A négy út

Jézus egy útkereszteződésnél vár Bertalan apostollal együtt, hogy hallgatóságra találjon. Júdást az öreg Salamonnal együtt elküldte, hogy értesítse erről a szándékáról az arrafelé utazókat. Lassacskán növekszik a beszédére várakozók száma. Júdás és az öreg is visszatér

két beteggel és több egészségessel. Jézus elkezdi beszédét:

-- Azok, akik az Úr útjain járnak, azokon az utakon, amelyeket Ő jelölt ki, és jóakarattal járnak rajta, azzal végzik, hogy megtalálják az Urat. Ti megtaláltátok az Urat azáltal, hogy teljesítettétek a hűséges izraeliták kötelességét a szent húsvéttal kapcsolatban. És íme,

a Bölcsesség beszél hozzátok ennél az útkereszteződésnél, ahol találkozik veletek az Isteni Jóság. Sok útkereszteződéssel találkozik az ember az életben. A természetfeletti útkereszteződések még számosabbak, mint a földiek. Minden nap a Jó és a Rossz útelágazásához vagy útkereszteződéséhez kerül az ember lelkiismerete. Figyelmesen kell megválasztania a helyes utat, hogy el ne tévedjen. És ha eltéved, alázatosan vissza kell

térnie, amikor valaki figyelmeztetve visszahívja. És, még ha szebbnek tűnik is számára a Rossz útja, vagy ha egyszerűen lanyhasága vezeti arra, akkor is bölcsen a Jó nehéz, de biztos útját kell választania. Hallgassatok meg erről egy példabeszédet!

A vándorok egy csoportja, távoli országból jőve, hogy munkát keressen, megérkezett egy állam határához. Ennél a határnál várták őket a különböző urak megbízottjai, akik munkásokat kerestek. Egyesek a bányákba, mások a mezőkre és erdőkbe, vagy szolgaként egy gonosz gazdaghoz vagy katonának egy király számára, aki egy hegy tetején épült

kastélyban lakott, ahová nagyon meredek út vezetett fel. A király hadsereget akart állítani, de nem erőszakos célzattal, hanem azért, hogy utána vitézeit elküldje a városokba az alattvalók megszentelésére. Azért élt ott fenn, mint egy remetelakban, hogy a világ ne vonja el szolgái figyelmét a képzéstől, amelyben részesíti őket, és ne semmisítse meg, ne lassítsa le lelki képzésüket. Nem ígért nekik nagy fizetést, sem kényelmes életet. De biztosította őket arról, hogy szolgálata révén életszentségre tesznek szert, és jutalomban részesülnek. Ezt megmondták kiküldöttjei azoknak, akik elérkeztek a

határhoz.

A bányáknak és a mezőknek az urai viszont azt mondták: ,,Életetek nem lesz kényelmes, de szabadok lesztek, és keresetetekből jut egy kis szórakozásra is.'' Azok pedig, akik a gonosz úr számára kerestek szolgákat, megígérték nekik, hogy azonnal bőséges élelmet kapnak, tétlenül élhetnek, mulathatnak, és gazdagokká válnak. ,,Elég, hogy beleegyezzetek a kemény szeszélyekbe -- ó, de ezek egyáltalán nem fájdalmasak -- és boldogok lesztek, mint mindmegannyi kiskirályok.''

A vándorok megbeszélték ezt egymás között. Nem akartak elválni egymástól. Megkérdezték: ,,De a bányák, földek, az örömök palotája és a királyé közel vannak-e egymáshoz?''

,,Ó, nem!'' -- válaszolták a munkás-keresők. ,,Jöjjetek ehhez az útkereszteződéshez, és megmutatjuk nektek a különböző utakat!''

Elmentek.

,,Íme, ez a pompás, árnyas, virágos, sima út friss forrásokkal, az úr palotájához ereszkedik le'' -- mondták a munkás-keresők.

,,Íme, ez a poros út a mezőkhöz vezet. Süti a nap, de látjátok, hogy még szép'' -- mondták a mezőhöz tartozók.

,,Íme, ez a súlyos kocsik kerekeitől mély kerékvágásokat viselő út, amely tele van sötét foltokkal, jelzi a bányák irányát. Se nem szép, se nem ronda...'' -- mondják a bányákba szerződtetők.

,,Íme, ez a meredek ösvény, amelyet a sziklákba vágtak, amelyeket a nap tüzessé tesz, tüskés bokrok és szakadékok között, amelyek lelassítják a rajta való előrehaladást, de ugyanakkor megvédenek az ellenség támadásai ellen, keletre vezet, a szigorú király kastélyához, amely mintegy szentnek mondható, s ahol a Jóra képezik ki a lelkeket''

-- mondták a király szolgái.

A vándorok nézegették, nézegették az utakat. Számítgattak. Sokféle dolog kísértette őket, de ezek közül csak egy volt teljesen jó. És lassacskán megoszlottak. Tízen voltak. Hárman a mezők felé hajlottak...és ketten a bányák felé. A többiek egymásra néztek, és ketten azt mondták: ,,Jöjjetek velünk! A királyhoz. Nem nyerészkedünk, és nem örvendünk majd a földön, de szentek leszünk az örökkévalóságban.''

,,Azt az ösvényt, ott? Bolondok lennénk! Nem nyerészkedhetünk? Nem örvendhetünk? Nem éri meg a fáradságot, nem azért hagytunk el mindent és jöttünk számkivetésbe, hogy még kevesebben legyen részünk, mint amennyivel hazánkban rendelkeztünk! Mi nyerészkedni akarunk és örvendezni...''

,,De elvesztitek az örök Jót! Nem hallottátok, hogy az úr gonosz?''

,,Ostobák! Kis idő múlva otthagyjuk őt, de előbb örvendezünk és meggazdagszunk!''

,,Nem lesztek többé szabadok! Rosszul tették az előzők, hogy hagyták, hogy a pénzsóvárság vezesse őket. De ti! Titeket az élvezetekre való sóvárgás vezet! Ó, ne cseréljétek el a röpke órát az örök sorssal!''

,,Ostobák vagytok, és hisztek az eszményi ígéretekben! Mi a valóság felé megyünk. Isten veletek!'' -- és elindultak a szép, árnyékos, virágos, vízben gazdag sima úton, amelynek végén az örvendezők varázslatos kastélya ragyogott a napfényben.

A két megmaradt sírva és imádkozva nekiindult a meredek ösvénynek. Néhány méter után majdnem elcsüggedtek, olyan nehéz volt. De kitartottak. És testük mind könnyedebbnek tűnt, amint előre haladtak. Fáradtságukban valami sejtelmes ujjongás vigasztalta meg őket. Lihegve, összekarmolva érkeztek meg a hegy csúcsára. A király színe elé bocsátották őket, aki elmondta nekik, mi mindent kíván tőlük; hogy vitézei lehessenek. Ezzel fejezte be: ,,Gondolkozzatok ezen nyolc napon keresztül, és utána válaszoljatok.''

És ezek sokat gondolkoztak, és kemény harcot vívtak a Kísértővel, aki meg akarta rémíteni őket a testtel, ami azt mondta: ,,Ti feláldoztok engem'', a világgal, amelynek emlékei még csábították őket. De győztek. Ott maradtak. A király hőseivé váltak. Jött a halál, azaz a megdicsőülés. A magas égből látták a mélyben azokat, akik a gonosz

úrhoz mentek. Meg voltak láncolva még a másvilágon is, és nyögtek a pokol sötétségében. ,,És ezek szabadok akartak lenni, és örvendezni kívántak!'' -- mondta a két szent.

És a három elkárhozott látta őket, és rettenetesen átkozódtak és mindenkinek rosszat kívántak, elsősorban Istennek, mondván: ,,Ti mindnyájan félrevezettetek minket!''

,,Nem. Ezt nem mondhatjátok. Megmondták nektek a veszélyt. Ti akartátok bajotokat'' -- válaszoltak nekik a boldogok, akik nyugodtak maradtak annak ellenére, hogy látták és hallották a piszkos gúnyolódást is szennyes káromkodást, amit rájuk hánytak. És látták azokat, akik a mezőkön és a bányákban dolgoztak, amint most különböző fokokban tisztuláson mentek keresztül. Ezek is látták őket, és azt mondták nekik: ,,Nem voltunk sem jók, sem gonoszok, és most vezeklünk lanyhaságunkért, hogy engesztelést nyújtsunk érte.

Imádkozzatok értünk!''

,,Ó, megtesszük! De miért nem jöttetek velünk?''

,,Mert mi pusztán csak emberek voltunk... Nem voltunk nagylelkűek. Szerettük a mulandót, ami jóllehet becsületes volt, de nem volt örökkévaló és szent, amit jobban kellett volna szeretnünk. Most tanuljuk megismerni, és igazán szeretni ezt.''

Ez a példabeszéd vége. Minden ember útkereszteződésnél áll. Állandó útkereszteződésnél. Boldogok azok, akik határozottak és nagylelkűek a Jó útjának követésében. Isten velük van. És Isten érintse meg és térítse meg azokat, akik nem ilyenek, és tegye őket ilyenekké! Menjetek békében!

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek