Lelkiismeret-furdalás

Jézus Betániából Tekua felé tart tizenegy apostolával. A kerióti nincs velük, azért Jézus hátrahagy két apostolt, hogy várják be Júdást, és vele kövessék a többieket. Az apostolok hallgatagok, mintha valami bántaná őket. Legutoljára Tamás megy, Júdás Tádéval. Végül Tamás töri meg a csendet, mintha egy magában folytatott beszélgetést zárna le:

-- Így van, barátom! Pontosan így!

-- Igen. Így van. És ugyancsak fáj nekem... Magam és rokonaim miatt is...

-- Megértelek. De... Neked a szíved fáj. De én? Engem a lelkiismeret-furdalás gyötör. És az még rosszabb.

-- Lelkiismeret-furdalásod van neked? Semmi okod sincs rá. Te jó vagy és hűséges. Jézus meg van elégedve veled, és minket sose botránkoztattál meg. Miért van akkor lelkiismeret-furdalásod?-- Egy emlék miatt. Annak a napnak emléke miatt, amelyiken elhatároztam, hogy követni fogom az új Rabbit, aki megjelent a Templomban... Én és Júdás közel voltunk, és csodáltuk a Mester tettét és szavait. És elhatároztuk, hogy megkeressük... És én még határozottabb voltam, mint Júdás, és szinte magammal húztam őt. Ő az ellenkezőjét mondja, de így van. Ezért van lelkiismeret-furdalásom.

Mert erőltettem, hogy jöjjön... Állandó fájdalmat hoztam Jézusnak. De Júdást sokan nagyon szerették, és én tudtam ezt, és azt gondoltam, hasznos lehet. Ostoba voltam, mint mindenki, aki csak egy Dávidnál és Salamonnál is nagyobb királyra tudott gondolni Izraelben, de mindig egy olyan királyra, amilyen, mint mondja, Ő sose lesz. Feltételeztem, hogy a tanítványok között ő lesz az, aki jó szolgálatot tud tenni!...

Reméltem benne. És csak most fogom fel, mindig jobban, annak igazságosságát, hogy Jézus nem fogadta el őt azonnal, sőt megtiltotta nekem, hogy kutassak utána... Ez aztán lelkiismeret-furdalás, mondom neked! Egy lelkiismeret-furdalás! Ez az ember nem jó.

-- Nem jó. De ez ne okozzon neked lelkiismeret-furdalást! Nem rosszindulattal tetted, amit tettél, és azért nincs bűnöd. Én mondom neked.

-- Biztos vagy benne? Vagy csak azért mondod, hogy megvigasztalj?

-- Azért mondom, mert ez az igazság. Ne gondolj többé a múltra, Tamás. Az nem segít megsemmisíteni.

-- Jól mondod! De gondold csak el! Ha miattam a Mestert szerencsétlenség érné... Szívem tele van aggódással és gyanúval. Bűnt követek el azzal, hogy elítélem társamat, éspedig irgalmatlanul. És bűn, hogy nem hiszek a Mester szavaiban... Ő mentegeti Júdást. Te... hiszel testvérednek?

-- Mindenben, ezt kivéve. De ne csüggedj el. Mindnyájan hasonlóképpen gondolkodunk. Még Péter is, aki kimeríti erejét abban, hogy csak jót gondoljon erről az emberről, és András is, aki szelídebb. egy báránynál, és Máté, aki közülünk egyedül nem érez utálatot semmiféle bűnös iránt. És az annyira szeretetteljes és annyira tiszta János, aki abban a boldog sorsban részesült, hogy nem kell félnie sem a rossztól, sem a bűntől, mert annyira betelt szeretettel és tisztasággal, hogy nincs helye semmi más befogadására. És testvérem, Jézus is. Biztos, hogy neki vannak más gondolatai is ezzel kapcsolatban, amik miatt szükségesnek tartja a ragaszkodást Júdáshoz... egészen addig, míg minden kísérletet ki nem merített jóvá tételére.

-- Igen. De... hogyan fog ez végződni? Neki van sok... Neki nincs... Te megérted anélkül, hogy kimondanám. Milyen pontra fog elérni?

-- Nem tudom... Talán elválik tőlünk... Talán velünk marad várakozva, hogy lássa, ki az erősebb ebben a küzdelemben Jézus és a zsidó világ között...

-- És... nem gondolod, hogy ő már két úrnak szolgál?

-- Ebben biztos vagyok.

-- És te nem félsz, hogy azoknak szolgálhat, akik többen vannak, és ezzel nagyon árthat a Mesternek?

-- Nem. Nem szeretem őt. De nem tudok arra gondolni, hogy ő... Legalábbis jelenleg nem. Biztosan félek azonban ettől, ha eljön egy nap, amelyben a tömeg kegye elhagyja a Mestert. Míg ha a nép

közfelkiáltással királyunknak és vezérünknek szentelné fel Őt, akkor biztos vagyok, hogy Júdás mindenkit elhagyna érte!... Ő egy haszonleső... Isten tartsa vissza őt, és védje meg Jézust, és mindnyájunkat!...A kettő észreveszi, hogy nagyon lemaradt társaitól, és abbahagyva a beszélgetést, gyorsan igyekeznek utolérni őket.

-- De mit csináltatok? -- kérdezi Máté. -- A Mester beszélni akart veletek...

Tamás és Tádé gyorsan Jézushoz mennek.

-- Miről beszéltetek egymás között? -- kérdezi Jézus, erősen a szemükbe nézve.

A kettő egymásra néz. Megmondják? Ne mondják meg? Győz az őszinteség.

-- Júdásról -- mondják együtt.

-- Tudtam. De próbára akartam tenni őszinteségeteket. Fájdalmat okoztatok volna nekem, ha hazudtatok volna... De többé ne beszéljetek erről, és főleg ne ilyen módon! Oly sok jó dolog van, amiről beszélhettek. Miért szálltok le mindig azt szemlélni, ami nagyon, túlságosan anyagias? Izajás azt mondja: ,,Hagyjátok az embert, akinek mindene a lehelet az orrában!'' (2,22) Én azt mondom nektek: hagyjátok abba ennek az embernek az elemzését, és törődjetek lelkével. Az állati, ami benne van, az ő szörnyetege, ne vonja magára tekinteteteket és ítéleteteket. Legyetek inkább szeretettel, fájdalmas és tevékeny szeretettel lelke iránt. Szabadítsátok meg a szörnyetegtől, amely azt fogva tartja. Nem tudjátok...

Jézus megfordul, és odahívja a többi hetet:

-- Jöjjetek ide, mert mindnyájatoknak hasznos, amit mondok, mert mindnyájatok szívét ugyanazok a gondolatok foglalják el... Nem fogjátok fel, hogy a kerióti Júdás által többet tanultok, mint bármely más személy által? Apostoli szolgálatotokban sok Júdást fogtok találni, de nagyon kevés Jézust. A Jézusok kedvesek, jók, tiszták, hűségesek, engedelmesek, józanok lesznek, mohóság nélkül. De ugyancsak kevesen lesznek. De mennyi, mennyi kerióti Júdást fogtok találni ti és követőitek is, és utódaitok, a világ útjain! És ahhoz, hogy mesterek legyetek, és értsetek hozzá, ki kell járnotok ezt az iskolát... Ő, hibáival, megmutatja nektek, hogy milyen ember. Én megmutatom, milyen embernek kellene lennie. Mindkét példára egyaránt szükség van. Ti, jól megismerve az egyiket és a másikat, törekedjetek arra, hogy átváltoztassátok az elsőt a másodikká... És az én türelmem legyen zsinórmértéketek.

-- Uram, én nagy bűnös voltam, és biztosan én is példának szolgálhatok. De szeretném, ha Júdás, aki nem oly bűnös, mint én voltam, úgy megtérne, mint ahogy én megtértem. Kevélység; ezt mondani?

-- Nem, Máté, nem kevélység. Két igazságot tisztelsz meg, amikor ezt mondod. Az első igazolja a mondást: ,,Az ember jó akarata isteni csodákat művel.'' A második pedig az, hogy Isten végtelenül szeretett téged attól kezdve, amikor még nem is gondoltál erre, éspedig azért, mert előtte nem volt titok a te képességed a hősiességre. Te két erőnek a gyümölcse vagy: a te akaratodé és Isten szeretetéé. És a te akaratodat teszem az első helyre, mert anélkül hiábavaló lett volna Isten szeretete. Hiábavaló, tehetetlen...

-- De a mi akaratunk nélkül nem tudna Isten megtéríteni minket? -- kérdezi Jakab, Alfeus fia.

-- De igen. De akkor is állandóan szükség lenne az ember akaratára ahhoz, hogy kitartson a csodálatosan elért megtérésben.

-- Akkor Júdásban nincs meg ez az akarat, és nincs meg benne sem most, se akkor nem volt, mielőtt megismert téged... -- mondja hevesen Fülöp. Egyesek nevetnek, mások felsóhajtanak.

Egyedül Jézus kel védelmére a távollévő apostolnak:-- Ne mondjátok ezt! Meg volt benne, és megvan. De időközönként a test rossz törvénye uralkodik felette. Ő beteg... Egy szegény, beteg testvér. Minden családban van gyenge, beteg, aki szenvedést, szomorúságot, terhet jelent a család számára. Mégis az anya nemde a törékeny gyermekét szereti legjobban? Testvérei nemde a szerencsétlen testvérkét szolgálják ki leginkább? Nemde annak adja az atya a kedvenc falatot, felemelve azt a tálról, hogy örömöt okozzon neki, hogy ne érezze: ő teher, és ne tegye súlyossá neki betegségét?

-- Igaz. Pontosan így van. Az én iker nővérem törékeny volt kiskorában. Én vettem fel minden erőteljességet. De az egész család szeretete annyira segítette őt, hogy most virágzó feleség és anya --

mondja Tamás.

-- Íme! Tegyétek azt lelkileg gyenge testvéretekkel, amit egy testileg gyenge testvérrel tennétek. Akkor egy korholó szavam se lesz. Ti nem vagytok többek nálam. A ti türelmes szeretetek a legerősebb korholás; aminek nem lehet ellenállni. Tekuában hagyom Mátét és Fülöpöt, hogy várjanak Júdásra..: Az első emlékszik arra, hogy bűnös volt, a második, hogy atya...

-- Igen, Mester. Gondolni fogunk erre.

-- Jerikóban, ha még nem lesz velünk, hagyom Andrást és Jánost, és ők emlékeznek arra, hogy nem mindenki kapott egyforma mértékben ingyenes ajándékot Istentől...

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol