A jó vincellér

Ez a példabeszéd a ,,gyantakancsóról'' szóló példabeszéd kiegészítése. Jézus csak apostolainak mondta el.

Egy gazdag embernek volt egy nagy és szép szőlője, amelyben különböző fajtájú fügefák is voltak. A szőlőre egyik szolgája ügyelt fel, egy gyakorlott vincellér és gyümölcsfametsző, aki szerette urát és a növényeket, s ezért nagyon jól teljesítette kötelességét. A gazdag úr

minden évben elment megnézni szőlőjét, hogy lássa, miként érlelődnek a szőlők és a fügék, és megkóstolja azokat, saját kezével leszedve. Egy napon odament egy nagyon jó minőségű fügefához, amelyből csak egy volt egész szőlőjében. De azon a napon, éppúgy, mint az előző években, csak leveleket talált rajta, gyümölcsöt nem. Odahívta a vincellért, és azt mondta: ,,Már három éve jövök és keresek gyümölcsöt ezen a fügefán, és csak leveleket találok. Úgy látom, nem hoz gyümölcsöt. Ezért vágd ki. Feleslegesen foglalja el itt a földet, és felesleges idődet fordítanod rá, mert semmi eredménye. Fűrészeld ki, égesd el, tisztítsd meg a talajt gyökereitől, és ültess helyébe egy új csemetét. Az majd néhány éven belül gyümölcsöt hoz.''

A vincellér, aki türelmes és szeretetteljes volt, ezt válaszolta:

,,Igazad van. De engedd, hogy még egy évig gondozzam. Nem vágom ki, hanem még nagyobb gonddal megkapálom körülötte a földet, megtrágyázom és megöntözöm. Ki tudja, nem hoz-e még gyümölcsöt. Ha ez után az utolsó próba után sem hoz gyümölcsöt, amint kívánod, kivágom.''

Korozain a fügefa, amely nem hoz gyümölcsöt. Én vagyok a Jó Vincellér. És ti vagytok a türelmetlen gazdag. Engedjétek dolgozni a Jó Vincellért.

-- Rendben van. De példabeszédednek nincs befejezése. Hozott a fügefa fügét a következő évben? -- kérdi a Zelóta.

-- Nem hozott, és kivágták. De a vincellérnek igaza volt, amikor kivágta a még fiatal és virágzó fát, mert megtett mindent, ami kötelessége volt. Én is igazolni kívánom magamat azok esetében, akiket ki kell vágnom szőlőmből. Vannak ott terméketlen vagy mérges növények, kígyófészkek, olyanok, amelyek elszívják a többi nedvét, élősdiek, olyanok, amelyek ártanak társaiknak, rosszindulatú gyökereikkel megfojtják azokat és meggátolják termésüket. Vannak olyanok, akiket nem hívtam meg szőlőmbe, lázadoznak minden beoltás ellen, csak azért jöttek, hogy kémkedjenek, befeketítsenek, és terméketlenné tegyék

földemet. Ezeket kivágom, miután mindent megkísérlettem megtérítésükre. De mielőtt a fejszéhez nyúlnék, fogom az ollót és a metszőkést, és megnyesem az ágakat és beoltok... Ó! Nehéz munka lesz! Mind számomra, aki végzem, mind azokra, akiken végzem. De meg kell tennem. Azért, hogy az Ég elmondhassa: ,,Ő mindent megtett, de ezek mindinkább

terméketlenné váltak és gonoszokká, amikor Ő megöntözte, beoltotta,körülásta, megtrágyázta izzadságával és könnyeivel, fáradságával és vérével...''

Jézus ekkor előreküldi apostolait, hogy keressenek helyet számára a faluban. Csak Júdást tartja maga mellett. Az esti félhomályban csendesen állnak. Végül megszólal Jézus, mintha csak magában beszélne:

-- Jóllehet elvesztették Isten kegyelmét, mert ellenszegültek Törvényének, mindig visszatérhetnek, és azok lehetnek, akik voltak, lemondva a bűnről...

Júdás semmit sem felel neki. Jézus folytatja:

-- És ha felfogják, hogy többé nem birtokolhatják Isten hatalmát, mert Isten nincs ott, ahol a Sátán van, könnyen meggyógyulhatnak, kevélységük helyett jobban szeretve azt, amit Isten ad nekik.

Júdás hallgat. Jézus folytatja, még mindig úgy, mintha magához beszélne:

-- És arra gondolni, hogy én keményen vezekeltem azért, hogy ő megtérjen, és Atyjához forduljon...

Júdás felemeli fejét, ránéz, de nem szól semmit. Jézus is ránéz... és utána megkérdezi:

-- Júdás, kihez beszélek?

-- Hozzám, Mester. Miattad nincs többé hatalmam. (Előzőleg Júdás meg akart valakit gyógyítani, de nem sikerült neki.) Mert te elvetted tőlem, hogy növeld János, Simon, Jakab, és a többiek hatalmát, engem kivéve. Nem szeretsz engem! Íme! És azzal végzem majd, hagy én sem szeretlek téged, és megátkozom az órát, amelyben szerettelek,

tönkretéve magamat a világ szemében egy tehetetlen királyért, aki még azt is megengedi, hogy a nép uralkodjék rajta. Nem ezt reméltem tőled!

-- Én sem tőled. De nem csaptalak be soha. És sosem kényszerítettelek. Miért maradsz akkor mellettem?

-- Mert szeretlek. Többé már nem vagyok képes elválni tőled. Vonzol, és undorral töltesz el. Vágyakozom rád, mint a levegőre, hogy belélegezzem, és... félelemmel töltesz el. Ah! Átkozott vagyok! Kárhozott vagyok! Miért nem űzöd ki belőlem az ördögöt, te, aki megteheted? -- Júdás arca ólomszínű és feldúlt, mint egy őrülté, telve félelemmel és gyűlölettel...

Jézus szeretetteljes részvéttel néz rá. Mintegy felsóhajtva mondja:

-- Azért, mert nincs benned bűnbánat, csak haragszol Istenre, mintha Ő lenne hibás a te bűnödért.

Júdás egy durva átkozódást mormol fogai között.

Közben visszaérkeznek az apostolok:

-- Mester, találtunk helyet. Ötnek az egyik helyen, háromnak a másikon, kettőnek a harmadikon, és egynek-egynek másik kettőn.

-- Rendben van. Én Iskarióti Júdással megyek -- mondja Jézus.

-- Nem. Szívesebben leszek egyedül. Nyugtalan vagyok. Nem hagynálak nyugodni...

-- Amint akarod... Akkor Bertalannal megyek. Ti tegyetek, amint akartok. Előbb azonban vacsorázzunk együtt.

Forrás: Valtorta Mária- Példabeszédek