A szent tűz

Nyilvános működésének második évében Jézus körúton van apostolaival és néhány újabb tanítványával, valamint az őket kísérő szent asszonyokkal. Az új tanítványok között van Endori János és Mária Magdolna is, a két megtért nagy bűnös. A Földközi-tenger partján lévő Sicaminonban beszél Jézus az összegyűlt tömeghez:
-- Béke mindnyájatokkal!
Isten irgalmassága egyesít minket, kölcsönös örömmel töltve el szívünket. Megvizsgáltam szíveteket, amelyek erkölcsösek és jók, amint ittlétetek bizonyítja. Várjátok, hogy átalakítsalak titeket, mert lelkileg még tökéletlenek vagytok. Erre vallanak bizonyos cselekedeteitek, amelyek elárulják, hogy még Izrael régi embere van bennetek, minden sajátos fogalmával és előítéletével. Még nem hagytátok el azt, mint a pillangó a lárvát, új emberré válva, Krisztus emberévé. Krisztus embere magáévá teszi Krisztus nagylelkű, fénylő, irgalmas
felfogását, és még nagyobb szeretetét. De ne szégyelljétek magatok azért, mert én megvizsgáltalak titeket és kiolvastam minden titkotokat.

A mesternek ismernie kell tanítványait, hogy kijavíthassa hibáikat. Higgyétek el nekem, a jó mester nem irtózik a legnagyobb bűnösöktől sem, sőt azokkal még inkább törődik, hogy megjavítsa őket. Tudjátok, hogy én a jó Mester vagyok.
Lássuk most együtt ezeket a cselekedeteket és előítéleteket. Fontoljuk meg együtt az indítóokokat, amik miatt itt vagyunk. Áldjuk az Urat azért az örömért, amit itteni együttlétünk okoz. Ő mindig azért tesz jót az egyénekkel, hogy az a közösség javára váljék. Hallottam ajkatokról csodálkozásotokat Endori János miatt. Nagy csodálattal tölt el titeket, hogy ő megvallja: megtért bűnös. Régi és
új mivoltára támaszkodik prédikációja azoknál, akiket hozzám akar hozni. Ez igaz. Bűnös volt. Most tanítvány. Az ő érdeme, hogy közületek már sokan jöttek a Messiáshoz. Lássátok tehát, hogy éppen azzal az eszközzel, amelyet az öreg Izrael megvetne, Isten új népet teremt magának. Kérlek most titeket, tartózkodjatok attól, hogy helytelenül ítéljétek meg egy nőtestvér jelenlétét, akit a régi Izrael nem fog fel tanítványként. Meghagytam minden nőnek, hogy térjenek nyugovóra. De nem annyira nyugalmukat viseltem szívemen, hanem inkább azt, hogy szentül kiértékelhessem előttetek egyikük megtérését. Ezzel meg akarlak akadályozni titeket abban, hogy vétkezzetek a szeretet és az
igazságosság ellen. Ezért adtam nekik ezt a parancsot, ami kétségtelenül fájdalmasan esett a nőknek, akik tanítványaim.

A magdalai Mária, Izrael nagyon bűnös nője, akinek nem volt mentsége bűnére, visszatért az Úrhoz. És kitől reméljen ő hitet és irgalmasságot, ha nem Istentől és Isten szolgáitól? Az egész Izrael, és Izraellel a köztünk levő külföldiek, akik nagyon jól ismerik őt, és akik szigorúan elítélik most, hogy többé már nem bűntársuk a dőzsölésben, bírálgatják és kinevetik ezt a feltámadást. Feltámadás. Ez a pontosabb kifejezés. Nem a test feltámasztása a legnagyobb csoda. Az mindig csak viszonylagos csoda, mert egy napon a halál meg fogja semmisíteni. Én nem adom meg a halhatatlanságot a feltámasztott testnek, de megadom az örökkévalóságot a feltámasztott léleknek. A testileg halott nem saját akaratából egyesül az én akaratommal. Azért nem szerez ezzel érdemet. A lélekben feltámadott azonban jelen van akaratával, sőt megelőzőleg van jelen. Azért érdeme van a feltámasztásban. Nem azért mondom ezt nektek, hogy igazoljam magamat. Egyedül Istennek kell számot adnom cselekedeteimért. De ti az én tanítványaim vagytok. Tanítványaimnak második Jézusoknak kell lenniük. Semmiféle tudatlanságnak nem szabad lenni bennük, és semmiféle meggyökerezett hibának, amelyek miatt oly sokan csak névleg egyesülnek Istennel.

Minden alá van vetve a jó cselekedeteknek. Még a látszólag erre legkevésbé alkalmas dolog is. Amikor egy anyag jelen van Isten akarata előtt, legyen az a legtehetetlenebb, leghidegebb, legpiszkosabb, átalakulhat mozgóvá, lánggá, tiszta szépséggé. A Makkabeusok könyvéből veszek egy hasonlatot. (Lásd: 2 Mak 1,18-36)
Amikor Perzsia királya visszaküldte Nehemiást Jeruzsálembe, az áldozatot akart bemutatni a helyreállított Templomban és a megtisztított oltáron. Nehemiás emlékezett arra, hogy amikor a perzsák fogságba ejtették őket, az Isten szolgálatára szentelt papok vették az oltár tüzét és elrejtették egy titkos helyen, egy völgy mélyén, egy mély és száraz kútban. Oly jól és oly titokban tették ezt, hogy csak ők tudták, hol volt a szent tűz. Erre emlékezett vissza Nehemiás. Ezeknek a papoknak unokáival elment erre a helyre, amelyet, mielőtt meghaltak, a papok megmondtak fiaiknak, és ezek az ő fiaiknak. Így szállt a titok apáról fiúra. De amikor az unokák leszálltak a titkos kútba, nem tüzet találtak ott, hanem sűrű vizet, rothadó, bűzös, sűrű iszapot. Oda szivárgott az
elpusztított Jeruzsálem minden eltorlaszolt szennygödre. Megmondták ezt
Nehemiásnak. Ő azonban megparancsolta, hogy merítsenek ebből a vízből és vigyék hozzá. Az oltárra fát tetetett és a fára az áldozatokat. Mindezt bőségesen meglocsolta az iszapos vízzel. A nép csodálkozva, a papok botránkozva nézték. Csak Nehemiás iránti tiszteletbôl tették meg ezt, mivel ő megparancsolta. De milyen szomorú szívvel! Milyen bizalmatlanul! Amint az égen levő felhők szomorúvá tették a napot, úgy a szívekben uralkodó kétely búskomorrá tette az embereket.
De a nap szétszórta a felhőket, és sugaraival elárasztotta az oltárt. Az iszapos vízzel meglocsolt fából nagy tűz csapott fel. Azonnal megemésztette az áldozatot. Közben a papok a Nehemiás által írt imákat imádkozták, és Izrael legszebb himnuszait énekelték, míg csak el nem égett az áldozat. Nehemiás meg akarta győzni a tömeget, hogy Isten a legalkalmatlanabb anyaggal is csodákat tud tenni, ha megfelelő célra használják. Ezért megparancsolta, hogy a megmaradt vizet öntsék a nagy sziklákra. És a meglocsolt sziklák lángolni kezdtek és felemésztődtek az oltárból jövő nagy fényben. Minden lélek szent tűz, amelyet Isten küldött a szív oltárára. Arra kell szolgálnia, hogy elégesse az élet áldozatát a Teremtő szeretetével. Minden élet elégő áldozat, ha jól töltik. Minden nap
áldozat, amelyet elemésztenek az életszentséggel. De jönnek a rablók, az ember és az ember lelkének elnyomói. A tűz lesüllyed a mélységes kútba. És nem szent szükségből, hanem gonosz ostobaságból. És ott, a bűnök erkölcsi mocsarának vizében elmerülve, bűzös, sűrű sárrá válik. Végül leszáll ebbe a mélységbe egy pap. Ismét visszahozza a napfényre ezt a sarat. Reáteszi saját elégő áldozatára.
Mert, értsétek meg, nem elég annak a hősiessége, akit meg kell téríteni. Szükség van azéra is, aki megtéríti őt. Sőt, ennek meg kell előznie azt, mert a mi áldozatunkkal mentjük meg a lelkeket. Így lehet elérni, hogy a sár lánggá változik, és Isten tökéletesnek ítéli, és szívesen fogadja az áldozatot, amely elég.

A bűnbánó sár jobban lángol, mint a közönséges tűz, még akkor is, ha az, szent tűz. A szent tűz csak a fát gyújtja meg, és az áldozatot égeti el. Ezek az anyagok alkalmasak az elégésre. A bűnbánó sár azonban oly hatalmassá válik, hogy még az éghetetlen sziklát is lángra lobbantja. Ezzel meggyőzi a világot, hogy jobban ég a közönséges tűznél. Nem érdekel titeket, honnan veszi ez a sár ezt a tulajdonságot? Nem tudjátok?
Megmondom nektek: a bűnbánat hevében két láng egyesül Istennel. Az egyik láng felfelé tör, a másik lefelé. A szeretetteljes önfelajánlás lángja, és a szerető elfogadás lángja. A kettő átöleli egymást, hogy szeressék, ismét megtalálják egymást, hogy egyesüljenek egymással, egyetlen dologgá válva. Mivel pedig Isten lángja a nagyobb, az túlárad, uralkodik, behatol, felszív. A bűnbánó láng többé nem egy teremtett dolog viszonylagos lángja, hanem Teremtetlen Dolog, a Magasságbeli, a Leghatalmasabb, a Végtelen, az Isten végtelen Lángja. Ezek a nagy bűnbánók, akik igazán megtértek, teljesen megtértek, akik nagylelkűen átadják magukat a megtérésnek, semmit sem tartva meg múltjukból. Először önmagukban égnek, legsúlyosabb részükben, azzal a lánggal, amely sarukból felszáll, a Kegyelem felé futva, attól megérintve.
Bizony, bizony, mondom nektek, hogy Izraelben sok szikla Isten tüzébe öltözik ezek által a lángoló kohók által, amelyek mind jobban égnek majd. Felemésztik végül az emberi teremtményt. Utána tovább égnek, hogy elégessék a sziklákat, a lanyhaságot, a bizonytalanságot, a földi gyávaságot. Égi trónusukról igazi természetfeletti gyújtótükrök, amelyek összegyűjtik az Egy és Három fényeit, hogy ráirányítsák az emberiségre, és azt lángra lobbantsák Istenben. Ismétlem, hogy nem volt szükségem cselekedeteim igazolására. De azt akartam, hogy megértsétek gondolkodásmódomat, és magatokévá tegyétek. Most, és a jövőben, hasonló esetekben, amikor már nem leszek veletek. Téves fogalom a farizeusi gyanakvás, hogy beszennyezi Istent, ha hozzá viszitek a bűnbánó bűnöst. Sose tegyétek ezt magatokévá. Ez a munka tökéletes megkoronázása annak a küldetésnek, amelyre titeket szánlak. Tartsátok mindig szemetek előtt, hogy nem a szentek üdvözítéséért jöttem, hanem a bűnösökéért. Tegyetek ti is hasonlóképpen. A tanítvány ugyanis nem több Mesterénél. Én nem irtózom
attól, hogy kezembe vegyem a föld söpredékét, akik szükségét érzik az égnek, akik végre szükségét érzik ennek. Örvendezve viszem őket Istenhez. Ez az én küldetésem. Mindenegyes hódítás igazolja megtestesülésemet, amely a Végtelen leereszkedése. De akkor ti se irtózzatok ettől. Ti korlátolt emberek vagytok. Többé-kevésbé mindnyájan tudjátok, mi a tökéletlenség. Ugyanoly anyagból vagytok, mint bűnös testvéreitek. Emberek vagytok, akiket kiválasztok, hogy
üdvözítők legyetek. Mert az én művem folytatódni fog a századokon keresztül a földön. Ezáltal mintegy én élek tovább rajta, evilági módon. Egyesült papjaim Egyházam nagy testének életfontosságú részei lesznek. Én leszek az ő éltető Lelkük. E körül az életfontosságú rész körül gyűjtöm össze a hívőknek végtelen részecskéit. Egy testet alkotok belőlük, amely az én nevemet fogja hordozni. De ha hiányzik az életerő a papi részből, lehet-e akkor életük a végtelen sok részecskéknek?
Kétségtelen, én, aki bennük vagyok, eljuttathatnám Életemet a legtávolabbi részecskéig, nem törődve a ciszternákkal és csatornákkal, amelyek be vannak dugulva és hasztalanok, nem teljesítik feladatukat. Mert az eső ott esik, ahol akar. A jó részecskék, amelyek önmaguktól képesek az élni akarásra, ugyanúgy az én Életemet élnék. De mi lenne akkor a kereszténység? A lelkek egymás közelében való élete. Közel lennének egymáshoz, de elválasztanák őket a csatornák és a ciszternák, amelyek többé nem fűznék össze őket, szétosztva minden részecskébe az éltető vért, amely egyetlen központból jön. Falak és szakadékok lennének, amelyek elválasztanák a részecskéket egymástól. A részecskék emberileg ellenségesnek tekintenék őket, természetfeletti módon pedig le lennének sújtva. Azt mondanák magukban: ,,Íme, testvérek voltunk, és
még mindig azoknak érezzük magunkat, jóllehet meg vagyunk osztva.''
Közelség. De nem egybeforrás. Nem egy szervezet. És e fölött a rom fölött ragyogna fájdalmasan az én szeretetem...
És még valamit! Ne gondoljátok, hogy ez csak a vallásos szakadárságokra vonatkozik. Nem. Vonatkozik minden egyes lélekre is, aki egyedül marad, mert a papok nem hajlandók felkarolni őket, foglalkozni velük, szeretni őket. Nem teljesítenék ezek a papok küldetésüket, amely megkívánja, hogy azt mondják és tegyék, amit én mondok és teszek, vagyis: ,,Jöjjetek hozzám mindnyájan, és én az
Istenhez vezetlek titeket.''
Menjetek most békében, és Isten legyen veletek!

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek