrészegültél a gőgtől és a kapzsiságtól, s addig mentél, hogy a teremtményt imádtad ahelyett, hogy a Teremtőnek ajánlottad volna fel azt. És azért tetted ezt, mert a teremtmény köveket és emberi műveket adott neked. És nem gondoltál

arra, hogy Isten teremtette a köveket, amelyek most a tieid, s előzőleg az enyéim voltak. És Isten adta az embernek az értelmet, amelynek művei a ritka könyvtekercsek az ember gondolataival. Ez a kisgyermek, aki éhezik és fázik, aki egyedül van, akit mindenféle szenvedés sújt, menthető lett volna, ha megrészegedett volna a kincsek előtt. Íme, ő

helyesen hálálkodik Istennek azért, hogy jó szívet adott nekem. Ő csak az egyetlen szükséges dolgot keresi: hogy szeresse Istent, megismerje a szeretetet, hogy igazán gazdaggá legyen mind itt, mind a másvilágon.

Ember: megígértem neked, hogy tied lesz mindaz, amit választasz. A király szava szent. Menj hát köveiddel és tekercseiddel: a sokszínű kövecskékkel és... az emberi gondolat szalmájával. És élj remegve a rablóktól és a molytól, a drágakövek és a pergamenek ellenségeitől. És kápráztasson el ezeknek a forgácsoknak hamis csillogása, és undorodj

meg az emberi tudomány édeskés ízétől, amely csak íz, de nem táplálék. Menj!

Ez a gyermek oldalam mellett marad, és együtt igyekszünk olvasni a könyvet, amely a szeretet, azaz Isten. És nem csillognak számunkra hamisan a hideg drágakövek, se az emberi tudás műveinek édeskés ízét nem fogjuk érezni. Hanem az Örök Szellem tüzei részesítenek minket a mennyország elragadtatásában, és birtokolni fogjuk a Bölcsességet,

amely jobban megerősít, mint a bor, jobban táplál, mint méz. Jöjj gyermek, akinek a Bölcsesség megmutatta arcát, mert te azt kívántad igazi jegyesedül.''

És kidobta a férfit, a gyermeket pedig magához vette. Oktatta őt az isteni Bölcsességben, hogy igaz ember legyen belőle, és olyan király, aki méltó a szent felkenésre a földön, és polgára lesz a másvilágon Isten Országának.

Ez a kisgyerekeknek megígért és a felnőtteknek ajánlott példabeszéd. Emlékeztek Bárukra? Ő mondja: ,,Izrael, miért vagy ellenséges földön, öregedsz meg idegen országban, beszennyezed magadat halottakkal, és olyannak látszol, mint aki leszáll az alvilágba?'' És válaszol: ,,Mert elhagytad a Bölcsesség forrását. Ha az Úr útjain jártál volna, akkor otthon laknál, békében mindörökké.'' (Bár 3,10-13)

Hallgassatok ide, ti, kik gyakran panaszkodtok amiatt hogy számkivetésben éltek, jóllehet otthon vagytok, de hazánk többé nem a miénk, hanem a rajtunk uralkodóé; ti panaszkodtok emiatt, és nem tudjátok, hogy azzal összehasonlítva, ami a jövőben vár rátok ez csak egy csepp abból a keserű, részegítő italból, amelyet az elítéltnek adnak, s amely minden más italnál keserűbb. Isten népe szenved, mert elhagyta a Bölcsességet. Ha nem isztok többé a Bölcsesség forrásaiból, hogyan birtokolhatnátok a józanságot, erőt, értelmességet? Azt sem tudjátok, hol található. Ennek következtében még kisebb dolgokban sem tudtok helyesen ítélni.

Az Ő Országa nem e világból való, hanem Isten irgalmassága annak a forrása. Az Istenben van. Maga az Isten. De Isten megnyitja ölét, hogy az leszálljon hozzátok. Izrael ostoba kevélységgel azt hiszi, hogy még birtokában van a gazdagságnak, amelyet elpocsékolt, pedig csak szánalomban vagy gúnyban részesül. Birtokában van-e még Izrael a gazdagságnak, győzelmeknek, megtiszteltetésnek, az egyetlen kincsnek?

Nincs. És elveszíti a többieket is, mert aki elveszti a Bölcsességet, az elveszti képességét arra, hogy naggyá lehessen. Tévedésből tévedésbe esik az, aki nem ismeri a Bölcsességet. És Izrael sok dolgot ismer, sőt túl sokat, de nem ismeri többé a Bölcsességet.Jól mondja Báruk: ,,Ennek a népnek fiataljai megszülettek, a földön laktak, de nem ismerték meg a Bölcsesség útját, sem annak ösvényeit, és az ő fiaik sem tették magukévá, hanem távol maradtak útjától.'' (Bár 3,20-21)

Távol maradtak útjától! Fiaik sem tették magukévá! Prófétai szavak! Én vagyok a Bölcsesség, aki hozzátok beszél. És Izrael háromnegyed része nem hallgat rám. És a Bölcsesség eltávozik, és még jobban eltávozik, egyedül hagyva őt... És mit csinálnak akkor azok, akik óriásoknak képzelik magukat, és azért azt gondolják, kényszeríthetik az Urat arra, hogy őket segítse és szolgálja? Óriások, hasznosak Isten számára ahhoz, hogy megalapítsák az Ő Országát? Nem. Azt mondom Bárukkal: ,,Isten igazi Országának megalapítására Isten nem választotta ki ezeket a kevélyeket, hanem hagyja elveszni őket ostobaságukban'' az Ő ösvényein kívül. Mert ahhoz, hogy valaki az égbe szálljon lélekben,

és megértse a Bölcsesség tanításait, alázatos és engedelmes lélekre van szükség, és főleg szeretettel telített lélekre, arra, hogy beszélje a Bölcsesség nyelvét, azaz a szeretet nyelvét, mert a Bölcsesség a Szeretet. Ahhoz, hogy megismerje az Ő ösvényeit, tiszta és alázatos szemre van szüksége, amely szabad a hármas érzéki vágytól. Ahhoz, hogy valaki birtokában legyen a Bölcsességnek, az erények élő pénzével kell megvásárolnia azt.

Izrael nem volt ennek birtokában, és én azért jöttem, hogy megmagyarázzam a Bölcsességet, az Ő útjára irányítsalak titeket, és elvessem szívetekbe az erényeket. Mert én mindent ismerek, és mindent tudok. Eljöttem, hogy oktassam Jákobot, szolgámat, és Izraelt, akit szeretek. Eljöttem a földre, hogy beszélgessek az emberekkel, én, az Atya Igéje, hogy kézen fogjam az ember gyermekeit, én, Isten Fia és az emberé, én, az Élet Útja. Eljöttem, hogy bevezesselek titeket az örök kincsek termébe, én, akinek az Atya mindent átadott. Eljöttem, én, az örök Szeretet, hogy magamhoz vegyem Jegyesemet, az Emberiséget, amelyet fel akarok emelni trónomra és nászágyamra, hogy velem legyen az égben. Be akarom vezetni őt a borpincébe, hogy megrészegedjék az igazi szőlőtől, amelynek vesszőiből Életet nyer. De Izrael lusta jegyes, és nem kel fel az ágyról, hogy ajtót nyisson annak, aki eljött. És a Jegyes elmegy. Tovább megy. Hamarosan. És utána Izrael hiába keresi Őt. Nem Üdvözítőjének irgalmas szeretetét találja majd meg, hanem a rajta uralkodók harci szekereit. Összepréselik majd, kifacsarva kevélységét és életét, mert előzőleg ő is össze akarta préselni még Isten irgalmas akaratát is.

Ó, Izrael, Izrael, aki elveszted az igazi Életet azért, hogy megmaradj képzelt hatalmad hazugságában! Ó, Izrael, aki azt hiszed, hogy megmenekülsz, és meg akarsz menekülni olyan utak által, amelyek nem a Bölcsességé! Elpusztulsz, eladva magadat a Hazugságnak és a Véteknek, hajótörött Izrael! Nem ragadod meg a megmentésedre feléd vetett hajókötelet, hanem összetört múltad maradványaiba kapaszkodsz. A vihar máshová sodor, ki a félelmetes, sötét tengerre. Ó, Izrael, mit ér neked, hogy megőrzöd életedet, vagy feltételezed, hogy megőrzöd egy óráig, egy évig, egy, két, három évtizedig egy bűntény által, és utána mindörökre elveszel? Mi az élet, a dicsőség, a hatalom? Buborék a piszkos vízen, a mosásra használt árokban. Ragyog, de nem azért, mert drágakő, hanem mert a zsíros piszkot a salétrom felfújja üres buborékká, amely szétpukkan, és semmi sem marad belőle, csak egy kör az emberi izzadság sáros vizén. Csak egy dolog szükséges, ó Izrael: a

Bölcsesség birtoklása. Még az élet árán is. Mert nem az élet a legértékesebb. Jobb százszor elveszteni az életet, mint elveszteni saját lelkünket.

Jézus befejezte beszédét, s az emberek csendben csodálkoznak. El akar távozni, de a gyermekek követelik, hogy csókolja meg őket. Megáldja a felnőtteket. Csak ezután megy el.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek