A farizeus és a vámos

Közvetlenül az előző példabeszéd után mondta el Jézus a következőt:

-- Hallgassátok meg ezt a másik példabeszédet, hogy megértsétek, mik azok a dolgok, amelyek értékesek Isten szemében. Ez megtanít titeket arra, hogy helyesbítsetek egy téves gondolatot, amely sok szívben megtalálható. A legtöbb ember saját magát ítéli meg, és mivel ezer közül egy alázatos igazán, az emberek általában tökéletesnek ítélik magukat, és csak saját magukat tekintik tökéletesnek, míg felebarátaikban a bűnök százait fedezik fel.

Egyik napon két ember ment Jeruzsálembe ügyeinek intézésére. Amint jó izraelitákhoz illik, felmentek a Templomba, valahányszor betették lábukat a Szent Városba. Egyikük farizeus volt. A másik vámos. Az első azért jött, hogy behajtsa a bért néhány üzletért, és számadást kérjen intézőitől, akik a város közelében laktak. A másik azért, hogy kifizesse a beszedett adót, és közbenjárjon egy özvegyért, aki nem tudta megfizetni a bárkára és hálóra kivetett adót, mert az idősebb fia oly kevés halat fogott, hogy az épp hogy elég volt sok gyermekének táplálására.

A farizeus, mielőtt elment volna a Templomba, meglátogatta az üzletek bérlőit, és az első pillantásra észrevette, hogy az üzletek telve vannak áruval és vevőkkel. Örvendezett magában, és utána azt mondta a hely bérlôjének: ,,Látom, hogy jól megy üzleted.''

,,Igen, hála Istennek. Meg vagyok elégedve munkámmal. Gyarapítani tudtam áruimat, és remélem, hogy még többet tudok majd tenni. Megjavítottam a helyet, és jövőre nem lesz kiadásom asztalokra és állványokra, és azért több lesz a nyereségem.''

,,Jól van! Jól van! Örülök neki! Mennyit fizetsz ezért a helyért?''

,,Havi száz ezüstöt. Drága, de jó helyen van...''

,,Igazad van. Jó helyen van. Azért megduplázom a bérletet.''

,,De Uram! -- kiáltott fel a kereskedő. -- Így te elveszed minden hasznomat!''

,,Igazságos. Talán nekem kell meggazdagítanom téged? Az enyémen? Azonnal adj nekem kétezernégyszáz ezüstöt, vagy pedig kidoblak, és megtartom az árut! A hely az enyém, és azt teszek vele, amit akarok!''

Így tett ez elsővel, így a másodikkal és a harmadikkal, mindenütt megduplázva az árat, süketen minden kérésre. És mivel a harmadik, akinek sok gyermeke volt, ellen akart állni neki, hívta az őröket, lepecsételtette az üzletet, zár alá véve, és kidobta a szerencsétlent. Utána palotájában megvizsgálta az intézők számadásait. Egyeseket megbüntetett, mint naplopókat, és zár alá vette azt, amihez joguk volt. Egyiküknek haldoklott a fia, és sok kiadásának fedezésére eladta olajának egy részét, hogy kifizesse az orvosságot. Nem volt tehát semmije, amit odaadhatott volna a fösvény úrnak.

,,Légy irgalmas hozzám, uram! Szegény fiam haldoklik, és később majd rendkívüli munkákat vállalok, hogy visszafizessem neked azt, amit igazságosnak tartasz. De értsd meg, hogy most nem tudom megtenni.''

,,Nem tudod? Majd meglátom, hogy tudod-e vagy sem.'' És elment a szegény intézővel az olajpréshez. Elvette tőle azt a megmaradt olajat, amit az ember nyomorúságos eledele számára és lámpájának táplálására használt, hogy virraszthasson fia mellett éjszaka.

A vámos pedig elment feljebbvalójához, és kifizette a beszedett adót.

Erre az ezt mondta: ,,De hiányzik háromszázhetven bronz pénz. Hogyan?''

,,Íme, megmondom. Van a városban egy özvegy hét gyermekkel. Csak az első elég idős a munkára. De nem tud messzire menni bárkájával a folyón, mert karja gyenge még az evezőhöz és a vitorlákhoz, és nem tud fizetni egy halászlegényt. A közelben csak kevés hal van a folyón, és épp annyit tudott csak halászni, amennyi elég volt ennek a nyolc

szerencsétlen embernek éhségük csillapítására. Nem volt szívem követelni tőlük az adót.''

,,Megértem. De a törvény az törvény. Jaj lenne, ha megtudnák, hogy az irgalmas! Mindnyájan találnának érveket arra, hogy ne fizessenek. A fiatalembernek foglalkozást kell változtatni, és el kell adnia a bárkát, ha nem tud fizetni.'',,És jövő megélhetésük?... És az atya emléke?''

,,Megértem. De nem tudom elengedni.''

,,Rendben van. De én nem tudok arra gondolni, hogy nyolc szerencsétlent megfosszak egyetlen javuktól. Kifizetem én a háromszázhetven bronzot.''

Miután ezt tették, mindketten felmentek a Templomba. Amikor elhaladtak a kincstár mellett, a farizeus nagy feltűnést keltő mozdulattal kihúzott kebléről egy duzzadt pénzeszacskót, és annak tartalmát az utolsó fillérig belerázta a kincstár perselyébe. Ebben a zacskóban volt a pénz, amit többletként követelt a kereskedőktől, és amit az intézőtől elvett olaj eladásából szerzett. A vámos viszont egy kis maréknyi aprópénzt dobott bele, s csak annyit tartott meg magának, amennyi hazatéréséhez szükséges volt. Az egyik is, a másik is odaadta tehát, amije csak volt. Látszólag a farizeus volt nagylelkűbb, mert utolsó filléréig mindenét odaadta. De gondolni kell arra, hogy palotájában volt még más pénze is, és a gazdag pénzváltóknál folyószámlái voltak.

Mindketten az Úr elé mentek. A farizeus egészen előre, a zsidók udvarának határához, a Szentély felé fordulva; a vámos az udvar végén, szinte a boltív alatt, amely az asszonyok udvarához vezetett, és meghajolva állt, saját nyomorúságára gondolva, az isteni Tökéletességgel összehasonlítva azt. És mindketten imádkoztak. A farizeus ugyancsak egyenes testtartással, szinte szemtelenül, mintha az egész hely ura lenne, s tőle lenne kegy, hogy meglátogatja azt, mondta: ,,Íme, eljöttem tisztelni téged abban a Házban, ami a mi dicsőségünk. Eljöttem azért, mert éreztem, hogy bennem vagy, mivel én igaz ember vagyok. Értek hozzá, hogy az legyek. De noha tudom, hogy saját érdememből vagyok ilyen, hálát adok neked, amint a törvény kívánja, azért, ami vagyok. Nem vagyok kapzsi, igazságtalan, házasságtörő, bűnös, mint az a vámos, aki velem egyidőben csak egy kis marék fillért dobott a kincstár perselyébe. Én, láttad, neked adtam mindazt, ami nálam volt. Ez a zsugori azonban két részre osztotta pénzét, és a kisebbik részt adta csak neked. A másik részt biztosan tivornyázásra és nőkre költi majd. De én tiszta vagyok. Nem szennyezem be magamat. Én tiszta vagyok, és böjtölök. Hetente kétszer böjtölök, megfizetem a tizedet mindazért, amit birtokolok. Igen. Tiszta vagyok, igazságos és áldott, mert szent vagyok. Emlékezzél erre, Uram!''

A vámos az ő távoli sarkában, anélkül, hogy fel merte volna emelni szemét a Templom díszes kapujára, mellét verve, így imádkozott:

,,Uram, én nem vagyok méltó arra, hogy ezen a helyen álljak. De te igazságos és szent vagy, és megengeded nekem, mert tudod, hogy az ember bűnös, és ha nem jön hozzád, ördöggé válik. Ó, Uram, szeretnélek éjjel-nappal tisztelni téged, de oly sok órán keresztül munkám rabszolgája vagyok! Keményen dolgozom, ami megaláz engem, mert fájdalmat okoz legboldogtalanabb felebarátaimnak. De engedelmeskednem kell feljebbvalóimnak, mert ez az én kenyerem. Segíts, Istenem, hogy mérsékelni tudjam elöljáróm iránti kötelességemet szegény testvéreim iránti szeretetemmel, hogy munkám ne váljék kárhozatomra. Minden munka szent, ha szeretettel végzik. Tartsd meg mindig szeretetedet szívemben, hogy én, bár nyomorúságos vagyok, tudjak részvéttel lenni alattvalóim iránt, amint te is részvéttel vagy irántam, nagy bűnös iránt. Tudod, hogy szerettelek volna jobban megtisztelni téged. De arra gondoltam, hogy ha elveszem a Templomnak szánt pénzből azt, ami a nyolc szerencsétlen szív enyhítésére szükséges, jobb dolog, mintha betettem volna a kincstár perselyébe, s utána hagytam volna, hogy a nyolc szerencsétlen csüggedten sírjon. De ha tévedtem, értesd meg velem, Uram, és neked adok minden fillért, és gyalog térek vissza városomba, koldulva útközben. Értesd meg velem igazságosságodat. Légy irgalmas irántam, Uram, mert nagy bűnös vagyok!"

Ez a példabeszéd. Bizony, bizony, mondom nektek, hogy miközben a farizeus úgy ment ki a Templomból, hogy új bűnt társított azokhoz, amelyeket elkövetett mielőtt felment volna a Templomba, a vámos megigazultan ment ki onnan, és Isten áldása kísérte el otthonába, és

vele maradt. Mert ő alázatos volt és irgalmas, és cselekedetei még szentebbek voltak, mint szavai. A farizeus viszont csak külsőleg volt jó, szavaiban, míg bensőjében az ördög tetteit művelte kevélysége és keményszívűsége által, és ezért Isten gyűlölte őt. Aki felmagasztalja magát, azt előbb vagy utóbb megalázzák. Ha nem itt, a másvilágon. És aki megalázza magát, azt felmagasztalják, főleg ott fenn, az égben, ahol az emberek cselekedeteit igazi valóságukban látják.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek