Jézus megkísértése

Jézus egyedül van egy sziklás helyen. A felhőtlen kék égen erősen süt a nap. Jézus egy kinyúló szikla árnyékában ül egy kövön, amelyet máskor térdeplőnek, alvás közben pedig vánkosnak is használ. Egész vagyona egy üres tarisznya, amit Názáretből hozott magával. Már rég elfogyott belőle az útravaló, amit Mária tett bele. Jézus nagyon sápadt és sovány. Összekulcsolt kézzel ül, térdére könyökölve. Elmélkedik. Időnként felemeli tekintetét, körülnéz, feltekint a magasan járó napra. Megjelenik a rútarcú Sátán. Beduinként van öltözve, mint egy álarcosbáli alak. Fején turbán, amelynek fehér redői válláig érnek, és oldalról eltakarják arcát. Arcszíne sötét barna, vékony ajka görbe, beesett szeme fekete, pillantása igéző. Tekintete behatol a szívbe, de őbelé nem lehet belátni. Titokzatos. Ezzel szemben Jézus szeme, amely szintén nagyon elbűvölő és a szívekben olvas, ugyanakkor szeretetet és jóságot sugároz, simogatja a lelket. A Sátáné viszont kettős tőrként jár át téged, és éget.

Jézushoz közelítve megkérdi:
– Egyedül vagy?
Jézus rátekint, de nem válaszol neki.
– Hogyan jutottál ide? Eltévedtél?
Jézus megint rápillant, de hallgat.
– Ha lenne víz kulacsomban, adnék neked. De nekem sincs. Lovam megdöglött és a gázlóhoz megyek. Ott majd iszom és találok valakit, aki ad nekem kenyeret. Ismerem az utat. Jöjj velem, odavezetlek. Jézus többet már feléje se néz.
– Nem válaszolsz? Nem tudod, hogy ha itt maradsz, meghalsz? Már kezd fújni a szél. Vihar lesz. Gyere!
Jézus csendesen imádkozik összekulcsolt kézzel.
– Ah, tehát mégis Te vagy? Oly régen kereslek! Régóta figyellek. Attól a pillanattól kezdve, hogy megkeresztelkedtél. Az Örökkévalót hívod? Messze van. Most a földön vagy, emberek között. És az embereken én uralkodom. Mégis szánakozom rajtad, és segíteni akarlak, mert jó vagy és azért jöttél, hogy hiába feláldozd magadat. Az emberek gyűlölnek majd jóságodért. Nem törődnek mással, csak az arannyal és az étellel és az érzékiséggel. Áldozat, szenvedés, engedelmesség üres szavak számukra, üresebbek, mint ez a vidék körülöttünk. Szárazabbak számukra ennél a pornál. Itt csak a kígyók tudnak elrejtőzni, arra
várva, hogy öljenek, és a sakál, hogy széttépjen. Gyere innen! Nem érdemes szenvedni értük. Én jobban ismerem őket, mint te.
A Sátán leül Jézussal szemben, és rettenetes tekintetével kutatva néz rá, kígyószájával mosolyogva. Jézus továbbra is hallgat, és elmélkedve imádkozik.

– Te nem bízol bennem. Rosszul teszed. Én vagyok a föld bölcsessége. Mestered lehetek, és megtaníthatlak arra, miként győzhetsz. Nézd: fontos a győzelem. Utána, amikor ezt elértük, és elvakítottuk a világot, akkor oda vezethetjük, ahová akarjuk. De először meg kell nyerni tetszésüket. Olyanokká kell lennünk, mint ők. Félre kell vezetnünk őket, elhitetve velük, hogy csodáljuk őket és követjük felfogásukat. Fiatal vagy és szép. Kezdd a nővel. Mindig vele kell kezdeni. Én eltévesztettem, amikor engedetlenségbe vittem bele a nőt. Mást kellett volna tanácsolnom neki. Jobb eszközzé vált volna, és legyőztem volna Istent. Elsiettem a dolgot. De Te! Azért tanítalak téged, mert egy nap megfigyeltelek angyali örömmel, és megszerettelek, de te hallgass rám, és használd fel tapasztalatomat. Tedd a nőt társaddá. Ahol te nem érsz el sikert, ő majd eléri. Te vagy az új Ádám, szükséged van Évádra. Továbbá, hogyan értheted és gyógyíthatod meg az érzékiség betegségeit, ha nem tudod, mik azok? Nem tudod-e, hogy ott van a mag, amelyből kifejlődik az érzékiség növénye és a
hatalomé? Miért akar az ember uralkodni? Miért akar gazdaggá, hatalmassá lenni? Azért, hogy birtokába vehesse a nőt. Olyan ez, mint a pacsirta. Szüksége van a fényességre, ami vonzza. Az arany és a hatalom a tükör két oldala, ami vonzza a nőket, és ami minden rossznak oka a világon. Figyeld meg: ezer különféle bűntényből legalább kilencszáznak a gyökere a nő éhsége a bírvágy után, vagy egy nő vágya, amelyet a férfi még nem elégített ki, vagy többé már nem elégít ki. Menj a nőhöz, ha meg akarod tudni, mi az élet. És csak azután tudod orvosolni és meggyógyítani az emberiség betegségeit. Tudod, hogy a nő szép! Nincs nála szebb a világon. A férfi tud gondolkodni és erős. De a nő! Az ő gondolata illat, az ő érintése a virágok simogatása, az ő kecsessége olyan, mint a selyemszál, vagy mint a gyermek haja a férfi kezében, simogatása erő, amely felülmúlja a miénket és lángra lobbantja. Eltűnik a fájdalom, a fáradtság, a szenvedés, amikor valaki egy nő mellé ül, és az olyan karunkban, mint egy virágcsokor.

De milyen ostoba vagyok! Te éhezel, és én a nőről beszélek neked. A te életerőd
kimerült. Azért értéktelennek látszik számodra a földnek ez az illata, a teremtményeknek ez a virága, ez a gyümölcs, amely szeretetet ad és éleszt. De nézd ezeket a köveket. Milyen kerekek és simák. A nap megaranyozza őket. Nemde kenyereknek látszanak? Neked, az Isten Fiának, csak azt kell mondanod: „Akarom”, és ezek illatos kenyerekké változnak, mint azok, amelyeket most a háziasszonyok kivesznek a kemencéből családtagjaik vacsorája számára.
És ezek az annyira kiszáradt akácfák, ha te akarod, megtelhetnek édes almákkal, datolyákkal, mézzel! Lakjál jól, Isten Fia! Te vagy a föld gondviselője. Az meghajol előtted, hogy lábadhoz vesse magát és kielégítse éhségedet. Látom, hogy elsápadsz és habozol pusztán a kenyér említésére! Szegény Jézus! Annyira
elgyengültél, hogy már nem tudsz parancsot adni a csodára? Akarod, hogy én tegyem meg helyetted? Nem vagyok veled egyenrangú. De meg tudok tenni egynehány dolgot. Ez megfoszt egy évig erőmtől; minden erőmet összeszedem, mert szolgálni akarok neked, ki jó vagy. Mindig emlékezem arra, hogy Istenem vagy, még akkor is, ha most nem érdemlem meg, hogy annak nevezzelek. Segíts engem imáddal, hogy megtehessem...
– Hallgass! „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istentől jön.” (Vö. MTörv 8, 3)

A Sátán dühösen felugrik. Fogait csikorgatja, és ökölbe szorul a keze. De uralkodik magán, és fogcsikorgatása mosollyá válik.
– Megértem. Te a földi szükségletek felett állsz, és undorodsz attól, hogy én szolgáljak neked. Megérdemeltem ezt. De gyere akkor, és lásd, mi van Isten Házában. Lásd, hogy még a papok sem utasítják vissza a megalkuvást a szellem és a test között. Mert végül is emberek és nem angyalok. Tégy lelki csodát. Elviszlek a Templom párkányára, és te ott fenn változz át széppé, és utána hívd az angyalok seregét, és mondd nekik, hogy összetett szárnyukkal alkossanak szőnyeget lábadnak, és lassan engedjenek le téged a főudvarba. Hogy lássanak
téged, s eszükbe jusson, van Isten. Időnként szükséges kinyilvánítani magadat, mert az ember értelme nagyon gyatra, főleg a lelki dolgokat illetőleg. Tudod, mily boldogok lesznek az angyalok, hogy megvédhetik lábadat, és lépcsőül szolgálhatnak leszállásodhoz!
– Írva van: „Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” (MTörv 6,16)
– Felfogom, hogy még megjelenésed sem változtatná meg a Templomban a dolgokat, és az tovább is folytatná a kereskedést és az emberek megrontását. Isteni bölcsességed tudja, hogy a Templom szolgáinak szíve a viperák fészke, amelyek marcangolják egymást, hogy uralomra jussanak. Csak emberi erő képes megfékezni őket. Akkor gyere! Imádj engem! Neked adom a földet. Sándor, Círus, Cézár, az összes volt és jelenleg élő nagy uralkodó szegény karavánvezetőnek látszik majd hozzád hasonlítva, aki jogarod alatt birtoklod majd a föld minden országát. És az országokkal együtt a föld minden gazdagságát, minden szépségét, a nőket, a lovakat, hadseregeket és templomokat. Mindenütt felállíthatod jeledet, amikor a világ Ura és a királyok Királya leszel. Akkor engedelmeskednek neked és tisztelnek téged az emberek és a papok. Minden néposztály tisztelni fog és szolgál neked, mert te leszel a Hatalmas, az Egyetlen, az Úr. Csak egy pillanatra imádj engem! Szüntesd meg ezt a szomjat, amit az imádás után érzek! Ez okozta vesztemet. De bennem maradt és éget. A pokol lángjai reggeli friss levegőnek számítanak ezzel a tűzzel összehasonlítva, amely belülről éget engem. Ez az én poklom, ezt szomjazom. Egy pillanatra, csak egy pillanatra, ó Krisztus, Te, ki jó vagy! Egy pillanatnyi
örömöt az Örökké Gyötörtnek! Éreztesd meg velem, mit tesz az, hogy valaki Isten, és én egész életedben, minden vállalkozásodban odaadó, engedelmes szolgád leszek. Egy pillanatra! Csak egy pillanatra, és többé nem gyötörlek téged! – És a Sátán térdre esik, úgy könyörög.
Jézus pedig feláll. A böjtölésnek ezeknek a napjaiban még soványabbá lett, és azért még magasabbnak tűnik. Arca rettenetesen komoly és erő sugárzik róla. Két zafír szeme lángol. Hangja visszaverődik a sziklatömbről és végigfut a köves úton és az elhagyott sivatagon, amikor mondja:
– Távozz, távozz, Sátán! Írva van: „Imádd Uradat, Istenedet és csak neki szolgálj!” (Vö.MTörv 6,13)
A Sátán felpattan és felordít, a kárhozottak kínjával és leírhatatlan gyűlöletével.
Rettenetes látvány, amint dühöng, úgy hogy majd szétreped a dühtől. Utána egy újabb üvöltés közben átkot szórva eltűnik.
Jézus fáradtan leül, a sziklatömbhöz támaszkodva. Kimerültnek látszik. Izzad. De
angyalok jönnek, és szárnyukkal legyezik; megtisztítják és felfrissítik a levegőt. Jézus felnyitja szemét, és rájuk mosolyog. Nem látom Őt enni. Azt mondanám, hogy a mennyország illata táplálja és adja vissza erejét. A nap lenyugszik. Ő veszi az üres tarisznyát, és az angyalok társaságában, akik szelíd fénnyel árasztják el feje felett lebegve a vidéket, útnak indul északkeleti irányban.
Visszanyerte szokásos kifejezését, léptei biztosak. A hosszú böjt emlékeként csak sovány és sápadt arca marad meg. Szeméből földöntúli öröm sugárzik.

* * *
Jézus utána elmagyarázza a látnoknak a Sátán eljárásmódját:
Láttad, hogy a Sátán mindig a jóakarat leplébe öltözik. Nem látszik rendkívülinek. Ha a lelkek figyelmesek, és főleg, ha természetfeletti kapcsolatban állnak Istennel, észreveszik azt, ami óvatosságra figyelmezteti őket, és felkészülnek arra, hogy visszavessék a sátáni cselvetéseket. De ha a lelkek nem figyelnek fel az istenire, ha elválasztja őket a testiség, amely hatalmába ejti és elkábítja őket, ha nem nyernek segítséget az imából, amely összeköt Istennel, és kiárasztja erejét mintegy csatornaként az ember szívébe, akkor nehezen veszik észre a rejtett cselvetést, amely ártalmatlannak látszik, és elbuknak. Utána nagyon nehéz kiszabadítani magukat.

A Sátán két legközönségesebb fogása, hogy hozzáférjen a lelkekhez: az érzékiség és a falánkság. Mindig a testtel kezdi. Miután ezt lerombolta és szolgájává tette, megtámadja a felsőbbrendű részt.
Előbb az erkölcsi felfogást: a gondolatot támadja meg kevélységével és sóvárgásaival. Utána a szellemet, először megfosztva a szeretettől – ez többé nem létezik, amikor az ember az istenszeretet helyébe más emberi szereteteket helyezett – de Isten félelmétől is. És akkor az ember átengedi testét és lelkét a Sátánnak, hogy élvezze, amit akar, és mindig több élvezete legyen.
Láttad, miként viselkedtem. Hallgattam és imádkoztam. Hallgatás. Mert ha a Sátán elkezdi csábítását, és körüljár minket, nem szabad ostoba módon elveszteni türelmünket, se félni nem kell tőle. Tartózkodóan kell viselkednünk jelenlétében, és imával kell ellensúlyoznunk cselvetéseit. Hasztalan vitatkozni a Sátánnal. Ő győzne, mert nagyon ravaszul tud beszélni. Csak Isten győzheti le őt. Azért Istenhez kell menekülni, aki beszél általunk, rajtunk keresztül. Meg kell
mutatni a Sátánnak az Ő nevét, az Ő jelét, nem papírra írva vagy fába vésve, hanem szívünkbe írva, oda belevésve. Az Én Nevemet, az Én Jelemet. Csak akkor kell válaszolni neki, amikor tetteti, hogy ő olyan, mint az Isten, és akkor Isten szavát kell használnunk. Ezt nem tudja elviselni. A küzdelem után jön a győzelem, és az angyalok szolgálják és megvédik a győztest a Sátán dühétől. Ők felfrissítik az égi harmattal, a kegyelemmel, amellyel eltöltik a hívő szívét, az áldással, amellyel elhalmozzák lelkét. Szükség van arra, hogy le akarjuk győzni a Sátánt, szükség van az Istenbe és az Ő segítségébe vetett hitre. Hitre az ima erejében és az Úr jóságában. Akkor a Sátán nem tud ártani nekünk.

Forrás: Valtorta Mária-Evangéliumok