Kereskedők--Vízcseppek

Jézus Szikar felé megy a három kisgyerekkel, akiket rokonaik magukhoz vettek. Szikar lakói kísérik Jézust, és büszkék arra, hogy a Mesterrel beszélgethetnek. Rámutatnak az ott emelkedő magas hegyekre, s azt mondják:

-- Látod? Ebal és Garizim rosszhírű. De legalább a te számodra jobbak ezek Sionnál. És teljesen azok lennének, ha te őket választanád lakóhelyedül. Sion mindig a jebuziták barlangja. És azok irántad még ellenségesebbek, mint a régiek voltak Dáviddal szemben. Reá azért haragudtak, mert erőszakkal elfoglalta várukat. De te, aki nem folyamodsz erőszakhoz, nem uralkodsz majd ott. Soha. Maradj közöttünk, Urunk, és mi tisztelni fogunk téged.

Jézus válaszol nekik:

-- Mondjátok meg nekem: szeretnétek-e engem, ha erőszakkal akarnálak meghódítani titeket?

-- Igazán... nem. Éppen azért szeretünk téged, mert te egészen szeretetteljes vagy.

-- Tehát ezért, a szeretet miatt uralkodok szívetekben?

-- Így van, Mester. Mi viszonozzuk szeretetedet. Ők, a jeruzsálemiek nem szeretnek téged.

-- Ez igaz. Nem szeretnek engem. De ti, kik nagyon tapasztalt kereskedők vagytok, mondjátok meg nekem: amikor adni, venni, nyerészkedni akartok, elcsüggedtek talán azért, mert bizonyos helyen nem szeretnek titeket; vagy velük is üzletet köttök, egyedül arra törekedve, hogy jól vegyetek, vagy jól adjatok el, mit sem törődve azzal, hogy a pénz, amit nyertek olyantól jön-e, aki szeret titeket?

-- Egyedül az üzlettel törődünk. Keveset számít számunkra, hogy nem szeret minket az, aki velünk kereskedik. Amint befejeztük az ügyletet, befejeztük vele való kapcsolatunkat. A haszon megmarad, a többi... értéktelen.

-- Rendben van. Én azért jöttem, hogy Atyám hasznát mozdítsam elő. Nekem sem kell ezzel törődnöm. Nem törődöm azzal, hogy szeretetre találok-e vagy megvetésre, durvaságra. Egy kereskedővárosban nem mindenkivel nyerészkednek, adnak, vesznek. De ha csak egyetlen egy is van ott, aki nagy nyereséget jelent, azt mondják, hogy az út nem volt hiábavaló, és ismételten visszatérnek oda. Mert amit az ember csak eggyel ér el az első alkalommal, azt eléri hárommal másodszor, héttel negyedszer, tízzel és hússzal későbben. Nemde így van? Én úgy teszek, mint ti, én hogy megnyerjem őket az ég számára, ti pedig hogy üzletet kössetek velük. Kitartok állhatatosan, elégségesnek találom a számban kicsit is, nagynak tartom, mert egyetlen lélek megmentése is nagydolog, nagy jutalom, fáradozásomért. Valahányszor oda megyek, legyőzöm mindazt, ami mint embernek visszatetsző lehet. Ha mint a lelkek királya megnyerhetek akár csak egyetlen alattvalót is, nem tartom haszontalannak, hogy odamenjek, szenvedjek, fáradozzam érte. Hanem azt mondom, hogy szent, szeretetre méltó és kívánatos a miatta elviselt megvetés, sértés, vádaskodás. Nem lennék jó hódító, ha megállnék a gránitból készült várak akadályai előtt.

-- De évszázadokra lenne szükséged ahhoz, hogy legyőzzed őket. Te... ember vagy. Nem fogsz többszáz évig élni. Miért vesztegeted idődet ott, ahol nem kívánnak téged?

-- Sokkal kevesebb ideig fogok élni. Hamarosan, nem leszek köztetek. Nem látom többé a hajnalhasadást és a napnyugtát, mint a kezdődő és befejeződő napok mérföldköveit, hanem egyedül úgy szemlélem majd azokat, mint a teremtett világ szépségeit, és dicsérem majd értük a Teremtőt, aki azokat alkotta, és aki az én Atyám; nem látom többé

virágozni a növényeket és érlelődni a kalászt; nem lesz szükségem a föld gyümölcseire, hogy életben tartsanak, mert miután visszatérek Országomba, szeretetből táplálkozom.

Mégis megdöntök majd sok bezárt erődítményt, sok emberi szívet.

Figyeljétek meg ott azt a kősziklát az alatt a vízér alatt a hegyoldalon. A vízér nagyon szegényes, azt mondhatnám, hogy nem is folyik, csak csöpög. Talán már évszázadok óta csöppen egy-egy csöpp arra a sziklára, amely kiszögell a hegyoldalon. És a szikla jó kemény. Nem mállékony mészkő, se nem puha alabástrom, hanem a legkeményebb bazalt. Mégis figyeljétek meg, milyen domború a szikla közepe, s ennek ellenére egy apró víztükör képződött rajta, nem sokkal nagyobb, mint egy sárga tavirózsa kelyhe, de elég nagy ahhoz, hogy visszatükrözze a kék eget, és eloltsa a madarak szomját. Ez a bemélyedés a domború kövön talán egy ember műve, aki a sötét sziklára egy kék gyöngyöt akart tenni, mely üdítő serlegként szolgál majd a madaraknak? Nem. Ember nem törődött ezzel. Talán évszázadokon keresztül mi vagyunk az elsők, akik észrevesszük ezt, és megcsodáljuk szépségét, és dicsérjük az Örökkévalót, aki azt akarta, a mi szemünk gyönyörűségére és a közel fészkelő madarak felfrissítésére, hogy évszázadokon keresztül

fáradhatatlanul és ütemesen vájják ezt a fekete bazaltot a vízcseppek, és létrehozzák közepén ezt a folyékony türkizként tündöklő foltot.

De mondjátok meg nekem! Talán az első vízcsepp vájta ki ezt a kelyhet, amelyben visszatükröződik az ég, a felhőkkel és a csillagokkal? Nem. Millió és millió vízcsepp, egyik a másik után követte egymást, mint valami magasból eső könnycsepp, ragyogva hullva alá, hárfa hangként megütve a sziklát, miközben elhalt rajta. A kemény anyagon oly csekély nyomot hagytak, hogy azt megmérni sem lehetett volna. És így ment ez századokon keresztül, mint ahogy a homokszem hull alá a homokórában, jelezve az időt: ennyi csepp egy óra alatt, ennyi egy őrváltás alatt, ennyi hajnaltól napnyugtáig, éjjeltől hajnalig, ennyi szombattól szombatig, újholdtól újholdig, tavasztól tavaszig, századtól századig. A szikla ellenállt, a vízcsepp kitartott. Az ember kevély és azért türelmetlen és nem szereti a munkát. Már az első ütések után félredobta volna a kalapácsot és a vésőt, mondva: ,,Ezen nem lehet mélyedést vájni!'' A vízcsepp kimélyítette. Ezt kellett tennie. Erre volt teremtve. Csepegett, egyik csöpp a másik után, évszázadokon keresztül, míg kimélyítette a sziklát. És utána nem állt meg, s nem mondta: ,,Most gondoskodjék az ég arról, hogy táplálja a kelyhet, amelyet én kivájtam, s töltse meg harmattal, esővel, dérrel és hóval.''Hanem folytatta a csepegést, és egyedül megtöltötte a kis kelyhet a nyári hőségben, a rideg télen. A heves vagy szelíd esők lefutottak a tükrön, de nem tudták azt sem szebbé tenni, sem nagyobbá, sem mélyebbé, mert az már tele volt, hasznos és szép volt. A vízér tudta, hogy gyermekei, a cseppek meghalnak ott, a parányi kehelyben, de nem tartotta vissza őket. Sőt, az áldozat felé ösztönözte őket, és hogy ne maradjanak egyedül, és ne szomorúan essenek le, új nővérkéket küldött nekik, hogy aki meghal, ne legyen egyedül, hanem lássa folytatódni magát másokban. Én is, elsőnek ütöm meg százszor és ezerszer a szívek kemény erődítményeit, és folytatom magamat utódaimban, akiket el fogok küldeni egészen a világ végéig. Utakat nyitok bennük, és Törvényem napsugárként behatol mindenhová, ahol emberek vannak. Ha utána ők nem akarják a Világosságot, és elzárják az utakat, amelyeket kimeríthetetlen munkával nyitottam, én és utódaim nem leszünk ezért bűnösök Atyánk szemében. Ha ez a vízér más utakra tért volna, amikor látta a szikla keménységét, és inkább oda csepegett volna, ahol növényekkel borított terület van, mondjátok nekem, itt lenne-e ez a ragyogó gyöngy, és a madaraknak lenne-e ily tiszta vizük?

-- Még csak nem is látszana, Mester.

-- Legfeljebb... egy kissé sűrűbb lenne a növényzet, és nyáron is jelezné, hol csepegett le a vízér.

-- Vagy... kevesebb lenne ott a növényzet, mert az állandó nedvesség megrothasztotta volna gyökereit.

-- És iszap lenne. Semmi más. Azért hasztalanul csepegne.

-- Jól mondtátok. Haszontalan, vagy legalábbis hiábavaló lenne csepegnie. Én is, ha egyedül csak azokra a helyekre mentem volna, ahol a szívek készek befogadni engem igaz voltuk vagy részvétük miatt, tökéletlen munkát végeztem volna. Mert dolgoztam volna, igen, de fáradság nélkül, sőt nagy megelégedéssel részemről, tetszelegve megalkudtam volna a kötelesség kárára, tetszésemet keresve. Nem nehéz ott dolgozni, ahol szeretettel vesznek körül, ahol a lelkeket könnyen meg lehet munkálni a szeretet révén. De ha nincs ebben fáradság, nincs érdem sem, és nem nagy nyereség, mert keveset nyernek meg azok, akik munkájukat a már igaz lelkekre korlátozzák. Nem lennék az, aki vagyok, ha nem törekednék minden ember megnyerésére először az Igazságnak, utána a Kegyelemnek.

-- És azt hiszed, sikered lesz? Mi többet tudsz még tenni annál, amit már tettél, hogy beszédeddel meggyőzd ellenfeleidet? Mit? Ha még a betániai ember feltámasztása se volt képes meggyőzni a zsidókat, hogy te vagy Isten Messiása?

-- Van még valami nagyobb, amit meg kell tennem, sokkal nagyobb annál, amit eddig tettem.

-- Mikor, Uram?

-- Amikor nisan havában telihold lesz. Figyeljetek rá.

-- Egy jel lesz az égen? Azt mondják, amikor megszülettél az ég beszélt fényekkel, énekekkel és furcsa csillagokkal.

-- Igaz. Azért, hogy megmondja, a Világosság eljött a világra. Akkor, nisan hónapjában, jelek lesznek az égen és a földön, úgy tűnik majd, hogy elérkezett a világ vége, a sötétség, rengés, villámok dörgése és a megnyílt föld belsejében végbemenő földrengések által. De ez nem lesz a vég. Sőt, a kezdet lesz. Először, eljövetelemkor, az ég megszülte az embereknek az Üdvözítőt, és mivel ez Isten műve volt, béke társult az eseményhez. Nisan havában a föld nem saját akaratából szüli majd meg ugyanazt a Megváltót, és mivel az emberek műve lesz, nem kíséri béke. Hanem borzasztó görcsök lesznek. És a század és a pokol rettenetes órájában a föld méhe felhasad az isteni harag tüzes nyilainak hatására,

és üvölteni fogja akaratát, túl részegen ahhoz, hogy megértse annak jelentőségét, túlságosan befolyásolva a Sátántól ahhoz, hogy megakadályozza azt. Mint egy őrült, aki szül, azt hiszi, hogy elpusztította az átkozottnak tartott gyümölcsöt, és nem fogja fel, hogy e helyett magasba emeli így, azokra a helyekre, ahol soha többé nem éri el a fájdalom és az ármány. A fa, az új fa akkor kiterjeszti ágait az egész földre, minden évszázadban, és azt, aki beszél hozzátok, szeretettel vagy gyűlölettel elismerik majd az Isten igazi Fiának és az Úr Messiásának. És jaj azoknak, akik felismerik Őt anélkül, hogy meg akarnák vallani, és meg akarnának térni hozzá!

-- Hol fog ez történni, Urunk?

-- Jeruzsálemben, mert az az Úr városa.

-- Akkor mi nem leszünk ott, mert nisan hónapjában itt tart minket a húsvét. Mi hűségesek vagyunk a mi Templomunkhoz.

-- Jobb lenne, ha hűségesek lennétek az élő Templomhoz, amely nincs sem Mória hegyén, sem Garizimén, hanem, mivel isteni, egyetemes. De én tudok várni a ti órátokra, amikor lélekben és igazságban szeretitek majd Istent és Messiását.

-- Mi hisszük, hogy te vagy a Krisztus. Ezért szeretünk.

-- Szeretni annyit jelent, hogy elhagyjátok múltatokat és beléptek az én jelenembe. Ti még nem szerettek engem tökéletesen.

A szamaritánusok titokban egymásra néznek, és hallgatnak. Utána egyikük azt mondja:

-- Azért, hogy hozzád menjünk, megtennénk. De nem tudjuk megtenni még akkor sem, ha akarnánk, mert nem léphetünk be oda, hol a zsidók vannak.

Te tudod ezt. Ők nem akarják...

-- Ti sem akarjátok. De ne nyugtalankodjatok emiatt. Hamarosan nem lesz két tartomány, két Templom, két egymással ellenkező gondolkozásmód. Hanem egyetlen nép, egyetlen Templom, egyetlen hit mindazok számára, akik vágyódnak az Igazságra. De most elhagylak

titeket. A gyermekek már megvigasztalódtak, és elterelődött figyelmük, és előttem hosszú út áll, ha még a sötétség beállta előtt vissza akarok érkezni Efraimba. Ne keltsetek feltűnést. Ez rátok vonhatná a gyermekek figyelmét, és jobb, ha ők nem veszik észre távozásomat. Menjetek csak tovább, én itt maradok. Az Úr legyen vezetőtök a földi ösvényeken, és az Ő Életének ösvényein. Menjetek!

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek