A fák királyt választanak

(Jézus nyilvános működésének második évében is többször visszatért Názáretbe, ahol az előző évben életére törtek. Ismét beszél hozzájuk két napon keresztül a zsinagógában. A második napon az Abimelek ellen szóló tanító mesét olvassa fel és magyarázza eddig ismeretlen, új módon. Ezt a mesét megtaláljuk a Bírák könyvének 9,8-15. versében és a benne foglalt jövendölés bekövetkezését a 16-57. versben. A Jézus életrajz a mese utolsó szavaival kezdi a magyarázatot, de azok kedvéért, akiknek nincs Ószövetségi Szentírásuk, itt közöljük a teljes mesét:

,,Egyszer útra keltek a fák, hogy királyt kenjenek föl -- legyen, aki uralkodik rajtuk. Így szóltak az olajfához: légy a királyunk! De az olajfa azt felelte: Elhagyhatnám-e olajomat, amellyel megtisztelik az isteneket és az embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek? Akkor a fák így szóltak a fügefához: Gyere és légy a királyunk! De a fügefa így válaszolt nekik: Elhagyhatnám-e édes csemegémet és pompás gyümölcsömet, hogy a többi fa között járjak-keljek? A fák erre a szőlőtőnek mondták: Gyere és uralkodjál rajtunk! A szőlőtő így felelt
nekik: Elhagyhatnám-e boromat, amely megvidámítja az isteneket és az embereket, hogy a többi fa között járjak-keljek? Most a fák mind a tövisbokorhoz fordultak: Gyere és légy a királyunk! A tüskebokor így
válaszolt a fáknak: Ha valóban királlyá akartok kenni, hogy uralkodjam rajtatok, gyertek és pihenjetek meg árnyékomban. Ha nem, akkor tűz csap
ki a tövisbokorból, és megemészti a Libanon cédrusait.''

Jézus miután elolvasta a mesét, visszaadta a tekercset a zsinagóga vezetőjének.
-- A többit nem olvasod fel? Jó lenne, hogy megértsék a mesét -- mondja a zsinagóga vezetője.
-- Nem szükséges. Abimelek nagyon régen élt. Én a mai időkre alkalmazom a régi mesét. Halljátok, Názáret lakosai!
Ti már ismeritek a mese alkalmazását Abimelek ellen, mert elmagyarázta nektek zsinagóga főnökötök, akit annak idején egy rabbi oktatott, és azt egy másik, és így a századokon keresztül, és mindig ugyanazzal a módszerrel és ugyanazokkal a következtetésekkel.
Tőlem egy más alkalmazást hallotok majd. És kérlek titeket a továbbiakban, használjátok értelmeteket, és ne legyetek olyanok, mint a kút kerekére erősített kötél, amely addig, míg el nem kopik, megy a keréktől a vízig, a víztől a kerékig anélkül, hogy ezen változtatni tudna. Az ember nem valamihez kötött kenderkötél, sem pedig gépiesen működő szerszám. Az ember meg van ajándékozva értelemmel, és értenie kell annak használatához a szükségnek és a körülményeknek megfelelően.

Mert ha a beszéd betűi örökkévalók is, a körülmények változók. Szánalmasak azok a tanítók, akik nem akarnak azzal fáradozni, hogy megelégedésükre ismételten új és új tanulságot vonjanak le belőle, azaz azt a szellemet, amelyet a régi bölcs tanítások mindig tartalmaznak. Hasonlók a visszhanghoz, amely nem képes másra, csak az ismétlésre, tízszer, sőt százszor is ugyanazt mondva anélkül, hogy akár csak egyetlen saját szavát is közbeszúrná. A fák, azaz az emberiség, amelyet az erdő jelképez, ahol megtalálható a növényeknek, bokroknak, füveknek minden fajtája, szükségét érzik annak, hogy egyikük vezesse őket, akire ránehezedik nemcsak mindnyájuk dicsősége, de a jóval nagyobb teher is, a tekintélyé, hogy ő felelős alattvalói boldogságáért vagy boldogtalanságáért. Felelős ezért alattvalói előtt, a szomszéd népek előtt, és ami a legrettenetesebb, Isten előtt. Mert igaz ugyan, hogy a koronákat, vagy a társadalmi kiválóságot, bármi legyen is az, az emberek adják, de Isten engedi meg, akinek beleegyezése nélkül semmiféle emberi hatalom sem lenne képes azt
rájuk ruházni. Ez magyarázza meg az elképzelhetetlen és váratlan változásokat olyan uralkodó házaknál, amelyek örökkévalóknak látszottak, és az olyan hatalmaknál, amelyek érinthetetleneknek tűntek, és amelyek, amikor betöltötték rendeltetésüket, hogy a népek megbüntetésére, vagy azok próbatételére szolgáljanak, önmaguktól összedőltek, Isten megengedéséből semmivé, porrá, ürülékké váltak.

Mint mondottam, a népek szükségét érzik annak, hogy kiválasszanak valakit, akire rárakják a felelősség minden terhét alattvalói felé, a szomszédos népek felé, és -- ami a legfélelmetesebb minden között -- Isten felé.
Mert ha a történelem ítélete rettenetes, és hiába törekszenek megváltoztatni azt a népek érdekei, mert az események és a jövő népei visszaadják annak első, rettenetes igazságát, akkor még rosszabb Isten ítélete, amely független minden emberi ráhatástól hangulatváltozástól és ítélettől, ellentétben az emberek ítélkezéseivel, és amely nincs kitéve tévedésnek az ítélethozásban. Szükség van azért arra, hogy azok, akiket a népek fejévé választottak, és akik a történelmet formálják, a szentek hősies igazságosságával cselekedjenek, hogy a jövő századok ne ítéljék el őket, és Isten ne büntesse meg őket az örökkévalóságon
keresztül. De térjünk rá Abimelek meséjére.

A fák tehát királyt akartak választani, és elmentek az olajfához. De ez a szent és természetfeletti célokra kiválasztott fa, amelynek olaja az Úr előtt ég, és túlnyomó részben szerepel a tizedben és az áldozatokban, amelyet felhasználnak a balzsam készítéséhez, amellyel azután megkenik az oltárt, a papokat és a királyt, és amelynek szinte csodálatos gyógyító hatása van a beteg testre, ezt válaszolta: ,,Hogyan mondhatnék le szent és természetfeletti hivatásomról, s
alacsonyodhatnék le a földi dolgokkal való foglalkozáshoz?''
Ó, mily kedves az olajfa válasza! Miért nem tanulják meg ezt tőle, és miért nem gyakorolják mindazok, akiket Isten szent küldetésre választott ki, legalább ezek, mondom, legalább!? Mert igazán így válaszolhatna minden ember is a Sátán
sugallataira, hiszen minden ember, király és Isten gyermeke, meg van ajándékozva egy lélekkel, amely azzá teszi, királlyá, istengyermekké, és természetfeletti hivatást ad neki. Lelke van, amely oltár és ház.
Isten oltára, ház, ahová leszáll a mennyei Atya, hogy fogadja gyermekének és alattvalójának szeretetét és tiszteletét. Minden embernek van lelke, és minden lélek oltár lévén, pappá, az oltár őrzőjévé teszi az embert, akiben a lélek van, és a Leviták könyvében olvashatjátok: ,,A pap ne tegye magát tisztátalanná!'' (Lev 21,1-9) Az embernek azért kötelessége lenne ezt válaszolnia a Sátán, a világ
és a test kísértésére: ,,Megszűnhetek-e én lelki lenni, foglalkozhatom-e anyagias és bűnös dolgokkal?''

A fák akkor elmentek a fügefához, és megkérték, hogy uralkodjék felettük. De a fügefa ezt válaszolta: ,,Hogyan mondhatnék le édességemről és legélvezetesebb gyümölcseimről, hogy királyotokká legyek?''
Sokan fordulnak ahhoz, aki kedves, hogy királyukká legyen. Nem annyira azért, mintha csodálnák kedvességét, hanem inkább azért, mert remélik, hogy mivel nagyon kedves, jelentéktelen király lesz, akitől megkapnak minden engedményt, aki beleegyezik minden szabadosságukba. De a kedvesség nem egyenlő a gyengeséggel. Az jóság. Igazságosság. Értelmesség. Erő. Sose tévesszétek össze a kedvességet a gyengeséggel. Az első erény, a második hiány. És éppen azért, mert erény, képesíti azt, aki birtokolja, hogy lelkiismerete irányítsa, és ellenálljon az emberi sürgetésnek és csalárdságnak, megmagyarázza nekik, mi szolgál javukra, és ha valami ellenkezik Isten akaratával, azt mindenáron
visszautasítsa, hűséges maradjon Istenhez. Aki kedves, az sose tesz éles szemrehányást másnak, sose utasítja el keményen azt, aki hozzá fordul. Hanem inkább megbocsátón és mosolyogva mindig azt mondja: ,,Testvéreim, engedjétek meg, hogy kedves életemet folytassam. Én azért vagyok itt, hogy megvigasztaljalak és segítselek titeket, nem lehetek olyan királlyá, amilyenre ti gondoltok, mert az egyetlen királyság, ami engem mindenek előtt érdekel: a lelki
királyság, mind saját lelkem, mind a ti lelketek számára.''

A fák elmentek a szőlőtőhöz, és kérték, legyen királyuk. De a szőlőtő azt válaszolta: ,,Hogyan mondhatnék le arról, hogy vidámságukra és megerősítésükre szolgáljak (az embereknek), s mehetnék, hogy királyotokká legyek?''
A fekete gyémántnál is ritkább az a király, aki nem vétkezik a felelősség terén, és aki nem okoz lelkiismeret furdalásokat magának, ami mindig lelki komorsággal jár. A hatalom elcsábít. Olyannak tűnik, mint egy távoli világítótorony, amelyről azonban kiderül, amint közelébe ér, hogy csak egy szentjánosbogár, nem pedig irányító fény. És még valami: a hatalom nem más, mint egy ezernyi lenkötéllel
megkötött erő, az ezerféle érdek kötelékével, amelyek a király körül működnek. Az udvaroncok, hízelgők, a szövetségesek érdekei, egyéni érdekek és a rokonság érdekei kötik meg kezét. Mennyi király megesküszik rá, amikor felkenik, hogy pártatlan lesz, és utána nem képes erre? Amint egy hatalmas fa nem lázadozik, amikor először átöleli őt a vadborostyán, amely lágy és finom, hanem azt mondja: ,,Ez oly vékony, hogy nem árthat nekem'', sőt tetszik neki, hogy
körülkoszorúzza, és ő megvédi és segíti felemelkedésében, ugyanígy gyakran elmondhatjuk: a király mindig enged az első ölelésnek, amikor a hízelgők, szövetségesek, személyes vagy családi érdekei körülveszik, és azzal tetszeleg, hogy ő nagylelkű védnökük. ,,Ez oly csekélység!'' -- mondja akkor is, ha lelkiismerete azt kiáltja: ,,Vigyázz!'' Azt gondolja, ezzel nem árt sem hatalmának, sem jó hírnevének. A fa is ezt gondolja. De eljön a nap, amikor a vadborostyán mind erősebbé válva, ágról ágra körülveszi, és mohón magába szívja nedvét, és végül megfojtja, megöli a fát. És oly vékony volt! Ő pedig oly erős volt! Így van ez a királyokkal is. Az első megalkuvás küldetésével, az első hátat fordítás lelkiismeretének, mert oly édesek a dicsőítések, mert a keresett védnök légköre annyira tetszik neki, és eljön a pillanat, amikor a király már nem uralkodik, hanem mások érdekei uralkodnak, és bebörtönzik őt, szájkosarat tesznek rá, és végül megfojtják, elnyomják, mert erősebbekké váltak nála, és siettetik halálát.

A közember is mindig király lélekben, és hasonlóképpen elvész, ha megengedi a kevélység és a kapzsiság kiskirályságát. Elveszti lelki nyugalmát, amely Istennel való egységéből táplálkozik. Mert a Sátán, a világ és a test csalfa hatalomnak és örömnek látszanak, és áruk a lelki öröm elvesztése, azé az örömé, ami Istennel való egységükből ered. A lelki szegények vidámsága és ereje megérdemli, hogy az ember azt mondja: ,,Hogyan fogadhatnám el, hogy alacsonyabb rendű vágyaimmal törődjem, szövetkezzem, és elveszítsem lelki erőmet és vidámságomat és az eget, igazi királyságával?''
Ezek a lelki szegénység boldogságának örvendő lelkek azt is mondhatják, hogy ők csak az égi királyságra vágyakoznak, és megvetnek minden egyéb gazdagságot, amely nem azonos azzal. Azt is mondhatják:
,,Hogyan mondhatnánk le küldetésünkről, amely az, hogy megérleljük az erőt és vidámságot adó gyümölcsöket embertestvéreink számára, akik az állatiasság száraz pusztaságában élnek, és akiknek szükségük van szomjuk csillapítására, hogy meg ne haljanak, az életadó folyadékokkal való táplálkozásra, mint a kisdednek, akit megfosztottak dajkájától? Mi vagyunk az emberiség dajkái, azé az emberiségé, amely elvesztette Isten ölét, tévelyeg és beteg, amely elérkezett a reménytelen halálhoz, a sötét kétkedéshez, ha nem talál meg minket, akik szabadok vagyunk minden földi köteléktől, és vidáman tevékenykedünk, hogy meggyőzzük őket arról: létezik az Élet, az Öröm, a Szabadság és a Béke. Nem
mondhatunk le erről a felebaráti szeretetről egy szegényes érdek miatt.''

A fák akkor elmentek a tövisbokorhoz. Ez nem utasította el őket. De szigorú szerződést követelt: ,,Ha királyotoknak akartok, jöjjetek árnyékom alá. De ha, miután megválasztottatok, nem akarjátok ezt tenni, akkor gyötörni foglak titeket minden meggyújtott tövisemmel, és elégetlek mindnyájatokat, még a Libanon cédrusait is!''
Íme a királyság, amelyet a világ igazinak fogad el! A romlott emberiség számára a hatalmaskodás és a vadság vált igazi királysággá, míg a szelídséget és jóságot ostobaságnak és alacsonyrendű érzelmeknek tartják. Az ember nem veti alá magát a Jónak, de aláveti magát a Gonosznak. Az elcsábítja. Ennek következményeképpen elég. Ez Abimelek meséjének tanulsága. De most egy másik mesét mondok nektek. Nem távolit, hanem közelit, jelenbelit. (Lásd a következô példabeszédet: Az állatok királyt választanak.)

Forrás: Valtorta Mária-Példabesazédek