A hálátlan ló

Jézus Péter házának kertjében beszél az összegyűlt embereknek:
-- ... Biztos, hogy sokan közületek ezt gondolják. De nem így van. Az Úr jósága nem hiányzott népe iránt. Annak ellenére, hogy a nép ezerszer és tízezerszer hálátlan volt iránta. Halljátok ezt a példabeszédet. Ez segít majd megértésében.
Egy királynak volt sok, sok pompás lova az istállójában. De egyiküket különösen szerette. Gyönyörűséggel szemlélte, mielőtt még az övé lett volna. Utána, mikor megszerezte kiváltságos helyre helyezte, és elment hozzá, szeretettel nézte ezt a kedves lovát, s arról álmodozott, hogy királyságának csodájává teszi. És amikor a ló, fellázadva parancsai ellen, engedetlenné vált és más úrhoz menekült, fájdalmában és szigorúságában a büntetés után megígérte bocsánatát a lázadónak. És hűségesen ígéretéhez, jóllehet távolról szemmel tartotta kedveltjét, ajándékokat és gondozókat küldött neki, hogy azok emlékeztessék őt
erre. De a ló, jóllehet szenvedett az országból való távolléte miatt,nem volt állhatatos, mint királya, a szeretetben és nem akarta a teljes bocsánatot. Voltak jó vonásai, és voltak rosszak, de több volt a rossz, mint a jó. Mégis a király türelmes volt és mind korholásával, mind kedveskedésével igyekezett engedelmes barátjává tenni legkedvesebb lovát. Minél inkább telt az idő, az állat annál csökönyösebbé vált. Segítségül hívta királyát, sírt a más urak ostora miatt, de igazában nem akart a királyé lenni. Amikor kimerült, lehangolt volt,
sóhajtozott, nem azt mondta: ,,Az én hibám, hogy ilyen vagyok'', hanem királyát vádolta. Miután a király mindent megpróbált, az utolsó kísérletet tette vele. ,,Eddig -- mondta -- szolgáimat és barátaimat küldtem hozzá. Most saját fiamat küldöm el. Az ő szíve olyan, mint az enyém, és az én szeretetemmel beszél majd hozzá, simogatja, és ajándékokat ad neki, ahhoz hasonlóan, amint én tettem, de még kedvesebben, mert fiam kiválik a szeretetben.'' És elküldte fiát.
 

Ez a példabeszéd. Most mondjátok meg: úgy tűnik nektek, hogy ez a király szerette kedvelt állatját?
A nép egyöntetűen válaszolja:
-- Végtelenül szerette.
-- Panaszkodhatott-e az állat királyára mindama rossz miatt, amit azért szenvedett el, mert elhagyta őt?
-- Nem, nem panaszkodhatott -- válaszol a tömeg.
-- Válaszoljatok még erre: mit gondoltok, hogyan hallgat majd ez a ló a király fiára, aki eljött, hogy kiváltsa, meggyógyítsa, és visszavigye az örömök helyére?
-- Természetesen örömmel, hálával és szeretettel.
-- De ha a király fia azt mondja a lónak: ,,Azért jöttem, hogy ezt és ezt tegyem, de neked most jónak, engedelmesnek, készségesnek és hűségesnek kell lenned'' mit gondoltok, mit mond a ló?
-- Ó! Ez nem kérdéses! Azt mondja, hogy most, miután tudja mit jelent az, hogy valaki ki van zárva az országból, olyan akar lenni, mintha a király gyermeke lenne.
-- Akkor, szerintetek, mi a kötelessége ennek a lónak?
-- Az, hogy még jobb legyen, mint amire kérik, szeretetteljesebb, engedelmesebb, hogy megbocsássák rossz múltját, és hálából a kapott jókért.
-- És ha nem tenne így?
-- Akkor méltó lenne a halálra, mert rosszabb, mint egy vadállat.
-- Helyesen ítéltetek, barátaim. De tegyetek ti is úgy, amint szeretnétek, hogy a ló tegyen.

Ti, emberek, az ég Királyának, Istennek, az én Atyámnak és a ti Atyátoknak szeretett teremtményei vagytok. A próféták után Isten saját Fiát küldte el hozzátok. Kérve kérlek, a ti javatokra, mert úgy szeretlek titeket, ahogy csak egy Isten tud szeretni, az az Isten, aki bennem van, hogy véghezvigye a megváltás csodáját; legyetek legalább olyanok, amilyennek ítéltétek, hogy ennek a lónak kellene lennie. Jaj annak, aki ember létére az állatnál alacsonyabb színre alacsonyítja le magát! De ha lehetett mentség még azok számára, akik a jelen pillanatig vétkeztek -- mert sok idő telt el a Törvény-adás óta, és a világnak
nagyon sok pora rakódott rá -- többé már nincs mentség. Én azért jöttem, hogy Isten szavát hozzam el nektek. Az Emberfia az emberek között van, hogy visszavigye őket Istenhez. Kövessetek engem! Én vagyok az Út, Igazság és az Élet.
A szokásos zajongás a tömeg között.(Jézus ezután meggyógyít néhány beteget, alamizsnát oszt a szegényeknek, felfedi egy magát szegénynek tettető és alamizsnát kérő kapzsi bűnét, kiűzi az ördögöt egy gyermekből és egy felnőttből, és miután a tömeg szétoszlik, ezt mondja négy tanítványának, akik körülveszik Őt:)
-- Barátaim, igazán mondom nektek, hogy Izraelben lakást vett minden bűn és ördög. Nemcsak olyan megszállások vannak, amelyek elnémítják az ajkat, vagy arra ösztönöznek valakit, hogy állat módjára éljen és piszkos dolgokat egyék. Még sokkal számosabbak azok, akiknek szíve némul meg minden becsületesség és szeretet számára, és szívük telik meg tisztátalan bűnökkel. Ó! Atyám! -- Jézus kimerültnek látszik.
-- Fáradt vagy, Mester?
-- Nem fáradt, Jánosom. Hanem lehangolt a szívek állapota miatt, és mert kevés a javulás vágya. Én eljöttem... de az ember... az ember... Ó! Atyám!...
-- Mester, én szeretlek téged, mi mind szeretünk téged!...
-- Tudom. De oly kevesen vagytok... és az én vágyam, hogy üdvözítsem őket, oly nagy! Jézus átöleli Jánost, és fejét az ő feje fölött tartja. Szomorú.
Péter, András és Jakab körülötte szeretettel és szomorúan néznek rá.

Forrás: Valtorta Mária- Példabeszédek

Jeruzsálem pusztulásának jelei

Jézus szenvedése hetének szerdáján Jeruzsálem pusztulásáról és a világ végéről beszél. (Lásd Példabeszédek 12: 472-477.) Péter és János beszélgetnek egymással, és utána suttognak valamit Jakabnak, Alfeus fiának és Andrásnak, akik közel vannak hozzájuk, s ők bólintanak rá. Akkor Péter a Mesterhez fordul, és azt mondja neki:
– Jöjj félre, és magyarázd meg nekünk, mikor teljesedik jövendölésed a Templom
lerombolásáról. Dániel beszél róla, de ha úgy lesz, amint ő mondja, és amint te mondod, kevés ideig fog még fennállni a Templom. De mi nem látunk hadseregeket, se háborús készülődést. Mikor fog hát történni? Mi lesz annak a jele? Te eljöttél. Te azt mondod, hamarosan elmész. Mégis tudjuk, hogy az akkor lesz, amikor te az emberek között leszel. Visszatérsz akkor? Mikor térsz vissza? Magyarázd meg nekünk, hogy megérthessük...
– Nem kell félrevonulnunk. Látod? Megmaradtak a leghűségesebb tanítványok, azok, akik nagy segítségetekre lesznek nektek, a tizenkettőnek. Ők hallhatják, amit nektek mondok. Jöjjetek mindnyájan közelembe! – kiáltja utolsó szavaival, hogy mindenkit összegyűjtsön.
A tanítványok, akik. szétszóródtak a hegyoldalon, közelednek, és odasereglenek Jézus és az apostolok köré, és hallgatják.
– Vigyázzatok, hogy a jövőben senki félre ne vezessen titeket! Én vagyok a Krisztus, és nem lesznek más Krisztusok. Azért, amikor sokan jönnek, és azt mondják nektek: „Én vagyok a Krisztus”, és sokakat félrevezetnek, ti ne higgyetek az ilyen beszédnek még akkor sem, ha csodás jelek kísérik. A Sátán, a hazugság atyja és a hazugok védője segíti szolgáit és követőit hamis csodákkal, amelyeket azonban fel lehet ismerni, hogy nem jók, mert mindig félelemmel, zavarral és hazugsággal járnak. Isten csodáit felismeritek arról, hogy szent békét, örömöt, üdvöt, hitet adnak, szent vágyakra és cselekedetekre vezetnek. A többiek nem. Azért figyeljetek a csodák alakjára és következményeire, amelyeket a jövőben a hamis Krisztusok fognak művelni, valamint mindazok, akik a nép megmentőinek köntösébe öltöznek, azonban vadállatok lesznek, akik tönkreteszik őket.
Hallotok majd háborúkról és háborús hírekről beszélni, és látjátok is azokat, és azt mondják majd nektek: „Ezek a vég jelei”. Ne zavarodjatok meg! Nem jön a vég. Szükség van arra, hogy mindez eljöjjön a vég előtt, de még nem lesz a vég. Népi felkelések lesznek majdbnépek ellen, ország ország ellen, nemzet nemzet ellen, világrész világrész ellen, és követni fogják ezt a dögvészek, éhínségek, földrengések sok helyen. De ez csak a szenvedések kezdete lesz. Akkor megpróbáltatás vár rátok és megölnek titeket, azzal vádolva, hogy ti vagytok okai szenvedésüknek, és remélik, hogy az én szolgáim üldözése és megsemmisítése által azok megszűnnek. Az emberek mindig az ártatlanokat fogják vádolni azzal, hogy okai annak a rossznak, amelyet ők, a bűnösök hoznak létre. Magát Istent is vádolni fogják, aki a Tökéletes Ártatlanság és a Legfőbb Jóság, hogy Ő szenvedésük oka, és így tesznek veletek is, és gyűlölni fognak titeket nevemért. A Sátán ingerli erre őket. És sokan megbotránkoznak, és
árulókká válnak, és kölcsönösen gyűlölködnek majd. És a Sátán tovább izgatja őket. És hamis próféták támadnak, akik sokakat tévedésbe visznek. A Sátán lesz az oka ennek a sok rossznak. És a gonoszság elszaporodása miatt kihűl sokakban a szeretet. De aki mindvégig kitart, üdvözül. És előbb szükséges, hogy Isten Országának ez a Jó Híre elterjedjen az egész világon, tanúságul minden nemzetnek. Akkor jön el a vég. Krisztus visszatér Izraelbe, amely elismeri őt, és hirdetik tanításomat az egész világon. És még egy másik jel. Egy jele lesz a Templom és a világ végének. Amikor látjátok a Dániel által megjövendölt pusztulás utálatosságát – aki hallgat engem, jól értse meg, és aki olvassa a Prófétát, tudjon olvasni a szavak között – akkor, aki Júdeában van, fusson a
hegyekbe, aki a teraszon van, ne szálljon le, hogy magához vegye, ami a házban van, és aki a mezőn van, ne térjen haza köpenyéért, hanem meneküljön anélkül, hogy hátranézne. Nehogy ne tudja többé megtenni. És menekülés közben ne nézzen hátra, nehogy eszét veszítse a rettenetes látványtól. Jaj az áldott állapotban levőknek és a szoptatóknak ezekben a napokban! És jaj, ha szombatra esne menekülésetek! Nem lenne elég a menekülés ahhoz, hogy bűn nélkül megmentsétek magatokat. Imádkozzatok azért, hogy ne télen és ne
szombaton jöjjön, mert a megpróbáltatás akkor oly nagy lesz, amilyen még nem volt a világ kezdetétől fogva mindmáig, és többé se lesz hasonló, mert jön a vég. 

Ha nem lennének megrövidítve ezek a napok a választottak kedvéért, senki sem menekülne meg, mert az emberördögök szövetkeznek a pokollal, hogy gyötörjék az embereket. És akkor is, hogy megrontsák, a jó útról letérítsék azokat, akik hűségesek maradnak az Úrhoz, támadnak majd olyanok, akik azt mondják: „Itt a Krisztus, ott a Krisztus. Ezen a helyen van. Íme, ő.” Ne higgyétek! Senki se higgye, mert támadnak hamis Krisztusok és hamis próféták, akik csodákat és hatalmas dolgokat művelnek, hogy tévedésbe vigyék, ha lehetséges lenne, még a választottakat is. Látszólag oly vigasztaló és jó dolgokat tanítanak, hogy még a legjobbakat is félrevezetnék, ha Isten Lelke nem világosítaná fel őket az igazságról és az ilyen csodák és tanítások sátáni eredetéről. Mondom nektek. Előre megjövendölöm nektek, hogy ahhoz szabhassátok magatokat. Ne féljetek a haláltól! Ha az Úrban maradtok, és nem engedtek a kísértésnek, akkor nem pusztultok el. Emlékezzetek vissza arra, amit mondtam nektek: „Hatalmat adok nektek arra, hogy kígyókat és skorpiókat tapossatok, és az Ellenség minden hatalma sem fog semmit sem ártani nektek, mert minden alá lesz vetve tinektek.” De arra is emlékeztetlek titeket, hogy mindennek eléréséhez Istennek
kell lennie bennetek. Örvendeznetek kell, de nem azért, mert uralkodtok a Gonosz felett, és a mérgező dolgokon, hanem azért, mert nevetek be van írva a mennyben. Maradjatok meg az Úrban és az Ő igazságában! Én vagyok az Igazság, és az igazságot tanítom. Azért még egyszer megismétlem nektek: bármit mondanak nektek rólam, ne higgyétek! Csak én mondom az igazságot. Azért, ha azt mondják: „A pusztában van”, ne menjetek! Ha azt mondják: „Abban a házban van”, ne adjatok igazat nekik! Mert második eljövetelekor az Emberfia hasonló lesz a villámhoz, amely egy szempillantásnál rövidebb idő alatt végigcikázik kelettől nyugatig. És végigfut (az emberiség) nagy Testén, amely azonnal Hullává válik, követve ragyogó angyalaitól, és ítéletet mond majd felette. Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok.

Forrás: Valtorta Mária- Evangéliumok

A világ végének jelei

Jézus nagyszerdán, második eljöveteléről beszélve így folytatja:
És rögtön az utolsó napok megpróbáltatásai után, amiről hallottatok – az időnek és a világnak a végéről és a csontok feltámadásáról beszélek, amelyről a próféták szóltak – elsötétedik a nap, és a hold többé nem lesz fényes, és az ég csillagai lehullanak, mint a szőlőszemek a túlérett szőlőfürtről, amelyet egy szélvihar megráz, és az ég erői megrendülnek. És akkor az elsötétült égen megjelenik majd az Emberfiának tündöklő jele, és sírni fog a föld minden nemzete, és az emberek meglátják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. És Ő megparancsolja angyalainak, hogy arassanak
és szüreteljenek, és válasszák el a konkolyt a búzától, és dobják a szőlőt a taposókádba, mert eljött Ábrahám magja összegyűjtésének nagy ideje, és többé nem lesz szükség a szőlőfürt vagy vetőmag megőrzésére, mert többé nem folytatódik az emberi nem a kihalt földön. És megparancsolja angyalainak, hogy nagy trombitaszóval gyűjtsék össze a választottakat a négy égtájról, az ég egyik szélétől a másikig, hogy az Isteni Bíró mellett legyenek, és megítéljék vele az utolsó élőket és a feltámadottakat.
Vegyetek hasonlatot a fügefától: amikor látjátok, hogy ága zsengévé válik, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel a nyár. Így amikor mindezeket a dolgokat látjátok, tudjátok, hagy a Krisztus hamarosan eljön. Igazán mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amely nem
akar engem, mielőtt mindez megtörténik. Az én szavam nem múlik el. Az emberek szíve és gondolatai megváltozhatnak, de az én szavam nem változik. Ég és föld elmúlnak, de az én szavaim el nem múlnak. Ami a napot és a pontos órát illeti, azt senki sem ismeri, még az Úr angyalai sem, hanem csak az Atya.

Forrás: Valtorta Mária: Evangélumok

Az égben nem házasodnak

A szenvedés hetének keddjén, délután Jézus ismét a Templomba megy apostolaival. Fáradhatatlan. Kegyelem és bölcsesség árad a betegekre tett kezéből és ajkából a tanácsokban, melyeket, az Őt megközelítő sokaságnak ad. Úgy tűnik, hogy mindenkit meg akar vigasztalni, gyógyítani addig, míg módja van erre. Már közeledik a napnyugta, és az apostolok fáradtan leülnek a földre a csarnok alatt, elkábulva a húsvéti ünnepek előtt a Templomba áradó tömeg állandó mozgásától. Máté, aki csak félszemmel alszik, feláll, és felrázza a többieket:
– Szadduceusok mennek a Mesterhez! Ne hagyjuk egyedül, nehogy megbántsák, vagy ártani próbáljanak neki, és megint kigúnyolják.
Mindnyájan felállnak, s amint a Mesterhez érnek, körülveszik Őt.
A szadduceusok túlzott hajlongással üdvözlik Jézust, és azt mondják neki:
– Mester, oly bölcsen válaszoltál a heródiánusoknak, hogy mi is vágyakozunk a te világosságod egy sugarára. Ide hallgass: Mózes azt mondta: „Ha valaki gyermekek nélkül hal meg, testvére vegye feleségül az özvegyet, és adjon utódot testvérének.” (Lásd MTörv 25,5-10)” Nos, volt köztünk hét testvér. Az első feleségül vett egy szüzet, s meghalt anélkül, hogy gyermeket hagyott volna hátra, és azért testvérére hagyta az asszonyt. Az is meghalt gyermek nélkül, és így a harmadik, aki feleségül vette a két előző özvegyét, és így tovább egészen a
hetedikig. Végül, miután mind a hét testvér felesége volt, meghalt az asszony is. Mondd meg nekünk: a testnek feltámadásakor, ha igaz, hagy az emberek feltámadnak, és hogy a lélek túlél minket és ismét egyesül a testtel az utolsó napon, újjáalakítva az élőket, a hét testvér közül melyiké lesz az asszony, miután a földön mind a hété volt?
– Tévedtek! Nem tudjátok megérteni sem az Írást, sem Isten hatalmát. Nagyon
különbözni fog a másik élet ettől, és az örök Országban nem lesznek szükségletei a testnek, mint ebben. Mert valóban, az utolsó ítélet után a test feltámad, és egyesül a halhatatlan lélekkel, létrehozva egy egészen élőt, amely jobban fog élni, mint az én és a ti személyetek most, de nem lesz többé alávetve a törvényeknek, és főleg az ösztönzéseknek és visszaéléseknek, amelyek most uralkodnak. A feltámadáskor a férfiak és nők nem nősülnek és nem mennek férjhez, hanem hasonlók lesznek Isten angyalaihoz az égben, akik nem nősülnek se férjhez nem mennek, hanem a tökéletes szeretetben élnek, amely isteni és
szellemi. Ami pedig a halottak feltámadását illeti, nem olvastátok, miként beszélt Isten a csipkebokorból Mózeshez? Mit mondott akkor a Magasságbeli? „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene.” Nem mondta: „Én voltam”, megértetve velük, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob voltak, de többé nem léteznek. Azt mondta: „Én vagyok.” Mert Ábrahám, Izsák és Jákob vannak. Halhatatlanok. Mint minden ember a halhatatlan részében egészen addig, míg az idő tart, és utána, a feltámadt testtel az örökkévalóságon keresztül. Léteznek, mint létezik Mózes, a próféták, az igazak, s mint, szerencsétlenségére, Káin és a vízözönbeliek és a Szodoma-beliek, és mindazok, akik halálos bűnben haltak meg. Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.
– Te is meg fogsz halni, és utána élni fogsz? – kísértik. Már belefáradtak abba, hogy szelídek legyenek. Oly nagy a gyűlöletük, hogy nem tudják visszatartani.
– Én az Élő vagyok, és az én testem nem fogja megismerni a bomlást. A
szövetségszekrényt elvitték, és a jelenlegit el fogják vinni úgy is, mint jelképet. A
Tabernákulumtól megfosztottak bennünket, és szét fogják rombolni. De isten igazi Templomát nem lehet elvinni és lerombolni. Amikor ellenfelei azt hiszik, hogy megtették ezt, akkor jön el az óra, amely állandósul az igazi Jeruzsálemben, az Ő teljes dicsőségére. Isten veletek!
És gyorsan az Izraeliták udvara felé megy, mert az ezüstkürtök az esti áldozatra hívnak.

Forrás: Valtorta Mária-Evangéliumok

Zakeus megtérése

A jerikói vásárteret fák szegélyezik, s nyújtanak árnyas fasorokat a kereskedőknek. Ott, ahol a főútvonal torkollik be a térbe, van a vámhivatal. Az alacsony termetű Zakeus ott szedi a vámot. Sokan ismerik, és igyekeznek elbeszélgetni vele, ő azonban ma el van mélyedve gondolataiba, és csak kurtán válaszol nekik. Csak akkor válik beszédesebbé, amikor a Jeruzsálemből jöttek beszámolnak neki Jézus csodáiról és tanításáról. Sok kérdést tesz fel:
– Valóban olyan jó, mint amilyennek mondják? És szavai megfelelnek a tetteinek? Az irgalmat, amelyet hirdet, valóban gyakorolja utána? Mindenki iránt? Még a vámosokkal is?
És igaz, hogy senkit sem utasít el? – Meghallgatja a beszámolókat, gondolkodik rajtuk, és felsóhajt.
Valaki rámutat egy szakállas férfira, aki arra megy házi felszerelést vivő szamarával:
– Látod, Zakeus? Ez a leprás Zakariás. Tíz évig egy sírban élt. Most, miután
meggyógyult, berendezi a Törvény által kiüresített házát, amit el kellett hagynia, amikor őt és hozzátartozóit leprásnak jelentették ki.
– Hívd ide!
Zakariás odamegy.
– Te leprás voltál?
– Az voltam, és velem együtt feleségem, és két gyermekem. Az asszony betegedett meg először, és nem vettük azonnal észre. A gyermekek anyjukkal aludtak, és én mellette. Mindnyájan leprásakká lettünk! Amikor észrevették, elküldtek minket a városból... Házunkban hagyhattak volna! Az utolsó ház volt... az út végén. Senkit sem zavartunk volna... Már magas sövényt növesztettünk, hogy ne is lássanak minket. Már egy sír volt... de a mi házunk... Elküldtek minket. El! El! Senki se akart minket a városban. Ez az igazság! Még a mieink sem akartak. Jeruzsálem közelébe mentünk egy üres sírboltba. Sok szerencsétlen van ott. De a gyermekek meghaltak a hideg lyukban. A betegség, hideg és az éhség megölte őket... Két fiúgyermek volt... szépek voltak, mielőtt megbetegedtek. Erősek és szépek. Két sebekkel borított csontvázzá váltak... Nem volt többé hajuk, szemüket lezárta az ótvar. Kezük és lábuk fehér pikkelyekként hullott le. Gyermekeim szemeim előtt őrlődtek fel... Nem volt
többé már emberi alakjuk azon a reggelen, amikor meghaltak, néhány órás különbséggel... Anyjuknak sírása közben temettem el őket, mint két állati tetemet, a kevés földbe, sok kő alá... Néhány hónappal később meghalt anyjuk is... és én egyedül maradtam.

Vártam, hogy meghalok, s már majdnem teljesen megvakultam, amikor egy napon arra ment a Nazarénus... Síromból feléje kiáltottam: „Jézus! Dávid Fia, könyörülj rajtam!” Egy koldus, aki nem félt attól, hogy elhozza nekem kenyerét, elmondta, hogy a Názáreti meggyógyította őt vakságából, amikor így kiáltott feléje. És azt mondta: „Nemcsak szemem látását adta vissza, hanem lelkemét is. Láttam, hogy Ő az Isten Fia, és általa mindent látok. Ezért nem menekülök tőled testvér, hanem kenyeret és hitet hozok neked. Menj Krisztushoz! Hogy eggyel több legyen az, akit Ő megáld.”
Nem tudtam járni. Lábaim egészen a csontig sebesek voltak... és... megköveztek volna, ha megláttak volna. Figyeltem, hogy mikor jön arra. Gyakran ment ezen az úton Jeruzsálembe. Egy napon láttam, már amennyire látni tudtam, hogy porzik az út, és a tömeg kiáltozik. Elvonszoltam magamat a domb széléig, ahol a sírok vannak, és amikor megláttam egy szőke fejet, kiáltottam. Erősen. Amennyire csak tudtam. Háromszor kiáltottam. Végül eljutott hozzá kiáltásom.
Megfordult. Megállt. Utána felém jött: egyedül. 

Megállt az alatt a hely alatt, ahol voltam, és rám nézett. Szép, jóságos két szemével, mosolyogva kérdezte:
– Mit akarsz, hogy tegyek neked?
– Meg akarok tisztulni!
– Hiszed, hogy megtehetem? Miért? – kérdezte.
– Mert te Isten Fia vagy!
– Hiszed ezt?
– Hiszem – válaszoltam. – Látom a Magasságbeli dicsőségét ragyogni fejeden. Isten Fia, könyörülj rajtam!
És akkor felemelte kezét, lángoló tekintettel, és azt mondta:
– Akarom! Légy tiszta! – és megáldott engem mosolyával! Ah, milyen mosollyal!
Éreztem, hogy erő tölt el. Mint egy tüzes kard, amely keresi szívemet, végigfut ereimen. Szívem, amely annyira beteg volt, olyanná vált, mint húszéves koromban, ereimben megfagyott vérem meleggé és gyorssá vált. Többé nem éreztem fájdalmat, gyengeséget, csak örömöt, örömöt!... Ő nézett engem, mosolyogva, amely boldoggá tett. Utána azt mondta:
– Menj, mutasd meg magadat a papoknak! Hited megmentett téged. – Akkor felfogtam, hogy meggyógyultam, és néztem kezeimet, lábaimat. A sebek többé nem voltak ott. Ahol azelőtt kilátszott a csont, most rózsaszínű, friss hús volt. Egy patakhoz futottam, és megnéztem magamat. Arcom is tiszta volt. Tiszta voltam! Tiszta tíz éves undokság után! Ó, miért nem jött erre előbb? Azokban az években, amikor élt feleségem és éltek gyermekeim?
Ő meggyógyított volna minket. Most, látod? Bevásárolok házam számára... De egyedül vagyok!
– Nem láttad Őt többé?
– Nem. De tudom, hogy ezen a vidéken van, és azért jöttem ide. Szeretném még egyszer megáldani Őt, és áldásában részesülni, hogy legyen erőm egyedüllétemben. 

Zakeus lehajtja fejét, és hallgat. A csoport szétoszlik.
Telik az idő. Meleg van. A piac elnéptelenedik. A vámos egyik kezére támasztva fejét gondolkodik, padján ülve.
– Íme a Názáreti! – kiáltják a gyermekek, a főútra mutatva.
Asszonyok, férfiak, betegek, koldusok sietnek, hogy eléje fussanak. A piactér kiürül. Csak a pálmákhoz kötött szamarak és tevék maradnak helyükön, és Zakeus a padján. De utána feláll, és fellép padjára. Még mindig nem lát semmit, mert sokan gallyakat tördeltek a fákról, és lengetik örvendezve. Jézus pedig lehajol betegeikhez. Akkor Zakeus leveti ruháját és csak rövid tunikájában felmászik az egyik fára. Nehezen sikerül ez neki a vastag és csúszós törzsön, amelyet rövid lábával és karjával csak nehezen tud tartani. De végre felül két ágra, mint egy karzatra. Onnan figyel, mint egy ablakból.
A tömeg megérkezik a térre. Jézus felemeli szemeit, és rámosolyog az ágak között lévő magános nézőre.
– Zakeus, szállj le azonnal! Ma a te házadban állok meg – rendelkezik.
Zakeus, egy pillanatnyi csodálkozás után, az érzelmektől lilává vált arccal lecsúszik, mint egy zsák a földre. Annyira fel van izgulva, hogy csak nehezen tudja magára ölteni ruháját. Bezárja könyveit és kasszáját, de oly gyorsan akarja tenni, hogy nem sikerül neki, s tovább tart, mint máskor. Jézus azonban türelmes. Simogatja a gyermekeket, miközben vár. Végre Zakeus elkészül. A Mester oldalán haladva egy szép házhoz irányítja őt, amelynek belül tágas kertje van. Háza a város közepén fekszik, és Jerikó nagyon szép, alig marad alul
Jeruzsálemen épületeivel és kiterjedésével. Jézus belép, és míg várakozik, hogy elkészítsék az ételeket, a betegekkel foglalkozik és az egészségesekkel. Oly türelmesen... amilyenre csak Ő képes.
Zakeus jön és megy, sürög-forog. Nem tudja magába fojtani örömét. Szeretne beszélni Jézussal. De Jézust mindig sokan veszik körül.
Végül Jézus mindenkit elbocsát, e szavakkal:
– Térjetek vissza napnyugtakor! Most menjetek házatokba! Béke veletek! A kert kiürül. Az ételeket egy szép, hűvös teremben szolgálják fel, amely a kertre nyílik.
Zakeus gazdagon teríttetett. Nincsenek vele családtagok, talán nőtlen, csak a sok szolga van jelen. Az étkezés után a tanítványok szétszóródnak a kertben, hogy lepihenjenek a bokrok árnyékában. Zakeus Jézussal marad a hűvös teremben. Sőt kis ideig Jézus egyedül marad, mert Zakeus visszavonul, mintha pihenni engedné Őt. De utána visszatér, és egy függöny nyílásából figyeli. Látja, hogy Jézus nem alszik, hanem gondolkodik. Akkor közelébe megy.
Egy súlyos láda van kezében. Leteszi az asztalra Jézus mellé, és azt mondja:
– Mester... beszéltek nekem rólad. Nem régen, egy napon te, ott a hegyen annyi igazságot mondtál, hogy tudósaink nem tudnak többet mondani. Szívemben maradtak... és attól fogva gondolok rád... Aztán azt mondták nekem, hogy jó vagy, és nem utasítod el a bűnösöket. Én bűnös vagyok, Mester! Azt mondták nekem, hogy te meggyógyítod a betegeket. Nekem beteg a szívem, mert csaltam, uzsoráztam, bűnös, rabló és durva vagyok a szegényekkel szemben. De íme, most meggyógyultam, mert te beszéltél velem. Te hozzám közelítettél, és
az érzékiség és gazdagság ördöge elmenekült. És mától kezdve a tiéd vagyok, ha te nem utasítasz vissza. És hogy megmutassam, hogy benned újjászülettem, íme, megfosztom magamat a gonoszul szerzett vagyontól, és neked adom vagyonom felét a szegények számára. A másik felét arra fogom használni, hogy visszafizessen, négyszeresen, azt, amit csalárdul vettem el. Tudom, kiket csaltam meg. És utána, mikor mindenki megkapta sajátját, követni foglak téged, Mester, ha megengeded...
– Ezt akarom. Jöjj! Azért jöttem, hogy üdvözítsek, és a Világosságra hívjam az
embereket. Ma Világosság és Üdvösség jött szíved házába. Azok, akik ott, a kerítésen túl mormognak, mert megváltottalak téged azáltal, hogy leültem lakomádhoz, elfelejtik, hogy te Ábrahám fia vagy, mint ők, és én azért jöttem, hogy megmentsem, ami elveszett, és Életet adjak a lelkileg holtaknak. Jöjj, Zakeus! Jobban megértetted szavaimat, mint sokan, akik csak azért követnek, hogy vádolhassanak. Mert ettől fogva velem leszel.

Jézus magyarázata:
– Többféle élesztő van. Van élesztő a Jóra és van a Rosszra. A Rossz élesztője, sátáni méreg, könnyebben éleszt, mint a Jóé, mert alkalmasabb anyagot talál az élesztésre az ember szívében, gondolatában, testében, amelyeket az önző akarat egyaránt elcsábít. Ez az akarat ellenkezik Isten általános akaratával.
Isten akarata általános, mert nem korlátozódik sose egy személyes gondolatra, hanem az egész világegyetem javát tartja szem előtt. Isten tökéletességét semmi sem tudja növelni, mert azt minden dologban tökéletesen birtokolja. Azért Őbenne nem lehet önző indítóok cselekedeteiben. Amikor azt mondjuk: „Ez Isten nagyobb dicsőségére vált, Isten javára vált”, nem állítjuk, hogy az isteni dicsőség önmagában növekedhet, hanem csak azt mondjuk, hogy mivel a teremtésben minden magán viseli a jónak a nyomát, és minden személy, aki jót tesz,
és ezzel kiérdemli annak birtoklását, feldíszíti magát az isteni dicsőség jelével, így megdicsőítve magát a Dicsőséget, aki minden dolgot dicsőségesen teremtett. Vagyis ez az a tanúságtétel, amit a személyek és a dolgok tesznek Istenről, tanúskodva cselekedeteikkel a tökéletes Eredetről, amelyből származnak.
Azért amikor Isten parancsol, tanácsol vagy sugall nektek egy cselekedetet, nem önző érdekből teszi, hanem önzetlenül, szeretetből, a ti javatokért. Isten akarata sose önző, hanem teljesen önzetlen, egyetemes. Ez a világegyetem egyetlen és igazi Ereje, amely az egyetemes jóra gondol. A jó élesztője, a lelki csíra, amely Istentől származik, nagyon nehezen és fáradságosan, ok erőfeszítést kívánva növekszik, mert ellene szegül az ember teste, szíve, gondolata, amelyet átjár az önzés, amely a Jó ellentéte. A Jó, eredeténél fogva nem lehet más, csak Szeretet. Az emberek nagy részében hiányzik a Jóra való akarat, és azért a Jó terméketlen
marad és elhal, vagy oly nehezen marad fenn, hogy nem erjed: ott marad. Nincs ott súlyos bűn. De nincs ott erőlködés sem, hogy a legnagyobb jót tegye. Azért a lélek tétlenül fekszik. Nem halt meg, de terméketlen.

Jegyezzétek meg, hogy a pokol elkerüléséhez elég csak az, hogy valaki nem tesz rosszat! Ahhoz azonban, hogy valaki azonnal a mennyországnak örvendjen, szükség van a jócselekedetekre. Feltétlenül! Amennyire csak tehetjük. Küzdeni kell önmagunkkal és másokkal. Azért mondottam, hogy háborút jöttem hozni, és nem békét, még az atya és gyermekei, a testvérek és nővérek között is, amikor ez a háborúság abból ered, hogy megvédjék Isten akaratát és az Ő Törvényét az emberi akarat ellen és az Isten akaratával ellentétes parancsok ellen.
Zakeusban a kis maroknyi élesztő a jóra átjárta a nagy tömeget. Szívébe csak egy kis morzsa esett belőle: beszéltek neki a hegyen mondott beszédemről. Biztos az is, hogy rosszul, sok részét megcsonkítva, mint ahogy történik a beszédekről való beszámolónál. Zakeus vámos volt és bűnös. De nem rosszindulatú. Olyan volt, mint aki rosszul látja a dolgokat, mert hályogos a szeme. De ha szeme megszabadul ettől a hályogtól, visszatér éleslátása. És ez a beteg kívánja, hogy eltávolítsák szeméről a hályogot. Így volt Zakeus is. Nem volt meggyőződve, se boldog nem volt. Nem győzték meg a farizeusi szokások, amelyek elfoglalták a Törvény helyét. És életmódja nem tette boldoggá. Ösztönszerűleg kereste a Világosságot. Az igazi Világosságot. Meglátott belőle egy fénysugarat abban a beszédtöredékben, és kincsként szívébe zárta. Mivel szerette, a fénysugár
mind elevenebbé, erősebbé, parancsolóbbá vált, és elvitte őt oda, hogy világosan látta a Jót és a Rosszat, és helyesen tudott választani, nagylelkűen levágva a rossz minden polipkarját, amely gonosz rabszolgaságba vetette őt előzőleg.
„Mivel szerette”. Íme a siker titka. Aki szeret, annak sikerül. De nem sikerül annak, aki nem szeret. Így van ez minden dologban. Még inkább Isten dolgaiban, ahol, merem mondani, tökéletes szeretetre van szükség, mert Isten láthatatlan a test érzékszervei számára. Amennyire csak a teremtmény érintheti a tökéletességet, hogy sikerüljön vállalkozása, ami ebben az esetben az életszentség.
Zakeus megcsömörlött a világtól és a testtől, amint megcsömörlött a farizeusi szokások szegényességétől is, amelyek oly szőrszálhasogatók, könyörtelenek voltak mások iránt, és túlságosan engedékenyek önmaguk iránt. Szerette beszédemnek azt a kis kincsét, amely –emberileg szólva – véletlenül eljutott szívébe. Szerette, mint a legszebb dolgot, aminek negyvenéves élete alatt birtokába jutott. Attól a pillanattól kezdve erre a pontra irányult minden gondolata. Nem csak a rosszban, hanem a jóban is ott van az ember kincse, ahol szíve van. A jókra is áll ez! A szenteknek talán nem ott volt a szívük, ahol kincsük, az Isten volt? De igen. És ezért, pusztán Istenre tekintve értettek ahhoz, hogy a földön. járjanak anélkül, hogy a föld sara megrontotta volna lelküket.
Ezen a reggelen Zakeus akkor is megtért volna, ha én nem tűntem volna fel. Mert a leprás beszélgetése már végleg átváltoztatta őt. A vámos asztalánál többé nem a csaló és bűnös vámos ült. Hanem egy bűnbánó, aki elhatározta, hogy megváltoztatja életét. Ha nem jelentem volna meg Jerikóban, ő akkor is bezárta volna bankját, vette volna pénzét, és elindult volna keresésemre, mert többé nem tudott az Igazság vize nélkül létezni, sem a Szeretet kenyere nélkül, sem a Bocsánat csókja nélkül. Ezt nem látták azok, akik engem szokásosan elítéltek és megfigyeltek, azért, hogy mindig megfeddjenek. Még kevésbé tudták megérteni. Azért csodálkoztak azon, hogy én egy bűnössel étkezem. Ó, bárcsak sose ítélnétek! Hagyjátok Istenre ezt a feladatot, ti szegény vakok, akik még magatokat sem vagytok képesek megítélni!
Sose mentem a bűnösökhöz azért, hogy jóváhagyjam bűneiket. Azért mentem, hogy elvonjam őket a bűntől. Gyakran azért, mert már csak külsőleg voltak bűnösök: bűnbánó lelkük már új, élő lélekké vált, s engesztelni akart. És akkor egy bűnössel voltam én együtt? Nem! Egy megváltottal, akinek csupán vezetőre volt szüksége, hogy felkeljen gyengeségéből, feltámadjon a halálból.
Mily sokra taníthat titeket Zakeus története! A helyes szándék erejére, amely felkelti a vágyat. A helyes vágy arra ösztönöz, hogy mindinkább törekedjetek megismerni a Jót, és állandóan keressétek Istent, addig, míg eljuttok hozzá, és a helyes bűnbánat bátorságot ad nektek a lemondásra. Zakeusban megvolt a helyes szándék, hogy hallja az igazi Tanítás szavát. Miután hallott belőle valamit, helyes vágya még inkább ösztönözte őt, és azért folytonosan kereste ezt a tanítást. Az igazi tanításban rejtőző Isten keresése elszakította őt a pénz, az érzékiség szegényes isteneitől és hősiessé tette lemondásában.
„Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, és jöjj, kövess engem” mondtam a gazdag ifjúnak, de ő nem tudta megtenni ezt. De Zakeus, noha jobban megkeményedett a fösvénységben és az érzékiségben, értett hozzá, hogy megtegye. Mert a kevés szóban, amelyet elmondtak neki, meglátta Istent, akárcsak a vak koldus és az általam meggyógyított leprás. Egy lélek, aki meglátta Istent, vonzódhat-e még a föld kicsinyes dolgaihoz? Sohasem!

Forrás: Valtorta Mária-Jézus

A válás

Jézus a Jordánon túl fekvő Gadarában járt, amikor felkeresték őt a farizeusok, hogy belekössenek.
– Mester, szeretnénk, ha kioktatnál minket a Törvény egy homályos pontját illetőleg.
– Nincsenek homályos pontok Isten Törvényében.
– Abban nem. De, de... de, amint te mondod, a Törvényekhez „hozzáadtak” bizonyos dolgokat... és ezek homályt okoztak.
– Legfeljebb félhomályt. Elég Istenhez fordítani az értelmet, hogy azok is megszűnjenek.
– Nem mindenki képes erre. Mi például a félhomályban maradunk. Te vagy a Rabbi, segíts hát rajtunk!
– Mit akartok tudni?
– Tudni akarjuk, hogy bármiféle indítóokból visszautasíthatja-e valaki saját feleségét. Ez gyakran megtörténik, és minden alkalommal sok hűhót csapnak miatta ott, ahol történik. Hozzánk fordulnak, hogy megtudják, megengedett-e ez. És mi az esetek szerint válaszolunk nekik.
– Jóváhagyva a történteket az esetek kilencven százalékában. És az a tíz százalék, amelyben nem helyeslitek, a szegények, vagy ellenségeitek közül kerül ki.
– Honnan tudod?
– Mert így történik ez minden emberi dologban. És hozzáteszem a harmadik csoportot: azokét, akiknek, ha megengedett lenne a válás, inkább joguk lenne hozzá, mert igazán fájdalmas esetek, mint a gyógyíthatatlan lepra, vagy életfogytiglani ítélet, vagy utálatos betegségek...
– Akkor szerinted sose megengedett?
– Sem szerintem, sem a Magasságbeli szerint, se bárki más szerint, akinek helyes a lelkülete. Nem olvastátok, hogy a Teremtő az idők kezdetén megteremtette az emberpárt? És férfinek és nőnek teremtette őket. Nem volt szüksége arra, hogy így teremtse őket, mert ha akarta volna, megtehette volna, hogy a teremtmények királyát, akit saját képére és hasonlatosságára alkotott úgy teremtse meg, hogy más módon szaporodjanak. Egyaránt jó lett volna az, jóllehet különbözött volna minden más természettől. És azt mondta: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz.” (Ter 2,24) Tehát Isten egyetlen egységbe fűzte őket össze. Többé tehát már nem „ketten” vannak, hanem csak „egy” test. Azt, amit Isten összekötött, mert „jónak” látta, az ember ne válassza szét, mert így többé nem lenne jó.
– De akkor miért mondta Mózes: „Ha valaki feleséget vesz magának, de az nem tetszik neki valami ocsmány dolog miatt, válólevelet ír számára, kezébe adja, és elküldi házától”? (Vö. MTörv 24,1-4)
– Ezt szívetek keménysége miatt mondta, hogy e rendelkezéssel nagyon súlyos
rendetlenségeket kerüljön el. Ezért megengedte nektek a feleség elküldését. De a kezdetben nem így volt. Mert a nő több mint az állat, amelyet uruk szeszélye szerint vagy a természet szabad körülményei szerint alá lehet rendelni ennek, vagy annak a hímnek, lélek nélküli testnek, hogy párosodjék vele és szaporodjék. Feleségeteknek van lelke, akárcsak nektek, és igazságtalanság, hogy rátapostok, semmi részvétet sem érezve. Ha az ítéletben Isten azt mondta: „Alárendellek férjed hatalmának és ő uralkodni fog rajtad” (Ter 3,16), ennek azonban igazságosan kell történnie, nem pedig zsarnokoskodva, ami sérti a szabad lélek
jogait, amit pedig tisztelni kell.
Amikor elbocsátjátok feleségeteket – ami tilos – megsértitek társatok lelkét. Megsértitek a veletek egyesült iker testet. Megsértetek mindent, ami a nő, akit eljegyeztetek, megkövetelve becsületességét. Ugyanakkor ti, hamisan esküvők, becstelen módon mentek hozzá, értéktelenebbek vagytok, néha romlottak vagytok, és továbbra is azok maradtok. Minden alkalmat felhasználtok, hogy megüthessétek őt, és hogy nagyobb teret engedhessetek kielégíthetetlen bujáságotoknak, ami bennetek van. Megbecstelenítitek saját feleségeteket!
Semmiféle okból sem válhattok el a nőtől, aki a Törvény és az Áldás által hozzátok van kötve. Elbocsáthatjátok a nőt abban az esetben, ha Isten áldása nélkül éltek együtt és meg akarjátok szüntetni a botrányt, amit ezzel okoztok. Megérintett ugyanis titeket a kegyelem, és felfogjátok, hogy a nő nem birtokolt tárgy, hanem lélek, és a tietekkel egyenlő joga van ahhoz, hogy a férfi részének ismerjék el, nem pedig élvezeti tárgynak tekintsék. Szívetek azonban oly kemény, hogy nem tudjátok hitvesként fogadni őt, miután kéjnőként kiélveztétek. Ebben az esetben együttélésetek paráználkodás, nem pedig egység. Gyakran nélkülözi a gyermekek dicsőségét is. Természetellenes ez a szabadosság. Vagy a szégyenkezés távolít el egymástól.

Semmiféle más esetben. Semmiféle másban. Mert ha törvénytelen gyermekeitek vannak ágyastársatoktól, kötelességetek véget vetni a botránynak azáltal, hogy feleségül veszitek, ha szabadok vagytok a házasságkötésre. Nem foglalkozom a házasságtörés esetével, az arról nem tudó feleségnek okozott károkkal. Erre vonatkozón szentek a megkövezés kövei és a pokol lángjai. (Vö. MTörv 22,22-27; Lev 20,10. Szám 16) De ha valaki elbocsátja törvényes feleségét, mert elege van belőle, és mást vesz el, erre csak egyetlen ítélet van: ez házasságtörés. Házasságtörő az is, aki elbocsátott nőt vesz feleségül. Az ilyen ember magának sajátítja ki a jogot, hogy szétválassza, amit Isten egybekötött. Isten szemében
állandó a házastársi egység. Átkozott az, aki anélkül, hogy özvegy lenne, másik feleséget vesz magának. Átkozott az is, aki visszaveszi első feleségét, miután elbocsátotta válólevéllel, és magára hagyta, az pedig az élettől való félelmében, és hogy kenyerét biztosítsa, újra férjhez ment, de második férje után özveggyé vált. Átkozott, aki visszaveszi, mert jóllehet özvegy, a ti hibátokból vált házasságtörővé és ti súlyosbítottátok házasságtörését. Megértettétek ezt, ti farizeusok, akik kísértetek engem?
Ezek elmennek, válasz nélkül, megszégyenülve.
– Ez az ember szigorú. Ha Rómában lenne, látná azonban, hogy a szenny még
bűzösebben bugyog – mondja egy római.
Néhány gadarai is így dörmög:
– Nehéz férfinek lenni, ha ennyire tisztának kell lennie!...
Néhányan még erőteljesebben fejezik ki magukat:
– Ha ez a férfi helyzete a nőt illetőleg, akkor jobb meg sem házasodni!
Így érvelnek az apostolok is, miközben ismét útra kelnek, elhagyva Gadarát. Júdás megvetéssel mondja ezt. Zebedeus Jakab tisztelettel és fontolgatva. Jézus megválaszol mindkettőjüknek:
– Nem mindenki fogja fel ezt, és nem is értik jól. Egyesek valóban jobbnak tartják a nőtlenséget, hogy szabadon vétkezhessenek. Mások azért, hogy elkerülhessék a bűnt, amit elkövetnének, ha nem bizonyulnának jó férjnek. De vannak néhányan, akik elnyerték azt, hogy felfogják az érzékiségtől való mentesség szépségét, és a nőkre való tisztességes vágyakozástól való mentesség szépségét. És ők a legszentebbek, legszabadabbak, legangyalibbak a földön. Azokról beszélek, akik Isten Országáért mondanak le a házasságról. Vannak olyanok, akik úgy születnek, hogy képtelenek a házasságra. Másokat képtelenekké tettek erre. Az előbbiek torzszülöttek, akik iránt részvéttel kell lennünk. Az utóbbi visszaélés, amit meg kell szüntetni. De van végül egy harmadik eset is: akik önként mondanak le a házasságról, kényszer nélkül. Ezeknek kettős az érdemük: teljesíteni tudják, amit Isten kíván tőlük, és angyalokként élnek. A föld oltárát elhagyták, de részük van még a virágokban és a tömjénben az Úr által. Ezek megtagadják alsóbbrendű részük kielégítését azért, hogy növekedjék a felsőbbrendű rész. A mennyben a Király trónusához legközelebb levő virágágyban virágoznak. Igazán mondom nektek, hogy ezek nem csonkák, hanem olyan adományokkal ékeskednek, amelyek az emberek nagy részénél hiányoznak. Nem az ostoba megvetés tárgyai, hanem nagy tiszteletnek örvendenek. Értse meg az, akinek meg kell értenie, ha képes rá, tisztelje!
Azok az apostolok, akik megnősültek, sugdolóznak egymás között.
– Mi a nehézségetek? – kérdi Jézus.
– És mi? Mi nem tudtuk ezt, és megnősültünk, de szeretnénk olyanok lenni, amint te mondod... – mondja mindnyájuk nevében Bertalan.
– Számotokra sem tilos ezután ezt tenni. Éljetek megtartóztatva, nővéreteket lássátok társatokban, és nagy lesz érdemetek Isten szemében.

Forrás: Valtorta Mária-Evangéliumok

Ha kezed megbotránkoztat...

Senkinek sincs joga ahhoz, hogy ártson testének és életének. Mert az élet és a test Istentől jön, és csak neki van joga elvenni azt részben, vagy teljesen. Mégis mondom nektek, hogyha kezetek bűnbe visz titeket, jobb, ha megcsonkítjátok; ha lábatok bűnbe visz, jobb, ha megcsonkítjátok. Jobb nektek csonkán vagy sántán belépni az Életbe, mint az örök tűzbe vettetni két kézzel és két lábbal. És ha nem elég megcsonkítanotok fél kezeteket vagy fél lábatokat, csonkítsátok meg a másikat is, hogy többé ne vigyen titeket bűnbe, és időtök legyen megbánni bűnötöket, mielőtt oda vetnének titeket, ahol a tűz sose alszik ki, hanem örökké emészt, mint egy féreg. És ha szemetek visz bűnbe titeket, vájjátok ki. Jobb nektek félszemmel élnetek, mint két szemmel a pokolban lennetek. Ha csak félszemmel, vagy szem nélkül is elérkeztek az égbe, meglátjátok majd a Világosságot, míg ha két szemmel kerültök a pokolba, annak sötétségét és borzalmát fogjátok látni. És csak azt. Jegyezzétek meg mindezt! Ne vessétek meg a kicsinyeket, ne vigyétek bűnbe őket, ne nevessétek ki! Ők többek nálatok, mert angyalaik mindig látják Istent, aki általuk kinyilatkoztatja az igazságot a gyermekeknek és azoknak, akiknek szíve gyermekded. És ti szeressétek egymást úgy, amint a gyermekek teszik! Vitatkozás, kevélység nélkül.

Legyen békesség köztetek! Éljetek békében mindenkivel! Az Úr nevében testvérek legyetek és ne ellenségek! Jézus tanítványainak nincsenek ellenségei, nem szabad, hogy ellenségeik legyenek! Az egyetlen ellenség a Sátán. Annak legyetek ádáz ellenségei, harcoljatok ellene és a bűnök ellen, amelyek a Sátánt a szívbe viszik. Fáradhatatlanul küzdjetek a Gonosz ellen, akármilyen alakot vesz is fel. És legyetek türelmesek! Az apostol nem szabhat korlátot működésének, mert a Gonosz is szüntelenül működik. Az ördög sose mondja: „Elég! Fáradt vagyok, kipihenem magamat.” Ő fáradhatatlan. Gyorsan megy, mint a gondolat, és még gyorsabban, egyiktől a másik emberig, és kísért, megragad, csábít, gyötör és nem hagy békét. Orvul támad és lecsap, ha többé nem őrködnek. Néha hódítóként költözik be a megtámadottba, annak gyengesége miatt. Máskor
barátként lép be, mert keresett áldozata oly módon él, hogy már szövetségben áll ellenségével. Ismét máskor, amikor kivetik valakiből, körbejár és rárohan a jobbakra, hogy megbosszulja az Istentől vagy Istennek egy szolgájától elszenvedett vereséget. De nektek azt kell mondanotok, amit ő mond: „Nem pihenek!” Ő nem pihen, hogy benépesítse a poklot. Nektek nem szabad pihennetek, hogy benépesítsétek a mennyországot! Ne irgalmazzatok neki! Előre megmondom nektek, hogy minél inkább hadakoztok ellene, annál több
szenvedést okoz majd nektek. De ezzel ne törődjetek! Ő befuthatja a földet. De az égbe nem hatol be. Azért ott többé nem kellemetlenkedik majd nektek. És ott lesznek mindazok, akik legyőzték őt...

Jézus hirtelenül félbeszakítja beszédét, és megkérdezi:
– De miért zavarjátok mindig Jánost? Mit akarnak tőled?
János elpirul, Bertalan, Tamás és a kerióti pedig lehajtják fejüket, amikor látják, hogy észrevették őket.
– Nos? – kérdi parancsolólag Jézus.
– Mester, társaim azt akarják, hogy megmondjak neked valamit.
– Mondd hát meg!
– Ma, miközben te annál a betegnél voltál, és mi körbejártunk a vidéken, amint mondtad nekünk, láttunk egy embert, aki nem tanítványod, és akit sose láttunk azok között, akik a te tanításodat hallgatták. Ő a te nevedben ördögöket űzött a Jeruzsálembe menő zarándokok egy csoportjánál. Sikerült neki. Meggyógyított egyet, aki annyira remegett, hogy emiatt nem tudott dolgozni. És visszaadta beszélőképességét egy leánynak, akit az erdőben, kutya alakjában megtámadott az ördög, és akinek megkötötte nyelvét. Azt mondta: „Távozz innen, átkozott ördög, az Úr Jézusnak, a Krisztusnak nevében, aki király Dávid törzséből, Izrael
királya. Ő az Üdvözítő és a Győztes. Menekülj az Ő neve elől!” – és az ördög valóban elmenekült. Mi nehezteltünk rája, és megtiltottuk neki. Azt mondta nekünk „Mi rosszat teszek? Tisztelem a Krisztust, megtisztítom az utat az ördögöktől, akik nem méltók arra, hogy Őt lássák.” 

Azt válaszoltuk neki: „Nem vagy ördögűző Izrael szerint, és nem vagy Krisztus
tanítványa. Nem szabad ezt tenned!” Azt mondta: „Jót tenni mindig szabad” – és fellázadt tilalmunk ellen, kijelentve: „És folytatni fogom, amit teszek!” Íme, azt akarták, hogy megmondjam ezt neked, főleg most, hogy azt mondtad, az égben lesznek mindnyájan, akik küzdöttek a Sátán ellen.
– Rendben van. Ez az ember közöttük lesz. Ő az. Neki volt igaza, és ti tévedtetek.
Végtelenül sok útja van az Úrnak, és nincs megírva, hogy csak azok jutnak az égbe, akik az egyenesen oda vezető úton járnak. Minden helyen és minden időben, és ezernyi különféle módon lesznek emberek, akik hozzám jönnek, még akkor is, ha kezdetben rossz úton járnak. Isten látja ugyanis helyes szándékukat, és a jó útra tereli őket. Hasonlóképpen, lesznek néhányan, akik megrészegülnek a hármas bűnös vágytól, és lelépnek a jó útról, és olyan útra térnek, amely eltávolítja őket, vagy egyenesen tönkreteszi őket. Azért sohasem szabad
elítélnetek a hozzátok hasonlókat. Csak Isten látja lelküket. Törekedjetek arra, hogy ti ne térjetek le a jó útról, amelyre Isten akarata állított titeket, inkább, mint saját akaratotok. És amikor láttok valakit, aki hisz nevemben, és általa működik, ne nevezzétek idegennek, ellenségnek, szentségtörőnek. Ő mindig az én alattvalóm, barátom és hívem, mert hisz nevemben, önként és jobban, mint sokan közületek. Ezért az én nevem csodákat művel az ő ajkán, akárcsak a tietekén, sőt talán még inkább. Isten szereti őt, mert ő szeret engem, és végül az égbe viszi őt. Senki, aki csodákat tesz nevemben, nem lehet ellenségem és mondhat rosszat rólam. Működésével megdicsőíti a Krisztust, és tanúságot tesz hitéről. Igazán mondom nektek, hogy már elég lelkének üdvözítésére az, hogy hisz nevemben. Mert az én nevem az Üdvösség. Azért mondom nektek, ha ismét találkoztok vele, többé ne tiltsátok el tőle. Sőt, nevezzétek „testvérnek”, mert az, akkor is, ha még aklom kerítésén kívül áll. Aki nincs ellenem, velem van. Aki nincs ellenetek, veletek van.
– Bűnt követtünk el, Uram? – kérdi bűnbánóan János.
– Nem. Tudatlanságból cselekedtetek, de rosszindulat nélkül. Azért nem követtetek el bűnt. De a jövőben már bűn lenne, mert most már tudjátok. Most pedig menjünk haza! Béke veletek!

Forrás: Valtorta Mária-Evangéliumok

Jézus a vízen jár

Az első csodálatos kenyérszaporítás után Jézus felmegy a közeli kis hegyre és ott
imádkozik. Közben az apostolok a tavon Kafarnaum felé tartanak. Már hajnalodik, amikor elkezd fújni a szél. Jézus felrezzen elmélkedéséből. Feláll. A tóra néz. A gyenge fényben keresi Péter bárkáját, amely fáradságosan törekszik előre haladni, de nem sikerül neki. Jézus fölemeli köpenyének alját, és szorosan magára csavarja, hogy így könnyebben tudjon lemenni a egyről. Sietve megy a tó felé. Úgy látszik, mintha repülne. A tó már tajtékozva hullámzik. Jézus azonban úgy jár rajta, mintha szilárd talaj lenne lába alatt. Alakja világítani kezd, mintha foszforeszkálna. Fejére borított köpenyét kidagasztja a szél.
Az apostolok meglátják, és félelmükben felkiáltanak. A szél Jézus felé viszi hangjukat.
– Ne féljetek! Én vagyok – Hangját jól lehet hallani, noha a szél feléje fúj.
– Igazán te vagy, Mester? – kérdi Péter. – Ha te vagy, mondd nekem, hogy jöjjek hozzád a vízen járva, mint te!
– Jöjj! – mondja neki Jézus mosolyogva, s oly egyszerűen, mintha a világ
legtermészetesebb dolga lenne a vízen járás. Péter félmeztelenül, amint van, rövid tunikájában, átugrik a bárka oldalán, és megy Jézus felé.
De amikor már körülbelül ötven méterre van a bárkától és majdnem elérte Jézust, elfogja a félelem. Eddig szeretetének lendülete támogatta. Most embersége kerekedik felül, és... félti bőrét. Mint aki csúszós talajon, vagy süppedő homokon jár, tántorogni kezd, karját ide-oda lengeti, és süllyed. Még jobban hadonászik, megijed, s tovább süllyed.

Jézus megáll, és nézi őt. Komolyan. Figyelmesen. De nem nyújtja feléje kezét, sőt karba teszi mellén, és egy szót sem szól. Péter merül. Eltűnik bokája, alsó lábszára, térde. A víz már szinte lágyékáig ér, majd övéig. Félelem tükröződik arcán. Oly félelem, amely megbénítja gondolkozását is. Egész testében remeg a félelemtől, hogy megfullad. Még csak nem is gondol arra, hogy úszni kezdjen. Semmire se gondol, megáll az esze a félelemtől. Végre elhatározza, hogy Jézusra nézzen. És elég, hogy reá néz, mert esze működni kezd, és felfogja, hol a menekülés.
– Mester, Uram, ments meg!
Jézus kitárja karját, és a széltől vagy a hullámoktól hajtva gyorsan megy az apostol felé, odanyújtja neki kezét, mondva:
– Ó! Kishitű ember! Miért kételkedtél bennem? Miért akartad magadtól tenni?
Péter görcsösen megragadja Jézus kezét. Nem szól semmit. Csak nézi, hogy lássa, haragszik-e rá. Tekintetén még látszik némi félelem, de kezdődő bánata is.
Jézus azonban rámosolyog, és szorosan tartja csuklójánál egészen addig, míg elérik a bárkát, átmásznak oldalán és belépnek. Jézus kiadja a parancsot:
– Kössetek ki! Ez egészen megfürdött! – És nevetve nézi a megalázott tanítványt.
A hullámok elsimulnak, hogy megkönnyítsék a bárka partra vonását. A hajnali fényben lehet már látni egy dombon levő várost a part közelében.

A következő magyarázatot maga Jézus fűzte hozzá az előzőkhöz a látnok számára:
– Sokszor nem is várok arra, hogy hívjanak, amikor látom, hogy gyermekeim veszélyben vannak. És sokszor segítek azon is, aki hálátlan gyermekem. Ti aludtok, vagy nyomnak titeket az élet gondjai. Én virrasztok és imádkozom értetek. Minden ember angyalaként őrködöm fölöttetek. Semmi sem fájdalmasabb számomra, mint amikor nem tudok közbelépni, mért visszautasítjátok közbelépésemet, s inkább magatok akartok boldogulni, vagy ami még rosszabb, a Gonosz segítségét kéritek. Úgy érzem magamat, mint az az atya érezné, aki látja a jelekből gyermekének válaszát: „Nem szeretlek! Nem akarlak! Menj ki házamból!” Ez megalázóbb és fájdalmasabb számomra, mint a sebek, amiket kaptam. De ha nem mondjátok nekem: „Távozz!” – hanem csak leköti az élet figyelmeteket, akkor én vagyok az Örökké Virrasztó, aki kész eljönni mielőtt még hívták volna. Néha várok arra, hogy csak egyetlen szóval hívjatok. Mily kedves, mily édes számomra hallani, hogy az emberek hívnak engem. Hallani, hogy nem felejtik el: én vagyok az „Üdvözítő”.

Végtelen öröm jár át, és ujjongok, amikor valaki, aki szeret engem, hív anélkül, hogy bevárná a szükség jelentkezését. Hív, mert mindennél jobban szeret engem a világon. Érzi, hogy őt is az enyéméhez hasonló öröm tölti el amint hozzám kiált: Jézus, Jézus. Amint a gyermekek teszik, amikor kiáltanak: „Mama, mama”, és úgy tűnik nekik, hogy méz csorog ajkukról, mert pusztán a „mama” szó kiejtése magával hozza számukra az anyai csókok ízét. Az apostolok eveztek, engedelmeskedve parancsomnak, hogy menjenek Kafarnaumba ésott várjanak rám. És én a kenyerek csodája után nem azért szigeteltem el magamat a néptől,
mintha megvetettem volna őket, vagy mert fáradt lettem volna. Sose vetem meg az embereket, még akkor sem, ha gonoszok irántam. Csak amikor látom, hogy lábbal tapossák a Törvényt, és megszentségtelenítik Isten házát, akkor tölt el a méltatlankodás. De akkor nem rólam van szó, hanem az Atya érdekeiről. A földön Isten szolgái között én voltam az első, hogy szolgáljam a mennyei Atyát.
Sose fáradtam bele abba, hogy a tömegnek szenteljem magamat, még akkor sem, amikor láttam, hogy még azok is, akikben leginkább megbíztam, milyen tompaeszűek, késlekedők voltak küldetésükben, s mily könnyen elbuktak. Sőt, épp azért, mert oly fogyatékosak voltak, végtelenül sok leckében részesítettem őket. Úgy bántam velük, mint a lassú felfogású növendékekkel kell. Irányítottam lelküket a legkezdetlegesebb dolgokban, úgy, amint egy türelmes tanító irányítja tanulóinak gyakorlatlan kezét, hogy leírják az első betűket, és hogy mindinkább képesek legyenek a dolgok megértésére és megtevésére. Mennyire szerettem a
tömeget! Testükön keresztül elvezettem őket a lelkiekre. Én is a testtel kezdtem. De míg a Sátán azért kezdi a testtel, hogy a pokolba vigye, én azért kezdtem vele, hogy az égbe vigyem.

A magányt kerestem, hogy hálát adjak az Atyának a kenyérszaporítás csodájáért. Sokezer ember evett. Ajánlottam az embereknek, hogy mondjanak köszönetet az Úrnak. De az ember nem tud köszönetet mondani. Azért én köszöntem meg helyettük. És utána... És utána egyesültem Atyámmal, akire végtelen szeretettel vágyakoztam. A földön voltam, de úgy, mint egy élettelen, levetett állatbőr. Lelkem az Atyához repült. Éreztem, hogy Ő fölém hajol, Igéje fölé, és azt mondtam neki: „Szeretlek, Szent Atyám!” Örömöm telt abban, hogy azt mondtam neki: „Szeretlek!” Nemcsak Istenként, hanem emberként is mondtam ezt neki. Így megaláztam emberi érzéseimet, amikor felajánlottam neki szívverésemet. Mágnesnek tűnt számomra, aki magához vonzza az ember minden szeretetét, az emberét, aki képes egy kissé szeretni Istent. Összegyűjtöttem azokat Szívemben, és felajánlottam neki. Úgy tűnt számomra, mintha egyedül én léteznék: az Ember, vagyis az emberi nem, aki mint az
ártatlanság napjaiban visszatért az Istennel való beszélgetéshez az est hűvösében. De azért, hogy teljes legyen a boldogság, amely az emberszeretet boldogsága volt, nem feledkeztem meg az emberek szükségleteiről. És felfigyeltem a veszélyre, amelyben gyermekeim voltak a tavon. És elhagytam a Szeretetet a szeretet gyakorlása kedvéért. A szeretetnek buzgónak kell lennie.
Kísértetnek tartottak engem. Ó! Szegény gyermekeim, hányszor tartotok engem
kísértetnek, félelmetesnek! Ha mindig rám gondolnátok, azonnal felismernétek. 

De annyi más kísértet van szívetekben, hogy az megszédít titeket. De én megismertetem magamat. Ó! Ha tudnátok rám hallgatni! Miért süllyedt el Péter, miután sok méternyit járt a vízen? Megmondtad: mivel az emberi a lelki fölé kerekedett. Péter nagyon emberies volt. Ha János lett volna, se nem mert volna ilyen felesleges dolgot kérni, se nem változtatta volna meg ily könnyedén felfogását. A tisztaság józanná és erőteljessé tesz. Péter azonban „ember” volt a szó legteljesebb értelmében. Vágyakozott arra, hogy első legyen, hogy megmutassa másoknak, „senki” sem szereti úgy az Urat, mint ő. Tekintélyre akart szert tenni. És csak azért, mert enyéim egyike volt, azt hitte, hogy már
felülmúlta a test gyengeségeit. Ehelyett a szegény Simon, a próbálkozásban nem valami fenséges látványt nyújtott. Épp az ellenkezőjét érte el. De szüksége volt erre, hogy később folytatni tudja a Mester irgalmasságát a növekvő Egyházban.
Pétert nemcsak félelem fogta el élete miatt, ami veszélybe került, hanem – amint te mondottad – „egész testében remegett”. Nem gondolkozott többé, nem nézett többé rám. Ti is így tesztek. Minél fenyegetőbb a veszély, annál inkább magatok akarjátok felülmúlni. Mintha tudnátok valamit is tenni! Leginkább akkor zárjátok be előttem szíveteket, sőt még átkoztok is engem, amikor legjobban kellene remélnetek bennem, hívnotok engem, ahelyett, hogy eltávolodnátok tőlem.

Péter nem átkozódott. De megfeledkezett rólam. Fel kellett szabadítanom akaratát, hogy lelkében hozzám kiáltson, hogy szemét Mesterére és Üdvözítőjére emelje. Előre feloldoztam bűnétől, amit kételkedésével elkövetett, mert szerettem ezt az érzelmeinek szavát követő embert. Ezáltal megszilárdul majd a kegyelemben, és további zavar nélkül tud előrehaladni, anélkül, hogy belefáradna, egészen a vértanúhalálig. Fáradhatatlanul kiveti majd titokzatos
hálóját, hogy lelkeket vigyen Mesteréhez. És amikor ő hív engem, nem megyek, hanem röpülök, hogy segítsek neki, és erősen tartom őt, hogy megmentsem.
Szelíden korholtam meg, mert felfogtam minden enyhítő körülményt Péterrel
kapcsolatban. A legjobb védő és bíró vagyok, aki valaha is létezett és létezni fog. Mindenki számára. Titeket értelek ezen, szegény gyermekeim! És ha mondok is nektek egy feddő szót, mosolyom megédesíti azt. Szeretlek titeket. Ezzel mindent megmondtam! Azt akarom, hogy higgyetek! És ha hisztek, jövök, és kiviszlek titeket a veszélyből. Ó, ha a föld képes lenne azt mondani: „Mesterem, Uram, ments meg minket!” Elég lenne egy kiáltás, de az egész föld részéről, hogy legyőzve zuhanjon le a Sátán, minden segítőjével együtt. De nem tudtok hinni. Megyek, megsokasítva az eszközöket, hogy elvezesselek titeket a hitre. De azok iszapba esnek, mint a mocsárba dobott kő, és ott fekszenek eltemetve.
Nem akarjátok megtisztítani lelketek vizét. Szerettek rothadó sárként élni. Nem számít! Én megteszem kötelességemet, mint az Örök Üdvözítő. És ha nem vagyok képes megmenteni a világot, mert a világ nem akarja, hogy megmentsem, akkor megmentem a világtól azokat, akik többé már nem e világból valók, mert úgy szeretnek engem, amint szeretniük kell.

Forrás: Valtorta Mária-Evangéliumok

A 72 tanítvány küldetése

Jézus a magdalai Mária kertjében beszél apostolaihoz és tanítványaihoz. Beszéde vége felé mondja:
– Azok, akikhez külön beszéltem ma reggel, holnaptól kezdve előttem mennek, és
hirdetnek engem a lakosságnak... Az aratás sok, és a munkások mindig kevesen lesznek a szükséget tekintve. Lesz azért munka mindnyájatok számára. És még nem is lesztek elegen. Azért, irigység nélkül, kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön mindig újabb munkásokat aratásába!
Menjetek! Én és az apostolok ezekben a napokban befejeztük kiképzéseteket
tennivalótokat illetőleg, megismételve azt, amit előzőleg mondtam, amikor a tizenkettőt küldöttem ki.

Az apostolokat előzőleg így oktatta Jézus:
– Ne menjetek a pogányok közé, és ne lépjetek be a szamaritánusok városaiba, hanem menjetek Izrael elveszett juhaihoz. Ezek között is sok tennivalótok lesz, mert igazán mondom nektek, hogy a tömeg, amelyet körülöttem láttok, csak egy századrészét képezi azoknak, akik Izraelben még várják a Messiást, és nem ismerik Őt, azt sem tudják, hogy él. Vigyétek el ezekhez a hitet és ismertessetek meg engem velük. Utatok közben hirdessétek: „Közel van az ég Országa!” Ez legyen beszédetek alapja. Erre építsétek egész prédikációtokat. Annyit
hallottatok engem beszélni az Országról! Nem kell mást tennetek, csak megismételnetek, amit én mondottam. De ahhoz, hogy az ember vonzódjék és meggyőződjék a lelki igazságokról, szüksége van az anyagi édességekre, mintha egy örök gyermek lenne, aki nem tanulja meg leckéjét, és nem sajátít el egy mesterséget, ha nem ad neki anyja édes tejet, vagy jutalmat a tanítója az iskolában vagy a mesterségben. Azért, hogy higgyenek nektek és keressetek titeket, megadom nektek a csodatevés ajándékát... Van valami, ami még több a csodatevésnél, és ami szintén meggyőzi a tömegeket, és még mélyebben és tartósabban: az életszentség. De ettől ti még távol álltok...
Menjetek tehát, meggyógyítva a betegeket, megtisztítva a leprásokat, feltámasztva a testileg vagy lelkileg halottakat, mert a test és a lélek egyaránt beteg, leprás, halott lehet. És értsetek ahhoz, hogy miként műveljetek csodákat: bűnbánó élettel, buzgó imával, őszinte vággyal, hogy megcsillogtassátok Isten hatalmát, mélységes alázatossággal, élő szeretettel, lángoló hittel, semmiféle nehézségek által meg nem rendített reménnyel. Igazán mondom nektek, hogy minden lehetséges annak, akiben ezek megvannak. Még az ördögök is
elmenekülnek az Úr Nevétől, amit kiejtetek, ha ennek birtokában vagytok. Ezt a hatalmat én és Atyátok adja nektek. Nem vehető meg ez semmi áron. Csak a mi akaratunk adja meg ezt nektek, és csak az igaz élet tartja fenn. De amint ingyen kaptátok, ti is ingyen adjátok másoknak, akik rászorulnak. Jaj nektek, ha lealacsonyítjátok Isten ajándékát, és erszényetek hizlalására használjátok fel. Nem a ti hatalmatok az, hanem Istené. Használjátok, de ne sajátítsátok ki, azt mondva: „Az enyém”. Amint kaptátok, úgy el is veszíthetitek... Az egyetlen gyümölcs, amit elfogadhattok azért, amit tesztek: a lelkek, akiket a csodával
megnyertek az Úrnak, és akiket az Úrnak kell adnotok. Íme a ti pénzetek! Nem más.

A másvilágon örültök majd kincseteknek. Menjetek pénz nélkül! Ne vigyetek magatokkal se aranyat, se ezüstöt, se pénz ne legyen övetekben, sem útitáskátok ne legyen két vagy több ruhával és dupla szandállal, se vándorbotot, se fegyvert ne vigyetek! Mert apostoli útjaitok jelenleg rövidek lesznek, és minden szombat előestéjén visszatértek ide, és letehetitek átizzadt ruhátokat anélkül, hogy váltásra valót kellene vinnetek magatokkal. Nem kell vándorbot, mert könnyebb nélküle a járás, és a dombokon és síkságokon nincs szükség rá, mint a pusztában és a magas hegyekben. Fegyverekre sincs szükségetek. Ezek jók annak, aki nem ismeri a szent szegénységet, és az isteni bocsánatot. Nektek nincsenek kincseitek, amiket meg kellene védenetek a rablóktól. Egyetlen rablótól kell félnetek: a Sátántól. Azt pedig legyőzitek az állhatatossággal és az imával, kard és tőr nélkül. Bocsássatok meg annak, aki megbánt titeket!
Ha megfosztanának titeket köpenyetektől, adjátok oda ruhátokat is. Még ha meztelenek maradnátok is szelídségetek és a vagyontól való elszakadástok miatt, nem botránkoztatnátok meg az Úr angyalait, sem Isten végtelen Tisztaságát, mert szeretetetek aranyba öltöztetné meztelen testeteket, és szelídségetek díszes övül szolgálna, és azzal, hogy megbocsátotok a rablónak, királyi köpenyt és koronát nyernétek. Azért jobban lennétek felöltözve, mint egy
király. És nem romlandó anyaggal, hanem romlatlannal.

Ne aggódjatok táplálékotok miatt. Mindig lesz annyi, amennyi megfelelő helyzeteteknek és munkátoknak, mert a munkás méltó a táplálékára, amit neki visznek. Mindig. És ha az emberek nem gondoskodnának rólatok, Isten gondoskodna munkásairól. Már megmutattam nektek, hogy az élet fenntartásához és a prédikáláshoz nem szükséges, hogy gyomrotok tele legyen a lenyelt ételekkel. Ez a tisztátlan állatoknak szolgál, amelyek küldetése az, hogy
meghízzanak, és leölve hizlalják az embereket. Nektek azonban csak lelkileg kell
meghíznotok, és másokat is csak így kell meghizlalnotok a bölcsesség eledelével. És a Bölcsesség megvilágosítja az értelmet, amelyet a mértéktelen lakmározás nem tesz eltompulttá. Megvilágosítja a szívet, amely természetfeletti dolgokkal táplálkozik. Ti sose voltatok olyan ékesszólóak, mint a hegyen való visszavonulás után. Akkor csak annyit ettetek, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy meg ne haljatok. Mégis a visszavonulás végén oly erősek és vidámak voltatok, mint soha máskor. Talán nem így volt? Amikor beléptek egy városba vagy helyre, érdeklődjetek, hogy ki érdemes befogadásotokra. Nem azért, mert Simon, vagy Júdás, vagy Bertalan, vagy Jakab, vagy János és így tovább vagytok, hanem azért mert az Úr küldöttei vagytok. Még ha azelőtt söpredékek, gyilkosok, rablók, vámosok lettetek is volna, most bűnbánók vagytok és az én
szolgálatomban, és tiszteletet érdemeltek, mert az én küldötteim vagytok. Még többet mondok. Azt mondom: Jaj nektek, ha látszólag vagytok csak küldötteim, bensőtökben azonban undorítóak és olyanok vagytok, mintha az ördög bújt volna belétek! Jaj nektek! Még a pokol is kevés ahhoz képest, amit csalásotokkal érdemeltek. De ha ugyanakkor, amikor nyilvánvalóan Isten küldöttei vagytok, titokban söpredékek, vámosok, rablók, gyilkosok lennétek, vagy csak gyanakodnának erre az emberek, akkor is megbecsülésben és tiszteletben
kellene részesíteniük titeket, mert az én küldötteim vagytok. Az embernek nem az eszközt kell néznie, hanem a küldöttet és a célt, Istent és az Ő művét kell látniuk a gyakran hitvány eszközön túl. Csak súlyos bűn esetén, amely sérti a hitet a szívekben, vágom le én jelenleg, és utódaim a jövőben a romlott tagot. Mert nem szabad, hogy egy ördögi pap miatt elvesszenek a hívő lelkek! Sose lesz megengedett, hogy elrejtsék az apostoli testület sebeit, és megengedjék, hogy azok tovább éljenek az elüszkösödött testben, amely elriasztja az embereket undorító látványával és megmérgezi őket ördögi bűzével. Tehát tudakozódjatok, melyik a legjobb életet élő család, ahol a nők visszavonultak és a szokások tiszták. Oda térjetek be, és maradjatok ott addig, míg el nem mentek arról a helyről. Ne utánozzátok a here méheket, amelyek miután kiszívtak egy virágot, elmennek egy másikra, amely még táplálóbb. Ti maradjatok ott, ahol vagytok, akár jó az ágy és bőséges az asztal, akár alacsonysorsú a család, s csak erényekben gazdag. Sose keressétek a „jobbat” a test számára, amely elpusztul. Sőt, adjátok neki mindig a rosszabbat, és őrizzétek meg a lélek minden jogát. És amikor lehet, részesítsétek előnyben a szegényeket, és tartózkodjatok náluk.
Tegyétek ezt azért, hogy ne alázzátok meg őket, s azért, mert ez rám emlékeztet titeket, aki szegény vagyok és maradok, és dicsekszem szegénységemmel. De tegyétek azért is, mert a szegények gyakran jobbak, mint a gazdagok. Mindig találtok igazakat a szegények között, de ritkán találtok olyan gazdagot, aki nem igazságtalan. Azért nem mentegethetitek magatokat azzal, hogy „Csak a gazdagok között találtam jókat”, hogy ezzel igazoljátok jólét utáni esztelen vágyakozásotokat. Amikor beléptek a házba, üdvözöljétek az én üdvözlésemmel, amely a legkedvesebb. Mondjátok: „Béke veletek! Béke legyen ebben a házban, vagy: Jöjjön el a béke ebbe a házba!” Valóban ti, Jézus és a Jó Hír küldöttei magatokkal viszitek a békét, és amikor elérkeztek egy helyre, a béke is eljön oda. Ha a ház méltó a békére, az eljön oda, és megmarad benne. Ha nem méltó, visszatér hozzátok. Ti azonban törekedjetek békésnek lenni, hogy Isten Atyátok legyen. Egy atya mindig segít. És ti, Isten segítségével megtesztek mindent, és mindent jól tesztek. Lehetséges az is, és biztosan megtörténik, hogy lesz olyan város vagy ház, ahol nem fogadnak be titeket, és nem akarják meghallgatni beszédeteket. Kivetnek, vagy kinevetnek
titeket, vagy még köveket is dobálnak rátok, mint kellemetlen prófétákra. Ilyen helyen még nagyobb szükség van arra, hogy békések, alázatosak, szelídek legyetek, és ez szokásotokká váljék. Egyébként elönt titeket a harag, és ti bűnt követtek el, megbotránkoztatva azokat, akiket meg kell térítenetek, és növelve hitetlenségüket. Míg ha békésen fogadjátok a sérelmet, hogy kidobnak, kigúnyolnak, üldöznek titeket, a legszebb prédikálással térítetek: az
igazi erények csendes szavával.

 Egy napon majd visszatérnek ellenségeitek utatokra, és azt mondják nektek: „Kerestünk titeket, mert viselkedésmódotok meggyőzött minket annak
igazságáról, amit hirdettetek. Bocsássatok meg nekünk, és fogadjatok el tanítványaitoknak! Mert mi nem ismertünk titeket, de most tudjuk, hogy szentek vagytok. Ha pedig szentek vagytok, egy szent küldötteinek kell lennetek, és most hiszünk Benne.” De amikor kimentek abból a városból, vagy házból, ahová nem fogadtak be titeket, rázzátok le még a port is, azaz annak a helynek kevélységét és keményszívűségét szandálotokról, hogy az ne tapadjon még talpatokhoz sem. Igazán mondom nektek: „Az ítélet napján Szodoma és Gomorra nem részesül majd oly kemény ítéletben, mint ez a város.”
Íme: Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek azért okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok. Mert ti tudjátok, hogy a világ rosszabbul bánik velem, mint a farkasok a juhokkal, velem, aki a Krisztus vagyok. Én meg tudom védeni magamat hatalmammal, és meg is teszem azt addig, amíg nincs itt a világ ideiglenes győzelmének az órája. De ti nem rendelkeztek ezzel a hatalommal, és nektek nagyobb óvatosságra és egyszerűségre van szükségetek. Azért jelenleg igyekezzetek gondosan elkerülni a börtönöket és megvesszőztetéseket. Igazán mondom nektek, fogadkozásotok
ellenére, hogy véreteket is készek vagytok ontani értem, jelenleg nem vagytok képesek még arra sem, hogy elviseljetek egy gúnyos vagy haragos pillantást. Később majd eljön az idő, amikor erősek lesztek, mint a hősök, mindenfajta üldöztetéssel szemben. Még a hősöknél is erősebbek, a világ által felfoghatatlan hősiességgel, amit nem tudnak megmagyarázni, és „esztelenségnek” neveznek majd. Nem, nem esztelenség lesz az! Azonosulás lesz az, az Istenemberrel az emberi szeretet ereje által, és meg tudjátok majd tenni azt, amit én előzőleg
megtettem. Ahhoz, hogy megértsék ezt a hősiességet, földöntúli síkon kell azt látni, tanulmányozni és megítélni. Mert az természetfeletti dolog, amely minden emberi korlátozást felülmúl. Királyok, a szellem királyai lesznek hőseim, örök királyok és hősök...

Egy csendes októberi estén visszatért a 72 tanítvány három pásztorral: Illéssel, Józseffel és Lévivel együtt. Fáradtak, porosak, de mily boldogok! Boldog a három pásztor, hogy most már szabadon szolgálhatják a Mestert. Boldogok azért is, hogy oly sok év után egy ideig egyesülhettek társaikkal. Boldog a 72 tanítvány is, mert jól teljesítette első küldetését. Arcuk ragyog a boldogságtól a lámpafényben. A Jézust segítő asszonyok vacsorát készítenek nekik. Velük van Mária és Marciam is. Vacsora után Jézus az olajfaerdő felé megy, és a tanítványok követik Őt. Miután közösen imádkoztak, részletesebben beszámolnak Jézusnak munkájukról. Csodálkozva és boldogan mondják:
– Tudod, Mester, hogy nemcsak a betegek, hanem az ördögök is alá vannak vetne Neved hatalmának? Mi, mi, szegény emberek, csak azért, mert Te küldöttél minket, meg tudtuk szabadítani az embert egy ördög rettenetes hatalmától!... – és esetről esetre elbeszélik, mi történt itt és ott. Csak egyről mondják:
– Szülei, vagyis helyesebben anyja és a szomszédok hozták őt oda erőszakkal. De az ördög kinevetett minket, azt mondva: „Visszatértem ide saját akaratából, miután a Názáreti Jézus kiűzött innen, és többé nem hagyom el, mert ő jobban szeret engem, mint a ti Mestereteket, és ismét felkeresett”. És fékezhetetlen erővel kiragadta az embert annak kezéből, aki tartotta, és ledobta egy szakadékba. Mi odafutottunk, hogy lássuk, összezúzódott-e. Dehogyis! Úgy futott, mint egy fiatal gazella, káromkodva oly módon, hogy az nem evilági volt... Mi szántuk az anyát... De ő! De ő! Ó, erre képes az ördög?
– Erre, és még többre – mondja szomorúan Jézus.
– Talán ha te ott lettél volna...
– Nem. Én megmondtam neki: „Menj, és ne ess vissza bűnödbe!” Ő vissza akart esni. Tudta, hogy rosszat akar, és mégis akarta. El van veszve. Ez a megszállás más, mint első megszállása volt, amikor még nem ismerte annak mibenlétét. Most már tudja, mit tesz, amikor ismét eladja magát az ördögnek. De ne beszéljetek róla! Ő egy levágott tag, reménytelen. Szándékosan a Gonoszé. Dicsérjük inkább az Urat a győzelmekért, amelyeket nektek adott. Én ismerem a bűnös nevét, és ismerem a megmentettek nevét. Láttam a Sátánt leesni az égből, mint egy villámot, a ti érdemeitek által, amelyeket egyesítettetek az én nevemmel. Mert én láttam a ti áldozataitokat, imáitokat, szereteteteket is, amellyel megközelítettétek a szerencsétleneket, hogy azt tegyétek, amit mondtam nektek. Isten szeretetéből tettétek, és Isten megáldott titeket. Mások is meg fogják tenni azt, amit ti tettetek, de szeretet nélkül teszik. És nem érnek el megtéréseket... De ne azért örvendjetek, mert legyőztétek a szellemeket, hanem azért örvendjetek, mert nevetek be van írva az égbe. Ne töröljétek soha ki onnan...

Forrás: Valtorta Mária-Evangéliumok

Miatyánk

Nyilvános működésének második évében a húsvéti ünnepek után Jézus apostolaival, Marciammal, és endori Jánossal felmegy az Olajfák-hegyére. A kerióti Júdás nincs velük. Mikor felérnek, Jézus megáll, és azt mondja:
– Itt megállunk... Kedveseim, akik annyira kedvesek vagytok nekem, tanítványaim, és műveim folytatói a jövőben, jöjjetek közelembe! Egy napon, s nem is egyszer, azt mondtátok nekem: „Taníts meg minket úgy imádkozni, amint te imádkozol! Taníts minket, amint János tanította övéit, hogy mi, tanítványok ugyanazokkal a szavakkal imádkozhassunk, mint Mesterünk”. És én mindig azt válaszoltam: „Megteszem ezt, amikor látom, hogy elégségesen felkészültetek ahhoz, hogy az az ima ne üres emberi szó legyen, hanem igazi társalgás az
Atyával.” Eljutottunk ehhez. Rendelkeztek elég tudással ahhoz, hogy a szavak méltók legyenek az Istennel való beszédhez. És meg akarom tanítani nektek ezen az estén, a köztünk levő békében és szeretetben, Isten békéjében és szeretetében, mert engedelmeskedtünk a húsvéti parancsnak, igaz izraeliták módjára, és az isteni parancsnak, Isten és a felebarát szeretetét illetőleg.
Lelki előrehaladásotok érdekében meg akarlak tanítani titeket imádkozni a mai estén.

– Halljátok! Amikor imádkoztok, mondjátok: „Miatyánk, ki vagy a mennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te Országod a földre úgy, amint az égben van, legyen meg a te akaratod itt a földön, miképpen a mennyben. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Engedd el adósságunkat, amint mi is elengedjük azoknak, akik nekünk tartoznak! Ne vígy minket a kísértésbe, hanem szabadítsd meg a Gonosztól!
Jézus feláll, hogy elmondja az imát. Mindnyájan utána mondják, figyelmesen,
megindulva.
– Nincs szükség másra, barátaim. Ezek a szavak, mint egy arany kör, magukban foglalják az ember minden szükséglete lelkét, testét és vérét illetőleg. Ezzel kéritek azt, ami hasznos ezek számára. Ha megteszitek azt, amit kértek, elnyeritek az örök életet. Olyan tökéletes ez az ima, hogy az eretnekségek hullámai a századok folyamán nem fogják megérinteni. A kereszténységet a Sátán fogaival darabokra szaggatja, és titokzatos testemnek sok része
leszakad, elkülönül, sejtekre oszlik a hiú vágy által, hogy tökéletes testet alkossanak maguknak, mint amilyen Krisztus titokzatos Teste lesz, azaz az, amelyben minden hívő egyesül az apostoli Egyházban, amely a világ végéig az egyetlen igazi Egyház lesz. De ezek a különvált sejtek meg lesznek fosztva az ajándékoktól, amelyeket én az Anya-Egyháznak fogok hagyni, hogy táplálja fiaimat. Mégis mindig keresztényeknek nevezik majd magukat, mivel tisztelik Krisztust, és tévedésükben is mindig visszaemlékeznek arra, hogy Krisztustól
származnak. Nos, ezek is ezt az egyetemes imádságot használják majd imaként. Jól jegyezzétek meg ezt! Elmélkedjetek róla állandóan! Alkalmazzátok cselekedeteitekre! Nincs másra szükség ahhoz, hogy szentekké legyetek. Ha valaki egyedül lenne, egy pogány helyen, templomok, könyvek nélkül, ebben az imában már rendelkezne mindazzal, amit megtudhat az elmélkedéshez. Ez az ima nyílt templommá tenné szívét. Biztos életszabállyal rendelkezne az
életszentséghez.

„Miatyánk”
Én őt „Atyának” hívom. Az Igének az Atyja, a Megtestesültnek az atyja. Azt akarom, hogy így hívjátok, mert egyesültök velem, ha megmaradtok bennem. Volt egy idő, amelyben az embernek arccal a földre kellett vetnie magát, és félve, remegve kellett sóhajtania: „Isten!” Aki nem hisz bennem és szavaimban, még ebben a bénító félelemben él... Figyeljétek meg a
Templomban. Nem Istent, hanem Istennek az emlékét is hármas függöny fedi el a hívek szeme elől. Az imádkozónak azt mondja a távolság és a függönyök által való elválasztás: „Te sár vagy! Ő a Fény! Te szenny vagy! Ő a Szent! Te rabszolga vagy! Ő a Király!”
De most!... Álljatok fel! Jöjjetek közelembe! Én vagyok az Örök Pap. Én megfoghatom kezeteket és azt mondhatom: „Jöjjetek!” Én elhúzhatom a függönyt és megnyithatom az általa elzárt helyet, kinyithatom az eddig zárt, megközelíthetetlen helyet. Be volt zárva? Miért? Igen, a Bűn zárta be. De most még inkább bezárja a megfélemlített emberek gondolkozásmódja. Miért van bezárva, ha Isten a Szeretet, ha Isten Atya? Én elvihetlek, nekem el kell vinnem, én el akarlak vinni titeket nem a porba, hanem az égbe. Azt akarom, hogy ne távol legyetek, hanem közel, nem rabszolgákként, hanem gyermekekként Isten
szívén. „Atya! Atya!” mondjátok! És ne fáradjatok bele mondásába. Nem tudjátok, hogy valahányszor ezt mondjátok, az ég ragyog az Isten örömétől? Ha nem mondanátok mást, csak ezt, de igazi szeretettel már Istennek kedves módon imádkoznátok. „Atya! Atyám!” mondják a kicsinyek atyjuknak. Az első szavak, amelyeket megtanulnak: „Anya, atya”. Ti Isten gyermekei vagytok. Én szültelek titeket a régi emberből, akik voltatok, és amit én leromboltam szeretetemmel, hogy megszülessék az új ember, a keresztény. Hívjátok azért a Legszentebb Atyát, aki az égben van, azokkal a szavakkal, amelyeket a kisdedek először
tanulnak meg.

„Szenteltessék meg a te neved!”
Ó, ez a név szentebb és kedvesebb minden másnál. A bűnös félelme megtanított titeket arra, hogy ezt a nevet egy más név alá rejtsétek. Nem, többé nem Adonai, nem többé! Ő Isten. Az Isten, aki végtelen szeretetében megteremtette az emberiséget. Ezentúl az emberiség az általam előkészített fürdőben megtisztult ajakkal az Ő nevén szólítja Őt. Ennek a Felfoghatatlannak igazi jelentését teljes bölcsességgel akkor fogja felfogni, amikor legjobb gyermekeiben egyesül Vele az emberiség, és felvételt nyer abba az Országba, amelynek megalapítására jöttem.

„Jöjjön el a te Országod a földön, miként a mennyben!”
Teljes erőtökből kívánjátok ennek eljövetelét! Öröm lenne a földön, ha eljönne Isten országa a szívekbe, a családokba, a polgártársakba, a nemzetekbe. Szenvedjetek, fáradozzatok, áldozzátok fel magatokat ezért az Országért. Legyen a föld egy tükör, amely visszatükrözi az egyesekben az ég életét. El fog jönni. Egy napon mindez eljön. Századokon és századokon keresztül megelőzik a könnyek, a vér, a tévedések, az üldöztetések azt a pillanatot, amelyben a föld birtokolni fogja Isten Országát. Egyházam titokzatos világítótornyának ragyogó fénye megtöri majd a ködöt. Az Egyház bárkáját nem fogják elmeríteni a hatalmas hullámok és megrendíthetetlen szirtként ellenáll majd minden
támadásnak, és magasra tartja a Világosságot, az én Világosságomat, Isten Világosságát. És akkor, mint egy csillag erős fellángolása, amely eljutott létezésének tökéletességére, szétesik, és Teremtőjének lábánál megszűnik létezése egy ragyogó lüktetésben. De el fog jönni. És utána lesz a tökéletes, boldog, örök ország a mennyben.

„Legyen meg a te akaratod a földön, mint az égben!”
Saját akaratunkat csak akkor tudjuk megsemmisíteni más valakinek akaratában, ha eljutottunk a tökéletes szeretetre az illető iránt. Saját akaratunkat csak akkor tudjuk megsemmisíteni Isten akaratában, amikor eljutottunk az isteni erények hősies gyakorlatára. Az égben, ahol minden hibátlan, Isten akaratát teljesítik. Ti, az ég gyermekei, tudjátok megtenni azt, amit az ég tesz.

„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk!”
Amikor az égben lesztek, csak Istennel táplálkoztok. A boldogság lesz ételetek. De itt még szükségetek van a kenyérre. És Isten gyermekei vagytok. Igazságos azért azt mondani:„Atya, adj nekünk kenyeret!” Attól féltek, hogy nem hallgat meg titeket? Ó, ne féljetek! Fontoljátok meg: Ha egyikteknek van egy barátja, és az észreveszi, hogy nincs kenyere ahhoz, hogy enni, adhasson egy másik barátjának, vagy szülőjének, aki éjjel a második őrváltás végén érkezik hozzá, elmegy ahhoz, és azt mondja neki: „Barátom, adj nekem három kenyeret, mert vendégem jött, és nem tudok enni adni neki!” Azt a választ hallhatja-e a
házból: „Ne zavarj engem, mert már bezártam az ajtót és az ablakszárnyakat, és gyermekeim mellettem alszanak. Nem kelhetek fel, hogy odaadjam neked, amit akarsz”? Nem. Ha ő egy igazi barátjához fordult, és erőlteti, megkapja, amit kér. Még talán akkor is megkapná, ha nem oly jó barátjához fordult volna. Megkapná erőltetése miatt, hogy ne zavarja tovább kérésével. Gyorsan adna neki annyit, amennyit akar. De ti, amikor az Atyához imádkoztok, nem egy földi baráthoz fordultok, hanem a Tökéletes Baráthoz, aki az égi Atya. Azért mondom nektek: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.” Valóban, aki kér, kap, aki keres, talál, aki zörget, annak ajtó nyílik. Az emberek fiai közül ki adna követ gyermekének, amikor az kenyeret kér? És ki adna kígyót a sült hal helyett? Bűnös lenne az az atya, aki így tenne saját
fiával. Már megmondtam, és elismétlem, hogy meggyőzzelek titeket a jóságról és a bizalomról. Amint tehát egyiktek józan ésszel nem adna egy skorpiót tojás helyett, Isten, aki sokkal jobb, megadja nektek, amit kértek! Mert Ő jó, míg ti, többé kevésbé gonoszok vagytok. Kérjetek azért alázatos és gyermeki szeretettel kenyeret az Atyától. „Engedd el adósságunkat, amint mi is elengedjük azoknak, akik nekünk tartoznak!” Vannak anyagi és vannak lelki adósságok. És vannak erkölcsi adósságok is. Anyagi adósság a pénz vagy árú, amit kölcsön kaptunk és vissza kell adnunk. Erkölcsi adósság a megkárosított nagyrabecsülés, amit nem tettünk jóvá, és a szeretet, amelyet kívánnak tőlünk, de amit nem adtunk meg. És lelki adósság az engedelmesség Istennek, akitől sokat kívánunk, de akinek ugyancsak keveset adunk, és a szeretet iránta. Ő szeret minket, és nekünk
szeretnünk kell Őt, amint szeretnünk kell egy anyát, egy feleséget, gyermeket, akiktől az ember sokat kíván. Az önző szeretne kapni, de nem ad. De az önző ellentéte az égnek. Mindnyájunknak van adósságunk. Adósok vagyunk Istentől kezdve a rokonokig, ezektől a barátig, a baráttól a felebarátig, a felebaráttól a szolgáig és a rabszolgáig. Ezek mind teremtmények, mint mi vagyunk. Jaj annak, aki nem bocsát meg! Annak nem fognak megbocsátani. Isten, aki igazságos, nem tud megbocsátani az embernek, ha az ember nem bocsát meg a hozzá hasonlónak.

„Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a Gonosztól!”
Egy férfi, aki nem tartotta szükségesnek, hogy megossza velünk a húsvétot, megkérdezett engem körülbelül egy éve: „Hogyan? Te kérted, hogy ne érjen kísértés, és hogy segítséget kapj a kísértésben az ellen?” Csak mi ketten voltunk... és válaszoltam neki. Később négyen voltunk egy elhagyatott vidéken, és akkor is válaszoltam. De ez még nem volt elég, mert egy makacs szellemen rést kell ütni, lerombolva makacsságának rossz erődítményét. És azért
elmondom azt még egyszer, tízszer, százszor, addig, míg minden beteljesül. De ti, akik nem vagytok felvértezve a szerencsétlen tanok ellen, és a még
szerencsétlenebb szenvedélyek ellen, imádkozzatok így! Imádkozzatok alázatosan, hogy Isten akadályozza meg a kísértéseket! Ó, az alázatosság! Olyannak ismerni meg magát, amilyen! Önmagának lealacsonyítása nélkül, de megismerni önmagát. Azt mondani: „Eleshetek akkor is, ha nekem nem tűnik úgy, hogy ez megtörténhet, mert tökéletlenül ítélem meg saját magamat. Azért, Atyám, lehetőleg ments meg engem a kísértésektől, azáltal, hogy nagyon
közel tartasz magadhoz engem. Ne engedd meg a Gonosznak, hogy ártson nekem!” Mert, ne felejtsétek el, nem Isten kísért a rosszra, hanem a Gonosz kísért. Kérjétek az Atyát, hogy segítsen gyengeségetekben, hogy ne engedjetek a Gonosz kísértésének.

Forrás: Valtorta Mária-Evangélumok

Jézus megszünteti a vihart

Egy se nem túl nagy, se nem kicsiny, vitorlás halászbárka, amelyen kényelmesen
mozoghat öt-hat ember, szeli a szép Genezáreti-tó égszínkék vizét. Jézus alszik a bárka faránál. Szokása szerint, fehér ruhát visel. Fejét bal karjára hajtja, miután karja és feje alá tette többszörösen összehajtott kékeszöld köpenyét. Ül a bárka alján, nem kinyújtózkodva, és fejét arra a kis asztalkára támasztja, amely a bárka farának végét képezi. Békésen alszik. Fáradt. És nyugodt.
Péter van a kormánynál. András kezeli a vitorlákat, János és két másik férfi elrendezik a horgonyköteleket és a hálókat a bárka fenekén, mintha halászathoz készülődnének, talán az éjjel folyamán. Már közeledik az este, mert a nap nyugaton látszik, és lemenőben van. A tanítványok mind felhúzták tunikájukat, amely visszahajlik a derekukon kötött öv fölött. Így szabadabban tudnak mozogni és járni ide-oda a bárkában az evezők, padok, kosarak és hálók
között anélkül, hogy ruhájuk beleakadna valamibe. Köpenyüket mindnyájan letették. Az ég elsötétül, és a nap elrejtőzik a viharfelhők mögött, amelyek hirtelenül bukkantak fel a dombok csúcsa mögül. A szél gyorsan hajtja őket a tó felé. Mindeddig a szél még a magasban fúj csak, és a tó, egyelőre csendes, csak színe válik sötétebbé, és felülete bodrozódik.

Hullámok még nincsenek, de a víz már mozgásban van. Péter és András figyelik az eget és a tavat, és előkészítik a műveleteket, hogy a part felé tartsanak. De a szél lecsap a tóra, és néhány perc alatt minden forr és tajtékzik. A hullámok
összecsapnak egymással, lökdösik a kis bárkát, felemelik, lesüllyesztik, minden irányba kanyarítják, gátolják a kormányzást, akárcsak a vitorlákba kapó szél. A vitorlákat le is engedik. Jézus alszik. Sem a tanítványok lépteinek zaja, sem izgatott hangjuk, sem a szél fütyülése, sőt még a hullámoknak a bárka oldalához és a hajó orrához csapódása sem ébresztik fel. Haja hullámzik a szélben, és néha a víz is lefröcsköli. De Ő alszik. János a hajó elejéről a végéhez fut, és leteríti Őt köpenyével, amelyet egy asztal alól húzott ki. Gyengéd szeretettel teríti rá. A vihar mind hevesebbé válik. A tó fekete, mintha tintává vált volna. A hullámok habja csíkokat rajzol rá. A bárka nyeli a vizet, és mindinkább oldalra nyomja a szél. A tanítványok izzadnak irányításában, és a víz kimerítésében oldalán keresztül, amelyet vernek a hullámok. De semmire se mennek. Már lábszáruk közepéig vízben állnak, és a bárka mind súlyosabbá válik.

Péter elveszíti nyugalmát és türelmét. Átadja testvérének a kormányt, és ugrálva Jézus felé megy. Erőteljesen megrázza Őt. Jézus felébred, és felemeli fejét.
– Ments meg minket, Mester, elveszünk! – kiáltja neki Péter. Kiáltania kellett, hogy meghallja hangját.
Jézus tanítványára szegezi szemét. Ránéz a többiekre is, utána a tavat szemléli.
– Hiszel abban, hogy meg tudlak menteni titeket?
– Gyorsan, Mester – kiáltja Péter, miközben egy igazi hullámhegy jön gyorsan feléjük a tó közepétől. Víztölcsérnek látszik, oly magas és félelmetes.
A tanítványok látják feléjük jönni. Letérdelnek, és megkapaszkodnak, amibe csak tudnak, biztosra véve, hogy ez a vég.
Jézus feláll a hajó orrán levő kis asztalra. Fehérlik alakja az ólomszürke viharban. Kitárja karját a magas hullám felé, és azt mondja a szélnek:
– Állj meg, és hallgass el! – és a víznek – Csendesülj le! Akarom!
És a nagy hullám szertefoszlik, tajtékká válik, amely ártalmatlanul esik le egy utolsó zúgással, ami sustorgássá halkul, akárcsak a szél utolsó sivítása, ami sóhajjá változik. És a megnyugodott tó felett visszatér a derült ég és a tanítványok szívébe a remény és a hit. Jézus fenségessége leírhatatlan. Látni kell ahhoz, hogy valaki képes legyen felfogni.
(3-298)

Jézus a következő magyarázatot fűzte hozzá a látomáshoz:
– Nem abban az értelemben magyarázom nektek az Evangéliumot, ahogy mindnyájan értelmezik. Én megvilágítom az evangéliumi részlet előzményeit.
Miért aludtam? Nem tudtam talán, hogy jön a vihar? De tudtam. Csak én tudtam. Akkor hát miért aludtam?
Az apostolok emberek voltak. Jó akarat lelkesítette őket, de még nagyon „emberi” volt felfogásuk. Az ember mindig azt hiszi, hogy mindenre képes. Amikor azután valóban képes egy dologra, akkor eltelik dölyfösséggel és az ő „képességéhez” való ragaszkodással. Péter, András, Jakab és János jó halászok voltak, és azért felülmúlhatatlanoknak képzelték magukat a hajózás tudományában. Én számukra egy nagy „Rabbi” voltam, de egy nulla, mint hajós.
Azért nem tartottak képesnek engem arra, hogy segítsek nekik. Amikor beszálltak a bárkába, hogy átkeljenek a Galileai-tengeren, kérték, hogy maradjak ülve, mert nem leszek képes másra. Szeretetük is mondatta velük ezt, mert nem akartak testi fáradságot okozni nekem. De ragaszkodásuk saját képességükhöz felülmúlta ezt a szeretetet is. Én nem erőltetem rá magamat másokra, hacsak rendkívüli esetről nincs szó. Általában szabadon hagyom az embereket és várok. Azon a napon fáradt voltam, és mivel kértek, hogy
pihenjek, azaz hagyjam őket dolgozni, őket, akik oly jártasak voltak, aludni kezdtem.
Alvásomba belejátszott az a megállapítás is, hogy mivel az ember „ember” és magától akar cselekedni anélkül, hogy felfogná, Isten segíteni szeretné őt. Láttam ezekben a „lelkileg süketekben”, ezekben a „lelkileg vakokban” mindazokat a lelki süketeket és vakokat, akik a századokon keresztül tönkremennek, mert „maguk akarják csinálni” dolgaikat, mikor én feléjük fordulok, amikor rám szorulnak, várakozva arra, hogy segítségül hívjanak.
Amikor Péter felkiáltott: „Ments meg minket!”, keserűségem úgy eltűnt, mint ahogy az eleresztett kő leesik. Én nem „ember” vagyok, hanem az Istenember. Nem úgy cselekszem, mint ti. Ti, amikor valaki visszautasítja tanácsotokat vagy segítségeteket, és látjátok, hogy pácban van, még ha nem vagytok is annyira gonoszok, hogy örülnétek neki, de mind annyira méltatlankodtok, oly közömbösek vagytok, hogy nézitek őt anélkül, hogy megmozdulnátok segélykiáltására. Magatartástokkal jelzitek neki: „Amikor segíteni akartam neked, nem akartad. Most magad lásd!” De én Jézus vagyok, az Üdvözítő. Én megmentek bárkit azonnal, amint segítségül hív.
A szegény emberek ellenvetésül megjegyezhetik: „Akkor miért engeded meg, hogy viharok keletkezzenek az egyének vagy a közösségek életében?”
Ha én, hatalmammal elpusztítanám a Gonoszt, bármiféle legyen is az, ti végül magatokat hinnétek a Jó szerzőjének, ami valójában az én ajándékom lenne, és többé nem gondolnátok rám. Soha többé. Szükségetek van, szegény gyermekeim a szenvedésre, hogy visszaemlékezzetek arra, van egy Atyátok. Mint a tékozló fiú, aki visszaemlékezett atyjára, amikor éhezett. A szerencsétlenségek arra szolgálnak, hogy meggyőzzenek titeket semmiségetekről, dőreségetekről, ami annyi tévedést okoz, és romlottságotokról, ami annyi gyásznak és
fájdalomnak az oka, bűnötökről, ami miatt bűnhődtök, magatokat büntetve, és az én létezésemről, hatalmamról és jóságomról. Íme ez az, amit a mai Evangélium mond nektek. A
„ti” jelenlegi órátok Evangéliuma, szegény gyermekeim. (Ez a második világháború szenvedéseire vonatkozik, mert ebben a látomásban 1944. január 30-án részesült Valtorta Mária.)
Hívjatok engem! Jézus nem alszik, csak az bántja, hogy látja, ti nem szeretitek Őt. Hívjatok engem, és jövök!

Forrás: Valtorta Mária- Evangélumok

Magdolna megtérése

Simon farizeus háza elárulja gazdagságát. A nagy terem, ahol minden elő van készítve a lakomához, gyönyörűen van díszítve. Simon farizeus arca viszont elárulja rosszindulatát, hidegségét, kevélységét és kapzsiságát.
A nagy négyszögben összerakott asztalok egyik oldalán foglal helyet Simon, vele
szemben a másik oldalon Jézus, s mellette János. Kereveteken fekszenek az asztal mellett, bal könyökükre támaszkodva. Az összes vendég férfi. Mindnyájan beszélgetnek, és Simon időnként, tettetett leereszkedéssel Jézushoz fordul. Világos, hogy a jelenlevőknek meg akarja mutatni, mily nagy megtiszteltetésben részesítette a szegény prófétát, amikor meghívta gazdag házába. Jézus udvariasan, békésen válaszol neki. Enyhén mosolyog, amikor valaki kérdezi, ha pedig János beszél hozzá, vagy néz rá, sugárzik az arca az örömtől. Az elfüggönyözött ajtón belép egy nagyon szép, fiatal asszony, gazdag öltözetben,
ékszerekkel díszítve, oly áttetsző fátyollal, hogy az semmit sem fed el arcából.
Mindenki ránéz, Jézust kivéve. János egy pillantást vet csak rá, s utána Jézus felé fordul, A többiek nyilvánvaló vágyakozással szemlélik. Az asszony azonban senkivel sem törődik, suttogásukra sem figyel. Jézus úgy tesz, mintha semmit sem vett volna észre. Folytatja beszélgetését Simonnal. Az asszony Jézushoz megy, és letérdel lábainál. Letesz a földre egy hasas korsót, leveszi fejéről a fátylat, kivéve hajából a tűt, amely fátylát tartotta, leveszi ujjairól gyűrűit, és Jézus lába mellé teszi a kerevetre. Majd leveszi Jézus lábáról szandálját, a földre teszi, és utána nagy zokogás közepette megcsókolja lábait, homlokához érinti, simogatja, miközben könnyei záporként hullanak rá. Jézus lassan feléje fordítja fejét, és ránéz a nő fejére, megbocsátást sugárzó pillantással.
Utána visszafordul, s engedi, hogy az asszony szabadon kiöntse érzelmeit.
A többiek azonban csípős megjegyzéseket tesznek, integetnek egymásnak, kuncognak. A farizeus egy pillanatra felül, hogy jobban lássa. Vágyakozó pillantást vet az asszonyra, amivel elárulja érzelmeit. De kényelmetlenül is érzi magát amiatt, hogy a nő ily szabadon lépett be, amiből a többiek arra következtethetnek, hogy gyakori vendég a házban. Gúnyosan pillant Jézusra.
A nő mindebből semmit sem vesz észre. Szó nélkül folytatja sírását, csak néha sóhajtozik. Majd kibontja haját, kivéve belőle az ezüst fésűt, és ezt is a hajtű és a gyűrűk mellé teszi. Hajával megtörli Jézus lábait. Utána belemártja ujját a korsóba, és kivesz belőle egy világossárga, illatos kenőcsöt, amelynek illata a lilioméra, és a tubarózsáéra hasonlít, és betölti az egész termet. Bőségesen bekeni vele Jézus lábait, csókolgatja és simogatja azokat. Jézus időnként nagy szeretettel néz rá. János hol Jézust, hol a nőt figyeli. A farizeus arca mindinkább barátságtalanná válik. Hallom az Evangéliumban feljegyzett szavakat, amelyeket Jézusnak olyan hanglejtése és pillantása kísér, hogy a gyűlölködő öreg
farizeus lehajtja fejét. Hallom a feloldozás szavait, amelyeket Jézus az asszonynak mond, aki elmegy, Jézus lábánál hagyva ékszereit. Jézus azt mondja neki:
– Menj békével! – és egy pillanatra lehajtott fejére teszi kezét, nagyon kedves
mozdulattal.

Jézus magyarázata a látnoknak:
– Az Evangélium nem tartalmazza azt, ami miatt a farizeus és társai lehajtották fejüket. Tekintetem és szavaim átszúrták és legyőzték ezt a száraz és sóvár lelket. Sokkal többet mondtam, mint amit leírtak, mert előttem nem voltak elrejtve az emberek gondolatai. És ő megértette néma nyelvemet, amely még nagyobb korholást tartalmazott, mint kimondott szavaim. Azt mondtam neki:
– Nem! Ne tegyél gonosz célzásokat azért, hogy igazold magadat önmagad előtt. Bennem semmi sincs a te érzékiségedből. Ez nem érzéki vonzalomból jön hozzám. Én nem olyan vagyok, mint te és a hozzád hasonlók. Azért jön hozzám, mert véletlenül hallott szavaim és tekintetem megvilágították lelkét, amelyben a bujaság sötétséget teremtett. És azért jön hozzám, mert le akarja győzni érzékiségét, és felfogja, a szegény teremtés, hogy egyedül ez sose sikerülne neki. A lelket szereti bennem, nem többet, mint a lelket, amelynek természetfeletti jóságát érzi. Miután oly sok rosszban volt része mindnyájatok részéről, akik
visszaéltetek gyengeségével bűneitek révén, s utána megvetésetekkel ostoroztátok őt viszonzásként, ő hozzám jön, mert érzi, hogy megtalálta a Jót, az Örömöt, a Békét, amelyet hiába keresett a világ pompáiban. Gyógyítsd meg ettől a leprától lelkedet, te kétszínű farizeus, érts ahhoz, hogy meglásd az igazat a dolgokban! Tegyél le értelmi kevélységedről és testi bujaságodról! Ez sokkal bűzösebb lepra, mint a testé. Az utóbbit érintésem meggyógyíthatja, mert kéritek, de a lélek lepráját nem, mert ez tetszik nektek, ebből nem akartok kigyógyulni. Ez akarta. És íme, én megtisztítom, én megszabadítom őt
rabszolgaságának láncaitól. A bűnös nő meghalt. Ő ott van, azokban a csecsebecsékben, amelyeket szégyell felajánlani nekem, hogy megszenteljem saját és tanítványaim szükségleteire felhasználva, a szegények számára, akiken segítek mások felesleges vagyonával, mert nekem, a világegyetem Urának nincs semmim most, hogy az ember Üdvözítője vagyok. Ő ott van, ebben az illatban, amit lábamra hintett, megalázva, mint haja azon a testrészen, amelyet te nem akartál felüdíteni kutad vizével, s amely oly sokat járt, hogy elhozza
számodra is a világosságot. A bűnös asszony meghalt. És Mária újjászületett, megszépült, mint egy szemérmes gyermek, élénk fájdalma által, helyes szeretete által. Könnyével mosdott meg. Igazán mondom neked, farizeus, hogy nem teszek különbséget a között, aki tiszta ifjúságában szeret engem, és a között, aki a kegyelemnek újjászületett szíve őszinte bűnbánatával szeret. A tisztának és a bűnbánónak megadom, hogy felfogja gondolatomat, jobban, mint mások. És
miután feltámadok, (Anyám után) neki engedem meg először, hogy tisztelje testemet, és őt üdvözlöm először. – Íme, ezt akartam mondani tekintetemmel a farizeusnak. De neked még egy másik dolgot is megjegyzek a te, és sokak mások örömére. Mária Betániában is megismételte azt a cselekedetet, amely megtérésének hajnalát jelezte. Vannak személyes cselekedetek, amelyek megismétlődnek, és elárulják az egyént, mint saját stílusuk. Összetéveszthetetlen cselekedetek. De, mivel megigazult volt, Betániában cselekedete kevésbé volt megalázó, és bizalmasabb volt tiszteletteljes imádásában. Nagy utat tett meg Mária megváltásának ettől a hajnalától kezdve. Nagyot. Szeretete elragadta őt, mint a heves szél, a magasba, és előre. Szeretete máglyaként égette őt,
elpusztítva benne a tisztátalan testet, és úrrá téve benne a megtisztított lelket. Mária újjászületett asszonyi méltóságában épp annyira más, mint ruházatában, amely most egyszerű, mint Anyámé. Más a hajviselete, tekintete, magatartása, beszéde. Új. Új módon tisztel meg engem ugyanazzal a cselekedettel. Veszi utolsó illatszeres kancsóját, amelyet az én számomra őrzött meg, lábamra hinti, sírás nélkül, szeretetteljes tekintettel, biztosan abban, hogy bocsánatot nyert, és vidámmá teszi, hogy megmenekült. Fejemre is hinti. Most Mária fejemet is megkenhette és megérinthette. A bűnbánat és a szeretet szeráfi tüze megtisztította, és most ő is egy szeráf.

Ezt mondom neked is, és a lelkeknek. Menj, mondd meg a lelkeknek, akik nem mernek hozzám jönni, mert érzik bűnösségüket. Sokat, sokat, sokat megbocsátok annak, aki nagyon szeret. Aki nagyon szeret engem. Szegény lelkek, ti nem tudjátok, mennyire szeret titeket az Üdvözítő! Ne féljetek tőlem! Jöjjetek! Bizalommal. Bátran. Kitárom számotokra Szívemet és karomat.
Mindig emlékezzetek arra, hogy „én nem teszek különbséget a között, aki teljes
tisztaságával szeret engem, és a között, aki őszinte bűnbánatában a kegyelemnek újjászületett szívével szeret.” Én az Üdvözítő vagyok. Sose felejtsétek el ezt!

Jézus további magyarázata:
– Én mindig eljövök, amikor valaki szívből meg akar érteni. Nem kemény és szigorú Isten vagyok. Én vagyok az Élő Irgalmasság. És a gondolatnál is gyorsabban eljövök ahhoz, aki hozzám fordul. A szegény magdalai Máriához, aki annyira elmerült bűneiben, gyorsan elmentem, amint megéreztem lelkében a vágyat, hogy megértsen. Hogy megértse Isten világosságát, és megértse saját sötét állapotát. És Világossággá lettem számára. Azon a napon sokakhoz beszéltem, de igazában egyedül hozzá beszéltem. (Jézus arra a példabeszédre céloz, amelyet Magdolna is meghallgatott. Lásd: „Példabeszédek” 2: 77-79)
Csak őt láttam, akit lelke hozott oda, amely fellázadt az őt rabságban tartó teste ellen. Csak őt láttam, szegény, viharos arcával, magára erőltetett mosolyával, amely a biztonság és hazug öröm álarca alá rejtette, hogy nem bízik a világban és önmagában, és bensőleg sír. Csak őt láttam a példabeszéd eltévedt bárányában, aki ugyancsak belegabalyodott a tüskebokorba, őt; akit fojtogatott életének undora, amely a felszínre jött. Nem mondtam nagyszerű beszédet, se nem érintettem olyan tárgyat, amely rámutatott volna, a jól ismert bűnös nőre, hogy ne alázzam meg, és ne kényszerítsem menekülésre, szégyenkezésre, vagy arra, hogy távozzon. Békében hagytam. Engedtem, hogy szavaim, tekintetem elmélyülhessen benne és megérlelődjék a cselekvésre, amely egy pillanatban
elviszi őt jövő dicsőséges, és szent életére. Az egyik legkedvesebb példabeszédet mondtam el: az ő számára kiárasztott fényről és jóságról. És azon az estén, miközben én beléptem a gazdag kevély házába, amelyben szavaim nem tudták megérlelni a jövő dicsőséget, mert a farizeusi kevélység megölte azokat, már tudtam, hogy ő el fog jönni, miután sokat sírt bűnös szobájában. Annak a sírásnak a fényénél már eldőlt jövője. A bujaságtól égő emberek, amikor belépni látták, bűnös vágyakra ébredtek, a lakoma két „tisztáját”, engem és Jánost kivéve. Mindenki azt gondolta, hogy szokásos szeszélyessége, az igazi ördögi megszállás hajtotta oda, amely előre nem látható kalandokba vitte őt. De a Sátán akkor már csatát vesztett. És mindnyájan irigykedve nézték, amikor nem hozzájuk fordult, hanem hozzám jött. Az ember mindig beszennyezi még a legtisztább dolgokat is, amikor csak a test és vér embere. Csak a tiszták látnak helyesen, mert nincs bennük bűn, amely megzavarná gondolataikat. De az embernek nem kell megrémülnie attól, amit nem ért meg. Isten megérti.
És az ég számára elég. Az emberektől jövő dicsőítés egy grammal sem növeli a választottak égi dicsőségét. Jól jegyezd ezt meg! A szegény magdalai Máriát mindig elítélték jócselekedeteiért. Nem ítélték el rossz cselekedeteiért, mert azok a buják kielégíthetetlen éhsége számára felajánlott ínyenc falatok voltak. De bírálták és elítélték Naimban, a farizeus házában, Betániában, a saját
házában. De János nagyszerű szava megadja ennek a bírálatnak a kulcsát: „Júdás... mert tolvaj volt”. (Jn 12,1-8) Én azt mondom: „A farizeus és barátai, mert buják voltak”. Íme, látod? Az érzékek sóvárgása, a pénz utáni sóvárgás a jó cselekedet bírálására indítanak. A jók nem bírálgatnak. Sose. Ők megértők.
De, ismétlem, nem számít a világ bírálata. Isten ítélete számít.

Forrás: Valtorta Mária-Evangéliumok