Korazin szépe

Péter életrajzában (18. oldal) röviden említettük Korozain Szépének megtérését. Most részletesebben írjuk le.

Jézus, Péter anyósának házában tartózkodik, Kafarnaumban. A zsinagóga főnöke meghívja, hogy beszéljen a zsinagógában a néphez. Jézus megígéri, hogy estére ott lesz, most azonban máshová kell mennie, mert valaki találkozni kíván vele. A nép kelletlenül eltávozik, míg Jézus Péterrel és Andrással a bárkába száll. A többi tanítvány a parton marad. A bárka rövid távolságra vitorlázik, s utána kikötnek egy kis öbölben, két alacsony domb között. Egy kis patak épp ott ömlik a tóba.

András beugrik a vízbe és kihúzza a bárkát addig, amíg csak tudja, és odaköti egy fa törzséhez. Közben Péter bevonja a vitorlát, és egy palánkot kötöz a csónakhoz, hogy hidat készítsen belőle Jézusnak.

-- De -- mondja -- ajánlom, hogy vedd le szandálodat és tunikádat, mert a palánk bizonytalan a mozgó bárka miatt. -- Jézus megteszi ezt, s csak a parton veszi fel ismét szandálját és tunikáját. A két tanítvány csak rövid tunikában van.

-- Hol van ő? -- kérdezi Jézus,

-- Bizonyára az erdőben rejtőzik, mert meghallotta szavunkat. Tudod... nagyon hiányos a ruházata.

-- Hívd őt.

Péter erősen kiáltja:

-- A kafarnaumi Rabbi tanítványa vagyok. Itt van a Rabbi. Jöjj ki!

Senki se ad magáról életjelt.

-- Nem bízik bennünk -- magyarázza András. -- Egy nap hívta valaki:,,Jöjj, ennivaló van itt!'' -- de utána köveket dobált rá. Mi akkor láttuk először, mert legalábbis én, nem emlékszem rá abból az időből, amikor Korozain Szépének nevezték.

-- És mit csináltatok akkor?

-- Odadobtunk neki egy kenyércipót és néhány halat, és egy rongyot, egy régi vitorla maradványát, amit arra használtunk, hogy magunkat megszárítsuk. Nem volt ugyanis ruhája. És utána elfutottunk, nehogy tisztátalanokká váljunk.

-- És mi késztetett arra, hogy visszajöjjél?-- Mester... Te távol voltál, és mi azt gondoltuk, hogy jobban meg kell ismertetnünk téged az emberekkel. Gondoltunk a betegekre, a vakokra, bénákra, némákra... és őrá is. Azt mondtuk: ,,Próbáljuk meg!'' Tudod... sokan... ó, bizonyára a mi hibánkból, bolondoknak tartottak minket, és nem akartak ránk hallgatni. Mások viszont hittek nekünk. Őhozzá én magam beszéltem. Egyedül jöttem a bárkában, és legtöbbször holdvilágos éjszaka. Hívtam, és azt mondtam neki: ,,A sziklán, az olajfa alatt, kenyér és hal van. Jöjj nyugodtan.'' és elmentem. Ő

bizonyára megvárta, míg én eltűnök, s csak azután jött, mert sose láttam. A hatodik alkalommal láttam őt a parton állni, pontosan ott, ahol te vagy. Várt rám... Rettenetesen nézett ki! Csak azért nem

menekültem el, mert rád gondoltam... Azt kérdezte tőlem:

-- Ki vagy? Miért könyörülsz rajtam?

Azt mondtam:

-- Mert az Irgalmasság tanítványa vagyok.

--Ki az?

-- A galileai Jézus.

-- És Ő arra tanít téged, hogy irgalmas légy hozzám?

-- Mindenkihez.

-- De tudod-e, ki vagyok?

-- Te vagy a Korozain Szépe, aki most leprás.

-- És még irántam is irgalmas vagy?

-- Ő azt mondja, hogy Ő mindenki iránt irgalmas, és nekünk is mindenki iránt irgalmasnak kell lennünk, hogy hasonlókká váljunk hozzá.

Ekkor a leprás káromkodott, anélkül, hogy felfogta volna, mit mond.

Azt mondta:

-- Akkor neki is nagy bűnösnek kell lennie!

-- Nem -- mondtam neki. -- Ő a Messiás, Isten szentje. Azt akartam mondani neki: ,,Átkozott légy, nyelved miatt!'' -- de nem mondtam, mert arra gondoltam: ,,Nyomorúságos állapotában nem képes az isteni irgalmasságra gondolni''. Erre ő sírni kezdett, és azt mondta:

-- Ó, ha Ő a Szent, nem képes, nem képes irgalmas lenni a Szép iránt. A leprás iránt tudna... de a Szép iránt nem. És én reméltem...

Megkérdeztem:

-- Miben reméltél, asszony?

-- A gyógyulásban... hogy visszatérhetek a világba... az emberek közé... meghalhatok koldulva, de az emberek között... nem, mint egy vadállat a vadállatok vackában, amik megrettennek látásomtól.

Azt mondtam neki:

-- Megesküdsz nekem arra, hogy ha visszatérsz a világba, becsületes leszel?

-- Igen -- válaszolta. -- Isten igazságosan sújtott le rám bűneim miatt. Most bánom azokat. Lelkem engesztel bűneimért, és örökre undorodik a bűntől.

Úgy tűnt nekem akkor, hogy a te nevedben megígérhetem neki a gyógyulást. Azt mondta:

-- Térj, térj még vissza!... Beszélj nekem róla. Hogy lelkem megismerje, mielőtt szemeim látják... -- és eljöttem, és beszéltem neki rólad, amint tudtam...

-- És én eljöttem, hogy meggyógyítsam az én Andrásom első megtértjét

-- (mert mindig András beszélt, miközben Péter felment a patak mentén, kőről kőre ugrálva, a leprást híva.

Végül meglátta rettenetes arcát egy olajfa ágai között.

-- Szállj hát le -- kiáltotta oda neki Péter. -- Nem akarlak megkövezni téged! Ott, látod? Ott van Jézus, a Rabbi.

A nő gyorsan lefutott a dombról, és mielőtt Péter visszaérhetett volna, máris Jézus lábainál volt.

-- Könyörülj, Uram!

-- Tudsz hinni abban, hogy én képes vagyok rá?

-- Igen, mert szent vagy, és mert én megbántam bűnömet. Én vagyok a Bűn, de te vagy az Irgalmasság! A te tanítványod volt először irgalmas hozzám, és kenyeret és hitet adott nekem. Tisztítsd meg, Uram, lelkemet a testem előtt. Mert én háromszorosan tisztátalan vagyok, és ha csak

egy tisztaságot akarsz adni nekem, csak egyet, íme azt kérem, tisztítsd meg bűnös lelkemet. Mielőtt szavaidat hallottam, amelyeket ő elismételt nekem, azt mondtam: ,,Tisztíts meg, hogy visszatérhessék az emberek közé.'' Most azt mondom: ,,Bocsáss meg, hogy részem legyen az örök életben!''

-- Megadom neked a bocsánatot. Azonban semmi többet...

-- Légy áldott! Isten békéjében fogok élni odúmban... szabadon... ó, szabadon a lelkiismeret-furdalástól és a félelemtől. Nem félek többé a haláltól, miután megbocsátottál! Nem félek többé Istentől most, hogy meghallgattál!

-- Menj, mosdj meg a tóban. Maradj benn addig, míg hívlak!

Az asszony, csontvázzá soványodott nyomorúság, mindenütt sebektől borítva, durva, ősz hajjal, felkel a földről, és bemegy a tóba, foszlányokból álló ruhájával, ami alig fedi el testét.

-- Miért küldted őt, hogy megmosdjon? Igaz, hogy bűze undorító, de... nem értem -- mondja Péter.

-- Asszony: jöjj ki, és jöjj ide! Vedd azt a vitorla-rongyot, ami az ágon függ (ezt használta Jézus, hogy megszárítsa magát, miután partra szállt a bárkából).

Az asszony engedelmesen kijön, hogy vegye a vitorla-rongyot. Ruhájának foszlányait a víz elmosta. Nincs rajta semmi. Először Péter kiált fel, mert András, aki szemérmesebb, hátat fordít neki. De

testvére kiáltására ő is megfordul, és ő is felkiált. Az asszony, aki annyira nézi Jézust, hogy semmi mással nem törődik, a kiáltásokra, és feléje mutató kezekre felfigyelve, magára néz... És látja, hogy

ruhájának foszlányaival együtt leprája is a tóban maradt. Nem fut, amint elvárnák tőle, hanem a földre kuporodik, szégyellve ruhátlanságát, és annyira felindulva, hogy csak sírni tud, kimerült hangon, ami szívet tépőbb minden kiáltásnál.

Jézus feléje megy... Eléri őt... Rádobja a vitorladarabot, és nagyon gyengéden megsimogatja, és azt mondja neki:

-- Isten veled! Légy jó! Őszinte bánatod miatt megérdemelted a kegyelmet. Növekedjél a Krisztusba vetett hitben. És engedelmeskedjél a tisztulásra vonatkozó törvénynek.

Az asszony sír, tovább, tovább, tovább... Csak amikor hallja, hogy Péter bevonja a pallót a bárkába, akkor néz fel, tárja ki karját és kiáltja:

-- Köszönöm, Uram! Köszönöm, áldott Uram! Ó, áldott, áldott!...

Jézus istenhozzádot int neki, mielőtt a bárka eltűnik a domb mögött. Este Jézus belép a zsinagógába. Az új csoda híre már elterjedt, mert sokan suttognak róla és megjegyzéseket tesznek.

Jézus a helyére megy. Az énekek és a néppel együtt mondott imák után a nép felé fordul, hogy beszéljen. A zsinagógafőnök megkérdezi tőle, hogy akar-e egy szentírástekercset, de Jézus azt válaszolja:

-- Nem szükséges. Van már tárgyam a beszédhez.És elkezdi:

-- Izrael nagy királya, a betlehemi Dávid, miután vétkezett, sírt, szívének bánatában, Istenhez kiáltva töredelmében, az Ő bocsánatát kérve. Dávid szívét elsötétítette az érzékek heve, és ez gátolta őt abban, hogy továbbra is lássa Isten arcát, és megértse szavait. Azt mondtam: Arcát. Az ember szívében van egy pont, amely visszaemlékezik Isten Arcára, egy választott pont, ami bennünk a Szentek Szentje, ahonnan jönnek a szent sugallatok és a szent elhatározások, ami illatozik, mint egy oltár, ragyog, mint egy fáklya, énekel, mint a szeráfok kórusa. De amikor a bűn füstölög bennünk, ez a pont annyira elsötétül, hogy megszűnik a fény, az illat, az ének, és csak a sűrű füst bűze marad meg és a hamu íze. De amikor visszatér a fény, mert Istennek egy szolgája magával viszi azt az elsötétülthöz, íme, akkor az látja saját rútságát, lesüllyedt állapotát, megundorodik önmagától, és felkiált, mint Dávid: ,,Könyörülj rajtam, Uram, nagy irgalmasságod szerint, és végtelen jóságodban moss meg engem bűnömtől''. Nem mondja: ,,Nem nyerhetek bocsánatot, azért tovább is bűnözni fogok.'' Hanem azt mondja: ,,Meg vagyok alázva, bánom bűnömet, de kérlek téged, aki tudod, hogy bűnben születtem, hints meg és tisztíts meg engem, hogy fehérré legyek, mint a hegyeken a hó.'' És még azt mondja: ,,Nem bakokat és bikákat fogok áldozni, hanem szívem őszinte bánatát. Mert tudom, hogy te ezt akarod tőlünk, és ezt nem veted meg.'' (Vö. 51 Zs.)

Ezt mondta Dávid, miután vétkezett, és miután az Úr szolgája, Nátán bűnbánatra indította. Még inkább ezt kell mondaniuk a bűnösöknek most, hogy az Úr nem egy szolgáját küldi hozzájuk, hanem magát a Megváltót, az Ő Igéjét, aki nemcsak az embereknek igaz uralkodója, hanem az égi és pokoli lényeké is, és aki hajnalfényként támadt népében, akárcsak a nap ragyog felkeltekor a felhőtlen égen.

Olvastátok már, hogy a Mammon zsákmányául esett ember gyengébb, mint az, aki tüdővészben haldoklik, még akkor is, ha előzőleg erős volt. Tudjátok, miként vált semmivé Sámson, miután engedett az érzékiségnek. Azt akarom, hogy megismerjétek a Sámson, Mánoah fiának leckéjét, akinek le kellett volna győznie a filiszteusokat, Izrael elnyomóit. Ennek első feltétele az volt, hogy fogantatásától kezdve tartózkodnia kellett volna mindattól; ami felkavarja az aljas szenvedélyeket és megfertőzi az ember bensejét a tisztátalan ételekkel: azaz a bortól, almabortól és zsíros húsoktól, amelyek tisztátlan tüzet gyújtanak az ágyékokban. A második feltétel: hogy gyermekkorától kezdve az Úrnak szenteljék, és az maradjon állandóan. Szent az, aki nemcsak külsőleg, hanem bensőleg is

szent marad. Akkor vele van az Isten.

De a test, test, és a Sátán a Kísértő. És a Kísértő a nőt használja fel eszközül ahhoz, hogy harcoljon Isten ellen egy szívben és az Ő szent határozatai ellen. Az ,,erős'' ember ereje akkor megrendül, és ő

gyengévé válik, aki tönkreteszi Isten ajándékait. Sámsont megkötözték hét friss, új húrral és hét új kötéllel, és hajának hét fonatát a földhöz szegezték. És ő mindig győzött. De nem szabad kísérteni Isten jóságát. Ő megbocsát, megbocsát, megbocsát. De megkívánja, hogy az illető szakítani kívánjon a bűnnel, hogy így elnyerje a bocsánatot.

Ostoba az, aki azt mondja: ,,Uram, bocsáss meg'', de utána nem menekül attól, ami ismételten bűnbe viszi! Sámson háromszor győzött, de nem menekült Delilától, az érzékiségtől, a bűntől, és, amint a Könyv mondja, halálra fáradt, és feltárta szívét, és elárulta titkát: ,,Erőm hét hajfonatomban van.'' (Bírák 16) Van-e valaki köztetek, aki nagyon belefáradt a bűnbe, halálosan belefáradt, mert semmi sem merít ki jobban a rossz lelkiismeretnél, és készen áll arra, hogy átengedje a győzelmet az Ellenségnek? Bárki legyen is, ne tegye ezt! Sámson engedett a kísértésnek, és felfedte legyőzésének titkát, hét erényét: a hét jelképes hajfonatot, azaz hűségét az Istennek szentelt állapot iránt, és fáradtan elaludt az asszony ölében, és legyőzték. Megvakult, rabszolgává vált, elvesztette erejét, mert megszegte fogadalmát. Nem lett újra ,,erős emberré'', ,,megszabadítóvá'' mindaddig, míg meg nem bánta bűnét. Bűnbánat, türelem, kitartás, hősiesség, és akkor, megígérem nektek, bűnösöknek, hogy felszabadítjátok magatokat. Igazán mondom nektek, hogy sem a keresztség, sem a szertartás nem ér semmit sem, ha nem jár vele bűnbánat és a bűnt visszautasító akarat. És mondom nektek, hogy nincs

olyan nagy bűnös, aki nem tudna újjászületni sírásával, felélesztve az erényeket, amelyeket a bűn kitépett szívéből.

Ma egy asszony, Izraelnek egy bűnöse, akit Isten megbüntetett bűne miatt, elnyerte az irgalmasságot bűnbánatával. Azt mondtam: az irgalmasságot. Azok, akik nem irgalmaztak neki, és könyörtelenül

megbüntették őt, kevésbé nyerik el az irgalmat. Nemde ők is leprások voltak szívükben? Mindenki vizsgálja meg magát... és legyen irgalmas, hogy neki is irgalmazzanak. Én kitárom karomat ennek a bűnbánó asszonynak a nevében, aki visszatér az élők közé, miután a halál elszigeteltségében élt. Simon, Jónás fia, nem én, fogja összegyűjteni az alamizsnát a bűnbánó részére, aki az élet küszöbéről visszatér az igazi Életre. És ne zúgolódjatok, ti nagyok! Ne zúgolódjatok! Én nem voltam itt, amikor ő a Szép volt. De ti itt voltatok. Többet nem mondok.

-- Azzal vádolsz minket, hogy a szeretői voltunk? -- kérdezi gyűlölettel a két öreg egyike.

-- Mindenki nézzen bele saját szívébe és cselekedeteibe. Én nem vádolok. Az Igazságosság nevében beszélek. Menjünk!

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol

A fátyolos nő

Csak az utolsó ítéleten fogjuk megtudni, mekkora szerepe volt András apostolnak ,,a fátyolos nő'' végső megtérésében. Amikor Jézus, János, a kerióti Júdás és a zelóta Simon társaságában felkeresi Keresztelő János szüleinek házát, azt bordélyháznak átalakítva találja. Röviden beszél a kertben a ház jelenlegi tulajdonosának, a heródiánus Sammainak ,,szeretőjével'', és ezzel elindítja megtérését. Aglae a nő neve, s később megszökik urától és elküldi ékszereinek nagy részét Jézusnak, aki Júdással eladatja azt, s árával hozzájárul a Keresztelő kiszabadulásához első fogságából.

Erősen lefátyolozva, titokban hallgatja Jézust Betániában és Júdeában. Lásd Péter 1,41-42. Amikor Jézus hosszabb ideig Lázár tanyáján időzik, és ott beszél az oda sereglő népnek, a fátyolos nő ismét megjelenik. Úgy látszik, ekkor kezdődik el András apostolkodása őt illetőleg.

Egy nap halat ad a fátyolos nőnek (Péter 2-50), és amikor kiderül, hogy az erdőben lakik egy rozoga ólban, András ajánlja, hogy egy esős napon, amikor egy zarándok sem érkezik, adjanak szállást neki a nagy szobában. (Péter 2-61) Ugyanezen a tanyán András két másik nő érdekében is közbenjár

Jézusnál. (Péter 2-54. 64,)

Mielőtt Jézus elhagyja ezt a tanyát, hosszasan beszél Andrással. Jézus, egy rét közepén morzsákat szór a madaraknak, András éppen jön valahonnan, s Jézus felé megy:

-- Béke veled, Mester!

-- És veled, András! Jöjj ide egy kissé, hozzám! Te közel tudsz állni a madarakhoz. Olyan vagy, mint ők. Látod? Amikor tudják, hogy aki közeledik hozzájuk, szereti őket, többé nem félnek. Nézd, milyen

bizalmasak, biztosak, vidámak. Előzőleg szinte lábamig merészkedtek. Most, hogy te itt vagy, éberek... De nézd, nézd... Íme, ez a veréb merészebb, és előbbre jön. Megértette, hogy nincs veszélyben. És mögötte a többiek. Látod, mennyire lakmároznak? Nemde ugyanígy vagyunk mi is, az Atya gyermekei? Ő táplál minket szeretetével. És amikor biztosak vagyunk abban, hogy szeret minket, és meghív, hogy barátai legyünk, miért kellene félnünk tőle és magunktól? Az Ő barátságának bátrakká kell tennie minket az emberek iránt is. Hidd el: csak a bűnözőknek kell félniük az emberektől. Nem az igazaknak, mint amilyen te vagy.

András elpirul, és nem beszél. Jézus magához vonja, és mosolyogva mondja:

-- Egyesíteni kellene téged Simonnal egy olvasztókemencében, megolvasztani titeket, és újjáalakítani. Akkor tökéletesek lennétek. Mégis... mondom neked, hogy noha annyira különbözők vagytok a kezdetben, küldetésed végén teljesen hasonló leszel Péterhez. Elhiszed?

-- Te mondod, és biztosan így van. Még azt sem kérdem, hogy miként lehetséges ez. Mert minden, amit te mondasz, igaz. És megelégedett leszek, ha olyan leszek, mint Simon, testvérem, mert ő egy igaz ember, és boldoggá tesz téged. Simon derék ember! És én nagyon megelégedett vagyok, hogy ő derék. bátor, erős. De a többiek is!...

-- És te nem?

-- Ó, én!... Csak te lehetsz megelégedve velem...

-- És én tudom, hogy te csendesen dolgozol, és mélyebben, mint a többiek. Mert a tizenkettő közül vannak, akik nagy zajjal dolgoznak, és vannak, akik zajtalanul dolgoznak. Alázatosan, tevékenyen,

ismeretlenül... A többiek azt gondolhatják, hogy semmit sem csinálnak. De az, aki látja, tudja. Azért vannak ilyen különbségek köztetek, mert nem vagytok tökéletesek. És mindig lesz ilyen különbség a jövendő tanítványok között, azok között, akik utánatok jönnek, egészen addig;

míg az angyal azt nem mennydörgi: ,,Nincs több idő!'' Mindig lesznek Krisztusnak olyan szolgái, akik egyformán képesek dolgozni és magukra vonják a világ figyelmét. Ezek a mesterek. És, sajnos, mindig lesznek olyanok is, akik csak zajt csapnak és hadonásznak. Ezek hamis pásztorok, színészekként viselkednek... Papok? Nem, csak színészek. Nem többek. Nem a taglejtések teszik a papot, s még a papi ruha sem. Sem a világias tudásuk, sem a hatalmas világiakkal való viszonyuk nem teszik őket papokká. A lelkük a fontos. A nagy lélek, amely meg tudja semmisíteni a testet. Az én papom teljesen lelkies... Ilyennek képzelem. Ilyenek lesznek az én szent papjaim. A lélek nem színészként beszél és viselkedik. Nem anyagias, mert lélek. Azért nem vesz fel palástokat és álarcokat. Az, ami: lélek, láng, fény, szeretet. Beszélget a lelkekkel. Beszél a tiszta tekintettel, cselekedettel, szavakkal, művekkel.

Az emberek nézik. És magukhoz hasonlót látnak benne. De a testen kívül és túl mit látnak? Valamit, ami megállítja őket sietésükben, gondolkodóba ejti őket, és arra a következtetésre jutnak, hogy: ,,Ez az ember, hasonló hozzám, de csak külsőleg. A lelke egy angyali lélek.''

És ha hitetlen az illető, ezzel fejezi be következtetését: ,,Miatta elhiszem, hogy van Isten és van ég.'' Ha érzékies, azt mondja: ,,Ez az én embertársam látja az eget. Megfékezem azért érzékeimet, hogy ne

tegyem azokat közönségesekké.'' A fösvény azt mondja: ,,Ennek a példájára, aki nem tapad a vagyonhoz, én is felhagyok a fösvénységgel.'' A. haragos, vad, a szelíd előtt nyugodtabbá válik. Ezt

tudja elérni a szent pap. És hidd el nekem, mindig lesznek a papok között szentek, akik Isten és a felebarát szeretetéből készek meghalni is, és ezt olyan csendesen teszik, hogy a világ észre sem veszi. 

Azért képesek erre, mert egész életükben a tökéletességre törekedtek. Ezeknek, a csend hőseinek és a hűséges munkásoknak köszönheti a világ, hogy nem válik teljesen bordélyházzá és bálványimádóvá. És az ő mosolyuk hasonló lesz a tiédhez: tiszta és félénk lesz. Mert mindig lesznek Andrások. Isten kegyelméből mindig lesznek, ez a világ szerencséje!

-- Én nem érdemeltem meg ezeket a szavakat... Nem tettem semmit, amivel megérdemeltem volna...

-- Segítettél engem abban, hogy egy szívet Istenhez vonzzak. És ez a második, akit te a Világosság felé vezetsz.

-- Ó, miért beszélt! Megígérte nekem...

-- Senki sem beszélt. De én tudom. Amikor a társak fáradtan pihennek, hárman nem alusznak ezen a tanyán. A csendes apostol, aki szeretettel tevékenykedik bűnös testvérei érdekében. A teremtmény, akit az üdvösség felé ösztökél a lelke. És az Üdvözítő, aki imádkozik és virraszt, aki vár és remél... Az én reményem: hogy egy lélek megtalálja üdvösségét... Köszönöm, András! Folytasd, és légy áldott!

-- Ó, Mester!... De ne mondj semmit a többieknek... Amikor egyedül vagyok, egy elhagyott parton beszélve egy leprás nőhöz, vagy beszélek itt egy asszonyhoz, akinek arcát nem látom, valami keveset tudok tenni. De ha a többiek megtudják ezt, főleg Simon, és oda akarnak jönni... akkor többé semmit sem tudok tenni... Még te se jöjj oda... Mert előtted szégyellek beszélni.

-- Nem jövök. Jézus nem jön. De Isten Lelke mindig veled megy. Menjünk be a házba! Étkezni hívnak minket.

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol

Az ő szeretettje voltam

Nagyszerda estéjén beszél Jézus apostolaihoz:

-- Megmondtam nektek: ,,Figyeljetek, virrasszatok és imádkozzatok, hogy az álom el ne nyomjon titeket!'' De látom, hogy fáradt szemetek igyekszik becsukódni, és testetek, anélkül, hogy akarnátok, pihenő helyzetet igyekszik felvenni. Igazatok van, szegény barátaim! Mesteretek sokat akart tőletek ezekben a napokban, és ti nagyon fáradtak vagytok. De néhány óra múlva, már csak néhány óra múlva, meg lesztek elégedve, hogy nem veszítettek el egy pillanatot sem közellétemből. Megelégedettek lesztek, hogy semmit sem tagadtatok meg Jézusotoktól. Utoljára beszélek nektek ezekről a siralmas dolgokról. Holnap a szeretetről fogok beszélni, és a teljes szeretetnek csodáját fogom művelni. Készüljetek fel fogadására nagy megtisztulással. Ó, mennyivel inkább a hajlamom szerint való, hogy a szeretetről beszéljek, s ne a büntetésről! Mily édes számomra azt mondani: ,,Szeretlek titeket. Jöjjetek! Egész életemben erről az óráról álmodtam!'' De a szeretet jele az is, hogy a halálról beszélek. Szeretet, mivel a legnagyobb szeretet jele az, ha meghalunk azokért, akik szeretnek minket. Szeretet, mert felkészíti a kedves barátokat a szerencsétlenségre, hogy érzelmeik készen legyenek arra, és ne rémüljenek meg abban az órában. Szeretet, mert beavatja őket egy titkába, és tanúskodik nagyrabecsüléséről azok iránt, akikre ezt rábízza. Tudom, hogy elárasztottátok kérdéseitekkel Jánost, hogy megtudjátok, mit mondtam neki, amikor egyedül maradtam vele. És nem

hittétek el, hogy ott nem beszéltünk. Pedig így van. Nekem elég volt, hogy ő a közelemben volt...

-- Miért ő, és nem egy másik? -- kérdezi a kerióti. És ezt méltatlankodó gőggel kérdezi.

Péter, és vele Tamás és Fülöp is azt mondják:

-- Igen. Miért ő, és nem a többiek?

Jézus válaszol a keriótinak:

-- Szerettél volna te lenni? Igényt tarthatsz rá? Március hónapjának egy friss, derült reggele volt... Én ismeretlen utasként mentem a folyó mellet... Fáradtan, porosan, sápadtan a böjtöléstől, elhanyagolt

szakállal, elnyűtt szandállal, koldusnak tűntem fel a világ útjain... és ő felismert engem annak, akire rászállt az örök Tűz Galambja. Ebben az első átváltozásomban biztosan megnyilvánult isteni ragyogásomnak egy parányi részecskéje. A szemek, amelyek megnyíltak a Keresztelő bűnbánati szertartása következtében, és amelyek megőrizték az angyali tisztaságot, meglátták azt, amit a többiek nem láttak meg. És a tiszta szemek elvitték ezt a látványt a szív tabernákulumába, s bezárták oda, mint egy gyöngyöt a páncélszekrénybe... Amikor két hónap múlva felemelte szemét a rongyos utasra, lelke felismert engem... Az ő szeretettje voltam. Az ő első és egyetlen szeretettje. Az ember nem felejti el az első és egyetlen szeretettjét. A lélek megérzi annak érkezését akkor is, ha távol van, érzi, hogy jön a nagy távolságból, és öröm tölti el, felébreszti értelmét, és ez a testét, hogy minden részt vegyen az örömlakomában, amelyet újbóli megtalálása és szeretetének felújulása okoz.

És remegő ajakkal azt mondta nekem: ,,Üdvözöllek, Isten Báránya!'' Ó, mily nagy a tiszták hite! Mennyire felülmúl minden akadályt! Nem ismerte nevemet. Ki voltam? Honnan jöttem? Mit csináltam? Gazdag voltam-e? Szegény-e? Bölcs-e? Tudatlan-e? Mit számít a hit számára mindezt tudni? Növeli vagy csökkenti-e ennek tudása? Ő hitt attól kezdve, hogy az Előfutár megmondta ezt neki. Mint a csillag, amely a teremtő rendelkezés szerint az ég egyik széléről. a másikra költözik, ő is elszakadt egétől: a Keresztelőtől, csillaghalmazától, új ege, Krisztus felé, a Bárány csillaghalmazába. És ő a szeretet e csillaghalmazának nem a legnagyobb, de a legszebb és legtisztább csillaga.

Három év telt el azóta. Csillagok és csillagocskák egyesültek, s utána szakadtak el csillaghalmazomtól. Némelyikük a halálba zuhant. Mások bekormozódtak a súlyos kigőzölgésektől. De ő ott maradt, tiszta fényével az ő Sarkcsillagja közelében. Engedjétek, hogy nézzem a fényét. Két fény lesz Krisztus sötétjében: Mária és János. De szinte nem tudom majd látni őket, oly nagy lesz a fájdalom. Engedjétek, hogy belevésődjék szemembe ez a négy szem, amely a mennyországot jelenti

számomra a szőke szempillák között, hogy elvigyenek engem oda, ahová senki se tud eljönni, a tisztaság egy emlékébe. Minden bűnös! Minden az Ember vállára nehezedik! Ó, tisztaságnak ez a cseppje!... Anyám! János! És én! ... A három hajótörött, aki felmerül az emberiség hajótörése után a bűn tengerében!

Az lesz az óra, amelyben én, Dávid törzsének sarja, felsóhajtok Dávid egykori sóhajával: ,,Istenem, fordulj felém! Miért hagytál el? Eltávolítanak tőled a bűntények kiáltásai, amelyeket mindenkiért

magamra vettem... Én féreg vagyok, nem ember az emberek szégyene, a nép szemetje.'' És halljátok Izajást: ,,Átadtam testemet az ütlegelőknek, arcomat annak, aki szakállamat tépi, nem fordítottam el arcomat az elől, aki sértegetett és arcul köpött.'' Halljátok ismét Dávidot: ,,Sok tulok vett körül, sok bika támadt rám. Kitátották szájukat, hogy elnyeljenek, mint az oroszlánok, amelyek ordítanak és szétszaggatnak.'' Elfolyok, mint a víz. És Izajás befejezi: ,,Magam festettem meg ruháimat''. Ó, magam festettem meg ruháimat, de nem haragomban, hanem fájdalmamban és irántatok való szeretetemben. Mint a két lapos kő a présben, összenyomnak, és kisajtolják véremet. Nem különbözöm a kipréselt szőlőtől, amely szép, amikor bemegy a présbe, és utána kinyomott pép csupán, zamat és szépség nélkül. (Vö. Zsolt 22,1.7.13.14. Iz 50,6; 63,3.)

És szívem, mondom Dáviddal: ,,olyanná vált, mint a viasz, és szétfolyt bensőmben.'' Ó, mivé lettél Emberfiának tökéletes szíve? Hasonlóvá ahhoz, amely egy hosszú élet dőzsölése után tönkrement és

elernyedt. Minden életerőm kiszáradt. Nyelvem ínyemhez tapadt a láz és haláltusa miatt. És a halál közeledik, és hamuja fojtogat és megvakít. (Vö. Zsolt 22,15.16.)

És még nincs irgalom! Egy kutyafalka támad rám és harapdál engem. A sebeket harapdálja. A harapásokra a botütések. Nincs egy végtagom, amely ne fájna. Kificamított csontjaim ropognak a gyalázatos kifeszítés miatt. Nem tudom, hová támaszkodjam. A rettenetes korona tüzes körként

hatol be fejembe. Kezeimen függök és átszögezték lábaimat. A magasba emelve bemutatom testemet a világnak, és mindenki megszámolhatja csontjaimat... (Vö. Zsolt 22,17.15.18.19.)

-- Hallgass! Hallgass! -- mondja János zokogva.

-- Ne mondd tovább! Halálos gyötrelmet okoz nekünk! -- könyörögnek unokatestvérei.

András nem beszél, hanem fejét térdei közé hajtva csendesen sír. Simon ólomszürke, Péter és Jakab, Zebedeus fia meggörnyednek a kíntól. Fülöp, Tamás és Bertalan három kővé meredt szobornak látszanak, s kifejeződik rajtuk gyötrelmük. A kerióti Júdás hátborzongató, ördögi látvány. Egy elkárhozottnak látszik, aki végre felfogja, hogy mit tett. Szája kinyitva, mintha kiáltani akarna, de beléje fullad a hang. Szemei tágra nyílva, őrült félelmet tükröznek. Arca hamuszínű, haja borzas, mert izzadt, hideg kezével időnként összekuszálja. Úgy néz ki, mintha közel lenne az ájuláshoz.

Máté szomorú arccal felfelé néz, segítséget kérve kínjában. Meglátja őt, és megkérdezi:

-- Júdás! Rosszul vagy?... Mester, Júdás szenved!

-- Én is -- mondja Krisztus. -- De békében szenvedek. Váljatok lelkekké, hogy el tudjátok viselni ezt az órát. Az, aki ,,test'' nem tudja elviselni azt anélkül, hogy meg ne őrülne...

Beszél még Dávid, aki látja Krisztusának gyötrelmeit: ,,Még nincsenek megelégedve, és néznek és kinevetnek engem, és szétosztják ruháimat, sorsot vetve tunikámra. Én vagyok a Gonosztevő. Ehhez joguk van.'' (Zsolt 22,18-19)

Ó, föld, nézd Krisztusodat! Érts ahhoz, hogy felismerjed, jóllehet ennyire tönkretették! Hallgasd, jegyezd fel Izajás szavait, és értsd meg miért, a nagy miértet, hogy Ő ilyenné vált, és az ember meg tudta ölni, ilyen állapotba tudta hozni az Atya Igéjét. (Vö. Iz 52,13-53,12),,Nincs rajta szépség, sem tündöklés. Láttuk Őt. Nem volt szép. És nem szerettük. Megvetették, mint az emberek utolsóját, Őt, a fájdalmak Férfiát, aki hozzászokott a szenvedéshez, és elrejtette arcát. Becsmérelték, és mi semmire se becsültük.'' Ez a megkínzott arc volt a Megváltó szépsége. De te, ostoba föld, jobban szeretted ezt, mint az Ő nyugodt arcát! ,,Valóban, Ő magára vette a mi bajainkat, és hordozta fájdalmainkat. És mi leprásnak tekintettük Őt, akit Isten elátkozott, és megvetettnek. Őt azonban a mi gonoszságainkért sebezték meg. Ő szenvedte el a büntetést, amit mi érdemeltünk meg, a büntetést, ami

visszaadta nekünk békénket Istennel. Az Ő elkékült teste által gyógyultunk meg. Olyanok voltunk, mint a tévelygő juhok. Mindenki letért a helyes útról, és az Úr Őrá helyezte mindnyájunk gonoszságát.''

Csalódnak azok, akik azt gondolják, hogy segítettek önmagukon és Izraelen. És így azok, akik erősebbeknek gondolják magukat Istennél. És így azok, akik azt gondolják, hogy nem tartoznak számadással ezért a bűnért pusztán azért, mert én szívesen megengedtem, hogy megöljenek. Én teljesítem szent feladatomat, tökéletesen engedelmeskedve az Atyának. De ez nem zárja ki az ő engedelmességüket a Sátánnak és az ő gonosztettüket. A te Megváltódat feláldozták, mert ezt akarta, ó föld.

,,Nem nyitotta könyörgő szóra száját, hogy megkíméljék ettől, sem gyilkosai megátkozására. Hagyta magát, mint egy bárány, hogy a vágóhídra vigyék, s megöljék. Mint a bárány, elnémult nyírója előtt.''

,,Miután elfogták és elítélték, felemelték. Nem lesznek utódai. Mint egy fát, kitépték az élők földjéről. Isten megverte Őt népének bűnei miatt. Nem sír vele a föld egyetlen nemzedéke sem? Nem lesznek gyermekei annak, akit kivágtak a földből?

Ó, én megválaszolok neked, ki Krisztusod prófétája vagy. Ha népem nem sír majd a bűntelenül megölt fölött, megsiratják majd Őt az ég angyalai. Ha emberileg férfiasságának nem lesznek gyermekei, mert Természete nem házasodhatott össze halandó testtel, mégis lesznek neki gyermekei, akik nem az állati testből és vérből születnek, hanem szeretetből és isteni Vérből nyerik el életüket, a szellem nemzedékeként, aki által örökké gyermekei lesznek. És még megmagyarázom neked, föld, ki nem érted meg a prófétát, kik a gonosztevők, akiket sírjára tesznek, és ki válik gazdaggá halála által.

Figyeld meg, világ, hogy gyilkosai közül egynek is lesz e békéje és hosszú élete! Ő, az Élő, hamarosan elhagyja majd a halált. De, mint ahogy az őszi szél ismételt rohamai leszakítják a leveleket, és lefektetik a föld barázdáiba, ugyanúgy hamarosan a gyalázatos sírba kerülnek, amelyet Neki szántak, az Ő gyilkosai. Isten megbosszulja azt, akit bűn nélkül vádoltak, akinek sose volt csalárdság az ajkán, sem gonoszság a szívében. A gyötrelmek felemésztették. De engesztelő áldozata kezdete lesz jövő dicsőségének. Teljesülni fog Isten minden kívánsága és szent akarata vele kapcsolatban. Isten igazi népe meg fogja látni dicsőségét, és boldog lesz emiatt. Égi tanítása, amelyet megpecsételt vérével, sokakat igazakká tesz majd a legjobbak közül. Ez az ismeretlen Király, akit a

hűtlenek kinevettek, és akit a jobbak nem értettek meg, nagy sokasággal rendelkezik majd. És Ő megosztja majd övéivel a legyőzöttek zsákmányát. Szétosztja az erősek zsákmányát Ő, a három birodalom egyetlen Bírája.

Mindent kiérdemelt, mert mindent odaadott. Mindent megkap, mert Ő odaadta életét, és a gonoszok közé számíttatott. Ő bűntelen volt, hacsak bűnnek nem lehet nevezni a tökéletes szeretetet, a végtelen

jóságot. Két bűn, amelyet a világ nem bocsát meg. A szeretetet és a jóságot, amelyek arra ösztönözték Őt, hogy magára vegye sokak bűnét, az egész világét, és imádkozzék a bűnösökért. Minden bűnösért. Azokért is, akik a halálba küldték. Befejeztem. Nincs más mondanivalóm. Mindent megmondtam nektek, amit a messiási jövendölésekről mondani akartam. A születéstől a halálig

mindent bemutattak, hogy felismerjetek. engem, és ne kételkedjetek. És nincs mentség bűnötökre.

Most imádkozzunk együtt! Ez az utolsó este, amelyen így tudunk imádkozni, mindnyájan egyesülve, mint a szőlőszemek a szőlőfürtön. Jöjjetek! Imádkozzunk!

,,Miatyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék

meg a te neved! Jöjjön el a te Országod! Legyen meg a te akaratod,

amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg

nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az

ellenünk vétkezőknek. Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a

gonosztól! Amen.''

,,Szenteltessék meg a te neved.'' Atyám, én megszenteltem azt. Légy irgalmas Szülötted iránt!

,,Jöjjön el a te Országod!'' Annak megalapításáért halok meg. Irgalmazz nekem!

,,Legyen meg a te akaratod!'' Segíts erőtlenségemen, te, aki az ember testét teremtetted, és aki abba öltöztetted a te Igédet, hogy itt lenn úgy engedelmeskedjék neked, amint mindig engedelmeskedett az égben. Irgalmazz az Emberfiának!

,,Add meg nekünk a Kenyeret!''... A lélek számára a kenyeret. A Kenyeret, amely nem e földről való. Nem magamért kérem. Nekem csak a te lelki segítségedre van szükségem. De értük, én, a Koldus, kinyújtom kezemet. Hamarosan át lesz szúrva és oda lesz erősítve, és többé nem tudja szeretetből kinyújtani. De most még meg tudja tenni. Atyám, engedd meg nekem, hogy nekik adjam a Kenyeret, amely napról napra megerősíti Ádám szegény fiainak gyengeségét. Ők gyengék Atyám, alsóbbrendűek, mert nincs Kenyerük, amely az erő, az angyali Kenyér, amely lelkivé teszi az embert, és elvezeti arra, hogy bennünk megistenüljön.

,,Bocsásd meg vétkeinket'' ...

Jézus eddig állva imádkozott, kitárt karokkal. Most letérdel, és az ég felé emeli karját és arcát. Arcát, amely fehérré vált az erőteljes könyörgéstől és a hold csókjától, és amelyen a csendes sírás barázdákat vágott.

,,A Fiúnak bocsásd meg, Atyám, ha valamiben hibázott. A te Tökéletességednek még tökéletlennek tűnhetek én, a te Krisztusod, akit a test súlya nyom. Az embereknek... nem. Az én tudatos értelmem

biztosít arról, hogy értük mindent megtettem. De te bocsáss meg Jézusodnak... Én is megbocsátok. Mert te megbocsátasz nekem, én megbocsátok. Mennyi mindent meg kell bocsátanom! Mennyit!... Mégis megbocsátok. A jelenlevőknek, a távollévő tanítványoknak, a süketszívűeknek, az ellenségeknek, a gúnyolódóknak, az árulóknak, a gyilkosoknak, az istengyilkosoknak... Íme: megbocsátottam az egész emberiségnek. Értem, Atyám, tekints semmisnek mindent, amivel az ember

az Embernek tartozik! Meghalok azért, hogy mindenkinek megadjam a te Országodat. Nem akarom, hogy kárhozatukra váljon a bűn, amit a megtestesült Szeretet ellen elkövettek. Nem? Te nemet mondasz nekem? Ez az én fájdalmam. Ez a ,,nem'' szívembe önti a kegyetlen kehely első kortyát. De, Atyám, akinek mindig engedelmeskedtem, azt mondom: ,,Legyen, amint te akarod!''

,,Ne vígy minket kísértésbe.'' Ó, ha te akarod, eltávolíthatod az ördögöt! Ő kísért azzal, hogy felizgatja a testet, az értelmet, a szívet. Ő a Csábító. Távolítsd el őt, Atyám! A te főangyalod, javunkra űzze el azt, aki csábít minket a halál megszületése óta!... Ó, Szent Atyám, irgalmazz fiaidnak!

,,Szabadíts meg minket, szabadíts meg minket a gonosztól!'' Te megteheted. Mi itt sírunk... Oly szép az ég, és félünk, hogy elveszítjük. Te mondod: ,,Az én Szentem nem tudja azt elveszteni.'' De én azt akarom, hogy te az Embert, az emberek Elsőszülöttjét lásd bennem. Az ő testvérük vagyok. Értük és velük imádkozom. Atyám, irgalom! Ó, irgalom!...

Jézus egészen a földig meghajol. Utána feláll:

-- Menjünk! Üdvözöljük egymást ezen az estén. Holnap este többé már nem lesz rá módunk, Nagyon meg leszünk zavarodva. És a szeretet nincs ott, ahol zavar van. Adjunk egymásnak békecsókot. Holnap... holnap mindenki magára marad... Ezen az estén még egyek tudunk lenni mindnyájunkért, és mindnyájan egyért. És egyenként megcsókolja őket, kezdve Péterrel, utána Mátét, Simont, Tamást, Fülöpöt, Bertalant, a keriótit, két unokatestvérét, Jakabot, Zebedeus fiát, Andrást, és végül Jánost, akire utána rátámaszkodik, miközben kimennek a Getszemániba.

Forrás: Valtorta Mária-A Keresztelő és a tíz apostol

Te megvigasztalsz engem

Jézust Kúza meghívta vidéki palotájába, egy titkos gyűlésre, amelyen rá akarták venni Őt arra, hogy vállalja el Palesztina királyságát. Egyesek őszintén, jóindulattal kívánták ezt, mások azonban cselnek

szánták, hogy utána bevádolhassák a rómaiaknál lázadással. Jézus visszautasította tervüket, és oly hirtelenül hagyta ott őket, hogy mire észbe kaptak, és keresni kezdték, már eltűnt.

Kúzának ez a birtoka a Getszemáni-tó déli részénél feküdt. Jézus nem akarta, hogy apostolai vele menjenek a gyűlésre, János azonban, Péter engedélyével, kiúszott a bárkáról, és elrejtőzött a közelben, hogy ha kell, segítségére legyen Jézusnak. Egyedül ő vette észre, amikor Jézus elhagyta Kúza palotáját, és titokban követte Őt. Csak rövid tunikája volt rajta, amiben a halászok dolgozni szoktak. Haja csuromvizes volt, a sötétben, ahogy követte a gyorsan haladó Jézust. Beleesett az árkokba és vizes gödrökbe, és besározódott. Jézus, mikor már messze volt a gyűlés helyétől, leült a Jordán partján, és térdére könyökölve, állát karjára támasztva, a távolba nézett, és sírni kezdett.

Mikor János meglátja Jézust és hallja sírását, közelébe megy, és megszólítja:

-- Mester!

Jézus hallja a zajt, felemeli fejét, és menekülésre készen megfogja ruháját. De János rákiált:

-- Mit tettek veled, Mester, hogy többé nem ismered meg Jánosodat?

Jézus erre felismeri a szeretett tanítványt. Kitárja karját, és János karjaiba veti magát, s most már mindketten sírnak, más okokból, de egyesült szeretettel.

De utána a sírás lecsillapodik, és Jézus, aki könnyei miatt nem látott tisztán, meglátja, és érzi, hogy János félmeztelen. Megkérdezi tőle:

-- Hogy-hogy itt vagy, és ilyen állapotban? Miért nem vagy a többiekkel?

-- Ó, ne szidj meg érte, Mester. Nem tudtam ott maradni... Nem voltam képes arra, hogy megengedjem, egyedül menjél... Nekivetkőztem, és a vízbe ugorva kiúsztam Taricheánál, és onnan a part mentén utánad futottam, és elrejtőztem az árokban a ház mellett, készen arra, hogy segítségedre jöjjek, vagy legalábbis megtudjam, ha elrabolnak és ártanak neked. És hallottam sokak vitatkozó hangját, és utána láttam, hogy te gyorsan elhaladtál mellettem. Angyalnak látszottál. Utánad siettem, és beleestem a sietségben az árkokba és a vízelvezetőkbe, besározva magamat. Bepiszkítom a ruhádat... Néztelek téged, mióta ide érkeztél... Sírtál... Mit tettek veled, Uram? Sértegettek? Megütöttek?

-- Nem. Királlyá akartak tenni. Nos, egy szegényes királlyá! És sokan jóhiszeműen, igazi szeretetből, jó célból akarták ezt tenni... A többség... azonban azért, hogy feljelenthessen engem és eltávolíthasson körükből...

-- Kik azok?

-- Ne kérdezd!

-- És a többiek?

-- Azok nevét se kérdezd. Nem szabad sem gyűlölnöd, sem bírálgatnod... Én megbocsátok nekik...

-- Mester... a tanítványok közöttük voltak?... Mondd meg nekem legalább ezt.

-- Igen.

-- És az apostolok?

-- Nem, János. Egy apostol sem.

-- Igazán, Uram?

-- Igazán, János.

-- Ah, hála ezért Istennek... De miért sírsz még, Uram? Én veled vagyok. Én mindenki helyett szeretlek. És Péter, és András és a többiek is... Amikor látták, hogy a tóba vetettem magamat, bolondnak tartottak, és Péter dühös volt, és testvérem azt mondta, hogy meg akarok halni az örvényekben. De miután megértettek, utánam kiáltották: ,,Isten legyen veled! Menj, menj!''... Mi szeretünk téged. De senki sem annyira, mint én, a szegény gyermek.

-- Igen. Senki se annyira, mint te. Fázol, János! Jöjj ide, köpenyem alá...

-- Nem, a lábadhoz, így... jó Mesterem! Miért nem szeret mindenki úgy téged, mint én, a szegény gyermek?

Jézus szívére vonja őt, és maga mellé ülteti.

-- Mert nekik nincs oly gyermekded szívük, mint neked...

-- Királlyá akartak tenni? De nem értették még mindig meg, hogy a te Országod nem ebből a világból való?

-- Nem értették meg!

-- Anélkül, hogy neveket említenél, mondd el, Uram...

-- De te nem fogod elmondani azt, amit neked mondok?

-- Ha te nem akarod, Uram, nem fogom elmondani...

-- Ne mondd el addig, míg az emberek nem akarnak közönséges népvezérként feltüntetni engem. Egy napon ez fog történni. Te majd megtudod. És akkor azt fogod mondani: ,,Ő azért nem volt földi király, mert nem akart az lenni. Mert az Ő Országa nem e világból való. Ő Isten Fia volt, a Megtestesült Ige, és nem fogadhatta el azt, ami földi. Azért akart eljönni a világba, és testet ölteni, hogy megváltsa a testeket és a lelkeket, és a világot, de nem vágyakozott a világ pompájára és a bűn melegágyára, és semmi testi vagy világias nem volt benne. A Fény nem köti magát a Sötétséghez; a Végtelen nem gyűjt véges dolgokat, hanem a testhez és bűnhöz kötött lelkeket magához hasonlókká

teszi, és elviszi a benne hívőket az igazi országba, megalapítva Országát a szívekben, mielőtt elvinné őket az égbe, ahol az teljes és örök lesz minden üdvözült társaságában.'' Ezt fogod mondani, János,

azoknak, akik csak embernek, vagy csak szellemnek akarnak tartani engem, és akik tagadják, hogy én kísértéseket szenvedtem... fájdalmat éreztem... Megmondod az embereknek, hogy a Megváltó sírt... és hogy sírásával is megváltotta az embereket...

-- Igen, Uram. Mennyire szenvedsz, Jézus! ...

-- A megváltás arányában! De te megvigasztalsz engem szenvedésemben. Hajnalban elmegyünk innen. Találunk majd egy bárkát. Elhiszed, ha mondom, hogy evező nélkül is el tudunk menni?

-- Én még azt is elhinném, ha azt mondanád, hogy bárka nélkül is el tudunk menni....

Ott maradnak, egymást átölelve, Jézus egyetlen köpenyébe burkolózva, és János, felmelegedve, elalszik, fáradtan, mint egy kisgyermek anyja karjaiban.

* * *

Jézus a következő magyarázatot fűzte az előzőkhöz:

Sokak számára ismeretlen maradt ez az esemény. János, amikor sok év múlva megírta evangéliumát, röviden célzott rá. Engedelmeskedve Mestere kívánságának, mindenki másnál jobban bemutatja az Ő isteni természetét, feltárva az emberek előtt ezt az ismeretlen részletet, de azzal a szűzies tartózkodással, ami jellemezte minden cselekedetét és szavát, alázatosan, és a háttérbe vonulva.

János be volt avatva életem legfontosabb eseményeibe, de sose tetszelgett hiú módon ezekkel a kiváltságokkal. Hanem inkább, olvassátok csak el, miként szenvedett, amikor fel kellett ezeket fednie, mintegy azt mondva: ,,El kell mondanom, mert ez az igazság felmagasztalja Uramat, előre bocsánatotokat kérem, hogy úgy mutatkozom be, mint az egyedüli, aki ezeket tudja'', és röviden rámutat a csak általa ismert részletekre.

Olvassátok el evangéliumának első fejezetét, ahol beszámol velem való találkozásáról: ,,Másnap megint ott állt János két tanítványával... E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött... A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt. Reggel találkozott testvérével...'' (Jn 1,35-41) János nem nevezi meg saját magát, hanem elrejtőzik András mögé, és őt világítja meg.

Kánában velem volt, és azt mondja: ,,Jézust is meghívták, tanítványaival együtt... és tanítványai hittek benne.'' (Jn 2,2-11) A többiek szorultak rá a hitre. Ő már hitt. De azonosítja magát a többiekkel, mintha neki is szüksége lett volna csodákat látni ahhoz, hogy higgyen.

Tanúja volt annak, amikor először űztem ki a kereskedőket a Templomból, amikor Nikodémussal beszéltem, a Szamariában történteknek, de sose mondja: ,,Én ott voltam'' hanem úgy beszél, mint Kánánál tette, és azt mondja: ,,tanítványai'', akkor is, ha egyedül ő volt ott, vagy csak egyvalaki volt ott vele. És szinte mindig így tesz, sose nevezve meg magát, hanem mindig társait helyezi az előtérbe, mintha nem ő lett volna a leghűségesebb, a mindig hűséges, a tökéletesen hűséges.

Figyeljétek meg a finomságot, amellyel rámutat az Utolsó Vacsorán történtekre, amelyben a többiek is elismerik, hogy ő az, akihez fordulnak, amikor meg akarják tudni a Mester titkait: ,,Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki, és kérte: >>Kérdezd meg, kiről beszél.<< Erre Jézus keblére hajolt, és megkérdezte: >>Uram, ki az?<<'' (Jn 13, 22-24)

Akkor sem nevezi meg magát, amikor követi Jézust. Nem mondja: ,,Én követtem az Urat'', hanem: ,,Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Mivel ez a másik tanítvány ismerőse volt a főpapnak, bejutott Jézussal a főpap udvarába.'' (Jn 18,15) János nélkül nem lett volna meg a vigaszom, hogy láttam őt és Pétert, elfogatásom első óráiban. De János nem dicséri magát. A Szenvedés óráiban a főszemélyek között van, az egyetlen apostol, aki mindig jelen van, szeretetteljesen, részvéttel, hősiesen.

Jelen van Krisztus mellett, az Anya mellett, a megvadult Jeruzsálem előtt. Elhallgatja nevét még akkor is, midőn a kereszt alatt állva a Haldokló szavait hallja, és ezt tolmácsolja:

,,Asszony, íme a te fiad'' ,,Íme a te anyád''. (Jn 19,25-27) Ő a névtelen ,,tanítvány'', nincs más neve csak az, ami dicsősége, miután hivatása lett: ,,a tanítvány''.

Isten Anyjának ,,fiává'' lett, de még ez a megtiszteltetés sem kábítja el, hanem a feltámadásnál is csak azt mondja: ,,Péter és a másik tanítvány (akinek Mária, Lázár nővére megmondta, hogy a sír üres)

elindult, és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett ... de nem ment be.'' (Jn 20,3-6) A kedves alázatosság

jellemvonása! Engedi ő, a kedvelt, a hűséges, hogy Péter, a fő, jóllehet vétkezett gyávaságból, elsőnek lépjen be. Nem ítéli el őt. Ő

az ő főpapja. Segíti őt szentségével, mert még a ,,vezetőket'' is lehet, sőt kell segíteniük az alattvalóknak. Hány alattvaló jobb a ,,vezetőknél''! Ti szent alattvalók, sose tagadjátok meg részvéteteket a ,,vezetőktől'', akik meggörnyednek a teher alatt, amelyet nem bírnak hordozni, vagy akiket megrészegít a megtiszteltetés, és elvakít. Ti szent alattvalók, legyetek elöljáróitok cireneusai, legyetek az én kis Jánosaim, akik előre futnak, és irányítják a ,,Pétereket'', és utána megállnak, és engedik őket belépni, tiszteletből hivataluk iránt, és akik -- az alázatosság remekműveiként -- nem alázzák meg a ,,Pétereket'', akik nem tudnak megérteni és hinni, hanem olyan hitetlenek ők is, mint a ,,Péterek''.

Olvassátok a Genezáreti-tónál történt utolsó eseményt. János ismeri fel a parton álló Urat az emberben, és miután együtt ettek, s Péter megkérdezi: ,,És vele mi lesz'', ő még mindig csak a ,,tanítvány'' és nem több. (Jn 21, 7-24.)

Ami őt illeti, megsemmisíti magát. De amikor mond valamit, ami mindinkább isteni fényben tünteti fel Isten megtestesült Igéjét, akkor János felemeli a leplet, és kinyilvánít egy titkot. Evangéliumának hatodik fejezetében azt mondja: ,,Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül.'' (Jn 6,15) És feljegyzi a hívők számára Krisztusnak ezt az óráját, hogy a hívők tudják, mily sok és sokféle kísértése és küzdelme volt Krisztusnak mint az Embernek, a Mesternek, a Messiásnak, a Megváltónak, a Királynak, és hogy az emberek és a Sátán, aki állandóan ösztönzi az embereket, nem kímélte meg semmiféle cselvetéstől sem Krisztust, hogy csökkentse, leverje, tönkretegye Őt. Az Ember, az Örök Főpap, a Mester és az Úr ellen támadást indított a sátáni és emberi gonoszság, álcázva magát a jó ürügyével, az emberek szenvedélyeivel, a hazafisággal, a fiúi, vagy férfi kötelességgel, ösztönözve, vagy kísértve, hogy felfedezzen egy gyenge pontot és eltávolítsa Őt.

Forrás: Valtorta Mária-A Keresztelő és a tíz apostol

Maradj meg annak, ami vagy!

Jézus megérkezik a Getszemániban levő kis fehér házhoz. Egy fiatalember üdvözli:

-- Isten veled, Rabbi! Tanítványod, János eljött, és épp most ment el, hogy veled találkozzék.

-- Mennyi ideje?

-- Épp most ment el azon az ösvényen. Azt hittük, hogy te Betániából jössz... Jézus gyorsan elmegy, megkerüli a kiszögellést, s látja Jánost, aki a város felé fut. Odakiált neki. A tanítvány megfordul, s

örömtől ragyogó arccal kiáltja:

-- Ó, Mesterem! -- és fut visszafelé.

Jézus kitárja karjait, és a kettő szeretetteljesen megöleli egymást.

-- Téged keresni jöttelek. Azt hittük, Betániában vagy, mint mondottad.

-- Igen. Oda akartam menni. Jeruzsálem körül is hirdetnem kell a jó hírt. De utána a városban maradtam... hogy egy új tanítványt oktassak.

-- Te mindent jól teszel, Mester. És jól sikerül. Látod? Most is azonnal találkoztunk.

Ketten elindulnak a kis ház felé. Jézus fél karját János vállán tartja, aki alacsonyabb nála, és felnéz rá. Nyilvánvaló, hogy boldog a bensőségesség miatt.

-- Régóta úton vagy?

-- Nem, Mester. Reggel indultam el Dokóból Simonnal együtt, akinek átadtam üzenetedet. Utána együtt voltunk Betániában, megosztva egymással ételünket és beszélve rólad a földműveseknek, akiket a földeken találtunk. Amikor már nem volt olyan meleg, elváltunk egymástól. Simon egy barátjához ment, akinek rólad akar beszélni. Ő mintegy az egész Betániának az ura. Simon régebbről ismeri őt, amikor még mindkettőjük apja élt. Holnap Simon is ide jön. Kért, mondjam meg neked, örül annak, hogy téged szolgálhat. Simon nagyon tehetséges.

Szeretnék olyan lenni, mint ő. De én csak egy tudatlan gyermek vagyok.

-- Nem, János! Te is nagyon jól teszel mindent!

-- Igazán meg vagy elégedve szegény Jánosoddal?

-- Nagyon elégedett vagyok, Jánosom! Nagyon!

-- Ó, Mesterem! -- János vágyakozva lehajol, hogy megfogja Jézus kezét, és megcsókolja, utána pedig mintegy megsimogatja vele arcát.

Megérkeztek a kis házhoz. Belépnek az alacsony, füstös konyhába. A ház ura üdvözli őket:

-- Béke veled! Jézus válaszol:

-- Béke ennek a háznak, és neked, aki benne élsz! Velem van egy tanítványom.

-- Lesz kenyér és olaj az ő számára is!

-- Hoztam száraz halat, amit Jakab és Péter adott nekem. És Názáretben Anyád adott nekem kenyeret és mézet számodra. Megállás nélkül jöttem, de most már kemény lesz.

-- Nem számít, János! Mamám keze ízletessé tette!

János kiveszi kincseit oldalzsákjából, amelyet egy sarokba tett. A száraz halat megmossák egy kis meleg vízben, utána megkenik, és a láng fölött megsütik.

Jézus megáldja a kenyeret, és tanítványával asztalhoz ül. Ott ül a házigazda is, akit Jónásnak hívnak, fiával együtt. Felesége jön-megy, hozza a halat, a fekete olajbogyót, az olajjal leöntött főtt zöldséget.

Jézus felajánlja nekik a mézet is, és ráken belőle az asszony kenyerére. ,,Az én méhkasomból van'' -- mondja. ,,Anyám gondozza a méheket. Egyél belőle! Jó! Nagyon jó vagy hozzám, Mária, megérdemled ezt, és még többet is,'' -- mondja, mert az asszony nem akarja megfosztani Őt a méztől.

A vacsorát rövid közös társalgás zárja le. Amint befejezték, és hálát adtak az ételekért, Jézus azt mondja Jánosnak:

-- Jöjj! Menjünk ki egy kicsit az olajfakertbe. Az éj langyos és tiszta. Kellemes lesz egy kicsit kinn tartózkodnunk.

A gazda azt mondja:

-- Mester, én elbúcsúzom tőled. Fáradt vagyok, fiammal együtt. Mi pihenőre térünk. Kissé nyitva hagyom az ajtót, és a lámpát az asztalon. Tudod, mit akarsz tenni.

-- Menj csak, Jónás! És oltsd el a lámpát. A hold, fényesen világít, látunk anélkül is.

-- De tanítványod hol fog aludni?

-- Velem. Az én ágyamon van hely neki is. Nemde, János?

János elragadtatásban van, hogy Jézus oldala mellett aludhat. Kimennek az olajfa-kertbe. De előbb János kivesz valami a sarokban levő oldalzsákjából. Sétálnak egy kicsit, és elérkeznek egy

kiszögelléshez, ahonnan egész Jeruzsálemet láthatják.

-- Üljünk le itt, és beszélgessünk egymás közt -- mondja Jézus.

De János inkább Jézus lábához ül le a fűre, és karjait Jézus térdeire téve, fejét karjaira hajtva, időnként Jézusra néz. Olyan, mint egy gyermek a neki legkedvesebb személy mellet.

-- Szép itt is, Mester! Nézd, milyen nagynak látszik a város éjjel. Nagyobbnak, mint nappal.

-- Azért, mert a hold beárnyékolja körvonalait. Nézd: széle mintha megnagyobbodott volna az ezüstös csillogástól. Figyeld meg ott lenn a Templom tetejét. Nemde olyan, mintha fel lenne függesztve a levegőben?

-- Mintha csak az angyalok tartanák ezüstös szárnyukon. Jézus felsóhajt.

-- Miért sóhajtasz, Mester?

-- Mert az angyalok elhagyták a Templomot. Csak falai tiszták és szentek. Azok, akiktől lelkét kellene kapnia -- mert minden helynek is van lelke, azaz szelleme, amelyért építették, és a Templomnak az ima és a szentség kell, kellene, hogy lelke legyen -- de épp azok fojtják el

ezt benne, akiknek adniuk kellene. Senki se tud olyasmit adni, amivel nem rendelkezik, János. És ha sok pap és levita él is ott, nincs köztük még tíz sem, aki alkalmas lenne arra, hogy életet adjon a Szent

Helynek. Halálát okozzák. Halott lelkük halálát közlik vele, amely meghalt az életszentségnek. Külsőségek, azok vannak. De nincs bennük élet. Hullák, amelyeket csak az őket felpuffasztó rothadás tesz meleggé.

-- Rosszul bántak veled, Mester? -- János nagyon szenved.

-- Nem. Sőt, engedtek beszélni, amikor kértem ezt.

-- Kérted? Miért?

-- Mert nem akarom én kezdeni a háborút. Jön az magától! Mert egyesek ostoba módon félnek tőlem, mások pedig szemrehányásokkal illetnek. De ezért ők felelősek, nem én!

Kis szünetet tartanak, s utána János kezdi:

-- Mester, én ismerem Annást és Kaifást. Családom üzleti kapcsolatban állt velük, és amikor Júdeába jöttem, hogy Jánost lássam, elmentem a Templomba is, és ők jók voltak Zebedeus fiához. Atyám mindig a legjobb halakat küldi nekik. Ez a szokás, tudod? Ha azt akarod, hogy barátságosak legyenek, és azok maradjanak, így kell tenni... -- Tudom - - Jézus elkomolyodik.

-- Rendben van, ha gondolod, beszélek rólad a Főpapnak. És utána... ha, akarod, ismerek valakit, aki üzleti kapcsolatban áll apámmal. Egy gazdag halkereskedő. Szép és nagy háza van a Hippikusz torony mellett, mert nagyon gazdag, de nagyon jó is. Ott kényelmesebb helyet kapnál, és kevésbé fáradnál el. Ahhoz, hogy ide jöjj, át kell menned Ofel alvárosán, amely oly vad, és mindig tele van szamarakkal és veszekedő gyermekekkel.

-- Nem, János! Köszönöm! Jól érzem magamat itt. Látod, mily béke van?

Ezt mondtam a másik tanítványnak is, aki hasonlót ajánlott. Azt mondta:

,,Hogy inkább becsüljenek.''

-- Én azért mondtam, hogy kevésbé fáradj ki.

-- Nem vagyok fáradt. Sokat gyalogolok, és sose fáraszt ki. Tudod, mi tesz fáradttá? A szeretetlenség. Ó, mily súly az! Mintha szíveden hordoznál egy terhet.

-- Én szeretlek téged, Jézus!

-- Igen, és te felüdítesz. Nagyon szeretlek téged, János, és mindig szeretni foglak, mert te sose árulsz el.

-- Elárulni téged?! Ó!

-- Pedig sokan lesznek, akik elárulnak engem... János, ide figyelj! Mondtam neked, hogy azért késlekedtem, mert egy új tanítványt oktattam.

Egy fiatal júdeait, aki képzett és ismert.

-- Akkor sokkal kevésbé fáradozol majd vele, mint velünk, Mester. Megelégedett vagyok, hogy van valakid, aki képesebb, mint mi.-- Azt hiszed, hogy kevésbé lesz fáradságos?

-- Eh! Ha nem oly tudatlan, mint mi vagyunk, jobban megért téged, jobban fog szolgálni, és főleg, ha jobban szeret.

-- Íme, jól mondtad. De a szeretet nem arányos az iskolázottsággal, sem a neveltetéssel. Egy szűz első szeretetének erejével szeret. Ez érvényes a gondolat szüzességére is. És akit szeretnek, az nagyobb

hatással van egy szűz szívére és gondolatára, mint arra, aki már másokat szeretett. De ha Isten akarja... Idehallgass, János! Kérlek téged, légy barátja. Szívem remeg a gondolatra, hogy téged, a nyíratlan bárányt olyan közelébe tegyelek, aki már kitapasztalta az életet. De megnyugszik szívem, mert ha te bárány vagy is, de sas is vagy, és ha a tapasztalt meg akarja érintetni veled a földet, ami mindig sáros, jó emberi érzékeddel, egy szárnycsapással megszabadíthatod magadat és felrepülhetsz a kék égbe, a nap felé. Ezért kérlek téged, maradj meg annak, ami vagy, de légy barátja az új tanítványnak, akit nem fog nagyon szeretni sem Simon Péter, sem a többiek. Légy rá hatással,

szereteteddel...

-- Ó, Mester! Hát te nem vagy elég?

-- Én a Mester vagyok. Mint ilyennek, nem mondanak meg nekem mindent. Te tanítványtársa vagy, kissé fiatalabb, aki előtt könnyebben feltárja lelkét. Nem mondom, hogy ismételj el nekem mindent, amit ő neked fog mondani. Gyűlölöm a kémeket és az árulókat. De kérlek, tanítsd őt hiteddel és szereteteddel, tisztaságoddal. Ő posványos víztől megfertőzött föld. Szárítsd ki őt a szeretet napjával, tisztítsd meg a gondolat becsületességével, a jó vágyakkal és cselekedetekkel, műveld meg hiteddel. Meg tudod tenni.

-- Ha te hiszed, hogy megtehetem... ó, igen. Ha te mondod, hogy én meg tudom tenni ezt, megteszem. Irántad való szeretetből... -- Köszönöm, János!

-- Mester, beszéltem Simon Péterrel. Mindjárt meg kellett volna mondanom, de az öröm, hogy hallgathatlak téged, kiverte fejemből. Amikor visszatértünk Kafarnaumba pünkösd után, azonnal megtaláltuk a szokásos összeget attól az ismeretlentől. A gyermek az én anyámnak vitte el. Én Péternek adtam, ő pedig visszaadta nekem, mondván, hogy használjak fel belőle egy keveset visszatérésemhez, és Dokóban való tartózkodásomkor, a többit pedig hozzam el neked, használd fel, amire szükséged van. Péter is gondolta, hogy ez a hely nem lesz kényelmes... de te annak tartod... Én csak két dénárt vettem ki belőle, hogy egy szegénynek adjam Efraim mellett. Abból éltem, amit anyám adott nekem, és amit néhány jó embertől kaptam, akiknek a te nevedről beszéltem. Íme az erszény!

-- Holnap szétosztjuk a szegények között. Így Júdás is megtanulja a mi szokásainkat.

-- Eljött az unokatestvéred? Hogyan tette ilyen gyorsan? Názáretben volt, és nem mondta nekem, hogy útnak indul...

-- Nem. Júdás, az új tanítvány, Keriotból. De te láttad őt húsvétkor, itt, azon az estén, amelyen Simon meggyógyult. Tamással volt...

-- Ah! Ő az? János kissé megzavarodik.

-- Ő. És Tamás mit csinál?

-- Engedelmeskedett parancsodnak, és elment a tenger felé, hogy találkozzék Fülöppel és Bertalannal.

-- Igen, azt akarom, hogy szeressétek egymást, különbségtétel nélkül, segítsétek egymást, viseljétek el egymást. Senki sem tökéletes, János! Sem a fiatalok, sem az öregek. De ha van bennetek jó akarat, eljuttok a tökéletességre, és ami hiányzik belőletek, azt én megadom nektek. Ti egy szent család gyermekei vagytok. Sokféle jellem van köztetek. Van, aki erős, aki kedves, aki bátor, aki félénk, aki szenvedélyes, aki nagyon óvatos. Ha mindnyájan egyformák lennétek, nagyon erősek lennétek egy jellemvonásban, és hiányozna belőletek minden más. Míg így tökéletes egységet alkottok, kiegészítve egymást. A szeretet egyesít titeket. Isten ügyének szeretete kell, hogy egyesítsen titeket.

 -- És a te szeretetednek, Jézus.

-- Első Isten ügye, és utána az Ő Krisztusának szeretete.

-- Én... mi vagyok a te családodban?

-- Te vagy Isten Krisztusának szeretetteljes békéje. Fáradt vagy, János? Vissza akarsz térni? Én itt maradok imádkozni.

-- Én is itt maradok, hogy veled imádkozzam. Engedj itt maradnom és veled imádkoznom.

-- Maradj csak!

Jézus elmondja a zsoltárokat, és János követi. De elgyengül hangja, és János elalszik, fejével Jézus ölében, aki mosolyog, és köpenyét az alvó vállaira teszi. Utána bizonyára elmélkedve tovább imádkozik.

(2-175)

Jézus utána ezt mondja a látnoknak:

-- Még egy párhuzam Jánosom és a másik tanítvány között. Párhuzam, amely mind jobban megvilágítja szeretett tanítványom alakját. Ő az, aki megfosztja magát még saját gondolkozásmódjától és ítéletmódjától is azért, hogy ,,a tanítvány'' legyen. Ő az, aki átadja magát anélkül, hogy meg akarna tartani akár egy parányit is önmagából, ami kiválasztása előtt volt. Júdás pedig az, aki nem akarja megfosztani magát önmagától. Azért a valóságban ő nem adja át magát. Magával cipeli kevélységtől, érzékiségtől, sóvárgástól beteg énjét. Megmarad saját gondolkozásmódjában. Közömbösíti ezzel a kegyelemnek való önátadás hatásait. Júdás az első azok között az apostolok között, akik kudarcot vallottak. És oly sokan vannak! János az első azok között, akik szeretetemért feláldozzák magukat. Én és Anyám vagyunk a tökéletes Áldozatok. Minket elérni nehéz, sőt lehetetlen, mert a mi áldozatunk teljes volt. De az én Jánosom! Ő

követhető áldozat. Követhetik őt mindazok, akik szeretnek engem: a szüzek, vértanúk, hitvallók, hithirdetők, Istennek és Isten Anyjának szolgái, a tevékenyek és a szemlélődők. Mindenkinek példát ad. Ő az, aki szeret. Figyeld meg különböző cselekvésmódjukat. Júdás nyomoz, szőrszálhasogató, makacs, és még akkor is megtartja felfogásmódját, amikor látszólag enged. János senkinek se tartja magát, mindent elfogad, nem kíván megokolást, megelégszik azzal, hogy engem boldoggá tesz. Példát ad.

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol

János első beszéde

Amint lejönnek a hegyről, Jézus buzdítja apostolait, hogy beszéljenek a néphez. Péter teljesen képtelennek érzi magát erre. Miközben Jézus a csodás gyógyításokkal van elfoglalva, Hermász, és István, Gamáliel szeretett tanítványa érdeklődnek tökéletességre vezető út felől.

Először a Zelóta válaszol nekik, de ez nem elégíti ki őket. János, aki mosolyogva hallgatta a magyarázatot, feláll, ragyogó arccal, és beszélni kezd:

-- Testvérek! Igaz, hogy szédülést okoz annak gondolata is, hogy a magasba kell szállni. De ki mondja nektek, hogy egyenes úton kell a magasba törni? Ezt nemcsak a gyermekek, hanem még a felnőttek sem képesek megtenni. Csak az angyalok tudnak felszállni a kék égbe, mert szabadok az anyag minden súlyától. És az emberek között csak az életszentség hősei képesek erre. Van valaki, aki ebben a hitvány világban él, és tud hősiesen szent lenni, mint a régiek, akik Izrael díszei voltak, amikor a pátriárkák Isten barátai voltak, és minden igaz ember engedelmeskedett az örök Törvénynek. János, az előfutár megtanít minket arra, hogy menjünk egyenesen a magasba. János egy ember. De a kegyelem, amelyet Isten Tüze közölt vele, megtisztította őt anyja méhében, amint a szeráf megtisztította a Próféta ajkát, hogy a Messiás előtt mehessen anélkül, hogy az eredeti bűn bűzét árasztaná Krisztus királyi útjára, A kegyelem angyalszárnyakat adott Jánosnak, és a bűnbánat megnövelte azokat, eltörölve ugyanakkor az emberi mivolt súlyát, amit az asszonytól született természete örökölt. Azért János, barlangjából, ahol a vezeklést gyakorolta, a kegyelem által eljegyzett lángoló testével fel tudott szállni a tökéletesség csúcspontjára, Istenhez, a mi Magasságbeli Urunkhoz. Az elmúlt századokat, a jelent és a jövőt tekintve prófétai szóval tudta hirdetni, és az örök napra szegezett sasszemekkel fel tudta ismerni az Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit. 

Magasztos himnusza után, amelyet nemcsak korlátolt ideg, hanem végtelen időkig énekelnek majd a mindig örök és boldog Jeruzsálemben, hogy ünnepeljék a Második Személyt, segítségül híva Őt az emberi nyomorúságban, hogy az örök világosságban magasztalják Őt, János meg tud halni. De Isten Báránya tudja, hogy minket nem tisztított meg a kegyelem. Még nem vagyunk megtisztulva, és nem tudunk a magasba szárnyalni, mint János, a csúcsra, ahol az Egy és Hármas Isten van. A kedves Bárány elhagyta égi lakóhelyét. Az égben Isten Tüze átölelte a tüzet. Az Atyától örökké születve végtelen és szent gondolatával megfoganta Igéjét. Szeretetének kitörésével egybeolvasztotta magával. Ebből származik a Szeretet Lelke, a Hatalom és Bölcsesség középpontja, Isten Báránya elhagyta legtisztább, anyagtalan alakját, hogy végtelen tisztaságát, szentségét, isteni természetét halandó testbe zárja. Ez az Isten Báránya tudja, hogy mi a háztetőn ülő kis verebek vagyunk, fecskék, amelyek érintik a kék eget, de rovarokkal táplálkoznak, pacsirták, akik szeretnénk az angyalok énekét utánozni, de akiknek éneke csak a nyári énekes kabóca hangzavarához hasonlít. Istennek ez a kedves Báránya eljött, hogy elvegye a világ bűneit. Ő ismer minket. Az Ő végtelensége nem csökkent azáltal, hogy ember) testet vett el. Ő mindent ismer, mert az Ő bölcsessége mindig végtelen. Íme, Ő megtanít minket saját útjára. A szeretet útjára. Ő a Szeretet,aki testté lett, irántunk érzett irgalmában. Ez az Irgalmas Szeretet létrehozza az utat, amelyen a kicsinyek is fel tudnak menni a magasba. És Ő jár azon elsősorban, nem mintha rászorulna, hanem azért, hogy minket megtanítson rá. Neki még szárnyakra se lenne szüksége ahhoz, hogy visszatérjen az Atyához. Esküszöm rá, hogy lelke be van zárva itt, ezen a nyomorúságos földön, de mindig az Atyánál van, mert Isten mindent meg tud tenni, és Ő Isten. De előttünk megy, maga után hagyva szentségének illatát, szeretetének aranyát és tüzét. Figyeljétek meg útját! Az eléri a csúcspontot. De milyen békés és biztonságos! Nem közvetlen út, hanem szerpentinút. Hosszabb, és irgalmas szeretetének áldozata megnyilvánul ebben, mert a mi gyengeségünk miatt visszatartja magát. Hosszabb, de jobban alkalmazkodik nyomorúságunkhoz.

A szeretet Istenhez szárnyalása egyszerű, amint a Szeretet is egyszerű. De mélységes, mert Istent elérhetetlen mélységnek mondhatnánk, ha Ő nem ereszkedne le, hogy elérhessük, és hogy a szerető lelkek megcsókolhassák Őt. (János sír és mosolyog elragadtatásában, amikor Istenről beszél.) A szeretet egyszerű útja hosszú, mert Isten feneketlen mélység, és mindenki. akkora utat tehet meg, amekkorát akar. De a Csodálatos Mélységgel szemben ott van a mi nyomorúságos mélységünk. Isten hív minket fényével: ,,Jöjj hozzám!'' Ó, Isten hívása! Az Atya hívása! Hallgassátok! Hallgassátok! Az ég kapui nyitva állnak, mert Krisztus kinyitotta azokat, és az Irgalmasság és Bocsánat angyalai által nyitva tartja azokat, hogy míg a Kegyelemre várakoznak, kiáradjon belőle az emberekre a fény, az illat, az ének és a béke, és szentül csábítsa az emberek szívét kedves szavával. Isten Szava beszél. És a Szó azt mondja: ,,A ti gyermekded lelkületetek? Az a ti legértékesebb pénzetek! Szeretném, ha mindnyájan gyermekdedekké válnátok, s meglenne bennetek a kisgyermekek alázatossága, őszintesége és szeretete, a kisgyermekek bizalmas szeretete apjuk iránt. A ti képtelenségetek? Ez dicsőít meg engem! Ó, jöjjetek! Még azt sem kérem tőletek, hogy magatok vizsgáljátok meg a jó és rossz köveket. Adjátok azokat nekem! Én kiválogatom azokat, és ti fogtok építeni velük. A tökéletességre vezető lépcső? Ne féljetek tőle, kisgyermekeim! Adjátok oda kezeteket Fiam kezébe, aki Testvéretek, és vele, az Ő oldalán fogtok felmenni rajta.'' Felmenni! Hozzád, Örök Szeretet! Hasonlóvá válni hozzád, azaz a Szeretethez!

Szeretni. Ez a titok!... Szeretni! Átadni magunkat... Szeretni! Megsemmisülni... Szeretni! Elolvadni... A test? Semmi. A szenvedés? Semmi. Az idő? Semmi. Maga a bűn is semmivé válik, ha én feloldom azt a te tüzedben, Isten! Egyedül csak a Szeretet létezik. A Szeretet! A Szeretet, aki nekünk adta a Megtestesült Istent, mindent megbocsát nekünk. És a szeretet az a cselekedet, amelyet senki sem tud jobban gyakorolni, mint a kisgyermekek. És senkit sem szeretnek jobban, mint egy kisgyermeket. Te, akit nem ismerek, de aki meg akarod ismerni a Jót, hogy megkülönböztesd a Rossztól, hogy a tiéd legyen a kék ég, a mennyei Nap, minden természetfeletti öröm, szeress, és a tiéd lesz. Szeresd Krisztust! Meghalsz ebben az életben, de lélekben feltámadsz. Új lélekkel, többé nem lesz szükség arra, hogy köveket használj, az örökkévalóságon keresztül halhatatlan tűz leszel. A láng felfelé száll.

Nincs szüksége ehhez sem lépcsőkre, sem szárnyakra. Szabadítsd meg énedet minden akadálytól, helyezd el magadban a Szeretetet! Lángolni fogsz. Engedd, hogy ez megtörténjék minden korlátozás nélkül! Sőt, szítsd fel a lángokat, beléjük vetve táplálékul múltad szenvedélyeid,ismeretét. A kevésbé jót a lángok megsemmisítik, a nemes fémet pedig megtisztítják. Testvérem, vesd be magadat a Háromság tevékeny és örvendező szeretetébe! Meg fogod érteni azt, ami jelenleg érthetetlennek tűnik számodra, mert megérted majd Istent, akit csak azok tudnak meg érteni, aki méricskélés nélkül átadják magukat áldozatként tüzébe. Végül megerősödsz Istenben, átkarolva a tűztől. Imádkozz értem, Krisztus kisdedéért, aki beszélni mert neked a Szeretetről !

Mindnyájan elképednek: az apostolok, tanítványok, hívek... A kérdező sápadt, míg János kipirult, nemcsak a fáradtságtól, hanem még inkább a szeretettől.

Végül István felkiált:

-- Áldott vagy! De mondd meg nekem, ki vagy te?

János halkan, meghajolva, mintha az Urat imádná, azt mondja:

-- János vagyok, Lásd bennem az Úr szolgáinak legkisebbikét.

-- De ki volt előzőleg a mestered?

-- Nem más, mint Isten, mert János lelki tejét ittam, akit. Isten előre megszentelt, és Krisztusnak, az Isten Igéjének kenyerét eszem, és Isten tüzét iszom, amely az égből jön, Dicsőség legyen az Úrnak! (3-132)

Jézus egy ideig magukra hagyta az apostolokat, hogy gyakorolják magukat a beszédben, Mikor visszatérnek, beszámolnak tapasztalatukról.

Péter tiltakozik:

-- Uram, ugyancsak magunkra hagytál minket! Sose féltem még úgy, mint akkor. Ne tréfálj meg többé engem így!

Jézus mosolyogva megkérdezi:

-- Valami baj történt veled?

-- Ó, nem! Sőt... Ó, Mester! De nem tudod, hogy János beszélt... Úgy tűnt, mintha te beszéltél volna benne. Én... mi elképedtünk... Ez a gyerek egy éve tanulta meg, hogy kivesse a hálót ...! -- Péter, még

mindig csodálkozva, megrázza Jánost, aki mosolyogva hallgat.

-- Nézd, lehetségesnek látszik számodra, hogy ez a gyermek ezzel a mosolygó szájjal azokat a szavakat mondja?! Salamonnak tűnt.

-- Simon is jól beszélt, Uram. Valóban ő volt a vezér -- mondja János.

-- Hogy is ne! Megfogott engem, és odatett! ... Azt mondják, jól beszéltem. Legyen. Én nem tudom... mert csodálkoztam János szavain, és féltem attól, hogy lejáratom magamat oly sok ember között, s zavarban voltam...

Forrás: Valtorta Mária-A Keresztelő és a tíz apostol