Az Egyház építése

Nyilvános működésének harmadik évében, Jézus, kerülő úton megy Jeruzsálembe, hogy ne találkozzanak az ellenséges farizeusokkal.

-- Jól teszed, hogy óvatos vagy -- mondja a Zelóta.

-- Ó! A magam részéről egyenesen odamentem volna! Mert az én órám még nem érkezett el. Ezt érzem. De hogyan viseltétek volna el ti, ami rátok várt, ti, akik egy ideje annyira... fáradtak vagytok?

-- Mester, igazad van. Úgy tűnik, hogy az ördög szele fúj köztünk. Annyira megváltoztunk!

-- Az ember elfárad. Gyorsan akar célba érni. És ostobaságokról álmodozik. Amikor észreveszi, hogy más az álom és más a valóság, megzavarodik, és ha nem jóakaratú, elfordul. Elfelejti, hogy a Mindenható, aki egy pillanat alatt megteremthette volna a káoszból a Világegyetemet, azt rendezetten és meghatározott napok időközében

tette. Nekem a lelki káoszból kell az egész világon létrehoznom Isten Országát. És ezt teszem. Én vetem meg az alapokat. Azt előkészítve össze kell törnöm a legkeményebb köveket, hogy beléjük vágjam azt az alapot, amely nem fog összeomlani. Ti emelitek fel majd lassan a falakat. A ti utódaitok folytatják a munkát, mind felfelé, mind kiterjeszkedve. Amint én belehalok a munkába, úgy ti is bele fogtok halni, és lesznek mások és mások, akik kegyetlen vagy nem kegyetlen halállal halnak majd meg. Ez a munka felemészti őket, mert ez megköveteli az áldozatos lelkületet, a nagylelkűséget, a könnyeket, a vért és a végtelen türelmet...Péter bedugja fejét Jézus és János közé:

-- Megtudhatom, miről beszéltek?

-- Ó! Simon! Gyere ide! Az Egyház jövőjéről beszéltem.

Megmagyaráztam, hogy a ti kapkodásotok, fáradságotok, csüggedésetek, stb. helyett az nyugodtságot, erőfeszítést, bizalmat követel. Megmagyaráztam, hogy áldozatot követel minden tagjától. Tőlem, aki Alapítója vagyok, és aki annak titokzatos Feje vagyok, és tőletek, minden tanítványtól, mindazoktól, akik a keresztény nevet viselik majd, és az egyetemes Egyházhoz tartoznak. Valójában a fokozatoknak nagy lépcsőjén gyakran a legalázatosabbak, akik a legegyszerűbbeknek látszanak, akiket csak ,,számoknak'' tekintenek, lesznek azok, akik igazán életképessé teszik az Egyházat. Az igazság az, hogy gyakran kell ezekhez menekülnöm majd, hogy továbbra is fenntartsam az élő hitet és

az erőt, amely mindig megújítja az apostoli közösséget. Ezeket az apostolokat gyötörni fogja a Sátán, és gyötörni fogják őket az irigy, kevély és hitetlen emberek. Az ő erkölcsi vértanúságuk nem lesz kevésbé fájdalmas a testi vértanúságnál. Isten akaratából és az emberek rosszindulatából, akik a Sátán eszközei. A Sátán mindenképpen arra fog törekedni, hogy erőszakkal hazugoknak, bolondoknak, megszállottaknak tüntesse fel őket. Így akarja megbénítani bennük az én működésemet, és tönkretenni gyümölcsüket, amelyek mind megannyi győzedelmes csapást mérnek a Vadállatra.

-- És ellen fognak állni?

-- És ellenállnak, jóllehet testileg nem leszek velük. Nemcsak abban kell hinniük, amit kötelességük hittel elfogadniuk, hanem hinniük kell titkos küldetésükben. Hinniük kell, hogy az szent, hasznos, tőlem jön, miközben körülöttük süvölt a Sátán, hogy félelemmel töltse el őket, és hangosan nevet rajtuk a világ. Istennek nem mindig tökéletesen megvilágított szolgái is elítélik őket. Ez az én jövőbeli hangjaimnak sorsa. De nekem nem lesz más módom arra, hogy felrázzam őket, és ismét elvigyem Evangéliumomat és Krisztust az emberekhez. De mindazért, amit kérek majd tőlük, megparancsolok nekik, és elfogadok tőlük, örökké tartó örömöt adok nekik, rendkívüli dicsőséget! Az égben van egy lezárt könyv. Csak Isten tudja elolvasni. Abban van minden igazság. De Isten néha leveszi a pecséteket és kinyilatkoztatja az igazságokat, amelyeket már megmondott az embereknek, kényszerítve egy kiválasztott embert, hogy megismerje a múltat, jelent és jövőt, amit a titokzatos könyv tartalmaz. Láttatok már egy fiút, aki a legjobb a családban, vagy egy tanulót, aki a legjobb az iskolában, amint apja meghívja őt, vagy tanítója, hogy olvasson egy felnőtteknek szánt könyvből és megkapja annak magyarázatát. Apja, vagy tanítója oldalán áll, aki átöleli őt karjával, míg másik kezének mutatóujjával megjelöli a sorokat, amelyeket el akar olvastatni, és meg akar ismertetni különösen kedvelt gyermekével. Így tesz Isten azokkal, akik erre a sorsra neki vannak szentelve. Magához vonja őket karjával, és kényszeríti őket annak olvasására, amit el akar olvastatni. Megérteti velük annak jelentését, és hogy azt később mondják el, és hogy megvetésben és szenvedésben lesz részük. 

Én, az Ember vagyok a Szegletkő azok számára, akik elmondják a mennyei könyv Igazságait, és miatta megvetésben, szenvedésben és halálban részesülnek. De az Atya már elkészíti megdicsőülésemet. És miután részesültem benne, elkészítem azok megdicsőülését, akiket majd kényszerítek a lezárt könyv olvasására azokat a részeket illetően, amelyet akarok, hogy elolvassanak. Az egész feltámadott emberiség és az

angyalok kórusainak színe előtt bemutatom őket azokként, akik voltak. Magam mellé hívom őket, miközben megnyitom a Könyv pecsétjeit, amit most már felesleges lenne zárva tartani. Ők mosolyogva látják majd ismét az írást, még egyszer elolvasva a szavakat, amelyeket megvilágítottam nekik, mikor a földön szenvedtek.

-- És a többiek? -- kérdi János, aki nagyon figyelmesen hallgatta Jézust.

-- Milyen többiek?

-- A többiek, akik, mint én, nem olvastak a földön ebből a könyvből, nem ismerik meg soha, mit mond?

-- Az égben a boldogok mindent ismerni fognak. Megismerik elmerülve a Végtelen Bölcsességben.

-- Azonnal? Amint meghaltak?

-- Azonnal, amint beléptek az Életbe.

-- De akkor az Utolsó Napon miért mutatod meg azoknak, akiket ott meghívsz, hogy megismerjék a Könyvet?

-- Mert nem csak a boldogok lesznek ott, hogy meglássák ezt, hanem az egész emberiség. És a kárhozottak között sokan lesznek olyanok, akik kinevették Isten szavainak közvetítőit, mint bolondokat és ördögtől megszállottakat. Ezek gyötrődni fognak e miatt az ajándékuk miatt. Hosszú ideig vártak a nekik kijáró elégtételre ezek a vértanúk, akiket a világ makacs gonoszsága gyötört.

-- Milyen szép látvány lesz ez! -- kiált fel János elragadtatva.

-- Igen. És látni az összes farizeust elvörösödve és veszetten csikorgatva fogaikat -- mondja Péter, és dörzsöli kezét.

-- Ó! Én arra gondolok, hogy csak Jézusra nézek, és az áldottakra, akik olvasnak majd vele a Könyvből -- válaszolja János, álmodozva erről az óráról. Ki tudja, milyen fényt látnak szemei, amelyeket a feltörő érzelmek nyomán kicsorduló könnyek még ragyogóbbakká tettek, gyermekded mosolyával piros ajkán.

A Zelóta nézi őt, és Jézus is őt figyeli. De Jézus nem mond semmit. A Zelóta viszont azt mondja:

-- Te önmagadat látod akkor! Mert ha van köztünk valaki, aki ,,Isten szava'' lesz a földön, és aki meghívást kap, hogy olvasson részleteket a lepecsételt Könyvből, akkor te vagy az, János, Jézus kedveltje és Isten barátja!

-- Ó! Ne mondd ezt! Én vagyok a legtudatlanabb mindnyájatok között. És ha Jézus nem mondta volna, hogy a gyermekeké az Ég Országa, azt gondolnám, sose érem el, mert semmire se vagyok jó. Nemde, Mester, hogy én csak azért vagyok értékes, mert hasonló vagyok a kisgyermekhez?

-- Igen, te a boldog tisztasághoz tartozol. És áldott leszel ezért!

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek