A dúsgazdag és a szegény lázár

A dúsgazdag farizeus, Doras, aki rabszolgaként kezelte, verte alkalmazottjait, néhány hónapja meghalt Jézus jelenlétében, abban a pillanatban, amikor meg akarta átkozni Jézust, aki éppen a gyilkosságról beszélt, és szavait burkoltan hozzá intézte. (Lásd a Tízparancsolatnál.) Most fia ugyanúgy folytatja a munkásokkal való bánásmódot. Jézus meglátogatja a szomszéd birtokost, s oda jönnek át Doras munkásai is, hogy beszédét hallgassák. Nekik mondja el a
következő példabeszédet, amelynek történelmi alapját Doras és az általa halálra kínzott volt betlehemi pásztor képezi, aki Lázárként szerepel a példabeszédben. De a két szereplő jelképez minden hasonló módon viselkedő urat és szenvedő szolgát is. (Vö. Lk 16,19-31)

-- Volt egyszer egy nagyon gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözött, s neki voltak a legszebb ruhái. Fitogtatta is a piactereken és otthonában. A városban úgy tisztelték, mint az ország leghatalmasabb emberét. Barátai legyezgették büszkeségét, hogy hasznot hajtsanak belőle. Termei minden nap nyitva álltak a fényűző lakomák számára, és a meghívott gazdagok hízelegtek a dúsgazdagnak. Lakomái híresek voltak az ételek és italok bőségéről.
Ugyanabban a városban volt egy koldus, egy nagyon szegény koldus. Nagyfokú volt nyomorúsága, akárcsak a dúsgazdagnak nagyfokú volt gazdagsága. De a koldus Lázár emberi nyomorúságának kérge alatt még nagyobb kincs rejtőzött. Ennek nagysága felülmúlta az ő nyomorúságának és a dúsgazdag gazdagságának nagy fokát. Lázár igazán szent volt. Sose hágta át a Törvényt, még a szükség nyomására sem, és főleg engedelmeskedett az istenszeretet és a felebaráti szeretet parancsának. Amint a szegények szokása, odament a gazdagok ajtajához, hogy alamizsnát kérjen, és ne haljon éhen. Minden este elment a dúsgazdag ajtajához, hogy legalább a pompás lakomák maradékából kapjon valamit.

Leheveredett az utcán, az ajtó közelében, és türelmesen várt. De ha a dúsgazdag észrevette őt, elkergette, mert nyitott sebekkel borított, lesoványodott teste, rongyos ruhája túl szomorú látványt nyújtott a meghívottaknak. Ezt mondta a dúsgazdag. Valójában azonban állandó szemrehányás volt számára ennek a nyomorúságnak és jóságnak a látványa. Nála sokkal irgalmasabbak voltak kutyái, amelyeket jól táplált, és értékes nyakörvekkel látott el. Ezek odamentek a szegény Lázárhoz, és nyalogatták sebeit, és örvendezve nyüszítettek, amikor simogatta őket.
A kutyák hoztak neki a gazdag lakomák maradékából, és hála ezeknek az állatoknak, Lázár nem halt éhen. Az emberektől ugyanis éhen halhatott volna, mert még azt sem engedték meg neki, hogy a lakomák után összegyűjtse az asztalról lehullott morzsákat.
Egy nap Lázár meghalt. Senki sem vette észre a földön, senki se siratta meg. Sőt a dúsgazdag örvendett, hogy sem aznap, sem utána nem látta ezt a nyomorúságot, amelyet ő gyalázatnak nevezett. De az égben észrevették őt az angyalok. És amikor kilehelte lelkét hideg és piszkos odújában, jelen voltak az angyali seregek, és nagy fényözönben körülvették lelkét, és örömujjongás közepette vitték énekelve Ábrahám ölébe.

Bizonyos idő elteltével meghalt a dúsgazdag is. Ó, mily pompás volt temetése! Az egész város tudott már haldoklásáról. Az emberek zsúfolásig megtöltötték a teret lakóháza előtt, hogy felfigyeljenek rájuk, mint a nagyúr barátaira, vagy, mert kíváncsiak voltak, vagy örökséget vártak tőle. Egyesültek a részvétnyilvánításban, és jajgatásuk az égig hatolt, és jajgatásukkal együtt hazug dicséretük is a ,,nagyúr'', a ,,jótevő'', az ,,igaz'' halott magasztalásával.
Megváltoztathatja-e az emberi beszéd Isten ítéletét? Az emberi dicséret kitörölheti-e azt, ami be van írva az Élet könyvébe? Nem, nem képes erre. Amint szólt az ítélet, úgy marad, amint leírtak valamit, úgy marad. És a dúsgazdag, az ünnepélyes temetés ellenére a pokolba jutott, lelkét ott temették el. Ebben a rettenetes börtönben tüzet és sötétséget evett és ivott. Mindenütt gyűlöletet és kínokat talált, és ennek az örökkévalóságnak minden pillanatában ez várt rá. Akkor felemelte tekintetét az égre. Az ég fényözönét csak egy pillanatig látta, és annak kimondhatatlan szépsége gyötrelmes emlékként maradt meg benne rettenetes kínjai közepette. 

(Magyarázat: ez a látvány nem a mennyország volt, hanem a limbus, ahol a szentek a megváltásra várakoztak.)

 És látta ott Ábrahámot. Távolról, de ragyogva, boldogan... és ölében, ragyogva és boldogan Lázárt, a szegény Lázárt, akit megvetett, visszataszítónak,
nyomorúságosnak talált, és most?... Most Isten és saját szentségének fényében ragyogott, gazdaggá tette őt Isten szeretete, és nem emberek, hanem Isten angyalai csodálkoztak rajta.
A dúsgazdag sírva felkiáltott: ,,Ábrahám Atyám, légy irgalmas irántam! Küldd el Lázárt, mert nem remélhetem, hogy te magad megtennéd, küldd el Lázárt, hogy mártsa be ujja hegyét a vízbe, és helyezze nyelvemre, hogy felfrissítse, mert gyötrődöm ezekben a lángokban, amelyek belém hatolnak, és állandóan égetnek!''Ábrahám ezt felelte neki: ,,Emlékezzél vissza, fiam, arra, hogy te minden jóban részesültél az életben, míg Lázár minden rosszban. Ő értett ahhoz, hogy jóra fordítsa a rosszat, te pedig nem értettél ahhoz, hogy a te javaidból a rossznál egyebet tegyél. Azért igazságos, hogy ő most itt vigasztalásban részesüljön, és te pedig szenvedjél.
Azon kívül nem lehet már többet tenni. A szentek azért vannak mindenütt a földön, hogy az emberek hasznot merítsenek belőlük. De amikor közelségük ellenére az ember az marad, ami -- a te esetedben: egy ördög
-- akkor hasztalan a szentekhez folyamodni. Most el vagyunk választva. A növények a mezőn vegyesen nőnek. De amint learatják azokat, szétválasztják a jókat a rosszaktól. Így van veletek és velünk. Együtt voltunk a földön, és ti minden módon üldöztetek és gyötörtetek minket, és megfeledkeztetek rólunk, a szeretet ellenére. Most szét vagyunk választva. Köztetek és köztünk oly nagy a mélység, hogy akik innen át akarnak menni oda, nem tudnak, se ti, akik ott vagytok, nem vagytok képesek átjönni hozzánk.
A dúsgazdag még erősebben zokogva felkiáltott: ,,Szent atyám, legalább küldd el, kérlek, küldd el Lázárt atyám házába. Öt testvérem van. Sose szerettem még rokonaimat sem. De most, most felfogom, milyen rettenetes dolog, ha valakit nem szeretnek. És aztán, itt, ahol én vagyok, gyűlölet uralkodik. Most megértem, miután egy pillanatra megláttam Istent, hogy mi a Szeretet. Nem akarom, hogy testvéreim úgy szenvedjenek, mint én. Félelemmel tölt el, hogy ők úgy élnek, mint
ahogyan én éltem. Ó, küldd el Lázárt, hogy figyelmeztesse őket arra, hol vagyok én, és miért vagyok itt, és hogy mondja meg nekik, ez a pokol, és rettenetes; és aki nem szereti Istent és felebarátját, az a pokolba kerül. Küldd el őt! Hogy még idejében törődjenek vele, és ne jöjjenek ide, az örök kínoknak erre a helyére!''
De Ábrahám így felelt: ,,Testvéreidnek ott van Mózes, és ott vannak a próféták. Hallgassanak rájuk.''
A gyötrődő lélek sóhajával válaszolt a dúsgazdag: ,,Ó, Ábrahám Atyám!
Egy halott nagyobb benyomást tesz majd rájuk... Hallgass meg engem! Légy irgalmas!''
De Ábrahám azt felelte: ,,Ha nem hallgattak Mózesre és a prófétákra, akkor nem hisznek annak sem, aki egy órára feltámadt a halálból, hogy megmondja nekik az igazságot. És másrészt nem igazságos, hogy egy boldog elhagyja keblemet, és elmenjen, hogy az Ellenség fiaitól sértésekben részesüljön. A sértegetések ideje számára megszűnt. Most békét élvez, és itt marad Isten rendelkezéséből, aki látja, hogy hasztalan megkísérelni azok megtérítését, akik még Isten szavának sem hisznek, és nem élnek szerinte.''

Ennek a példabeszédnek az értelme oly világos, hogy semmi magyarázatra sem szorul. Igazán itt élt, elnyerve az életszentséget az új Lázár, az én Jónásom, akinek dicsősége Istennél nyilvánvaló abból a pártfogásból, amelyben azokat részesíti, akik remélnek benne. Ha mindig jók lesztek, Jónás pártfogótok és barátotok lesz. Mint a múlt tavasszal mondottam nektek, szeretnélek mindnyájatokat segíteni, anyagilag is, de nem tudlak, és ez fáj nekem. Csak azt tehetem, hogy megmutatom nektek a mennyországot. Csak tanítani tudom nektek a belenyugvás nagyszerű bölcsességét, megígérve nektek a jövő Országot. Sose gyűlöljetek, semmiféle okból sem. A Gyűlölet erős a világban, de a Gyűlölet mindig korlátozott. A Szeretetnek nincsenek határai, sem erejében, sem az időben. Azért szeressetek, hogy birtokoljátok azt védelmül és vigaszul a földön és jutalomként a mennyben. Jobb Lázárnak lenni, mint dúsgazdagnak, higgyétek el nekem! Higgyétek, és boldogok lesztek. Ezeknek a mezőknek az elpusztulásában ne a gyűlöletet lássátok, még akkor sem, ha az események ezt igazolhatnák. Ne értsétek félre a csodát. (Jézus Doras hirtelen halálára céloz.) Én a Szeretet vagyok, és nem öltem volna meg. De láttam, hogy a Szeretet nem képes megtéríteni a kegyetlen dúsgazdagot, és azért átengedtem őt az Igazságosságnak, és Ő állt bosszút Jónás vértanúságáért és az ő testvéreiért. Tanuljatok ebből a csodából. Az Igazságosság mindig őrködik, akkor is, ha
látszólag távol van. Isten gondoskodik az egész teremtett világról. Az Ő igazságosságát szolgálhatják a legkisebb teremtmények is, mint a hernyók és a hangyák, hogy mardossák a kegyetlen és a fösvény szívét, és halálát okozzák.
Most megáldalak titeket... Béke veletek...
A szegény szolgák még szívesen hallgatnák Jézust, Ő azonban figyelmezteti őket: ,,Nem lenne jó, ha a felügyelő itt találna titeket. Azért jöttem ide, hogy elkerüljétek a büntetést. Engedelmeskedjetek szeretetből a Szeretetnek, aki tanácsot ad nektek.'' A szerencsétlenek felkelnek, könnyekkel szemükben, és visszatérnek keresztjükre. Jézus még egyszer megáldja őket, egyik kezében a gyermek kezét tartva, másikban Endori Jánosét...

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek