A szobrászművész

Jézus a Jordán keleti partján lévő városkában beszél az összegyűlt tömegnek. A nép a folyó partján áll, Jézus pedig egy bárkában, a folyón. Egy ember megkérdezi tőle:-- Mester, a mi Törvényünk mintegy Istentől sújtottaknak tekinti azokat, akik szerencsétlennek születnek, úgyannyira, hogy megtilt számukra minden szolgálatot az oltárnál. (Lásd Lev 21,16-24) De mi vétkük van? Nemde igazságos lenne vétkesnek tekinteni szüleiket, akik életet adtak a szerencsétleneknek? Főleg az anyákat? És miként kell viselkednünk ezek iránt a szerencsétlenek iránt?

-- Halljátok: Egy nagy és tökéletes szobrászművész egy nap egy szobrot készített. Oly tökéletes volt a műve, hogy örömmel nézett rá, és azt mondta: ,,Azt akarom, hogy a föld tele legyen ilyen csodákkal''.

De ezt egyedül nem tudta véghezvinni. Akkor segítségül hívott másokat, és azt mondta nekik: ,,Erre a mintára készítsetek nekem ezer és tízezer ugyanilyen tökéletes szobrot. Én majd megadom nekik az utolsó simítást, a kellő arckifejezést.'' De a segítők nem voltak képesek erre, egyrészt azért, mert képességük messze alulmaradt mesterükénél, másrészt pedig azért, mert kissé megrészegültek egy gyümölcstől, amiből ettek, s amelynek a leve elködösíti az agyat, és önkívületi állapotot okoz. A mester odaadta nekik a formát, és azt mondta: ,,Ebben alakítsátok ki az anyagot. Megfelelő lesz, és én befejezem majd az utolsó simításokkal.''

És a segítők munkához láttak.

De a szobrásznak volt egy nagy ellensége. Személyes ellensége volt, és ellensége volt segítőinek is. Minden eszközzel arra törekedett, hogy ártson a szobrásznak, és ellentéteket okozzon közte és segítői között. Azért ravaszul beleavatkozott azok munkájába, megváltoztatva az anyagot, amit a formába öntöttek, elgyengítve a tűz erejét, dicsőítve a

segítőket. Emiatt a világ kormányzója, hogy a lehető legjobban meggátolja a tökéletlen másolatok létrehozását, súlyos tilalmakkal sújtotta a tökéletlen alkotásokat. Egyik ilyen rendelkezése az volt, hogy ezeket nem lehetett Isten Házába tenni. Ott mindennek tökéletesnek kell, vagy kellene lennie. Kellene, mert nincs így. Még amikor a látszat szerint jó, a valóságban akkor sem jó. Akik jelen vannak Isten Házában, hibátlanoknak látszanak, de Isten a legnagyobb hibákat fedezi fel bennük. Szívbeli hibákat.

Ó, a szív! Azzal szolgáljuk Istent. Igazán, azzal. Nem szükséges, se nem elég az, hogy szemünkkel jól lássunk, hallásunk tökéletes, hangunk összhangzatos, tagjaink szépek legyenek. E nélkül is énekelhetjük Istennek tetsző módon az Ő dicséretét. Nem szükséges, se nem elég, hogy szép, tiszta és illatos ruháink legyenek. A léleknek kell tisztának és

tökéletesnek, összhangzatosnak és jól felépítettnek lennie. Ennek kell megnyilvánulnia tekintetünkben, abban, amit meghallgatunk, amit mondunk. Lelkialkatunk a fontos, ezt kell feldíszítenünk a tisztasággal, a szeretet szép, tiszta és illatos ruhájával. Íme, az Istennek tetsző illatos olaj!

És miféle szeretet lenne az, ha valaki, aki boldog, megvetné és gyűlölné a szerencsétlent? Ellenkezőleg: kétszeres, háromszoros szeretettel kell viseltetnie a saját hibáján kívül szerencsétlennek született iránt. A szerencsétlenség fájdalmas, és érdemszerző annak

számára, aki elviseli, és annak is, aki szeretetteljes részvéttel együtt szenved vele. Így talán a szülője mellét verve gondolja: ,,Ezt a szenvedést az én vétkeim okozták.'' És sosem szabad bűnt elkövetnünk, amikor más szerencsétlenségét látjuk. Bűnt követnénk el, ha szeretetlenekké válnánk irántuk. Azért azt mondom nektek: ,,Sose legyetek szeretetlenek felebarátotok iránt!. Szerencsétlennek született? Szeressétek, mert nagyon szenved! Saját hibájából vált szerencsétlenné? Szeressétek, mert már bűnhődik bűne miatt. Szülője egyszerencsétlennek, aki így született, vagy aki ilyenné vált?

Szeressétek, mert nincs nagyobb fájdalom, mint a szülőé, aki gyermekén keresztül bűnhődik! Egy anya torzszülöttet szült? Szeressétek, mert szó szerint összetöri őt ez a fájdalom, amit a legembertelenebbnek tart!

De még nagyobb annak az anyának a fájdalma, akinek gyermeke lelkileg szörnyeteg, aki azzal vádolja magát, hogy egy ördögöt szült a világra a föld, a haza, a család, a barátok számára. 

(Fordító: Jézus itt Júdás anyjára gondol, aki valóban ezzel vádolta önmagát.)

 Ó, a szegény anya többé már nem is mer eléje állni elvadult, kivetett, gyilkos, áruló,

tolvaj vagy elzüllött fiának!

Mondom nektek: szeressétek ezeket az anyákat is! Ők a legszerencsétlenebbek. Azok, akiket a világ az orgyilkos, az áruló anyjának nevez.

A világon mindenütt hallották azoknak az anyáknak a sírását, akiknek gyermeke kegyetlen halállal halt meg. Évától kezdve mennyi anya érezte ezt a vajúdásnál is nagyobb fájdalmat bensőjében! De mit is mondok? Úgy érezték, hogy kiszakad bensőjük, s vele együtt szívük is. Kiszakítja azt a kegyetlen kéz, amikor meggyilkolt, halálra ítélt, az emberek által halálra kínzott gyermekük holtteste előtt állnak. Hangosan jajgatnak gyötrelmükben. A fájdalmas szeretet kínjától eszüket vesztve vergődnek holtteste felett. Az többé már nem hallja őket. Testükkel többé nem tudják felmelegíteni. Az többé már nem képes egy mozdulattal, pillantással, szájával azt mondani: ,,Anyám, hallom, amit mondasz!''

Mondom nektek, hogy a föld még nem hallotta a legszentebb és a legszerencsétlenebb anya kiáltását, és nem fogadta még be könnyeiket. Ezekre az emberek örökké emlékezni fognak. A megölt Megváltó Anyjára, és az Ő árulójának anyjára. Ezek ketten különböző módon vértanúkká lesznek. A nagy távolságok ellenére hallani fogják egymás nyögését. És

az ártatlan és szent, a legártatlanabb, az Ártatlannak Ártatlan Anyja lesz az, aki mindenki másnál inkább azt mondja majd távoli nővérének, egy kegyetlen fiú vértanújának: ,,Nővérem, szeretlek!''

Szeressetek, hogy méltók legyetek Ahhoz, aki mindenkit szeretni fog, és akit mindenki szeretni fog! A szeretet váltja meg a földet. És Jézus kijön a bárkából, ahonnan beszélt, és lehajol, hogy megsimogasson egy félmeztelen kisgyereket, aki ingecskéjében hentereg a

folyó mentén a fűben. A Mester fenséges beszéde után kedves dolog látni őt, amint érdeklődik egy kisgyermek iránt, teljesen uralkodva érzelmein, noha lélekben már hallja Anyjának és Júdás anyjának sírását.

Forrás: Valtorta Mária- Példabeszédek