Magdolna megtérése

Simon farizeus háza elárulja gazdagságát. A nagy terem, ahol minden elő van készítve a lakomához, gyönyörűen van díszítve. Simon farizeus arca viszont elárulja rosszindulatát, hidegségét, kevélységét és kapzsiságát.
A nagy négyszögben összerakott asztalok egyik oldalán foglal helyet Simon, vele
szemben a másik oldalon Jézus, s mellette János. Kereveteken fekszenek az asztal mellett, bal könyökükre támaszkodva. Az összes vendég férfi. Mindnyájan beszélgetnek, és Simon időnként, tettetett leereszkedéssel Jézushoz fordul. Világos, hogy a jelenlevőknek meg akarja mutatni, mily nagy megtiszteltetésben részesítette a szegény prófétát, amikor meghívta gazdag házába. Jézus udvariasan, békésen válaszol neki. Enyhén mosolyog, amikor valaki kérdezi, ha pedig János beszél hozzá, vagy néz rá, sugárzik az arca az örömtől. Az elfüggönyözött ajtón belép egy nagyon szép, fiatal asszony, gazdag öltözetben,
ékszerekkel díszítve, oly áttetsző fátyollal, hogy az semmit sem fed el arcából.
Mindenki ránéz, Jézust kivéve. János egy pillantást vet csak rá, s utána Jézus felé fordul, A többiek nyilvánvaló vágyakozással szemlélik. Az asszony azonban senkivel sem törődik, suttogásukra sem figyel. Jézus úgy tesz, mintha semmit sem vett volna észre. Folytatja beszélgetését Simonnal. Az asszony Jézushoz megy, és letérdel lábainál. Letesz a földre egy hasas korsót, leveszi fejéről a fátylat, kivéve hajából a tűt, amely fátylát tartotta, leveszi ujjairól gyűrűit, és Jézus lába mellé teszi a kerevetre. Majd leveszi Jézus lábáról szandálját, a földre teszi, és utána nagy zokogás közepette megcsókolja lábait, homlokához érinti, simogatja, miközben könnyei záporként hullanak rá. Jézus lassan feléje fordítja fejét, és ránéz a nő fejére, megbocsátást sugárzó pillantással.
Utána visszafordul, s engedi, hogy az asszony szabadon kiöntse érzelmeit.
A többiek azonban csípős megjegyzéseket tesznek, integetnek egymásnak, kuncognak. A farizeus egy pillanatra felül, hogy jobban lássa. Vágyakozó pillantást vet az asszonyra, amivel elárulja érzelmeit. De kényelmetlenül is érzi magát amiatt, hogy a nő ily szabadon lépett be, amiből a többiek arra következtethetnek, hogy gyakori vendég a házban. Gúnyosan pillant Jézusra.
A nő mindebből semmit sem vesz észre. Szó nélkül folytatja sírását, csak néha sóhajtozik. Majd kibontja haját, kivéve belőle az ezüst fésűt, és ezt is a hajtű és a gyűrűk mellé teszi. Hajával megtörli Jézus lábait. Utána belemártja ujját a korsóba, és kivesz belőle egy világossárga, illatos kenőcsöt, amelynek illata a lilioméra, és a tubarózsáéra hasonlít, és betölti az egész termet. Bőségesen bekeni vele Jézus lábait, csókolgatja és simogatja azokat. Jézus időnként nagy szeretettel néz rá. János hol Jézust, hol a nőt figyeli. A farizeus arca mindinkább barátságtalanná válik. Hallom az Evangéliumban feljegyzett szavakat, amelyeket Jézusnak olyan hanglejtése és pillantása kísér, hogy a gyűlölködő öreg
farizeus lehajtja fejét. Hallom a feloldozás szavait, amelyeket Jézus az asszonynak mond, aki elmegy, Jézus lábánál hagyva ékszereit. Jézus azt mondja neki:
– Menj békével! – és egy pillanatra lehajtott fejére teszi kezét, nagyon kedves
mozdulattal.

Jézus magyarázata a látnoknak:
– Az Evangélium nem tartalmazza azt, ami miatt a farizeus és társai lehajtották fejüket. Tekintetem és szavaim átszúrták és legyőzték ezt a száraz és sóvár lelket. Sokkal többet mondtam, mint amit leírtak, mert előttem nem voltak elrejtve az emberek gondolatai. És ő megértette néma nyelvemet, amely még nagyobb korholást tartalmazott, mint kimondott szavaim. Azt mondtam neki:
– Nem! Ne tegyél gonosz célzásokat azért, hogy igazold magadat önmagad előtt. Bennem semmi sincs a te érzékiségedből. Ez nem érzéki vonzalomból jön hozzám. Én nem olyan vagyok, mint te és a hozzád hasonlók. Azért jön hozzám, mert véletlenül hallott szavaim és tekintetem megvilágították lelkét, amelyben a bujaság sötétséget teremtett. És azért jön hozzám, mert le akarja győzni érzékiségét, és felfogja, a szegény teremtés, hogy egyedül ez sose sikerülne neki. A lelket szereti bennem, nem többet, mint a lelket, amelynek természetfeletti jóságát érzi. Miután oly sok rosszban volt része mindnyájatok részéről, akik
visszaéltetek gyengeségével bűneitek révén, s utána megvetésetekkel ostoroztátok őt viszonzásként, ő hozzám jön, mert érzi, hogy megtalálta a Jót, az Örömöt, a Békét, amelyet hiába keresett a világ pompáiban. Gyógyítsd meg ettől a leprától lelkedet, te kétszínű farizeus, érts ahhoz, hogy meglásd az igazat a dolgokban! Tegyél le értelmi kevélységedről és testi bujaságodról! Ez sokkal bűzösebb lepra, mint a testé. Az utóbbit érintésem meggyógyíthatja, mert kéritek, de a lélek lepráját nem, mert ez tetszik nektek, ebből nem akartok kigyógyulni. Ez akarta. És íme, én megtisztítom, én megszabadítom őt
rabszolgaságának láncaitól. A bűnös nő meghalt. Ő ott van, azokban a csecsebecsékben, amelyeket szégyell felajánlani nekem, hogy megszenteljem saját és tanítványaim szükségleteire felhasználva, a szegények számára, akiken segítek mások felesleges vagyonával, mert nekem, a világegyetem Urának nincs semmim most, hogy az ember Üdvözítője vagyok. Ő ott van, ebben az illatban, amit lábamra hintett, megalázva, mint haja azon a testrészen, amelyet te nem akartál felüdíteni kutad vizével, s amely oly sokat járt, hogy elhozza
számodra is a világosságot. A bűnös asszony meghalt. És Mária újjászületett, megszépült, mint egy szemérmes gyermek, élénk fájdalma által, helyes szeretete által. Könnyével mosdott meg. Igazán mondom neked, farizeus, hogy nem teszek különbséget a között, aki tiszta ifjúságában szeret engem, és a között, aki a kegyelemnek újjászületett szíve őszinte bűnbánatával szeret. A tisztának és a bűnbánónak megadom, hogy felfogja gondolatomat, jobban, mint mások. És
miután feltámadok, (Anyám után) neki engedem meg először, hogy tisztelje testemet, és őt üdvözlöm először. – Íme, ezt akartam mondani tekintetemmel a farizeusnak. De neked még egy másik dolgot is megjegyzek a te, és sokak mások örömére. Mária Betániában is megismételte azt a cselekedetet, amely megtérésének hajnalát jelezte. Vannak személyes cselekedetek, amelyek megismétlődnek, és elárulják az egyént, mint saját stílusuk. Összetéveszthetetlen cselekedetek. De, mivel megigazult volt, Betániában cselekedete kevésbé volt megalázó, és bizalmasabb volt tiszteletteljes imádásában. Nagy utat tett meg Mária megváltásának ettől a hajnalától kezdve. Nagyot. Szeretete elragadta őt, mint a heves szél, a magasba, és előre. Szeretete máglyaként égette őt,
elpusztítva benne a tisztátalan testet, és úrrá téve benne a megtisztított lelket. Mária újjászületett asszonyi méltóságában épp annyira más, mint ruházatában, amely most egyszerű, mint Anyámé. Más a hajviselete, tekintete, magatartása, beszéde. Új. Új módon tisztel meg engem ugyanazzal a cselekedettel. Veszi utolsó illatszeres kancsóját, amelyet az én számomra őrzött meg, lábamra hinti, sírás nélkül, szeretetteljes tekintettel, biztosan abban, hogy bocsánatot nyert, és vidámmá teszi, hogy megmenekült. Fejemre is hinti. Most Mária fejemet is megkenhette és megérinthette. A bűnbánat és a szeretet szeráfi tüze megtisztította, és most ő is egy szeráf.

Ezt mondom neked is, és a lelkeknek. Menj, mondd meg a lelkeknek, akik nem mernek hozzám jönni, mert érzik bűnösségüket. Sokat, sokat, sokat megbocsátok annak, aki nagyon szeret. Aki nagyon szeret engem. Szegény lelkek, ti nem tudjátok, mennyire szeret titeket az Üdvözítő! Ne féljetek tőlem! Jöjjetek! Bizalommal. Bátran. Kitárom számotokra Szívemet és karomat.
Mindig emlékezzetek arra, hogy „én nem teszek különbséget a között, aki teljes
tisztaságával szeret engem, és a között, aki őszinte bűnbánatában a kegyelemnek újjászületett szívével szeret.” Én az Üdvözítő vagyok. Sose felejtsétek el ezt!

Jézus további magyarázata:
– Én mindig eljövök, amikor valaki szívből meg akar érteni. Nem kemény és szigorú Isten vagyok. Én vagyok az Élő Irgalmasság. És a gondolatnál is gyorsabban eljövök ahhoz, aki hozzám fordul. A szegény magdalai Máriához, aki annyira elmerült bűneiben, gyorsan elmentem, amint megéreztem lelkében a vágyat, hogy megértsen. Hogy megértse Isten világosságát, és megértse saját sötét állapotát. És Világossággá lettem számára. Azon a napon sokakhoz beszéltem, de igazában egyedül hozzá beszéltem. (Jézus arra a példabeszédre céloz, amelyet Magdolna is meghallgatott. Lásd: „Példabeszédek” 2: 77-79)
Csak őt láttam, akit lelke hozott oda, amely fellázadt az őt rabságban tartó teste ellen. Csak őt láttam, szegény, viharos arcával, magára erőltetett mosolyával, amely a biztonság és hazug öröm álarca alá rejtette, hogy nem bízik a világban és önmagában, és bensőleg sír. Csak őt láttam a példabeszéd eltévedt bárányában, aki ugyancsak belegabalyodott a tüskebokorba, őt; akit fojtogatott életének undora, amely a felszínre jött. Nem mondtam nagyszerű beszédet, se nem érintettem olyan tárgyat, amely rámutatott volna, a jól ismert bűnös nőre, hogy ne alázzam meg, és ne kényszerítsem menekülésre, szégyenkezésre, vagy arra, hogy távozzon. Békében hagytam. Engedtem, hogy szavaim, tekintetem elmélyülhessen benne és megérlelődjék a cselekvésre, amely egy pillanatban
elviszi őt jövő dicsőséges, és szent életére. Az egyik legkedvesebb példabeszédet mondtam el: az ő számára kiárasztott fényről és jóságról. És azon az estén, miközben én beléptem a gazdag kevély házába, amelyben szavaim nem tudták megérlelni a jövő dicsőséget, mert a farizeusi kevélység megölte azokat, már tudtam, hogy ő el fog jönni, miután sokat sírt bűnös szobájában. Annak a sírásnak a fényénél már eldőlt jövője. A bujaságtól égő emberek, amikor belépni látták, bűnös vágyakra ébredtek, a lakoma két „tisztáját”, engem és Jánost kivéve. Mindenki azt gondolta, hogy szokásos szeszélyessége, az igazi ördögi megszállás hajtotta oda, amely előre nem látható kalandokba vitte őt. De a Sátán akkor már csatát vesztett. És mindnyájan irigykedve nézték, amikor nem hozzájuk fordult, hanem hozzám jött. Az ember mindig beszennyezi még a legtisztább dolgokat is, amikor csak a test és vér embere. Csak a tiszták látnak helyesen, mert nincs bennük bűn, amely megzavarná gondolataikat. De az embernek nem kell megrémülnie attól, amit nem ért meg. Isten megérti.
És az ég számára elég. Az emberektől jövő dicsőítés egy grammal sem növeli a választottak égi dicsőségét. Jól jegyezd ezt meg! A szegény magdalai Máriát mindig elítélték jócselekedeteiért. Nem ítélték el rossz cselekedeteiért, mert azok a buják kielégíthetetlen éhsége számára felajánlott ínyenc falatok voltak. De bírálták és elítélték Naimban, a farizeus házában, Betániában, a saját
házában. De János nagyszerű szava megadja ennek a bírálatnak a kulcsát: „Júdás... mert tolvaj volt”. (Jn 12,1-8) Én azt mondom: „A farizeus és barátai, mert buják voltak”. Íme, látod? Az érzékek sóvárgása, a pénz utáni sóvárgás a jó cselekedet bírálására indítanak. A jók nem bírálgatnak. Sose. Ők megértők.
De, ismétlem, nem számít a világ bírálata. Isten ítélete számít.

Forrás: Valtorta Mária-Evangéliumok