A magvető

A példabeszéd előzménye: Kafarnaumban három férfi kérte Jézust, hogy fogadja el őt tanítványának: egy írástudó, akinek Jézus azt válaszolta, hogy neki nincs lakóhelye, mint a rókáknak és a madaraknak. (Mt 8,19-20) Ő ennek ellenére követni szeretné Jézust, s Jézus nem utasítja vissza. Utána Jézus meghív egy fiatalembert, hogy kövesse Őt, az azonban előbb szeretné eltemetni Korozainban meghalt apját. (Mt 8,21-22) Mégis azonnal követi Jézust.
A harmadik férfi kijelenti, hogy szeretné követni Jézust, de előbb el akar búcsúzni szüleitől. Jézus azt válaszolja neki, hogy aki az eke szarvára tette a kezét, nem nézhet hátra. (Lk 9,61-62) Jézus azt tanácsolta neki, hogy előbb váljék férfiassá, s majd utána kövesse Őt, ne most.

Jézus a Genezáreti tavon, Péter bárkájából beszél a parton összegyűlt népnek:
-- Kafarnaumtól ide jövet azon gondolkoztam, miről beszéljek nektek. A ma reggel történtek adták meg hozzá a gondolatot. Láttátok, hogy három férfi jött hozzám. Az egyik önként, a másik, mert én buzdítottam, a harmadik hirtelen fellelkesedve. Láttátok azt is, hogy ezekből csak kettőt fogadtam el. Miért? Talán a harmadikban árulót láttam? Igazán nem. De felkészületlent. Látszólag még inkább felkészületlen volt az, akit most mellettem láttok, aki előbb el akarta temetni apját. Valójában a harmadik volt inkább felkészületlen. Ez csak annyiban volt felkészületlen, hogy önmagától nem tudta felismerni, milyen hősies áldozatot kell ezért hoznia. A hősiesség Isten követésében mindig az erőteljes lelki felkészültség bizonyítéka. Ez a magyarázata bizonyos meglepő dolgoknak, amelyek körülöttem történnek. Azok, akik a legjobban fel vannak készülve Krisztus elfogadására, készségesen és teljes hittel jönnek hozzám, bármiféle társadalmi osztályból származzanak is, és bármiféle műveltséggel rendelkezzenek. A kevésbé felkészültek csak egy rendkívüli embert látnak bennem, vagy bizalmatlanul és kíváncsian tanulmányoznak, vagy még meg is támadnak és befeketítenek, és sokféle módon vádolnak engem. Különféle magatartásuk megfelel lelki felkészületlenségük különböző fokainak.

A választott népben mindenkinek készségesen kellene fogadnia a Messiást, akit a pátriárkák és a próféták vártak. Végre eljött ez a Messiás, akit kísérnek mindazok a jelek, amelyeket megjövendöltek róla. Ennek a Messiásnak szellemi alakja mindinkább világosan kirajzolódik a látható csodákon keresztül, amelyeket a betegségek és a természet fölött gyakorol, valamint a láthatatlan csodákon keresztül, amelyek a lelkiismeretben mennek végbe, amikor valaki megtér, és amikor a pogányok az Igaz Istenhez fordulnak. Azonban nem így történik. A Messiás készséges követése nagy akadályokba ütközik éppen ennek a
népnek fiai között, és fájdalmas megállapítani, annál nagyobb akadályokba, minél magasabb osztályba tartoznak. Nem azért mondom ezt, hogy megütközzetek rajta. Célom vele az, hogy imára és gondolkozásra ösztönözzelek titeket.
Miért történik ez? Miért járnak inkább az én utamon a pogányok és a bűnösök? Miért teszik ezek magukévá, amit mondok, és miért nem teszik ezt mások? Mert Izrael fiai lehorgonyozták magukat, sőt:
megkérgesedtek, mint a gyöngykagylók a parton, ahol születtek. Mert elteltek, jóllaktak, meghíztak saját bölcsességükkel, és nem tudják már befogadni az enyémet, nem tudják kidobni a feleslegeset, hogy helyet készítsenek a szükségesnek. Mások nem ilyen rabszolgák. Ők szegény pogányok, vagy szegény bűnösök, olyanok, mint a horgonyát vesztett hajó a vízáradatban, szegények, akiknek nincsenek kincseik, hanem csak tévedéseikkel vagy bűneikkel megtelt batyuik, amelyektől örömmel megfosztják magukat, amint sikerül felfogniuk a Jó Hírt, és megérzik annak erősítő mézét, amely ugyancsak különbözik bűneik visszataszító keverékétől.

Halljátok azért, és talán jobban megértitek, miként lehet különféle gyümölcse ugyanannak a munkának.
Egy magvető elment vetni. Sok földje volt, s különféle fajták. Volt olyan, amit apjától örökölt, s amelyen gondatlansága miatt tüskés bozótok nőttek. Másokat saját maga vett: amelyeket előző gazdája elhanyagolt, és ő is úgy hagyott. Ismét más földjeit utak szelték keresztül, mert az ember nagyon kényelmes volt, és nem akart sokat gyalogolni, amikor egyik helyről a másikra ment. Végül, a házához legközelebb fekvő földekre jól ügyelt, hogy kellemes benyomást
keltsenek lakása előtt. Ezeket megtisztította a kövektől és a tövises bozótoktól, gyomtól és hasonlóktól.
Az ember tehát vette tarisznyáját, megtöltötte a legjobb magokkal és elkezdett vetni. Háza körül jó, puha, felszántott, megtisztított, megtrágyázott talajba estek a magok. Vetett az utakkal és ösvényekkel átszelt földön is, amelynek termékeny földjét száraz por fedte csak. Más magok arra a földre estek, amelyet az ember hanyagsága miatt tüskés bozótok nőttek be. Az eke ugyan kifordította ezeket, s látszólag eltűntek, valójában azonban ott maradtak, mert csak gyökeres kiirtásuk és felégetésük gátolta volna meg újból való kinövésüket. Az utolsó
magvakat arra a földre vetette el, amelyet nemrég vett meg, és amelyet úgy hagyott, amint volt, anélkül, hogy felszántotta volna, és megtisztította volna a kövektől, amelyek megkeményítették talaját, úgyhogy a zsenge gyökér nem tudott áttörni rajta.

Miután elvetette mindenütt a magot, hazatért és azt mondta: ,,Ó, jól van! Most nincs más tennivaló, mint várni az aratásra.'' És boldog volt, mert amint a hónapok teltek, látta miként sarjadtak ki a magok háza előtt, és miként növekedtek... ó, milyen puha szőnyeg! És látta, amint kalászba szökkent a vetés... ó, milyen tenger! Látta, amint sárgállni kezdett a gabona a napon, és ahogy a kalászok egymáshoz ütődtek, mintha hozsannát énekeltek volna a napnak. Az ember azt mondta: ,,Minden vetés olyan, mint ez! Előkészítjük a kaszákat és a magtárakat. Mennyi kenyér! Mennyi arany!'' És boldog volt...
Learatta a gabonát a legközelebb levő földeken, és utána elment az apjától örökölt földre, amelyet gondozatlanul hagyott. Kővé meredt. A gabona, a gabona kinőtt, mert a föld jó volt, kövér és termékeny. Apja ugyanis feljavította. De jól megteremtek rajta a tüskés bozótok is, amelyeket kitépett ugyan, de nem tett tönkre. Azért újra kinőttek, éspedig oly sűrűn, hogy mintegy tüskés szőnyeget alkottak, amely elfojtotta a gabonát, úgyhogy csak itt-ott mutatkozott egy kalász. Az ember elismerte: ,,Ezt a helyet elhanyagoltam. De másutt nem
voltak tüskés bozótok, és jobb lesz a helyzet.'' És elment a nemrég vásárolt telekhez. Itt is fájdalmas csalódás érte. A gabona kiszáradva feküdt mindenütt, mint a széna. ,,De hogyan, hogyan?'' -- sóhajtozott az ember. ,,Íme, itt nincsenek bogáncsok! A mag pedig ugyanaz volt!
Szépen kisarjadt, tömött volt, jól formált levelekkel, és bőséges. Miért halt el anélkül, hogy kalászba szökkent volna?'' Fájdalmában felkaparta a földet, hogy lássa, vakondok fészke van-e benne, vagy másfajta férgek. Nem talált férgeket, sem rágcsálókat, de rengeteg követ fedezett fel. Köves terület! Becsapták! Vékony földréteggel borították be a köveket. Ó, ha felszántotta volna! Ha beleásott volna, mielőtt jó földként megvette! Vagy legalább, miután elkövette ezt a hibát, s anélkül vette meg, hogy jóságáról meggyőződött volna, legalább
fáradságosan feljavította volna! De most már késő a bánat! Az ember csüggedten tovább ment, az utakkal átszelt földre. Fájdalmában megszaggatta ruháját. Itt nem volt semmi, egyáltalán semmi... A sötét földet vékony fehér porréteg fedte. Az ember sóhajtva roskadt le a földre: ,,De miért? Itt nincsenek tüskés bozótok, sem kövek, mert ezek az én földjeim. Apám és én mindig tisztán tartottuk és termékennyé tettük. Én utakat nyitottam itt, de ez nem tehette ennyire terméketlenné...'' Még sírt, amikor választ adott fájdalmára egy sűrű
madárraj, amely a föld ösvényeiben vert tanyát, és onnan indult el a magok keresésére. A mezőt keresztül kasul ágazták a kényelmes ember által taposott ösvények, és az ezekre esett magok odacsalták a madarakat, amelyek először felették az ösvényeken, utakon talált magokat, utána pedig azokat is, amelyek a mezőn voltak, egészen az utolsó szemig. Azért így az a mag, amoly ugyanaz volt minden mezőn, az egyik helyen százszoros termést adott, másutt hatvanszorost, vagy harmincszorost, vagy semmit. Akinek van füle, értse meg.

A mag a Beszéd: azonos mindenki számára. A helyek, ahová a magok esnek: a ti szívetek. Mindenki alkalmazza és értse meg. Béke veletek!
Az apostolok kérik Jézust, hogy magyarázza meg nekik a példabeszédet. Megígéri, hogy este megmagyarázza. Péter házában gyűlnek össze. Ott Péter ismét kéri Jézust, hogy magyarázza meg a reggeli példabeszédet. A többiek is csatlakoznak Péterhez: ,,Igen. Megígérted. A példabeszédek nagyon alkalmasak arra, hogy megértsük a párhuzamot. De mi felfogjuk, hogy ennél magasabb rendű értelmük is van. Miért beszélsz nekik példabeszédekben?''
-- Mert számukra nem adatott meg, hogy többet értsenek meg annál, amit kifejtek. Nektek azonban sokkal több adatott meg, mert nektek, apostolaimnak ismernetek kell a titkot: Isten Országának titkait. Azért mondom nektek: ,,Kérdezzetek, ha nem értitek meg a példabeszéd szellemét.'' Ti mindent megkaptok, hogy annakidején ti is adni tudjatok mindent. Ti mindent odaadtok Istennek: érzelmeiteket, időtöket, érdeklődésteket, szabadságotokat, életeteket. És viszonzásként Isten mindent megad nektek, és képessé tesz titeket arra, hogy Isten nevében mindent megadjatok azoknak, akik utánatok következnek. Így bővelkedni fogtok. Azok azonban, akik csak keveset, vagy semmit sem kaptak, azt is elvesztik, amit kaptak.

Azért beszélek nekik példabeszédekben, hogy látván csak azt lássák, amit akaratuk megvilágít, ha Istenhez akarnak tartozni; és megértsék, amit hallanak. Ti látjátok. Sokan hallgatják beszédemet, de csak kevesen tartoznak Istenhez. Hiányzik belőlük a jóakarat. Beteljesül rajtuk Izajás próféta jövendölése: ,,Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne értsetek.'' (Iz 6,9-10) Mert ennek a népnek a szíve érzéketlen; nagyot hallanak és behunyják szemüket, hogy ne lássanak, és ne halljanak, ne értsenek szívükkel, nehogy megtérjenek,
és én meggyógyítsam őket. De boldogok vagytok ti, mert a ti szemetek lát, a ti fületek hall, mert ti jóakaratúak vagytok. Igazán mondom nektek, hogy sok próféta és sok igaz kívánta látni azt, amit ti láttok, és nem látta, és hallani, amit ti hallotok, és nem hallotta. Elepedtek a vágytól, hogy felfogják a szavakban rejlő titkot, de kialudt a prófétálás fénye, és a szavak megmaradtak, mint a kiégett szén, még a szentek számára is, akik részesültek bennük. Csak Isten nyilatkoztatja ki önmagát. Amikor fénye visszavonul, miután befejezte célját a titok megvilágításával, az értelem képtelensége megkötözi, mint a múmia kötelékei, annak a beszédnek a fejedelmi igazságát, amelyben részesültek. Azért mondtam neked ma reggel: ,,Eljön majd a nap, amikor ismét megtalálsz mindent, amit neked adtam.'' Most nem tudnád felfogni. De később leszáll rád a világosság, és nemcsak egy pillanatra, hanem az Örök Léleknek a te lelkeddel kötött szétválaszthatatlan egyesülése által, ami által csalatkozhatatlan leszel az Isten Országának dolgait tanítva. Így lesz veled és utódaiddal is, ha egyedül Isten kenyerével táplálkoznak.

Most halljátok a példabeszéd értelmét:
Négyféle mezőnk van: a termékeny, a tüskebozótos, a köves és az ösvényektől minden irányban átszelt. Négyféle lelkület van (ehhez hasonlóképpen).
Vannak becsületes lelkek, jó akaratúak, akiket egy apostol, egy ,,igazi'' apostol jó munkája előkészített; mert vannak apostolok, akik csak névleg azok, de nem rendelkeznek az apostolok szellemével, akik több kárt okoznak az akarat kialakításában, mint a madarak, tüskebozótok és a kövek. Úgy feldúlják türelmetlenségükkel, kapkodásukkal, feddésükkel, fenyegetésükkel a lelkeket, hogy azokat mindörökre eltávolítják Istentől. Mások ezzel ellentétben állandó
locsolásukkal, helytelen jóságukkal elrothasztják a magot a túl puha talajban. Saját erőtlenségükkel elveszik az általuk gondozott lelkek erejét is. De maradjunk az igazi apostoloknál, Isten tiszta tükreinél. Ezek jóságosak, irgalmasok, türelmesek és ugyanakkor erősek, mint Uruk. Vagy jobban mondva: a lelkek, akiket ők előkészítettek, és akiket saját akaratuk előkészített, a termékeny mezőkhöz hasonlítanak, amelyeken nincsenek kövek és bozótok, nincs tarack és vadóc, amelyben jól megterem Isten szava, és minden szó egy mag, amely kisarjad, és kalászba szökken, és hol százszoros, hol hatvanszoros, hol harmincszoros termést ad. Ezek közé tartoznak, akik engem követnek?
Kétségtelenül! És szentekké lesznek. Megtalálható köztük minden néposztály és minden ország, még a pogányok is, és százszoros termést hoznak jó akaratuk által, amelyet ők és egy apostol vagy tanítvány előkészített számomra. A bogáncsos mezők azok, akik gondatlanul engedték, hogy az egyéni érdekek tüskés bozótjai gyökeret verjenek bennük, és elfojtsák a jó magot. Mindig, mindig, mindig őrködni kell. Sose mondhatják: ,,Én már kialakultam, be vagyok vetve, nyugodt lehetek, hogy megtermem az örök élet magját.'' Őrködni kell: állandó a harc a Jó és a Gonosz között.
Sose figyeltétek még meg a hangyasereget, amint behatol egy házba? Ott vannak a tűzhelynél. A háziasszony nem hagyja többé ott az ételt, hanem az asztalra teszi; és azok megszimatolják illatát, és támadást intéznek az asztal ellen. A háziasszony beteszi a konyhaszekrénybe, és azok a repedéseken keresztül bemennek oda is. A háziasszony felfüggeszti a mennyezetre az élelmiszert, és azok hosszú utat tesznek meg a falon és a gerendákon, leereszkednek a zsinóron és lakmároznak. A háziasszony megégeti, leforrázza, megmérgezi őket. És utána megnyugszik, azt gondolva, hogy mindet elpusztította. De ha nem őrködik, mily
meglepetése lesz! Az újszülött hangyák elölről kezdik. Így lesz, amíg él. Állandóan őrködni kell, ki kell tépni a rossz növényt, amint kisarjad. Különben elterjed a bogáncs és elfojtja a magot. A világi gondok, a gazdagság csalfasága alkotják a gazt, amely elfojtja Isten magját, úgyhogy az nem szökken kalászba.
Lássuk most a köves talajt. Mily sok ilyen van Izraelben! Ezek azok, akikről Júdás testvérem azt mondta, hogy ,,a törvény fiaihoz'' tartoznak. Nem az egyetlen Szövetség Sziklája, nem a Törvény Sziklája van rajtuk. Apró kövek vannak ott, fogyatékos, emberektől alkotott törvények. Oly sok, hogy súlyuk szétmállasztotta a Törvény szikláját is. Olyan romhalmaz, amely meggátolja, hogy a mag gyökeret verjen. Nem kap táplálékot gyökeréből. Nincs ott föld, nincs nedv. A víz megromlik, mert a kőpadlón áll, a nap felhevíti ezeket a köveket és elégeti a kis növényeket. Ezek a lelkek Isten egyszerű tanítását bonyolult emberi tanítással helyettesítik. Szavaimat örömmel fogadják ezek is.
Pillanatnyilag megrázza és vonzza őket. De utána... Hősies fáradságot kívánna a mező megtisztítása, a lélek megtisztítása a szónokok minden kövétől. Akkor a magok gyökeret vernének, és bőséges termést hoznának. Így... semmit. Elég a félelem az emberi megtorlástól. Elég egy gondolat: ,,És mi lesz utána? Mit csinálnak velem a hatalmasok?'' És a szegény mag a táplálék hiányában elpusztul. Elég, hogy az egész kőmezőn elhangozzanak a Parancs helyébe tett parancsok százai és százai, és az ember elvész a kapott maggal együtt. Izrael tele van ezekkel. Ez megmagyarázza, miért van az Istenhez jutás fordított arányban az emberi tekintéllyel.
Az utolsó mezők tele vannak utakkal, porosak, csupaszok. Ezek a világias szelleműek, az önzők. Számukra az ő kényelmük a törvény, céljuk az élvezethajhászás. Nem fáradoznak, csak szundikálnak, nevetnek, esznek... A világ szelleme uralkodik bennük. A világiasság pora fedi be őket. A madarak, vagyis a szórakozások lecsapnak az ezernyi nyílt ösvényre, hogy megkönnyítsék életüket. A világ szelleme, vagyis a Gonosz, felcsipegeti és megsemmisíti a magokat, amelyek erre a minden érzékiség és könnyelműség számára nyitott területre esnek.
Megértettétek? Akartok még kérdezni valamit? Nem? Akkor menjünk nyugodni.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek