Az ő szeretettje voltam

Nagyszerda estéjén beszél Jézus apostolaihoz:

-- Megmondtam nektek: ,,Figyeljetek, virrasszatok és imádkozzatok, hogy az álom el ne nyomjon titeket!'' De látom, hogy fáradt szemetek igyekszik becsukódni, és testetek, anélkül, hogy akarnátok, pihenő helyzetet igyekszik felvenni. Igazatok van, szegény barátaim! Mesteretek sokat akart tőletek ezekben a napokban, és ti nagyon fáradtak vagytok. De néhány óra múlva, már csak néhány óra múlva, meg lesztek elégedve, hogy nem veszítettek el egy pillanatot sem közellétemből. Megelégedettek lesztek, hogy semmit sem tagadtatok meg Jézusotoktól. Utoljára beszélek nektek ezekről a siralmas dolgokról. Holnap a szeretetről fogok beszélni, és a teljes szeretetnek csodáját fogom művelni. Készüljetek fel fogadására nagy megtisztulással. Ó, mennyivel inkább a hajlamom szerint való, hogy a szeretetről beszéljek, s ne a büntetésről! Mily édes számomra azt mondani: ,,Szeretlek titeket. Jöjjetek! Egész életemben erről az óráról álmodtam!'' De a szeretet jele az is, hogy a halálról beszélek. Szeretet, mivel a legnagyobb szeretet jele az, ha meghalunk azokért, akik szeretnek minket. Szeretet, mert felkészíti a kedves barátokat a szerencsétlenségre, hogy érzelmeik készen legyenek arra, és ne rémüljenek meg abban az órában. Szeretet, mert beavatja őket egy titkába, és tanúskodik nagyrabecsüléséről azok iránt, akikre ezt rábízza. Tudom, hogy elárasztottátok kérdéseitekkel Jánost, hogy megtudjátok, mit mondtam neki, amikor egyedül maradtam vele. És nem

hittétek el, hogy ott nem beszéltünk. Pedig így van. Nekem elég volt, hogy ő a közelemben volt...

-- Miért ő, és nem egy másik? -- kérdezi a kerióti. És ezt méltatlankodó gőggel kérdezi.

Péter, és vele Tamás és Fülöp is azt mondják:

-- Igen. Miért ő, és nem a többiek?

Jézus válaszol a keriótinak:

-- Szerettél volna te lenni? Igényt tarthatsz rá? Március hónapjának egy friss, derült reggele volt... Én ismeretlen utasként mentem a folyó mellet... Fáradtan, porosan, sápadtan a böjtöléstől, elhanyagolt

szakállal, elnyűtt szandállal, koldusnak tűntem fel a világ útjain... és ő felismert engem annak, akire rászállt az örök Tűz Galambja. Ebben az első átváltozásomban biztosan megnyilvánult isteni ragyogásomnak egy parányi részecskéje. A szemek, amelyek megnyíltak a Keresztelő bűnbánati szertartása következtében, és amelyek megőrizték az angyali tisztaságot, meglátták azt, amit a többiek nem láttak meg. És a tiszta szemek elvitték ezt a látványt a szív tabernákulumába, s bezárták oda, mint egy gyöngyöt a páncélszekrénybe... Amikor két hónap múlva felemelte szemét a rongyos utasra, lelke felismert engem... Az ő szeretettje voltam. Az ő első és egyetlen szeretettje. Az ember nem felejti el az első és egyetlen szeretettjét. A lélek megérzi annak érkezését akkor is, ha távol van, érzi, hogy jön a nagy távolságból, és öröm tölti el, felébreszti értelmét, és ez a testét, hogy minden részt vegyen az örömlakomában, amelyet újbóli megtalálása és szeretetének felújulása okoz.

És remegő ajakkal azt mondta nekem: ,,Üdvözöllek, Isten Báránya!'' Ó, mily nagy a tiszták hite! Mennyire felülmúl minden akadályt! Nem ismerte nevemet. Ki voltam? Honnan jöttem? Mit csináltam? Gazdag voltam-e? Szegény-e? Bölcs-e? Tudatlan-e? Mit számít a hit számára mindezt tudni? Növeli vagy csökkenti-e ennek tudása? Ő hitt attól kezdve, hogy az Előfutár megmondta ezt neki. Mint a csillag, amely a teremtő rendelkezés szerint az ég egyik széléről. a másikra költözik, ő is elszakadt egétől: a Keresztelőtől, csillaghalmazától, új ege, Krisztus felé, a Bárány csillaghalmazába. És ő a szeretet e csillaghalmazának nem a legnagyobb, de a legszebb és legtisztább csillaga.

Három év telt el azóta. Csillagok és csillagocskák egyesültek, s utána szakadtak el csillaghalmazomtól. Némelyikük a halálba zuhant. Mások bekormozódtak a súlyos kigőzölgésektől. De ő ott maradt, tiszta fényével az ő Sarkcsillagja közelében. Engedjétek, hogy nézzem a fényét. Két fény lesz Krisztus sötétjében: Mária és János. De szinte nem tudom majd látni őket, oly nagy lesz a fájdalom. Engedjétek, hogy belevésődjék szemembe ez a négy szem, amely a mennyországot jelenti

számomra a szőke szempillák között, hogy elvigyenek engem oda, ahová senki se tud eljönni, a tisztaság egy emlékébe. Minden bűnös! Minden az Ember vállára nehezedik! Ó, tisztaságnak ez a cseppje!... Anyám! János! És én! ... A három hajótörött, aki felmerül az emberiség hajótörése után a bűn tengerében!

Az lesz az óra, amelyben én, Dávid törzsének sarja, felsóhajtok Dávid egykori sóhajával: ,,Istenem, fordulj felém! Miért hagytál el? Eltávolítanak tőled a bűntények kiáltásai, amelyeket mindenkiért

magamra vettem... Én féreg vagyok, nem ember az emberek szégyene, a nép szemetje.'' És halljátok Izajást: ,,Átadtam testemet az ütlegelőknek, arcomat annak, aki szakállamat tépi, nem fordítottam el arcomat az elől, aki sértegetett és arcul köpött.'' Halljátok ismét Dávidot: ,,Sok tulok vett körül, sok bika támadt rám. Kitátották szájukat, hogy elnyeljenek, mint az oroszlánok, amelyek ordítanak és szétszaggatnak.'' Elfolyok, mint a víz. És Izajás befejezi: ,,Magam festettem meg ruháimat''. Ó, magam festettem meg ruháimat, de nem haragomban, hanem fájdalmamban és irántatok való szeretetemben. Mint a két lapos kő a présben, összenyomnak, és kisajtolják véremet. Nem különbözöm a kipréselt szőlőtől, amely szép, amikor bemegy a présbe, és utána kinyomott pép csupán, zamat és szépség nélkül. (Vö. Zsolt 22,1.7.13.14. Iz 50,6; 63,3.)

És szívem, mondom Dáviddal: ,,olyanná vált, mint a viasz, és szétfolyt bensőmben.'' Ó, mivé lettél Emberfiának tökéletes szíve? Hasonlóvá ahhoz, amely egy hosszú élet dőzsölése után tönkrement és

elernyedt. Minden életerőm kiszáradt. Nyelvem ínyemhez tapadt a láz és haláltusa miatt. És a halál közeledik, és hamuja fojtogat és megvakít. (Vö. Zsolt 22,15.16.)

És még nincs irgalom! Egy kutyafalka támad rám és harapdál engem. A sebeket harapdálja. A harapásokra a botütések. Nincs egy végtagom, amely ne fájna. Kificamított csontjaim ropognak a gyalázatos kifeszítés miatt. Nem tudom, hová támaszkodjam. A rettenetes korona tüzes körként

hatol be fejembe. Kezeimen függök és átszögezték lábaimat. A magasba emelve bemutatom testemet a világnak, és mindenki megszámolhatja csontjaimat... (Vö. Zsolt 22,17.15.18.19.)

-- Hallgass! Hallgass! -- mondja János zokogva.

-- Ne mondd tovább! Halálos gyötrelmet okoz nekünk! -- könyörögnek unokatestvérei.

András nem beszél, hanem fejét térdei közé hajtva csendesen sír. Simon ólomszürke, Péter és Jakab, Zebedeus fia meggörnyednek a kíntól. Fülöp, Tamás és Bertalan három kővé meredt szobornak látszanak, s kifejeződik rajtuk gyötrelmük. A kerióti Júdás hátborzongató, ördögi látvány. Egy elkárhozottnak látszik, aki végre felfogja, hogy mit tett. Szája kinyitva, mintha kiáltani akarna, de beléje fullad a hang. Szemei tágra nyílva, őrült félelmet tükröznek. Arca hamuszínű, haja borzas, mert izzadt, hideg kezével időnként összekuszálja. Úgy néz ki, mintha közel lenne az ájuláshoz.

Máté szomorú arccal felfelé néz, segítséget kérve kínjában. Meglátja őt, és megkérdezi:

-- Júdás! Rosszul vagy?... Mester, Júdás szenved!

-- Én is -- mondja Krisztus. -- De békében szenvedek. Váljatok lelkekké, hogy el tudjátok viselni ezt az órát. Az, aki ,,test'' nem tudja elviselni azt anélkül, hogy meg ne őrülne...

Beszél még Dávid, aki látja Krisztusának gyötrelmeit: ,,Még nincsenek megelégedve, és néznek és kinevetnek engem, és szétosztják ruháimat, sorsot vetve tunikámra. Én vagyok a Gonosztevő. Ehhez joguk van.'' (Zsolt 22,18-19)

Ó, föld, nézd Krisztusodat! Érts ahhoz, hogy felismerjed, jóllehet ennyire tönkretették! Hallgasd, jegyezd fel Izajás szavait, és értsd meg miért, a nagy miértet, hogy Ő ilyenné vált, és az ember meg tudta ölni, ilyen állapotba tudta hozni az Atya Igéjét. (Vö. Iz 52,13-53,12),,Nincs rajta szépség, sem tündöklés. Láttuk Őt. Nem volt szép. És nem szerettük. Megvetették, mint az emberek utolsóját, Őt, a fájdalmak Férfiát, aki hozzászokott a szenvedéshez, és elrejtette arcát. Becsmérelték, és mi semmire se becsültük.'' Ez a megkínzott arc volt a Megváltó szépsége. De te, ostoba föld, jobban szeretted ezt, mint az Ő nyugodt arcát! ,,Valóban, Ő magára vette a mi bajainkat, és hordozta fájdalmainkat. És mi leprásnak tekintettük Őt, akit Isten elátkozott, és megvetettnek. Őt azonban a mi gonoszságainkért sebezték meg. Ő szenvedte el a büntetést, amit mi érdemeltünk meg, a büntetést, ami

visszaadta nekünk békénket Istennel. Az Ő elkékült teste által gyógyultunk meg. Olyanok voltunk, mint a tévelygő juhok. Mindenki letért a helyes útról, és az Úr Őrá helyezte mindnyájunk gonoszságát.''

Csalódnak azok, akik azt gondolják, hogy segítettek önmagukon és Izraelen. És így azok, akik erősebbeknek gondolják magukat Istennél. És így azok, akik azt gondolják, hogy nem tartoznak számadással ezért a bűnért pusztán azért, mert én szívesen megengedtem, hogy megöljenek. Én teljesítem szent feladatomat, tökéletesen engedelmeskedve az Atyának. De ez nem zárja ki az ő engedelmességüket a Sátánnak és az ő gonosztettüket. A te Megváltódat feláldozták, mert ezt akarta, ó föld.

,,Nem nyitotta könyörgő szóra száját, hogy megkíméljék ettől, sem gyilkosai megátkozására. Hagyta magát, mint egy bárány, hogy a vágóhídra vigyék, s megöljék. Mint a bárány, elnémult nyírója előtt.''

,,Miután elfogták és elítélték, felemelték. Nem lesznek utódai. Mint egy fát, kitépték az élők földjéről. Isten megverte Őt népének bűnei miatt. Nem sír vele a föld egyetlen nemzedéke sem? Nem lesznek gyermekei annak, akit kivágtak a földből?

Ó, én megválaszolok neked, ki Krisztusod prófétája vagy. Ha népem nem sír majd a bűntelenül megölt fölött, megsiratják majd Őt az ég angyalai. Ha emberileg férfiasságának nem lesznek gyermekei, mert Természete nem házasodhatott össze halandó testtel, mégis lesznek neki gyermekei, akik nem az állati testből és vérből születnek, hanem szeretetből és isteni Vérből nyerik el életüket, a szellem nemzedékeként, aki által örökké gyermekei lesznek. És még megmagyarázom neked, föld, ki nem érted meg a prófétát, kik a gonosztevők, akiket sírjára tesznek, és ki válik gazdaggá halála által.

Figyeld meg, világ, hogy gyilkosai közül egynek is lesz e békéje és hosszú élete! Ő, az Élő, hamarosan elhagyja majd a halált. De, mint ahogy az őszi szél ismételt rohamai leszakítják a leveleket, és lefektetik a föld barázdáiba, ugyanúgy hamarosan a gyalázatos sírba kerülnek, amelyet Neki szántak, az Ő gyilkosai. Isten megbosszulja azt, akit bűn nélkül vádoltak, akinek sose volt csalárdság az ajkán, sem gonoszság a szívében. A gyötrelmek felemésztették. De engesztelő áldozata kezdete lesz jövő dicsőségének. Teljesülni fog Isten minden kívánsága és szent akarata vele kapcsolatban. Isten igazi népe meg fogja látni dicsőségét, és boldog lesz emiatt. Égi tanítása, amelyet megpecsételt vérével, sokakat igazakká tesz majd a legjobbak közül. Ez az ismeretlen Király, akit a

hűtlenek kinevettek, és akit a jobbak nem értettek meg, nagy sokasággal rendelkezik majd. És Ő megosztja majd övéivel a legyőzöttek zsákmányát. Szétosztja az erősek zsákmányát Ő, a három birodalom egyetlen Bírája.

Mindent kiérdemelt, mert mindent odaadott. Mindent megkap, mert Ő odaadta életét, és a gonoszok közé számíttatott. Ő bűntelen volt, hacsak bűnnek nem lehet nevezni a tökéletes szeretetet, a végtelen

jóságot. Két bűn, amelyet a világ nem bocsát meg. A szeretetet és a jóságot, amelyek arra ösztönözték Őt, hogy magára vegye sokak bűnét, az egész világét, és imádkozzék a bűnösökért. Minden bűnösért. Azokért is, akik a halálba küldték. Befejeztem. Nincs más mondanivalóm. Mindent megmondtam nektek, amit a messiási jövendölésekről mondani akartam. A születéstől a halálig

mindent bemutattak, hogy felismerjetek. engem, és ne kételkedjetek. És nincs mentség bűnötökre.

Most imádkozzunk együtt! Ez az utolsó este, amelyen így tudunk imádkozni, mindnyájan egyesülve, mint a szőlőszemek a szőlőfürtön. Jöjjetek! Imádkozzunk!

,,Miatyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék

meg a te neved! Jöjjön el a te Országod! Legyen meg a te akaratod,

amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg

nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az

ellenünk vétkezőknek. Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a

gonosztól! Amen.''

,,Szenteltessék meg a te neved.'' Atyám, én megszenteltem azt. Légy irgalmas Szülötted iránt!

,,Jöjjön el a te Országod!'' Annak megalapításáért halok meg. Irgalmazz nekem!

,,Legyen meg a te akaratod!'' Segíts erőtlenségemen, te, aki az ember testét teremtetted, és aki abba öltöztetted a te Igédet, hogy itt lenn úgy engedelmeskedjék neked, amint mindig engedelmeskedett az égben. Irgalmazz az Emberfiának!

,,Add meg nekünk a Kenyeret!''... A lélek számára a kenyeret. A Kenyeret, amely nem e földről való. Nem magamért kérem. Nekem csak a te lelki segítségedre van szükségem. De értük, én, a Koldus, kinyújtom kezemet. Hamarosan át lesz szúrva és oda lesz erősítve, és többé nem tudja szeretetből kinyújtani. De most még meg tudja tenni. Atyám, engedd meg nekem, hogy nekik adjam a Kenyeret, amely napról napra megerősíti Ádám szegény fiainak gyengeségét. Ők gyengék Atyám, alsóbbrendűek, mert nincs Kenyerük, amely az erő, az angyali Kenyér, amely lelkivé teszi az embert, és elvezeti arra, hogy bennünk megistenüljön.

,,Bocsásd meg vétkeinket'' ...

Jézus eddig állva imádkozott, kitárt karokkal. Most letérdel, és az ég felé emeli karját és arcát. Arcát, amely fehérré vált az erőteljes könyörgéstől és a hold csókjától, és amelyen a csendes sírás barázdákat vágott.

,,A Fiúnak bocsásd meg, Atyám, ha valamiben hibázott. A te Tökéletességednek még tökéletlennek tűnhetek én, a te Krisztusod, akit a test súlya nyom. Az embereknek... nem. Az én tudatos értelmem

biztosít arról, hogy értük mindent megtettem. De te bocsáss meg Jézusodnak... Én is megbocsátok. Mert te megbocsátasz nekem, én megbocsátok. Mennyi mindent meg kell bocsátanom! Mennyit!... Mégis megbocsátok. A jelenlevőknek, a távollévő tanítványoknak, a süketszívűeknek, az ellenségeknek, a gúnyolódóknak, az árulóknak, a gyilkosoknak, az istengyilkosoknak... Íme: megbocsátottam az egész emberiségnek. Értem, Atyám, tekints semmisnek mindent, amivel az ember

az Embernek tartozik! Meghalok azért, hogy mindenkinek megadjam a te Országodat. Nem akarom, hogy kárhozatukra váljon a bűn, amit a megtestesült Szeretet ellen elkövettek. Nem? Te nemet mondasz nekem? Ez az én fájdalmam. Ez a ,,nem'' szívembe önti a kegyetlen kehely első kortyát. De, Atyám, akinek mindig engedelmeskedtem, azt mondom: ,,Legyen, amint te akarod!''

,,Ne vígy minket kísértésbe.'' Ó, ha te akarod, eltávolíthatod az ördögöt! Ő kísért azzal, hogy felizgatja a testet, az értelmet, a szívet. Ő a Csábító. Távolítsd el őt, Atyám! A te főangyalod, javunkra űzze el azt, aki csábít minket a halál megszületése óta!... Ó, Szent Atyám, irgalmazz fiaidnak!

,,Szabadíts meg minket, szabadíts meg minket a gonosztól!'' Te megteheted. Mi itt sírunk... Oly szép az ég, és félünk, hogy elveszítjük. Te mondod: ,,Az én Szentem nem tudja azt elveszteni.'' De én azt akarom, hogy te az Embert, az emberek Elsőszülöttjét lásd bennem. Az ő testvérük vagyok. Értük és velük imádkozom. Atyám, irgalom! Ó, irgalom!...

Jézus egészen a földig meghajol. Utána feláll:

-- Menjünk! Üdvözöljük egymást ezen az estén. Holnap este többé már nem lesz rá módunk, Nagyon meg leszünk zavarodva. És a szeretet nincs ott, ahol zavar van. Adjunk egymásnak békecsókot. Holnap... holnap mindenki magára marad... Ezen az estén még egyek tudunk lenni mindnyájunkért, és mindnyájan egyért. És egyenként megcsókolja őket, kezdve Péterrel, utána Mátét, Simont, Tamást, Fülöpöt, Bertalant, a keriótit, két unokatestvérét, Jakabot, Zebedeus fiát, Andrást, és végül Jánost, akire utána rátámaszkodik, miközben kimennek a Getszemániba.

Forrás: Valtorta Mária-A Keresztelő és a tíz apostol