A jeruzsálemi bevonulás elôtti pénteken Jézus megengedi az apostoloknak, hogy mehetnek, ahová akarnak. Csak a keriótit és Jakabot tartja maga mellett Betániában.
Tamás kijelenti:
-- Bemegyek Jeruzsálembe. Atyám biztosan vár rám. Fel akarja ajánlani a bort. Régen megígérte, és ő mindig megtartja ígéretét, mert becsületes. A húsvéti lakomán megízlelitek majd, milyen jó a bora!
Atyám rámai szőlője híres a környéken! János és Simon ajánlkoznak, hogy Tamással mennek, és hírt hoznak a keriótinak édesanyjáról, ha Jeruzsálemben van.
(8-402)
Az utolsó vacsorán Tamás a kerióti mellett foglal helyet. Vacsora közben zsoltárokat énekelnek. A kerióti olyan hamisan énekel, hogy Tamás kétszer is visszasegíti őt a helyes dallamra, erőteljes bariton hangjával, és mereven nézi. A többiek is ránéznek, mert általában mindig jól, és a többiekkel együtt énekelt. (UV 19)
Jézus elfogatásakor Tamás zavarodik meg leginkább. A többi tíz már ismét összegyűlt az utolsó vacsora termében, de Tamás még mindig bolyongott, amikor Jézus megjelent a tíznek. Azonban ezzel búcsúzott tőlük:
-- Amit még mondanom kell, megmondom nektek, amikor a távollévő megjön. Imádkozzatok érte! (F 33)
Később a tíz apostol az utolsó vacsora házának kertjében beszélget. Utána imádkoznak. Majd ismét társalognak. A zelóta Simon azt mondja:
-- Igazán elszomorít Tamás eltűnése. Nem tudom, hol keressem.
-- És én sem -- teszi hozzá János.
-- Nincs szüleinél. És senki sem látta. Talán elfogták?
-- Ha így lenne, a Mester nem mondotta volna: ,,A többit majd akkor mondom el, ha a távollévő itt lesz.''
-- Igaz. Én pedig még Betániába akarok menni. Talán a hegyekben bolyong, mert nem mer mutatkozni. (F 34)
Valaki kopog az ajtón. Mindnyájan elhallgatnak s figyelnek.
-- Ó! -- tör ki belőlük a csodálkozás, amikor meglátják Illést, Tamással együtt. Tamás annyira meg van viselve, hogy alig lehet ráismerni.
Társai körülveszik, és örvendezve kiáltják:
-- Tudod-e, hogy feltámadt, és eljött? És terád vár, hogy visszatérjen!
-- Igen. Illés is mondta nekem. De nem hiszem. Hiszem, amit látok. És látom, hogy számunkra vége. Látom, hogy, mindnyájan szétszóródtunk. Látom, hogy nincs többé még egy sír sem, ahol megsirathatnám. Látom, hogy a nagytanács meg akar szabadulni tőle, és elhatározta, hogy a bűntársukat, mint egy piszkos állatot temetik el az olajfa alatt, amelyre felkötötte magát. És meg akar szabadulni a Názáreti követőitől is. Pénteken bezártam minden ajtót, és azt mondtam magamnak: ,,Te is övéinek egyike voltál? Ő már meghalt. Térj vissza az arany kalapálásához!'' És elfutottam...
-- De hová? Mindenütt kerestünk!
-- Hová? Elmentem nővérem házához, Rámába. De nem mertem belépni, mert... nem akartam, hogy egy asszony tegyen szemrehányást nekem. Akkor bolyongtam a júdeai hegyekben, és tegnap Betlehemben végeztem, az Ő barlangjánál. Mennyit sírtam!... Elaludtam a törmeléken, és Illés ott
talált engem, amikor odajött... (Ennek további részleteit lásd: F 36- 38)
Tamás kijelenti:
-- Bemegyek Jeruzsálembe. Atyám biztosan vár rám. Fel akarja ajánlani a bort. Régen megígérte, és ő mindig megtartja ígéretét, mert becsületes. A húsvéti lakomán megízlelitek majd, milyen jó a bora!
Atyám rámai szőlője híres a környéken! János és Simon ajánlkoznak, hogy Tamással mennek, és hírt hoznak a keriótinak édesanyjáról, ha Jeruzsálemben van.
(8-402)
Az utolsó vacsorán Tamás a kerióti mellett foglal helyet. Vacsora közben zsoltárokat énekelnek. A kerióti olyan hamisan énekel, hogy Tamás kétszer is visszasegíti őt a helyes dallamra, erőteljes bariton hangjával, és mereven nézi. A többiek is ránéznek, mert általában mindig jól, és a többiekkel együtt énekelt. (UV 19)
Jézus elfogatásakor Tamás zavarodik meg leginkább. A többi tíz már ismét összegyűlt az utolsó vacsora termében, de Tamás még mindig bolyongott, amikor Jézus megjelent a tíznek. Azonban ezzel búcsúzott tőlük:
-- Amit még mondanom kell, megmondom nektek, amikor a távollévő megjön. Imádkozzatok érte! (F 33)
Később a tíz apostol az utolsó vacsora házának kertjében beszélget. Utána imádkoznak. Majd ismét társalognak. A zelóta Simon azt mondja:
-- Igazán elszomorít Tamás eltűnése. Nem tudom, hol keressem.
-- És én sem -- teszi hozzá János.
-- Nincs szüleinél. És senki sem látta. Talán elfogták?
-- Ha így lenne, a Mester nem mondotta volna: ,,A többit majd akkor mondom el, ha a távollévő itt lesz.''
-- Igaz. Én pedig még Betániába akarok menni. Talán a hegyekben bolyong, mert nem mer mutatkozni. (F 34)
Valaki kopog az ajtón. Mindnyájan elhallgatnak s figyelnek.
-- Ó! -- tör ki belőlük a csodálkozás, amikor meglátják Illést, Tamással együtt. Tamás annyira meg van viselve, hogy alig lehet ráismerni.
Társai körülveszik, és örvendezve kiáltják:
-- Tudod-e, hogy feltámadt, és eljött? És terád vár, hogy visszatérjen!
-- Igen. Illés is mondta nekem. De nem hiszem. Hiszem, amit látok. És látom, hogy számunkra vége. Látom, hogy, mindnyájan szétszóródtunk. Látom, hogy nincs többé még egy sír sem, ahol megsirathatnám. Látom, hogy a nagytanács meg akar szabadulni tőle, és elhatározta, hogy a bűntársukat, mint egy piszkos állatot temetik el az olajfa alatt, amelyre felkötötte magát. És meg akar szabadulni a Názáreti követőitől is. Pénteken bezártam minden ajtót, és azt mondtam magamnak: ,,Te is övéinek egyike voltál? Ő már meghalt. Térj vissza az arany kalapálásához!'' És elfutottam...
-- De hová? Mindenütt kerestünk!
-- Hová? Elmentem nővérem házához, Rámába. De nem mertem belépni, mert... nem akartam, hogy egy asszony tegyen szemrehányást nekem. Akkor bolyongtam a júdeai hegyekben, és tegnap Betlehemben végeztem, az Ő barlangjánál. Mennyit sírtam!... Elaludtam a törmeléken, és Illés ott
talált engem, amikor odajött... (Ennek további részleteit lásd: F 36- 38)
Az apostolok összegyűlnek az utolsó vacsora termében. Az asztal körül vannak, ahol elfogyasztották a húsvéti bárányt. De tiszteletből üresen hagyják Jézus helyét a középen. Az apostolok csak az asztal egyik oldalát foglalják el, mert szorosabban ülnek egymás mellett, mint húsvétkor. Tamás Máté és Fülöp között van. (Lásd a részleteket: F 38- 40)
Mikor Jézus megjelenik, mindnyájan megindulva, boldogan felállnak, és hozzá sietnek, Ő pedig még inkább mosolyogva feléjük tart.
-- Béke veletek! -- mondja nekik.
Most már mind körülötte vannak, ki térden, ki állva, és ez utóbbiak között van Péter és János. Csak egy marad kissé távolabb, zavarba esve, és ez Tamás. Az asztal mellett térdel. Nem mer előbbre menni, és úgy tesz, mintha el akarna rejtőzni az asztal sarka mögött. Jézus, csókolásra nyújtja kezét, és közben körülnéz, mintha a tizenegyediket keresné. De az első pillanattól látta őt, csak időt akart adni neki, hogy összeszedje bátorságát, és odajöjjön. Mikor látja, hogy a hitetlen szégyelli magát, és nem mer mozdulni, hívja őt:
-- Tamás, jöjj ide!
Tamás felemeli fejét, megzavarodva, mintegy sírva, de nem mer odamenni. Ismét lehajtja fejét. Jézus néhány lépést tesz feléje, és megismétli:
-- Jöjj ide, Tamás!
Jézus hangja parancsolóbb, mint előbb. Tamás kényszeredetten és zavartan felkel, és Jézus felé megy.
-- Íme, az, aki nem hisz, ha nem lát! -- kiált fel Jézus. De hangjában mosolygó megbocsátás érződik. Tamás felfogja ezt, és fel mer nézni Jézusra. Látja, hogy valóban mosolyog. Ekkor felbátorodik, és
gyorsabban megy.
-- Gyere ide, egészen közel! Nézd! Tedd bele egy ujjadat, ha nem elég nézned Mestered sebeit. -- Jézus odanyújtja kezét, és utána megmutatja neki oldalsebét is.
Most már nem árad fény a sebekből. Körülötte sincs fény. Közönséges halandónak látszik, és a sebek rettenetes valóságukban mutatkoznak.
Tamás remeg, nézi, de nem meri megérinteni. Ajka mozog, de szavait nem lehet hallani.
-- Add ide nekem kezedet, Tamás -- mondja Jézus, nagyon kedvesen. És jobb kezébe veszi az apostol jobb kezét, és mutatóujját beledugja bal kezének mély, tátongó sebébe, utána pedig Tamás négy ujját dugja be tátongó oldalsebébe, és közben erősen figyeli őt.
Mikor Jézus megjelenik, mindnyájan megindulva, boldogan felállnak, és hozzá sietnek, Ő pedig még inkább mosolyogva feléjük tart.
-- Béke veletek! -- mondja nekik.
Most már mind körülötte vannak, ki térden, ki állva, és ez utóbbiak között van Péter és János. Csak egy marad kissé távolabb, zavarba esve, és ez Tamás. Az asztal mellett térdel. Nem mer előbbre menni, és úgy tesz, mintha el akarna rejtőzni az asztal sarka mögött. Jézus, csókolásra nyújtja kezét, és közben körülnéz, mintha a tizenegyediket keresné. De az első pillanattól látta őt, csak időt akart adni neki, hogy összeszedje bátorságát, és odajöjjön. Mikor látja, hogy a hitetlen szégyelli magát, és nem mer mozdulni, hívja őt:
-- Tamás, jöjj ide!
Tamás felemeli fejét, megzavarodva, mintegy sírva, de nem mer odamenni. Ismét lehajtja fejét. Jézus néhány lépést tesz feléje, és megismétli:
-- Jöjj ide, Tamás!
Jézus hangja parancsolóbb, mint előbb. Tamás kényszeredetten és zavartan felkel, és Jézus felé megy.
-- Íme, az, aki nem hisz, ha nem lát! -- kiált fel Jézus. De hangjában mosolygó megbocsátás érződik. Tamás felfogja ezt, és fel mer nézni Jézusra. Látja, hogy valóban mosolyog. Ekkor felbátorodik, és
gyorsabban megy.
-- Gyere ide, egészen közel! Nézd! Tedd bele egy ujjadat, ha nem elég nézned Mestered sebeit. -- Jézus odanyújtja kezét, és utána megmutatja neki oldalsebét is.
Most már nem árad fény a sebekből. Körülötte sincs fény. Közönséges halandónak látszik, és a sebek rettenetes valóságukban mutatkoznak.
Tamás remeg, nézi, de nem meri megérinteni. Ajka mozog, de szavait nem lehet hallani.
-- Add ide nekem kezedet, Tamás -- mondja Jézus, nagyon kedvesen. És jobb kezébe veszi az apostol jobb kezét, és mutatóujját beledugja bal kezének mély, tátongó sebébe, utána pedig Tamás négy ujját dugja be tátongó oldalsebébe, és közben erősen figyeli őt.
Komoly, de kedves tekintettel mondja:
-- Tedd ide ujjadat, s ha akarod, akár kezedet is, oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő.
Tamás szinte megérinti az isteni Szívet, s úgy látszik, bátorságot merít belőle. Végre sikerül beszélnie, és térdre esve, felemelt karral, és bűnbánó sírásban törve ki, mondja:
-- Én Uram, és én Istenem! -- nem tud mást mondani.
Jézus megbocsát neki. Jobbját fejére teszi, és válaszol:
-- Tamás, Tamás! Most már hiszel, mert láttál... De boldogok, akik majd hisznek anélkül, hogy láttak volna! Milyen jutalmat kell nekik adnom, ha meg kell jutalmaznom téged, akinek hite támogatásra szorult a látás által...?
Utána Jézus János vállára teszi karját, Péternek megfogja kezét, és az asztalhoz megy. Leül helyére. Most úgy ülnek, mint húsvét este. De Jézus azt akarja, hogy Tamás János után üljön....
Jézus veszi a sajtot, felvágja, szétosztja, az első falatot Tamásnak adva, egy szelet kenyérre téve, s János mögött nyújtva át neki. A többit lásd: F 41-47.
-- Tedd ide ujjadat, s ha akarod, akár kezedet is, oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő.
Tamás szinte megérinti az isteni Szívet, s úgy látszik, bátorságot merít belőle. Végre sikerül beszélnie, és térdre esve, felemelt karral, és bűnbánó sírásban törve ki, mondja:
-- Én Uram, és én Istenem! -- nem tud mást mondani.
Jézus megbocsát neki. Jobbját fejére teszi, és válaszol:
-- Tamás, Tamás! Most már hiszel, mert láttál... De boldogok, akik majd hisznek anélkül, hogy láttak volna! Milyen jutalmat kell nekik adnom, ha meg kell jutalmaznom téged, akinek hite támogatásra szorult a látás által...?
Utána Jézus János vállára teszi karját, Péternek megfogja kezét, és az asztalhoz megy. Leül helyére. Most úgy ülnek, mint húsvét este. De Jézus azt akarja, hogy Tamás János után üljön....
Jézus veszi a sajtot, felvágja, szétosztja, az első falatot Tamásnak adva, egy szelet kenyérre téve, s János mögött nyújtva át neki. A többit lásd: F 41-47.
Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.