Az igazságtalan bíró (Lk 18, 1-8)

Jézus a jeruzsálemi templomban imádkozik a zsidók udvarában, és utána azt elhagyva, egy oszlophoz támaszkodva figyeli az embereket... akik viszont Őt tartják szemmel.

A zsidók udvara felől jön egy férfi és egy asszony, akik noha nem sírnak, arcukról lerí a nagy fájdalom. A férfi igyekszik megvigasztalni az asszonyt. De látszik, hogy ő is nagy fájdalmat érez.

Jézus feléjük megy, és részvétteljesen megkérdezi őket:

-- Mi miatt szenvedtek?

A férfi csodálkozik érdeklődésén. Talán tapintatlanságnak tartja. De Jézus oly kedvesen néz rájuk, hogy ez leszereli. Mielőtt azonban megmondaná fájdalmának okát, megkérdezi az asszonytól:

-- Hogyan lehetséges egyáltalán, hogy egy rabbit érdekel egy egyszerű hívő fájdalma?

-- Mert a rabbi a te testvéred, ó ember. -- mondja neki Jézus. --

Testvéred az Úrban, és szeret téged, amint a parancsolat mondja.

-- Testvéred! Szegény földműves vagyok Sáron síkságán, Dóra közelében. Te pedig rabbi vagy!

-- A rabbi éppúgy érzi a fájdalmat, mint mindenki más. Tudom, mi a szenvedés, és meg akarlak vigasztalni titeket.

Az asszony félrehúzza egy pillanatra fátyolát, hogy Jézusra nézzen, és azt súgja férjének:

-- Mondd meg neki! Talán tud segíteni...

-- Rabbi, volt nekünk egy leányunk; van. Jelenleg még van... Tisztességesen eljegyeztük egy ifjúval, akit közös barátunk jó férjnek tartott. Hat éve házasok, és két gyermekük van házasságukból. Kettő... mert utána megszűnt a szeretet... annyira, hogy most... a férj válni akar. Lányunk sír és elemészti magát. Ezért mondtuk, hogy még van, mert hamarosan belehal fájdalmába. Mindent megpróbáltunk a férfi meggyőzésére. És sokat imádkoztunk a Magasságbelihez... De kettejük közül egyik sem hallgatott meg minket... Idezarándokoltunk ezért, és itt tartózkodtunk egy egész hónapig. Minden nap a Templomban, én az én helyemen, az asszony az övén... Ma reggel leányom egy szolgája azt a hírt hozta nekünk, hogy a férj elment Cezareába, hogy onnan válólevelet küldjön neki. Ez a válasz, amit imáinkra kaptunk...

-- Ne beszélj így, Jakab -- kéri halkan az asszony. És ezzel fejezi be: -- A rabbi megátkoz minket, mint káromlókat... És Isten megbüntet minket... Ez a mi szenvedésünk Istentől jön... És ha Ő ver minket, az annak a jele, hogy megérdemeltük -- fejezi be mély sóhajtással.

-- Nem, asszony. Én nem átkozlak meg titeket. És Isten nem büntet meg benneteket. Én biztosítalak titeket erről. De azt is mondom, hogy nem Istentől származik ez a szenvedéstek, hanem az embertől. Isten megengedi ezt, hogy titeket próbára tegyen, és leányotok férjét is. Ne veszítsétek el hiteteket, és az Úr meghallgat titeket.

-- Késő. Leányunk már el van utasítva és elvesztette becsületét, és belehal... -- mondja a férfi.

-- Sosincs késô a Magasságbeli számára. Az állhatatos imáért egy pillanat alatt meg tudja változtatni az események folyását. A szájhoz emelt serlegnél a halálnak marad még annyi ideje, hogy tőrével odaszúrjon és megakadályozza a kehely kiivását. És ez Isten közbelépésére történik, mondom nektek. Térjetek vissza imahelyetekre, is tartsatok ki az imában ma, holnap és holnapután. Legyen hitetek és bizalmatok, és részetek lesz a csodában.

-- Rabbi, te meg akarsz minket vigasztalni... de ebben a pillanatban... nem lehet, és te tudod ezt, megsemmisíteni a válólevelet, miután azt aláírta a visszautasított -- erősködik a férfi.

-- Legyen hited, mondom neked! Igaz, hogy azt nem lehet megsemmisíteni. De tudod-e, hogy leányod már megkapta?

-- Dorától Cezareáig nem hosszú az út. Addig, míg a szolga ideért, Jakab biztosan visszatért házába, és kidobta Máriát.

-- Nem hosszú az út. De biztos vagy-e benne, hogy megtette már? Egy emberfeletti akarat nem tudna megállítani egy embert, ha Józsue, Isten segítségével megállította a napot? (Lásd: Józsue 10,10-15) A ti kitartó és bizalomteljes imátok, amelyet egy jó célért végeztek, talán nem egy szent akarat, amely ellenszegül a férj rossz akaratának? És Isten,

mivel jó dolgot kértek tőle, Atyátoktól, nem segítene titeket megállítani útján a bolondot? Nem segít majd meg titeket? És akkor is, ha a férfi makacsul menne, megtehetné, ha ti makacsul kéritek az Atyát

egy igaz ügyért? Mondom nektek: menjetek és imádkozzatok ma, holnap és holnapután, és meglátjátok a csodát.

-- Ó, menjünk, Jakab! A rabbi mondja. Ha azt mondja, hogy menjünk imádkozni, ez annak a jele, hogy tudja, jó ügyről van szó. Higgyél, férjem! Én már nagy békét érzek, erős remény kel bennem ott, ahol csak fájdalmat éreztem. Isten jutalmazzon meg téged, rabbi, hogy jó vagy, és hallgasson meg téged! Te is imádkozzál értünk! Jöjj, Jakab, jöjj!

Sikerül meggyőznie férjét, aki követi őt, miután üdvözölte Jézust a szokásos zsidó üdvözléssel: ,,Béke veled!'' -- amire Jézus ugyanezekkel a szavakkal válaszol.

-- Miért nem mondtad meg neki, ki vagy? Nagyobb békével imádkozna -- mondják az apostolok, és Fülöp hozzáteszi: -- Megyek, és megmondom nekik.

De Jézus visszatartja őt, ezt mondva:

-- Nem akarom. Kétségtelenül békés szívvel imádkozna. De kevesebbet érne imája. Kevesebb érdemet szerezne vele. Így lesz tökéletes a hite, és elnyeri jutalmát.

-- Igazán?

-- Azt hiszitek talán, hogy hazudok, becsapva két szerencsétlent?

Közben vagy száz ember gyűlt össze Jézus körül. Ő rájuk néz, és azt mondja:

-- Hallgassátok meg ezt a példabeszédet, amiből megismeritek az állhatatos ima értékét.

Tudjátok, mit mond a Másodtörvény, amikor a bírókról és a bíróságról beszél. (Lásd MTörv 16,18-20) Igazságosaknak és irgalmasaknak kell lenniük, részrehajlás nélkül meghallgatva azokat, akik hozzájuk folyamodnak. Mindig úgy kell ítélniük, mintha saját személyes ügyükben ítélnének. Sem az ajándékokkal, sem a fenyegetésekkel nem szabad befolyásoltatniuk magukat. Nem szabad tekintettel lenniük bűnös barátaikra, és nem szabad keményeknek lenniük azok iránt, akik a bíró barátaival vannak ellentétben. De ha igazságosak is a Törvény szavai, egyáltalán nem igazságosak az emberek, és nem tudnak engedelmeskedni a Törvénynek. Így látjuk, hogy az emberi igazságszolgáltatás gyakran

tökéletlen, mert ritkák az olyan bírák, akik tisztán meg tudják őrizni magukat a megvesztegetéstől, akik ugyanolyan irgalmasok és türelmesek a gazdagok, mint a szegények, az özvegyek, az árvák és mások iránt.

Egy városban volt egy bíró, aki nagyon méltatlan volt hivatalára, amelyet befolyásos rokonai révén nyert el. Nagyon egyenlőtlen módon ítélt. Mindig a gazdagok és hatalmasok pártjára állt, vagy azokéra, akiket a gazdagok és hatalmasok ajánlottak neki, vagy akiktől nagy ajándékokat kapott. Nem félte Istent, és nevetett a szegény panaszain és azokén, akik gyengék voltak, mert egyedül álltak, hatalmas védők nélkül. Amikor nem akart meghallgatni valakit, akinek oly világos érvei voltak a győzelemre egy gazdag ellen, hogy semmiféle módon sem tudta volna őt igazságtalanságról vádolni, kidobatta, börtönnel fenyegetve.

Legtöbben engedtek erőszakosságának és legyőzötten visszavonultak, beletörődve veszteségükbe mielőtt még tárgyalták volna ügyüket. De volt abban a városban egy sokgyermekes özvegy is, akinek egy hatalmas gazdag úr nagy összeggel tartozott azért a munkáért, amit elhunyt férje végzett neki. A szükségtől és az anyai szeretettől hajtva

igyekezett megszerezni ezt az összeget a gazdagtól, hogy táplálni és ruházni tudja gyermekeit a közelgő télre. De hiába sürgette és kérte a gazdagot, s azért a bíróhoz fordult.

A bíró barátja volt a gazdagnak, aki azt mondta neki: ,,Ha nekem adsz igazat, az összeg harmada a tied.'' Azért süket fülekre talált nála az özvegy, aki kérte: ,,Szolgáltass igazságot nekem ellenfelemmel szemben! Látod, hogy szükséget szenvedek. Mindenki megmondhatja, hogy jogom van erre az összegre.'' Nem hallgatta meg, hanem kidobatta segítőivel. De az asszony visszatért egyszer, kétszer, tízszer, reggel, délben, délután és este. Fáradhatatlan volt. Utána ment az utcán, kiáltozva:

,,Szolgáltass igazságot nekem! Gyermekeim éheznek és fáznak. Nincs pénzem lisztre és ruhákra.'' Ott találta háza küszöbén, amikor a bíró hazatért, hogy asztalhoz üljön gyermekeivel. És az özvegy kiáltása:

,,Szolgáltass igazságot nekem ellenfelemmel szemben, mert éhezem és fázom gyermekeimmel együtt'' behatolt a ház belsejébe, az étterembe, éjjel a hálószobába. Kitartó volt, mint a búbos banka kiáltása:

,,Szolgáltass igazságot, ha nem akarod, hogy Isten megbüntessen!

Szolgáltass igazságot számomra! Emlékezz rá, hogy az özvegy és az árvák szentek Isten előtt, és jaj annak, aki lábbal tapossa őket! Tégy igazságot, ha nem akarsz úgy szenvedni egy napon, amint mi szenvedünk! Ha nem teszel igazságot, éhezni fogsz, mint mi, fázni fogsz, mint mi a másvilágon. Te nyomorult!''

A bíró nem félte sem Istent, sem embertársait. De belefáradt abba, hogy állandóan alkalmatlankodjék neki az özvegy, és nevetségessé tegye őt az egész város előtt, és szemrehányásokat tegyenek neki. Azért egy napon azt mondta magában: Jóllehet nem félek sem Istentől, sem az asszony fenyegetődzésétől, sem a városbeliek véleményével nem törődöm, mégis, hogy véget vessek ennyi alkalmatlankodásnak, meghallgatom az

özvegyet, és igazat adok neki, kötelezem a gazdagot a fizetésre. Elég számomra, hogy többé nem üldöz engem, lerázom a nyakamról.'' És hívatta gazdag barátját, és azt mondta neki: ,,Barátom, tovább nem tudok kedvedre lenni. Teljesítsd kötelességedet, és fizess, mert miattad nem viselem el tovább ezt a kellemetlenkedést. Ez a döntésem.'' És a gazdagnak ki kellett fizetnie az összeget, az igazságosságnak megfelelően.

Ez a példabeszéd. Most alkalmazzátok magatokra! Hallottátok egy gonosz ember szavait: ,,Azért, hogy véget vessek ennek a sok kellemetlenségnek, meghallgatom az asszonyt.'' Ő gonosz volt. De Isten, aki a legjobb Atya, talán kevesebbet tenne nála? Nem szolgáltatna igazságot gyermekeinek, akik éjjel és nappal kérik Őt? Csak akkor adna nekik kegyelmet, amikor azok elcsüggedve megszűnnének imádkozni? Mondom nektek: Azonnal igazságot tesz nekik, hogy el ne veszítsék hitüket. De szükség van arra is, hogy valaki tudjon kitartóan, fáradhatatlanul imádkozni, és értsen ahhoz, hogy jó dolgokat kérjen. És bíznia is kell Istenben, kijelentve: ,,De történjék az, amit a te Bölcsességed hasznosabbnak lát számunkra.''

Higgyetek! Tudjatok hittel imádkozni, higgyetek az ima erejében és higgyetek Istenben, Atyátokban. Ő igazságot tesz nektek azokkal szemben, akik elnyomnak titeket. Legyenek azok emberek vagy ördögök, betegségek vagy más szerencsétlenségek. A kitartó ima megnyitja az eget, és a hit megmenti a lelket, bármi legyen is az ima meghallgatásának módja. Menjünk!

És a kijárat felé megy. Már majdnem a falon kívül van, amikor körülnéz, és látja, mily kevesen követik, és mily sokan közömbös vagy ellenséges szemmel nézik a távolból. Szomorúan felkiált:

-- De amikor az Emberfia visszatér, vajon talál-e majd hitet a földön? -- és felsóhajtva még szorosabban beburkolódzik köpenyébe, és nagy léptekkel megy Ofel városrésze felé.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

Virág a napfényben

Jézus és apostolai éppen átkeltek Betabaránál a gázlón, északra a Holt-tengertől. Pétert nagyon lesújtották az elmúlt napok eseményei, mert tétlenül kellett néznie, hogy ellenségei gyalázzák Jézust.

-- Ne csüggedj el, Simon! Ne fossz meg engem is a te, a ti bátorságtoktól! -- mondja Jézus, miközben Péter vállára teszi kezét.

-- Nem vagyok képes, nem vagyok képes ezt nézni! Nézni, hogy ennyire rosszul bánnak veled! Ha engednéd, hogy közbelépjek... talán tudnám. De így... meg kell tartóztatnom magamat... és jelen kell lennem sértegetéseiknél, a te szenvedésednél, mint egy tehetetlen gyermeknek... ó, minden darabokra törik bennem, és gyötrődöm... De nézzétek, lehet-e így látni Őt! Betegnek tűnik, aki haldoklik a láztól... Üldözött bűnösnek látszik, aki nem állhat meg egy falat kenyér elfogyasztására, egy korty vízre, egy követ keresve, ahová lehajthatná fejét! Az a hiéna Nébó hegyén! Ezek a kígyók Calliroeben!

Az az őrült odaát (s a másik partra mutat)! Akiről azt mondod, hogy a Belzebub uralkodik rajta. Én félek a megszállottaktól, azt gondolom, hogy ha ennyire hatalmukba kerítette őket a Sátán, akkor nagyon gonoszoknak kellett lenniük. De... de az ember elbukhat anélkül is, hogy teljesen akarná. Azonban ezek, akik nincsenek megszállva, és mégis

így viselkednek, teljesen szabad akarattal!... Ó, sose fogod legyőzni őket, ha nem akarod megbüntetni őket! És ők... győznek le téged... -- és a hűséges apostol ismét keservesen sírni kezd, miután erős méltatlankodása közben abbamaradt sírása...

-- Péterem, azt hiszed, hogy ezek nem megszállottak? Azt gondolod, hogy a megszállottaknak olyanoknak kell lenniük, mint annak Calliroeben, és másoknak, akikkel találkoztunk? Azt hiszed, hogy a megszállottság csak zavaros kiáltásokban, ugrándozásban, dühöngésben, barlangokban élve, némaságban, béna tagokban, eltompult értelemben,

öntudatlanul mondott szavakban vagy öntudatlanul végzett cselekedetekben nyilvánul meg? Nem. Vannak olyan ördögtől zaklatott, sőt megszállott egyének is, akiknél ez rejtettebben és erőteljesebben jelentkezik, s ez a legveszélyesebb eset, mert az ördög nem

akadályozza, és nem gyengíti el értelmüket, nem gátolja meg őket abban, hogy jót is tegyenek, sőt, ki is fejleszti tehetségüket, hogy jobban tudják szolgálni azt, aki megszállja őket.

Amikor Isten vesz birtokába egy értelmet, és felhasználja szolgálatára, eltölti azt természetfeletti értelemmel, amely nagyon megnöveli természetes értelmét. Ezt teszi velük azokban az órákban, melyekben Istent szolgálják. Azt hiszitek, hogy például Izajás,

Ezekiel, Dániel és más próféták, ha el kellett volna olvasniuk, és meg kellett volna magyarázniuk a mások által írt jövendöléseket, nem találták volna azokat kibogozhatatlanul homályosaknak, éppúgy, mint kortársaik? Mégis, mondom nektek, miközben ők részesültek a jövendölésekben, tökéletesen megértették azokat. Figyeld meg ezt, Simon. Vegyük ezt a virágot, amely lábadnál nőtt ki. Mit látsz az árnyékban, amely kelyhére esik? Semmit. Látsz egy mély kelyhet és egy kis szájat, és semmi mást. Most figyeld meg, miközben

leszakítom, és idehozom a napfényre, szemed elé. Mit látsz?

-- Látom a bibéket, látom a virágport, látok egy kis pelyhes koronácskát, ami körülveszi a bibéket, és egy kis szőrös sávot, amely a nagy szirmot és a két kisebbet díszíti... És látok egy pirinyó harmatcseppet a kehely alján... és... ó, íme, egy kis légy szállt le beléje, és iszik, és beleragadt a szőrös pelyhekbe, és nem tud többé kiszabadulni... De akkor! Hadd lássam jobban! Ó, a pelyhek mintegy mézesek, belekapaszkodnak... Értem! Isten vagy azért teremtette így, hogy a virág táplálkozzék, vagy hogy táplálja a madarakat, akik

eljönnek és felcsípik a legyeket, vagy hogy megtisztítsa ezektől a levegőt... Milyen csodálatos!

-- Az erős napfény nélkül azonban semmit sem láttál volna.

-- Valóban, semmit!

-- Hasonlóképpen történik az isteni birtokba vételnél is. A teremtmény, aki önként, kizárólagos jó akarattal teljesen átadja magát Isten szeretetének, ráhagyatkozik az Ő akaratára, gyakorolja az erényeket, és uralkodik szenvedélyei felett, elérkezik oda, hogy

elmerül Istenben és az Ő Világosságában, Bölcsességében; és mindent lát és megért. Utána, amikor megszűnik a teljes tevékenység, a teremtményben felváltja ezt egy másik állapot, amelyben az, amit kapott átváltozik az élet és a megszentelődés irányelvévé, de elhomályosodik, vagy helyesebben: bizonytalanná válik az, ami előzőleg világos volt.

Az ördög, Istent állandóan majmolva, hasonló hatást vált ki azok értelmében, akiket zaklat; jóllehet csak korlátolt fokban, mert csak Isten hatalma végtelen. A megszállottakkal, akik önként átadták magukat neki, hogy diadalmaskodjanak, közli saját felsőbbrendű értelmét, de egyedül azért, hogy gonoszat tegyenek, ártsanak, megbántsák Istent és az embereket. De a sátáni működés, amely a lélekben beleegyezésre talál, állandó, és fokozatosan viszi őt előre a Rossz teljes megismerésében. Ezek a megszállottság legrosszabb formái. Semmi sem tűnik fel kívülről, és ezért az emberek nem menekülnek ezektől a megszállottaktól. De azok. Amint már többször megmondtam, az Emberfiát az ilyen módon megszállottak fogják megölni.

-- De Isten nem sújthatna le a pokolra? -- kérdi Fülöp.

-- Megtehetné. Ő az erősebb.

-- Akkor miért nem teszi meg, hogy megvédjen téged?

-- Isten eljárásának értelmét majd megismeritek az égben. Gyerünk tovább! És ne csüggedjetek el!

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

Az atya távol élő gyermekei

Jézus a Nebo-hegy vidékén várakozik valakire az út mentén lévő alacsony falon ülve. A környék egyszerű lakosai, pásztorai kérlelik:

-- Beszélj még nekünk! Néha erre járnak a buzgólkodó farizeusok és a kevély írástudók. De ők nem beszélnek nekünk. Ez rendben van. Ők mindenkitől elkülönülnek, és bölcsek. Mi... De akkor nekünk nem kell semmit sem tudnunk, mivel sorsunk folytán itt születtünk?

-- Az Atya Házában nincsenek válaszfalak és különbségek azok között, akik hisznek benne és Törvénye szerint élnek, amely akaratát fejezi ki, hogy az ember helyesen éljen, és Országában örök jutalomban részesüljön.

Idehallgassatok! Egy atyának sok gyermeke volt. Egyesek mindig szoros kapcsolatban éltek vele, mások, különféle okoknál fogva, aránylag távolabb éltek az atyától. De mivel ismerték az atya vágyait, annak ellenére, hogy távolabb éltek, úgy tudtak cselekedni, mintha ő jelen lett volna. Mások pedig, mivel még távolabb éltek születésük első napjától kezdve, s olyan szolgák nevelték fel őket, akik más nyelvet beszéltek és más szokásaik voltak, rákényszerültek arra, hogy az atyát csak oly csekély mértékben szolgálják, amelyre inkább ösztönük, mint ismeretük késztette őket. De tudták, hogy ők is kedvesek számára. Az atya tudta, hogy rendelkezései ellenére szolgái nem ismertették meg az ő gondolatait ezekkel a távol élőkkel, mert kevélységükben lebecsülték őt. Gyermekei csak azért nem szerették őt, mert nem laktak vele együtt. Ezért az atya egy napon össze akarta hívni minden gyermekét. Magához hívta őket.Nos, azt gondoljátok, hogy az emberi jog szerint ítélve csak annak fogja adni javait, akik mindig házában éltek, vagy legalábbis nem

túlságosan távol attól, úgyhogy ismerhették rendeleteit és vágyait? Ő egészen máshogy gondolkodott. Megfigyelte azok cselekedeteit, akik jóllehet csak névről ismerték őt, iránta való szeretetből erényesen éltek, és minden cselekedetükkel becsületére váltak.

Magához hívta őket, és azt mondta nekik: ,,Kétszeres a ti érdemetek erényes életetek

miatt, mert segítség nélkül is így akartatok élni. Jöjjetek és vegyetek körül! Ugyancsak jogotok van rá! Az elsők mindig velem voltak, és tanácsommal irányítottam minden cselekedetüket, mosolyommal megjutalmaztam őket. Nektek pusztán hitetekre és szeretetetekre támaszkodva kellett cselekednetek. Jöjjetek! Házamban kész a hely

számotokra, és már régóta kész. Az én szememben nincs különbség azok között, akik mindig itthon éltek, és a távol élők között. Én cselekedeteik szerint teszek különbséget gyermekeim között, akár közel, akár távol élnek tőlem.''

Ez a példabeszéd. Magyarázata pedig ez: a Templomban élő írástudók és farizeusok esetleg nem lesznek Isten Házában az örök Napon, és sokan, akik oly távol éltek, hogy csak fogyatékosan ismerték Isten dolgait, esetleg az Ő ölében foglalnak majd helyet. Mert az Istennek engedelmeskedő akarat szerzi meg az Országot, nem pedig a jártasság és a tudomány.

Tegyétek meg azt, amit tegnap megmagyaráztam nektek. Tegyétek túlságos félelem nélkül, ami csak megbénítana. Tegyétek számítgatás nélkül, s ne csak azért, hogy a büntetést elkerüljétek. Tegyétek egyedül Isten szeretetéből, aki titeket szeretetből megteremtett, és azért, hogy ti is szeressétek Őt. És akkor helyetek lesz az atyai Házban.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

A népét látogató király

Jézus a Jeruzsálemhez közel fekvő Nobe faluban beszél egy öreg ember házának küszöbén állva, hogy mind a házban lévők, mind az előtte összegyűltek jól hallhassák.

-- Egy hatalmas király, akinek országa nagyon kiterjedt volt, egy napon elindult, hogy meglátogassa alattvalóit. Pompás palotában lakott, ahonnan elküldte szolgáit és hírnökeit alattvalóihoz rendeleteivel és segítségével. Azok tudtak létezéséről, szeretetéről és tanácsairól, de személyesen nem ismerték őt, nem hallották hangját, beszédét.

Egyszóval: csak annyit tudtak róla, hogy ő az uruk, semmi többet. És amint gyakran megtörténik, ezért sok törvényét és intézkedését eltorzították vagy rosszindulatból, vagy mivel nem értették meg kellőképpen. Ennek következtében kárt szenvedtek az alattvalók, akiket pedig a király boldogokká akart tenni. Néha kénytelen volt megbüntetni őket, és ez neki nagyobb fájdalmat okozott, mint nekik. De a büntetések nem tették őket jobbakká. Akkor azt mondta: ,,Elmegyek, és közvetlenül beszélek hozzájuk. Megismertetem magamat. Szeretni fognak és jobban követnek, ők pedig boldogabbakká lesznek.'' És elhagyta kiváló palotáját, hogy népéhez menjen.

Megérkezése sok csodálkozást váltott ki. A nép megindult, ki izgatottá vált, ki ünnepelt, ki félt, ki haragudott, ki kételkedett, ki pedig gyűlölködött. A király türelmesen, fáradhatatlanul megközelítette egyaránt azokat, akik szerették, vagy félték, vagy gyűlölték. Megmagyarázta nekik törvényeit, meghallgatta alattvalóit, segítette, támogatta őket. Végül sokan megszerették, és nem menekültek előle azért, mert nagyon hatalmas volt. Néhányan, kevesen, felhagytak bizalmatlanságukkal és gyűlöletükkel. Ezek a jobbak voltak. De volt sok rossz akaratú is. A király azonban, aki nagyon bölcs volt, elviselte ezeket is. Fáradozása jutalmául azoknál szállt meg, akik szerették őt. De mi történt? Az, hogy még a jobbak sem mind értették meg őt. Oly messziről jött! Nyelvezete annyira új volt számukra! Akarata annyira különbözött alattvalóiétól! És nem mindenki értette meg... Sőt, egyesek fájdalmat okoztak neki, és még kárt is igyekeztek tenni benne, annyira nem értették meg. És amikor felfogták, hogy fájdalmat és kárt okoztak

neki, reményüket vesztve menekültek színe elől, féltek tőle, többet nem mentek hozzá.

De a király belelátott szívükbe, és napról napra szeretettel hívta őket. Kérte az Örökkévalót, engedje meg neki, hogy ismét megtalálja őket, s megmondja nekik: ,,Miért féltek tőlem? Igaz, fájdalmat okozott nekem meg nem értésetek, de láttam, hogy az nem rosszindulatból fakadt, hanem csak képtelenek voltatok felfogni az én nyelvezetemet, amely annyira különbözött a tiétektől. Fáj nekem, hogy féltek tőlem. Ez azt mondja nekem, hogy nemcsak hogy nem értettetek meg engem, mint királyotokat, hanem úgy sem, mint barátotokat. Miért nem jöttök hozzám? Térjetek csak vissza! Jöjjetek, jöjjetek, barátaim. Ne növeljétek tudatlanságotokat azzal, hogy távol maradtok tőlem, homályos felfogásotokat azzal, hogy elrejtőztök, keserűségeteket azzal, hogy megfosztjátok magatokat szeretetemtől. Látjátok? Mindnyájan szenvedünk amiatt, hogy megosztottak vagyunk. Én inkább, mint ti. Jöjjetek tehát, okozzatok nekem örömöt!

Így akart beszélni a király. És így beszélt. És így beszél Isten is azokhoz, akik vétkeznek. És így beszél az Üdvözítő azokhoz, akik tévedéseket követtek el. És így beszél Izrael Királya alattvalóihoz. Izrael igazi Királya, az, aki a kis földi birodalomból el akarja vinni alattvalóit az Ég nagy Birodalmába. Abba nem léphetnek be azok, akik nem követik a Királyt, akik nem tanulják meg megérteni az Ő beszédét, az Ő gondolatát. De hogyan tanulják meg, ha az első tévedés után menekülnek a Mestertől? Senki se csüggedjen el, ha vétkezett, és ha megbánta; ha tévedett, és felismerte tévedését. Jöjjön a Forráshoz, amely eltörli a tévedéseket, amely világosságot és bölcsességet ad, és oltsa el szomját azzal, aki ég a vágytól, hogy önmagát adja, és az égből jött, hogy magát adja az embereknek.

Forrás: Valtorta Mária- Példabeszédek

A terpentinfa

Jézus Galileában jár Jánossal és Ábellel, akinek megmentette életét, amikor hazug vádak alapján ki akarták végezni. Ábel a környék pogány leprásai között buzgólkodik, hogy elvezesse őket a hitre, de azokat egyelőre csak az élelem érdekli, amit visz nekik. Jézus megdicséri őt:

-- Jól tettél. Amint mondtad, ezek pogányok. Azért inkább törődnek a testtel és vérrel, mint a lélekkel. Szerető gondoskodásod éhségük iránt felébreszti majd bennük a szeretetet az ismeretlen iránt, aki gondol rájuk. És amikor megszeretnek téged, akkor is meghallgatnak, ha nem az élelemről beszélsz nekik A szeretet mindig megelőzi annak követését, akit megtanultak szeretni. Egy nap követni fognak téged a lélek útján. Az irgalmasság testi cselekedetei egyengetik az utat annak lelki cselekedetei felé. Azok pedig annyira megkönnyítik Isten belépését az előkészített emberbe, hogy az szinte észrevétlenül történik meg. Az illető magában találja Istent, és nem tudja, honnan lépett be oda?

Honnan? Néha egy mosoly mögül, egy könyörületes szó után, egy darab kenyér után, amely megnyitotta a kegyelem elől elzárkózott szívet, és elkezdte Isten bevonulását abba a szívbe. A lelkek! Azok a legkülönfélébb dolgok, amik csak léteznek. Sokféle dolog van a földön,de semmi sem oly változatos, mint a lelkek hajlamai és válaszai.

Látjátok ezt a hatalmas terpentinfát? Egy terpentinfa-erdő közepében van. Hány fa van itt? Száz és száz, talán ezer, talán még több. Elborítják ezt a meredek hegyoldalt, erőteljes és üdvös gyanta-illatuk elterjed a völgyben és a hegyen. De figyeljétek meg. Az ezernyi fa

közül nincs egy azonos magasságú, vastagságú, alakú, állapotú a többivel. Az egyik egyenes, mint a kard, a másik észak felé, a harmadik dél, kelet vagy nyugat felé fordul. Van, amelyik egyenes területen nőtt, a másik a szakadék szélén nyúlik a semmibe, mintegy hidat képezve a másik, feléje hajlóval a hegyi patak most kiszáradt medre fölött, amely azonban az esős időben annyira örvénylik. Van, amelyik össze van csavarodva, mintha valami kegyetlen egyén eltorzította volna gyenge korában, a másik teljesen hibátlan. Az egyik lombos egészen az aljáig, a másiknak éppen csak a tetején van egy kis lombja. Ez itt csak jobboldalán növesztett ágakat. Azt amott egy villámcsapás megégette. Az ott majdnem teljesen elhalt, csak egy ága él még makacsul. És ez, amelyet először mutattam nektek, oly szép, hogy szebb nem is lehetne. De van-e ennek is egyetlen egy ága, ágacskája, levele -- az ezernyi levél között -- amely ugyanolyan, mint a másik? Látszatra igen. Valójában nem. Figyeljétek meg ezt a legalsó ágat. Nézzétek meg felső részének leveleit. Hány levél van ezen a ponton? Talán kétszáz tűlevele van, mind zöld és hajlékony. Mégis, ha megfigyelitek, nincs közöttük két egyforma színű, erejű, korú, egyformán hajlékony, egy irányba néző. 

Így vannak a lelkek is. Ahány lélek, annyiféle. Mások hajlamaik, viselkedésmódjuk. Nem jó tanító vagy lelki orvos az, aki nem tud alkalmazkodni a lelkek különféle hajlamaihoz, válaszolási módjához. Barátaim, ez nem könnyű munka. Állandó tanulmányozást követel,

képességet a megfontolásokra, amelyekből több világosságot meríthet, mint a meghatározott szövegek hosszadalmas olvasásából. A lelkek tanítói és orvosai számára a lelkek képezik a könyvet. Azokat kell tanulmányozniuk. Annyi oldal, amennyi lélek, és minden oldalon sok érzelem és szenvedély a múltból, jelenből és kifejlődésben. Azért

állandóan kell tanulmányozni, figyelmesen, elmélkedve, kitartó türelemmel, támogatva, megerősítve. Így képes meggyógyítani a leggennyesebb sebeket is anélkül, hogy undort mutatna, ami megalázná a sebesültet. Nem szabad hamis könyörülettel elkerülni a gennyes sebek megnyitását és kitisztítását, attól félve, hogy az fájdalmat okozhat. Egyébként az elfekélyesedik, és a betegség elhatalmasodik. De okosan kerülni kell a túlságosan durva bánásmódot, ami a szív sebeit elmélyítené. Arra is ügyelni kell, hogy őt ne fertőzze meg a beteggel való érintkezés.

Mindezekre az erényekre szükségük van a lelkek tanítóinak és orvosainak. Világos látásra, megértésre, néha hősies türelemre, kitartásra, amikor hűvösen fogadják, sőt néha megsértik őket. Erőre, hogy bölcsen gyógyítsanak, és ne ártsanak se a betegnek, se maguknak. Hol találják meg mindezeket? A szeretetben. Mindig a szeretetben. Az világít meg mindent, tesz bölccsé, erőssé és okossá. Megőrzi a kíváncsiságtól, amely révén beleeshetne azokba a bűnökbe, amelyeket meggyógyított másokban. Amikor valakit teljesen áthat a szeretet, nincs más vágya, nem érdekli más, csak a szeretet.

Látjátok? Az orvosok azt mondják, hogy amikor valaki haldoklik valamilyen súlyos betegségben, ha sikerül kigyógyulnia, akkor nehezebben betegszik meg ismét ugyanabban a betegségben, mert vére már legyőzte azt, és ellen tud állni neki. Ez a felfogás nem tökéletes, denem is teljesen téves. A szeretet azonban, amely nem betegség, hanem

egészség, eléri azt, amiről az orvosok beszélnek, éspedig minden rossz szenvedélyt illetőleg. Aki erőteljesen szereti Istent és testvéreit, az nem tesz olyat, amivel fájdalmat okozhatna Istennek és testvéreinek.

Azért akkor is, amikor megközelíti a lelki betegeket, és megtud olyan dolgokat, amelyeket a szeretet eddig titokban tartott előtte, az nem okozza romlását, mert hűséges marad a szeretetben, és a bűn nem lép be lelkébe.

Hogyan érez az, aki legyőzte érzéki vágyait a szeretettel? Nem csábítja a gazdagság azt, aki az Isten és a lelkek szeretetében megtalál minden kincset. Nem kísérti a torkosság, a fösvénység, hitetlenkedés, tunyaság és a kevélység azt, aki csak Istenre vágyakozik, akinek szolgálatára átadja önmagát, és aki hitében megtalál minden jót. Ösztönzi őt a szeretet fáradhatatlan lángja, és lankadatlanul munkálkodik mindig azon, hogy örömöt okozzon Istennek. Mert aki ismeri Istent, az többé nem képes kevélykedni, mert látja, hogy mi ő Istenhez képest. Aki megismeri Őt, az egyúttal meg is szereti.

Egy napon ti papokká lesztek Egyházamban. Legyetek azért a lelkek orvosai és tanítói. Emlékezzetek vissza ezekre a szavaimra! Nem a név, sem a ruha, sem a papi tevékenységek tesznek majd titeket papokká, azaz Krisztus szolgáivá, a lelkek tanítóivá és orvosaivá, hanem a szeretet tesz azokká. Az megadja nektek mindazt, amire szükségetek van, és a teljesen különféle lelkeket át tudjátok alakítani az Atya hasonlatosságára, ha szeretettel tudtok dolgozni.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

A vízelosztók

Jézus meglátogatott egy házaspárt a Meron-tó környékén. Az ott összegyűlt emberekhez beszél:

-- Halljátok ezt a példabeszédet!

Egy gazdag úrnak sok helyen volt birtoka, sok alkalmazottal. Nem mindenütt rendelkeztek azonban elegendő vízzel és a föld sem volt egyformán termékeny. Azokon a helyeken, ahol kevés volt a víz, olyan növényeket termeltek, amelyek bírták a szárazságot. Az emberek azonban ezeken a helyeken nagyon sokat szenvedtek a vízhiány miatt. A gazdag embernek azonban volt egy vízben gazdag tava ott, ahol lakott. Földalatti források táplálták ezt a tavat.

Egy napon az úr elhatározta, hogy végiglátogatja birtokait. Látta, hogy azok a birtokok, amelyek közel voltak a tóhoz, bővelkedtek vízben. A távolabbiak nélkülözték. Csak azzal a kevés vízzel rendelkeztek, amit Isten eső alakjában küldött nekik. Látta az úr azt is, hogy azok az alkalmazottjai, akik bővelkedtek vízben, nem bántak jól a vizet nélkülöző testvéreikkel. Még egy csöbör vizet is sajnáltak tőlük, azzal az ürüggyel, hogy félnek attól, ők is víz nélkül maradnak.

Az úr elgondolkozott. Azt mondta: ,,Elvezetem a vizet tavamból, és elrendelem a közelebb levőknek, hogy ne tagadják meg többé a vizet távolabbi szolgáimtól, akik szenvednek a talaj szárazsága miatt. Azonnal nekilátott a csatornák ásatásának, amelyek a tó jó vizét elviszik majd a közelebbi birtokokra, ahol nagy tartályokat ásat. Így ezeknek bőven lesz vizük. Ezekből a tartályokból kisebb csatornákkal elvezeti a vizet a távolabbi tartályokba. Utána magához hívatta azokat, akik ezeken a helyeken éltek, és azt mondta nekik: ,,Ne felejtsétek el, hogy amit tettem, nem azért tettem, hogy nektek adjam a felesleges vizet, hanem azért, hogy rajtatok keresztül eljusson azokhoz, akiknek még a szükséges vízmennyiség is hiányzik. Legyetek azért irgalmasok, amint én az vagyok.'' És eltávozott tőlük.

Egy idő múlva a gazdag úr újból körüljárt minden birtokán. Látta, hogy a legközelebbiek megszépültek, és nemcsak a hasznos növényekben bővelkedtek, hanem a dísznövényekben is. Vízmedencék, halastavak és vízvezetékek minden háznál és ház közelében.

,,Ezeket a lakásokat a gazdagok házaivá tettétek -- jegyezte meg az úr. -- Még nekem sincs ily sok felesleges dolgom!'' És utána hozzátette: ,,De hogy állnak a többiek? Adtatok nekik bőségetekből? Tápláltátok a kisebb csatornákat?''

,,Igen. Annyit kaptak, amennyit csak kértek. De vannak igényesek is, akik sose elégedettek, oktalanok és mértéktelenek, minden órában jönnek kérni, mintha mi az ő szolgáik lennénk. Nekünk meg kell védenünk a mi dolgainkat. Nem elégednek meg többé a csatornákkal és a kis tartályokkal. Eljönnek egészen a nagyokig.''

,,Ezért vettétek körül fallal a helyeket, és tartotok mindenütt harapós kutyákat?''

,,Ezért, uram. Nem voltak semmire sem tekintettel, és igyekeztek mindent elemelni és tönkretenni...''

,,De ti valóban adtatok nekik? Tudjátok, hogy értük csináltattam ezt, és ti közvetítők voltatok a tó és az ő száraz területük között? Nem értem... Sokat nyújtottam a tóból, hogy mindenkinek jusson, de pazarlás nélkül.''

,,Hidd el, hogy nem tagadtuk meg tőlük soha a vizet.''

Az úr elindult távolabbi birtokai felé. A szárazságot elviselő növények zöldek és dús lombozatúak voltak. ,,Igazat mondtak'' -- mondta az úr, amikor messziről meglátta őket. De amikor közelükbe ért, látta, hogy alattuk a föld kiszáradt, a fű szinte kihalt, s ezt legelték a fáradtságtól lihegő juhok. A veteményes kertek homokosak voltak a házak mellett. Utána meglátta az első földműveseket: kimerültek, lázban égő szemekkel és reményt vesztettek... Ránéztek, és utána lehajtották fejüket, és félénken hátráltak.

Ő csodálkozott ezen a magatartásukon, és magához hívta őket. Azok remegve közeledtek. ,,Mitől féltek? Nem vagyok többé jó uratok, aki gondoskodott rólatok, és bölcs munkával enyhített vízhiányotokon? Miért oly beteges az arcotok? Miért szárazak ezek a földek? Miért soványak ezek a nyájak? És ti miért féltek tőlem? Beszéljetek félelem nélkül.

Mondjátok el uratoknak, miért szenvedtek?

Egy férfi beszélt mindnyájuk helyett. ,,Uram, nagyon kiábrándultunk, és sokat szenvedtünk. Te segítséget ígértél nekünk, és mi még azt is elvesztettük, amink előzőleg volt, és elvesztettük beléd vetett bizalmunkat.''

,,Hogyan? Miért? Nem vezettem ide bőséges vizet, megparancsolva a közelebb lévőknek, hogy bőven adjanak nektek?''

,,Ezt mondtad? Igazán?''

,,Ezt. Határozottan. A terület miatt nem tudtam közvetlenül idevezetni a vizet. De jó akarattal elmehettetek a vízgyűjtőkhöz a szamarakkal, és meríthettetek belőle a kis csatornákba annyit, amennyit akartatok. Nem volt elég szamaratok és tömlőtök? És nem voltam én, hogy adjak nektek?''

,,Íme! Mondtam! Mondtam: >>Nem lehetséges, hogy az úr parancsot adott nekik arra, hogy megtagadják tőlünk a vizet.<< Ha elmentünk volna hozzá!''

,,Féltünk. Azt mondták nekünk, hogy a víz az ő jutalmuk, és mi büntetésben részesülünk.''

És elmondták a jó úrnak, hogy a jótéteményben részesültek, azt mondták nekik: Az úr azért, hogy megbüntesse a százaz földek szolgáit, akik nem tudtak többet termelni, elrendelte, hogy nemcsak a vízgyűjtők vizét mérjék ki számukra, hanem még a kezdetleges kutakét is, oly módon, hogy ha előbb csak kétszáz akónyit kaptak naponta saját maguk és földjük számára, amit nagy fáradsággal vittek el az utakon, most ne kapjanak ötvennél többet. És hogy ennyit is kapjanak az emberek és az állatok számára, el kellett menniük az áldott helyek határánál levő kis vízerekhez, és azok sáros vízéből kellett meríteniük. És meghaltak a betegségek és a szomjúság miatt az emberek, és elpusztultak a veteményeskertek és az állatok...''

,,Ó, ez már sok! Ennek véget kell vetni! Vegyétek bútoraitokat és állataitokat, és kövessetek engem! Kissé el fogtok fáradni, mivel ki vagytok merülve, de utána békében éltek. Lassan megyek majd, hogy követni tudjatok. Én jó úr vagyok, atyátok, és gondoskodom fiaimról.''

És lassan elindult. Szolgái szomorú sokasága követte őt állataikkal. De már felüdítette őket jó uruk szeretete, amelyet tapasztaltak. Elérkeztek a vízben leggazdagabb területekhez. Ezek határánál az úr kiválasztott néhány erős férfit és azt mondta nekik: ,,Menjetek, és az

én nevemben kérjetek tőlük vizet.''

,,És ha ránk uszítják a kutyákat?''

,,Én mögöttetek vagyok. Ne féljetek! Menjetek, és mondjátok nekik, hogy én küldtelek titeket, és ne zárkózzanak el előletek, ne legyenek igazságtalanok, mert a víz Istené és minden ember egymás testvére. Azért nyissák meg azonnal a csatornákat.''

Odamentek. Az úr követte őket. Megálltak egy kapunál. Az úr elrejtőzött a kerítés fala mögött. Bekiáltottak. Odajöttek a munkavezetők.

,,Mit akartok?''

,,Legyetek irgalmasok irántunk. Meghalunk. Az úr küld minket, megparancsolva, hogy vigyünk a vízből, amit hozzátok vezettetett. Azt mondja, hogy a víz az övé, és Isten adta neki, és ő nektek a mi számunkra, mert testvéreitek vagyunk. Azonnal nyissátok meg a

csatornákat!''

,,Ha, ha!'' -- nevettek a kegyetlenek. ,,Testvéreink ezek a rongyos alakok? Meghaltok? Annál jobb! Átvesszük helyeteket, és odavezetjük a vizet. Igen, akkor odavisszük! És jó helyekké változtatjuk azokat. A víz számotokra van? Ostobák vagytok! A víz a miénk!''

,,Irgalom! Meghalunk. Nyissátok meg. Ezt parancsolja az úr. ''A gonosz munkavezetők tanácskoztak egymás között, és utána azt mondták: ,,Várjatok egy pillanatig!'' -- és elsiettek. Utána visszatértek és kinyitották a kaput. De velük voltak a kutyák, és fütykös bunkókat tartottak kezükben... A szegények féltek. ,,Jöjjetek csak, jöjjetek... Nem léptek be most, mikor kinyitottuk nektek a kaput? Utána majd azt mondjátok, hogy nem voltunk nagylelkűek...'' Egyikük meggondolatlanul belépett. Záporoztak hátán az ütések, s közben a kutyákat ráengedték a többiekre.

Az úr kilépett a fal mögül. ,,Mit csináltok, ti kegyetlenek?! Most megismertelek titeket, titeket és állataitokat, és lesújtok rátok!'' És nyilaival lenyilazta a kutyákat, és utána belépett, szigorúan és haragosan. ,,Így hajtjátok végre rendeleteimet? Ezért adtam nektek

ezeket a javakat? Hívjatok össze mindenkit! Beszélni akarok hozzátok.

És ti -- mondta szomjazó szolgái felé fordulva -- lépjetek be asszonyaitokkal és gyermekeitekkel, juhaitokkal és szamaraitokkal, galambjaitokkal és minden állattal, és igyatok, és frissüljetek fel, és szedjétek le ezeket a zamatos gyümölcsöket, és ti, kis ártatlanok, futkossatok a virágok között! Örvendjetek! Jó uratok szíve igazságos, és igazságot tesz mindenkivel.''

És miközben a szomjúhozók a vízmedencékhez futottak, belemerültek a halastavakba, állataik pedig a víztartályokba, és mindnyájan örvendeztek, addig a többiek mindenfelől félelemmel telve siettek oda.

Az úr felállt a vízmedence szélére, és azt mondta: ,,Ezeket én csináltattam, és rátok bíztam, hogy teljesítsétek utasításaimat, ezeket a kincseket illetőleg, mert ti választott szolgáim voltatok. Nem álltátok ki a próbát. Jóknak látszottatok. Azoknak kellett volna

lennetek, mert a jólétnek jókká kellett volna tennie titeket, hálából jótevőtök iránt. És én mindig jót tettem veletek, nektek adva ennek a vízben gazdag területnek a vezetését. A bőség és a kiválasztottság megkeményítette szíveteket, az jobban kiszáradt, mint az a föld, amelyet teljesen kiszárítottatok. Betegebbek vagytok, mint ezek, akiket éget a szomjúság. Mert őket a víz meggyógyíthatja, míg ti nehezen gyógyultok meg önzéstekből, amely kiégette lelketeket. Belétek csak nagyon nehezen tér vissza a szeretet vize. Most megbüntetlek titeket. Menjetek ti azokra a földekre, és szenvedjétek el azt, amit ők

szenvedtek!''

,,Irgalom, urunk! Könyörülj rajtunk! Azt akarod, hogy elpusztuljunk? Te kevésbé vagy irgalmas irántunk, emberek iránt, mint mi az állatok iránt?''

,,És ezek kik? Nemde emberek, testvéreitek? Miféle irgalmat gyakoroltatok irántuk? Vizet kértek tőletek, s ti botütéseket adtatok nekik, és kigúnyoltátok őket. Azt kérték tőletek, ami az enyém, és amit én adtam, és ti megtagadtátok azt tőlük, a magatokénak mondva azt? Kié a víz? Még én sem mondom, hogy a tó vize az enyém, jóllehet a tó az enyém. A víz Istené. Közületek ki teremtett csak egyetlen harmatcseppet is? Menjetek!... És nektek, akik szenvedtetek, azt mondom; legyetek jók. Tegyétek velük azt, amit ti szerettetek volna, hogy veletek tegyenek. Nyissátok meg nekik a csatornákat, amelyeket ők bezártak, és vezessétek hozzájuk a vizet, amint módotok lesz erre. Megteszlek titeket elosztóimnak ezek iránt a bűnös testvéreitek iránt, akiknek módot és időt adok a jóvátételre. És a Magasságbeli Úr még nálam is jobban rátok bízza bőséges vizét, hogy ti gondoskodjatok azokról, akik nélkülözik azt. Ha szeretettel és igazságosan tudjátok tenni ezt, megelégedve a szükségessel, és a feleslegest a nyomorgóknak adva, az igazságnak megfelelően nem mondva magatokénak azt, amit ajándékba kaptatok, sőt letétbe helyezett ajándékként, akkor nagy békének fogtok örvendeni, és mindig veletek lesz az Isten szeretete és az én szeretetem.''

A példabeszéd befejeződött, és mindenki megértheti. Csak azt mondom nektek, hogy aki gazdag, az letétbe kapta ezt a gazdagságot, amelyet Isten azért adott neki, hogy kiossza azt a szenvedőknek. Fontoljátok meg, milyen megtiszteltetés számotokra, hogy Isten meghívott titeket arra, hogy társai legyetek Gondviselésének művében a szegények, betegek, özvegyek és árvák javára. Isten megtehette volna, hogy esőként hullassa a szegényekre a pénzt, ruhát, táplálékot. De akkor megfosztotta volna a gazdagokat nagy érdemeiktől, amelyeket a felebaráti szeretettel szereznek. Nem minden gazdag lehet tanító, de mind tehet jót. Nem minden gazdag képes gondozni a betegeket, eltemetni

a halottakat, meglátogatni a gyengélkedőket és a rabokat. De minden gazdag, sőt még az is, aki nem teljesen szegény, tud adni egy darab kenyeret, egy korty vizet, egy használt ruhát, a tűz mellé hívhatja azt, aki remeg a hidegtől, fedelet nyújthat annak, akinek nincs otthona és ázik az esőben vagy izzad a kánikulában. Szegény az, akinek hiányzik valami, ami szükséges a megélhetéshez. A többiek nem szegények, szűkölködnek, de mindig gazdagok azokhoz képest, akik éhen halnak, nyomorognak, dideregnek.

Én elmegyek. Nem tudom többé segíteni a szegényeket. Folytassátok ti ezt a munkámat! Vigasztaljátok meg lesújtott szívemet azzal, hogy megígéritek: mindig engem láttok a szegényben, és úgy fogadjátok őt, mint a szegény Krisztus legigazibb képviselőjét. Én szegény akartam lenni szeretetből a föld legszerencsétlenebbjei iránt, és azért, hogy szegénységemmel kiengeszteljem az önző emberek igazságtalan pazarlását. Emlékezzetek arra, hogy a szeretet és irgalom örök jutalmat nyer és eltörli a bűnöket.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

Világosság -- Felhők

Jézus elhagyni készül Kafarnaumot. Búcsúzásul ezt mondja hallgatóinak:

-- Idehallgassatok! Azt mondták nektek, hamarosan elhagylak titeket. Ez igaz. Nem tagadom. De mielőtt elhagynálak titeket, ezt parancsolom:

Éberen őrködjetek magatok fölött, hogy sok mindent megismerjetek, hogy mindinkább közeledjetek a Világossághoz, hogy láthassatok. Az én szavam Világosság. Őrizzétek meg magatokban, és amikor annak fényénél sötét foltokat fedeztek fel magatokban, vessétek ki azokat szívetekből. Nem szabad többé azoknak lennetek, akik voltatok, mielőtt megismertelek titeket. Sokkal jobbaknak kell lennetek, mert most sokkal többet tudtok.

Előzőleg mintegy a szürkületben éltetek, most a Világosság van bennetek. Azért a Világosság gyermekeinek kell lennetek. Figyeljétek meg az eget reggel, hajnalhasadáskor: tisztának látszhatik, de csak azért, mert nem fedik el teljesen a viharfelhők. De amint növekszik a fény, a felkelő nap sugarainál elcsodálkozva látjátok a kék égen a rózsaszínű foltokat. Mik azok? Ó, könnyed felhőcskék, oly könnyedek, hogy szinte nem is látszottak addig, míg a fény bizonytalan volt. De most, hogy rájuk esik a nap sugara, könnyed tajtéknak látszanak az ég tengerén. És ott maradnak egészen addig, míg a nap erőteljes sugarai szét nem olvasztják, meg nem semmisítik őket.

Tegyetek így lelketekkel! Vigyétek azt mind közelebb a világossághoz, hogy felfedezhessétek a legkönnyedebb felhőket is, és utána tartsátok a Szeretet nagy Napja alá. Az felemészti tökéletlenségeiteket, mint ahogy a nap elpárologtatja a könnyed nedvességet, amely összesűrűsödik azokban a finom felhőkben, amelyeket a hajnali napfény eloszlat. Ha sokat tartózkodtok a Szeretetben, a Szeretet állandó csodákat művel

bennetek. Menjetek most, és legyetek jók!...

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

Áron vesszeje

Jézus a Genezáreti-tótól keletre fekvő Afeca városában jár. A jelenlevők között vannak zsidók, rómaiak és szamaritánusok is. Ezek Jézus jelenlétében arról vitatkoznak, hogy Jézus-e az, akire a népek vártak. Jézus, hogy véget vessen a vitatkozásnak, beszélni kezd:
-- Amikor Isten népe Mária halála után Kádesnél fellázadt a pusztában, mert nem volt ivóvizük, zúgolódtak Mózes ellen, aki megmentőjük volt, és a bűn földjéről elvezette őket az ígéret földjére. Azzal vádolták őt, hogy ostobán tönkretette a népet. Áront semmirekellő papnak nevezték. Mózes erre bement testvérével a szövetség sátrába, és
beszéltek az Úrral. Csodát kértek tőle, hogy megszüntethessék a zúgolódást. Az Úr, annak ellenére, hogy nem köteles eleget tenni minden követelésnek, fôleg ha a követelés erőszakos, és az atyai Gondviselésbe vetett bizalom elvesztéséből ered, mégis beszélt Mózeshez és Áronhoz. Megtehette volna, hogy egyedül csak Mózeshez beszélt volna, mert Áron,mint főpap érdemtelenné vált egy napon Isten jóságára, a bálványimádás miatt. Isten azonban még próbára akarta tenni, és módot akart neki adni arra, hogy növekedjék a kegyelemben Isten szeme előtt. Azért megparancsolta, hogy vegyék kézbe Áron vesszejét, amelyet betettek a szövetség sátrába, miután kivirágzott, először leveleket hajtva, majd
mandulákat hozva. Menjenek vele a sziklához, és parancsolják meg neki, hogy adjon vizet a népnek és az állatoknak.

 

Mózes Áronnal együtt megtette, amit az Úr parancsolt, de nem tudtak teljesen hinni az Úrban. Izrael főpapja, Áron hitt kevésbé. A szikla, miután megütötték a vesszővel, megnyílt, és bőséges vizet adott a nép és az állatok szomjának eloltására. A vizet elnevezték a Pörlekedés vizének, mert a zsidók ott pörlekedtek az Úrral, elítélték tetteit és rendelkezéseit. Nem voltak egyaránt hűségesek hozzá, hanem éppen a főpap volt, aki
helyet adott a kételkedésnek Isten szavának igazságában. Emiatt Áron meghalt anélkül, hogy elérte volna az Ígéret Földjét. (Szám 20,1-29)
Ma is lázad a nép az Úr ellen, és azt mondja: ,,Idevezettél minket, hogy egyenként is, és mint nép is meghaljunk elnyomóink hatalma alatt.'' És nekem azt kiáltozzák: ,,Tedd magadat királlyá, és szabadíts meg minket!'' De milyen szabadulásról beszéltek? Milyen büntetésről? Az anyagiról? Ó, ott, az anyagi dolgokban nincs sem üdvösség, sem büntetés! A ti szabad akaratotok egy sokkal nagyobb büntetést és sokkal nagyobb megszabadulást hoz számotokra. Választhattok. Isten megadja nektek.

Ezt a jelenlevô izraeliták számára mondom, akiknek érteniük kellene ahhoz, hogy az Írás jelképeit olvassák és felfogják. De mivel szánakozom népemen, amelynek Királya vagyok lelkileg, segíteni akarlak titeket legalább egy jelkép megértésében, hogy felfogjátok, ki vagyok. A Magasságbeli azt mondta Mózesnek és Áronnak: ,,Fogjátok a vesszőt, és parancsoljatok a sziklának, és ömleni fog a vízáradat a szomjazó nép számára, hogy ne siránkozzanak tovább.'' Az Örök Főpap, a Magasságbeli megint azt mondta, hogy véget vessen népe siránkozásának: ,,Vedd Jessze törzsének kivirágzott vesszejét! Egy virág lesz rajta, amely nem érinti az emberi szennyet. Gyümölccsé érik, édes és kenettel teljes mandulává. És ezzel a Jessze gyökeréből származó mandulával, ezzel a csodálatos sarjjal, amelyen megnyugszik az Úr Lelke az Ő hét ajándékával, üsd meg Izrael szikláját, hogy bőséges vizet nyerjen üdvösségére.
Ugyanaz a Szeretet az Isten Papja. És a Szeretet testet alkotott, kisarjasztotta hajtását Jessze gyökeréből, amelyet nem a szenny táplált, és a Test a Megtestesült Igéje volt, a Messiásé, akit vártak, s akit azért küldtek, hogy parancsoljon a sziklának, hogy az meghasadjon. Hogy szétrepedjen a kevélység és az érzékiség kemény kérge, és befogadja az Istentől küldött vizet, amely Krisztusából fakad, az Ő szeretetének kellemes olaját, és alakíthatóvá váljék, jóvá, hogy megszentelődjék befogadva szívébe az ajándékot, amelyet a Magasságbeli ad népének.

De Izrael nem akarja az élő Vizet befogadni bensőjébe. Zárva marad, kemény marad, és főleg ilyen marad legnagyobb egyéniségeiben, akiket hasztalanul érint meg az Isten erejéből kivirágzott és gyümölcsöt hozott vessző, és akihez hiába beszél. És igazán mondom nektek, hogy ebből a népből sokan nem lépnek majd be az Országba, míg sokan, akik nem tartoznak ehhez a néphez, belépnek oda, mert hinni tudtak abban, akiben Izrael papjai nem akartak hinni. Ezért úgy vagyok közöttetek, mint az ellentmondás jele, és olyan ítélet vár rátok, amely megfelel majd annak, amiként meg tudtatok érteni engem. De a többiekhez, akik nem Izraelből valók, azt mondom: Isten háza, amelyből népének fiai elmenekültek, nyitva áll azok számára, akik keresik a Világosságot. Jöjjetek! Kövessetek engem! Ha én az ellentmondás jele vagyok is, de jel vagyok minden nemzet számára is; és
aki szeret engem, azt megmentem.

-- Te jobban szereted az idegeneket, mint minket! Ha beszélnél hozzánk, végül megszeretnénk téged! De mindenütt vagy, Júdeát kivéve -- mondja egy zsidó, akit megérintettek Jézus szavai.
-- Lemegyek Júdeába is, és hosszasan ott fogok tartózkodni. De nem változik meg sokak kőszíve. Még akkor sem változik meg, amikor majd reáhull a Vér. Te zsinagógafőnök vagy, nemde?
-- Igen, honnan tudod?
-- Tudom. Rendben van, akkor megértheted, amit mondok.
-- A vérnek nem szabad a kőre folynia. Ez bűn.
-- A Vért azért ontjátok majd örömmel a sziklára, hogy ott, maradjon.
Az a szikla, amelyre kiontjátok az igazi Bárány Vérét, győzelmi emléknek látszik majd számotokra. De utána eljön majd egy nap, amikor megértitek... Megértitek az igazi büntetést, és azt, hogy milyen volt a nektek felajánlott igazi. üdvösség. Menjünk!...

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

A kincshez vezető ösvény

Jézus az előzőleg meggyógyított leprás körül összegyűlt embereket tanítja. E közben mondja:

Hogyan élünk igaz életet? Hogyan nyerjük el a győzelmet? A becsületes beszéddel és cselekedetekkel, a felebarát szeretetével. Elismerve, hogy Isten az Isten, és nem helyezve a teremtmények, a pénz, a hatalom bálványait a Legszentebb Isten helyébe. Megadva mindenkinek az őt megillető helyet, nem törekedve arra, hogy többet, vagy kevesebbet

adjunk annál, ami kötelességünk. Nem igaz ember az, aki barátját, rokonát bűnös cselekedetekkel is szolgálja, vagy tiszteli azért, mert az hatalommal rendelkezik. Aki viszont ellenkezőleg megkárosítja felebarátját, mert attól semmi hasznot sem remél, és ellene esküszik, vagy ajándékokkal rávesz valakit arra, hogy feljelentsen egy ártatlant,

vagy részrehajló módon ítélkezik, nem az igazságosság szerint, hanem igazságtalan ítéletével a perlekedők között a hatalmasabbnak kedvez, az az ember nem igaz, és hiába imádkozik, hiába ajánl fel áldozatokat, mert azok szennyesek az igazságtalanságtól Isten szemében.

Látjátok, hogy amit mondok, az még mindig a tízparancsolathoz tartozik. A Rabbi mindig a tízparancsolatról beszél. Mert az a jó, igazságos, dicsőséges, ha megtesszük azt, amit a tízparancsolat tanít és parancsol. Nincs más tanítás. Annakidején Isten, villámlások között

adta a Sínai-hegyen. Most az Irgalmasság villámai között adom, de a tanítás ugyanaz. És nem változik. És nem lehet megváltoztatni. Sokan azzal védekeznek Izraelben, hogy igazolják, miért nem szentek még az után sem, hogy az Üdvözítő a földön járt: ,,Nekem nem volt módom követni és hallgatni Őt.'' De mentegetődzésük semmit sem ér. Mert az

Üdvözítő nem azért jött, hogy új Törvényt hozzon, hanem hogy újból megerősítse az elsőt, az egyetlen Törvényt. Azért, hogy megerősítse azt ismét annak szent egyszerűségében, tökéletes egyszerűségében. Azért, hogy szeretettel és ígéretekkel ismét megerősítse Isten szeretetében azt, amit először az egyik részről szigorral adott, a másik részről pedig félelemmel hallgattak.

Azért, hogy jól megértessem vetetek, mi a tízparancs, és milyen fontos annak követése, elmondom nektek ezt a példabeszédet:

Egy családatyának két fia volt. Mindkettőt egyformán szerette. Mindkettővel egyaránt jót akart tenni. Ennek az atyának azon a helyen kívül, ahol fiaival lakott, volt még egy helye, ahol nagy kincseket rejtett el. A fiúk tudtak ezekről a kincsekről, de nem tudták a hozzá

vezető utat, mert az atya nem árulta el ezt nekik sok éven keresztül.

Azonban egyszer magához hívta két fiát, és azt mondta nekik: ,,Jó, hogy most már megtudjátok, hol vannak a kincsek, amelyeket atyátok félretett számotokra, hogy elmehessetek érte. Végül megismeritek az utat és a jeleket, amelyeket elhelyeztem azokon, hogy ne tévedjetek le a helyes útról. Hallgassatok azért ide! A kincsek nincsenek a síkságon, ahol pocsolyákban áll a víz, perzsel a kánikula, tönkretesz a por, megfojtanak a tüskés bozótok, és ahová könnyen eljuthatnak a rablók, hogy ellopják: A kincsek annak a magas hegynek a csúcsán vannak. Oda helyeztem el azokat, ott várnak rátok. A hegyre több ösvény vezet fel, sőt sok ösvény. De ezek közül csak egy a jó. A többiek vagy

szakadékokban végződnek, vagy kijárat nélküli barlangokban, vagy iszapos árkokban, vagy kígyófészkekben, forró kénnel teli kráterekben, vagy megmászhatatlan sziklafalaknál. A jó ösvény viszont fárasztó, de elvezet a csúcsra anélkül, hogy szakadékok, vagy más akadályok állnák útját. Azért, hogy felismerjétek, egész hosszában szabályos távolságokban tíz kőemléket emeltem, amelyekre rávéstem ezt a három szót, amiről felismerhetitek: 'szeretet, engedelmesség, győzelem'. Menjetek, követve ezt az ösvényt, és elérkeztek a kincs helyére. Én majd egy másik úton, amelyet csak én ismerek, elmegyek oda, és felnyitom nektek a kapukat, hogy boldogok legyetek.''

A két fiú elbúcsúzott atyjától, aki, amíg csak hallani tudták, megismételte: ,,Kövessétek az utat, amiről beszéltem nektek. A ti javatokra válik. Ne engedjétek elcsábíttatni magatokat a többi úttól, amelyek jobbaknak látszanak. Elvesztitek a kincset és azzal együtt engem is...''

Íme, elérkeztek a hegy lábához. Az első emlékeztető kő a hegy alján volt, a sok ösvény közepén levő ösvényt jelölve meg. A két testvér a jó ösvényen kezdte el a hegymászást. A kezdetben az ösvény még jól járható volt, jóllehet semmi sem adott árnyékot rajta. Az égen magasan sütött a nap, árasztva fényét és melegét. Az ösvény fehér sziklákba volt vágva. Fejük fölött a felhőtlen ég. A meleg nap átölelte tagjaikat. Ezt látták és érezték a testvérek. De lelkesítette őket a jó akarat, atyjuknak emléke és tanácsai, és örvendezve mentek a csúcs felé.

Íme, itt a második kő... és utána a harmadik. Az ösvény mind fárasztóbbá vált, mindinkább elhagyatott volt, a nap mind erősebben tűzött. Többé már nem látták az egyéb ösvényeket, amelyek mentén fák, bokrok voltak, vagy tiszta víz volt található, és amelyek könnyebbek voltak, mert nem voltak oly meredekek, talajuk nem volt sziklás.

-- Atyánk azt akarja, hogy meghaljunk, mikor megérkezünk! -- mondja az egyik fiú a negyedik kőnél. Mindinkább lelassítja járását. A másik buzdítja őt a továbbhaladásra ,,Úgy szeret minket, mint önmagát, sőt még jobban, mert csodálatos módon megőrizte számunkra ezt a kincset. Ez a sziklákba vágott ösvény, amelyet ő maga készített, a hegy lábától egyenesen visz a csúcsig. Ő készítette számunkra ezeket az emlékeztető köveket. Fontold meg ezt, testvérem! Ő egyedül készítette mindezt, éspedig szeretetből! Azért, hogy nekünk adja a kincset! Hogy eltévedés és veszély nélkül hozzájussunk.''

Továbbmentek. De azok az ösvények, amelyeket a völgyben elhagytak, időnként a sziklás ösvény közelében futottak. Ez annál gyakrabban fordult elő, minél közelebb kerültek a csúcshoz. És milyen szépek, árnyasak, hívogatók voltak!...

-- Én megpróbálom ezek egyikét -- mondja az elégedetlen fiú, amikor elérkeznek a hatodik emlékeztető kôhöz. -- Akár csak ez, mind a csúcshoz vezet!

-- Ezt nem mondhatod... Nem látszik se felfelé, se lefelé menőnek...

-- Íme az ott, feljebb!

-- Nem tudod, hogy az ugyanez az ösvény-e. S azután, atyánk azt mondta, hogy ne hagyjuk el a jó ösvényt... Kedvetlenül ment tovább testvérével.

Íme a hetedik emlékeztető kő.

-- Ó, én igazán a másik ösvényt választom!

-- Ne tedd, testvérem!

Most már nagyon nehéz volt az ösvényen járás. De a csúcs is nagyon közel volt már...

Íme, közel a nyolcadik emlékeztető kő, amikor a virágos ösvény egészen közel halad.

-- Ó, látod, ha nem is egyenes vonalban, ez is felfelé megy!

-- Nem tudhatod, hogy ez ugyanaz-e!

-- Igen, felismerem.

-- Csalódni fogsz!

-- Nem! Megyek!-- Ne tedd! Gondolj atyánkra, a veszélyekre, a kincsre!

-- De mindet elveszítjük! Mit ér számomra a kincs, ha meghalok, mikor megérkezem a csúcsra. Ösvényünk túl veszélyes! Atyánk nem gyűlölhetett volna minket jobban, mint azzal, hogy gúnyt űzött velünk, ezzel az ösvénnyel. Meghalunk rajta. Isten veled! Én előbb felérek, mint te, és élve... -- és ezzel elindult a másik ösvényen. Örvendetes felkiáltással

tűnt el az árnyas fák között.

A másik szomorúan folytatta útját... Ó, az út utolsó szakasza valóban rettenetes volt. Már alig bírta tovább a gyaloglást. A fáradtságtól dülöngélt, mint egy részeg, a nap perzselte! Amikor elérkezett a kilencedik emlékkőhöz, megállt, lihegve nekitámaszkodott, és gépiesen olvasta rajta a felírást. A közelben volt egy árnyas ösvény, vízzel, virágokkal... Már, már megingott... De nem! Nem. Itt az írás, amit atyja írt: ,,Szeretet, engedelmesség, győzelem.''

-- Hinnem kell szeretetében, igazmondásában, és engedelmeskednem kell, hogy megmutassam szeretetemet -- mondta magában. -- Gyerünk!... A szeretet támogat...

Íme a tizedik emlékkő. A vándor kimerült, égeti a nap, meggörnyedve megy, mintha igát húzna... A hűség, szeretet és engedelmesség, a lelki erősség, a remény, az igazságosság, az okosság szeretetteljes és szent igáját... minden erény igáját... Ahelyett, hogy nekitámaszkodott volna, leült a földre, az emlékkő szegényes árnyékába. Úgy érezte, hogy

meghal... A szomszédos ösvényről a bokrok susogását hallotta, illatukat érezte...

-- Atyám, atyám, segíts szellemeddel a kísértésben... segíts mindvégig hűségesnek maradnom!

A távolból testvére nevetését hallja:

-- Gyere, várlak, ez itt egy édenkert... Gyere!...

-- Elinduljak?... -- kérdezte magában. És hangosan kiáltja: -- Valóban a csúcsra megy?

-- Igen, gyere! Egy hűvös folyosó vezet fel. Gyere! Látom már a csúcsot, túl a sziklába vájt folyosón...

-- Menjek? Ne menjek?... Ki segít rajtam?... Megyek!... -- Kezére támaszkodva fel akart állni, s közben észrevette, hogy a kőbe vésett írás nem olyan határozott, mint az első kövön. -- Minden kövön gyengébb volt az írás... mintha atyám belefáradt volna vésésükbe. És... nézd!... Itt is az a vörösesbarna jel, ami már az ötödik kőtől kezdve látható volt... De itt megtöltötte minden szó vájolatát, és túlcsordult rajta, mintha valami sötét könny hullott volna a kőre... mintha vér lenne... Megkaparta ujjával a követ ott, ahol egy nagy foltot látott, mintegy kéttenyérnyit. És a folt alatt felfedezte világosan ezeket a szavakat:

,,Ennyire szerettelek titeket! Egészen vérem ontásáig, hogy elvezesselek titeket a Kincshez.''

-- Ó, ó, Atyám! És én arra gondoltam, hogy nem teljesítem parancsodat?! Bocsáss meg, Atyám! Bocsáss meg! -- A fiú könnyei a sziklára hulltak, és a vér, amely kitöltötte a belevésett betűk vájolatait, élénk vörösen csillogni kezdett, mint a rubin. A könnyek mintegy ételül és italul szolgáltak a jó fiú számára, és megerősítették... Felállt... szeretettel hívta testvérét, erőteljesen, erős hangon... El akarta mondani neki felfedezését... atyjuk szeretetét. Azt akarta mondani neki: ,,Térj vissza!'' Semmi válasz...

A fiatalember továbbment, mintegy térden járva a durva sziklákon, mert testileg egészen kimerült, bár lelke nyugodt volt. Íme a csúcs...

És íme, ott van atyja!-- Atyám!

-- Kedves fiam!

Az ifjú atyja keblére borult, aki magához szorította és elborította csókjaival.

-- Egyedül vagy?

-- Igen... De testvérem is hamarosan megérkezik...

-- Nem. Ő sose érkezik meg ide. Elhagyta az utat, amelyet a tíz emlékkő jelölt. Nem tért vissza rá az első kijózanító figyelmeztetések után. Akarod látni? Íme, ott van. A tüzes szakadékban... Makacsul kitartott bűnében. Még elnyerte volna a megbocsátást, ha miután

felismerte tévedését, visszatért volna, és jóllehet megkésve, ott járt volna, ahol előzőleg a szeretet járt, szenvedve egészen vérének hullásáig, legjobb, legkedvesebb részének feláldozásáig értetek.

-- Ő nem tudta...

-- Ha szeretettel nézett volna a tíz emlékkőre vésett szavakra, felismerte volna azok igazi jelentését. Te elolvastad, és az ötödik emlékkőnél észrevetted: ,,Atyánk itt megsebezhette magát!'', és olvastad a hatodikat, hetediket, nyolcadikat, kilencediket... mindig világosabban, mert ösztönszerűen felismerted azt, ami vérem alatt volt.
Tudod-e, mi a neve ennek az ösztönnek? ,,A te igazi egyesülésed velem''. Szíved rostjai, amelyek egybeforrtak az én szívem rostjaival, megrendültek, és azt mondták neked: ,,Itt van atyád szeretetének mértéke.'' Most vedd birtokba a Kincset, és birtokolj engem, te, aki örökre szeretetteljes, engedelmes és győztes vagy.''

Ez a példabeszéd.

A tíz emlékkő a tízparancs. Istenetek véste ki azokat és helyezte el az ösvényen, ami az örök Kincshez vezet. Szenvedett azért, hogy titeket ezen az ösvényen vezessen. Ti szenvedtek? Isten is. Nektek erőt kell vennetek magatokon? Istennek is erőfeszítésébe került. Tudjátok, meddig ment el? Addig, hogy elszenvedte az Önmagától való elszakadást, és kényszerítette magát arra, hogy megismerje, mit jelent embernek lenni, annak minden nyomorúságával, ami az emberi mivolttal jár: a születéssel, a hideg, éhség, fáradság, kigúnyolás, sértegetés, gyűlölet, cselvetések és végül a halál elviselésével, kiontva minden

csepp vérét azért, hogy nektek adja a Kincset. Ezt a szenvedést viselte el Isten üdvösségtekért. Ezt szenvedte el Isten a magasságos égben, megengedve önmagának a szenvedést.
(A kiadó magyarázata: Az az Isten, aki leszállt az égből, hogy megváltson minket, a szenvedések emberévé válva, valójában nem szűnt meg egyesülni az Atyával, aki az égben van.)

Igazán mondom nektek, hogy egyetlen ember sem szenved többet fáradságos ösvényén azért, hogy eljusson az égbe, mint az Emberfia, aki leszállt az égből a földre, és a földön Áldozata árán nyitotta meg a Kincshez vezető ajtót. A Törvény tábláin már az én vérem van. Véremmel rajzolom ki számotokra az utat. A Kincsesház kapuját véremmel nyitom ki. Lelketek vérem által válik tisztává és erőssé, az mossa le, az táplálja. De azért, hogy számotokra ne legyen vérem hullatása hiábavaló, a tízparancs megváltozhatatlan útján kell járnotok.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek