Jöjj! Kövess engem!

Jézus a tó felől jön a kafarnaumi vásártér felé csoportjával. A piacon már befejeződött az adás-vevés a nap legmelegebb órájában. Csak a naplopók lődörögnek ott, és a játszó gyermekek. Jézus megvigasztal egy síró kisleányt, akit testvére véletlenül megsebesített, amikor egy bottal fügéket akar leverni számára a fáról. Jézus szed le fügéket mindkettőjük számára, és megígérteti velük, hogy jók lesznek. (Lásd a teljes történetet: E 5,169-170) Utána megkérdezi a tanítványoktól:
  -- Mit mondotok, hová megyünk?
  A tanítványok nem tudják. Az egyik ezt mondja, a másik azt. Jézus mindig nemet int fejével, és mosolyog. Péter kijelenti:
  -- Én lemondok róla, hogy kitaláljam. Ha te nem mondod meg... Ma sötét gondolataim vannak. Te nem láttad. De amikor kikötöttünk a bárkával, ott volt Illés, a farizeus. Zöldebb volt a szokásosnál! És különösen figyelt minket!
  -- Hadd figyeljen!
  -- Eh! Hát persze! De biztosítlak, Mester, hogy két füge nem elég ahhoz, hogy vele békét köss!
  -- Én igyekszem békét teremteni, tisztelve Kafarnaum előkelőit, akik feltételezik, hogy megbántottam őket. Így valaki más is megelégedett lesz.
  -- Ki?
  Jézus nem válaszol a kérdésre, hanem folytatja:
  -- Talán nem sikerül, mert hiányzik belőlük az akarat a békekötésre. De idehallgassatok: Ha minden vitatkozásnál a bölcsebb tudna engedni, és ahelyett, hogy belelovalná magát abba, hogy igaza van, engedne, lemondva legalább a feléről annak, amihez joga van, az mindig jobb és szentebb lenne. Az emberek nem akarnak mindig ártani eljárásmódjukkal. Néha nincs bennük rosszindulat. Gondoljatok mindig erre, és bocsássatok meg! Illés és mások azt hiszik, hogy igazságosan szolgálják Istent, amikor így tesznek. Türelemmel és állhatatosan és nagy alázatossággal és kedvesen igyekszem meggyőzni őket, hogy új idő érkezett el, és hogy Isten most azt akarja, úgy szolgálják Őt, amint én tanítom. Az apostol ügyessége és jóakarata és állhatatossága a fegyver, példájával és imájával igyekszik megtéríteni másokat. 

Elérkeznek a térre. Jézus egyenesen ahhoz az asztalhoz megy, ahol Máté ül, számadását végezve, és csomókba osztva a pénzt, különböző színű zsákocskákba rakva azokat, majd egy páncélszekrénykébe téve, amelyre két szolga vár, hogy elvigye. Amint Jézus árnyéka rávetődik az asztalra, Máté felemeli fejét, hogy lássa, ki a késedelmes fizető.
Péter a köpenyénél fogva igyekszik elhúzni onnan Jézust, mondva:
  -- Nincs semmi fizetnivalónk, Mester. Mit csinálsz?
  Jézus azonban nem törődik vele. Erősen nézi Mátét, aki tiszteletteljesen felállt. Átható, de szeretetre felhívó tekintettel néz rá. Elárasztja őt szeretettel. Máté elpirul. Nem tudja, mit mondjon.
  -- Máté, Alfeus fia, ütött az óra! Jöjj! Kövess engem! -- parancsolja Jézus tekintélyesen.
  -- Én? Mester! Uram! De ki vagyok én? Miattad mondom, nem magam miatt...
  -- Jöjj, kövess engem, Máté, Alfeus fia! -- ismétli Jézus még kedvesebben.
  -- Ó, hogyan találhattam kegyelmet Istennél? Én... én...
  -- Máté, Alfeus fia, én olvastam szívedben. Jöjj, kövess engem! -- A harmadik hívás, simogatás.
  -- Ó, azonnal, Uram! -- és Máté, sírva, kijön asztala mögül, még azzal sem törődve, hogy összeszedje az asztalon heverő pénzt, vagy hogy bezárja a szekrényt. Semmivel. -- Hová megyünk, Uram? -- kérdi, amikor Jézus mellett van. -- Hová viszel engem?
  -- Házadba. Akarsz szállást adni az Emberfiának?
  -- Ó!... de... de mit mondanak azok, akik gyűlölnek téged?
  -- Én arra hallgatok, amit az égben mondanak, és ott azt mondják:
,,Dicsőség Istennek egy bűnösért, aki üdvözül!'' és az Atya azt mondja:
,,Az Irgalmasság örökre felszáll az égbe, és leszáll a földre, és mivel örök szeretettel, tökéletes szeretettel szeretlek téged, íme, veled is irgalmasságot gyakorolok.'' Jöjj! És eljövetelemmel a szíveden kívül házadat is megszentelem.
  -- Már megtisztítottam a remény által, amely lelkemben volt... de értelmem nem tudta elhinni, hogy igaz lehet... Ó, én a te szentjeiddel... -- és a tanítványokra néz.
  -- Igen. Barátaimmal. Jöjjetek! Egyesítelek titeket. És legyetek testvérek!
 

A tanítványok annyira csodálkoznak, hogy nem jön szó ajkukra. Egy csoportban mennek Jézus és Máté után. Rajtuk kívül más nincs a téren. A rövid út ég a hőségtől. Belépnek a házba. Szép ház, nagy kapuval, ami az utcára nyílik. Szép, árnyas és hűvös udvar, amely mögött széles folyosó vezet a kertbe.
  -- Lépj be, Mesterem! Hozzatok vizet és ételeket!
  A szolgák odafutnak kívánságára.
  Máté elmegy, hogy parancsokat adjon, miközben Jézus és övéi felüdülnek. Utána visszatér.
  -- Most jöjj, Mester! A terem a leghűvösebb... Jönnek a barátaim... Ó, nagy ünnepet akarok ülni! Ez az én újjászületésem... Az én... az én igazi körülmetélésem ez... Te körülmetélted szívemet szereteteddel... Mester, ez az utolsó ünnep lesz... Többé nem lesz ünnep Máté, a vámos számára. Nem lesz többé ünnep ezen a világon... Csak belső ünneplés, hogy meg vagyok váltva, és téged szolgállak..., hogy te szeretsz engem... Mennyit sírtam... Mennyit, ezekben a hónapokban! Mintegy három hónapja már, hogy sírok. Nem tudtam, hogyan tegyem... akartam jönni... De hogyan jöjjek hozzád, a Szenthez, én, tisztátalan lelkemmel?...
  -- Megmostad azt bűnbánatoddal és szereteteddel. Irántam és a felebarát iránt gyakorolt szereteteddel. Péter! Jöjj ide!
  Péter, aki még egy szót sem szólt, annyira ámul, előre jön. A két férfi egyforma idős, alacsony, zömök, és Jézus, aki köztük van, mosolyog rájuk. Szép látvány!
  -- Péter, te oly sokszor kérdezted tőlem, ki az az ismeretlen, aki pénzt ad Jakabnak. Íme, előtted áll!
  -- Ki? Ez a lat...! Ó, bocsáss meg, Máté! De ki gondolhatta volna, hogy te voltál? Te, aki kétségbeesésbe hajtottál minket uzsoráddal, te adtad azt a gazdag alamizsnát?
  -- Tudom. Igazságtalanul adóztattalak meg titeket. De íme, mindnyájatok előtt térden állva kérem: ne vessetek ki engem! Ő befogadott. Ne legyetek szigorúbbak nála!
  Péter, aki lába előtt látja Mátét, hirtelenül felemeli őt, durván, de szeretettel:
  -- Föl, föl! Ne tőlem, se a többiektől, Őtőle kérj bocsánatot! Mi... többé-kevésbé mindnyájan latrok vagyunk, mint te... Ó, kimondtam! Átkozott nyelv! De ilyen vagyok: amit gondolok, kimondom. Ami szívemben van, ajkamra kerül. Jöjj, hogy békeszerződést kössünk és szeretetszerződést -- és megcsókolja Máté arcát. 

  A többiek is ezt teszik, több-kevesebb érzelemmel. András félénken tartózkodó, a kerióti Júdás jéghideg. Mintha egy sereg csúszómászót ölelne át, olyan ellenszenves, és rövid az ölelése.
  Máté zajt hall, és kimegy.
  -- De Mester -- mondja a kerióti -- nekem úgy tűnik, hogy ez nem okos dolog. Már vádolnak téged az itteni farizeusok, és te... Egy vámos köztünk! Egy vámos egy kéjnő után!... Elhatároztad, hogy tönkreteszed magadat? Ha így van, azt mondom, hogy...
  -- Hogy mi megyünk saját utunkon, nemde? -- fejezi be gúnyosan Péter.
  -- És ki beszél hozzád? 

  -- Tudom, hogy te nem hozzám beszélsz, de én viszont a te úri lelkedhez beszélek, a te legtisztább lelkedhez, a te bölcs lelkedhez. Tudom, hogy te, a Templom tagja, érzed bennünk a bűn bűzét, bennünk, szegényekben, akik nem a Templomból jöttünk. Tudom, hogy te, a teljesen júdeai, magadban egyesíted a farizeust, a szadduceust és a heródiánust, fél írástudó, és egy kissé esszénus vagy -- akarsz-e még más nemes szavakat? -- Te rosszul érzed magadat közöttünk, mint egy pompás csuka, amely belekerült egy pontyokkal teli hálóba. De mit akarsz, hogy tegyünk? Ő elfogadott minket, és mi... itt maradunk. Ha te rosszul érzed magadat... menj, menj! Mindnyájan föllélegzünk majd! Ő is, aki, látod, méltatlankodik miattam és miattad. Miattam, mert nem vagyok türelmes, és... szeretetlen vagyok, de még inkább miattad, aki semmit sem értesz meg, a te nemes tulajdonságaiddal, és akiben nincs se szeretet, se alázatosság, se tisztelet. Semmi sincs benned, gyerek! Csak nagy füst... és adná Isten, hogy ártatlan füst lenne!
 

Jézus hagyja, hogy Péter beszéljen. Szigorúan néz rá, állva, karba tett kézzel, zárt ajakkal, és nem sok jót mondó szemekkel. Végül azt mondja:
  -- Elmondtál mindent, Péter? Te is megtisztítottad szívedet a kovásztól, ami benne volt? Jól tetted. Ma a kovásztalanok pászkája van Ábrahám fiai számára. Krisztus hívása olyan, mint a bárány vére
lelketeken, és ahol az van, oda többé nem száll le a bűn. Nem száll le, ha az, aki befogadja, hűséges. Az én hívásom megszabadítás, és kovász nélkül kell megünnepelni.
  Júdáshoz egy szót sem szól. Péter megalázva hallgat. 

  -- A házigazda visszatér -- mondja Jézus -- barátaival. Ne mutassunk irántuk mást, csak erényeket. Akinek ez nem sikerül, menjen ki! Ne legyetek olyanok, mint a farizeusok, akik elnyomnak másokat azokkal a parancsokkal, amelyeket ők maguk nem tartanak meg. Visszajön Máté, más férfiakkal, és a lakoma megkezdődik. Jézus középen foglal helyet, Péter és Máté között. Sok mindenről beszélnek,
és Jézus türelmesen megmagyarázza mindenkinek, amit tudni akarnak. Panaszkodnak a farizeusokra, akik megvetik őket.
  -- Rendben van, jöjjetek ahhoz, aki nem vet meg titeket! És utána tegyetek úgy, hogy legalábbis a jók ne vethessenek meg titeket -- válaszolja Jézus.
  -- Te jó vagy! De egyedül vagy!
  -- Nem. Ezek olyanok, mint én, és azonkívül... ott van az Atyaisten, aki szereti a bűnbánót, és barátjává akarja tenni. És ha valakinek mindene hiányozna, de megmarad az Atya, nemde máris teljes lenne annak az embernek az öröme?
  A lakomán már az édességeknél tartanak, amikor az egyik szolga jelt ad a ház urának, és mond neki valamit.
  -- Mester, Illés, Simon és Joákim kérik, hogy beléphessenek, és beszélhessenek veled. Akarod látni őket?
  -- Természetesen.
  -- De... barátaim vámosok.
  -- És éppen őket akarják látni, azért jönnek. Engedjük, hadd lássák! Nem lenne helyes elrejteni őket. Nem lenne jó vége, mert végül azt mondanák, hogy kéjnők is voltak itt. Lépjenek be! A három farizeus belép, gonosz nevetéssel körülnéz, és beszélni akar. De Jézus, aki felállt, és Mátéval együtt eléjük ment, megelőzi őket.
 

Egyik kezét Máté vállára teszi, és azt mondja:
  -- Ó, Izrael igazi fiai, üdvözöllek titeket, és nagy hírt mondok nektek, ami bizonyára örömmel tölti el tökéletes, zsidó szíveteket, amely vágyakozik arra, hogy minden szív megtartsa a Törvényt, és
megdicsőítse Istent. Íme, Máté, Alfeus fia, mától kezdve többé nem a bűnös, nem Kafarnaum botránya! Izraelnek egy rühös juha meggyógyult. Örvendjetek! Mögötte más bűnös juhok vannak, akik meggyógyulnak, és városotok, amelynek szentsége annyira szíveteken fekszik, kedvessé válik az Úr előtt, mint szent város. Ő elhagy mindent, hogy Istent szolgálja. Adjatok neki békecsókot, az eltévelyedett izraelitának, aki visszatér Ábrahám kebelébe!
  -- És a vámosokkal tér vissza? Vidám lakomán? Ó, valóban szerencsés megtérés ez! Nézd, Illés, az ott Józiás, a szoknyavadász!
  -- És ez Simon, Izsák fia, a házasságtörő!
  -- És az? Íme, Azaria, a játékbarlang-tulajdonos, akinek barlangjában rómaiak és zsidók játszanak, verekszenek, részegre isszák magukat, és mennek a nőkhöz!
  -- De Mester! Tudod legalább, kik ezek? Tudtad?
  -- Tudtam!
  -- És akkor ti, kafarnaumbeliek, ti tanítványok, miért engedtétek megezt? Csodálkozom rajtad, Simon, Jónás fia!
  -- És te, Fülöp, akit itt is ismernek, és te Natánael! Ámulok, bámulok! Te, igaz izraelita! Hogyan engedhetted meg, hogy Mestered vámosokkal és bűnösökkel étkezzék?
  -- Nincs már többé tartózkodás Izraelben? -- A három mindenen megbotránkozik.
  Jézus azt mondja: 

  -- Hagyjátok békén tanítványaimat! Én akartam ezt. Egyedül én.
  -- Ó, már értjük! Amikor valaki a szentet akarja adni, de nem az, hamarosan megbocsáthatatlan bűnökbe esik!
  -- És amikor valaki a tanítványokat tiszteletlenségre neveli, akkor csak tiszteletlen lehet a Törvény iránt. És még éget engem annak a Templomhoz tartozó júdeainak tiszteletlen nevetése! Mindenki azt
tanítja, amihez ért!
  -- Tévedsz, Illés. Mindnyájan tévedtek. Mindenki azt tanítja, amihez ért. Ez igaz. És én, aki ismerem a Törvényt, tanítom azt annak, aki nem ismeri: a bűnösöknek. Ti... ti már urai vagytok lelketeknek. A bűnösök nem. Én az ő lelküket keresem, azt adom vissza nekik, mert a maguk részéről hozzám hozzák, úgy, amilyen: betegen, sebesülten, piszkosan, és én meggyógyítom, és megtisztítom őket. Ezért jöttem. A bűnösöknek van szükségük az Üdvözítőre. És én üdvözíteni jövök. Értsetek meg
engem!... és ne gyűlöljetek ok nélkül!
 Jézus kedves, meggyőző, alázatos... De a három farizeus tüskével teli bogáncshoz hasonlít... és kimegy, undorodást mutató mozdulattal.
  -- Elmentek... Most mindenütt bírálni fognak minket... -- mormolja a kerióti.
  -- És hagyjátok, hadd tegyék! Az a fontos, hogy az Atya ne bíráljon titeket. Ne érezd megalázva magadat, Máté, és ti se, barátai! A lelkiismeret azt mondja: ,,Nem tesztek rosszat.'' Ez elég.
  Jézus visszaül helyére.

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol