Madarak

Jézus Betániában beszél Lázár kertjében, a meghallgatására összegyűlt tömegnek. Az első sorban ülnek az ellenséges szándékú nagytanács tagjai, farizeusok, írástudók, papok. A tömegben elvegyült néhány római nő is. Az apostolokon kívül ott van Jézus sok tanítványa, Lázár nővérei és más rokonszenvező asszonyok. Jézus azért, hogy megadja a beszélgetés irányát, felhívja a jelenlevők figyelmét a madarak nagy számára, amelyek Lázár kertjének és gyümölcsösének fáin fészkelnek. Itt van az összegyűlt tömeg is.

-- Figyeljétek meg! Vannak itt erre a tájra valók, és más országokból jött madarak is, mindenféle fajtájúak és nagyságúak. És amikor leszáll az éjszaka, átveszik helyüket az éjszakai madarak, amelyek szintén számosak, de most nem láthatjuk őket, s azért tudunk megfeledkezni róluk. Miért van itt ily sok madár? Mert megtalálják, ami szükséges boldog életükhöz. Van itt napsugár, nyugalom, bőséges eledel, biztos menedék, friss víz. És ezek összegyűlnek, jönnek keletről és nyugatról, délről és északról, ha vándormadarak, és hűségesek maradnak ehhez a helyhez, ha idevalók.

Látjuk tehát, hogy a madarak bölcsebbek az emberek fiainál. Ezek között a madarak között sokan olyan madarak ivadékai, amelyek már elpusztultak, de amelyek tavaly vagy még régebben itt építettek fészket és találtak enyhülést. Mielőtt elpusztultak, tudtukra adták ezt ivadékaiknak. Megjelölték számukra ezt a helyet, és az újszülöttek engedelmesen idejöttek.

A mennyei Atya, minden ember Atyja talán nem adta tudtára szentjeinek az igazságokat, megadva minden lehetséges útmutatást ahhoz, hogy gyermekei jól érezzék magukat? Minden útmutatást. A testi jólétre és a lélek jólétére vonatkozókat. De mit látunk? Látjuk, hogy míg azokat, amelyeket a testre vonatkozólag adott -- a bőrruhától kezdve, amit

készített az ősszülőknek, akiket a bűn már megfosztott ártatlanságuk ruhájától, összetépve azt; az utolsó felfedezésekig, amelyeket az Isten által megvilágított ember tett -- emlékezetben tartották, átadták egymásnak, tanították; míg azokat, amelyeket a lélek számára tanított, parancsolt és jelölt meg, nem őrizték meg, nem tanították, és nem gyakorolták.

A templombeliek sugdolózni kezdenek, de Jézus elhallgattatja őket egy kézmozdulatával.

-- Az Atya, aki jóságos, elküldi Szolgáját, hogy emlékeztesse a madarakat tanítására, és összegyűjtse őket üdvös helyen, hogy pontosan megismertesse velük, mi hasznos és szent, hogy megalapítsa Országát, ahol minden angyali madár, minden lélek megtalálja a kegyelmet és a békét, a bölcsességet és az üdvösséget. Bizony, bizony, mondom nektek,

amint az ezen a helyen született madarak mondják tavasszal a más helyekről jövőknek: ,,Jöjjetek velünk, mert van egy jó hely, ahol békének és az Úr bőségének örvendhettek'', és így az új év, új madarakat lát ide jönni, ugyanúgy a világ minden részéről, ahogy a

próféták megmondták, látjuk majd összegyűlni a lelkek sokaságát az Istentől származó tanításra az Üdvözítő által alapított Isten Országában.

De a nappali madarak összekeverednek ezen a helyen az éjjeli madarakkal, a ragadozókkal, a zavarkeltőkkel, azokkal, akik képesek félelmet kelteni a jó madárkákban, és halálukat okozni. És vannak madarak, amelyek éveken, nemzedékeken keresztül ilyenek, és semmi sem tudja őket elűzni, mert a sötétben hajtják végre tetteiket, olyan

helyeken, ahová az ember nem tud behatolni. Ezek gonosz szemükkel, csendes repülésükkel, falánkságukkal, kegyetlenségükkel dolgoznak a sötétben, és mivel tisztátalanok, tisztátalanságot és szenvedéseket okoznak. Kikhez hasonlítsuk őket? Azokhoz, akik Izraelben nem akarják elfogadni a Világosságot, aki azért jött, hogy megvilágítsa a sötétséget. Akik nem akarják elfogadni a Szót, aki őket tanítani jött,

az Igazságosságot, aki őket megszentelni kívánja. Ezek számára haszontalan eljövetelem. Sőt, ezek számára bűnalkalom vagyok, hogy üldözzenek engem és üldözzék híveimet. Mit mondjak akkor? Azt, amit már máskor is mondtam: ,,Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és leülnek Ábrahámmal és Jákobbal a mennyországban. De ennek az országnak fiait kivetik majd a külső sötétségre''.

-- Isten fiait a sötétségre? Te káromkodsz! -- kiáltja egy nagytanácstag. Ez a csúszómászók nyálának első kifröccsenése, miután sokáig hallgattak, és tovább nem tudnak hallgatni anélkül, hogy bele ne fulladnának saját mérgükbe.

-- Nem Isten fiait -- válaszolja Jézus.

-- Te magad mondtad! Azt mondtad: ,,Ennek az országnak a fiait kivetik a külső sötétségre''.

-- És megismétlem. Ennek az országnak a fiait. Az országét, ahol a test, a vér, a fösvénység, a csalás, a bujaság, a bűntények az urak. De ez nem az én Országom. Az én Országom a Fényé. Ez, a tiétek, a sötétség országa. A Fény Országába jönnek majd keletről és nyugatról, délről és északról az igaz szellemek, azok is, akik most pogányok, bálványimádók, akiket Izrael megvet. És szent egységben élnek majd Istennel, mert

magukba gyűjtötték Isten fényét, miközben arra várakoztak, hogy felmenjenek az igazi Jeruzsálembe, ahol nincs többé sírás és fájdalom, és ahol főleg nincs többé hazugság. A Hazugság, amely most uralkodik a sötétség világában, és amely annyira átjárja annak fiait, hogy nem képesek az isteni Fény egyetlen sugarának befogadására sem. Ó, eljönnek

majd az új gyermekek azok helyére, akik megtagadják ezt. Eljönnek! És bármi legyen is származásuk, Isten megvilágosítja őket, és ők uralkodni fognak mindörökkön örökké!

-- Azért beszéltél, hogy minket sértegess! -- kiáltják az ellenséges zsidók.

-- Azért beszéltem, hogy megmondjam az igazságot.

-- A te hatalmad nyelvedben van, amellyel, új kígyó, félrevezeted a tömeget, és tévútra viszed őket.

-- Az én hatalmam magyarázata Atyámmal való egységem, ebből ered.

-- Káromló! -- kiáltják a papok.

-- Üdvözítő! Te, ki lábamnál fekszel -- szól Jézus egy ott fekvő betegnek -- miben szenvedsz?

-- Gyermekkoromban eltört a gerincem, és harminc éve a hátamon fekszem.

-- Kelj fel és járj! És te, asszony, miben szenvedsz?

-- Erőtlenül lógnak lábaim azóta, hogy világra hoztam ezt a gyermeket, aki férjemmel együtt idehozott engem -- és rámutat egy körülbelül tizenhat éves fiúra.

-- Te is kelj fel és dicsérd az Urat! És ez a kisgyerek miért nem megy magától?

-- Mert születése óta gyengeelméjű, süket, vak és néma. Egy húsdarab, amely lélegzik -- mondják azok, akik a szerencsétlennel vannak.

-- Isten Nevében részesülj értelemben, beszédben, látásban és hallásban. Akarom! -- És miután véghezvitte a harmadik csodát, odafordul az ellenségesekhez, és azt mondja:

-- Mit szóltok ehhez?

-- Kétséges csodák. Miért nem gyógyítod meg barátodat és védelmeződet, ha mindenre képes vagy?

-- Azért, mert Isten máshogy akarja.

-- Ha, ha, ha! Isten! Kényelmes kifogás! Ha mi hozunk neked egy beteget, sőt kettőt, meggyógyítod őket?

-- Igen, ha megérdemlik.

-- Várj akkor! -- és gyorsan, baljóslatúan vigyorogva elmennek.... Egy idő múlva visszatérnek a farizeusok, két emberrel, akik nagyon betegeknek látszanak. Az egyik különösen nyög a hordágyon, egészen letakarva egy köpennyel. A másik nem látszik ennyire súlyosnak, de biztosan beteg, mert csontvázzá soványodott és akadozik a lélegzete.

-- Íme, a mi barátaink. Gyógyítsd meg őket! Ezek igazán betegek.

Főleg ez! -- és rámutatnak a nyögőre.

Jézus a betegekre néz, majd a zsidókra, akik hozták őket. Rettenetes tekintettel szúrja át ellenségeit. Felemeli karját, és rájuk kiált:

-- Hazugok! Ez nem beteg! Én mondom nektek. Emeljétek fel a takaróját! Különben valóban halott lesz egy pillanat alatt azért, mert csalárdul megkísértettétek Istent!

Az ember felugrik a hordágyról, kiáltozva:

-- Ne, ne! Ne sújts engem! És ti, átkozottak, tartsátok meg pénzeteket! -- és a farizeusok lábához vet egy teli erszényt, és hanyatt-homlok elszalad.

A tömeg zajong, nevet, fütyül és tapsol...

A másik beteg azt mondja:

-- És én, Uram? Engem erőszakkal hoztak ide ágyamról, és reggel óta szenvedek... De nem tudtam, hogy ellenségeid kezébe estem...

-- Te, szegény gyermekem, gyógyulj meg és légy áldott! -- és Jézus reáteszi kezét.

A férfi felemeli egy pillanatra a takarót, ami testét borítja, és néz valamit... Utána feláll. Combján alul nincs befedve. Végül felkiált, rekedt hangon:

-- A lábam! A lábam! De ki vagy te, de ki vagy te, hogy visszaadod az elvesztett dolgokat? -- és leborul Jézus lábaihoz. Utána felkel, felugrik fekhelyére, és azt kiáltja:

-- A betegség elemésztette csontomat. Az orvos letépte egy ujjamat, égette húsomat, a csontig megnyitotta térdemet. Nézzétek! Nézzétek a nyomait. És haldokoltam már emiatt. És most... Teljesen meggyógyult! Lábam! Lábam újra helyreállt!... És többé nem fáj! Erős, és jó... Tüdőm szabad... Szívem egészséges!... Ó, mamám! Mamám! Megyek, hogy örömöt

okozzak neked!

Már el akar futni. De eszébe jut valami, és megáll. Ismét Jézushoz fordul, csókolja, csókolja áldott lábait, míg végül Jézus azt nem mondja neki, haját simogatva:

-- Menj, menj anyádhoz és légy jó! -- És utána ellenségeire néz; akiket a nép megvet, és mennydörgő hangon rájuk szól:

-- És most? Mit tegyek veletek? Mit kellene tennem, emberek, ez után az istenítélet után?

A tömeg kiáltozza:

-- Megkövezésre Isten gyalázóit! Halál rájuk! Elég volt már a cselvetésekből a Szent ellen! Átkozottak! -- és már a kövek után nyúlnak, hogy megkezdjék a megkövezést.

Jézus megállítja őket:

-- Ez a tömeg szava. Ez az ő válasza. Az enyém más. Én azt mondom:

Menjetek! Nem szennyezem be magamat megbüntetéstekkel. A Magasságbeli végrehajtja majd ezt rajtatok. Ő az én védelmezőm a gonoszok ellen.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek