A tíz szűz

Jézus Betániában beszél Mária, az apostolok és sok más tanítvány jelenlétében. Marciam Jézus előtt ül, és figyel minden szavára. Jézus már megkezdte beszédét, s így folytatja:
-- Ma elmondok nektek egy kedves példabeszédet. Kedves a jóakaratú embereknek, keserű másoknak. De nekik is módjukban áll megszüntetni ezt
a keserűséget. Ők is igyekezzenek elnyerni a jó akaratot, és a példabeszéd által felkeltett lelkiismeret furdalás megszűnik.
A mennyország az Isten és a lelkek között kötött menyegző otthona. A menyegző napján lép be oda a lélek. Halljátok tehát! Nálunk az a szokás, hogy szüzek kísérik a jegyest lámpákkal és énekekkel a lakodalmas házba az ő kedves menyasszonyával együtt. Amikor az ünnepi menet elhagyja a menyasszony házát, aki fátyolban és meghatottan királynői helyére megy a házba, amely nem az övé, de az övé lesz abban a pillanatban, amikor egy testté válik jegyesével. A szokás szerint a menyasszony barátnői közül kiválasztott szüzek eléjük sietnek, hogy a boldog párt lámpákkal vegyék körül.

Nos, egy vidéken menyegző volt. Miközben a jegyesek vigadoztak rokonaikkal és barátaikkal együtt a menyasszony házában, tíz szűz a helyére ment, a vőlegény házának előcsarnokába, készen arra, hogy kivonuljanak eléjük, amikor a csörgődobok és énekek figyelmeztetik őket arra, hogy a jegyesek elhagyták a menyasszony házát, hogy a vőlegény házába menjenek. De a lakoma a menyasszony házában elhúzódott, és így leszállt az éj. Tudjátok, hogy a szüzek állandóan égve tartják lámpájukat, nehogy a kellő pillanatban időt veszítsenek. Nos, a tíz szűz között, akiknek lámpája szépen égett, öt okos volt, öt pedig ostoba. Az okosak, nagyon elôrelátóan vittek magukkal olajat egy kis edényben, hogy táplálhassák lámpáikat, ha az előreláthatónál hosszabb ideig kell várakozniuk, míg az ostobák csak lámpájukat töltötték meg jól olajjal.

Egyik óra telt a másik után. Vidám beszélgetés, elbeszélések, tréfák tették örvendetessé a várakozást. De végül nem tudtak már mit mondani, vagy tenni. A tíz szűz unatkozott, és egyszerűen el is fáradt, és lassan elaludt. Jött az éjfél, és kiáltás hallatszott: ,,Íme a vőlegény, menjetek elébe!'' A tíz leány felébredt a parancsra, feltették fátyolukat és koszorújukat, megfésülték hajukat és az
asztalkához futottak, ahol lámpáik voltak. Közülük öt már csak pislákolt. A lámpabél nem kapott több táplálékot az olajból, ami teljesen elfogyott, füstölt, s mind kevesebb fényt adott, készen arra, hogy a legkisebb légáramlat kioltsa őket; míg a másik öt lámpát az okos szüzek újra feltöltötték mielőtt elaludtak, úgyhogy azok még jól égtek, s még erősebbé tették lángjukat újból való feltöltéssel.
,,Ó -- kérték őket az ostobák -- adjatok nekünk egy kicsit a ti olajotokból, mert különben lámpánk kialszik, amint megmozdítjuk. A tiétek már szép!...'' De az okosak azt válaszolták: ,,Kint fúj a szél, és nagy cseppekben száll le a harmat. Sose elég az olaj ahhoz, hogy erőteljessé tegye a lángot, úgyhogy az ellenállhasson a szélnek és a nedvességnek. Ha adunk nektek olajunkból, lehet, hogy a mi lámpáink kezdenek pislogni. Ugyancsak szomorú lenne a díszkíséret, ha nem lobognának hevesen a lángok! Menjetek, fussatok az árusítókhoz, akik
legközelebb vannak, kérjétek, zörgessetek, keltsétek fel őket, hogy adjanak nektek olajat.'' És ezek, lihegve, összegyűrve fátylukat, bepiszkolva ruhájukat, elvesztve koszorújukat, egymásba ütközve a futásban, követték társaik tanácsát.
 

De míg elmentek olajat vásárolni, íme az út végén felbukkant a vőlegény a menyasszonnyal. Az öt szűz vette az égő lámpákat, s eléjük sietett, és köztük a jegyesek beléptek a házba, hogy befejezzék a szertartást. A szüzek elkísérték őket egészen a menyegzői szobáig. A kaput bezárták miután a jegyesek beléptek, és akik kint voltak, kívül maradtak. Így járt az öt ostoba szűz, akik, mikor végre megérkeztek az olajjal, bezárva találták a kaput, és hiába zörgettek rajta, felsebezve kezüket, és sóhajtozva: ,,Uram, Uram, nyiss nekünk ajtót! A menyegzői díszmenethez tartozunk. A szüzek vagyunk, akiket kiválasztottatok, hogy tiszteletben és szerencsében részesítsük nászágyadat.'' De a vőlegény, aki egy pillanatra elhagyta legbensőbb barátait, miközben a menyasszony belépett a menyegzői szobába, leszólt hozzájuk a magasból: ,,Igazán mondom nektek, nem ismerlek titeket. Nem tudom, kik vagytok. Arcotok nem volt az én szerettemet ünneplők között. Ti kisajátítjátok a meghívottak helyét. Azért maradtatok kívül a menyegzős házon.'' És az öt ostoba sírva elment a sötét utcákon, a már hasztalan mécsessel, gyűrött ruhával, elszakadt fátyollal, szétesett koszorúval, vagy anélkül.

És most halljátok a példabeszéd tanulságát. Mondtam nektek kezdetben, hogy a mennyek országa az Isten és a lelkek közti menyegző otthona. Minden hívő meghívást kapott a mennyei lakodalomra, mert Isten minden gyermekét szereti. Kinek előbb, kinek utóbb jön el a menyegző órája, de nagyszerű pillanat, amikor megérkezik.
De halljatok még valamit. Tudjátok, a lányok mily megtiszteltetésnek és szerencsének tekintik, hogyha meghívják őket díszkíséretként a menyasszony körül. Alkalmazzuk a mi esetünkre a szereplő személyeket, és még jobban megértitek. A vőlegény Isten. A menyasszony az igaz lélek, akit a Vőlegény házába visznek a házasságra, miután az Atya házában kitöltötte a jegyesség idejét, vagyis Isten tanításának engedelmeskedve, annak védelme alatt igaz életet élt. A szüzek azoknak a híveknek a lelkét jelképezik, akik a menyasszony példáját követve igyekeznek megszentelődni, hogy ők is ebben a megtiszteltetésben részesülhessenek. A Vőlegény erényeik miatt választotta ki őket, jelezve, hogy a menyasszony az életszentség élő példája volt számukra.
Fehér ruhába vannak öltözve, amely tiszta és frissen vasalt, fehér fátyollal és virágkoszorúval. Égő lámpát visznek kezükben. A lámpákat alaposan megtisztították, a belet a legtisztább olajjal táplálják, hogy ne legyen rossz szaga.

A fehér ruha jelképezi az állhatatosan gyakorolt erényes életet. Hamarosan eljön a nap, amikor a legtisztább lesz; még legtávolabbról sem emlékezik a szennyre, természetfeletti, angyali lesz tisztasága. Tiszta ruhában. Az alázatosság tartja mindig tisztán a ruhát. Olyan könnyű elhomályosítani a szív tisztaságát! Akinek szíve nem tiszta, az nem láthatja meg Istent. Az alázatosság olyan, mint a víz, amely mos. Az alázatos szemét nem homályosítja el a kevélység füstje, azért
azonnal észreveszi, ha ruhája bepiszkolódott és Urához fut, ezt mondva neki: ,,Elvesztettem szívem tisztaságát. Siratom, hogy megtisztuljak, a te lábadnál sírok. És te, Egyetlenem, tedd fehérré jóságos bocsánatoddal, atyai szereteteddel az én ruhámat!''
Frissen vasalt ruhában. Ó, a szív frissessége! A gyermekeknél ez Isten ajándéka. Az igazaknál Isten ajándéka, amelyért saját akaratukkal közreműködtek. A szenteknél Isten ajándéka, amellyel akaratuk hősies fokban működött közre. De a bűnösök, akiknek lelke szét van rongyolódva, kiégett, meg van mérgezve, bepiszkolódott, sose rendelkezhetnek frissen vasalt ruhával? De igen! Megkezdődik ez abban a pillanatban, amikor utálattal néznek magukra; növekszik, amikor elhatározzák, hogy megváltoztatják életmódjukat; tökéletesedik, amikor a bűnbánattal megmossák magukat, hatástalanítják a mérget, orvosolják bajukat, újjáalakítják szegény lelküket. Isten nem tagadja meg segítségét azoktól, akik kérik azt. Az Ő segítségével, és hősies fokra emelkedett akaratukkal, és fáradhatatlan vezeklésükkel visszaszerzik lelkük számára annak frissességét. Számukra ez kétszeres, háromszoros, hétszeres fáradsággal jár, mert nem elég megvédeniük azt, amijük van, hanem újjá kell építeniük, amit tönkretettek. Könyörteleneknek kell lenniük bűnös énjük iránt. Gyermekkori ártatlanságuk újból való visszaszerzése értékes tapasztalatot jelent számukra, amivel segíthetnek másokat, mert tudják, mit jelent az, hogy egy ideig bűnösök voltak.Fehér fátyolban. Az alázatosság! Mondtam: ,,Amikor imádkoztok vagy vezekeltek, úgy tegyétek, hogy a világ ne vegye észre.'' Az egyik bölcs
tanításokat tartalmazó könyvben olvashatjátok: ,,A király titkait meg kell őrizni.'' (Tób 12,7) Az alázatosság a fehér fátyol, amely védőn eltakarja a jót, amit teszünk és az Istentől kapott javakat. Nem dicsekszik ostoba emberi dicsekvéssel az Istentől kapott kiváltságokkal. Ha ezt tenné, azonnal elvesztené az ajándékokat.
Ehelyett lelkében, szívében énekel Istennek: ,,Magasztalja lelkem az Urat... mert rátekintett szolgálója kicsinységére.'' (Vö. Lk 1,46-48)
Jézus itt rövid szünetet tart, és egy pillantást vet Anyjára, akinek arca lángol fátyla alatt, és aki egészen lehajol, mintha a lábánál ülő gyermek haját hozná rendbe, valójában azonban azért, hogy eltitkolja felindulását visszaemlékezése miatt.
Virágkoszorúval. A léleknek naponta el kell készítenie az erényekből font koszorút, mert a Magasságbeli színe előtt nem jelenhet meg fonnyadt virágokkal, sem rendetlenül. Azt mondtam: mindennap. Mert a lélek nem tudja, hogy az isteni Jegyes mikor jelenik meg, s mondja neki: ,,Jöjj!'' Azért sose szabad belefáradnia koszorújának felújításába. Ne féljetek! A virágok elfonnyadnak. De az erények koszorújának virágai nem fonnyadnak el. Isten angyala, aki minden ember mellett van, összegyűjti mindennap ezeket a koszorúkat, és az égbe
viszi. Ott várják a trónusnál, amikor boldog jegyesként belép majd a menyegzős házba.
Égő lámpával kezükben. Ezzel tisztelik meg a Jegyest és világítják meg az utat. Mennyire ragyog a hit, és mily kedves barátnőnk az nekünk! Ragyog, mint egy csillag. Vidáman lángol, mert biztonságban van. Megvilágítja a lámpát is. A hitből táplálkozó ember teste is mind fényesebbé válik már itt a földön is, lelkiessé, mentessé a hirtelen szenvedélyektől. Mert aki hisz, az Isten szava és parancsai szerint rendezi be életét, hogy eljusson céljához, Isten birtoklásához. Azért menekül mindentől, ami romlott. Semmi sem zavarja meg, nem fél, nem
érez lelkiismeret furdalást. Nem kényszerül arra, hogy észben tartsa hazugságait, vagy hogy elrejtse gonosztetteit. Megmarad szépnek és ifjúnak, romolhatatlan szentnek. Teste, vére, értelme és szíve tiszta minden bujaságtól, hogy a hit olajával legyen megtöltve, és füst nélkül világítson. Állandóan táplálni akarja ezt a fényt. A mindennapos élet, csalódásaival, megjegyzéseivel, kapcsolataival, kísértéseivel, viszályaival csökkenteni igyekszik a hitet. Nem! Ennek nem szabad bekövetkeznie! Merítsetek mindennap az Isten olajából, amely kellemes és a bölcsek olaja.
A gyengén táplált lámpát a legkisebb szél kiolthatja, az éjjeli harmat elfojthatja. Az éjjel... A sötétség órája, a bűné, a kísértésé, amely mindenki számára eljön. Ez a lélek éjszakája. De ha a lélek színig van töltve a hittel, a világ szele nem képes eloltani lángját, sem az érzékiség heve nem oltja ki azt. Végül virrasztás, virrasztás, virrasztás! Az oktalan elbízza magát, és azt mondja: ,,Ó, Isten akkor jön majd el, amikor még világosság van bennem.'' Azért elalszik, ahelyett, hogy virrasztana. Elalszik anélkül, hogy gondoskodna róla, hogy az első hívásra felébredjen. Az utolsó pillanatra hagyja a hit olajának beszerzését, vagy a jóakarat erőteljes mécsbeléről való gondoskodást. Kiteszi magát a veszélynek, hogy kívül marad, amikor megérkezik a Jegyes. Virrasszatok azért, okosan,
állhatatosan, tisztán, bizalommal, hogy mindig készen álljatok Isten hívására, mert valóban nem tudjátok, mikor jön el.Kedves tanítványaim, nem akarok félelmet kelteni bennetek Isten iránt, hanem ellenkezőleg, azt akarom, hogy higgyetek jóságában. Ha ti mindnyájan gondoltok arra, hogy azt tegyétek, amit az okos szüzek tettek, akkor nemcsak arra lesztek hivatottak, hogy kísérjétek a
Jegyest, hanem arra, hogy mint Eszter, királynőkké váljatok Vasti helyett. (Vö. Eszter 2,1-18) A Jegyes jegyeséül választ ki titeket, mert ,,mindenki másnál jobban megnyeritek tetszését és rokonszenvét''.
Megáldlak titeket. Az Úr békéje legyen mindig veletek!

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek