Jézus megkeresztelkedése

A síkságon nincsenek városok, sem megművelt földek. Itt-ott látni egy ritka növénycsoportot, a földmélyedésekben, ahol nem oly száraz a

talaj, mint másutt. Egy alacsony partú folyó folydogál lassan északról dél felé. Oly lassú a folyása, hogy majdnem állóvíznek látszik. A víz nem mély, le lehet látni a meder aljára. Talán egy méteres, másfél méteres lehet a mélysége. Szélessége kb. 20 méter. A víz kék színű, kivéve a part közelében, ahol zöldes a növényzettől. A távolban dombok hullámzanak. A folyó egyik partján sok, különféle ruhába öltözött ember látható. Egyesek szegényeknek, mások gazdagoknak látszanak, s vannak köztük farizeusok is, akiket fel lehet ismerni ruhájuk díszeiről. Az emberek között, egy sziklán állva, beszél a Keresztelő. Szavait ugyancsak nem lehet szelídeknek mondani. Jézus ,,a mennydörgés fiainak'' nevezte Jakabot és Jánost. A Keresztelő azonban még inkább megérdemli, hogy villámcsapásnak, lavinának, földrengésnek nevezzék, oly heves és szigorú a beszédmódja és gesztikulálása.

A Messiást jelenti be, és buzdítja az embereket, hogy készítsék elő szívüket eljövetelére, eltávolítva belőle az akadályokat, és egyenessé téve gondolkozásukat. Szavai érdesek. Az Előfutár keze nem oly gyengéden érinti a szív sebeit, mint Jézusé. Ő olyan, mint az orvos, aki csupaszra vetkőztet, és könyörtelenül kutat és vág. Szavait az Evangéliumok jól megőrizték, azért itt nem ismétlem meg. Miközben beszél, a folyó partján haladó ösvényen Jézus közeledik. Egyedül van. Lassan jön, János háta mögött. Nem okoz zajt, s közben

hallgatja a puszta Vezeklőjének dörgő szavait. Jézus olyannak tűnik, mint egy a sok közül, akik Jánoshoz jönnek, hogy megkeresztelkedjenek, és megtisztulva felkészüljenek a Messiás eljövetelére. Semmi sem

különbözteti meg Őt másoktól. Egyszerű férfinek látszik ruhája szerint, de úrnak, testtartása és szépsége révén, azonban semmi isteni jel nem különbözteti meg Őt a tömegtől. De azt mondhatnánk, hogy János megérzi a rendkívüli lelkiség kiáradását. Megfordul, és azonnal felfedezi, honnan árad ki az. Gyorsan

leszáll a szikláról, amely szószéke volt, és Jézus felé siet, aki megállt néhány méterrel az emberek csoportja mögött, és egy fa törzséhez támaszkodik.

Jézus és János egy pillanatig egymást nézik. Jézus kedves arcával, égszínkék szemével, János szigorú, fekete, villámló szemekkel. A két arc egymás teljes ellentéte. Mindketten magas termetűek -- egyedül ebben hasonlítanak egymáshoz -- de minden egyébben teljesen különbözők. Jézus szőke, hosszú haja rendezett, arca elefántcsontszínű, szeme kék, ruhája egyszerű, de méltóságteljes. János borzas, fekete haja vállára

omlik, nem egyformán hosszan, fekete szakálla szinte egész arcát elfedi, de nem annyira, hogy ne látszana beesett arcán a böjtölés. Fekete szeme lázban ég, bőrét a nap bronzszínűvé változtatta. Sűrű szőr fedi félmeztelen testét, amelynek tevebőr öltözetét egy öv tartja derekánál. Vadembernek látszik, egy angyal mellett.

János, miután mélyreható szemmel vizsgálta Jézust, felkiált:

-- Íme, az Isten Báránya! Hogyan lehet, hogy Uram hozzám jön?

Jézus nyugodtan válaszol:

-- Azért, hogy eleget tegyek a bűnbánat szertartásának.

-- Soha, Uram! Nekem kell hozzád jönnöm, hogy te megszentelj, és te jössz hozzám?

Jézus az előtte meghajolva álló János fejére teszi kezét:

-- Engedd, hogy az történjék; amit akarok, hogy eleget tegyünk minden igazságnak, és szertartásod egy magasabb rendű titok kezdetévé váljék, és kihirdesse az embereknek, hogy az Áldozat a világon van.

János könnyes szemekkel néz rá, és előtte megy a folyóhoz, ahol Jézus leveszi köpenyét és tunikáját, úgyhogy csak rövid nadrágja marad rajta, és utána leszáll a vízbe, ahol János már várja, hogy megkeresztelje Őt. A folyó vizéből önt a fejére, valami kagylónak, vagy kiszárított fél töknek látszó edényből.

Jézus valóban a Bárány. Bárány, fehér testével, szerény viselkedésével és szelíd tekintetével. Miközben Jézus kijön a folyóból, és felöltözik, imába merülve, János rámutat a tömeg előtt, és tanúságot tesz arról, hogy felismerte Őt a jelről, amelyet Isten Lelke adott meg neki, és amely csalatkozhatatlanul jelzi, hogy Ő a Megváltó.

* * *

Jézus a következô magyarázatot fűzte a látomáshoz:

-- Jánosnak nem volt szüksége a jelre önmaga részére. Az ő lelke már előre megszentelődött anyja méhében, és rendelkezett azzal a természetfeletti értelemmel, amelyet mindenki megkapott volna, ha Ádám

nem vétkezett volna. Ha az ember megmaradt volna a kegyelemben, az ártatlanságban, a Teremtőjéhez való hűségben, akkor meglátta volna Istent a külsőségek mögött. A Teremtés könyve elmondja, hogy az Úristen barátságosan beszélgetett az ártatlan emberrel, és az ember nem félt hangjától, hanem csalatkozhatatlanul felismerte. Ez volt az ember rendeltetése: hogy lássa, és megértse Istent, mint ahogy egy gyermek látja, és

megérti szülőjét. Utána jött a bűn, és az ember többé nem mert Istenre tekinteni, többé nem volt képes látni és megérteni Istent. És mind kevésbé képes erre. De János, az én unokatestvérem megtisztult a bűntől, amikor a Kegyelemmel Teljes szeretettel lehajolt, és átölelte a magtalan méhében akkor már termékeny Erzsébetet. A kisded ugrott egyet örömében anyja méhében, amikor megérezte, hogy lehull lelkéről a bűn kérge, mint ahogy a var leesik a meggyógyult sebről. A Szentlélek, aki Máriát az Üdvözítő Anyjává tette, Márián keresztül elkezdte üdvözítő művét. Mária hordozta a megtestesült Üdvösséget e fölött a születendő gyermek fölött, akinek rendeltetése az volt, hogy nem annyira a vérségi kötelék révén egyesüljön velem, mint inkább a küldetése által, amely olyanná tett minket, mint ahogy az ajak formálja a szavakat. János az ajak, én a Szó. Ő az Evangélium Előhírnöke, és sorsa a vértanúság. Én tökéletesítettem isteni tökéletességemmel az Evangéliumot, amelyet János vezetett be, és a vértanúságot Isten Törvényének védelme miatt. Jánosnak semmiféle jelre sem volt szüksége. De a többiek nehéz felfogása miatt szükség volt a jelre. Mire alapíthatta volna János kijelentését, ha nem egy letagadhatatlan bizonyítékra, amelyet a lassú felfogásúak szeme és a nehéz felfogásúak füle felfogott? Nekem sem volt szükségem a keresztségre. De az Úr bölcsessége úgy

ítélt, hogy ez legyen a találkozás ideje és módja. És kihívta Jánost pusztabeli barlangjából, engem pedig otthonomból, és egyesített minket ebben az órában, hogy megnyissa felettem az eget, és leszálljon rám Ő

maga, az isteni Galamb. Rám, aki majd ezzel a Galambbal fogom megkeresztelni az embereket. Fölöttük is el fog hangzani majd a még hatalmasabb szó, amely nem angyaltól, hanem Atyámtól jön: ,,Íme, az én kedves Fiam, akiben kedvem telik.'' Azért, hogy az emberek ne mentegethessék magukat, és ne kételkedhessenek abban, hogy követniük kell-e engem vagy sem. (E 1,18-21)

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol