Új Templom -- Új Egyház

A szenvedés hetének szerdáján, estefelé Jézus a Getszemáni kert felé megy apostolaival és néhány tanítványával. Útközben beszélgetnek.

Mátyás, a volt pásztor megkérdezi:

-- Uram, és Mesterem, sokat gondolkoztam társaimmal szavaidon egészen addig, míg a fáradtság el nem nyomott minket. Elaludtunk, mielőtt meg tudtuk volna oldani a kérdést, amit felvetettünk. És most ostobábbak vagyunk, mint előtte. Ha jól megértettük ezekben a napokban mondott beszédeidet, te megjövendölted, hogy sok minden meg fog változni,

jóllehet a Törvény változatlan marad. Egy új Templomot kell építeni, új prófétákkal, bölcsekkel és írástudókkal. Ez ellen hadakozni fognak, de nem szűnik meg, míg ez, ha jól értem, pusztulásra van szánva.

-- Pusztulásra van szánva. Emlékezz vissza Dániel jövendölésére... (Vö. Dán 9)

-- De mi szegények vagyunk és kevesen. Hogyan építhetjük fel újból, ha ezt a királyok csak fáradságosan tudták felépíteni? Hová építsük fel? Nem ide, mert te azt mondod, hogy ez a hely elhagyatott marad,mivel ők nem áldanak téged, mint Isten küldöttjét.

-- Így van.

-- A te Országodban, nem. Meg vagyunk győződve, hogy a te Országod lelki. Akkor hogyan, hol alapítjuk majd meg? Tegnap azt mondtad, hogy az igazi Templomot -- és nemde ez az igazi Templom? -- amikor azt hiszik, hogy az igazi Templomot lerombolták, akkor diadalmasan felemelkedik az igazi Jeruzsálem? Hol van az? Nagyon meg vagyunk zavarodva.

-- Így van. Az ellenség lerombolja az igazi Templomot. Három nap múlva én feltámasztom, és többé nem éri el a cselvetés, mert felszáll oda, ahol ember nem árthat neki.

Ami Isten Országát illeti, az bennetek van, mindenütt, ahol bennem hívő emberek vannak. Jelenleg szét vannak szórva. A századokon keresztül egymást fogják követni a földön. Utána örökre egyesülve, tökéletesen az égben. Ott, Isten Országában építik majd fel az új

Templomot, azaz ott, ahol a lelkek elfogadják tanításomat, Isten Országának tanítását, és gyakorolják parancsait. Hogyan fogjátok felépíteni, ha szegények vagytok és kevesen? Ó, valójában nem kell hozzá pénz és hatalom, hogy felépítsék Isten új tartózkodási helyének

épületét, egyénileg és társadalmilag. Isten Országa bennetek van. Az mindazok egysége, akikben Isten Országa van, mindazoké, akikben Isten van, Isten: a Kegyelem; Isten: az Élet; Isten: a Világosság; Isten: a Szeretet. Ez képezi majd Isten nagy Országát a földön, az új Jeruzsálemet, amely kiterjed majd a világ minden részére, és amely, teljesen és tökéletesen, hibák és árnyékok nélkül örökké élni fog az égben.

Hogyan építitek fel a Templomot és a várost? Ó, nem ti, hanem Isten építi majd fel ezeket az új helyeket. Ti csak jóakaratotokat adjátok hozzá. Jóakaratot, ami azt jelenti, hogy bennem maradtak. Jóakarattal éltek tanításom szerint. Jóakarattal egyesültök. Egyesültök velem, míg egyetlen testet alkotunk, amelyet egyetlen folyadék táplál minden

részében és részecskéjében. Egyetlen épület lesz, egyetlen alapra épülve. Titokzatos összetartó erő egyesíti. Az Atya segítsége nélkül nem birtokolhatjátok Istent, nem lehettek azzá a Templommá, amelynek nem lesz vége. Ezért tanítottalak meg titeket arra, hogy hozzá imádkozzatok, és én is imádkozom hozzá értetek, mielőtt meghalnék. Az Ő segítsége nélkül nem birtokolhatjátok a Szeretetet, az Igazságot, az Életet, azaz engem és velem az Atyaistent és a Szeretet Istenét, mert mi egyetlen Istenséget képezünk. Ezt magatoktól nem tudjátok megtenni.

Ha Isten nem építi, és nem építheti ott, ahol nem vehet lakhelyet, akkor az emberek hiába törekednek felépítésére vagy újjáépítésére. Az új Templom, Egyházam csak akkor épül fel, ha szívetekben lakozik Isten, és Ő, veletek, élő kövekkel építi majd fel Egyházát.

-- De nemde azt mondtad, hogy Simon, Jónás fia annak a Feje, a Szikla, amelyre építed Egyházadat? És nem adtad értésünkre, hogy te vagy annak szegletköve? Ki hát akkor annak a feje? Van, vagy nincs ez az Egyház? -- szakítja félbe a kerióti.

-- Én vagyok titokzatos Feje. Péter a látható feje. Mert én visszatérek az Atyához, hátrahagyva nektek az Életet, Világosságot, Kegyelmet Szavam által, szenvedésem által, a Vigasztaló által, aki barátja lesz azoknak, akik hűségesek voltak hozzám. Én egyetlen valóság vagyok Egyházammal, az én szellemi testemmel, amelynek én vagyok a feje. A fejben van az agy vagy az értelem. Az értelem a tudás székhelye, az agy irányítja a tagok mozgását szellemi parancsaival,amelyek minden más ösztönzésnél jobban képesek mozgatni a tagokat.

Figyeljetek meg egy halottat, akiben meghalt az agy. Tudja-e még mozgatni tagjait? Figyeljetek meg egy teljesen együgyűt. Nemde erőtlen oly mértékben, hogy nem képes még azokra a kezdetleges ösztönszerű mozgásokra sem, amelyeket a legalacsonyabb rendű állat, az eltaposott féreg is véghez tud vinni? Figyeljetek meg valakit, akiben a bénulás megszakította a tagokkal való kapcsolatot az aggyal, egy vagy több tag esetében. Az értelem irányít szellemi parancsaival. A többi szervek: a szem, fül, nyelv, orr, bőr közvetíti az érzéseket az értelemhez. A test más részei hajtják végre az értelem parancsát. A figyelmeztető szervek anyagiak és láthatók. Az értelem láthatatlan. Elérhetném-e én azt anélkül, hogy azt mondanám nektek: üljetek le, és ti leültök erre a

hegyoldalra? Még ha én gondolok is rá, és akarom is, hogy leüljetek, ti nem tudjátok azt addig, míg én szavakban ki nem fejezem gondolatomat, és ki nem mondom azt nyelvemmel és ajkammal. Le tudnék-e én ülni, ha csak gondolnék rá, mert fáradtnak érzem magamat, de ha lábam nem lenne hajlandó meghajolni, és ülő helyzetbe juttatni engem?

Az értelemnek szüksége van a szervekre és a tagokra ahhoz, hogy megtegye és megtetesse azokat a műveleteket, amelyekre gondol. Így a lelki testben, amely az én Egyházam, én leszek az Értelem, azaz a fej, az értelem székhelye. Péter és az ő munkatársai azok, akik megfigyelik a visszahatást, és felfogják az érzéseket, és továbbítják az értelemhez, hogy az megvilágosítsa és megparancsolja azt, amit meg kell tenni az egész test javára. Utána, megvilágítva és irányítva parancsaimtól, beszélnek és irányítják a test többi részét. A kezet, amely visszaveti a tárgyat, ami megsebesíthetné a testet, vagy eltávolítja azt, ami romlott, és megronthatná. A lábat, amely átugorja az akadályt anélkül, hogy megütné magát és elesne, megsebesülne. A gyermek és a felnőtt is, aki megmenekült egy veszélytől, vagy valami hasznot húzott oktatásból, jó üzletből, házasságból, jó szövetségből,jó tanácsból, szóból, ennek a tanácsnak vagy szónak köszönheti, hogy

nem szenvedett kárt vagy hogy hasznot húzott. Így lesz az Egyházban is.

Az Isteni Gondolat irányítja, az Isteni Világosság világítja meg, az Örök Szó oktatja a fejet és a fejeket, parancsokat és tanácsokat adva, is a tagok megteszik azt, s így lelki egészségnek és lelki haszonnak örvendenek.

Egyházam már létezik, mert már birtokában van természetfeletti Fejének és isteni Fejének, és vannak tagjai: a tanítványok. Még kicsiny, egy csíra, amely kialakul. Csak a Fő tökéletes, amely irányít. A többi tökéletlen, szüksége van Isten érintésére, hogy tökéletessé legyen, és időre, hogy növekedjék. De igazán mondom nektek, hogy már létezik, és szent annak számára, aki a Feje, és a jóakaratú igazak számára, akik alkotják. Szent és legyőzhetetlen. Ezerszer és ezernyi módon támadja majd az alvilág ördögeivel és ember-ördögeivel, de nem fog erőt venni rajta. Az épületet nem lehet lerombolni. De az épületet nem egyetlen sziklából építik. Figyeljétek meg a Templomot ott, hatalmas, szép, a lenyugvó nap sugarában. Talán egyetlen sziklából épült? A sziklák tömegéből, amelyek egyetlen összhangot képeznek. Azt mondják: a Templom. Azaz: egy egység. De ezt az egységet sok sziklából készítették, amelyeket kialakítottak és összetettek. Hasztalan lenne elkészíteni az alapokat, ha azokra nem emelnék fel a falakat és a tetőt. És lehetetlen lenne felemelni a falakat, és rájuk tenni a tetőt, ha először szilárdan nem alapozták volna meg, nagy tömegéhez arányos módon.Így, a részeknek ilyen egymástól való függésével emelkedik majd fel az új Templom is. Évszázadokon keresztül építitek majd, azokon az alapokon, amelyeket én adtam, s amelyek tökéletesek, annak nagyságához vannak szabva. Isten irányításával építitek majd, jó anyagból emelitek fel: olyan lelkekből, akikben Isten lakozik. A szívetekben levő Isten készíti majd a kicsiszolt, repedés nélküli köveket az új Templom számára. Az Ő Országa a ti lelketekben levő törvények által szilárdul meg. Különben rosszul égetett téglák lennétek, szúrágta fák, elrepedt, szétmállott kövek, amelyek nem tartósak, és amelyeket az építész elvet, ha meglátja.

Ha pedig felhasználták az építésnél, mert az építész hanyag volt, akkor leomlik az épület egy része. Vannak olyan építészek, akiket az Atya bízott meg a Templom építésével, de akik szívükben páváskodnak, s nem felügyelnek az építésre, nem fáradoznak vele, nem

törődnek azzal, milyen anyagot használnak fel hozzá. Ezek bálvány építészek, bálvány-őrök, önmagukat bálványozók és rablók. Elrabolják az Istenbe vetett bizalmat, az emberek nagyrabecsülését, kevélyek és büszkék arra, miként nyerészkednek és gyűjtenek össze sok anyagot, anélkül, hogy megfigyelnék, jók-e azok, vagy silányak, amelyek pusztulást okoznak.

Ti, az új Templom új papjai és írástudói, hallgassatok ide: Jaj nektek és azoknak, akik titeket követve bálvánnyá teszik magukat, és nem őrködnek, nem vigyáznak magukra és másokra, a hívekre! Meg kell vizsgálni, meg kell figyelni a kövek és a fa jóságát. Nem szabad bízni a látszatban. Jaj annak, aki oka a pusztulásnak, mert meghagyta a silány anyagot, vagy a kimondottan károsat, s engedte, hogy abból építsék fel a Templomot, ezzel botrányt okozva és előidézve a pusztulást! Jaj nektek, ha megengeditek, hogy repedések keletkezzenek és a falak bizonytalanok, ferdék legyenek, amelyek könnyedén

összeomlanak, mert nincsenek kiegyensúlyozva alapjuknál, amely szilárd és tökéletes! Nem Istentől, az Egyház Alapítójától, hanem tőletek származna a szerencsétlenség, és felelősek lennétek az Úr és az emberek előtt. Szorgalomra, megfigyelésre, megkülönböztetésre és okosságra van szükség! A kövek, téglák, gyenge gerendák, amelyek egy hatalmas falnál bajt okoznának, a kisebb jelentőségű részeknél esetleg jól felhasználhatók. Értenetek kell tehát a megválogatáshoz. Szeretettel, hogy ne ábrándítsátok ki a gyengéket, erőteljesen, hogy ne okozzatok csalódást Istennek, és ne tegyétek tönkre az Ő Épületét. És ha észreveszitek, hogy egy kő, amelyet már elhelyeztetek, hogy egy fontos szögletet tartson, nem jó vagy nincs kiegyensúlyozva, legyetek bátrak, merészek, és értsetek ahhoz, hogy eltávolítsátok helyéről, megmunkáljátok, egyenesre véssétek szent buzgalommal.

Nem számít, hogy ordít a fájdalomtól. Utána századokon keresztül áldani fog majd titeket, mert ti megmentettétek. Vegyétek el onnan, és tegyétek más hivatalba. Ne féljetek attól sem, hogy egészen eltávolítsátok, ha látjátok, hogy mást bűnbe, pusztulásba visz, lázadozva munkátok ellen. Jobb a kevés kő a sok értéktelen dolognál. Ne siessétek el a dolgot! Isten sose siet. Amit Ő teremt, az örökkévaló, mert jól megfontolta,

mielőtt véghezvitte. Ha nem örökkévaló, úgy csak az idők végéig fog tartani. Figyeljétek meg a Világegyetemet. Évszázadok óta, az évszázadok ezrei óta olyan, amilyennek Isten folyamatosan teremtette.

Utánozzátok az Urat. Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok. Legyen bennetek Törvénye, Országa. Akkor nem vallotok kudarcot. De ha nem így tennétek, összeomlana az épület, hiába fáradoznátok felemelésén. Összeomlana, s belőle egyedül a szegletkő, az alap maradna meg. Úgy, amint ezzel fog történni!... Bizony, mondom nektek, hogy így

történik ezzel. És így történik a tiétekkel is, ha azt teszitek bele, ami ebben van: kevélységtől, fösvénységtől, bűntől, bujaságtól beteg részeket. Amint a szélfuvallat szétkergette ezeket a felhő alakzatokat, amelyek ennek a hegynek a csúcsáról leereszkedni látszottak, ugyanúgy a természetfeletti és emberi büntetés viharában össze fognak dőlni az épületek, amelyek csak névleg szentek...

Forrás: Valtorta Mária- Példabeszédek

Az elszáradt fügefa -- A hegyeket mozgató hit (Mt 21, 18-22

A szenvedés hetének hétfőjén Jézus Jeruzsálem felé megy apostolaival. Az út mentén lát egy fügefát, dús lombozattal. Odamegy és keresgél levelei között, hogy talál-e egy érett fügét. De a fügefán egyetlen gyümölcs sincs.

-- Olyan vagy, mint sok szív Izraelben. Nincs édességed az Emberfia számára, és nem vagy irgalmas. Soha többé ne teremjen rajtad gyümölcs, és senki se egyék rólad a jövőben! -- mondja Jézus.

Az apostolok egymásra néznek. Ámulatba ejti őket Jézus haragja a terméketlen, talán vad fügefa iránt. De nem szólnak semmit. Másnap Jézus ismét Jeruzsálembe megy. A hetvenkét tanítványból sokan várnak rá az út mentén, s utána kísérik Őt. Péter veszi észre elsőnek a tegnap megátkozott fügefát, amelynek levelei elfonnyadtak, itt-ott rozsdás színűek, mintha tűz érte volna őket. A szél időnként leszakít egy levelet, és belefújja a patakba.

-- De ez a tegnapi fügefa! A fügefa, amelyet megátkoztál! -- kiáltja Péter, az elszáradt fügefára mutatva.

Odasietnek mindnyájan, Jézust kivéve, aki nyugodtan megy tovább. Az apostolok elmondják a tanítványoknak, mi történt, és közösen megjegyzéseket fűznek hozzá, elképedve nézve Jézusra. Ezernyi csodát láttak történni az emberekkel és az elemekkel. De ez jobban megrendíti őket, mint minden eddigi. Közben Jézus is odaér a fügefához. Mosolyogva nézi az elképedt arcokat, amelyekről félelem sugárzik, s ezt mondja:

-- No és? Annyira csodálatba ejt titeket, hogy szavamra elszáradt egy fügefa? Nem láttatok talán, amint feltámasztottam a halottakat, meggyógyítottam a leprásokat, visszaadtam a látást a vakoknak, megszaporítottam a kenyeret, lecsillapítottam a vihart, eloltottam a

tüzet? És csodálkoztok azon, hogy egy fügefa elszáradt?

-- Nem a fügefán. Azon, hogy tegnap még zöldellt, amikor megátkoztad, és most elszáradt. Nézd! Törékeny, mint a kiszáradt föld. Ágaiban nincs többé bél. Porrá válik. -- És Bertalan szétőrli ujjai között az ágakat, amelyek könnyen morzsolódnak.

-- Nincs többé belük. Jól mondtad. És a halál jele, amikor nincs többé bél akár egy fában, akár egy népben, azaz vallás, hanem csak kemény kéreg és hasztalan lombozat: vadság és külsőséges tettetés. A fehér, belső bél, telve nedvvel megfelel az életszentségnek, a

lelkiségnek. A kemény kéreg és a hasztalan lombozat olyan, mint a lelkiélettől és életszentségtől megfosztott emberiség. Jaj azoknak a vallásoknak, amelyek emberivé válnak, mert papjaikban és híveikben nincs többé éltető lélek. Jaj azoknak a népeknek, amelyeknek vezetői csak vadak és nagyhangúak, de hiányzik belőlük a gyümölcsöző gondolat.

Jaj azoknak az embereknek, akikből hiányzik a lelkiélet!

-- De ha te ezt Izrael nagyjairól mondod, akkor jóllehet szavaid igazak, de nem vagy bölcs. Ne áltasd magadat azzal, hogy mindeddig hagynak téged beszélni. Te magad mondod, hogy ez nem szívbeli megtérés jele, hanem számításé. Érts akkor te is ahhoz, hogy kiszámítod szavaid következményeit. Mert van evilági bölcsesség is a lélek bölcsességén kívül. És szükséges értenünk ahhoz, hogy saját előnyünkre használjuk ki. Mert végül is, jelenleg a világban vagyunk s még nem Isten Országában -- mondja a kerióti, minden csípősség nélkül, de oktató hangon.

-- Az az igazán bölcs, aki úgy tudja értékelni a dolgokat, hogy azokra nem vet árnyékot a saját érzékisége és számítgató gondolkozása. Én mindig az igazságot mondom arról, amit látok.

-- De végül is ez a fügefa elhalt, mert megátkoztad, vagy egy véletlen... egy jel... nem tudom? -- kérdi Fülöp.

-- Mindaz, amit mondasz. De amit én tettem, ti is megtehetitek, ha elérkeztek a tökéletes hit birtokába. Higgyetek a Magasságos Úrban. Ha ilyen lesz hitetek, igazán mondom nektek, hogy megtehetitek ezt, sőt többet is. Bizony mondom nektek, hogy ha valaki tökéletesen bízik az ima erejében és az Úr jóságában, azt mondhatja ennek a hegynek: ,,Menj el innen, és merülj a tengerbe'', és miközben ezt mondja, nem habozik szívében, hanem hiszi, hogy megtörténhet, amit mond, akkor az lesz, amit mondott.

-- És varázslóknak tűnnek, és megkövezik őket, amint a varázslásról mondatott. Ugyancsak ostoba csoda lenne, és saját kárunkat okozná! -- mondja a kerióti, fejét csóválva.

-- Te vagy az ostoba, hogy nem fogod fel a példabeszédet! -- torkollja le őt a másik Júdás.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

A gyilkos szőlőművesek (Mt 21, 33-46)

Jézus az ünnepélyes jeruzsálemi bevonulást követő hétfőn reggel a Templomban mondja a következő példabeszédet, az Őt körülvevő tömegnek:

-- Egy ember földet vásárolt magának, és beültette szőlőtőkkel, házat épített benne a szőlőműveseknek, egy tornyot az őrök számára, pincéket és szőlőprést, és mindezt átadta a szőlőműveseknek, akikben megbízott. Utána távoli helyre ment.

Amikor eljött az ideje annak, hogy a szőlőtők termést hozhattak, mert már eléggé megnőttek, a szőlőskert ura elküldte szolgáit a szőlőművesekhez, hogy elhozzák annak hasznát. De a szőlőművesek körülvették ezeket a szolgákat, és egyeseket megbotoztak, másokat nagy kövekkel megköveztek úgy, hogy nagyon megsebesültek, egyeseket pedig

megöltek. Azok, akik vissza tudtak térni urukhoz, beszámoltak neki arról, ami történt. Az úr meggyógyította és megvigasztalta őket, és más szolgákat küldött, még nagyobb számban. A szőlőművesek ezekkel ugyanúgy bántak, mint az elsőkkel.

Akkor a szőlő ura azt mondta: ,,Elküldöm hozzájuk fiamat. Őt biztosan megbecsülik, mert ő az örökös.''

De a szőlőművesek, amikor meglátták őt, akiről tudták, hogy az örökös, összehívták egymást, és azt mondták: ,,Jöjjetek! Egyesüljünk, hogy sokan legyünk! Kivetjük őt egy távoli helyre, és megöljük. Miénk lesz az öröksége.'' És képmutató tiszteletadással fogadták őt, körülvették, mintha ünnepelni akarnák, utána megcsókolták, majd megkötözték, és erősen ütlegelték, és ezernyi gúnyolódás között elvitték a kivégző helyre, és megölték.

Most mondjátok meg nekem. Mit tesz az atya és úr, aki egy napon megtudja, hogy fia és javainak örököse nem tér vissza, és felfedezi, hogy szőlőműves szolgái, akiknek átadta termékeny földjét, hogy nevében műveljék meg, igazságosan megtartva belőle a maguk részét, és megadva az úrnak, ami őt illeti, megölték fiát. -- És Jézus, szúrós szemmel

nézi a befolyásos zsidók, farizeusok és írástudók csoportját a tömegben. Senki sem szól egy szót sem.

-- Mondjátok hát meg! Legalább ti, Izrael tanítói beszéljetek igazságosan, ami meggyőzi a népet az igazságról. Azt gondoljátok rólam, hogy én nem beszélek helyesen. Döntsetek azért ti, hogy a nép ne essen tévedésbe.

Az írástudók válaszolnak, miután így rákényszerítette őket:

,,Megbünteti a gonoszokat, kegyetlen módon elpusztítva őket, és más szőlőműveseknek adja szőlőskertjét, akik becsületesen művelik azt, és megadják neki a hasznot, amiben megállapodtak.''

-- Helyesen válaszoltatok. Így van megírva az Írásokban: ,,A kő, amit az építők elvetettek, szegletkővé vált. Az Úr vitte végbe ezt: csodálatos dolog a szemünkben.'' (Zsolt 118, 22-23) Miután tehát így van megírva, és ti tudjátok ezt, és helyesen ítéltek, hogy kegyetlenül

meg lesznek büntetve a szőlőskert ura örökös fiának gyilkosai, és szőlőskertjét más szőlőműveseknek adja, akik becsületesen művelik majd.

Íme, azért azt mondom nektek: ,,Elvétetik tőletek Isten Országa, és egy olyan nép kapja meg, amely gyümölcsöztetni fogja. És aki szembeszáll ezzel a kővel, az szétzúzódik, és akire ráesik ez a kő, azt szétmorzsolja.''

A főpapok, farizeusok és írástudók... igazán hősies módon, nem válaszolnak erre. Ennyire képes egyesíteni őket az egy célra törő akarat! Máskor sokkal kevesebbért szembeszálltak vele. Ma, amikor az Úr Jézus nyíltan megmondja nekik, hogy hatalmuk megszűnik, nem törnek ki szidalmakban, nem erőszakoskodnak, nem fenyegetőznek. Megváltozhatatlan

farkasszívüket elrejtik képmutató módon a szelíd bárány bőrében, hamis türelmet színlelve.

A királyfi

Jézus egy fás téren beszél. Az éppen lenyugodni készülő nap sárgás-zöld fényben szűrődik át a hatalmas platánok új levelei között.

-- Hallgassátok! Egyszer egy nagy király elküldte fiát országának minden tájára, hogy bebizonyítsa nekik igazságosságát. Azt mondta neki:

,,Menj, járj be minden helyet, tégy jót nevemben, oktasd őket rólam, ismertess és szerettess meg velük. Megadok neked minden hatalmat, és minden jó lesz, amit teszel.''

Miután az atya megáldotta fiát, az elment oda, ahová atyja küldötte őt. Néhány pajzshordozójával és barátjával fáradhatatlanul bejárta atyjának országát. Nos, a szerencsétlen események sorozata következtében ez az ország erkölcsileg megoszlott, egymással ellenkező részekre. Mindegyik rész, a saját részéről nagy hangon versengett

abban, hogy meggyőzze a királyt, ő a legjobb, leghűségesebb, és szomszédai hűtlenek és büntetést érdemelnek. Azért a királyfi előtt a polgárok, attól függően, hová tartoztak, egyformán azt igyekeztek bizonyítani, hogy ők jobbak, mint a többiek, és tönkre akarták tenni ellenségeik városát. Azt akarták, hogy arról a király kedvezőtlenül vélekedjék. A királyfi igazságos és bölcs volt. Nagy irgalommal megpróbálta igazságosságra tanítani őket az ország minden részében, hogy megszerettesse velük atyját, és hogy mindenkit barátságossá tegyen. És mivel jó ember volt, lassan elérte -- amint ez mindig történik -- hogy minden tartományból a jóravaló emberek követték tanácsait. Sőt, igazságosan meg kell mondani, épp ott talált több jóakaratra, hogy meghallgassák őt, és bölcsekké váljanak az igazságban, ahol mások megvetéssel azt mondták, hogy kevésbé bölcsek és jó akaratúak az emberek.

Akkor a szomszéd tartományokba tartozók azt mondták: ,,Ha nem nyerjük meg a király kegyeit, minden ezekhez megy, akiket megvetünk. Menjünk és lázítsuk fel azokat, akiket gyűlölünk! Tettessük, hogy mi magunk is megtértünk, és hajlandók vagyunk elhagyni a gyűlöletet, hogy megtiszteljük a királyfit.''

És elmentek. Barátságos külsővel elszéledtek a vetélkedő tartomány városaiban. Tettetett jósággal azt tanácsolták, hogy tiszteljék mindig jobban a királyfit, s ezzel atyját, a királyt. Mert aki tiszteli az atya által küldött fiút, az mindig azt is tiszteli, aki küldte őt. De ezek nem tisztelték a királyfit, sőt annyira gyűlölték őt, hogy gyűlöletessé akarták tenni az alattvalók és még maga a király előtt is. Nagyon ravaszul játszották meg a jót. Oly jól tudták előadni a legjobbaknak tanácsaikat, hogy a szomszédos tartományban sokan jónak

tartották azt, ami gonosz volt. Elhagyták a helyes utat és helytelen útra tértek. A királyfi tapasztalta, hogy küldetése sokakban meghiúsult.

Most mondjátok meg nekem: a király szemében ki volt a nagyobb bűnös? Milyen bűnt követtek azok, akik tanácsot adtak, és azok, akik elfogadták a tanácsot? És megkérdem tőletek azt is: a jó király kikkel szemben lesz szigorúbb? Nem tudtok megválaszolni kérdéseimre? Én megmondom nektek.

A király szemében azok voltak a legnagyobb bűnösök, akik gyűlöletből rosszra bujtották fel saját felebarátjukat. Akik vissza akarták vetni azokat a még mélységesebb tudatlanság sötétségébe. Akik a királyfi iránti gyűlöletből tették ezt, hogy képtelennek tüntessék fel őt mind a király, mind az alattvalók szemében arra, hogy betöltse küldetését. Ezek gyűlölték magát a királyt is azért, mert ha a fiú iránti szeretet az atya szeretetét is jelenti, ugyanúgy a fiú iránti gyűlölet az atyának is szól.

Azért azoknak a bűne, akik rosszat tanácsoltak, teljesen felfogva, amit tettek, a gyűlölet bűne is volt a hazugságon kívül. Előre megfontolt gyűlölet volt ez. Azok bűne, akik elfogadták a jónak hitt tanácsot egyedül csak az ostobaság bűne volt. De jól tudjátok, hogy az értelmes ember felelős cselekedeteiért, míg az, aki betegség vagy más ok miatt ostoba, igazában nem felelős, hanem szülei felelősek érte. Ezért a nagykorát még el nem ért gyermek nem vonható felelősségre, helyette az atya felelős fiának cselekedeteiért. Azért a jó király szigorú volt az értelmes rossz tanácsadókhoz, és jóságos az általuk félrevezetettekhez. Ezeket csak megfeddte, mivel hittek ennek vagy annak az alattvalónak, mielőtt közvetlenül megkérdezték volna a királyfit, és megtudták volna tőle a valódi helyzetet. Mert csak a király fia ismeri igazán atyjának akaratát.

Ez a példabeszéd, Silo népe. (Silo szamariai város volt, ahová a zsidók valóban felbujtogatókat küldtek a Jézus által leírt módon.) A silóiaknak a századok folyamán többször adtak különféle tanácsokat az emberek vagy a Sátán. Ezeknek jó hatásuk volt, ha követték a jó tanácsokat vagy elvetették azokat, amelyekről felismerték, hogy rosszak. Rossz hatásuk volt azonban, ha nem hallgattak rájuk, amikor szent tanácsok voltak, vagy amikor követték a rossz tanácsokat. Mert az ember rendelkezik a nagyszerű akaratszabadsággal, és szabadon akarhatja a jót vagy a rosszat. És van egy másik nagyszerű ajándéka az embernek: az értelme, amely képes különbséget tenni a jó és a rossz között. Azért nemcsak a tanácsadás, hanem az is, hogy azt miként fogadják, jutalmat vagy büntetést érdemelhet. Ha senki sem tilthatja meg a gonoszoknak, hogy megkíséreljék tönkretenni szomszédaikat, úgy senki sem tilthatja meg a jóknak, hogy visszautasítsák a kísértést, és hűségesek maradjanak a jóhoz.

Ugyanaz a tanács árthat tíznek, és használhat másik tíznek. Mert ha árt azoknak, akik követik, segíti azok lelkét, akik nem követik. Azért senki se mondja: ,,Azt mondták, tegyük ezt.'' Hanem mindenki mondja őszintén: ,,Én akartam ezt tenni.'' Akkor legalább bocsánatot nyertek, mivel őszinték vagytok. Ha pedig bizonytalanok vagytok azt illetőleg,

hogy a tanács jó-e, fontoljátok meg, mielőtt elfogadjátok, és megvalósítjátok. Fontoljátok meg, segítségül híva a Magasságbelit, aki sose tagadja meg világosságát a jóakaratú lelkektől. És ha Istentől megvilágosított lelkiismeretetek lát egyetlen kis, alig látható pontot is, ami nem lehet helyes a cselekedetben, akkor mondjátok: ,,Nem teszem meg ezt, mert ez tisztátalan cselekedet.''

Igazán mondom nektek, hogy azt, aki jól használja értelmét és szabad akaratát, és segítségül hívja az Urat, hogy lássa, mi az igazság, nem teszi tönkre a kísértés. A mennyei Atya segíteni fogja abban, hogy helyesen járjon el a világ és a Sátán minden kísértése ellenére. Emlékezzetek vissza arra, hogy Elkána feleségének, Annának a ragyogó angyal azt tanácsolta, hogy tegyen fogadalmat az Úrnak, ha termékenynek találja magát. Éli pap pedig azt tanácsolta fiainak, hogy térjenek vissza a helyes életmódhoz, és ne vétkezzenek többet az Úr ellen. (Vö.1 Sám 1,11 és 2, 23-25) Jóllehet az ember nehéz felfogású, és ezért könnyebb felfognia egy másik ember szavát, mint az Úr angyalának (testi érzékekkel) érzékelhetetlen beszédét, mégis Anna elfogadta a tanácsot, mert jó volt és egyenes lelkű Isten színe előtt. Egy prófétát szült a világra. Addig Éli fiai, mivel gonoszok voltak és Istentől távol éltek, nem fogadták el atyjuk tanácsát. Isten erőszakos halállal büntette meg

őket.

A tanácsoknak kettős értékük van. Az egyik attól a forrástól származik, amelyből jönnek. Ez már nagy, mert kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Másik értékük a szívtől származik, amelynek adják. Ez nemcsak kiszámíthatatlan, hanem megváltoztathatatlan értékű. Mert ha a szív jó, és követi a jó tanácsot, a jó cselekedet értékét adja a tanácsnak. Ha azonban nem követi azt, akkor csak azé az érdem, aki adja a tanácsot. És ha a tanács gonosz, és a jó ember nem fogadja el, hiába kísértik hazugságokkal vagy fenyegetésekkel, nem jár el szerinte, akkor elnyeri a Gonosz feletti győzelem jutalmát és a vértanúságét a Jóhoz való hűsége miatt, és nagy kincset gyűjt magának a mennyben.

Amikor tehát mások kísértik szíveteket, fontoljátok meg, helyezzétek Isten fénye alá, hogy az vajon jó beszéd lehet-e. Isten megengedi a kísértéseket, de nem akarja romlástokat. Ha az isteni segítséggel látjátok, hogy nem jó dologról van szó, mondjátok magatoknak és kísértőtöknek: ,,Nem! Én hűséges maradok Uramhoz! Ez a hűség felold

engem múlt bűneimtől. Nem kívülre kerülök Országának kapujánál, hanem belülre, mert a Magasságbeli számomra is elküldte Fiát, hogy az örök üdvösségre vezessen engem.''

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

Kereskedők--Vízcseppek

Jézus Szikar felé megy a három kisgyerekkel, akiket rokonaik magukhoz vettek. Szikar lakói kísérik Jézust, és büszkék arra, hogy a Mesterrel beszélgethetnek. Rámutatnak az ott emelkedő magas hegyekre, s azt mondják:

-- Látod? Ebal és Garizim rosszhírű. De legalább a te számodra jobbak ezek Sionnál. És teljesen azok lennének, ha te őket választanád lakóhelyedül. Sion mindig a jebuziták barlangja. És azok irántad még ellenségesebbek, mint a régiek voltak Dáviddal szemben. Reá azért haragudtak, mert erőszakkal elfoglalta várukat. De te, aki nem folyamodsz erőszakhoz, nem uralkodsz majd ott. Soha. Maradj közöttünk, Urunk, és mi tisztelni fogunk téged.

Jézus válaszol nekik:

-- Mondjátok meg nekem: szeretnétek-e engem, ha erőszakkal akarnálak meghódítani titeket?

-- Igazán... nem. Éppen azért szeretünk téged, mert te egészen szeretetteljes vagy.

-- Tehát ezért, a szeretet miatt uralkodok szívetekben?

-- Így van, Mester. Mi viszonozzuk szeretetedet. Ők, a jeruzsálemiek nem szeretnek téged.

-- Ez igaz. Nem szeretnek engem. De ti, kik nagyon tapasztalt kereskedők vagytok, mondjátok meg nekem: amikor adni, venni, nyerészkedni akartok, elcsüggedtek talán azért, mert bizonyos helyen nem szeretnek titeket; vagy velük is üzletet köttök, egyedül arra törekedve, hogy jól vegyetek, vagy jól adjatok el, mit sem törődve azzal, hogy a pénz, amit nyertek olyantól jön-e, aki szeret titeket?

-- Egyedül az üzlettel törődünk. Keveset számít számunkra, hogy nem szeret minket az, aki velünk kereskedik. Amint befejeztük az ügyletet, befejeztük vele való kapcsolatunkat. A haszon megmarad, a többi... értéktelen.

-- Rendben van. Én azért jöttem, hogy Atyám hasznát mozdítsam elő. Nekem sem kell ezzel törődnöm. Nem törődöm azzal, hogy szeretetre találok-e vagy megvetésre, durvaságra. Egy kereskedővárosban nem mindenkivel nyerészkednek, adnak, vesznek. De ha csak egyetlen egy is van ott, aki nagy nyereséget jelent, azt mondják, hogy az út nem volt hiábavaló, és ismételten visszatérnek oda. Mert amit az ember csak eggyel ér el az első alkalommal, azt eléri hárommal másodszor, héttel negyedszer, tízzel és hússzal későbben. Nemde így van? Én úgy teszek, mint ti, én hogy megnyerjem őket az ég számára, ti pedig hogy üzletet kössetek velük. Kitartok állhatatosan, elégségesnek találom a számban kicsit is, nagynak tartom, mert egyetlen lélek megmentése is nagydolog, nagy jutalom, fáradozásomért. Valahányszor oda megyek, legyőzöm mindazt, ami mint embernek visszatetsző lehet. Ha mint a lelkek királya megnyerhetek akár csak egyetlen alattvalót is, nem tartom haszontalannak, hogy odamenjek, szenvedjek, fáradozzam érte. Hanem azt mondom, hogy szent, szeretetre méltó és kívánatos a miatta elviselt megvetés, sértés, vádaskodás. Nem lennék jó hódító, ha megállnék a gránitból készült várak akadályai előtt.

-- De évszázadokra lenne szükséged ahhoz, hogy legyőzzed őket. Te... ember vagy. Nem fogsz többszáz évig élni. Miért vesztegeted idődet ott, ahol nem kívánnak téged?

-- Sokkal kevesebb ideig fogok élni. Hamarosan, nem leszek köztetek. Nem látom többé a hajnalhasadást és a napnyugtát, mint a kezdődő és befejeződő napok mérföldköveit, hanem egyedül úgy szemlélem majd azokat, mint a teremtett világ szépségeit, és dicsérem majd értük a Teremtőt, aki azokat alkotta, és aki az én Atyám; nem látom többé

virágozni a növényeket és érlelődni a kalászt; nem lesz szükségem a föld gyümölcseire, hogy életben tartsanak, mert miután visszatérek Országomba, szeretetből táplálkozom.

Mégis megdöntök majd sok bezárt erődítményt, sok emberi szívet.

Figyeljétek meg ott azt a kősziklát az alatt a vízér alatt a hegyoldalon. A vízér nagyon szegényes, azt mondhatnám, hogy nem is folyik, csak csöpög. Talán már évszázadok óta csöppen egy-egy csöpp arra a sziklára, amely kiszögell a hegyoldalon. És a szikla jó kemény. Nem mállékony mészkő, se nem puha alabástrom, hanem a legkeményebb bazalt. Mégis figyeljétek meg, milyen domború a szikla közepe, s ennek ellenére egy apró víztükör képződött rajta, nem sokkal nagyobb, mint egy sárga tavirózsa kelyhe, de elég nagy ahhoz, hogy visszatükrözze a kék eget, és eloltsa a madarak szomját. Ez a bemélyedés a domború kövön talán egy ember műve, aki a sötét sziklára egy kék gyöngyöt akart tenni, mely üdítő serlegként szolgál majd a madaraknak? Nem. Ember nem törődött ezzel. Talán évszázadokon keresztül mi vagyunk az elsők, akik észrevesszük ezt, és megcsodáljuk szépségét, és dicsérjük az Örökkévalót, aki azt akarta, a mi szemünk gyönyörűségére és a közel fészkelő madarak felfrissítésére, hogy évszázadokon keresztül

fáradhatatlanul és ütemesen vájják ezt a fekete bazaltot a vízcseppek, és létrehozzák közepén ezt a folyékony türkizként tündöklő foltot.

De mondjátok meg nekem! Talán az első vízcsepp vájta ki ezt a kelyhet, amelyben visszatükröződik az ég, a felhőkkel és a csillagokkal? Nem. Millió és millió vízcsepp, egyik a másik után követte egymást, mint valami magasból eső könnycsepp, ragyogva hullva alá, hárfa hangként megütve a sziklát, miközben elhalt rajta. A kemény anyagon oly csekély nyomot hagytak, hogy azt megmérni sem lehetett volna. És így ment ez századokon keresztül, mint ahogy a homokszem hull alá a homokórában, jelezve az időt: ennyi csepp egy óra alatt, ennyi egy őrváltás alatt, ennyi hajnaltól napnyugtáig, éjjeltől hajnalig, ennyi szombattól szombatig, újholdtól újholdig, tavasztól tavaszig, századtól századig. A szikla ellenállt, a vízcsepp kitartott. Az ember kevély és azért türelmetlen és nem szereti a munkát. Már az első ütések után félredobta volna a kalapácsot és a vésőt, mondva: ,,Ezen nem lehet mélyedést vájni!'' A vízcsepp kimélyítette. Ezt kellett tennie. Erre volt teremtve. Csepegett, egyik csöpp a másik után, évszázadokon keresztül, míg kimélyítette a sziklát. És utána nem állt meg, s nem mondta: ,,Most gondoskodjék az ég arról, hogy táplálja a kelyhet, amelyet én kivájtam, s töltse meg harmattal, esővel, dérrel és hóval.''Hanem folytatta a csepegést, és egyedül megtöltötte a kis kelyhet a nyári hőségben, a rideg télen. A heves vagy szelíd esők lefutottak a tükrön, de nem tudták azt sem szebbé tenni, sem nagyobbá, sem mélyebbé, mert az már tele volt, hasznos és szép volt. A vízér tudta, hogy gyermekei, a cseppek meghalnak ott, a parányi kehelyben, de nem tartotta vissza őket. Sőt, az áldozat felé ösztönözte őket, és hogy ne maradjanak egyedül, és ne szomorúan essenek le, új nővérkéket küldött nekik, hogy aki meghal, ne legyen egyedül, hanem lássa folytatódni magát másokban. Én is, elsőnek ütöm meg százszor és ezerszer a szívek kemény erődítményeit, és folytatom magamat utódaimban, akiket el fogok küldeni egészen a világ végéig. Utakat nyitok bennük, és Törvényem napsugárként behatol mindenhová, ahol emberek vannak. Ha utána ők nem akarják a Világosságot, és elzárják az utakat, amelyeket kimeríthetetlen munkával nyitottam, én és utódaim nem leszünk ezért bűnösök Atyánk szemében. Ha ez a vízér más utakra tért volna, amikor látta a szikla keménységét, és inkább oda csepegett volna, ahol növényekkel borított terület van, mondjátok nekem, itt lenne-e ez a ragyogó gyöngy, és a madaraknak lenne-e ily tiszta vizük?

-- Még csak nem is látszana, Mester.

-- Legfeljebb... egy kissé sűrűbb lenne a növényzet, és nyáron is jelezné, hol csepegett le a vízér.

-- Vagy... kevesebb lenne ott a növényzet, mert az állandó nedvesség megrothasztotta volna gyökereit.

-- És iszap lenne. Semmi más. Azért hasztalanul csepegne.

-- Jól mondtátok. Haszontalan, vagy legalábbis hiábavaló lenne csepegnie. Én is, ha egyedül csak azokra a helyekre mentem volna, ahol a szívek készek befogadni engem igaz voltuk vagy részvétük miatt, tökéletlen munkát végeztem volna. Mert dolgoztam volna, igen, de fáradság nélkül, sőt nagy megelégedéssel részemről, tetszelegve megalkudtam volna a kötelesség kárára, tetszésemet keresve. Nem nehéz ott dolgozni, ahol szeretettel vesznek körül, ahol a lelkeket könnyen meg lehet munkálni a szeretet révén. De ha nincs ebben fáradság, nincs érdem sem, és nem nagy nyereség, mert keveset nyernek meg azok, akik munkájukat a már igaz lelkekre korlátozzák. Nem lennék az, aki vagyok, ha nem törekednék minden ember megnyerésére először az Igazságnak, utána a Kegyelemnek.

-- És azt hiszed, sikered lesz? Mi többet tudsz még tenni annál, amit már tettél, hogy beszédeddel meggyőzd ellenfeleidet? Mit? Ha még a betániai ember feltámasztása se volt képes meggyőzni a zsidókat, hogy te vagy Isten Messiása?

-- Van még valami nagyobb, amit meg kell tennem, sokkal nagyobb annál, amit eddig tettem.

-- Mikor, Uram?

-- Amikor nisan havában telihold lesz. Figyeljetek rá.

-- Egy jel lesz az égen? Azt mondják, amikor megszülettél az ég beszélt fényekkel, énekekkel és furcsa csillagokkal.

-- Igaz. Azért, hogy megmondja, a Világosság eljött a világra. Akkor, nisan hónapjában, jelek lesznek az égen és a földön, úgy tűnik majd, hogy elérkezett a világ vége, a sötétség, rengés, villámok dörgése és a megnyílt föld belsejében végbemenő földrengések által. De ez nem lesz a vég. Sőt, a kezdet lesz. Először, eljövetelemkor, az ég megszülte az embereknek az Üdvözítőt, és mivel ez Isten műve volt, béke társult az eseményhez. Nisan havában a föld nem saját akaratából szüli majd meg ugyanazt a Megváltót, és mivel az emberek műve lesz, nem kíséri béke. Hanem borzasztó görcsök lesznek. És a század és a pokol rettenetes órájában a föld méhe felhasad az isteni harag tüzes nyilainak hatására,

és üvölteni fogja akaratát, túl részegen ahhoz, hogy megértse annak jelentőségét, túlságosan befolyásolva a Sátántól ahhoz, hogy megakadályozza azt. Mint egy őrült, aki szül, azt hiszi, hogy elpusztította az átkozottnak tartott gyümölcsöt, és nem fogja fel, hogy e helyett magasba emeli így, azokra a helyekre, ahol soha többé nem éri el a fájdalom és az ármány. A fa, az új fa akkor kiterjeszti ágait az egész földre, minden évszázadban, és azt, aki beszél hozzátok, szeretettel vagy gyűlölettel elismerik majd az Isten igazi Fiának és az Úr Messiásának. És jaj azoknak, akik felismerik Őt anélkül, hogy meg akarnák vallani, és meg akarnának térni hozzá!

-- Hol fog ez történni, Urunk?

-- Jeruzsálemben, mert az az Úr városa.

-- Akkor mi nem leszünk ott, mert nisan hónapjában itt tart minket a húsvét. Mi hűségesek vagyunk a mi Templomunkhoz.

-- Jobb lenne, ha hűségesek lennétek az élő Templomhoz, amely nincs sem Mória hegyén, sem Garizimén, hanem, mivel isteni, egyetemes. De én tudok várni a ti órátokra, amikor lélekben és igazságban szeretitek majd Istent és Messiását.

-- Mi hisszük, hogy te vagy a Krisztus. Ezért szeretünk.

-- Szeretni annyit jelent, hogy elhagyjátok múltatokat és beléptek az én jelenembe. Ti még nem szerettek engem tökéletesen.

A szamaritánusok titokban egymásra néznek, és hallgatnak. Utána egyikük azt mondja:

-- Azért, hogy hozzád menjünk, megtennénk. De nem tudjuk megtenni még akkor sem, ha akarnánk, mert nem léphetünk be oda, hol a zsidók vannak.

Te tudod ezt. Ők nem akarják...

-- Ti sem akarjátok. De ne nyugtalankodjatok emiatt. Hamarosan nem lesz két tartomány, két Templom, két egymással ellenkező gondolkozásmód. Hanem egyetlen nép, egyetlen Templom, egyetlen hit mindazok számára, akik vágyódnak az Igazságra. De most elhagylak

titeket. A gyermekek már megvigasztalódtak, és elterelődött figyelmük, és előttem hosszú út áll, ha még a sötétség beállta előtt vissza akarok érkezni Efraimba. Ne keltsetek feltűnést. Ez rátok vonhatná a gyermekek figyelmét, és jobb, ha ők nem veszik észre távozásomat. Menjetek csak tovább, én itt maradok. Az Úr legyen vezetőtök a földi ösvényeken, és az Ő Életének ösvényein. Menjetek!

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

Liszt--Virágos sziget--Teremtés

Péter unja már Júdás folytonos akadékoskodását, és kéri Jézust:

-- Mester, mondj egy szép példabeszédet! Tetszeni fog a gyermekeknek is. (A három gyerekre céloz, akikről az előző példabeszédben hallottunk.)

-- Még akarok kérdezni tőletek egy dolgot. Ezt. Mit jelent számotokra a liszt, amely elvette a próféta tanítványai levesének keserű ízét? (Elizeus próféta egyik csodájáról van szó, amiről előzőleg beszélt nekik Jézus. Lásd 2 Kir 4,38-41)

Az apostolok mélyen hallgatnak.

-- Nos? Nem tudtok válaszolni?

-- Talán a liszt magába szívta a keserűséget... -- mondja bizonytalanul Máté.

-- Akkor minden keserű lett volna, a liszt is.

-- A próféta csodát tett, hogy a megaláztatástól megmentse szolgáját (aki tévedésből belefőzte a keserű füvet a levesbe) -- mondja Fülöp.

-- Jó, de nemcsak erről volt szó.

-- Az Úr meg akarta mutatni a próféta pompás hatalmát az élettelen dolgok felett is -- mondja a Zelóta.

-- Igen. De még mindig nem ez az igazi jelentése. A próféták élete előre jelzi azt, ami később fog történni az idők teljességében: az én időmben. Az én földi időmre vonatkoznak a jelek és alakok. Tehát...

Hallgatás. Egymásra néznek... Utána János lehajtja fejét lángoló arccal, és mosolyog.

-- Miért nem mondod meg gondolatodat, János -- kérdezi Jézus. -- Nem szeretetlenség beszélni, mert nem azért teszed, hogy valakit megalázzál.

-- Azt gondolom, azt akarja mondani, hogy az Igazságra való éhség idején és a Bölcsességre éhezés idején, amelyben te eljöttél, minden fa elvadult és keserű gyümölcsöket terem. Ezek ehetetlenek, mint a méreg az emberek gyermekei számára, akik ezért hiába szedik le azt és készítik el, hogy táplálkozzanak vele. De az Örökkévaló Jósága elküld téged, a választott gabona lisztjét, és te, a te tökéletességeddel elveszed minden étel mérgét. Visszaadod eredeti jóságát, mind az Írások fáinak, amelyeket évszázadokon keresztül félremagyaráztak, mind pedig az emberek ízlésének, amelyet a bűnös vágyak elrontottak. Ebben az esetben az, aki megparancsolja, hogy hozzanak lisztet és tegyék bele a keserű üstbe, a te Atyád, és te vagy a liszt, aki feláldozod magadat, hogy táplálékká válj az emberek számára. És a te áldozatod beteljesedése után többé nem lesz keserűség a világon, mert te visszaállítottad a barátságot Istennel. Lehet, hogy tévedek.

-- Nem tévedsz. Ez a jelkép értelme.

-- Ó, hogyan gondoltad ezt ki? -- kérdi elámulva Péter.

Jézus válaszol neki:

-- Megmondom neked, ugyanazokkal a szavakkal, amelyeket előbb mondtam. Egy jó ugrással elértük a lelkiség békés és virágzó szigetét.

(Egy kis patak választotta csak el ezt a szigetet, ahol most vannak, s átugrottak rajta.) De bátorság kell ahhoz, hogy valaki megtegye az ugrást, és elhagyja a folyót, a világot. Ugrani kell anélkül, hogy arra gondolnánk, kinevethetnek rosszul sikerült ugrásunkért, vagy egyszerűségünkért, hogy a világnál többre becsüljük a kis sziget elszigeteltségét. Ugrani kell anélkül, hogy félnénk az esetleges megsebesüléstől vagy elázástól, vagy attól, hogy kinevetnek. El kell hagyni mindent, hogy Istenbe meneküljünk. A világtól elszigeteltszigetre kell mennünk, és egyedül csak azért kell azt elhagynunk, hogy azoknak, akik a parton maradtak kiosszuk a virágokat és a tiszta vizet, amit a lélek szigetén találtunk, ahol csak egyetlen fa van: a Bölcsesség fája. Annak közelében maradni, távol a világ zajától, megérteni minden szavát, és tanítókká válni azáltal, hogy tudtok tanítványok lenni. Ez is egy jelkép. De most elmondok egy szép példabeszédet a gyerekeknek. Gyertek ide a közelembe!

A három kisgyerek egészen közel megy Jézushoz, és ölébe ülnek. Jézus átkarolja őket, és elkezdi a történetet:

Egy nap az Úristen azt mondta: ,,Embert teremtek, és az ember a földi Paradicsomban fog élni, ahol a nagy folyó van, amely utána négy ágra oszlik: a Pisonra, Gichonra, Eufráteszre és a Tigrisre. És az ember boldog lesz. Meglesz neki a teremtett világ minden szépsége és jósága, és az én szeretetem megörvendezteti lelkét.'' És így tett. Az ember olyan volt, mintha egy nagy szigeten lett volna, de még virágosabbon, mint ez, minden fajta növénnyel és minden állattal. És felette volt Isten szeretete, amely napként sütött lelkére, és Isten hangja volt a szelekben, dallamosabban, mint a madarak éneke.

De íme, erre a szép virágos szigetre, az állatok és a növények között becsúszott egy kígyó, amely más volt, mint amelyeket Isten teremtett, és amelyek jók voltak, méregfog nélkül, s nem voltak vadak, hajlékony testükkel. Ennek a kígyónak a bőre színes drágakövekkel volt ékesítve, mint a többieké, sőt még szebb volt azoknál, úgy hogy egy nagy királyi nyakéknek látszott, amint siklott a Kert pompás fái között. Elment és felcsavarodott egy fára, amely a kert közepén állt. Szép, egyedülálló fa volt ez, sokkal magasabb ennél (ami itt van mellettünk), tele levelekkel és csodálatos gyümölcsökkel. A kígyó ékszernek tűnt a szép fa törzse körül, és tündöklött a napsugárban. Minden állat figyelte, mert egyikük sem emlékezett arra, hogy látta volna megteremtését, vagy egyáltalán látta volna már előzőleg. De egyikük sem közelítette meg, sőt eltávolodtak a fától, amelynek törzsén most ott tekergett a kígyó. Csak a férfi és a nő közeledtek feléje, a nő a férfi előtt, mert tetszett neki ez a ragyogó dolog, ami csillogott a napsütésben, és úgy mozgatta fejét, mint egy félig csukott virág. És hallgatott arra, amit a kígyó mondott neki, és engedetlen volt az Úr iránt, és rávette Ádámot is az engedetlenségre. Csak miután elkövette az engedetlenséget, látta a kígyót annak, ami valójában volt. Felfogta bűnét, mert most már elvesztette szívének ártatlanságát. És elrejtőzött Isten elől, aki kereste őt, és utána hazudott Istennek, amikor kérdőre vonta.

Akkor Isten elküldte az angyalokat a Kert határához, és kiűzte onnan az embereket. Olyan volt ez, mintha az embereket az Éden biztos partjáról belevetette volna a vízzel telt földi folyókba, amikor azok fel vannak duzzadva a tavaszi áradástól. Isten azonban meghagyta a

kiűzöttek szívében örök rendeltetésük emlékét, azaz a szép Kertben való életük emlékét, ahol hallották Isten hangját és érezték szeretetét, és ahol teljesen örvendeztek Istennek. És az emlékkel együtt szent ösztönzést is hagyott bennük, hogy igyekezzenek visszajutni az elveszített helyre szent élet által.

De, gyermekeim, nemrég megtapasztaltátok, hogy amíg a bárka követi a folyó folyását, könnyen halad, de amikor az ár ellen hajózik, akkor fáradságos a felszínen tartása, hogy a hullámok ne csapjanak át rajta, is ne süllyedjen el a folyó növényei, fövenye és sziklái között. Ha Simon Péter nem kötötte volna meg a ti kis bárkáitokat (amelyeket Péter

készített a gyermekek számára játéknak) a vízben növő finom kákával,akkor mindet elvesztettétek volna, úgy, mint Izsákkal (a legkisebb gyermekkel) történt, amikor elengedte a kákát. Ugyanez történik az emberekkel is, akik belekerülnek a föld folyamaiba. Mindig Isten kezében kell maradniuk, bízva az Ő akaratában, amely olyan, mint a sás a jó mennyei Atya kezében, aki mindenkinek az Atyja, és fôleg az ártatlanoké. Éber szemmel kell őrködniük, hogy elkerüljék a növényeket, köveket, örvényeket és az iszapot, amely megfoghatná őket, összetörhetné, elnyelhetné lelkük bárkáját, elszakítva az akarat fonalát, amely összeköti Istennel. Mert a Kígyó, aki többé nem a Kertben van, hanem a földön, arra törekszik, hogy a lelkek hajótörését idézze elő, hogy azok ne tudjanak visszamenni az Eufráteszen, Tigrisen, Gichonon és Pisonon a Nagy Folyóhoz, amely az örök Paradicsomban folyik, és ne táplálkozhassanak az Élet és Üdvösség fájának gyümölcsével. Ez a fa állandóan termi a gyümölcsöket, amelyeket mindazok élveznek, akik értenek ahhoz, hogy az ár ellen visszajussanak és egyesüljenek Istennel és az angyalokkal, és soha többé ne szenvedjenek.

-- Ezt mondta a mama is -- mondja a legnagyobb kisgyerek.

-- Igen, ezt mondta -- csiripeli a legkisebb.

-- Te nem tudhatod. Én igen, mert nagy vagyok. De ha nem mondasz igazat, akkor nem lépsz be a Paradicsomba.

-- Papa pedig azt mondta, hogy semmi sem igaz ebből -- veti ellen a középső.

-- Azért, mert ő nem hitt a mama Urában.

-- Nem volt szamaritánus a papád? -- kérdi Jakab, Alfeus fia.

-- Nem. Más helyről való volt. De a mama az volt, és mi is azok vagyunk, mert ő azt akarta, hogy olyanok legyünk, mint ő. És beszélt nekünk a Paradicsomról és a Kertről, de nem olyan jól, mint ahogy te mondtad el. Én féltem a kígyótól és a haláltól, mert mama azt mondta, hogy az egyik az ördög volt, és mert papa azt mondta, hogy a halállal mindennek vége van. Azért nagyon boldogtalan voltam egyedüllétem miatt, és azt is mondtam, hogy most már felesleges jónak lenni, mert amíg volt mama és papa, öröm volt jónak lenni, de most már nincs többé senki sem, aki örülne jóságunk miatt. Azonban most tudom... És jó leszek. Sose engedem el többé a fonalat, amelyet Isten keze tart, hogy ne vigyen el a föld vízének árja.

-- De a mama felment-e, vagy le? -- kérdi megzavarodva a második gyermek.

-- Mit akarsz mondani ezzel, gyermek? -- kérdi Máté.

-- Azt, hogy hol van? Az örök Paradicsom folyójához ment?

-- Reméljük, gyermekem. Ha jó volt...

-- Szamaritánus volt... -- mondja megvetéssel a kerióti.

-- És akkor nincs számunkra Paradicsom, mert szamaritánusok vagyunk? Akkor nekünk nem lesz részünk Istenben? Abban, akit ,,Mindenki Atyjának'' neveznek? Nekem, árvának öröm volt arra gondolni, hogy van még egy Atyánk... De ha számunkra nincs... -- és lehajtja fejét.

-- Isten mindenkinek az Atyja, gyermekem. Téged talán kevésbé szerettelek, mert szamaritánus vagy? Elvettelek téged a rablóktól, és megmentlek téged az ördögtől ugyanúgy, ahogy megvédeném a jeruzsálemi Templom főpapjának kisfiát, ha ő nem tartaná gyalázatnak, hogy az Üdvözítő mentse meg gyermekét. Sőt, még inkább megvédelek téged, mert boldogtalan vagy. Számomra nincs különbség egy zsidó és egy szamaritánus lelke között. És hamarosan nem lesz többé megoszlás Szamaria és Júdea között, mert a Mesternek egyetlen népe lesz, amely az Ő nevét viseli, és amelyben mindnyájan egyesülnek azok, akik szeretik őt.

-- Én szeretlek téged, Uram. De mamámhoz viszel? -- mondja a legnagyobb gyermek.

-- Te nem tudod, hol van. Azt mondta az az ember ott, hogy csak reméljük... -- mondja a középső.

-- Én nem tudom, de az Úr tudja. Azt is tudta, hol voltunk mi, mi pedig azt sem tudtuk, hol voltunk.

-- A rablóknál... Meg akartak ölni minket... -- A félelem visszatér a középső arcára.

-- A rablók olyanok voltak, mint az ördögök. De Ő megmentett minket, mert angyalaink hívták Őt.

-- A mamát is megmentették az angyalok. Én tudom, mert mindig róla álmodom.

-- Te hazudsz, Izsák. Nem tudsz róla álmodni. Nem emlékszel rá.

-- Nem. Nem. Én róla álmodom... róla álmodom... -- sírja el magát a kicsi.

-- Ne mondd, Rúben, hogy testvéred hazudik. Lelke láthatja a mamát, mert a jó mennyei Atya megengedheti, hogy az árva róla álmodjék, és részben megismeri őt, amint megengedi neki, hogy Őt magát megismerje.

Mert ebből a korlátolt ismeretből fakad a jó akarat, hogy tökéletesen megismerjék Őt, amit elérhetünk, ha mindig nagyon jók vagyunk. És most menjünk. Beszéltünk Istenről, és megszenteltük a szombatot.

Jézus feláll, és rázendít egy zsoltárra.

Az efraimbeliek hallják éneküket, és odamennek. A zsoltár végén üdvözlik Jézust, és megkérdezik tőle:

-- Szívesebben jöttél ide, mint hozzánk? Hát nem szeretsz minket?

-- Közületek senki sem hívott meg engem. Azért jöttem ide az apostolokkal és a gyermekekkel.

-- Igaz. De azt hittük, hogy apostolod megmondta neked kívánságunkat. Jézus Jánosra és Júdásra néz. És Júdás felel:

-- Elfelejtettem megmondani neked tegnap. És ma ezek a gyerekek elterelték róla gondolataimat.

Jézus közben elhagyja a kis szigetet. Az apostolok követik a gyerekekkel, akik magukkal viszik a két megmaradt nádból készült bárkát, és magyarázkodva mondják Péternek:

-- Meg akarjuk tartani ezeket, hogy emlékeztessenek minket a leckére.

-- És én? Én elvesztettem! És nem fogok emlékezni rá! És nem megyek a Paradicsomba! -- sír a legkisebb.

-- Idefigyelj! Ne sírj! Azonnal csinálok neked egy kis bárkát. Biztosan! Neked is emlékezned kell a leckére. Eh! Mindnyájunknak készíteni kellene egy kis bárkát, a hozzá kötött sással, hogy emlékezzünk rá. Mi férfiak jobban rászorulunk erre, mint ti, gyermekek! -- és Péter levág egy nádat és kifaragja a kis bárkát a sással együtt, és mindhárom gyermeket karjába véve átugrik a patakon, és Jézushoz csatlakozik.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

A farizeus és a vámos

Közvetlenül az előző példabeszéd után mondta el Jézus a következőt:

-- Hallgassátok meg ezt a másik példabeszédet, hogy megértsétek, mik azok a dolgok, amelyek értékesek Isten szemében. Ez megtanít titeket arra, hogy helyesbítsetek egy téves gondolatot, amely sok szívben megtalálható. A legtöbb ember saját magát ítéli meg, és mivel ezer közül egy alázatos igazán, az emberek általában tökéletesnek ítélik magukat, és csak saját magukat tekintik tökéletesnek, míg felebarátaikban a bűnök százait fedezik fel.

Egyik napon két ember ment Jeruzsálembe ügyeinek intézésére. Amint jó izraelitákhoz illik, felmentek a Templomba, valahányszor betették lábukat a Szent Városba. Egyikük farizeus volt. A másik vámos. Az első azért jött, hogy behajtsa a bért néhány üzletért, és számadást kérjen intézőitől, akik a város közelében laktak. A másik azért, hogy kifizesse a beszedett adót, és közbenjárjon egy özvegyért, aki nem tudta megfizetni a bárkára és hálóra kivetett adót, mert az idősebb fia oly kevés halat fogott, hogy az épp hogy elég volt sok gyermekének táplálására.

A farizeus, mielőtt elment volna a Templomba, meglátogatta az üzletek bérlőit, és az első pillantásra észrevette, hogy az üzletek telve vannak áruval és vevőkkel. Örvendezett magában, és utána azt mondta a hely bérlôjének: ,,Látom, hogy jól megy üzleted.''

,,Igen, hála Istennek. Meg vagyok elégedve munkámmal. Gyarapítani tudtam áruimat, és remélem, hogy még többet tudok majd tenni. Megjavítottam a helyet, és jövőre nem lesz kiadásom asztalokra és állványokra, és azért több lesz a nyereségem.''

,,Jól van! Jól van! Örülök neki! Mennyit fizetsz ezért a helyért?''

,,Havi száz ezüstöt. Drága, de jó helyen van...''

,,Igazad van. Jó helyen van. Azért megduplázom a bérletet.''

,,De Uram! -- kiáltott fel a kereskedő. -- Így te elveszed minden hasznomat!''

,,Igazságos. Talán nekem kell meggazdagítanom téged? Az enyémen? Azonnal adj nekem kétezernégyszáz ezüstöt, vagy pedig kidoblak, és megtartom az árut! A hely az enyém, és azt teszek vele, amit akarok!''

Így tett ez elsővel, így a másodikkal és a harmadikkal, mindenütt megduplázva az árat, süketen minden kérésre. És mivel a harmadik, akinek sok gyermeke volt, ellen akart állni neki, hívta az őröket, lepecsételtette az üzletet, zár alá véve, és kidobta a szerencsétlent. Utána palotájában megvizsgálta az intézők számadásait. Egyeseket megbüntetett, mint naplopókat, és zár alá vette azt, amihez joguk volt. Egyiküknek haldoklott a fia, és sok kiadásának fedezésére eladta olajának egy részét, hogy kifizesse az orvosságot. Nem volt tehát semmije, amit odaadhatott volna a fösvény úrnak.

,,Légy irgalmas hozzám, uram! Szegény fiam haldoklik, és később majd rendkívüli munkákat vállalok, hogy visszafizessem neked azt, amit igazságosnak tartasz. De értsd meg, hogy most nem tudom megtenni.''

,,Nem tudod? Majd meglátom, hogy tudod-e vagy sem.'' És elment a szegény intézővel az olajpréshez. Elvette tőle azt a megmaradt olajat, amit az ember nyomorúságos eledele számára és lámpájának táplálására használt, hogy virraszthasson fia mellett éjszaka.

A vámos pedig elment feljebbvalójához, és kifizette a beszedett adót.

Erre az ezt mondta: ,,De hiányzik háromszázhetven bronz pénz. Hogyan?''

,,Íme, megmondom. Van a városban egy özvegy hét gyermekkel. Csak az első elég idős a munkára. De nem tud messzire menni bárkájával a folyón, mert karja gyenge még az evezőhöz és a vitorlákhoz, és nem tud fizetni egy halászlegényt. A közelben csak kevés hal van a folyón, és épp annyit tudott csak halászni, amennyi elég volt ennek a nyolc

szerencsétlen embernek éhségük csillapítására. Nem volt szívem követelni tőlük az adót.''

,,Megértem. De a törvény az törvény. Jaj lenne, ha megtudnák, hogy az irgalmas! Mindnyájan találnának érveket arra, hogy ne fizessenek. A fiatalembernek foglalkozást kell változtatni, és el kell adnia a bárkát, ha nem tud fizetni.'',,És jövő megélhetésük?... És az atya emléke?''

,,Megértem. De nem tudom elengedni.''

,,Rendben van. De én nem tudok arra gondolni, hogy nyolc szerencsétlent megfosszak egyetlen javuktól. Kifizetem én a háromszázhetven bronzot.''

Miután ezt tették, mindketten felmentek a Templomba. Amikor elhaladtak a kincstár mellett, a farizeus nagy feltűnést keltő mozdulattal kihúzott kebléről egy duzzadt pénzeszacskót, és annak tartalmát az utolsó fillérig belerázta a kincstár perselyébe. Ebben a zacskóban volt a pénz, amit többletként követelt a kereskedőktől, és amit az intézőtől elvett olaj eladásából szerzett. A vámos viszont egy kis maréknyi aprópénzt dobott bele, s csak annyit tartott meg magának, amennyi hazatéréséhez szükséges volt. Az egyik is, a másik is odaadta tehát, amije csak volt. Látszólag a farizeus volt nagylelkűbb, mert utolsó filléréig mindenét odaadta. De gondolni kell arra, hogy palotájában volt még más pénze is, és a gazdag pénzváltóknál folyószámlái voltak.

Mindketten az Úr elé mentek. A farizeus egészen előre, a zsidók udvarának határához, a Szentély felé fordulva; a vámos az udvar végén, szinte a boltív alatt, amely az asszonyok udvarához vezetett, és meghajolva állt, saját nyomorúságára gondolva, az isteni Tökéletességgel összehasonlítva azt. És mindketten imádkoztak. A farizeus ugyancsak egyenes testtartással, szinte szemtelenül, mintha az egész hely ura lenne, s tőle lenne kegy, hogy meglátogatja azt, mondta: ,,Íme, eljöttem tisztelni téged abban a Házban, ami a mi dicsőségünk. Eljöttem azért, mert éreztem, hogy bennem vagy, mivel én igaz ember vagyok. Értek hozzá, hogy az legyek. De noha tudom, hogy saját érdememből vagyok ilyen, hálát adok neked, amint a törvény kívánja, azért, ami vagyok. Nem vagyok kapzsi, igazságtalan, házasságtörő, bűnös, mint az a vámos, aki velem egyidőben csak egy kis marék fillért dobott a kincstár perselyébe. Én, láttad, neked adtam mindazt, ami nálam volt. Ez a zsugori azonban két részre osztotta pénzét, és a kisebbik részt adta csak neked. A másik részt biztosan tivornyázásra és nőkre költi majd. De én tiszta vagyok. Nem szennyezem be magamat. Én tiszta vagyok, és böjtölök. Hetente kétszer böjtölök, megfizetem a tizedet mindazért, amit birtokolok. Igen. Tiszta vagyok, igazságos és áldott, mert szent vagyok. Emlékezzél erre, Uram!''

A vámos az ő távoli sarkában, anélkül, hogy fel merte volna emelni szemét a Templom díszes kapujára, mellét verve, így imádkozott:

,,Uram, én nem vagyok méltó arra, hogy ezen a helyen álljak. De te igazságos és szent vagy, és megengeded nekem, mert tudod, hogy az ember bűnös, és ha nem jön hozzád, ördöggé válik. Ó, Uram, szeretnélek éjjel-nappal tisztelni téged, de oly sok órán keresztül munkám rabszolgája vagyok! Keményen dolgozom, ami megaláz engem, mert fájdalmat okoz legboldogtalanabb felebarátaimnak. De engedelmeskednem kell feljebbvalóimnak, mert ez az én kenyerem. Segíts, Istenem, hogy mérsékelni tudjam elöljáróm iránti kötelességemet szegény testvéreim iránti szeretetemmel, hogy munkám ne váljék kárhozatomra. Minden munka szent, ha szeretettel végzik. Tartsd meg mindig szeretetedet szívemben, hogy én, bár nyomorúságos vagyok, tudjak részvéttel lenni alattvalóim iránt, amint te is részvéttel vagy irántam, nagy bűnös iránt. Tudod, hogy szerettelek volna jobban megtisztelni téged. De arra gondoltam, hogy ha elveszem a Templomnak szánt pénzből azt, ami a nyolc szerencsétlen szív enyhítésére szükséges, jobb dolog, mintha betettem volna a kincstár perselyébe, s utána hagytam volna, hogy a nyolc szerencsétlen csüggedten sírjon. De ha tévedtem, értesd meg velem, Uram, és neked adok minden fillért, és gyalog térek vissza városomba, koldulva útközben. Értesd meg velem igazságosságodat. Légy irgalmas irántam, Uram, mert nagy bűnös vagyok!"

Ez a példabeszéd. Bizony, bizony, mondom nektek, hogy miközben a farizeus úgy ment ki a Templomból, hogy új bűnt társított azokhoz, amelyeket elkövetett mielőtt felment volna a Templomba, a vámos megigazultan ment ki onnan, és Isten áldása kísérte el otthonába, és

vele maradt. Mert ő alázatos volt és irgalmas, és cselekedetei még szentebbek voltak, mint szavai. A farizeus viszont csak külsőleg volt jó, szavaiban, míg bensőjében az ördög tetteit művelte kevélysége és keményszívűsége által, és ezért Isten gyűlölte őt. Aki felmagasztalja magát, azt előbb vagy utóbb megalázzák. Ha nem itt, a másvilágon. És aki megalázza magát, azt felmagasztalják, főleg ott fenn, az égben, ahol az emberek cselekedeteit igazi valóságukban látják.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek