Lázár feltámasztása

(Lázár feltámasztása olyan nagyjelentőségű csoda volt, hogy Jézus életrajzában 110 oldalon olvashatunk előzményeiről és következményeiről. Itt ezeket erősen lerövidítjük, és csak a csodát írjuk le részletesen.)

Amikor a nagytanács tagjai megtudták, hogy Lázár haldoklik, kárörvendve felkeresték - Arimateai József, Nikodémus és Jézus más barátai kivételével. Remélték, hogy ott találják Jézust, és újabb vádakat kovácsolhatnak ellene. Ebben azonban csalódtak, és a nővérek csak egyiküknek, a legképmutatóbb tanácstagnak, Elchiának engedik meg, hogy a súlyos beteget megláthassa. Amikor azonban gúnyolni kezdik Jézust, Mária Magdolna kikergeti őket, mint a kutyákat. Márta fél emiatt bosszújuktól. Márta üzenetet akar küldeni Jézusnak, aki a Jordánon túl tartózkodik, Mária Magdolna azonban visszatartja azzal, hogy Jézus előre megmondta neki: csak akkor hívják Őt, ha Lázár már meghalt. Magdolna biztos abban, hogy Jézus fel fogja támasztani Lázárt. Márta azonban titokban mégis elküldi egy hű szolgáját, hogy hívja el Jézust, mielőtt Lázár meghal. Jézus megígéri: „Elmegyek. Mondd meg nekik, hogy higgyenek. Hogy higgyenek. Tökéletes hittel. Érted? Menj! Béke veled s azzal, aki küldött. Ismétlem: Higgyenek! Tökéletesen. Menj!”
Közben Lázár meghal. Betegsége nagyon súlyos volt, és már halála előtt oszlani kezdett a teste, rettenetes bűzt árasztva. Azért gyorsan bebalzsamozták és eltemették. A temetésre megint eljöttek a nagytanács tagjai, látni akarták a holttestet, de erre már nem volt módjuk. Attól tartanak, hogy félrevezetik őket, s Lázár valójában nem halt meg. Nagy az öröm Lázár és Jézus ellenségei között Lázár halála miatt, s azért mert Jézus nem tudta vagy nem akarta megmenteni őt a haláltól. Jézus nyugodtan megvárja, míg Lázárt eltemetik, sőt még utána is vár néhány napot, s csak akkor jelenti be apostolainak, hogy Lázár meghalt, s azért várt erre, hogy megerősítse apostolainak a hitét. Most azonban elmegy, hogy feltámassza.

Apostolai igyekeznek lebeszélni őt erről, mert tudják, hogy ellenségei Jézus életére törnek. Ő azonban azt válaszolja, hogy aki fél, ne jöjjön vele. Erre Tamás kijelenti:
– Rendben van! Menjünk hát! Haljunk meg mindnyájan, amint Lázár meghalt, s amint Te meg akarsz halni!
Amint Betánia széléhez érnek, egy kisfiúval találkoznak, aki vízért akart menni a kúthoz. Amint a gyerek meglátja őket, korsóját a földre téve, visszafordul és befut a faluba, hogy elújságolja Jézus megérkezését. Nem hisznek azonban neki, sőt két pofont is kap hazugságnak tartott szavaiért. Erre visszamegy Jézushoz, és beszámol neki, mi történt vele. Jézus megvigasztalja őt két csókkal a pofon helyén, amit őérette szenvedett el. A gyermek boldog. Elmondja, hogy a zsidók már kora reggel felkeresik a gyászoló nővéreket, és ott maradnak késő estig, és kegyetlenek mindenkihez. Ezek a zsidók pofozták fel őt is. De most Jézussal akar menni, hogy lássa a csodát, s élvezze a gonosz zsidók megzavarodását. Jézus
figyelmezteti őt, hogy nem szabad bosszúállásra vágyakoznia, hanem meg kell bocsátania.

Az örvendező gyermek kezét fogva megy tovább a kert nagy rácsos kapujáig.
Néhány zsidó meglátja Jézust, és megérkezésének híre villámgyorsan terjed tovább. Ő lassan megy a vendégek között. Senki sem köszönti, sem ellenségei, sem barátai, s így ő sem üdvözli őket. A gyermek még mindig boldogan megy mellette. Márta kijön a házból a zsidók egy csoportjával, és Jézushoz siet. Meghajol Jézus előtt, és lábához veti magát, s azt megcsókolva, heves sírásban tör ki, s így üdvözli:
– Béke veled, Mester!
Jézus elengedi a gyermek kezét, és áldást adva Mártára, mondja:
– Béke veled!
A gyermeket Bertalan apostol veszi gondjába, kissé hátrább húzva őt Jézustól. Márta folytatja:
– De a te szolgálódnak nincs többé békéje. – Még mindig térdelve, felnéz Jézusra, és a beálló csöndben mindenki hallja fájdalmas felkiáltását:
– Lázár meghalt! Ha te itt lettél volna, nem halt volna meg. Miért nem jöttél előbb, Mester?
Akaratlanul is szemrehányás van kérdésében. De utána hangja olyanná válik, mint aki annyira elgyengült, hogy nem tud szemrehányást tenni, hanem egyetlen gondolata testvérének utolsó kívánságára irányul, de most már minden szemrehányás nélkül:
– Testvérünk, Lázár annyit hívott téged!... Most, látod: én tele vagyok fájdalommal és Mária sír, és nem tud megnyugodni. És ő (Lázár} többé nincs itt. Tudod, mennyire szerettük! Minden reményünk benned volt!...
A hallgatóság részvéttel van Márta iránt, és gondolatban szemrehányást tesz Jézusnak, mintegy folytatva Márta szavait: „és meghallgathattál volna minket, mert megérdemeltük irántad való szeretetünk által, s ehelyett csalódtunk benned”. Az emberek kifejezik ezt fejük csóválásával, vagy gúnyos tekintetükkel. Csak Jézus néhány barátja, akik elvegyültek a tömegben, van részvéttel Jézus iránt, aki nagyon sápadtan és szomorúan hallgatja a szenvedőt. Gamáliel kissé távolabbról erősen figyeli Jézust minden gyűlölet és minden
szeretet nélkül. Vele van fia és néhány ifjú is.

Márta megtörli arcát és folytatja:
– De még most is remélek, mert bármit kérsz az Atyától, megadja neked. – Fájdalmas, hősi hitvallás ez, sírástól remegő hangon, aggódó tekintettel, mintegy szívének utolsó reményét fejezve ki.
– Testvéred feltámad. Kelj fel, Márta!
Márta feláll, de még mindig tisztelettel meghajol Jézus előtt, s így válaszolja:
– Tudom, Mester. Feltámad az utolsó napon.
– Én vagyok a Feltámadás és az Élet. Mindaz, aki hisz bennem, még ha meghalt is, él. És aki hisz és bennem él, az nem hal meg sohasem. Hiszed mindezt? – Jézus előzőleg halkan, egyedül Mártához beszélt, ezt azonban isteni hatalmának kijelentéseként fennhangon mondja, s csengő hangja visszhangzik a kertben, mint valami aranyharang zúgása. A jelenlevőket borzadás járja át. De utána egyesek fejüket csóválva gúnyosan vigyorognak. Jézus Márta vállára teszi kezét, hogy mintegy reményt öntsön bele. Márta felemeli eddig lehajtott fejét, és Jézusra néz, annak ragyogó szemébe, és kezét mellére szorítva egy másfajta vággyal mondja:
– Igen, Uram! Hiszem ezt. Hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia, aki a világra jöttél. És hogy mindent megtehetsz, amit akarsz. Hiszem. Megyek most, hogy tudtára adjam Máriának – és elsiet a ház felé.
Jézus ott marad. Néhány lépést tesz a keskeny virágágy felé, amely körülveszi a halastavat, és figyeli a vízben ficánkoló halakat, a napfényben ragyogó víz felszínét. A zsidók figyelik Őt. Akaratlanul is határozott csoportok alakultak ki közöttük. Jézussal szemben állnak ellenségei, oldalán és mögötte apostolai, barátai és a jóindulatú vendégek. Kissé távolabb Gamáliel, de most már egyedül, mert akik mellette voltak, a két csoport egyikéhez vagy másikához csatlakoztak, hogy közelebb legyenek Jézushoz. Mária szokásos kiáltásával: „Rabboni!” – fut Jézus elé, karját kitárva, és lába elé veti magát, átkarolja azt, és hangosan zokog. A zsidók, akik vele voltak a házban, követik őt, és vele együtt sírnak, egyesek őszintén, mások képmutató módon. Velük együtt jönnek hűséges szolgáik és szolgálóik is, akik szintén zokognak. Márta látva Mária zokogását, újból sírásra fakad.

– Béke veled, Mária! Kelj fel! Nézz rám! Miért ez a sírás, ami azokéhoz hasonlít, akik nem remélnek? – Jézus lehajolva, csendesen mondja ezt, Mária szemébe nézve, aki térdel, sarkára ülve, Jézus felé tárva karját, és a zokogástól nem tud beszélni. – Nemde megmondtam neked, hogy remélj a hihetetlenben, hogy meglátod Isten dicsőségét? Talán megváltozott Mestered, hogy így aggódsz?
De Mária nem fogja fel Jézus szavainak értelmét, amelyek elő akarják készíteni őt a túl nagy örömre, ami a sok aggodalom után reá vár, és amikor visszanyeri hangját, felkiált:
– Ó, Uram! Miért nem jöttél előbb? Miért távolodtál el annyira tőlünk? Tudtad, hogy Lázár beteg volt! Ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. Miért nem jöttél? Nekem meg kellett volna még mutatni neki, hogy szeretem. Neki élnie kellett volna. Meg kellett volna mutatnom neki, hogy kitartok a jóban. Annyit aggódott testvérem! És most! Most, hogy boldoggá tehettem volna, elvétetett! Te meghagyhattad volna őt nekem. Megadhattad volna a szegény Máriának az örömöt, hogy megvigasztalja őt annyi szenvedés után. Ó, Jézus! Jézus! Mesterem! Üdvözítőm! Reményem! – és ismét leborul Jézus lába előtt, amelyet újból
megmos könnyeivel, és sóhajtozik:
– Miért tetted ezt, Jézus?! – De hangjában nincs szemrehányás, mint Mártáéban, hanem csak az aggodalom annak részéről, aki nemcsak mint nővér szenved, hanem mint tanítvány is, mert érzi, hogy sokak szívében csökkent a szeretet Mestere iránt.
Jézus mélyen lehajol, hogy meghallja a földre görnyedt Mária hangját, azután felegyenesedik, és erőteljesen mondja:
– Mária, ne sírj! Mestered is szenved hűséges barátja halála miatt... azért, mert engednie kellett, hogy meghaljon...
Gúnyos öröm sugárzik Krisztus ellenségeinek arcáról. Úgy érzik, legyőzték, és örvendenek, míg barátai még szomorúbbakká válnak.
Jézus még erőteljesebb hangon mondja:
– De mondom neked: ne sírj! Kel fel! Nézz rám! Azt hiszed, hogy ok nélkül tettem ezt én, aki annyira szeretlek téged? Hiheted-e, hogy feleslegesen szomorítottalak meg? Jöjj! Menjünk Lázárhoz! Hová tettétek?
Jézuson is látszik a megindulás. A Máriával lévő öregebb rokonok válaszolnak kérdésére:
– Jöjj és lásd! – és vezetik őt a sír felé, ami a gyümölcsöskert végénél van, a mészkősziklába vágva. Márta Jézus oldalán megy, s vezeti a sírástól látását vesztett Máriát, és amikor odaérnek, rámutatva a sírra mondja:
– Itt van, Mester, eltemetve barátod.
A sír bejáratát nagy kőlap zárja el. Jézus szemléli a nehéz sziklát, és könnyezik. A nővérek és bensőséges barátaik és szolgáik vele együtt sírnak.
– Távolítsátok el ezt a kőlapot! – kiáltja Jézus, miután felszárította könnyeit.
A jelenlevő tömegen csodálkozás vesz erőt, s elképedve mormolnak valamit. Néhány farizeus homlokát érintve csóválja fejét, mintha azt mondaná: „Megbolondult!” Senki se engedelmeskedik a parancsnak. Még a leghűségesebb szolgák is haboznak, és iszonyodnak tőle. Jézus még erőteljesebben megismétli parancsát, s ez még erősebb rémületet vált ki a jelenlevőkből. Egyesek mintha menekülni készülnének a bűztől, ami majd kiárad a sírból.
– Mester, lehetetlenség! – mondja Márta, visszafojtva sírását, hogy beszélni tudjon – Már négy napja van ott. És te tudod, milyen betegségben halt meg! Csak szeretetünk gyógyíthatta volna meg... Most biztosan már erősen bűzlik, a kenetek ellenére is... Mit akarsz látni? Testének felbomlását?... Nem lehet... a rothadás tisztátalansága miatt sem, és... (Vö. Lev 21,1-13; 22,1-9; Szám 6,1-12; 19,11-22; 31.)
– Nem megmondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét? Emeljétek el ezt a követ. Akarom!

Az isteni akarat kiáltása ez... Minden kebelből egy „Óh” tör ki. Az arcok elsápadnak. Egyesek remegnek, mintha megütötte volna őket a halál hideg szele. Márta jelet ad egyik emberüknek, aki parancsot ad a szolgáknak, hogy hozzák a kő elmozdításához szükséges szerszámokat. A szolgák gyorsan elmennek és csákányokkal, erős emelőrudakkal térnek vissza. Nagy erőfeszítéssel félretolják a nyílást elzáró súlyos követ. A sötét nyílásból borzalmas bűz árad ki, úgyhogy mindenki hátrálni kezd.
Márta halkan kérdezi:
– Mester, le akarsz szállni oda? Ha igen, fáklyákra van szükség... – De elsápad a gondolatra, hogy ezt meg kell tenni.
Jézus nem válaszol. Szemét az égre emeli, kitárja karját, kereszt alakban és erőteljes hangon hangsúlyozva a szavakat imádkozik
– Atyám! Hálát adok neked, hogy meghallgattál engem. Tudtam, hogy mindig meghallgatsz. De a jelenlevőkért mondtam ezt, az engem körülvevő népért, hogy higgyenek benned és abban, hogy te küldtél engem! Néhány pillanatig így áll, elragadtatásban, átváltozva, miközben magában más imákat mond, vagy imádja az Atyát. Nem lehet anélkül nézni, hogy ne remegne meg az ember szíve. Mintha teste átszellemült volna, megnövekedett volna, s felemelkedett volna a földről. Fény veszi körül, főleg égre emelt tekintetét, amint elragadtatva szemléli az Atyát. Utána ismét visszaváltozik az Emberré, akinek azonban fenséges ereje van. Előre megy, egészen a sír küszöbéig. Karjait most maga előtt tartja, tenyerével a föld felé. Kék tűz
sugárzik szeméből, a csodának már elviselhetetlen fénye, és erőteljes hangon, erőteljesebben, mint amikor a viharzó tavat lecsillapította, eddig még egy csodánál sem tapasztalt erőteljességgel kiáltja:
– Lázár! Jöjj ki!
Hangja visszaverődik a sír mélyéből és elterjed ez egész kertben, visszhangozva a Betániát körülvevő dombokról: „ki! ki! ki! Mindenkin végigfut a hideg, de a kíváncsiság mindenkit a földhöz szegez, az arcok
elsápadnak, a szemek tágra nyílnak, a szájak félig kinyílnak, és megdöbbent kiáltás hagyja el a torkokat.
Márta kissé hátrább, Jézus oldalánál áll, s mintegy elbűvölve nézi Őt. Mária térdre esik a sír küszöbénél fél kezét szívére szorítva, hogy annak dobogását megfékezze, másik kezével öntudatlanul is Jézus köpenyének egyik lebernyegét fogja, s látszik, hogy remeg a keze. A sír mélyéből valami fehérség jön kifelé. Amint közeledik, kivehető tojásdad alakja, s mind nagyobbnak látszik. A halott az, akit szorosan bepólyáztak, amint lassan jön, mindinkább látható módon, szellemszerűen, mély benyomást keltve. Jézus szinte észrevehetetlenül hátrál, hátrál, amint az kifelé jön. A távolság kettejük között így állandó marad. Mária kénytelen elengedni Jézus köpenyét, de nem mozdul el onnan, ahol van. Az öröm és a megindulás földhöz szögezi. Torkából először halkan, majd kiáltássá erősödve tör ki az
„Ó!”
Lázár már a küszöbön van, és ott megáll, mereven, némán, mint egy szobor, amelyet még alig formáltak ki; hátborzongató, mint maga a halál, fehéren a sírüreg sötét hátterében. Lábánál már csepeg a kötéseken átszűrődő genny.
Jézus erőteljesen kiáltja:
– Vegyétek le róla a kötelékeket és hagyjátok járni. Adjatok neki ruhát és ennivalót!
– Mester!... – mondja Márta, és többet is mondana, de Jézus ragyogó arccal rászegezi szemét, és engedelmességre készteti:
– Itt! Azonnal! Hozzátok el ruháját. Öltöztessétek fel mindenki jelenlétében, és adjatok neki enni!

Jézus, miközben kiadja a parancsot, nem néz körül azokra, akik mellette és mögötte állnak, hanem továbbra is csak Lázárra néz és Máriára, aki közel van a feltámadotthoz, nem törődve a gennytől csöpögő fáslikkal, és Mártára, aki levegő után kapkod, mintha szíve meg akarna hasadni, és aki nem tudja, hogy örömében nevessen-e vagy sírjon. A szolgák elsietnek, hogy végrehajtsák a parancsot. Az öreg dajka érkezik vissza elsőnek a ruhákkal karján. Egyesek kioldják a kötelékeket, miután feltűrték karjukon ruhájukat, hogy ne érintsék meg vele a gennytől csöpögő holmikat. Két szolgálóleány kétfülű korsóban illatszert hoz, követik őket más szolgák, meleg vizet tartalmazó kancsókkal és dézsákkal, tálcákkal, amelyek tele vannak élelmiszerrel, tejjel, borral, gyümölccsel, mézzel leöntött pogácsával. Közben letekerik a hosszú fáslikat, mintha egy nagy orsóról vennék le azokat, s azok halomba gyűlnek a földön. Érezni lehet rajtuk mind a balzsamozáshoz használt fűszerek illatát, mind pedig a genny bűzét. A szolgák botokat használnak, hogy elkerüljék megérintésüket. A fejnél kezdik a kötelékek lebontását, s végül előtűnik Lázár nagyon sápadt arca, csontvázzá soványodva, lezárt szemmel, összetapadt hajjal, és szennytől borított gyér szakállal. Folytatják a fáslik lebontását, s lassan kiszabadul felső teste, csontos válla, csontvázszerű karja, bőrrel alig borított bordái, beesett gyomra. Miközben a szolgák a kötéseket bontják le róla, nővérei és más szolgák lemossák testéről a piszkot és a balzsamot, állandóan cserélve a vizet, amíg meg nem tisztítják bőrét.
Lázár, amikor arcát kiszabadítják a kötésekből, először Jézusra néz, majd nővéreire, semmi mással nem törődve, és sápadt arcával szeretetteljesen mosolyog Jézusára, miközben szeme könnyezik. Jézus is visszamosolyog rá, egy könnycseppel szeme sarkában, és anélkül, hogy egy szót is szólna, Lázár tekintetét az ég felé irányítja. Lázár megérti, és ajkával csendben imádkozik.
Márta azt gondolja, hogy valamit mondani akar, de még nincs hangja, és azért megkérdezi tőle:
– Mit mondasz nekem, Lázárom?
– Semmit, Márta. Hálát adtam a Magasságbelinek – szól Lázár és hangja biztos és erőteljes.
. A tömegből ismét álmélkodó „Ó!” hallatszik. Most már egészen derekáig megszabadították a kötelékektől és megmosták. Felöltöztethetik egy rövid tunikába, amely mintegy alsó ingként szolgál, amely combjáig ér.
Leültetik, hogy levegyék a kötelékeket lábáról is, és azt is megmossák. Amikor lába előtűnik, Márta és Mária nagyot kiáltva mutatnak rá. A rothadás már annyira előrehaladt, hogy bőségesen folyt sebeiből a genny, átáztatva a kötéseket. Most azonban a láb sebei már behegedtek és csak rózsaszínű forradások jelzik a gennyes sebek helyét. Az egész tömeg még hangosabban felkiált csodálkozásában. Jézus mosolyog, és
mosolyog Lázár is, aki egy pillanatra megnézi meggyógyult lábát, és utána ismét Jézusra néz. Úgy látszik, nem tud betelni nézésével. A zsidók, farizeusok, szadduceusok, írástudók és rabbik közelebb jönnek, óvatosan, hogy be ne szennyezzék ruhájukat. Egészen közelről figyelik Lázárt. Közelről figyelik Jézust is. De sem Lázár, sem Jézus nem törődik velük. Csak egymást nézik, mindenki más semminek se számít előttük.
Lázár lábára ráteszik a szandálokat. Feláll, elevenen, biztosan. Átveszi Mártától a neki nyújtott ruhát, felölti, a derékövet felköti, elrendezi a redőket. Sovány és sápadt, de egyébként olyan, mint mások. Megmossa kezét és karját egészen könyökéig, feltűrve a ruha ujját. Friss vízzel megmossa ismét arcát és fejét, mert még nem érzi egészen tisztának. Megtörli haját és arcát, átadja a törülközőket a szolgának, és egyenesen Jézushoz megy. Leborul előtte, és megcsókolja lábát.
Jézus lehajol, felemeli őt, és szívéhez szorítja, mondván:
– Üdvözöllek, barátom, visszatérésed alkalmából. Béke és öröm veled. Élj, hogy beteljesítsd boldog sorsodat. Emelkedj fel, hogy csókkal üdvözölhesselek. – És kölcsönösen megcsókolják egymás arcát.

Csak miután megtisztelte és megcsókolta a Mestert, beszél Lázár nővéreihez, és csókolja meg őket, valamint néhány hozzá közelálló személyt, akik talán rokonai, vagy jó barátai. Jézus odamegy az egyik szolgához, akinek tálca van a kezében, vesz egy mézes süteményt, egy almát és egy boros serleget és megkínálja vele Lázárt, miután megáldotta azt. Lázár jó étvággyal eszik, mint aki egészséges. Mindnyájan csodálkoznak: „Ó!”
Jézus látszólag nem lát mást, csak Lázárt, valójában azonban mindenkit megfigyel, és látja ellenségeinek haragját. Amikor azok egy csoportja távozni készül, hangosan odaszól egyikükhöz:
– Várj egy pillanatig, Szádok! Mondanom kell neked valamit. Neked és a tieidnek. –
Azok megállnak bűnös képpel.
– Megelégszel-e azzal, Szádok, amit láttál? Azt mondtad nekem egy nap, ahhoz, hogy higgyél, te és a hozzád hasonlók, egy már feloszlott emberi hulla előbbi épségének látására van szükséged. Meg vagy elégedve a rothadással, amit láttál? Képes vagy bevallani, hogy Lázár meghalt és most él, és egészséges, inkább, mint évekkel ezelőtt volt? Tudom, hogy ti azért jöttetek ide, hogy kísértsétek ezeket és növeljétek fájdalmaikat és kételyeiket. Ti azért jöttetek, mert engem kerestetek, remélve, hogy megtaláltok a haldokló szobájában elrejtőzve. Nem szeretetből jöttetek ide, nem azért, hogy lerójátok tiszteleteteket az elhunyt iránt, hanem
csak azért, hogy biztosak legyetek Lázár halálának valódiságáról. Annál inkább örvendtetek ennek, minél inkább teltek a napok. Ha a dolgok úgy folytatódtak volna, amint ti reméltétek, hogy folytatódni fognak, akkor okotok lett volna az örvendezésre. A Barát, aki mindenkit meggyógyít, nem gyógyítja meg barátját. A Mester, aki mindenki hitét megjutalmazza, nem jutalmazza meg azokét, akik Betániában az Ő barátai. A Messiás tehetetlen a halál valósága előtt. Ezek a gondolatok okozták örömötöket. De íme, Isten megválaszolt nektek. Egy prófétának se sikerült soha sem egyesítenie azt, ami már szétbomlott, s nem pusztán csak meghalt. Isten megtette. Íme az élő tanúbizonysága annak, ki vagyok én. Egy napon Isten vette a sarat és abból alakot formált, és éltető szellemet lehelt beléje, és létrejött az ember. Én mondtam: „Alkossunk embert saját hasonlatosságunkra és képünkre,” Mert én vagyok az Atya Igéje. Ma én, az Ige, mondtam annak, ami már a sárnál is kevesebb volt: a test feloszlása: „Élj!” és a rothadásból újjáalakult a test, éspedig a teljes test, élve, dobogva. Íme, ott van, s néz titeket. És a testtel egyesítettem a szellemet, amely már napok óta Ábrahám kebelén volt. Akaratommal hívtam azt vissza, mert mindent meg tudok tenni én, az Élő, én a Királyok Királya, akinek minden teremtmény, minden dolog alá van vetve. Nos; mit szóltok
ehhez?
Jézus méltóságteljesen ragyog előttük: valóban, mint Bíró és Isten. Ők nem válaszolnak neki. Jézus sürgeti őket:
– Még nem elég ez nektek ahhoz, hogy higgyetek, hogy elfogadjátok az elkerülhetetlen következtetést?
– Csak ígéretednek egy részét teljesítetted. Ez nem Jónás jele – vág vissza élesen Szádok.
– Abban is részetek lesz. Megígértem, és teljesítem – mondja az Úr. – És egy másvalaki, aki jelen van itt, egy másik jelet vár, része lesz benne. És mivel ő igaz, elfogadja. (Gamálielre céloz, akinek a 12 éves Jézus megígérte, hogy utolsó szavára megremegnek majd a Templom kövei.) Ti nem. Ti megmaradtok azok, akik vagytok.
A kert lassan kiürül. Közben Lázár, közeli barátaival együtt bemegy a házba. Arimateai József, Nikodémus és néhányan mások üdvözlik Jézust, és szintén elmennek. Jézus körülnéz. Látja, hogy a kert végén égetik a gennyes fáslikat. Jézus megjegyzi:
– A tűz megsemmisíti a rothadást... A halál rothadását... De a szívekét... ezekét a szívekét semmiféle tűz sem fogja megsemmisíteni... Még a pokol tüze sem. Örökké megmarad... Mily rettenetes!... Rettenetesebb a halálnál... Rettenetesebb a felbomlásnál... És... De ki vált meg téged, Emberiség, ha annyira a vesztedet akarod! Rothadni akarsz. És én... én egy szavammal kiragadtam a sírból egy halottat... De a szavaknak a tengerével... és a fájdalom tengerével nem leszek képes elszakítani az embert a bűntől, a bűntől millió és millió embert!” – Jézus leül, és leverten kezébe temeti arcát. Utána ő is bemegy a házba. Lázár közben elment, hogy alaposan megfürödjék, és más ruhát vegyen fel. Jézus addig megvigasztalja Mártát és Máriát, akik lelkiismeret furdalást éreznek amiatt, hogy engedetlenek voltak, s nem várták be Lázár halálát, mielőtt értesítették volna Jézust. Ő biztosítja őket teljes bocsánatáról, és azt kívánja, hogy ők is teljesen bocsássanak meg a rosszindulatú zsidóknak, akik annyira megbántották őket ezekben a
napokban.
Megérkezik Lázár, frissen, tisztán. Jézus fejére teszi a kezét, és mosolyogva mondja neki:
– Legyőzted a megpróbáltatást, barátom. Az megszűnt számodra is, nővéreid számára is.
Most legyetek boldogok és erősek az Úr szolgálatában.
Lázár meghívja Jézust, hogy pihenjen meg házában Betániában. Szép lenne...
– Itt maradok. Kárpótlást akarok nyújtani neked mindazért, amit elszenvedtél. Márta azt gondolja, fájdalmat okozott nekem. De nem ti okoztatok nekem fájdalmat, hanem azok, akik nem akarják, hogy megváltsam őket. Ők mindinkább gyűlölnek. Szívük meg van mérgezve...Mégis... bocsássunk meg nekik.
– Megbocsátunk, Uram – mondja Lázár szelíd mosolyával.
* * *
Jézus Valtorta Máriának megmagyarázza, miért művelte ezt a csodát:
– Idejében közbeléphettem volna, hogy megakadályozzam Lázár halálát. De nem akartam azt tenni. Tudtam, hogy ez a feltámasztás kétélű kard lesz, mert megtérítem vele a jó akaratúakat, de még inkább gyűlölnek majd miatta azok, akik helytelenül gondolkodnak. Ezek hatalmamnak eme utolsó csapása alatt elhatározzák halálomat. De ezért az óráért jöttem, és most már megérett az idő teljesedésére. Én is szerettem volna azonnal ide sietni. De a legmegátalkodottabbak megtérítéséhez szükség volt arra, hogy egy már ugyancsak
rothadó holttestet támasszak fel. És szükségük volt erre apostolaimnak is, akiknek feladata, hogy elvigyék hitemet a világba, s ehhez meg kellett acéloznom hitüket a legnagyobb csodával... Ha akkor gyógyítottam volna meg Lázárt, amikor még élt, ellenségeim kételkedtek volna a csoda valódiságában. De a holttest bűze, a gennyes pólyakötegek, a sírban való hosszas tartózkodás minden kételyt eloszlatott. Azt akartam, hogy szemük láttára oldják le Lázár kötelékeit és mossák meg őt, hogy lássák, nemcsak az életbe tért vissza, hanem tagjainak egészségét is visszanyerte, és sebei begyógyultak. Én mindig több kegyelmet adok, mint
amennyit kérnek. Sírtam Lázár sírja előtt... Nemcsak azért sírtam, mert elvesztettem egy barátomat, vagy a
nővérek iránti részvétből, hanem még inkább azért, mert ebben az órában még elevenebben, mint bármikor, felszínre került három gondolat, amelyek mintegy tövisként szúrták szívemet. Annak a pusztulásnak a gondolata, amelyet a Sátán okozott, amikor rosszra csábította az embert. Ennek következtében szenvedésre és halálra volt ítélve. A testi halál eleven jelképe a lelki halálnak, amelyet a bűn okoz a léleknek, amelynek a Fény országában kellene élnie, és a pokoli sötétségbe kerül. Az a meggyőződés, hogy még ez a csoda sem győzi meg a zsidó világot az Igazságról, amelyet én hoztam nekik. És semmiféle csoda sem téríti meg a világot Krisztushoz. Fájdalom töltött el, hogy hamarosan oly kevés emberért fogok meghalni!Lélekben láttam közeli halálomat. Isten voltam, de ember is. Mivel Megváltó voltam,éreznem kellett a kiengesztelés súlyát. Azért irtóztam a haláltól, éspedig az ilyen haláltól. Éltem, egészséges voltam, s azt mondtam: „Hamarosan halott leszek, sírban leszek, mint Lázár. Hamarosan a legkínosabb haláltusa lesz társam. Meg kell halnom.” Isten jósága megóv titeket attól, hogy megismerjétek jövőtöket. De engem nem kímélt meg ettől. Ó, higgyétek el, ti, akik panaszkodtok sorsotok miatt: Senki sem volt sose nálam szomorúbb, mert én állandóan előre tudtam mindazt, aminek meg kell történnie, és születésemtől halálomig részem volt a szegénységben, a nélkülözésben, a kemény sorsban. Mégsem panaszkodtam. Helyezzétek belém reményeteket. Békémben részesítelek titeket.

* * *

Lázár feltámadásának a híre még jobban felkavarta Jeruzsálemet, mint előzőleg halálának a híre. Sőt még Júdea olyan részébe is eljutott, ahol haláláról nem értesültek. A hír villámgyorsasággal terjedt tovább, erről beszéltek mindenütt. Sokan meggyőződtek általa arról, hogy Jézus a Messiás. A nép örvendett. Annál kevésbé örvendtek Jézus ellenségei. Gyorsan összehívták a nagytanácsot, hogy megtárgyalják, mit tegyenek. A tanács tagjai közül néhányan, mint Eleazár, Arimateai József és Gamáliel Jézus védelmére keltek, de a többiek lehurrogták őket. Elhatározták, hogy feljelentik Jézust Pilátusnál, mint veszedelmes lázítót. Pilátus alaposan megvárakoztatta a zsidók küldöttségét, utána pedig megalázta és kikergette őket, mert nem adott hitelt hamis vádjaiknak. Erre azok visszatértek a tanácsterembe, s jelentették kudarcukat. Kaifás erre azt ajánlja, hogy hamis tanúk segítségével ítéljék Jézust halálra. Jobb, ha egy ember hal meg, mintha sokak halálát okozná. Halálával megmenti népét, s így nem pusztul el az egész nép.
Ezért rendeletet hoznak, amit fel kell olvasni Jeruzsálem és Júdea minden zsinagógájában: Aki megtudja, hol tartózkodik Jézus, jelentenie kell, különben kiközösítik. Arimateai József azonban titokban találkozik Jézussal, és értesíti Őt a rendeletről, tanácsolva, hogy vonuljon vissza valahová, ahol nem találják meg.
Jézus követi az okos tanácsot, és azonnal eltávozik Betániából apostolaival együtt, és Szamaria egyik határvárosába, Efraimba megy, ahol egy özvegyasszony befogadja őket nagy házába, amelyben egyedül él.

Forrás: Valtorta Mária- Evangéliumok