Korazin szépe

Péter életrajzában (18. oldal) röviden említettük Korozain Szépének megtérését. Most részletesebben írjuk le.

Jézus, Péter anyósának házában tartózkodik, Kafarnaumban. A zsinagóga főnöke meghívja, hogy beszéljen a zsinagógában a néphez. Jézus megígéri, hogy estére ott lesz, most azonban máshová kell mennie, mert valaki találkozni kíván vele. A nép kelletlenül eltávozik, míg Jézus Péterrel és Andrással a bárkába száll. A többi tanítvány a parton marad. A bárka rövid távolságra vitorlázik, s utána kikötnek egy kis öbölben, két alacsony domb között. Egy kis patak épp ott ömlik a tóba.

András beugrik a vízbe és kihúzza a bárkát addig, amíg csak tudja, és odaköti egy fa törzséhez. Közben Péter bevonja a vitorlát, és egy palánkot kötöz a csónakhoz, hogy hidat készítsen belőle Jézusnak.

-- De -- mondja -- ajánlom, hogy vedd le szandálodat és tunikádat, mert a palánk bizonytalan a mozgó bárka miatt. -- Jézus megteszi ezt, s csak a parton veszi fel ismét szandálját és tunikáját. A két tanítvány csak rövid tunikában van.

-- Hol van ő? -- kérdezi Jézus,

-- Bizonyára az erdőben rejtőzik, mert meghallotta szavunkat. Tudod... nagyon hiányos a ruházata.

-- Hívd őt.

Péter erősen kiáltja:

-- A kafarnaumi Rabbi tanítványa vagyok. Itt van a Rabbi. Jöjj ki!

Senki se ad magáról életjelt.

-- Nem bízik bennünk -- magyarázza András. -- Egy nap hívta valaki:,,Jöjj, ennivaló van itt!'' -- de utána köveket dobált rá. Mi akkor láttuk először, mert legalábbis én, nem emlékszem rá abból az időből, amikor Korozain Szépének nevezték.

-- És mit csináltatok akkor?

-- Odadobtunk neki egy kenyércipót és néhány halat, és egy rongyot, egy régi vitorla maradványát, amit arra használtunk, hogy magunkat megszárítsuk. Nem volt ugyanis ruhája. És utána elfutottunk, nehogy tisztátalanokká váljunk.

-- És mi késztetett arra, hogy visszajöjjél?-- Mester... Te távol voltál, és mi azt gondoltuk, hogy jobban meg kell ismertetnünk téged az emberekkel. Gondoltunk a betegekre, a vakokra, bénákra, némákra... és őrá is. Azt mondtuk: ,,Próbáljuk meg!'' Tudod... sokan... ó, bizonyára a mi hibánkból, bolondoknak tartottak minket, és nem akartak ránk hallgatni. Mások viszont hittek nekünk. Őhozzá én magam beszéltem. Egyedül jöttem a bárkában, és legtöbbször holdvilágos éjszaka. Hívtam, és azt mondtam neki: ,,A sziklán, az olajfa alatt, kenyér és hal van. Jöjj nyugodtan.'' és elmentem. Ő

bizonyára megvárta, míg én eltűnök, s csak azután jött, mert sose láttam. A hatodik alkalommal láttam őt a parton állni, pontosan ott, ahol te vagy. Várt rám... Rettenetesen nézett ki! Csak azért nem

menekültem el, mert rád gondoltam... Azt kérdezte tőlem:

-- Ki vagy? Miért könyörülsz rajtam?

Azt mondtam:

-- Mert az Irgalmasság tanítványa vagyok.

--Ki az?

-- A galileai Jézus.

-- És Ő arra tanít téged, hogy irgalmas légy hozzám?

-- Mindenkihez.

-- De tudod-e, ki vagyok?

-- Te vagy a Korozain Szépe, aki most leprás.

-- És még irántam is irgalmas vagy?

-- Ő azt mondja, hogy Ő mindenki iránt irgalmas, és nekünk is mindenki iránt irgalmasnak kell lennünk, hogy hasonlókká váljunk hozzá.

Ekkor a leprás káromkodott, anélkül, hogy felfogta volna, mit mond.

Azt mondta:

-- Akkor neki is nagy bűnösnek kell lennie!

-- Nem -- mondtam neki. -- Ő a Messiás, Isten szentje. Azt akartam mondani neki: ,,Átkozott légy, nyelved miatt!'' -- de nem mondtam, mert arra gondoltam: ,,Nyomorúságos állapotában nem képes az isteni irgalmasságra gondolni''. Erre ő sírni kezdett, és azt mondta:

-- Ó, ha Ő a Szent, nem képes, nem képes irgalmas lenni a Szép iránt. A leprás iránt tudna... de a Szép iránt nem. És én reméltem...

Megkérdeztem:

-- Miben reméltél, asszony?

-- A gyógyulásban... hogy visszatérhetek a világba... az emberek közé... meghalhatok koldulva, de az emberek között... nem, mint egy vadállat a vadállatok vackában, amik megrettennek látásomtól.

Azt mondtam neki:

-- Megesküdsz nekem arra, hogy ha visszatérsz a világba, becsületes leszel?

-- Igen -- válaszolta. -- Isten igazságosan sújtott le rám bűneim miatt. Most bánom azokat. Lelkem engesztel bűneimért, és örökre undorodik a bűntől.

Úgy tűnt nekem akkor, hogy a te nevedben megígérhetem neki a gyógyulást. Azt mondta:

-- Térj, térj még vissza!... Beszélj nekem róla. Hogy lelkem megismerje, mielőtt szemeim látják... -- és eljöttem, és beszéltem neki rólad, amint tudtam...

-- És én eljöttem, hogy meggyógyítsam az én Andrásom első megtértjét

-- (mert mindig András beszélt, miközben Péter felment a patak mentén, kőről kőre ugrálva, a leprást híva.

Végül meglátta rettenetes arcát egy olajfa ágai között.

-- Szállj hát le -- kiáltotta oda neki Péter. -- Nem akarlak megkövezni téged! Ott, látod? Ott van Jézus, a Rabbi.

A nő gyorsan lefutott a dombról, és mielőtt Péter visszaérhetett volna, máris Jézus lábainál volt.

-- Könyörülj, Uram!

-- Tudsz hinni abban, hogy én képes vagyok rá?

-- Igen, mert szent vagy, és mert én megbántam bűnömet. Én vagyok a Bűn, de te vagy az Irgalmasság! A te tanítványod volt először irgalmas hozzám, és kenyeret és hitet adott nekem. Tisztítsd meg, Uram, lelkemet a testem előtt. Mert én háromszorosan tisztátalan vagyok, és ha csak

egy tisztaságot akarsz adni nekem, csak egyet, íme azt kérem, tisztítsd meg bűnös lelkemet. Mielőtt szavaidat hallottam, amelyeket ő elismételt nekem, azt mondtam: ,,Tisztíts meg, hogy visszatérhessék az emberek közé.'' Most azt mondom: ,,Bocsáss meg, hogy részem legyen az örök életben!''

-- Megadom neked a bocsánatot. Azonban semmi többet...

-- Légy áldott! Isten békéjében fogok élni odúmban... szabadon... ó, szabadon a lelkiismeret-furdalástól és a félelemtől. Nem félek többé a haláltól, miután megbocsátottál! Nem félek többé Istentől most, hogy meghallgattál!

-- Menj, mosdj meg a tóban. Maradj benn addig, míg hívlak!

Az asszony, csontvázzá soványodott nyomorúság, mindenütt sebektől borítva, durva, ősz hajjal, felkel a földről, és bemegy a tóba, foszlányokból álló ruhájával, ami alig fedi el testét.

-- Miért küldted őt, hogy megmosdjon? Igaz, hogy bűze undorító, de... nem értem -- mondja Péter.

-- Asszony: jöjj ki, és jöjj ide! Vedd azt a vitorla-rongyot, ami az ágon függ (ezt használta Jézus, hogy megszárítsa magát, miután partra szállt a bárkából).

Az asszony engedelmesen kijön, hogy vegye a vitorla-rongyot. Ruhájának foszlányait a víz elmosta. Nincs rajta semmi. Először Péter kiált fel, mert András, aki szemérmesebb, hátat fordít neki. De

testvére kiáltására ő is megfordul, és ő is felkiált. Az asszony, aki annyira nézi Jézust, hogy semmi mással nem törődik, a kiáltásokra, és feléje mutató kezekre felfigyelve, magára néz... És látja, hogy

ruhájának foszlányaival együtt leprája is a tóban maradt. Nem fut, amint elvárnák tőle, hanem a földre kuporodik, szégyellve ruhátlanságát, és annyira felindulva, hogy csak sírni tud, kimerült hangon, ami szívet tépőbb minden kiáltásnál.

Jézus feléje megy... Eléri őt... Rádobja a vitorladarabot, és nagyon gyengéden megsimogatja, és azt mondja neki:

-- Isten veled! Légy jó! Őszinte bánatod miatt megérdemelted a kegyelmet. Növekedjél a Krisztusba vetett hitben. És engedelmeskedjél a tisztulásra vonatkozó törvénynek.

Az asszony sír, tovább, tovább, tovább... Csak amikor hallja, hogy Péter bevonja a pallót a bárkába, akkor néz fel, tárja ki karját és kiáltja:

-- Köszönöm, Uram! Köszönöm, áldott Uram! Ó, áldott, áldott!...

Jézus istenhozzádot int neki, mielőtt a bárka eltűnik a domb mögött. Este Jézus belép a zsinagógába. Az új csoda híre már elterjedt, mert sokan suttognak róla és megjegyzéseket tesznek.

Jézus a helyére megy. Az énekek és a néppel együtt mondott imák után a nép felé fordul, hogy beszéljen. A zsinagógafőnök megkérdezi tőle, hogy akar-e egy szentírástekercset, de Jézus azt válaszolja:

-- Nem szükséges. Van már tárgyam a beszédhez.És elkezdi:

-- Izrael nagy királya, a betlehemi Dávid, miután vétkezett, sírt, szívének bánatában, Istenhez kiáltva töredelmében, az Ő bocsánatát kérve. Dávid szívét elsötétítette az érzékek heve, és ez gátolta őt abban, hogy továbbra is lássa Isten arcát, és megértse szavait. Azt mondtam: Arcát. Az ember szívében van egy pont, amely visszaemlékezik Isten Arcára, egy választott pont, ami bennünk a Szentek Szentje, ahonnan jönnek a szent sugallatok és a szent elhatározások, ami illatozik, mint egy oltár, ragyog, mint egy fáklya, énekel, mint a szeráfok kórusa. De amikor a bűn füstölög bennünk, ez a pont annyira elsötétül, hogy megszűnik a fény, az illat, az ének, és csak a sűrű füst bűze marad meg és a hamu íze. De amikor visszatér a fény, mert Istennek egy szolgája magával viszi azt az elsötétülthöz, íme, akkor az látja saját rútságát, lesüllyedt állapotát, megundorodik önmagától, és felkiált, mint Dávid: ,,Könyörülj rajtam, Uram, nagy irgalmasságod szerint, és végtelen jóságodban moss meg engem bűnömtől''. Nem mondja: ,,Nem nyerhetek bocsánatot, azért tovább is bűnözni fogok.'' Hanem azt mondja: ,,Meg vagyok alázva, bánom bűnömet, de kérlek téged, aki tudod, hogy bűnben születtem, hints meg és tisztíts meg engem, hogy fehérré legyek, mint a hegyeken a hó.'' És még azt mondja: ,,Nem bakokat és bikákat fogok áldozni, hanem szívem őszinte bánatát. Mert tudom, hogy te ezt akarod tőlünk, és ezt nem veted meg.'' (Vö. 51 Zs.)

Ezt mondta Dávid, miután vétkezett, és miután az Úr szolgája, Nátán bűnbánatra indította. Még inkább ezt kell mondaniuk a bűnösöknek most, hogy az Úr nem egy szolgáját küldi hozzájuk, hanem magát a Megváltót, az Ő Igéjét, aki nemcsak az embereknek igaz uralkodója, hanem az égi és pokoli lényeké is, és aki hajnalfényként támadt népében, akárcsak a nap ragyog felkeltekor a felhőtlen égen.

Olvastátok már, hogy a Mammon zsákmányául esett ember gyengébb, mint az, aki tüdővészben haldoklik, még akkor is, ha előzőleg erős volt. Tudjátok, miként vált semmivé Sámson, miután engedett az érzékiségnek. Azt akarom, hogy megismerjétek a Sámson, Mánoah fiának leckéjét, akinek le kellett volna győznie a filiszteusokat, Izrael elnyomóit. Ennek első feltétele az volt, hogy fogantatásától kezdve tartózkodnia kellett volna mindattól; ami felkavarja az aljas szenvedélyeket és megfertőzi az ember bensejét a tisztátalan ételekkel: azaz a bortól, almabortól és zsíros húsoktól, amelyek tisztátlan tüzet gyújtanak az ágyékokban. A második feltétel: hogy gyermekkorától kezdve az Úrnak szenteljék, és az maradjon állandóan. Szent az, aki nemcsak külsőleg, hanem bensőleg is

szent marad. Akkor vele van az Isten.

De a test, test, és a Sátán a Kísértő. És a Kísértő a nőt használja fel eszközül ahhoz, hogy harcoljon Isten ellen egy szívben és az Ő szent határozatai ellen. Az ,,erős'' ember ereje akkor megrendül, és ő

gyengévé válik, aki tönkreteszi Isten ajándékait. Sámsont megkötözték hét friss, új húrral és hét új kötéllel, és hajának hét fonatát a földhöz szegezték. És ő mindig győzött. De nem szabad kísérteni Isten jóságát. Ő megbocsát, megbocsát, megbocsát. De megkívánja, hogy az illető szakítani kívánjon a bűnnel, hogy így elnyerje a bocsánatot.

Ostoba az, aki azt mondja: ,,Uram, bocsáss meg'', de utána nem menekül attól, ami ismételten bűnbe viszi! Sámson háromszor győzött, de nem menekült Delilától, az érzékiségtől, a bűntől, és, amint a Könyv mondja, halálra fáradt, és feltárta szívét, és elárulta titkát: ,,Erőm hét hajfonatomban van.'' (Bírák 16) Van-e valaki köztetek, aki nagyon belefáradt a bűnbe, halálosan belefáradt, mert semmi sem merít ki jobban a rossz lelkiismeretnél, és készen áll arra, hogy átengedje a győzelmet az Ellenségnek? Bárki legyen is, ne tegye ezt! Sámson engedett a kísértésnek, és felfedte legyőzésének titkát, hét erényét: a hét jelképes hajfonatot, azaz hűségét az Istennek szentelt állapot iránt, és fáradtan elaludt az asszony ölében, és legyőzték. Megvakult, rabszolgává vált, elvesztette erejét, mert megszegte fogadalmát. Nem lett újra ,,erős emberré'', ,,megszabadítóvá'' mindaddig, míg meg nem bánta bűnét. Bűnbánat, türelem, kitartás, hősiesség, és akkor, megígérem nektek, bűnösöknek, hogy felszabadítjátok magatokat. Igazán mondom nektek, hogy sem a keresztség, sem a szertartás nem ér semmit sem, ha nem jár vele bűnbánat és a bűnt visszautasító akarat. És mondom nektek, hogy nincs

olyan nagy bűnös, aki nem tudna újjászületni sírásával, felélesztve az erényeket, amelyeket a bűn kitépett szívéből.

Ma egy asszony, Izraelnek egy bűnöse, akit Isten megbüntetett bűne miatt, elnyerte az irgalmasságot bűnbánatával. Azt mondtam: az irgalmasságot. Azok, akik nem irgalmaztak neki, és könyörtelenül

megbüntették őt, kevésbé nyerik el az irgalmat. Nemde ők is leprások voltak szívükben? Mindenki vizsgálja meg magát... és legyen irgalmas, hogy neki is irgalmazzanak. Én kitárom karomat ennek a bűnbánó asszonynak a nevében, aki visszatér az élők közé, miután a halál elszigeteltségében élt. Simon, Jónás fia, nem én, fogja összegyűjteni az alamizsnát a bűnbánó részére, aki az élet küszöbéről visszatér az igazi Életre. És ne zúgolódjatok, ti nagyok! Ne zúgolódjatok! Én nem voltam itt, amikor ő a Szép volt. De ti itt voltatok. Többet nem mondok.

-- Azzal vádolsz minket, hogy a szeretői voltunk? -- kérdezi gyűlölettel a két öreg egyike.

-- Mindenki nézzen bele saját szívébe és cselekedeteibe. Én nem vádolok. Az Igazságosság nevében beszélek. Menjünk!

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol