A szobrászművész

Jézus a Jordán keleti partján lévő városkában beszél az összegyűlt tömegnek. A nép a folyó partján áll, Jézus pedig egy bárkában, a folyón. Egy ember megkérdezi tőle:-- Mester, a mi Törvényünk mintegy Istentől sújtottaknak tekinti azokat, akik szerencsétlennek születnek, úgyannyira, hogy megtilt számukra minden szolgálatot az oltárnál. (Lásd Lev 21,16-24) De mi vétkük van? Nemde igazságos lenne vétkesnek tekinteni szüleiket, akik életet adtak a szerencsétleneknek? Főleg az anyákat? És miként kell viselkednünk ezek iránt a szerencsétlenek iránt?

-- Halljátok: Egy nagy és tökéletes szobrászművész egy nap egy szobrot készített. Oly tökéletes volt a műve, hogy örömmel nézett rá, és azt mondta: ,,Azt akarom, hogy a föld tele legyen ilyen csodákkal''.

De ezt egyedül nem tudta véghezvinni. Akkor segítségül hívott másokat, és azt mondta nekik: ,,Erre a mintára készítsetek nekem ezer és tízezer ugyanilyen tökéletes szobrot. Én majd megadom nekik az utolsó simítást, a kellő arckifejezést.'' De a segítők nem voltak képesek erre, egyrészt azért, mert képességük messze alulmaradt mesterükénél, másrészt pedig azért, mert kissé megrészegültek egy gyümölcstől, amiből ettek, s amelynek a leve elködösíti az agyat, és önkívületi állapotot okoz. A mester odaadta nekik a formát, és azt mondta: ,,Ebben alakítsátok ki az anyagot. Megfelelő lesz, és én befejezem majd az utolsó simításokkal.''

És a segítők munkához láttak.

De a szobrásznak volt egy nagy ellensége. Személyes ellensége volt, és ellensége volt segítőinek is. Minden eszközzel arra törekedett, hogy ártson a szobrásznak, és ellentéteket okozzon közte és segítői között. Azért ravaszul beleavatkozott azok munkájába, megváltoztatva az anyagot, amit a formába öntöttek, elgyengítve a tűz erejét, dicsőítve a

segítőket. Emiatt a világ kormányzója, hogy a lehető legjobban meggátolja a tökéletlen másolatok létrehozását, súlyos tilalmakkal sújtotta a tökéletlen alkotásokat. Egyik ilyen rendelkezése az volt, hogy ezeket nem lehetett Isten Házába tenni. Ott mindennek tökéletesnek kell, vagy kellene lennie. Kellene, mert nincs így. Még amikor a látszat szerint jó, a valóságban akkor sem jó. Akik jelen vannak Isten Házában, hibátlanoknak látszanak, de Isten a legnagyobb hibákat fedezi fel bennük. Szívbeli hibákat.

Ó, a szív! Azzal szolgáljuk Istent. Igazán, azzal. Nem szükséges, se nem elég az, hogy szemünkkel jól lássunk, hallásunk tökéletes, hangunk összhangzatos, tagjaink szépek legyenek. E nélkül is énekelhetjük Istennek tetsző módon az Ő dicséretét. Nem szükséges, se nem elég, hogy szép, tiszta és illatos ruháink legyenek. A léleknek kell tisztának és

tökéletesnek, összhangzatosnak és jól felépítettnek lennie. Ennek kell megnyilvánulnia tekintetünkben, abban, amit meghallgatunk, amit mondunk. Lelkialkatunk a fontos, ezt kell feldíszítenünk a tisztasággal, a szeretet szép, tiszta és illatos ruhájával. Íme, az Istennek tetsző illatos olaj!

És miféle szeretet lenne az, ha valaki, aki boldog, megvetné és gyűlölné a szerencsétlent? Ellenkezőleg: kétszeres, háromszoros szeretettel kell viseltetnie a saját hibáján kívül szerencsétlennek született iránt. A szerencsétlenség fájdalmas, és érdemszerző annak

számára, aki elviseli, és annak is, aki szeretetteljes részvéttel együtt szenved vele. Így talán a szülője mellét verve gondolja: ,,Ezt a szenvedést az én vétkeim okozták.'' És sosem szabad bűnt elkövetnünk, amikor más szerencsétlenségét látjuk. Bűnt követnénk el, ha szeretetlenekké válnánk irántuk. Azért azt mondom nektek: ,,Sose legyetek szeretetlenek felebarátotok iránt!. Szerencsétlennek született? Szeressétek, mert nagyon szenved! Saját hibájából vált szerencsétlenné? Szeressétek, mert már bűnhődik bűne miatt. Szülője egyszerencsétlennek, aki így született, vagy aki ilyenné vált?

Szeressétek, mert nincs nagyobb fájdalom, mint a szülőé, aki gyermekén keresztül bűnhődik! Egy anya torzszülöttet szült? Szeressétek, mert szó szerint összetöri őt ez a fájdalom, amit a legembertelenebbnek tart!

De még nagyobb annak az anyának a fájdalma, akinek gyermeke lelkileg szörnyeteg, aki azzal vádolja magát, hogy egy ördögöt szült a világra a föld, a haza, a család, a barátok számára. 

(Fordító: Jézus itt Júdás anyjára gondol, aki valóban ezzel vádolta önmagát.)

 Ó, a szegény anya többé már nem is mer eléje állni elvadult, kivetett, gyilkos, áruló,

tolvaj vagy elzüllött fiának!

Mondom nektek: szeressétek ezeket az anyákat is! Ők a legszerencsétlenebbek. Azok, akiket a világ az orgyilkos, az áruló anyjának nevez.

A világon mindenütt hallották azoknak az anyáknak a sírását, akiknek gyermeke kegyetlen halállal halt meg. Évától kezdve mennyi anya érezte ezt a vajúdásnál is nagyobb fájdalmat bensőjében! De mit is mondok? Úgy érezték, hogy kiszakad bensőjük, s vele együtt szívük is. Kiszakítja azt a kegyetlen kéz, amikor meggyilkolt, halálra ítélt, az emberek által halálra kínzott gyermekük holtteste előtt állnak. Hangosan jajgatnak gyötrelmükben. A fájdalmas szeretet kínjától eszüket vesztve vergődnek holtteste felett. Az többé már nem hallja őket. Testükkel többé nem tudják felmelegíteni. Az többé már nem képes egy mozdulattal, pillantással, szájával azt mondani: ,,Anyám, hallom, amit mondasz!''

Mondom nektek, hogy a föld még nem hallotta a legszentebb és a legszerencsétlenebb anya kiáltását, és nem fogadta még be könnyeiket. Ezekre az emberek örökké emlékezni fognak. A megölt Megváltó Anyjára, és az Ő árulójának anyjára. Ezek ketten különböző módon vértanúkká lesznek. A nagy távolságok ellenére hallani fogják egymás nyögését. És

az ártatlan és szent, a legártatlanabb, az Ártatlannak Ártatlan Anyja lesz az, aki mindenki másnál inkább azt mondja majd távoli nővérének, egy kegyetlen fiú vértanújának: ,,Nővérem, szeretlek!''

Szeressetek, hogy méltók legyetek Ahhoz, aki mindenkit szeretni fog, és akit mindenki szeretni fog! A szeretet váltja meg a földet. És Jézus kijön a bárkából, ahonnan beszélt, és lehajol, hogy megsimogasson egy félmeztelen kisgyereket, aki ingecskéjében hentereg a

folyó mentén a fűben. A Mester fenséges beszéde után kedves dolog látni őt, amint érdeklődik egy kisgyermek iránt, teljesen uralkodva érzelmein, noha lélekben már hallja Anyjának és Júdás anyjának sírását.

Forrás: Valtorta Mária- Példabeszédek

A két ajándék

Jézus a tengerparti Cesareában a város terén beszél az ott összegyűlt sokasághoz, akik között rabszolgák is vannak.

-- Idehallgassatok! Egy sokgyermekes családapa minden felnőtt fiának adott két nagy értékű pénzdarabot, és azt mondta nekik: ,,Többé nem akarok értetek dolgozni. Most már abban a korban vagytok, hogy magatok is meg tudtok élni. Azért mindnyájatoknak ugyanakkora összeget adok,hogy felhasználjátok, amint nektek legjobban tetszik, saját hasznotokra. Én itthon maradok várakozva, készen arra, hogy tanácsot adjak nektek, készen megsegítéstekre is, ha nem tőletek függő szerencsétlenség folytán elvesztitek az egész pénzt, vagy annak egy részét, amit most nektek adok. De jól jegyezzétek meg, hogy könyörtelen leszek ahhoz, aki szándékosan vesztegeti el azt naplopásával, tétlenségével vagy bűnös életével. Mindnyájatokat kioktattalak a jóról és a rosszról. Nem mondhatjátok azért, hogy kellő tudás nélkül néztek szembe az élettel. Mindnyájatoknak példát adtam a bölcs és helyes tevékenységre és a becsületes életre. Azért nem mondhatjátok, hogy az

én rossz példám rontott el titeket. Én megtettem kötelességemet. Most ti is tegyétek meg a tiéteket, mert nem vagytok sem ostobák, sem felkészületlenek, sem írástudatlanok. Menjetek!'' És elbocsátotta őket, egyedül maradva házában, várakozva.

A gyermekek szétszéledtek a világba. Mindegyikük ugyanazzal rendelkezett: két nagy értékű pénzdarabbal, amelyet szabadon használhattak fel, és ezen felül még rendelkeztek egészséggel, erővel, tudással és atyai példával. Azért mindnyájuknak sikert kellett volna

aratniuk valamilyen módon. De mi történt? Azok a fiai, akik jól használták fel a pénzt, hamarosan becsületesen nagy kincsre tettek szert szüntelen és jóravaló munkájukkal és erkölcsös életükkel, amelyet az atyai tanítások irányítottak. Voltak olyanok is, akik először

becsületesen meggazdagodtak, de utána tétlenségükkel és tivornyázásukkal elfecsérelték vagyonukat. És volt, aki méltatlan uzsorára vagy üzletekre használta fel pénzét. Mások semmit se csináltak, mert tétlenek, lusták, bizonytalanok voltak, és elfogyott pénzük anélkül, hogy valami munkát találhattak volna. Egy idő múlva a családatya elküldte szolgáit mindenüvé, ahol tudta, hogy fiai élnek. Azt mondta a szolgáknak: ,,Mondjátok meg fiaimnak, hogy gyűljenek össze házamban. Azt akarom, hogy számot adjanak nekem

arról, mit csináltak ez alatt az idő alatt, hogy magam lássam, milyen körülmények között élnek.'' És a szolgák elmentek mindenüvé, és összegyűjtötték uruk gyermekeit, átadva nekik annak üzenetét.

Mindegyikük visszatért azzal a fiúval, akit elért. A családatya nagy ünnepélyességgel fogadta őket. Atyailag, de úgy is, mint bírájuk. És jelen volt a család minden rokonsága, és velük együtt barátaik, ismerőseik, szolgáik, a környék lakói és a szomszédos országokból valók is. Ünnepélyes gyülekezés volt ez. Az atya beült a családfő székébe, s körülötte félkörben foglaltak helyet a rokonok, barátok, ismerősök, szolgák, helybeliek és külföldiek. Elől sorakoztak fel gyermekei.

Minden kérdezés nélkül is elárulta az igazságot külső megjelenésük. Azok, akik szorgalmasak, becsületesek, erkölcsösek voltak és szent vagyonra tettek szert, külsőleg is virágzó békés benyomást tettek, mint akik jól érzik magukat, tehetősek, egészségesek és nyugodt a lelkiismeretük. Jóságosan mosolyogtak atyjukra, hálásan, alázatosan, de

egyszersmind diadalmasan, sugározva az örömtől, hogy becsületére váltak atyjuknak és családjuknak, jó fiaknak, polgártársaknak és híveknek bizonyultak.

Azok, akik restségükkel vagy bűneikkel elfecsérelték vagyonukat, megszégyenülve álltak ott, leverten, szánalmas külsővel és ruhában. Tivornyázásuk vagy éhségük jele világosan látszott rajtuk. Azok, akik bűnös módon tettek szert vagyonukra, elárulták arcukkal

erőszakosságukat, keményszívűségüket, kegyetlenségüket és meg voltak zavarodva, mint a vadállatok, amelyek félnek az idomítótól és készen állnak arra, hogy ellenálljanak neki.

Az atya ezekkel az utolsókkal kezdte meg a számadást:

-- Mi az oka annak, hogy ti, akik oly nyugodtak voltatok, mikor elmentetek, most támadásra készen álló vadállatoknak látszotok?

-- Az élet tett minket ilyenekké. És a te keményszívűséged, hogy elküldtél minket hazulról. Te kapcsolatba hoztál minket a világgal.

-- Rendben van. És mit csináltatok a világban?

-- Azt, amit tudtunk, hogy engedelmeskedjünk parancsodnak és megkeressük kenyerünket a semmivel, amit adtál nekünk.

-- Rendben van. Álljatok abba a sarokba... És most ti, soványak, betegek és rosszul öltözöttek. Mit tettetek, hogy ide jutottatok?

Egészségesek és jól öltözöttek voltatok, amikor elmentetek.

-- Tíz év alatt elkopnak a ruhák -- vetették ellen a tunyák.

-- Hát már nincs több takács a világon; akik anyagot készítenének az emberek ruháihoz?

-- De vannak... de pénzt akarnak ahhoz, hogy megvehessük...

-- Volt pénzetek.

-- Tíz év alatt... régen elfogyott. Minden, aminek kezdete van véget ér.

-- Igen, ha valaki csak kivesz belőle, de nem tesz hozzá. De miért csak költekeztetek? Ha dolgoztatok volna, hozzá tudtatok volna adni, és költekezhettetek volna anélkül, hogy elfogyott volna pénzetek, sőt még gyarapodott volna. Talán betegek voltatok?

-- Nem; atyánk.

-- Hát akkor?

-- Elveszettnek éreztük magunkat... Nem tudtuk, mit csináljunk, mi lenne jó... Féltünk attól, hogy rosszul járunk el. És hogy ne tegyünk rosszat, semmit se tettünk.

-- És nem volt atyátok, akihez visszatérhettetek volna tanácskérésért? Talán valaha is könyörtelen, félelmetes atyátok voltam?

-- Ó, nem! De szégyelltük magunkat, hogy azt mondjuk neked:

,,Képtelenek vagyunk a kezdeményezésre.'' Te mindig oly tevékeny voltál... Mi elrejtőztünk szégyenünkben.

-- Rendben van. Menjetek a szoba közepére. És ti mit mondotok? Ti, kik az éhségen kívül betegeknek is látszotok. Talán a túlságos munkába betegedtetek bele? Legyetek őszinték és nem szidlak meg titeket.

Néhányan a megszólítottak közül térdre vetik magukat, és mellüket verve mondják:

-- Bocsáss meg nekünk atyánk! Isten már megbüntetett minket, és megérdemeltük. De te, ki atyánk vagy, bocsáss meg nekünk!... Jól kezdtük, de nem tartottunk ki. Mikor könnyen meggazdagodtunk, azt mondottuk: ,,Rendben van, most örvendjünk egy kissé, amint barátaink tanácsolják nekünk. Utána visszatérünk a munkához, és újra megszerezzük

azt, amit elvesztettünk.'' És igazán így akartunk tenni. Vissza akartuk nyerni a két pénzt, és utána gyümölcsöztetni, játszi könnyedséggel. És sikerült is kétszer (mondják ketten), háromszor (mondja egy). De utána elhagyott minket a szerencse... és minden pénzünket felemésztettük.

-- De miért nem tértetek észre az első után?

-- Mert a bűnnel fűszerezett kenyér elrontja az ízlést, és utána nem tudunk meglenni nélküle...

-- Volt atyátok...

-- Igaz. És sóhajtoztunk utánad sírva és vágyakozva. De mi megbántottunk téged... Könyörögtünk az éghez, hogy sugallja neked visszahívásunkat, hogy részesülhessünk feddésedben és bocsánatodban.

Ezt kértük és kérjük, inkább, mint a gazdagságot, amit nem kívánunk többé, mert tévútra vitt minket.

-- Rendben van. Menjetek ti is az előzők mellé, a szoba közepére! És ti, akik betegek és szegények vagytok, de kik hallgattok, és nem fájlaljátok, mit mondotok?

-- Azt, amit az elsők mondtak. Hogy gyűlölünk téged, mert oktalan viselkedéssel tönkretettél minket. Te ismertél minket, nem lett volna szabad kitenni minket a kísértéseknek. Te gyűlöltél minket, és mi gyűlölünk téged. Azért állítottad fel számunkra ezt a kelepcét, hogy megszabadulj tőlünk. Átkozott légy!

-- Rendben van. Menjetek az elsőkhöz a sarokba! És most ti, virágzó, nyugodt, gazdag fiaim: mondjátok, hogyan jutottatok ehhez?

-- Gyakorolva tanításodat, példádat, tanácsaidat, rendelkezéseidet, mindent. Ellenállva a kísértőknek irántad való szeretetből áldott atyánk, aki életet és bölcsességet adtál nekünk.

-- Rendben van. Jöjjetek jobbomra, és halljátok mindnyájan ítéletemet és védekezésemet! Mindnyájatoknak egyformán adtam pénzt, példát és bölcsességet. Fiaim különbözô módon használták fel ezeket. A munkás, becsületes, erkölcsös atyától hozzá hasonlókként mentek el. Utána a tétlenek, a könnyen kísértésbe eső gyengék és a kegyetlenek, akik gyűlölik az atyát, testvéreiket és felebarátaikat, jóllehet ezt nem

mondják, uzsoráztak és bűnözőkké váltak. A gyengék és tétlenek között vannak, akik megbánták bűnüket, és vannak, akik nem bánják azokat. Most ítélek. A tökéletesek már jobbomon vannak, velem egyenlő módon részesülnek a dicsőségben. A bűnbánók újból itt maradnak, mint gyermekek, akik még oktatásra szorulnak, míg ismét el nem érik a felnőttkort. Azokat, akik nem bánják bűneiket, kivetik területemről, és üldözi majd őket annak átka, aki többé már nem atyjuk, mert irántam tanúsított gyűlöletük megsemmisíti az atyai és fiúi viszonyt közöttünk.

De emlékeztetek mindenkit arra, hogy mindenki maga alakította ki sorsát, mert én mindegyiknek ugyanazt adtam. Ez a benne részesülőkben négyféle eredményt hozott létre, és nem vádolhatnak engem azzal, hogy rosszat akartam nekik.

Hallgatóim, a példabeszéd véget ért. És most megadom nektek annak párhuzamát.

A sokgyermekes családatya jelképezi a mennyei Atyát. A két pénz, amit az atya minden fiának ad, mielőtt a világba küldi őket: az idő és a szabad akarat, amelyet Isten megad minden embernek, hogy az felhasználja, amint legjobbnak ítéli, miután oktatást nyert a

Törvényt illetőleg és épülhetett az igazak példáján. Az ajándékok egyenlők mindenki számára. De minden ember úgy használja azokat, amint akarja. Aki jól felhasználja az időt, az eszközöket, a neveltetést, a feddést, mindent a jóra, az egészséges és szent marad,

is sokszorosan meggazdagszik. De van, aki jól kezdi, s utána elfárad és elveszti. Van, aki semmit se tesz, hanem elvárja, hogy mások dolgozzanak helyette. Van, aki az Atyát vádolja saját tévedéseiért.

Van, aki bűnbánatot tart, és készen áll a jóvátételre. Van, aki nem tart bűnbánatot, hanem mást vádol és átkoz, mintha saját bukását mások kényszerítették volna rá. És Isten azonnal megjutalmazza az igazakat. A bűnbánóknak irgalmaz és időt ad a kiengesztelésre, hogy elérjék jutalmukat bűnbánatukért és engesztelésükért. Azokat, akik nem bánják meg bűnüket, hanem utána még  lábbal is tapossák szeretetét, elátkozza és megbünteti. Mindenkinek megadja a magáét. Ne vesztegessétek el azért a két pénzt: az időt és a szabad akaratot, hanem használjátok helyesen, hogy az Atya jobbjára kerüljetek! Ha

hibáztatok, bánjátok meg, és higgyetek az Irgalmas Szeretetben!

Menjetek! Béke veletek!

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

A négy út

Jézus egy útkereszteződésnél vár Bertalan apostollal együtt, hogy hallgatóságra találjon. Júdást az öreg Salamonnal együtt elküldte, hogy értesítse erről a szándékáról az arrafelé utazókat. Lassacskán növekszik a beszédére várakozók száma. Júdás és az öreg is visszatér

két beteggel és több egészségessel. Jézus elkezdi beszédét:

-- Azok, akik az Úr útjain járnak, azokon az utakon, amelyeket Ő jelölt ki, és jóakarattal járnak rajta, azzal végzik, hogy megtalálják az Urat. Ti megtaláltátok az Urat azáltal, hogy teljesítettétek a hűséges izraeliták kötelességét a szent húsvéttal kapcsolatban. És íme,

a Bölcsesség beszél hozzátok ennél az útkereszteződésnél, ahol találkozik veletek az Isteni Jóság. Sok útkereszteződéssel találkozik az ember az életben. A természetfeletti útkereszteződések még számosabbak, mint a földiek. Minden nap a Jó és a Rossz útelágazásához vagy útkereszteződéséhez kerül az ember lelkiismerete. Figyelmesen kell megválasztania a helyes utat, hogy el ne tévedjen. És ha eltéved, alázatosan vissza kell

térnie, amikor valaki figyelmeztetve visszahívja. És, még ha szebbnek tűnik is számára a Rossz útja, vagy ha egyszerűen lanyhasága vezeti arra, akkor is bölcsen a Jó nehéz, de biztos útját kell választania. Hallgassatok meg erről egy példabeszédet!

A vándorok egy csoportja, távoli országból jőve, hogy munkát keressen, megérkezett egy állam határához. Ennél a határnál várták őket a különböző urak megbízottjai, akik munkásokat kerestek. Egyesek a bányákba, mások a mezőkre és erdőkbe, vagy szolgaként egy gonosz gazdaghoz vagy katonának egy király számára, aki egy hegy tetején épült

kastélyban lakott, ahová nagyon meredek út vezetett fel. A király hadsereget akart állítani, de nem erőszakos célzattal, hanem azért, hogy utána vitézeit elküldje a városokba az alattvalók megszentelésére. Azért élt ott fenn, mint egy remetelakban, hogy a világ ne vonja el szolgái figyelmét a képzéstől, amelyben részesíti őket, és ne semmisítse meg, ne lassítsa le lelki képzésüket. Nem ígért nekik nagy fizetést, sem kényelmes életet. De biztosította őket arról, hogy szolgálata révén életszentségre tesznek szert, és jutalomban részesülnek. Ezt megmondták kiküldöttjei azoknak, akik elérkeztek a

határhoz.

A bányáknak és a mezőknek az urai viszont azt mondták: ,,Életetek nem lesz kényelmes, de szabadok lesztek, és keresetetekből jut egy kis szórakozásra is.'' Azok pedig, akik a gonosz úr számára kerestek szolgákat, megígérték nekik, hogy azonnal bőséges élelmet kapnak, tétlenül élhetnek, mulathatnak, és gazdagokká válnak. ,,Elég, hogy beleegyezzetek a kemény szeszélyekbe -- ó, de ezek egyáltalán nem fájdalmasak -- és boldogok lesztek, mint mindmegannyi kiskirályok.''

A vándorok megbeszélték ezt egymás között. Nem akartak elválni egymástól. Megkérdezték: ,,De a bányák, földek, az örömök palotája és a királyé közel vannak-e egymáshoz?''

,,Ó, nem!'' -- válaszolták a munkás-keresők. ,,Jöjjetek ehhez az útkereszteződéshez, és megmutatjuk nektek a különböző utakat!''

Elmentek.

,,Íme, ez a pompás, árnyas, virágos, sima út friss forrásokkal, az úr palotájához ereszkedik le'' -- mondták a munkás-keresők.

,,Íme, ez a poros út a mezőkhöz vezet. Süti a nap, de látjátok, hogy még szép'' -- mondták a mezőhöz tartozók.

,,Íme, ez a súlyos kocsik kerekeitől mély kerékvágásokat viselő út, amely tele van sötét foltokkal, jelzi a bányák irányát. Se nem szép, se nem ronda...'' -- mondják a bányákba szerződtetők.

,,Íme, ez a meredek ösvény, amelyet a sziklákba vágtak, amelyeket a nap tüzessé tesz, tüskés bokrok és szakadékok között, amelyek lelassítják a rajta való előrehaladást, de ugyanakkor megvédenek az ellenség támadásai ellen, keletre vezet, a szigorú király kastélyához, amely mintegy szentnek mondható, s ahol a Jóra képezik ki a lelkeket''

-- mondták a király szolgái.

A vándorok nézegették, nézegették az utakat. Számítgattak. Sokféle dolog kísértette őket, de ezek közül csak egy volt teljesen jó. És lassacskán megoszlottak. Tízen voltak. Hárman a mezők felé hajlottak...és ketten a bányák felé. A többiek egymásra néztek, és ketten azt mondták: ,,Jöjjetek velünk! A királyhoz. Nem nyerészkedünk, és nem örvendünk majd a földön, de szentek leszünk az örökkévalóságban.''

,,Azt az ösvényt, ott? Bolondok lennénk! Nem nyerészkedhetünk? Nem örvendhetünk? Nem éri meg a fáradságot, nem azért hagytunk el mindent és jöttünk számkivetésbe, hogy még kevesebben legyen részünk, mint amennyivel hazánkban rendelkeztünk! Mi nyerészkedni akarunk és örvendezni...''

,,De elvesztitek az örök Jót! Nem hallottátok, hogy az úr gonosz?''

,,Ostobák! Kis idő múlva otthagyjuk őt, de előbb örvendezünk és meggazdagszunk!''

,,Nem lesztek többé szabadok! Rosszul tették az előzők, hogy hagyták, hogy a pénzsóvárság vezesse őket. De ti! Titeket az élvezetekre való sóvárgás vezet! Ó, ne cseréljétek el a röpke órát az örök sorssal!''

,,Ostobák vagytok, és hisztek az eszményi ígéretekben! Mi a valóság felé megyünk. Isten veletek!'' -- és elindultak a szép, árnyékos, virágos, vízben gazdag sima úton, amelynek végén az örvendezők varázslatos kastélya ragyogott a napfényben.

A két megmaradt sírva és imádkozva nekiindult a meredek ösvénynek. Néhány méter után majdnem elcsüggedtek, olyan nehéz volt. De kitartottak. És testük mind könnyedebbnek tűnt, amint előre haladtak. Fáradtságukban valami sejtelmes ujjongás vigasztalta meg őket. Lihegve, összekarmolva érkeztek meg a hegy csúcsára. A király színe elé bocsátották őket, aki elmondta nekik, mi mindent kíván tőlük; hogy vitézei lehessenek. Ezzel fejezte be: ,,Gondolkozzatok ezen nyolc napon keresztül, és utána válaszoljatok.''

És ezek sokat gondolkoztak, és kemény harcot vívtak a Kísértővel, aki meg akarta rémíteni őket a testtel, ami azt mondta: ,,Ti feláldoztok engem'', a világgal, amelynek emlékei még csábították őket. De győztek. Ott maradtak. A király hőseivé váltak. Jött a halál, azaz a megdicsőülés. A magas égből látták a mélyben azokat, akik a gonosz

úrhoz mentek. Meg voltak láncolva még a másvilágon is, és nyögtek a pokol sötétségében. ,,És ezek szabadok akartak lenni, és örvendezni kívántak!'' -- mondta a két szent.

És a három elkárhozott látta őket, és rettenetesen átkozódtak és mindenkinek rosszat kívántak, elsősorban Istennek, mondván: ,,Ti mindnyájan félrevezettetek minket!''

,,Nem. Ezt nem mondhatjátok. Megmondták nektek a veszélyt. Ti akartátok bajotokat'' -- válaszoltak nekik a boldogok, akik nyugodtak maradtak annak ellenére, hogy látták és hallották a piszkos gúnyolódást is szennyes káromkodást, amit rájuk hánytak. És látták azokat, akik a mezőkön és a bányákban dolgoztak, amint most különböző fokokban tisztuláson mentek keresztül. Ezek is látták őket, és azt mondták nekik: ,,Nem voltunk sem jók, sem gonoszok, és most vezeklünk lanyhaságunkért, hogy engesztelést nyújtsunk érte.

Imádkozzatok értünk!''

,,Ó, megtesszük! De miért nem jöttetek velünk?''

,,Mert mi pusztán csak emberek voltunk... Nem voltunk nagylelkűek. Szerettük a mulandót, ami jóllehet becsületes volt, de nem volt örökkévaló és szent, amit jobban kellett volna szeretnünk. Most tanuljuk megismerni, és igazán szeretni ezt.''

Ez a példabeszéd vége. Minden ember útkereszteződésnél áll. Állandó útkereszteződésnél. Boldogok azok, akik határozottak és nagylelkűek a Jó útjának követésében. Isten velük van. És Isten érintse meg és térítse meg azokat, akik nem ilyenek, és tegye őket ilyenekké! Menjetek békében!

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

A hűtlen intéző -- Két úr

Jézus egy Jerikó közelében levő hegyen beszél az ott összegyűlt sokaságnak. Esszénusok és farizeusok is vannak köztük.

-- Béke veletek!

Szép lenne, ha az ember oly tökéletes lenne, mint amilyennek a mennyei Atya akarja. Tökéletes minden gondolatában, érzelmében, cselekedetében. De az ember nem tud tökéletes lenni, és helytelenül használja Isten ajándékait, aki szabad akaratot adott az embernek.

Isten azonban megparancsolta a jó dolgokat, tanácsolta a tökéleteseket, úgyhogy az ember nem mondhatja: ,,Nem tudtam''.

Hogyan használja az ember az Istentől kapott szabadságot? Az emberiség nagy része úgy, mint ahogy egy gyermek tudná használni azt; vagy mint egy ostoba; sőt, mi több mint egy bűnöző. De jön majd a halál, és akkor az ember alá lesz vetve a Bírónak, aki szigorúan megkérdezi: ,,Hogyan használtad, vagy miként éltél vissza azzal, amit neked adtam?'' Félelmetes kérdés! Akkor a szennyes alomnál is kevesebbnek tűnnek majd a föld javai, amelyek miatt az ember oly gyakran bűnöket követett el! Reményt vesztetten és remegve áll majd a Fenséges Úr előtt, szegényen egy nyomorult örökkévalóságon át, ruhátlanul, és egy szóval sem tudja igazolni magát. Mert a földön könnyű igazolni magát valakinek, becsapva a szegény embereket. Az égben azonban ez nem fordulhat elő. Istent nem lehet félrevezetni. Soha! És Isten nem ereszkedik le megalkuvásokba. Soha!

Akkor hogyan üdvözül valaki? Hogyan szolgálhat minden az üdvösségre, még az is, ami a Romlottságtól jön, aki azt tanította, hogy az arany és a gyöngyök gazdaggá tesznek, aki lángra gyújtotta a hatalom őrületét és a test vágyait? De akkor a gazdag vagy szegény ember egyáltalán nem üdvözülhet? Hiszen a szegény is mindig vétkezhet azzal, hogy

rendetlenül megkívánja az aranyat, a megtisztelő állásokat és a nőket, és ezáltal rablóvá válhat, hogy ő is megszerezze azt, amije a gazdagoknak van.

Igen, üdvözülhet. De hogyan? Felhasználva a bőséget a Jó számára, felhasználva a nélkülözést a Jó számára. Az a szegény, aki nem irigykedik, nem átkozódik, és nem arra figyel, ami a másé, hanem megelégszik azzal, amije van, az felhasználja alacsony helyzetét arra, hogy szentté legyen a jövőben. Valójában a szegények nagy része meg

tudja ezt tenni. Kevésbé tudják már megtenni ezt a gazdagok, akik számára a gazdagság a Sátán állandó csapdája, a hármas érzékiség kelepcéje.

De hallgassatok meg egy példabeszédet, és látni fogjátok, hogy a gazdagok is üdvözülhetnek annak ellenére, hogy gazdagok. Jóvátehetik múltbeli tévedéseiket a gazdagság helyes használatával, még akkor is, ha bűnösen tettek szert arra. Mert a legjóságosabb Isten mindig sok eszközt hagy gyermekeinek, hogy üdvözüljenek.

Volt egyszer egy gazdag ember, akinek volt egy intézője. Ennek néhány ellensége irigyelte jó állását, vagy jó barátságban volt a gazdaggal és azért annak javát kívánta szolgálni, bevádolta az intézőt uránál. ,,Ez eltékozolja javaidat. Eltulajdonítja. Vagy nem kamatoztatja. Vigyázz! Védd meg magadat!''

A gazdag, miután meghallgatta az ismételt vádakat, megparancsolta intézőjének, hogy jelenjék meg előtte. És azt mondta neki: ,,Ezt és ezt mondták rólad nekem. Miért cselekedtél így? Adj nekem számadást arról, miként kezelted vagyonomat, mert nem engedem meg többé, hogy ezzel foglalkozzál! Nem bízhatom benned, és nem adhatok példát az igazságtalanságra és az elnézésre, mert ez szolgatársaidat rávenné arra, hogy úgy tegyenek, amint te tettél. Menj, és holnap térj vissza minden irattal, hogy megvizsgáljam azokat, s lássam javaim helyzetét, mielőtt átadnám azokat az új intézőnek!'' És elbocsátotta az intézőt, aki gondolataiba mélyedve ment el. Azt mondta magában: ,,Mi lesz most?

Mit tegyek most, hogy uram elveszi tőlem az intézői állást? Nincs megtakarított pénzem, mert meg voltam győződve arról, hogy fittyet hányhatok mindennek, felhasználtam mindent, amim volt mulatozásaimra. Nem mehetek el földművesnek, vagy alárendelt állásba, mert nem szoktam hozzá a munkához és nehézkessé tett a dőzsölés. Még kevésbé van ínyemre a koldulás. Túl megalázó! Mit csináljak?

Hosszas gondolkozás után megtalálta módját annak, hogy kilábaljon

nehéz helyzetéből. Azt mondta: ,,Megvan! Ugyanazzal az eszközzel, amivel eddig biztosítottam jó életemet, biztosítom ezután a barátokat, akik befogadnak engem házukba elismerésképpen, amikor már többé nem leszek intéző. Aki jót tesz, annak mindig vannak barátai. Menjünk hát és tegyünk jót, hogy velünk is jót tegyenek. És menjünk azonnal,

mielőtt a hír elterjed, és túl késő lesz.

És elment urának különböző adósaihoz. Azt mondta az elsőnek:

,,Mennyivel tartozol uramnak azért az összegért, amit három éve tavasszal kaptál tőle?''

A megkérdezett azt válaszolta: ,,Száz hordó olajjal, a kamatokkal együtt.''

,,Ó, szegény! Neked gyermekeid vannak, akik betegek, s ennyivel tartozol?! Hiszen nem kaptál többet harminchordónyi értéknél!''

,,Igen. De azonnal szükségem volt rá, és ő azt mondta: 'Megadom neked, de kötelezd magadat, hogy annyit adsz érte, amennyi három év alatt terem neked.’ Százhordónyi termett. És neki kell adnom.''

,,De ez uzsora! Nem, nem! Ő gazdag, és te épp hogy nem éhezel. Neki kicsi a családja, a tied oly nagy. Írd, hogy termésed ötvenhordónyi volt, és ne törődj vele többé. Én megesküszöm rá, hogy ez igaz. És neked jó sorod lesz.''

,,De nem árulsz el engem? Ha ő megtudja ezt?...''

,,Úgy gondolod? Én vagyok az intéző, és amire megesküszöm, az szent. Tégy úgy, amint mondom, s boldog leszel!''

Az ember leírta, aláírta, és azt mondta: ,,Légy áldott! Barátom és megmentőm! Mivel szolgáljam meg?''

,,Semmivel sem! Akarom mondani, ha miattad szenvedek és kidobnak, gondolj rám.''

,,Biztosan! Biztosan! Csak szólj!''

Az intéző elment egy másik adóshoz, akivel ugyanígy beszélt. Az száz véka búzával tartozott, mert három éven keresztül a szárazság tönkretette vetését, és kérnie kellett a gazdagtól, hogy családját megmentse az éhségtől.

,,De ne gondolj arra, hogy megduplázd azt, amit neked adott! Megtagadni a búzát! Kétszeresen követelni attól, aki éhezik, és gyermekei vannak, miközben az övé megférgesedik a magtárakban, mert annyija van! Írj nyolcvanvékányit!''

,,De ha emlékezik rá, hogy nekem húszat adott, és megint húszat, és

utána tízet?''

,,De ki fog emlékezni erre? Én adtam neked, és én nem akarok emlékezni rá. Tegyél csak így! Ezt kívánja az igazságosság a szegények és gazdagok között! Ha én lennék az úr, csak az ötvenvékányit kívánnám, és talán még azt is elengedném!''

,,Te jó vagy. Bár mindenki olyan lenne, mint te! Ne felejtsd el, hogy házamban barátságos fogadtatásra találsz!''

Az intéző elment a többiekhez is, és hasonló módon járt el. Megígérte, hogy készségesen szenved azért, hogy helyrehozza az igazságtalanságot. És áradt rá a segítség felajánlása és az áldás. Miután így biztosította jövőjét, nyugodtan ment el urához. Az azonban

a maga részéről megfigyelte intézőjét és felfedezte játékát. Mégis megdicsérte őt, ezt mondva neki:

,,Eljárásod nem jó, és azért nem dicsérlek meg. De meg kell dicsérnem téged agyafúrtságodért. Valóban a világ fiai előrelátóbbak a Világosság fiainál.''

És én is azt mondom, amit a gazdag mondott: ,,A csalás nem szép, és azért nem dicsérek meg senkit. De buzdítalak titeket, hogy legyetek

legalább oly előrelátók, mint a világ fiai, és használjátok fel a világ eszközeit arra, hogy megvásároljátok vele belépésteket a Világosság országába.'' Azaz a földi gazdagsággal, amelyeket arra használnak, hogy múló jólétet biztosítsanak, aminek nincs értéke az örök Országban, az igazságtalan eszközök szétosztásával szerezzetek magatoknak barátokat,

akik kinyitják számotokra annak kapuit. Tegyetek jót azokkal az eszközökkel, amelyekkel rendelkeztek, adjátok vissza azt, amit ti vagy családtagjaitok jogtalanul vettek el. Szakadjatok el a gazdagsághoz való beteges és bűnös ragaszkodástól. Akkor mindezek olyanok lesznek, mint a barátok, akik halálotok órájában megnyitják számotokra az örök

kapukat, és befogadnak titeket a boldog hajlékokba. Hogyan kívánhatjátok, hogy Isten odaadja nektek paradicsomi javait, ha látja, hogy a földi javakkal sem tudtok jól bánni? Azt akarjátok, hogy valami lehetetlen feltevés révén bebocsásson titeket a mennyei

Jeruzsálembe mint tékozlókat? Nem, soha! Ott fenn szeretetben, nagylelkűen és igazságosan élnek. Mindenki Egyért, és mindenki mindenkiért. A Szentek Egyessége tevékeny és becsületes társaság, szent társadalom. És senki se lesz képes oda belépni, aki igazságtalannak és hűtlennek bizonyult.

Ne mondjátok: ,,De odafenn hűségesek és igazságosak leszünk, mert odafenn félelem nélkül meglesz mindenünk.'' Nem. Aki hűtlen a kicsinyben, hűtlen lesz akkor is, ha mindent birtokába vesz, és aki igazságtalan kis dolgokban, az igazságtalan a nagyban is. Isten nem

bízza rá az igazi gazdagságot arra, aki a földi próbatételben megmutatja, hogy nem tudja használni a földi gazdagságot. Hogyan bízhat meg titeket egy napon Isten az égben azzal, hogy a földön élő testvéreitek támogató szellemei legyetek, amikor megmutattátok, hogy a ti sajátságos tulajdonságtok a lopás és a csalás vagy a zsugoriság. Megtagadja azért tőletek azt a kincset, amelyet számotokra tartott fenn, és annak adja, aki a földön értett ahhoz, hogy előrelátó legyen, és még az igazságtalan és helytelen dolgokat is olyan módon használta fel, amelyek azt igazságossá és helyessé tették. (Magyarázat: Néha a vagyont igazságtalan módon szerezték, de ha jótékony célokra használják fel, ezzel jóvátehetik bűnüket.)

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiké vagy a másiké lesz, az egyiket vagy a másikat gyűlöli. A két úr, akit az ember választhat: Isten vagy a Mammon. De ha az elsőé akar lenni, nem hordhatja a másik jelvényeit, nem követheti annak hívását, nem használhatja eszközeit.

Forrás: Valtorta Mária- Példabeszédek

Madarak

Jézus Betániában beszél Lázár kertjében, a meghallgatására összegyűlt tömegnek. Az első sorban ülnek az ellenséges szándékú nagytanács tagjai, farizeusok, írástudók, papok. A tömegben elvegyült néhány római nő is. Az apostolokon kívül ott van Jézus sok tanítványa, Lázár nővérei és más rokonszenvező asszonyok. Jézus azért, hogy megadja a beszélgetés irányát, felhívja a jelenlevők figyelmét a madarak nagy számára, amelyek Lázár kertjének és gyümölcsösének fáin fészkelnek. Itt van az összegyűlt tömeg is.

-- Figyeljétek meg! Vannak itt erre a tájra valók, és más országokból jött madarak is, mindenféle fajtájúak és nagyságúak. És amikor leszáll az éjszaka, átveszik helyüket az éjszakai madarak, amelyek szintén számosak, de most nem láthatjuk őket, s azért tudunk megfeledkezni róluk. Miért van itt ily sok madár? Mert megtalálják, ami szükséges boldog életükhöz. Van itt napsugár, nyugalom, bőséges eledel, biztos menedék, friss víz. És ezek összegyűlnek, jönnek keletről és nyugatról, délről és északról, ha vándormadarak, és hűségesek maradnak ehhez a helyhez, ha idevalók.

Látjuk tehát, hogy a madarak bölcsebbek az emberek fiainál. Ezek között a madarak között sokan olyan madarak ivadékai, amelyek már elpusztultak, de amelyek tavaly vagy még régebben itt építettek fészket és találtak enyhülést. Mielőtt elpusztultak, tudtukra adták ezt ivadékaiknak. Megjelölték számukra ezt a helyet, és az újszülöttek engedelmesen idejöttek.

A mennyei Atya, minden ember Atyja talán nem adta tudtára szentjeinek az igazságokat, megadva minden lehetséges útmutatást ahhoz, hogy gyermekei jól érezzék magukat? Minden útmutatást. A testi jólétre és a lélek jólétére vonatkozókat. De mit látunk? Látjuk, hogy míg azokat, amelyeket a testre vonatkozólag adott -- a bőrruhától kezdve, amit

készített az ősszülőknek, akiket a bűn már megfosztott ártatlanságuk ruhájától, összetépve azt; az utolsó felfedezésekig, amelyeket az Isten által megvilágított ember tett -- emlékezetben tartották, átadták egymásnak, tanították; míg azokat, amelyeket a lélek számára tanított, parancsolt és jelölt meg, nem őrizték meg, nem tanították, és nem gyakorolták.

A templombeliek sugdolózni kezdenek, de Jézus elhallgattatja őket egy kézmozdulatával.

-- Az Atya, aki jóságos, elküldi Szolgáját, hogy emlékeztesse a madarakat tanítására, és összegyűjtse őket üdvös helyen, hogy pontosan megismertesse velük, mi hasznos és szent, hogy megalapítsa Országát, ahol minden angyali madár, minden lélek megtalálja a kegyelmet és a békét, a bölcsességet és az üdvösséget. Bizony, bizony, mondom nektek,

amint az ezen a helyen született madarak mondják tavasszal a más helyekről jövőknek: ,,Jöjjetek velünk, mert van egy jó hely, ahol békének és az Úr bőségének örvendhettek'', és így az új év, új madarakat lát ide jönni, ugyanúgy a világ minden részéről, ahogy a

próféták megmondták, látjuk majd összegyűlni a lelkek sokaságát az Istentől származó tanításra az Üdvözítő által alapított Isten Országában.

De a nappali madarak összekeverednek ezen a helyen az éjjeli madarakkal, a ragadozókkal, a zavarkeltőkkel, azokkal, akik képesek félelmet kelteni a jó madárkákban, és halálukat okozni. És vannak madarak, amelyek éveken, nemzedékeken keresztül ilyenek, és semmi sem tudja őket elűzni, mert a sötétben hajtják végre tetteiket, olyan

helyeken, ahová az ember nem tud behatolni. Ezek gonosz szemükkel, csendes repülésükkel, falánkságukkal, kegyetlenségükkel dolgoznak a sötétben, és mivel tisztátalanok, tisztátalanságot és szenvedéseket okoznak. Kikhez hasonlítsuk őket? Azokhoz, akik Izraelben nem akarják elfogadni a Világosságot, aki azért jött, hogy megvilágítsa a sötétséget. Akik nem akarják elfogadni a Szót, aki őket tanítani jött,

az Igazságosságot, aki őket megszentelni kívánja. Ezek számára haszontalan eljövetelem. Sőt, ezek számára bűnalkalom vagyok, hogy üldözzenek engem és üldözzék híveimet. Mit mondjak akkor? Azt, amit már máskor is mondtam: ,,Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és leülnek Ábrahámmal és Jákobbal a mennyországban. De ennek az országnak fiait kivetik majd a külső sötétségre''.

-- Isten fiait a sötétségre? Te káromkodsz! -- kiáltja egy nagytanácstag. Ez a csúszómászók nyálának első kifröccsenése, miután sokáig hallgattak, és tovább nem tudnak hallgatni anélkül, hogy bele ne fulladnának saját mérgükbe.

-- Nem Isten fiait -- válaszolja Jézus.

-- Te magad mondtad! Azt mondtad: ,,Ennek az országnak a fiait kivetik a külső sötétségre''.

-- És megismétlem. Ennek az országnak a fiait. Az országét, ahol a test, a vér, a fösvénység, a csalás, a bujaság, a bűntények az urak. De ez nem az én Országom. Az én Országom a Fényé. Ez, a tiétek, a sötétség országa. A Fény Országába jönnek majd keletről és nyugatról, délről és északról az igaz szellemek, azok is, akik most pogányok, bálványimádók, akiket Izrael megvet. És szent egységben élnek majd Istennel, mert

magukba gyűjtötték Isten fényét, miközben arra várakoztak, hogy felmenjenek az igazi Jeruzsálembe, ahol nincs többé sírás és fájdalom, és ahol főleg nincs többé hazugság. A Hazugság, amely most uralkodik a sötétség világában, és amely annyira átjárja annak fiait, hogy nem képesek az isteni Fény egyetlen sugarának befogadására sem. Ó, eljönnek

majd az új gyermekek azok helyére, akik megtagadják ezt. Eljönnek! És bármi legyen is származásuk, Isten megvilágosítja őket, és ők uralkodni fognak mindörökkön örökké!

-- Azért beszéltél, hogy minket sértegess! -- kiáltják az ellenséges zsidók.

-- Azért beszéltem, hogy megmondjam az igazságot.

-- A te hatalmad nyelvedben van, amellyel, új kígyó, félrevezeted a tömeget, és tévútra viszed őket.

-- Az én hatalmam magyarázata Atyámmal való egységem, ebből ered.

-- Káromló! -- kiáltják a papok.

-- Üdvözítő! Te, ki lábamnál fekszel -- szól Jézus egy ott fekvő betegnek -- miben szenvedsz?

-- Gyermekkoromban eltört a gerincem, és harminc éve a hátamon fekszem.

-- Kelj fel és járj! És te, asszony, miben szenvedsz?

-- Erőtlenül lógnak lábaim azóta, hogy világra hoztam ezt a gyermeket, aki férjemmel együtt idehozott engem -- és rámutat egy körülbelül tizenhat éves fiúra.

-- Te is kelj fel és dicsérd az Urat! És ez a kisgyerek miért nem megy magától?

-- Mert születése óta gyengeelméjű, süket, vak és néma. Egy húsdarab, amely lélegzik -- mondják azok, akik a szerencsétlennel vannak.

-- Isten Nevében részesülj értelemben, beszédben, látásban és hallásban. Akarom! -- És miután véghezvitte a harmadik csodát, odafordul az ellenségesekhez, és azt mondja:

-- Mit szóltok ehhez?

-- Kétséges csodák. Miért nem gyógyítod meg barátodat és védelmeződet, ha mindenre képes vagy?

-- Azért, mert Isten máshogy akarja.

-- Ha, ha, ha! Isten! Kényelmes kifogás! Ha mi hozunk neked egy beteget, sőt kettőt, meggyógyítod őket?

-- Igen, ha megérdemlik.

-- Várj akkor! -- és gyorsan, baljóslatúan vigyorogva elmennek.... Egy idő múlva visszatérnek a farizeusok, két emberrel, akik nagyon betegeknek látszanak. Az egyik különösen nyög a hordágyon, egészen letakarva egy köpennyel. A másik nem látszik ennyire súlyosnak, de biztosan beteg, mert csontvázzá soványodott és akadozik a lélegzete.

-- Íme, a mi barátaink. Gyógyítsd meg őket! Ezek igazán betegek.

Főleg ez! -- és rámutatnak a nyögőre.

Jézus a betegekre néz, majd a zsidókra, akik hozták őket. Rettenetes tekintettel szúrja át ellenségeit. Felemeli karját, és rájuk kiált:

-- Hazugok! Ez nem beteg! Én mondom nektek. Emeljétek fel a takaróját! Különben valóban halott lesz egy pillanat alatt azért, mert csalárdul megkísértettétek Istent!

Az ember felugrik a hordágyról, kiáltozva:

-- Ne, ne! Ne sújts engem! És ti, átkozottak, tartsátok meg pénzeteket! -- és a farizeusok lábához vet egy teli erszényt, és hanyatt-homlok elszalad.

A tömeg zajong, nevet, fütyül és tapsol...

A másik beteg azt mondja:

-- És én, Uram? Engem erőszakkal hoztak ide ágyamról, és reggel óta szenvedek... De nem tudtam, hogy ellenségeid kezébe estem...

-- Te, szegény gyermekem, gyógyulj meg és légy áldott! -- és Jézus reáteszi kezét.

A férfi felemeli egy pillanatra a takarót, ami testét borítja, és néz valamit... Utána feláll. Combján alul nincs befedve. Végül felkiált, rekedt hangon:

-- A lábam! A lábam! De ki vagy te, de ki vagy te, hogy visszaadod az elvesztett dolgokat? -- és leborul Jézus lábaihoz. Utána felkel, felugrik fekhelyére, és azt kiáltja:

-- A betegség elemésztette csontomat. Az orvos letépte egy ujjamat, égette húsomat, a csontig megnyitotta térdemet. Nézzétek! Nézzétek a nyomait. És haldokoltam már emiatt. És most... Teljesen meggyógyult! Lábam! Lábam újra helyreállt!... És többé nem fáj! Erős, és jó... Tüdőm szabad... Szívem egészséges!... Ó, mamám! Mamám! Megyek, hogy örömöt

okozzak neked!

Már el akar futni. De eszébe jut valami, és megáll. Ismét Jézushoz fordul, csókolja, csókolja áldott lábait, míg végül Jézus azt nem mondja neki, haját simogatva:

-- Menj, menj anyádhoz és légy jó! -- És utána ellenségeire néz; akiket a nép megvet, és mennydörgő hangon rájuk szól:

-- És most? Mit tegyek veletek? Mit kellene tennem, emberek, ez után az istenítélet után?

A tömeg kiáltozza:

-- Megkövezésre Isten gyalázóit! Halál rájuk! Elég volt már a cselvetésekből a Szent ellen! Átkozottak! -- és már a kövek után nyúlnak, hogy megkezdjék a megkövezést.

Jézus megállítja őket:

-- Ez a tömeg szava. Ez az ő válasza. Az enyém más. Én azt mondom:

Menjetek! Nem szennyezem be magamat megbüntetéstekkel. A Magasságbeli végrehajtja majd ezt rajtatok. Ő az én védelmezőm a gonoszok ellen.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

A szűk kapu

Nyilvános működésének harmadik évében Jézus ellátogat Rámába, Tamás apostol kérésére, hagy megáldja nővérét és kisgyermekét. Ott teszi fel valaki neki a kérdést:

-- Uram, kevesen üdvözülnek?

-- Ha az ember tisztelettel tudna viseltetni önmaga iránt, és szeretetteljesen tisztelné Istent, akkor minden ember üdvözülne, amint azt Isten kívánja. De az ember nem így jár el. Mint egy megháborodott, játszik a hamis arannyal, ahelyett, hogy igazi aranyat szerezne magának. Legyetek nagylelkűek a Jóra irányuló akaratotokban. Az sokba kerül? Ebben van az érdem. Törekedjetek belépni a szűk kapun! A másik, jó nagy és fel van díszítve, a Sátán csábítása, hogy félrevezessen titeket. Az Ég kapuja szűk, alacsony, csupasz és érdes. Ahhoz, hogy valaki keresztüljusson rajta, tevékenynek, könnyűnek, pompa és anyagiasság nélkülinek kell lennie. Lelkinek kell lennie, hogy ezt meg tudja tenni. Különben amikor eljön a halál órája, nem sikerül átlépnetek. Igazán mondom nektek, sokan akarnak majd belépni, de nem tudnak, mert kövérek az anyagiasságtól, fel vannak cicomázva a világi pompával, megkérgesedtek s merevvé váltak a bűntől, képtelenek lehajolni kevélységük miatt, amely csontvázzá teszi őket. És akkor eljön az Ország Ura és bezárja az ajtót, s akik nem tudtak belépni a megfelelő időben, kinn rekednek, ott állnak, dörömbölve a kapun, és kiáltozva:

,,Uram, nyisd ki! Mi is itt vagyunk.'' De Ő ezt mondja: ,,Mondom nektek, nem ismerlek titeket, nem tudom, honnan jöttök.''
 És ők:,,Hogyhogy? Nem emlékszel ránk? Veled ettünk és ittunk, hallgattunk téged, amikor tanítottál tereinken.''
De Ő ezt válaszolja: ,,Igazán nem ismerlek titeket. Minél inkább nézlek titeket, annál inkább kövéreknek látszotok attól, amit én tisztátalannak minősítettem. Minél inkább

fürkészlek titeket, annál inkább látom, hogy ti nem tartoztok az én családomba. Valójában, íme, most látom, hogy a Másik gyermekei és alattvalói vagytok. A Sátán a ti apátok, a Test az anyátok, a Kevélység a dajkátok és a Gyűlölet a szolgátok. A ti kincsetek a bűn, gyöngyeitek a szenvedélyek. Szívetekre van írva: 'Önzés'. Kezetek szennyes a testvéreitektől lopott holmiktól. Távozzatok innen! El tőlem, mindnyájan, ti gonosztevők!''

És akkor az égből dicsőségtől ragyogva előjönnek Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal az összes próféták és Isten Országának igazai. Azok pedig, akik csak önmagukat szerették, nem hoztak áldozatot, hanem elpuhultak voltak, ki lesznek vetve, messzire, arra a helyre, ahol

örökké sírnak, és ahol csak rettegés van. És a dicsőségesen feltámadottak, akik jönnek keletről és nyugatról, északról és délrôl, összegyűlnek a Bárány menyegzős asztalánál, Isten

Országának Királyánál. És akkor meglátják, hogy sokan, akik a legkisebbeknek látszottak a földi hadseregben, elsők lesznek az Ország polgárai között. És meglátják azt is, hogy Izraelnek nem minden hatalmasa hatalmas az égben, és Krisztusnak nem minden kiválasztottja érdemli meg, hogy kiválasszák őt a menyegzős asztalhoz. Meglátják, hogy

sokan, akiket ,,elsőknek'' hittek, nemcsak utolsókká lesznek, hanem még az utolsók közé se kerülnek be. Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen, akik értenek ahhoz, hogy igazi dicsőségre tegyenek szert kiválasztottságukkal.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

Az Egyház építése

Nyilvános működésének harmadik évében, Jézus, kerülő úton megy Jeruzsálembe, hogy ne találkozzanak az ellenséges farizeusokkal.

-- Jól teszed, hogy óvatos vagy -- mondja a Zelóta.

-- Ó! A magam részéről egyenesen odamentem volna! Mert az én órám még nem érkezett el. Ezt érzem. De hogyan viseltétek volna el ti, ami rátok várt, ti, akik egy ideje annyira... fáradtak vagytok?

-- Mester, igazad van. Úgy tűnik, hogy az ördög szele fúj köztünk. Annyira megváltoztunk!

-- Az ember elfárad. Gyorsan akar célba érni. És ostobaságokról álmodozik. Amikor észreveszi, hogy más az álom és más a valóság, megzavarodik, és ha nem jóakaratú, elfordul. Elfelejti, hogy a Mindenható, aki egy pillanat alatt megteremthette volna a káoszból a Világegyetemet, azt rendezetten és meghatározott napok időközében

tette. Nekem a lelki káoszból kell az egész világon létrehoznom Isten Országát. És ezt teszem. Én vetem meg az alapokat. Azt előkészítve össze kell törnöm a legkeményebb köveket, hogy beléjük vágjam azt az alapot, amely nem fog összeomlani. Ti emelitek fel majd lassan a falakat. A ti utódaitok folytatják a munkát, mind felfelé, mind kiterjeszkedve. Amint én belehalok a munkába, úgy ti is bele fogtok halni, és lesznek mások és mások, akik kegyetlen vagy nem kegyetlen halállal halnak majd meg. Ez a munka felemészti őket, mert ez megköveteli az áldozatos lelkületet, a nagylelkűséget, a könnyeket, a vért és a végtelen türelmet...Péter bedugja fejét Jézus és János közé:

-- Megtudhatom, miről beszéltek?

-- Ó! Simon! Gyere ide! Az Egyház jövőjéről beszéltem.

Megmagyaráztam, hogy a ti kapkodásotok, fáradságotok, csüggedésetek, stb. helyett az nyugodtságot, erőfeszítést, bizalmat követel. Megmagyaráztam, hogy áldozatot követel minden tagjától. Tőlem, aki Alapítója vagyok, és aki annak titokzatos Feje vagyok, és tőletek, minden tanítványtól, mindazoktól, akik a keresztény nevet viselik majd, és az egyetemes Egyházhoz tartoznak. Valójában a fokozatoknak nagy lépcsőjén gyakran a legalázatosabbak, akik a legegyszerűbbeknek látszanak, akiket csak ,,számoknak'' tekintenek, lesznek azok, akik igazán életképessé teszik az Egyházat. Az igazság az, hogy gyakran kell ezekhez menekülnöm majd, hogy továbbra is fenntartsam az élő hitet és

az erőt, amely mindig megújítja az apostoli közösséget. Ezeket az apostolokat gyötörni fogja a Sátán, és gyötörni fogják őket az irigy, kevély és hitetlen emberek. Az ő erkölcsi vértanúságuk nem lesz kevésbé fájdalmas a testi vértanúságnál. Isten akaratából és az emberek rosszindulatából, akik a Sátán eszközei. A Sátán mindenképpen arra fog törekedni, hogy erőszakkal hazugoknak, bolondoknak, megszállottaknak tüntesse fel őket. Így akarja megbénítani bennük az én működésemet, és tönkretenni gyümölcsüket, amelyek mind megannyi győzedelmes csapást mérnek a Vadállatra.

-- És ellen fognak állni?

-- És ellenállnak, jóllehet testileg nem leszek velük. Nemcsak abban kell hinniük, amit kötelességük hittel elfogadniuk, hanem hinniük kell titkos küldetésükben. Hinniük kell, hogy az szent, hasznos, tőlem jön, miközben körülöttük süvölt a Sátán, hogy félelemmel töltse el őket, és hangosan nevet rajtuk a világ. Istennek nem mindig tökéletesen megvilágított szolgái is elítélik őket. Ez az én jövőbeli hangjaimnak sorsa. De nekem nem lesz más módom arra, hogy felrázzam őket, és ismét elvigyem Evangéliumomat és Krisztust az emberekhez. De mindazért, amit kérek majd tőlük, megparancsolok nekik, és elfogadok tőlük, örökké tartó örömöt adok nekik, rendkívüli dicsőséget! Az égben van egy lezárt könyv. Csak Isten tudja elolvasni. Abban van minden igazság. De Isten néha leveszi a pecséteket és kinyilatkoztatja az igazságokat, amelyeket már megmondott az embereknek, kényszerítve egy kiválasztott embert, hogy megismerje a múltat, jelent és jövőt, amit a titokzatos könyv tartalmaz. Láttatok már egy fiút, aki a legjobb a családban, vagy egy tanulót, aki a legjobb az iskolában, amint apja meghívja őt, vagy tanítója, hogy olvasson egy felnőtteknek szánt könyvből és megkapja annak magyarázatát. Apja, vagy tanítója oldalán áll, aki átöleli őt karjával, míg másik kezének mutatóujjával megjelöli a sorokat, amelyeket el akar olvastatni, és meg akar ismertetni különösen kedvelt gyermekével. Így tesz Isten azokkal, akik erre a sorsra neki vannak szentelve. Magához vonja őket karjával, és kényszeríti őket annak olvasására, amit el akar olvastatni. Megérteti velük annak jelentését, és hogy azt később mondják el, és hogy megvetésben és szenvedésben lesz részük. 

Én, az Ember vagyok a Szegletkő azok számára, akik elmondják a mennyei könyv Igazságait, és miatta megvetésben, szenvedésben és halálban részesülnek. De az Atya már elkészíti megdicsőülésemet. És miután részesültem benne, elkészítem azok megdicsőülését, akiket majd kényszerítek a lezárt könyv olvasására azokat a részeket illetően, amelyet akarok, hogy elolvassanak. Az egész feltámadott emberiség és az

angyalok kórusainak színe előtt bemutatom őket azokként, akik voltak. Magam mellé hívom őket, miközben megnyitom a Könyv pecsétjeit, amit most már felesleges lenne zárva tartani. Ők mosolyogva látják majd ismét az írást, még egyszer elolvasva a szavakat, amelyeket megvilágítottam nekik, mikor a földön szenvedtek.

-- És a többiek? -- kérdi János, aki nagyon figyelmesen hallgatta Jézust.

-- Milyen többiek?

-- A többiek, akik, mint én, nem olvastak a földön ebből a könyvből, nem ismerik meg soha, mit mond?

-- Az égben a boldogok mindent ismerni fognak. Megismerik elmerülve a Végtelen Bölcsességben.

-- Azonnal? Amint meghaltak?

-- Azonnal, amint beléptek az Életbe.

-- De akkor az Utolsó Napon miért mutatod meg azoknak, akiket ott meghívsz, hogy megismerjék a Könyvet?

-- Mert nem csak a boldogok lesznek ott, hogy meglássák ezt, hanem az egész emberiség. És a kárhozottak között sokan lesznek olyanok, akik kinevették Isten szavainak közvetítőit, mint bolondokat és ördögtől megszállottakat. Ezek gyötrődni fognak e miatt az ajándékuk miatt. Hosszú ideig vártak a nekik kijáró elégtételre ezek a vértanúk, akiket a világ makacs gonoszsága gyötört.

-- Milyen szép látvány lesz ez! -- kiált fel János elragadtatva.

-- Igen. És látni az összes farizeust elvörösödve és veszetten csikorgatva fogaikat -- mondja Péter, és dörzsöli kezét.

-- Ó! Én arra gondolok, hogy csak Jézusra nézek, és az áldottakra, akik olvasnak majd vele a Könyvből -- válaszolja János, álmodozva erről az óráról. Ki tudja, milyen fényt látnak szemei, amelyeket a feltörő érzelmek nyomán kicsorduló könnyek még ragyogóbbakká tettek, gyermekded mosolyával piros ajkán.

A Zelóta nézi őt, és Jézus is őt figyeli. De Jézus nem mond semmit. A Zelóta viszont azt mondja:

-- Te önmagadat látod akkor! Mert ha van köztünk valaki, aki ,,Isten szava'' lesz a földön, és aki meghívást kap, hogy olvasson részleteket a lepecsételt Könyvből, akkor te vagy az, János, Jézus kedveltje és Isten barátja!

-- Ó! Ne mondd ezt! Én vagyok a legtudatlanabb mindnyájatok között. És ha Jézus nem mondta volna, hogy a gyermekeké az Ég Országa, azt gondolnám, sose érem el, mert semmire se vagyok jó. Nemde, Mester, hogy én csak azért vagyok értékes, mert hasonló vagyok a kisgyermekhez?

-- Igen, te a boldog tisztasághoz tartozol. És áldott leszel ezért!

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek

A jó vincellér

Ez a példabeszéd a ,,gyantakancsóról'' szóló példabeszéd kiegészítése. Jézus csak apostolainak mondta el.

Egy gazdag embernek volt egy nagy és szép szőlője, amelyben különböző fajtájú fügefák is voltak. A szőlőre egyik szolgája ügyelt fel, egy gyakorlott vincellér és gyümölcsfametsző, aki szerette urát és a növényeket, s ezért nagyon jól teljesítette kötelességét. A gazdag úr

minden évben elment megnézni szőlőjét, hogy lássa, miként érlelődnek a szőlők és a fügék, és megkóstolja azokat, saját kezével leszedve. Egy napon odament egy nagyon jó minőségű fügefához, amelyből csak egy volt egész szőlőjében. De azon a napon, éppúgy, mint az előző években, csak leveleket talált rajta, gyümölcsöt nem. Odahívta a vincellért, és azt mondta: ,,Már három éve jövök és keresek gyümölcsöt ezen a fügefán, és csak leveleket találok. Úgy látom, nem hoz gyümölcsöt. Ezért vágd ki. Feleslegesen foglalja el itt a földet, és felesleges idődet fordítanod rá, mert semmi eredménye. Fűrészeld ki, égesd el, tisztítsd meg a talajt gyökereitől, és ültess helyébe egy új csemetét. Az majd néhány éven belül gyümölcsöt hoz.''

A vincellér, aki türelmes és szeretetteljes volt, ezt válaszolta:

,,Igazad van. De engedd, hogy még egy évig gondozzam. Nem vágom ki, hanem még nagyobb gonddal megkapálom körülötte a földet, megtrágyázom és megöntözöm. Ki tudja, nem hoz-e még gyümölcsöt. Ha ez után az utolsó próba után sem hoz gyümölcsöt, amint kívánod, kivágom.''

Korozain a fügefa, amely nem hoz gyümölcsöt. Én vagyok a Jó Vincellér. És ti vagytok a türelmetlen gazdag. Engedjétek dolgozni a Jó Vincellért.

-- Rendben van. De példabeszédednek nincs befejezése. Hozott a fügefa fügét a következő évben? -- kérdi a Zelóta.

-- Nem hozott, és kivágták. De a vincellérnek igaza volt, amikor kivágta a még fiatal és virágzó fát, mert megtett mindent, ami kötelessége volt. Én is igazolni kívánom magamat azok esetében, akiket ki kell vágnom szőlőmből. Vannak ott terméketlen vagy mérges növények, kígyófészkek, olyanok, amelyek elszívják a többi nedvét, élősdiek, olyanok, amelyek ártanak társaiknak, rosszindulatú gyökereikkel megfojtják azokat és meggátolják termésüket. Vannak olyanok, akiket nem hívtam meg szőlőmbe, lázadoznak minden beoltás ellen, csak azért jöttek, hogy kémkedjenek, befeketítsenek, és terméketlenné tegyék

földemet. Ezeket kivágom, miután mindent megkísérlettem megtérítésükre. De mielőtt a fejszéhez nyúlnék, fogom az ollót és a metszőkést, és megnyesem az ágakat és beoltok... Ó! Nehéz munka lesz! Mind számomra, aki végzem, mind azokra, akiken végzem. De meg kell tennem. Azért, hogy az Ég elmondhassa: ,,Ő mindent megtett, de ezek mindinkább

terméketlenné váltak és gonoszokká, amikor Ő megöntözte, beoltotta,körülásta, megtrágyázta izzadságával és könnyeivel, fáradságával és vérével...''

Jézus ekkor előreküldi apostolait, hogy keressenek helyet számára a faluban. Csak Júdást tartja maga mellett. Az esti félhomályban csendesen állnak. Végül megszólal Jézus, mintha csak magában beszélne:

-- Jóllehet elvesztették Isten kegyelmét, mert ellenszegültek Törvényének, mindig visszatérhetnek, és azok lehetnek, akik voltak, lemondva a bűnről...

Júdás semmit sem felel neki. Jézus folytatja:

-- És ha felfogják, hogy többé nem birtokolhatják Isten hatalmát, mert Isten nincs ott, ahol a Sátán van, könnyen meggyógyulhatnak, kevélységük helyett jobban szeretve azt, amit Isten ad nekik.

Júdás hallgat. Jézus folytatja, még mindig úgy, mintha magához beszélne:

-- És arra gondolni, hogy én keményen vezekeltem azért, hogy ő megtérjen, és Atyjához forduljon...

Júdás felemeli fejét, ránéz, de nem szól semmit. Jézus is ránéz... és utána megkérdezi:

-- Júdás, kihez beszélek?

-- Hozzám, Mester. Miattad nincs többé hatalmam. (Előzőleg Júdás meg akart valakit gyógyítani, de nem sikerült neki.) Mert te elvetted tőlem, hogy növeld János, Simon, Jakab, és a többiek hatalmát, engem kivéve. Nem szeretsz engem! Íme! És azzal végzem majd, hagy én sem szeretlek téged, és megátkozom az órát, amelyben szerettelek,

tönkretéve magamat a világ szemében egy tehetetlen királyért, aki még azt is megengedi, hogy a nép uralkodjék rajta. Nem ezt reméltem tőled!

-- Én sem tőled. De nem csaptalak be soha. És sosem kényszerítettelek. Miért maradsz akkor mellettem?

-- Mert szeretlek. Többé már nem vagyok képes elválni tőled. Vonzol, és undorral töltesz el. Vágyakozom rád, mint a levegőre, hogy belélegezzem, és... félelemmel töltesz el. Ah! Átkozott vagyok! Kárhozott vagyok! Miért nem űzöd ki belőlem az ördögöt, te, aki megteheted? -- Júdás arca ólomszínű és feldúlt, mint egy őrülté, telve félelemmel és gyűlölettel...

Jézus szeretetteljes részvéttel néz rá. Mintegy felsóhajtva mondja:

-- Azért, mert nincs benned bűnbánat, csak haragszol Istenre, mintha Ő lenne hibás a te bűnödért.

Júdás egy durva átkozódást mormol fogai között.

Közben visszaérkeznek az apostolok:

-- Mester, találtunk helyet. Ötnek az egyik helyen, háromnak a másikon, kettőnek a harmadikon, és egynek-egynek másik kettőn.

-- Rendben van. Én Iskarióti Júdással megyek -- mondja Jézus.

-- Nem. Szívesebben leszek egyedül. Nyugtalan vagyok. Nem hagynálak nyugodni...

-- Amint akarod... Akkor Bertalannal megyek. Ti tegyetek, amint akartok. Előbb azonban vacsorázzunk együtt.

Forrás: Valtorta Mária- Példabeszédek

Beteg újszülött

Sintica jelen volt, amikor Jézus az előző példabeszédet mondta.

Később ezzel kapcsolatban megkérdezi Jézust:

-- Mester, te azt mondtad, hogy ha valaki ellanyhul a lelki munkában, akkor elgyengül és kiteszi magát a lelki betegségeknek. Nemde?

-- Igen, asszony.

-- Nos, ez ellentétben lenni látszik azzal, amit tőled és Anyádtól hallottam az eredeti bűnről, annak ránk gyakorolt hatásáról és a tőle általad való megszabadulástól. Azt hiszem, nem tévedek, amikor azt mondom, hogy nem semmisül meg mindenki számára, hanem csak azoknak, akik majd hisznek benned.

-- Ez igaz.

-- Azért most nem törődöm ezekkel, hanem csak egyet veszek az üdvözültek közül. Szemlélem őt a megváltás hatásai után. Lelkén nincs többé az eredeti bűn. Ismét birtokolja tehát a kegyelmet, úgy mint ősszüleink birtokolták. Ez nem ad akkor minden betegségtől megtámadhatatlan életerőt? Te azt mondod majd: ,,Az embernek vannak személyes bűnei is.'' Rendben van. De úgy gondolom, azok is megszűnnek a te megváltásoddal. Nem kérdem tőled, hogyan.... Minden vallásban vannak titkok... Az Izraelben jelenleg gyakorolt keresztség egyikük, nemde?

-- Igen. És lesznek ezek, más névvel, mint amiket te adsz nekik, az én vallásomban is. Megváltásomnak jeleit alkalmazzák majd a lelkekre, hogy megtisztítsák, megerősítsék, megvilágosítsák, fenntartsák, táplálják és feloldozzák őket.

-- És akkor? Ha fel vannak oldozva személyes bűneiktől is, akkor mindig a kegyelemben lesznek... Hogyan lesznek akkor gyengék, és hajlamosak a lelki betegségekre?

-- Megvilágítom egy hasonlattal. Vegyünk egy újszülöttet, akinek szülei nagyon egészségesek, és az újszülött is egészséges és erős. Semmiféle örökölt testi fogyatékosság nincs benne. Tökéletes a csontváza, tökéletesek szervei, egészséges a vére. Megvan azért benne minden követelmény ahhoz, hogy erősen és egészségesen növekedjék. Anyjának teje bőséges és tápláló. De életének első pillanatában nagyon súlyos betegségbe esik, amiről nem tudják, mi okozta. Valójában halállal végződhető betegségbe. Nagy nehezen, Isten irgalmából megmenekül a haláltól, amikor már annak küszöbén áll. Nos, azt gondolod, hogy ez a gyermek oly erős lesz, mint amilyen lett volna, ha nem esett volna ebbe a betegségbe? Nem. Állandóan magában viseli majd gyengeségét. Akkor is, ha ez nem válik nyilvánvalóvá rajta. Ez fogékonyabbá teszi a betegségekre. Némelyik szerve többé már nem lesz oly egészséges, mint volt. Vére nem lesz oly erős és tiszta, mint volt. Mindez hozzájárul, hogy könnyebben megbetegedjék. És minden esetben, amikor megbetegszik, még fogékonyabbá válik a további megbetegedésekre.

Ugyanez a helyzet lelki téren. A hívőkben el lesz törölve az eredeti bűn. De a lélek megtartja a bűnre való hajlandóságát, ami nem volt ott az eredeti bűn előtt. Azért állandóan őrködni kell, és gondoskodni kell lelkünkről, úgy, mint ahogy egy édesanya gondoskodik fiáról, aki csecsemőkorában elszenvedett betegsége miatt gyenge maradt. Azért nem szabad henyélni, hanem mindig erősödni kell az erényben. Ha valaki lanyhává válik, a Sátán könnyebben elcsábítja őt. És minden súlyos bűn hasonló a súlyos betegségbe való visszaeséshez. Mindinkább hajlamossá teszi a lelket a betegségre és a halálra. A megváltás által helyreállított kegyelem viszont segíti a tevékeny és fáradhatatlan akaratot, és megőrzi a lélek életét. De nemcsak ezt teszi, hanem növeli is, mert csatlakozik hozzá az ember erénye. Szentség és kegyelem! Milyen biztos szárnyak az Istenhez repüléshez! Megértetted?

-- Igen, Uram. Te, vagyis a Szentháromság megadjátok az alapvető eszközt az embernek. Ezt az embernek nem szabad lerombolnia, hanem dolgoznia és őrködnie kell, hogy megerősítse. Megértettem. Minden súlyos bűn lerombolja a kegyelmet, vagyis a lélek egészségét. A jelek, amelyeket majd nekünk hagysz, visszaadják az üdvösséget, ez igaz. De a megátalkodott bűnös, aki nem küzd a bűn ellen, mindjobban elgyengül, még akkor is, ha bocsánatot nyer. Azért őrködnünk kell, hogy el ne vesszünk. Köszönöm, Uram!

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek