Maradj meg annak, ami vagy!

Jézus megérkezik a Getszemániban levő kis fehér házhoz. Egy fiatalember üdvözli:

-- Isten veled, Rabbi! Tanítványod, János eljött, és épp most ment el, hogy veled találkozzék.

-- Mennyi ideje?

-- Épp most ment el azon az ösvényen. Azt hittük, hogy te Betániából jössz... Jézus gyorsan elmegy, megkerüli a kiszögellést, s látja Jánost, aki a város felé fut. Odakiált neki. A tanítvány megfordul, s

örömtől ragyogó arccal kiáltja:

-- Ó, Mesterem! -- és fut visszafelé.

Jézus kitárja karjait, és a kettő szeretetteljesen megöleli egymást.

-- Téged keresni jöttelek. Azt hittük, Betániában vagy, mint mondottad.

-- Igen. Oda akartam menni. Jeruzsálem körül is hirdetnem kell a jó hírt. De utána a városban maradtam... hogy egy új tanítványt oktassak.

-- Te mindent jól teszel, Mester. És jól sikerül. Látod? Most is azonnal találkoztunk.

Ketten elindulnak a kis ház felé. Jézus fél karját János vállán tartja, aki alacsonyabb nála, és felnéz rá. Nyilvánvaló, hogy boldog a bensőségesség miatt.

-- Régóta úton vagy?

-- Nem, Mester. Reggel indultam el Dokóból Simonnal együtt, akinek átadtam üzenetedet. Utána együtt voltunk Betániában, megosztva egymással ételünket és beszélve rólad a földműveseknek, akiket a földeken találtunk. Amikor már nem volt olyan meleg, elváltunk egymástól. Simon egy barátjához ment, akinek rólad akar beszélni. Ő mintegy az egész Betániának az ura. Simon régebbről ismeri őt, amikor még mindkettőjük apja élt. Holnap Simon is ide jön. Kért, mondjam meg neked, örül annak, hogy téged szolgálhat. Simon nagyon tehetséges.

Szeretnék olyan lenni, mint ő. De én csak egy tudatlan gyermek vagyok.

-- Nem, János! Te is nagyon jól teszel mindent!

-- Igazán meg vagy elégedve szegény Jánosoddal?

-- Nagyon elégedett vagyok, Jánosom! Nagyon!

-- Ó, Mesterem! -- János vágyakozva lehajol, hogy megfogja Jézus kezét, és megcsókolja, utána pedig mintegy megsimogatja vele arcát.

Megérkeztek a kis házhoz. Belépnek az alacsony, füstös konyhába. A ház ura üdvözli őket:

-- Béke veled! Jézus válaszol:

-- Béke ennek a háznak, és neked, aki benne élsz! Velem van egy tanítványom.

-- Lesz kenyér és olaj az ő számára is!

-- Hoztam száraz halat, amit Jakab és Péter adott nekem. És Názáretben Anyád adott nekem kenyeret és mézet számodra. Megállás nélkül jöttem, de most már kemény lesz.

-- Nem számít, János! Mamám keze ízletessé tette!

János kiveszi kincseit oldalzsákjából, amelyet egy sarokba tett. A száraz halat megmossák egy kis meleg vízben, utána megkenik, és a láng fölött megsütik.

Jézus megáldja a kenyeret, és tanítványával asztalhoz ül. Ott ül a házigazda is, akit Jónásnak hívnak, fiával együtt. Felesége jön-megy, hozza a halat, a fekete olajbogyót, az olajjal leöntött főtt zöldséget.

Jézus felajánlja nekik a mézet is, és ráken belőle az asszony kenyerére. ,,Az én méhkasomból van'' -- mondja. ,,Anyám gondozza a méheket. Egyél belőle! Jó! Nagyon jó vagy hozzám, Mária, megérdemled ezt, és még többet is,'' -- mondja, mert az asszony nem akarja megfosztani Őt a méztől.

A vacsorát rövid közös társalgás zárja le. Amint befejezték, és hálát adtak az ételekért, Jézus azt mondja Jánosnak:

-- Jöjj! Menjünk ki egy kicsit az olajfakertbe. Az éj langyos és tiszta. Kellemes lesz egy kicsit kinn tartózkodnunk.

A gazda azt mondja:

-- Mester, én elbúcsúzom tőled. Fáradt vagyok, fiammal együtt. Mi pihenőre térünk. Kissé nyitva hagyom az ajtót, és a lámpát az asztalon. Tudod, mit akarsz tenni.

-- Menj csak, Jónás! És oltsd el a lámpát. A hold, fényesen világít, látunk anélkül is.

-- De tanítványod hol fog aludni?

-- Velem. Az én ágyamon van hely neki is. Nemde, János?

János elragadtatásban van, hogy Jézus oldala mellett aludhat. Kimennek az olajfa-kertbe. De előbb János kivesz valami a sarokban levő oldalzsákjából. Sétálnak egy kicsit, és elérkeznek egy

kiszögelléshez, ahonnan egész Jeruzsálemet láthatják.

-- Üljünk le itt, és beszélgessünk egymás közt -- mondja Jézus.

De János inkább Jézus lábához ül le a fűre, és karjait Jézus térdeire téve, fejét karjaira hajtva, időnként Jézusra néz. Olyan, mint egy gyermek a neki legkedvesebb személy mellet.

-- Szép itt is, Mester! Nézd, milyen nagynak látszik a város éjjel. Nagyobbnak, mint nappal.

-- Azért, mert a hold beárnyékolja körvonalait. Nézd: széle mintha megnagyobbodott volna az ezüstös csillogástól. Figyeld meg ott lenn a Templom tetejét. Nemde olyan, mintha fel lenne függesztve a levegőben?

-- Mintha csak az angyalok tartanák ezüstös szárnyukon. Jézus felsóhajt.

-- Miért sóhajtasz, Mester?

-- Mert az angyalok elhagyták a Templomot. Csak falai tiszták és szentek. Azok, akiktől lelkét kellene kapnia -- mert minden helynek is van lelke, azaz szelleme, amelyért építették, és a Templomnak az ima és a szentség kell, kellene, hogy lelke legyen -- de épp azok fojtják el

ezt benne, akiknek adniuk kellene. Senki se tud olyasmit adni, amivel nem rendelkezik, János. És ha sok pap és levita él is ott, nincs köztük még tíz sem, aki alkalmas lenne arra, hogy életet adjon a Szent

Helynek. Halálát okozzák. Halott lelkük halálát közlik vele, amely meghalt az életszentségnek. Külsőségek, azok vannak. De nincs bennük élet. Hullák, amelyeket csak az őket felpuffasztó rothadás tesz meleggé.

-- Rosszul bántak veled, Mester? -- János nagyon szenved.

-- Nem. Sőt, engedtek beszélni, amikor kértem ezt.

-- Kérted? Miért?

-- Mert nem akarom én kezdeni a háborút. Jön az magától! Mert egyesek ostoba módon félnek tőlem, mások pedig szemrehányásokkal illetnek. De ezért ők felelősek, nem én!

Kis szünetet tartanak, s utána János kezdi:

-- Mester, én ismerem Annást és Kaifást. Családom üzleti kapcsolatban állt velük, és amikor Júdeába jöttem, hogy Jánost lássam, elmentem a Templomba is, és ők jók voltak Zebedeus fiához. Atyám mindig a legjobb halakat küldi nekik. Ez a szokás, tudod? Ha azt akarod, hogy barátságosak legyenek, és azok maradjanak, így kell tenni... -- Tudom - - Jézus elkomolyodik.

-- Rendben van, ha gondolod, beszélek rólad a Főpapnak. És utána... ha, akarod, ismerek valakit, aki üzleti kapcsolatban áll apámmal. Egy gazdag halkereskedő. Szép és nagy háza van a Hippikusz torony mellett, mert nagyon gazdag, de nagyon jó is. Ott kényelmesebb helyet kapnál, és kevésbé fáradnál el. Ahhoz, hogy ide jöjj, át kell menned Ofel alvárosán, amely oly vad, és mindig tele van szamarakkal és veszekedő gyermekekkel.

-- Nem, János! Köszönöm! Jól érzem magamat itt. Látod, mily béke van?

Ezt mondtam a másik tanítványnak is, aki hasonlót ajánlott. Azt mondta:

,,Hogy inkább becsüljenek.''

-- Én azért mondtam, hogy kevésbé fáradj ki.

-- Nem vagyok fáradt. Sokat gyalogolok, és sose fáraszt ki. Tudod, mi tesz fáradttá? A szeretetlenség. Ó, mily súly az! Mintha szíveden hordoznál egy terhet.

-- Én szeretlek téged, Jézus!

-- Igen, és te felüdítesz. Nagyon szeretlek téged, János, és mindig szeretni foglak, mert te sose árulsz el.

-- Elárulni téged?! Ó!

-- Pedig sokan lesznek, akik elárulnak engem... János, ide figyelj! Mondtam neked, hogy azért késlekedtem, mert egy új tanítványt oktattam.

Egy fiatal júdeait, aki képzett és ismert.

-- Akkor sokkal kevésbé fáradozol majd vele, mint velünk, Mester. Megelégedett vagyok, hogy van valakid, aki képesebb, mint mi.-- Azt hiszed, hogy kevésbé lesz fáradságos?

-- Eh! Ha nem oly tudatlan, mint mi vagyunk, jobban megért téged, jobban fog szolgálni, és főleg, ha jobban szeret.

-- Íme, jól mondtad. De a szeretet nem arányos az iskolázottsággal, sem a neveltetéssel. Egy szűz első szeretetének erejével szeret. Ez érvényes a gondolat szüzességére is. És akit szeretnek, az nagyobb

hatással van egy szűz szívére és gondolatára, mint arra, aki már másokat szeretett. De ha Isten akarja... Idehallgass, János! Kérlek téged, légy barátja. Szívem remeg a gondolatra, hogy téged, a nyíratlan bárányt olyan közelébe tegyelek, aki már kitapasztalta az életet. De megnyugszik szívem, mert ha te bárány vagy is, de sas is vagy, és ha a tapasztalt meg akarja érintetni veled a földet, ami mindig sáros, jó emberi érzékeddel, egy szárnycsapással megszabadíthatod magadat és felrepülhetsz a kék égbe, a nap felé. Ezért kérlek téged, maradj meg annak, ami vagy, de légy barátja az új tanítványnak, akit nem fog nagyon szeretni sem Simon Péter, sem a többiek. Légy rá hatással,

szereteteddel...

-- Ó, Mester! Hát te nem vagy elég?

-- Én a Mester vagyok. Mint ilyennek, nem mondanak meg nekem mindent. Te tanítványtársa vagy, kissé fiatalabb, aki előtt könnyebben feltárja lelkét. Nem mondom, hogy ismételj el nekem mindent, amit ő neked fog mondani. Gyűlölöm a kémeket és az árulókat. De kérlek, tanítsd őt hiteddel és szereteteddel, tisztaságoddal. Ő posványos víztől megfertőzött föld. Szárítsd ki őt a szeretet napjával, tisztítsd meg a gondolat becsületességével, a jó vágyakkal és cselekedetekkel, műveld meg hiteddel. Meg tudod tenni.

-- Ha te hiszed, hogy megtehetem... ó, igen. Ha te mondod, hogy én meg tudom tenni ezt, megteszem. Irántad való szeretetből... -- Köszönöm, János!

-- Mester, beszéltem Simon Péterrel. Mindjárt meg kellett volna mondanom, de az öröm, hogy hallgathatlak téged, kiverte fejemből. Amikor visszatértünk Kafarnaumba pünkösd után, azonnal megtaláltuk a szokásos összeget attól az ismeretlentől. A gyermek az én anyámnak vitte el. Én Péternek adtam, ő pedig visszaadta nekem, mondván, hogy használjak fel belőle egy keveset visszatérésemhez, és Dokóban való tartózkodásomkor, a többit pedig hozzam el neked, használd fel, amire szükséged van. Péter is gondolta, hogy ez a hely nem lesz kényelmes... de te annak tartod... Én csak két dénárt vettem ki belőle, hogy egy szegénynek adjam Efraim mellett. Abból éltem, amit anyám adott nekem, és amit néhány jó embertől kaptam, akiknek a te nevedről beszéltem. Íme az erszény!

-- Holnap szétosztjuk a szegények között. Így Júdás is megtanulja a mi szokásainkat.

-- Eljött az unokatestvéred? Hogyan tette ilyen gyorsan? Názáretben volt, és nem mondta nekem, hogy útnak indul...

-- Nem. Júdás, az új tanítvány, Keriotból. De te láttad őt húsvétkor, itt, azon az estén, amelyen Simon meggyógyult. Tamással volt...

-- Ah! Ő az? János kissé megzavarodik.

-- Ő. És Tamás mit csinál?

-- Engedelmeskedett parancsodnak, és elment a tenger felé, hogy találkozzék Fülöppel és Bertalannal.

-- Igen, azt akarom, hogy szeressétek egymást, különbségtétel nélkül, segítsétek egymást, viseljétek el egymást. Senki sem tökéletes, János! Sem a fiatalok, sem az öregek. De ha van bennetek jó akarat, eljuttok a tökéletességre, és ami hiányzik belőletek, azt én megadom nektek. Ti egy szent család gyermekei vagytok. Sokféle jellem van köztetek. Van, aki erős, aki kedves, aki bátor, aki félénk, aki szenvedélyes, aki nagyon óvatos. Ha mindnyájan egyformák lennétek, nagyon erősek lennétek egy jellemvonásban, és hiányozna belőletek minden más. Míg így tökéletes egységet alkottok, kiegészítve egymást. A szeretet egyesít titeket. Isten ügyének szeretete kell, hogy egyesítsen titeket.

 -- És a te szeretetednek, Jézus.

-- Első Isten ügye, és utána az Ő Krisztusának szeretete.

-- Én... mi vagyok a te családodban?

-- Te vagy Isten Krisztusának szeretetteljes békéje. Fáradt vagy, János? Vissza akarsz térni? Én itt maradok imádkozni.

-- Én is itt maradok, hogy veled imádkozzam. Engedj itt maradnom és veled imádkoznom.

-- Maradj csak!

Jézus elmondja a zsoltárokat, és János követi. De elgyengül hangja, és János elalszik, fejével Jézus ölében, aki mosolyog, és köpenyét az alvó vállaira teszi. Utána bizonyára elmélkedve tovább imádkozik.

(2-175)

Jézus utána ezt mondja a látnoknak:

-- Még egy párhuzam Jánosom és a másik tanítvány között. Párhuzam, amely mind jobban megvilágítja szeretett tanítványom alakját. Ő az, aki megfosztja magát még saját gondolkozásmódjától és ítéletmódjától is azért, hogy ,,a tanítvány'' legyen. Ő az, aki átadja magát anélkül, hogy meg akarna tartani akár egy parányit is önmagából, ami kiválasztása előtt volt. Júdás pedig az, aki nem akarja megfosztani magát önmagától. Azért a valóságban ő nem adja át magát. Magával cipeli kevélységtől, érzékiségtől, sóvárgástól beteg énjét. Megmarad saját gondolkozásmódjában. Közömbösíti ezzel a kegyelemnek való önátadás hatásait. Júdás az első azok között az apostolok között, akik kudarcot vallottak. És oly sokan vannak! János az első azok között, akik szeretetemért feláldozzák magukat. Én és Anyám vagyunk a tökéletes Áldozatok. Minket elérni nehéz, sőt lehetetlen, mert a mi áldozatunk teljes volt. De az én Jánosom! Ő

követhető áldozat. Követhetik őt mindazok, akik szeretnek engem: a szüzek, vértanúk, hitvallók, hithirdetők, Istennek és Isten Anyjának szolgái, a tevékenyek és a szemlélődők. Mindenkinek példát ad. Ő az, aki szeret. Figyeld meg különböző cselekvésmódjukat. Júdás nyomoz, szőrszálhasogató, makacs, és még akkor is megtartja felfogásmódját, amikor látszólag enged. János senkinek se tartja magát, mindent elfogad, nem kíván megokolást, megelégszik azzal, hogy engem boldoggá tesz. Példát ad.

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol