Ti rabszolgák vagytok...

Jézus a tengerparti Cezareában, egy hadihajó előtt, a ház falának támaszkodva beszél. Az apostolok körülötte állnak, vagy ülnek a padokul szolgáló kőtömbökön. Csak néhány gyümölcsárus van a közelben, és néhány tengerész lézeng a rakparton.
-- Balga az az ember -- kezdi Jézus beszédét -- aki önmagát hatalmasnak, egészségesnek, boldognak látva, így szól: ,,Ugyan mire van még szükségem? És kire? Senkire. Semmim se hiányzik, elég. vagyok önmagamnak; ezért előttem semmik Isten törvényei és rendelkezései, vagy az erkölcséi. Az én törvényem az, hogy megteszem, amit megtehetek, és nem is gondolok arra, hogy másoknak jó-e vagy rossz.''
Egy árus megfordul a csengő hang hallatára, és Jézus felé jön, aki így folytatja:
-- Így beszél az a férfi, és így beszél az a nő, aki se nem okos, se nem hisz. Ha ezzel kinyilvánítja is, hogy több-kevesebb hatalommal rendelkezik, de ugyanakkor azt is elárulja, hogy rokonságban áll a Gonosszal.
 

Emberek szállnak ki a gályából és más hajókból, és Jézus felé jönnek.
-- Az ember nem szavaival, hanem tetteivel mutatja ki Istennel és az erénnyel való rokonságát, amikor elgondolkozik azon, hogy az élet változékonyabb, mint a tenger hulláma, amely most nyugodt, holnap viszont tombol. Ugyanígy válhat a mai jólét és hatalom holnap nyomorrá és tehetetlenséggé. És mit tesz majd akkor az az ember, akiből hiányzik az Istennel való kapcsolat? Akik ezen a gályán vannak, hányan voltak valamikor boldogok és hatalmasok, most pedig rabszolgák, és bűnözőknek számítanak! Bűnözőknek: ezért kétszeresen is rabszolgák: az emberi törvény szerint, amelyet hiába gúnyolnak ki -- mert az, bizony létezik, és büntetést szab ki a törvény áthágóira -- és a Sátánnak is
rabszolgái, aki örökre birtokba veszi az olyan bűnöst, aki nem jut el bűnének meggyűlölésére.
-- Üdvözlégy, Mester! Hogyhogy itt? Megismersz?
-- Isten jöjjön el hozzád, Publius Quintillianus! Látod? Eljöttem.
-- És éppen ide, a római negyedbe. Már nem is reméltem, hogy még látlak. De örülök, hogy hallhatlak!
-- Én is. Azon a gályán sokan vannak az evezőknél?
-- Sokan. Főleg hadifoglyok. Érdekelnek?
-- Szeretnék közel menni ahhoz a hajóhoz.
-- Gyere! Ti menjetek innen! -- parancsolja annak a néhány embernek, aki közel ment oda, de nyomban félreáll, szitkokat mormolva.
-- Hagyd csak őket! Hozzá vagyok szokva, hogy az emberek szorosan körülvegyenek.
-- Eddig engedhetlek. Tovább nem. Katonai gálya.-- Elég nekem. Isten jutalmazzon meg!
 

Jézus újra beszélni kezd, a római pedig mintha őrt állna mellette, ragyogó öltözékében.
-- Ti rabszolgák vagytok, egy fájdalmas esemény következtében. Rabszolgák vagytok, amíg az élet tart. De minden könnycsepp, ami a rabszolgák láncaira hull, minden bántalmazás, ami testükre fájdalmat ír, vékonyítja a bilincseket, és fölékesíti azt, ami nem hal meg, és végül megnyitja számukra Isten békéjét, aki barátja szegény, boldogtalan gyermekeinek, és aki majd akkora örömet ad nekik, amekkora a fájdalmuk volt itt.
A gálya mellvédje mögül kinéznek a hajólegénység emberei, és úgy hallgatják. A gályarabok természetesen nincsenek fönn. De biztosan hallják, mert eljut hozzájuk, az evezőrudak számára készült nyílásokon át, Jézus erőteljes hangja, amely az apálynak ebben az órájában messzire elhangzik a nyugodt levegőben. Publius Quintillianus elmegy,
mert egy katona elhívja.
-- Meg akarom mondani ezeknek a szerencsétleneknek, akiket Isten szeret, hogy törődjenek bele szenvedésükbe, és készítsenek belőle lángot, hogy az mielőbb oldja fel a gálya és az élet bilincseit. Isten utáni vágyakozásban töltsék el ezt a szerencsétlen napot -- ami az élet -- ezt a sötét, viharos, félelemmel és kínlódással teli napot, hogy
majd bejussanak Isten nappaljába, amely világos, napsütéses, s amely nem ismeri sem a félelmet, sem a gyengeséget. A mennyország nagy békéjébe és korlátlan szabadságába juttok be ti, egy szenvedéssel teli sors vértanúi, csak tudjatok jók lenni szenvedéstek alatt, és vágyódjatok Istenre.
 

Visszajön Publius Quintillianus, több katonával, utána pedig rabszolgák hoznak egy gyaloghintót. A katonák helyet keresnek a gyaloghintónak.
-- Kicsoda Isten? Pogányokhoz szólok, akik nem tudják, kicsoda Isten. Leigázott népek fiaihoz szólok, akik nem tudják, kicsoda Isten. Nagykiterjedésű erdeitekben, ó ti gallok, ibérek, trákok, germánok, kelták, van nektek egy látszat-istenetek. A lélek ösztönösen törekszik az imádásra, mert visszaemlékszik az égre. De nem tudjátok megtalálni az igaz Istent, aki lelket helyezett testetekbe. Olyan lelket, amely ugyanolyan, mint a mienk, Izrael fiaié, egy lelket, amely ugyanolyan, mint a hatalommal rendelkező rómaiaké, akik leigáztak titeket; egy lelket, amelynek ugyanazon kötelességei és jogai vannak a Jó iránt, s amely lélekhez a Jó, vagyis az igazi Isten, hűséges lesz. Ti is ilyenek legyetek a Jóhoz! Az isten, vagy az istenek, amelyeket eddig imádtatok, s amelynek vagy amelyeknek nevét anyátok térdén tanultátok meg; az isten, amelyre talán már nem is gondoltok, mert nem érzitek, hogy tőle vigaszt kaptok szenvedéstekre, amelyet talán már gyűlöltök, és átkoztok, napjaitok reménytelenségében, nem az igaz Isten.
 

Az igaz Isten Szeretet és Könyörület. A ti isteneitek talán ilyenek voltak? Nem. Ők is kemények, vérengzők, hazugok, képmutatók bűnös szenvedélyek rabjai, tolvajok voltak. És most magatokra hagytak titeket a legcsekélyebb vigasz nélkül, annak a reménye nélkül, hogy van, aki szeret titeket, és annak bizonysága nélkül, hogy annyi szenvedés után pihenés vár rátok. Így van ez, mert a ti isteneitek nem léteznek. De Isten, az igazi Isten, aki a Szeretet és a Könyörület, s akinek biztos létezését én hirdetem nektek, Az, aki teremtette az egeket, a tengereket, a hegyeket, az erdőségeket, a növényeket, a virágokat, az állatokat, az embert. Az, aki a győztes emberbe ugyanolyan könyörületetés szeretetet önt, amilyen Ő, a föld nyomorultjai iránt. Ó, hatalmasok, ó urak, gondoljátok meg, hogy mind egy tőről sarjadtatok! Ne kegyetlenkedjetek azokkal, akiket a balsors juttatott kezetekbe, és legyetek emberségesek azokhoz is, akiket gonosztett kötözött a
gályapadhoz.

Az ember sokszor vétkezik. Nincs olyan ember, akinek ne volna több- kevesebb titkos bűne. Ha erre gondolnátok, sokkal jobbak volnátok embertestvéreitekhez, akik -- mivel nálatok kevésbé szerencsések -- olyan bűnökért bűnhődnek, amelyeket ti is elkövettetek, mégis büntetlenek maradtatok. Az emberi igazságszolgáltatás annyira bizonytalan valami a megítélésben, hogy jaj lenne, ha az isteni is ugyanilyen lenne. Vannak gonosztevők, akik nem látszanak annak, és vannak ártatlanok, akiket bűnözőknek tartanak. Ne kutassuk az okát. Ez túl nagy vád lenne az olyan ember iránt, aki igazságtalan, és gyűlölettel van eltelve a magához hasonló ember iránt! Vannak bűnözők, akik valóban azok, de zsarnok erők juttatták őket a gonosztett elkövetésére, s ez részben menti a bűnt. Ezért ti, akikre a gályák felügyelete van bízva, legyetek emberségesek! Az emberi igazságszolgáltatás fölött jóval magasabban áll az isteni igazságszolgáltatás. Az igaz Istené, aki Teremtője a királynak és a rabszolgának, a sziklának és a tengerpart fövenyének. Ő néz titeket:
titeket, akik az evezőknél vagytok, és titeket, akik a hajólegénység élén álltok. És jaj nektek, ha ok nélkül kegyetlenkedtek! Én, Jézus Krisztus, az igaz Isten Messiása, erről biztosítalak titeket: ,Ő amikor meghaltok, örök gályához kötöz titeket, a vérfoltos szíjkorbácsot pedig rábízza az ördögökre, akik úgy fognak titeket kínozni és ütlegelni,
ahogyan ti kínoztatok. Mert, ha az emberi törvény megköveteli is, hogy a bűnös nyerjen büntetést, a büntetésben nem szabad túllépni a mértéket. Tudjatok erre emlékezni! Aki ma hatalmas, holnap nyomorult lehet. Egyedül Isten örökkévaló.
 
Szeretném megváltoztatni szíveteket, de főleg bilincseiteket szeretném leoldani, visszaadni titeket a szabadságnak és az elvesztett hazáknak. De, gályarab testvéreim, akik nem látjátok arcomat, de akiknek szívét ismerem, minden sebével együtt, a szabadság és a földi haza helyett -- amelyet én nem tudok visszaadni nektek, szegény emberek, akik a hatalmasok rabszolgái vagytok -- én egy magasabb rendű szabadságot és hazát fogok nektek adni. Értetek lettem fogoly és hazátlan, értetek adom majd magamat váltságul. Értetek, értetek is, akik nem a föld gyalázata vagytok, ahogyan neveznek titeket, hanem
mindez annak az embernek a szégyene, aki a háború és az igazságszolgáltatás szigorúságának mértékéről megfeledkezik, számotokra is én majd új Törvényt készítek a földön és édes lakóhelyet az égben. Emlékezzetek nevemre, Isten gyermekei, akik sírtok! A Barát neve ez. Mondogassátok kínjaitokban! Legyetek bizonyosak, hogy ha szeretni
fogtok engem, akkor is, ha a földön sohasem látjuk egymást, elnyertek engem. Jézus Krisztus vagyok, a Szabadító, a ti Barátotok. Az igaz Isten nevében vigasztallak titeket. Hamarosan jöjjön el számotokra a béke!
 
A tömeg, legnagyobb részük római, Jézus köré sereglett, akinek újszerű gondolatai mindenkit ámulatba ejtettek.
-- Jupiterre! Olyan dolgokat juttattál eszembe, amelyekre sohasem gondoltam volna! Pedig igaznak érzem azokat...
Publius Quintillianus elgondolkozva, de egyszersmind elragadtatással néz Jézusra.-- Így van ez, barátom. Ha az ember használná az eszét, sohasem jutna oda, hogy gonosztettet kövessen el...
-- Jupiterre, Jupiterre! Micsoda szavak! Meg kell jegyeznem! Azt mondtad: ,,Ha az ember használná az eszét...
--... sohasem jutna oda, hogy gonosztettet kövessen el.''
-- Milyen igaz! Jupiterre! Tudod-e, hogy nagy vagy?
-- Minden ember, aki akarja, olyan lehetne, mint én, ha egészen egy lenne Istennel.
A római csak egyre mondogatja: ,,Jupiterre!'' az egyiket csodálkozóbban, mint a másikat. Jézus azonban megkérdezi tőle:
-- Adhatnék segítséget azoknak a gályaraboknak? Van pénzem... Pár gyümölcsöt, frissítőt, hadd tudják meg, hogy szeretem őket.
-- Add ide! Megtehetem. Különben ott van egy előkelő asszony, aki sokat tehet. Megkérdem tőle. -- Publius a gyaloghintóhoz megy, és beszél az alig elhúzott függöny nyílásánál. Visszajön. -- Erre teljes felhatalmazást kaptam. Én gondoskodom majd a szétosztásról, nehogy a rabszolgafelügyelők visszaéljenek a helyzettel. És ez lesz az egyetlen eset, amikor egy császári katona könyörületet gyakorol a hadifoglyokkal.
-- Az első. Nem az egyetlen. Eljön majd a nap, amikor nem lesznek többé rabszolgák; de tanítványaim már azelőtt is elmennek majd a gályarabok és a rabszolgák közé, hogy testvérnek szólítsák őket.
Egy újabb ,,Jupiterre!'' sorozat hangzik fel a nyugodt levegőben, mialatt Publius arra vár, hogy elég gyümölcs és bor legyen a gályarabok számára. Majd, mielőtt a gályára menne, ezt súgja Jézus fülébe:
-- Abban, ott, Claudia Procula van. Szeretne még hallani téged. De addig is szeretne valamit kérdezni. Menj oda!
Jézus a gyaloghintóhoz megy.
-- Üdvözlégy, Mester! -- A kis függöny kissé félrehúzódik, és egy szép, harminc körüli asszony tekint ki.
-- Jöjjön el beléd a bölcsesség vágya!
-- Azt mondtad, hogy a lélek emlékszik a mennyekre. Tehát örök az a valami, amiről azt mondjátok, hogy bennünk van?
-- Örök. Ezért emlékszik Istenre. Arra az Istenre, aki azt teremtette.
-- Mi a lélek?
-- A lélek az, ami igazán nemessé teszi az embert. Te dicső vagy, mert a Claudiusok leszármazottja vagy. Az ember sokkal inkább dicső, mert Istentől ered. Benned a Claudiusok vére folyik: családod hatalmas, de volt kezdete, és lesz vége. Az emberben, lelke révén, Isten vére van. Mert a lélek az ember Megteremtőjének a lelki vére -- minthogy Isten a legtisztább Szellem -- az Örök, Hatalmas, Szent Isten lelki vére. Az ember tehát örök, hatalmas és szent, lelke miatt, ami benne van, és ami mindaddig él, amíg egyesülve marad Istennel.
-- Én pogány vagyok. Tehát nincs lelkem...
-- De van. Azonban mély álomban alszik. Ébreszd fel az Igazságra és az Életre...
-- Isten veled, Mester!
-- Hódítson meg az Igazságosság! Isten veled!
-- Amint látjátok, itt is voltak hallgatóim -- mondja Jézus a tanítványoknak.
-- Igen. De a rómaiakon kívül ugyan ki értett meg? Hisz azok barbárok!
-- Ki? Mindenki. Béke honol bennük, és sokkal jobban fognak rám emlékezni, mint sokan mások Izraelben.

Forrás: Valtorta Mária-Jézus, a szegények barátja