A tékozló fiú

Jézus Endorban találkozik egy gyilkossal, aki megszökött a börtönből, s gyűlöl mindenkit. Bánja azonban bűnét, és Jézus biztosítja őt Isten bocsánatáról, sőt tanítványává teszi. Neve Endori János lesz. Mivel János még mindig érzi méltatlanságát, Jézus az ő számára mondja el a tékozló fiú példabeszédét Betániában, Lázár birtokán. Hallgatja Őt egy csoport férfi és asszony is, Mária és az apostolok, akik közül azonban Júdás hiányzik. Ő csak a példabeszéd után érkezik meg.
-- Hallgassatok ide! Ez egy szép példabeszéd, amely sok esetben irányításul szolgál majd nektek fényével.
Egy embernek volt két fia. Az idősebbik komoly, jó munkás volt, szerette apját és engedelmeskedett neki. A másik fiú értelmesebb volt bátyjánál, aki igazában kissé tompa eszű volt, és engedte, hogy vezessék, mert így elkerülhette, hogy neki kelljen döntenie. A fiatalabb hajlamos volt a lázadozásra, figyelmetlenségre, szerette a fényűzést és az élvezeteket, a szórakozást és a henyélést. Az értelem
Istennek nagy ajándéka. De olyan adomány, amelyet bölcsen kell használni. Egyébként olyan, mint bizonyos orvosságok, amelyek ahelyett, hogy gyógyítanának, ölnek, ha helytelenül használják ôket. Az apa, amint ez jogában állt és kötelessége is volt, megkívánta tőle, hogy éljen okosabban. Azonban hiába, a fiú helytelenül válaszolt erre, és még inkább megmerevedett rossz szokásaiban.
Végül egy napon, egy hevesebb vita után, a fiatalabbik fiú azt mondta: ,,Add ide nekem, ami engem illet a javakból. Így nem hallom tovább korholásodat és testvérem panaszkodásait. Mindenkinek, ami az övé, és ezzel mindennek vége lesz.''
,,Vigyázz -- mondta neki apja -- mert hamarosan tönkre mész. Mit teszel akkor? Fontold meg, hogy nem leszek igazságtalan kedvedért, és nem veszek el semmit sem testvéredtől, hogy neked adjam.'' ,,Nem kérek többé semmit se tőled. Ebben biztos lehetsz! Add ki részemet!''
Az atya felbecsültette a földjét és értéktárgyait, és mikor látta, hogy a pénze és ékszerei ugyanannyit érnek, mint mezői, szőlői, nyájai és olajfái, ezeket az idősebbnek adta, a fiatalabbnak pedig odaadta a pénzt és az ékszereket, amelyeket az rögtön pénzzé tett. Néhány napra rá elment egy távoli országba, ahol nagyúrként élt, eltékozolva mindent dőzsöléseivel, azt a látszatot keltve, hogy királyfi, mert szégyellte bevallani, hogy ,,falusi'' és ezzel megtagadta apját. Estélyek, barátok és barátnők, bor, szórakozás... léha élet... Hamarosan elfogyott vagyona és nyomorba jutott. Nyomorát még súlyosbította, hogy nagy
éhínség támadt abban az országban. Szeretett volna apjához menni, de kevély volt, és ez visszatartotta. Elment akkor egy gazdag emberhez, aki a jó időkben barátja volt, és kérte őt: ,,Fogadj be szolgáid közé, megemlékezve arról, amikor
élvezted vagyonomat.''

Látjátok, milyen ostoba az ember?! Inkább egy úr ostorát választja, mintsem hogy azt mondja apjának: ,,Bocsáss meg! Tévedtem!'' Ez a fiatalember sok haszontalan dolgot megtanult jó értelmével, de nem akarta megtanulni Sirák fiának mondását: ,,Gonosz, aki semmibe sem veszi az apját; azt, aki bántja az anyját, megátkozza az Úr.'' (Sir 3,16) Értelmes volt, de nem bölcs. Az, akihez fordult, cserébe a sok mindenért, amiben az ostoba ifjú részesítette, disznainak őrzésével bízta meg őt -- mert pogány országban volt, ahol sok disznót tenyésztettek -- és birtokain legeltetnie kellett a disznónyájat. Mocskos, rongyos, büdös volt és éhezett -- mert kevés volt az eledel a szolgák számára és főleg a
legalacsonyabb sorban lévőknek, mint amilyen ő, az idegen kanász volt,
akit kigúnyoltak és semmire se becsültek -- és látta, hogy a disznók jóllaknak a moslékból. Felsóhajtott: ,,Legalább én is megtölthetném gyomromat ezekkel a makkokkal! De nagyon keserűek! Még az éhség se teszi kívánatossá számomra''. Sírva gondolt vissza a fényűző lakomákra, amelyeket nemrég még kiskirályként tartott, nevetve, énekelve, táncolva... És utána rágondolt a távoli otthonában élvezett jól tápláló ételekre, amelyeket apja mindenkinek egyformán mért ki, magának tartva meg a kevesebbet, boldogan nézve fiainak jó étvágyát... és
visszagondolt a szolgáknak adott adagokra, amelyeket ez a jóravaló atya
adott nekik, és felsóhajtott: ,,Atyám legutolsó szolgái is bővelkednek az ételekben, és én itt éhen veszek...''
Hosszasan elgondolkodott ezen, és sokáig küzdött kevélységével...
Végül eljött a nap, amelyen alázatosan újjászületett és ismét bölccsé vált. Felkelt és azt mondta: ,,Atyámhoz megyek! Ostobaság ez a kevélység, amely rabul ejtett. Miért szenvedjek testemben és még inkább lelkemben, amikor bocsánatot és enyhülést nyerhetek? Atyámhoz megyek. És mit mondok neki? Azt, ami itt született meg bennem, ebben a megvetettségben, piszokban, éhezésben! Azt mondom: 'Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Bánj velem azért úgy, mint legalacsonyabb szolgáddal, de fogadj be tetőd alá. Hogy lássalak téged...' Nem mondhatom neki: '... mert szeretlek'. Nem hinné el. De ezt mondom neki életemmel, és ő meg fogja
érteni, és még mielőtt meghal, megáld engem... Ó, remélem. Mert atyám szeret engem.''
És este, amikor visszatért, búcsút vett urától, és útközben koldulva hazatért. Íme, ott vannak atyjának rétjei... és háza... és atyja, aki irányítja a munkásokat, megöregedve, lesoványodva a fájdalomtól, de mindig jóságosan... A bűnös, amikor látta, mily pusztulást okozott, félve megállt... de az apa, körülnézve, meglátta őt és eléje szaladt, mert még messze volt tőle. Amikor odaért, átölelte és megcsókolta fiát. Csak az atya ismerte fel ebben a nyomorult koldusban gyermekét, és csak benne mozdult meg a szeretet.
A fiú, akit atyja szorosan átölelve tartott, annak vállára tette fejét, és sóhajtozva mormolta: ,,Atyám, engedd meg, hogy lábad elé boruljak!'' ,,Nem, fiam! Ne lábamhoz. Szívemre, amely annyit szenvedett távolléted miatt, és amelynek szüksége van az újjáéledéshez arra, hogy keblemen érezzem melegedet.'' És a fiú, még erősebben zokogva mondta:
,,Ó, Atyám! Vétkeztem az ég ellen és te ellened, többé nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. De engedd meg, hogy szolgáid között éljek, fedeled alatt, látva téged, kenyeredet egyem, szolgáljalak téged, leheletedet igyam. Minden falat kenyér, minden leheleted újjáteremti szívemet, amely annyira megromlott, és becsületessé lesz...''
De az atya, még mindig átölelve tartva fiát, szolgái felé vezette őt, akik összefutottak és távolból figyelték a történteket, és azt mondta nekik: ,,Gyorsan, hozzátok ide a legszebb ruhát, és hozzatok dézsákat illatosított vízzel, mossátok meg őt, illatosítsátok meg, öltöztessétek fel, adjatok rá új szandált és tegyetek gyűrűt ujjára. Utána vegyetek egy kövér borjút, és öljétek meg. Készítsetek lakomát. Mert ez a fiam meghalt és most feltámadott, elveszett és megkerült. Azt akarom, hogy most újra megtalálja egyszerű gyermeki szeretetét és az én
szeretetemet; adja meg ezt neki az itthoni ünneplés. Fel kell fognia, hogy ő számomra mindig utoljára született kedves gyermekem, az, aki volt régen kisgyermekkorában, amikor mellettem járt és boldoggá tett engem nevetésével és gyermekded csacsogásával.'' És a szolgák így tettek.
Az idősebb fiú a mezőn volt és semmit sem tudott addig, míg haza nem tért. Este, a ház felé menet látta, hogy az fényesen ki van világítva, és hangszerek, tánc hangja szűrődik ki belőle. Megkérdezett egy szolgát, aki ott sürgölődött: ,,Mi történt?'' És a szolga megmondta neki: ,,Hazatért testvéred! Atyád levágatta a hízott borjút, mert egészségesen kapta vissza fiát, meggyógyulva nagy bajából, és ünnepi vacsorát rendelt. Csak rád vár, hogy megkezdje.''
De az elsőszülött, mérgében, mert igazságtalanságnak tűnt neki ez a nagy ünneplés öccséért, aki azon kívül, hogy öccse volt, még romlott is volt, nem akart belépni, sőt el akart menni hazulról. De az apa észrevette ezt és kifutott, utolérte őt, és igyekezett meggyőzni. Kérte, ne keserítse meg örömét. Az elsőszülött ezt válaszolta apjának: ,,Azt akarod, hogy ne nyugtalankodjam? Te
igazságtalanságot művelsz és lekicsinyled elsőszülöttedet. Én mily sokáig dolgozhattam a te szolgálatodban, hosszú éveken keresztül. Sose hágtam át egyetlen rendeletedet sem, sőt még egyetlen kívánságodat sem. Mindig közeledben maradtam, és kettő helyett szerettelek, hogy meggyógyítsam a testvérem által ejtett sebet. És te még egy kecskegödölyét sem adtál nekem, hogy mulassak barátaimmal. Ezt, aki megbántott téged, aki elhagyott, aki munkakerülő volt és tékozló, és aki most visszatért, mert űzte az éhség, te megtiszteled, és érte levágatod a legszebb borjút! Ez mintegy büntetés azért, hogy valaki dolgozik és nem követ el bűnöket! Ezt nem lett volna szabad velem
megtenned!''Akkor az atya magához ölelte őt és ezt mondta neki: ,,Ó, fiam! Azt
hiheted-e, hogy nem szeretlek téged, mert nem ünneplem meg cselekedeteidet? A te cselekedeteid szentek, és a világ dicsér értük téged. De ennek a testvérednek szüksége volt arra, hogy visszanyerje a világ és önmaga nagyrabecsülését. Azt hiszed, hogy nem szeretlek, mert nem adok neked látható jutalmat? De reggel és este és minden leheletemben és gondolatomban, szívemben hordozlak, és minden
pillanatban áldalak téged. A te állandó jutalmad, hogy mindig velem vagy, és minden, ami az enyém, a tiéd. De méltányos volt lakomát és ünnepet rendezni ezért a testvéredért, aki meghalt és feltámadt a Jóra, aki elveszett és visszatért szeretetünkbe.'' És az elsőszülött erre megadta magát.

Barátaim, így történik az Atya Házában. És aki tudja, hogy a példabeszéd a fiatalabb fiával egyezik az ő esetével, gondoljon csak arra, hogy ha követi őt az Atyához menetelben, az Atya azt mondja neki:
,,Ne a lábamhoz! Hanem szívemre, amely szenvedett távolléted miatt, és amely most boldog visszatérésed miatt.'' Aki pedig az elsőszülött helyzetében van, és nem vétett az Atya ellen, ne legyen féltékeny az atyai örömre, hanem vegyen részt benne, és szeresse a megmentett testvért.
Ezzel Jézus elbocsátja hallgatóságát, csak Endori Jánost és Lázárt kéri, hogy maradjanak ott. Ezt mondja nekik: ,,Így lesz a kedves lélekkel, akit te gondozol, Lázár, és így lesz a tieddel, János. Isten jósága minden mértéket felülmúl.''
... Közben visszatér Júdás, és négyszemközt bevallja Máriának, hogy megint bűnbe esett. Bocsánatát kéri. Mária lelkére beszél, hogy javuljon meg. Júdás sírva fakad. Mária kézen fogva vezeti be őt a konyhába, és azt mondja a csodálkozó közönségnek, mielőtt valaki még egy szeretetlen megjegyzést tehetne Júdásra: ,,Júdás visszatért.
Tegyetek úgy, mint az elsőszülött tett atyjával való beszélgetése után. János, menj, értesítsd Jézust!''
Zebedus fia elsiet. Csönd nehezedik a konyhára... Utána Júdás megszólal: ,,Bocsáss meg nekem mindenekelőtt te, Simon. Te oly atyai szívvel rendelkezel. Én pedig egy árva vagyok.'' Péter biztosítja őt bocsánatáról.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek