Isten irgalma

,,Az Úr irgalma betölti a földet''. És ha a lelkek úgy fogadnák, amint Ő kiárasztja minden élőre, nem lennének többé szerencsétlenek, bűnösök, az Egyháztól elszakadtak. Hanem mindenki egyesülne Egyetlen Nyájban, amelyet az a Pásztor vezet és védelmez, aki életét adta juhaiért, és aki felajánlja magát: az Életet, mindenkinek, hogy éltessen. Az emberiség egyesülten, s egységében erősen haladna előre. Ő megvédené a gyűlölettől, a politikai megoszlásoktól, az önzéstől, a kapzsiságtól az államok és népek között. Megvédené attól a rossztól, amelyet az Ellenkező szít, hogy mindig újabb és nagyobb rosszat okozzon az emberiségnek.

De az Irgalom sokak számára tétlen marad, nem saját hibájából, hanem sokak hibájából, akik nem akarják azt elfogadni. Amint az Úr mondja, aki kedves, ő is elmondhatná: ,,A szívek ajtaja előtt állok, és kopogtatok''. De nagyon sokszor azt a választ kapja az örök és jótékony Szerető, amelyet az Énekek Énekének jegyese válaszolt: ,,Levettem ruhámat, miért öltsem fel ismét? Megmostam lábamat, miért piszkítsam be azokat megint?'' (5,2-8)

Igen, így válaszol ez a szegény emberiség hatalmas Szeretőjének, az Egyetlennek, aki őt szereti és megmenthetné, és nem gondol arra, milyen nagy az Ő szeretete, és milyen sokat remélhetne Istennek ettől a nagy szeretetétől, az Istentől, aki megalázza magát, felajánlva önmagát és kérve, hogy fogadják el! Azok, akik kevélyek, azt mondják: ,,Nagyon akartuk, hogy megtegyük magunktól, és Ő többé nem szerethet minket''. Így beszélnek azok, akik bűnbánón nyögnek, de hamis a bűnbánatuk, mert nem emelkedik az emberi csüggedés fölé, és amely a testi gyötrelmek miatt nyög, és fájlalja, hogy az gyötri, de nem jut el a tökéletes bánat ragyogó fokára, amely azt mondja: ,,Vétkeztem, igazságos a büntetésed! Köszönöm, hogy módot adtál nekem az engesztelésre a szenvedéssel ebben az életben. De légy irgalmas, Irgalmasságod szerint!'' Hasonlítanak a Jegyeshez, aki még nem ismeri tökéletesen Jegyesének végtelen szépségét és hatalmát, amelynek birtoklására semmiféle áldozat sem túl nagy, és nem kelnek fel annak hívására, aki előbb megbocsát nekik, mielőtt még bocsánatát kérnék, jön, és azt mondja: ,,Fogadjatok el engem!'' 

Vagy felkel, amikor csüggedése már oly nagy, hogy az emberiség felismeri abban a pokoli Vadállat karmait, de csak akkor kel fel, amikor Ő, belefáradva a várakozásba, már elment. Nem tudja követni a bűnbánó jegyest, aki helyrehozza hideg lustaságát azzal, hogy fáradhatatlanul megy keresni Őt, dacolva a sötétséggel, az őrökkel, a harmattal, a veszélyekkel, elviselve, hogy megfosztják ruháitól --

amelyek ugyancsak szegényesek akkor is, ha királyi öltözetnek látszanak, egy elbukott emberiség királynői öltözetének, aki elvesztette Királyát, aki őt királynővé tette -- és megy, hogy megkeresse Őt.

Mégis az Ő Szava betölti az általa teremtett egeket, amelyek róla tanúskodnak, úgy, amint a teremtett világban minden tanúskodik az Ő gondviselő hatalmáról, és az események megerősítik a jövendöléseket, és nincs kétség az iránt, hogy az Atya Igéje a Király, az Üdvözítő, a Megváltó, és azért az Egyetlen Pásztor is. 

Hogyan képes az ember, oly sok ember kitartani oly süketségben, amely nem található meg az alsóbbrendű lényeknél, amelyek engedelmeskednek a kezdetben kapott parancsnak, és ha csillagok és bolygók fényt és meleget árasztanak, és jótékonykodva élik életüket, amire a ti bolygótok lakói nem képesek?! Az állatok szaporodnak és megadják mindenkinek azt, amivel neki tartoznak. A növények gyümölcsöt hoznak, és fával szolgálnak. Az elemek melegítenek, harmatot hullatnak, szellőztetnek, visznek, táplálnak. Miért nem képes az ember, oly sok, túl sok ember elfogadni a meghívást, amely egyesíteni akarja őket az egyetlen Egyházban, amelyet Az alapított, Aki meghalt az emberekért? Miért akarnak az ágak elválasztva és vadhajtásnak megmaradni, amikor, ha egyesülnének ismét a fatörzzsel, táplálná őket annak jó nedve? Rosszabb az ember a fánál, amely elfogadja a beoltást és az átültetést, hogy hasznosabbá és termékenyebbé váljon?... Igen, az ember rosszabb a fánál! És oly sok jótól fosztja meg magát, mivel makacsul kitart az elszakítottság állapotában. És, jóllehet nem hiányoznak az igaz szívűek a leváltak között, ámde ők megcsonkítják, és terméketlenné teszik igaz voltukat, mert arról a törzsről leválva akarnak maradni, amelynek gyökerei szétágaznak a katakombák mélységében, és amelynek csúcsa eléri az egeket. Ez a törzs Róma, amely után Rómainak és Apostolinak mondják az Egyetlen Katolikus Egyházat, mert nem egy szegény ember hozta létre, aki szegény akkor is, ha hatalmas király egy emberi trónon, nem egy kiközösített, aki már meg volt jelölve a pokol jelével, hanem az Istenember, az örök, Szent, Szent, Szent Király alapította.

Igen, az ember, nagyon sokan az emberek között, akik bár ismerik Krisztust, mert evangélikusok vagy ortodoxok, keletiek, görögök, skizmatikusok, maroniták és luteránusok, kálvinisták, valdéziak -- hogy csak néhányat nevezzek meg a legfontosabb levált ágak közül -- lábbal tapossák a szeretet bizonyítékait, amelyeket Krisztus adott üdvösségükre: az ő megaláztatásait. És inkább leszakadt ágak akarnak maradni, jóllehet megnemesítettek lehettek volna, halottak akarnak maradni, pedig élők lehettek volna, megmakacsolják magukat abban, hogy ők az ,,elszakadtak'' akarnak lenni. Átok rájuk? Nem. Mindig a ti testvéreitek. Szegény testvérek, távol az Atya Házától. Olyan kenyeret esznek, amely nem lakat jól, árokban élnek, amely meggátolja őket abban, hogy lássák a ragyogó Igazságot,

nem tiszta forrásokból enyhítik szomjukat, amelyek nem az Égből jövő és az égbe vivő Vizet adják. Szertartásaik visszatükrözik vallásuk szomorúságát. A számkivetettek énekei. Himnuszaik a rabszolgák énekeihez hasonlítanak. Az olyan ember kutatása van prédikációikban, aki tudja, hogy van atyja, de már nem találja. Szertartásaikban a koreográfia helyettesíti az igazság hiányát.

Törekszenek meghallani Istent, és másokkal meghallatni Isten szavát; beszélnek Krisztusnak és szentjeinek nyelvén, hogy meggyőzhessék magukat arról: ők még az Ő testvérei, és Ő megváltotta őket. De a leválás búskomorsága rajtuk és bennük van. Látszólag gazdagok és látszólag jól tápláltak. Szegények, akiknek rögeszméjük, hogy van táplálékuk és vagyonuk; de gyengén tápláltak és szegények, szegények, szegények. A katolicizmus nagy kincsei, Krisztusnak, a katolicizmus Fejének végtelen kincsei el vannak zárva előlük. Imádkozzunk értük... És ti, akik tudtok szenvedni, szenvedjetek értük! Lukács azt mondja, hogy a tanítványok felismerték az Urat, amikor megtörte a kenyeret. Talán azért, mert Jézus sajátos módon törte meg a kenyeret? Nem. Minden ember úgy töri meg a kenyeret, amint Ő megtörte. Minden családfő, minden házigazda... De a jelképes cselekedetben maga nyilvánult meg: az Isteni Kenyér, amely megtöretett és szétosztatott, hogy minden embernek jusson belőle. Jézus, a Vándor, akivel a két emmauszi az úton találkozott, ezzel a

jelképes cselekedettel nyilatkoztatta ki magát. Előzőleg beszélt hozzájuk, és megmagyarázta az írásokat. Mégis, annak ellenére, hogy tanítványok voltak már évek óta, és ismerték Jézus külsejét és

tanításmódját, nem ismerték fel Őt. A Feltámadott tökéletes szépsége megváltoztathatta a Rabbi vonásait, akit ők úgy ismertek, mint aki gyakran izzadt, portól fedett, fáradt volt az evangélium hirdetésének fáradalmaitól, és akit ők utoljára egy pillanatig láttak a péntek óráiban, megváltozva a szenvedéstől és a reá zúdított durvaságoktól, akinek arca feldagadt az ütésektől és eltorzult a rászáradt portól és vértől. De szavai ugyanazok voltak. Jézus nem változtatta meg soha sem kiejtését, hanglejtését és módszerét. Mégsem ismerték fel, hogy Ő az Üdvözítő.

De amikor vette a teljes kenyeret és megáldotta, felajánlotta, és utána megtörte, és nekik adta, akkor felismerték. Jézus volt az égi Kenyér, a teljes Kenyér, amelyet nem változtatott meg az emberi bánásmód. Teljes, szent, kedves volt, aki egy téli éjszakán leszállt az égből a földre, és csodálatos módon először vált el a Kettőtől, akik vele a Szentháromságot alkották. Az elválás fájdalma, az első megtörését, jelezte a Fény belépését a Sötétségbe. És harminchárom éven keresztül, fokozódó ütemben, Krisztus élete nem volt más, mint a megaláztatások egymásutánja, amelyeket jelképesen a

kenyérnek morzsákra töréséhez, és szétszórásához lehet hasonlítani. Szétszóródás újabb megtöretésekhez, egészen a megsemmisülésig, hogy minden szükséget kielégítő eszközzé váljék. Az utolsó három év nem volt más, mint egy morzsává-válás minden éhség kielégítésére, minden lélek

számára, azoknak minden szükségében. Ki semmisült meg jobban Őnála, akit a tudatlan barátok, a begyepesedett agyúak és a gyűlölködő ellenségek nem voltak képesek felfogni?

Ki volt jobban megtörve, hogy a szenvedéssel és a fáradhatatlan működéssel egészséget adjon a testnek és a léleknek, és bölcsességet, megbocsátást, és példát mindenkinek? És az Utolsó Vacsorán nem foglalta-e össze egy szertartásban Önmagának, küldetésének és áldozatának minden jelentését? Az evangélisták megegyeznek abban, amikor elmondják, hogy a húsvéti vacsora egy pontjához érkezve, a régi szertartásba egy újat vezetett be: vett egy kenyeret, megáldotta és megtörte, egy darabot adva belőle a Tizenkettő mindegyikének, azt mondva: ,,Ez az én Testem, ami értetek adatik. Tegyétek ezt az én emlékezetemre!'' Ó, kérlek titeket, keresztények! Szabaduljatok meg súlyos korlátozottságaitoktól, gondolataitoktól, tegyétek világossá lelki látástokat, és lássátok és fogjátok fel azt, ami a szokásos határokon túl van! ,,Ez az én Testem, ami értetek adatik.'' Az ,,adatik'' azt akarja

mondani, hogy ,,megtöretik, mert a ti javatok iránti szeretetem arra ösztönöz, hogy megtöressem magamat, én, a Megérinthetetlen...'' 

,,Tegyétek ezt az én emlékezetemre!'' Ezek a szavak alapították meg az Oltáriszentség szertartását. De nemcsak ezt. Ezekben a szavakban tanács is van azok számára, akik a választottak az Őáltala megváltottak között. És ez a tanács ezt mondja: ,,Azért, hogy méltók legyetek a kiválasztásra, amellyel kiválasztottalak titeket, ti, igazi szolgáim a szolgák között, tegyétek az én emlékezetemre azt, amire ezzel tanítalak titeket, és amint mesterek és megváltók lesztek, törjétek meg magatokat! Idegenkedés, kevélység, félelem és emberi megfontolások nélkül. Törjétek össze, törjétek meg magatokat, semmisítsétek meg magatokat! Adjátok magatokat az embereknek, az emberekért, és irántam való szeretetből, aki az iránta való szeretetemből magamat adom annak, aki megtör engem, amint magamat adtam annak, aki csodát és oktatást akart.'' Nem jó tanítvány az, aki nem tudja megtörni és odaadni magát!

És a nagylelkűség, annak feláldozása, aki meg tudja törni magát, hogy kielégítse a testvérek éhségét, -- a jel, amiből megismerik Isten igazi szolgáit. ,,És felismerték Őt, amikor megtörte a kenyeret.'' És felismernek majd titeket abból, ahogy megtöritek magatokat a szeretet és az életszentség által. Igazi szolgáknak ismernek fel titeket. Szeressétek azért, kedves hangok, választott eszközök azt, ami megalázó, fájdalmas, tevékeny, szent megtörés a testvérek javára és Isten dicsőségére! Akkor általatok fog beszélni a Jó Pásztor, és ezt mondja: ,,Én vagyok a Jó Pásztor, és ismerem juhaimat, és ők ismernek engem.'' Azt mondja: ,,Bárányaim? Íme, ezek. Ezek azok! Ezek, akik oda mennek, ahová én mentem, akkor is, ha az utolsó út a Kálváriára vezet. És mivel igazán ismernek engem, megteszik, amit én tettem, készek arra, hogy megtörjék őket testvéreik megmentéséért.'' A boldog Péter apostol megerősíti levelével szavaimat. Hallgassátok:,,Krisztus szenvedett értünk, példát hagyva nektek, hogy nyomdokait kövessétek. ''Az igazi Akol juhai nem lennének többé azok, ha elhagynák Pásztorukat, és más nyomát követnék, más legelőkre, amelyek nem a Nyáj Uráé. És az Ő nyomai nem a test öröméi, hanem a szenvedéséi, amelyek gyümölcsözők annak számára. aki szenved, és mások számára, mert Krisztussal és Krisztusban szenvedni azt jelenti, hogy folytatja valaki Krisztus megváltói művét.

Közületek, akik különös módon kiválasztott eszközök vagytok, és azoknak, akik buzgó keresztényeknek akarják mondani magukat, senkinek sem szabad panaszkodnia a megpróbáltatások, a fájdalmak, szenvedések miatt, igazságtalannak mondva azokat, mint amiket nem érdemeltetek meg.

  ,,Ő -- mondja az Apostol -- Ő, aki sose vétkezett, sem álnokság nem volt soha ajkán, ki midőn szidalmazták, nem átkozódott, midőn szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem átadta magát az Őt igazságtalanul elítélőknek, Ő maga hordozta bűneinket, felvivén Testében a keresztfára.''

Az emberek közül ki tudná ezt hazugság nélkül állítani? Ki mondhatná:,,Én sose vétkeztem, sose csaltam, sose átkozódtam vagy haragudtam arra, aki engem gyűlölt, és ellenkezés nélkül átadtam magamat hóhéraimnak.'' Senki sem mondhatja. És akkor miért panaszkodtok, ha Ő nem panaszkodott? Miért álltok ellen, ha Ő nem állt ellen? Nem rendelkeztek akkor még a titok kulcsával, ami által örömmel tudtok szenvedni, és önként siettek a szenvedésre? Ez a titok: ,,Azért, hogy a bűnnek meghalva, az emberek az igazságnak élhessenek, miután az Ő sebei által nyertek gyógyulást.''

Íme! A szeretet, még egyszer a szeretet, mindig a tökéletes szeretet adja meg a kulcsot az örvendve szenvedéshez. Azok, akik megértették a Mestert, és akik teljesen akarták követni Őt, meg tudnak halni azért, hogy az emberek igazságban éljenek, és meggyógyuljanak bűneik sebeiből. Minden testvérért, Mária! Minden testvérért, igazi keresztények! A kereszténységet, a szeretet vallását megsemmisítő képmutatás nélkül, ami visszahozná a régi, szigorúsággal teljes Izraelt. Azért nemcsak a katolikus testvérekért kell szenvedni, hanem a ,,levált'' testvérekért, a tévelygő juhokért is, hogy azok visszatérhessenek a Pásztorhoz és a Krisztus által kijelölt Püspökhöz: Péter Utódjához, a bárányok Fejéhez, és magához, az örök Bárányhoz is. A Jó Pásztor karjaira bízlak, mai szenvedésed szeretete által felemésztődő bárány. Szenvedésed által, amelyet az égi füstölőbe helyezek, hogy a szentek minden imájával együtt égjen és illatozzék Isten trónusa előtt azért, hogy elnyerje az Irgalmasságot a ,,leváltaknak'', és a visszatérés kegyelmék az Egyetlen Akolba.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! Alleluja!

Forrás: Valtorta Mária - Őrangyal