Zakariás látogatása

Amikor a pásztorok búcsúznak a Szentcsaládtól, azt mondják Máriának:
-- Parancsolj nekünk, mint Királynőnk, és boldogok leszünk, ha téged szolgálhatunk. Mit tehetünk érted?
-- Szeressétek Fiamat, és őrizzétek meg mindig szívetekben ennek az órának az emlékét.
-- De magadnak nem kívánsz semmit? Nincsenek rokonaid, akikkel tudatni szeretnéd, hogy Ő megszületett?
-- De vannak. Azonban nem itt a közelben. Hebronban laknak...
-- Elmegyek oda -- mondja Illés. -- Kik azok?
-- Zakariás, a pap és Erzsébet, unokanővérem.
-- Zakariás? Ó, őt jól ismerem! Nyáron azokba a hegyekbe megyek, mert a rétek gazdagok és szépek, és barátja vagyok az ő pásztorának. Amint tudom, hogy helyzetetek elrendeződött, elmegyek Zakariáshoz.
-- Köszönöm, Illés!
-- Semmi köszönet! Nagy megtiszteltetés számomra, szegény pásztor számára, hogy elmenjek, és hírül adjam a papnak: ,,Megszületett az Üdvözítő!''
-- Nem. Azt mondd neki: ,,Mária, Názáretből, a te unokahúgod azt mondta, hogy Jézus megszületett, jöjj Betlehembe!''
-- Így mondom majd.
-- Isten fizesse meg. Gondolni fogok rád, mindnyájatokra... (M 3,106-107)

* * *

Mária éppen a Kis Jézust szoptatja, amikor Zakariás megérkezik. Már egy házban laknak, s a ház úrnője nyit ajtót Zakariásnak. Elvezeti őt egy ajtóhoz, amelyen bekopog, és utána tapintatosan visszavonul.
József örvendezve felkiált, amikor meglátja Zakariást. Betessékeli őt egy kis szobácskába, amely olyan, mint egy folyosó.
-- Mária szoptatja a Gyermeket. Várj egy kissé! Foglalj helyet, mert fáradt vagy. -- És helyet csinál vendégének, fekvőhelyén, majd melléje ül.
József a kis János iránt érdeklődik. Zakariás válaszol:-- Növekszik, virul, mint, egy kiscsikó. De most szenved kissé fogai miatt. Ezért nem akartuk elhozni. Nagyon hideg van. Ezért nem jött Erzsébet sem. Nem hagyhatta őt tej nélkül. Bánkódik miatta. De olyan rideg ez az évszak!
-- Valóban, nagyon rideg -- válaszolja József.
-- Elmondta nekem az ember, akit hozzám küldtetek, hogy nem volt lakástok, amikor Ő megszületett. Ki tudja, mennyit kellett szenvednetek!
-- Igen, nehéz volt. De félelmünk nagyobb volt, mint a nélkülözés. Attól féltünk, hogy árthat a Gyermeknek. Az első napokban ott kellett maradnunk. Semmink sem hiányzott, mert a pásztorok elvitték a jó hírt a betlehemieknek, és sokan jöttek ajándékokkal. De hiányzott egy ház, hiányzott a védelmet nyújtó szoba, egy ágy... és Jézus sokat sírt,
főleg éjjel, a szél miatt, ami mindenütt befújt. Raktam egy kis tüzet. De csak kicsit, mert a füst megköhögtette a Gyermeket... és a hideg megmaradt. Két állat csak kis meleget ad, főleg ott, ahol minden oldalról bejön a levegő. Hiányzott a melegvíz fürdetéséhez, hiányzott a száraz fehérnemű a cseréhez. Ó, sokat szenvedett! És Máriának szenvedést okozott, hogy látta Őt szenvedni. Én pedig mindkettőjük szenvedésének láttára szenvedtem. Mária tejet adott neki és könnyeket, tejet és szeretetet... Most itt jobb a helyzetünk. Készítettem neki egy nagyon kényelmes bölcsőt, és Mária kibélelte azt egy puha matraccal. De az Názáretben van! Ó, ha ott született volna, milyen más lenne!
 

-- De a Krisztusnak Betlehemben kellett születnie! Megjövendölték.
Belép Mária, aki hallotta, hogy beszélnek. Fehér gyapjúruhában van. Karján a kis Jézus, aki elaludt, miután jóllakott tejjel. Fehér pólya burkolja. Zakariás tiszteletteljesen feláll, és meghajol. Utána közelebb megy, és a legnagyobb tisztelet jelével nézi Jézust. Meghajolva áll, nem annyira azért, hogy jobban lássa, hanem hogy kifejezze tiszteletét.
Mária felajánlja neki Jézust, és Zakariás átveszi Őt, oly imádással, mint ahogy egy szentségmutatót emelne fel. Valóban, az Áldozat van karjában, a már felajánlott Áldozat, aki beteljesíti azt, miután a szeretet és a megváltás táplálékául adja magát az embereknek. Zakariás visszaadja Jézust Máriának. Mindnyájan leülnek, és Zakariás megismétli, miért nem jött el Erzsébet, és mily fájdalmas ez néki.
-- Elkészítette ezekben a hónapokban a gyolcsokat a te áldott Fiadnak. Elhoztam neked. A kocsiban vannak. Kimegy, és visszatér egy nagy göngyöleggel és egy kisebbel. Kibontja
azokat, és átadja ajándékait: egy puha ágytakarót, amelyet kézzel szőttek, gyapjúból, gyolcsokat és kis ruhákat. A másik csomagból mézet, lisztet, olajat és almát vesz ki Mária számára, és Erzsébet által sütött pogácsákat, és sok egyéb apróságot, amelyek beszélnek
unokatestvérének anyai érzelmeiről a fiatal Anya iránt.
-- Mondd meg Erzsébetnek, hogy hálás vagyok, és neked is nagyon köszönöm. Nagyon szívesen láttam volna őt viszont, de megértem helyzetét. És szerettem volna viszontlátni a kis Jánost is...
-- Majd meglátjátok őt tavasszal. Eljövünk hozzátok.
-- Názáret nagyon messze van -- mondja József.
-- Názáret? De itt kell maradnotok! A Messiásnak Betlehemben kell felnőnie! Az Dávid városa. A Magasságbeli ide vezetett titeket, Cézár akarata által, hogy Dávid földjén szülessék, Júdea szent földjén. Miért vinnétek Őt Názáretbe? Tudjátok, mennyire elítélik a júdeaiak a názáretieket! Maholnap ez a Gyermek népének Üdvözítője lesz. Nincs szükség arra, hogy a főváros megvesse Királyát, mert olyan területről jön, amelyet az megvet. Tudjátok, akárcsak én is, hogy milyen szőrszálhasogató a Nagytanács, és milyen megvetéssel kezeli az embereket a három vezető osztály... És azután, itt, a közelemben
segíteni tudok valamennyire nemcsak anyagiakban, hanem erkölcsi támogatásommal és az Újszülöttnek a szolgálatával is. És amikor elérkezik az értelmi fejlettség korába, boldogan tanítom majd Őt, mint saját fiamat, hogy ezzel elérjem áldását, amikor megnő. Gondolnunk kell arra, hogy Ő nagy jövőre hivatott, és azért rendelkeznie kell a
győzelemhez minden kártyával, hogy könnyen betölthesse szerepét, Ő bizonyára birtokában lesz a Bölcsességnek. De már pusztán az a tény, hogy egy pap a tanítómestere, megkönnyíti elfogadtatását a nehézkes farizeusok és írástudók részéről, és elősegíti küldetését.

Mária Józsefre néz, és József Máriára. A rózsás képű, alvó Gyermek felett, aki minderről semmit sem tud, kölcsönösen kicserélik kérdő tekintetüket. Szomorúság fátyolozza be kérdéseiket. Mária kis házacskájára gondol, József pedig munkájára. Itt mindent újból kell kezdeni, egy olyan helyen, ahol néhány napja még nem ismerték őket. Itt nincs semmi azokból a kedves dolgokból, amelyeket oly nagy szeretettel készítettek elő a Gyermek számára, és amiket ott hagytak.
És Mária megkérdi:
-- De hogyan tegyük? Ott hagytunk mindent. József annyit dolgozott Jézusomért, nem kímélve a fáradságot és a pénzt. Éjjel dolgozott, hogy nappal mások számára dolgozhassék, és így elég pénze legyen, hogy megvehesse a legszebb fát, a legpuhább gyapjút, a legfehérebb vásznat, hogy mindent előkészíthessünk Jézusnak. Méhkasokat épített, és végül kőművesként dolgozott, hogy máshogy ossza be a házat, s a konyhából
szobát készített számomra, hogy ott tartózkodhassam addig, míg Jézus nagyobb lesz, és legyen benne hely az ágynak, mert Jézus velem lesz majd egészen addig, míg fel nem cseperedik.
-- József elmehet, és elhozhatja, amit ott hagytatok.
-- És hová tegyük? Tudod, Zakariás, hogy szegények vagyunk. Nincs másunk, mint a munka és a ház. Eddig ezek biztosították, hogy nem kellett éheznünk. De itt... talán találunk majd munkát. De mindig gondolnunk kell egy házra is. Ez a jó asszony nem adhat nekünk állandó szállást. És nem kívánhatok Józseftől többet annál, mint amit már értem tesz!
-- Ó én! Miattam nem kell aggódnod! Én csak Mária fájdalmára gondolok, ha nem élhet názáreti otthonában...
 
Máriának két könnycsepp ül szemében.
-- Úgy gondolom, hogy az a ház oly kedves számára, mint a Paradicsom, mert ott teljesült a csoda. Keveset beszélek, de nagyon sokat megértek. Ha nem ez lenne az ok, nem gyötrődnék. Kétszeres erővel dolgoznék. Erős vagyok és fiatal a kettőzött munkára. Én, ha Mária nem szenved nagyon... és ha te mondod, hogy így van rendjén... részemről... kész vagyok. Megteszem, ami neked jobbnak látszik. Elég, hogy Jézus számára hasznos legyen.
-- És biztosan hasznos lesz. Gondolkodjatok rajta, és belátjátok!
-- De azt is mondják, hogy a Messiást názáretinek fogják nevezni... -- veti ellen Mária. (Vö. Mt 2,23. Bírák 13,5)
-- Igaz. De legalább addig, míg felnő, tegyétek meg, hogy Júdeában növekedjék. Azt mondja a Próféta: ,,És te, Efráta Betlehemje, a legnagyobb leszel, mert tőled származik az Üdvözítő.'' (Vö. Mik 5,2; Mt 2,6) Nem beszél Názáretről. Nem tudjuk, miért fogják Őt názáretinek nevezni. Az Ő földje ez.
-- Te, a pap mondod ezt, és mi... és mi... fájdalommal hallgatunk... és azt mondjuk, igazad van. De milyen fájdalom!... Mikor látom majd meg azt a házat, ahol anyává lettem? -- Mária csendesen sír.

* * *

Mária a következôket fűzte hozzá Zakariás látogatásához:
-- Megmutatom most neked Józsefnek szentségét. Ő ember volt, azaz nem volt más segítsége lelkének, mint életszentsége. Én rendelkeztem Istennek minden ajándékával, szeplőtelen fogantatásom révén. Nem tudtam, hogy szeplőtelenül fogantattam. De ezek az ajándékok tevékenyek voltak lelkemben, és lelki erővel töltöttek el. Ő azonban nem volt szeplőtelenül fogantatott. Ránehezedett az emberiségnek súlyos terhe, és neki azzal a teherrel kellett felemelkednie a tökéletesség magasságába. Ez állandóan fárasztotta minden képességét, mert el akart jutni a tökéletességre, hogy tessék Istennek.
Ó, az én szent Jegyesem! Szent minden dologban, az élet legalacsonyabb dolgaiban is. Szent angyali tisztasága által. Szent emberi becsületessége által. Szent türelme által, fáradhatatlansága által, mindig egyforma békéje által, szerénysége által, minden által.
Életszentsége ragyog ebben az eseményben is. Egy pap azt mondja neki:
,,Jó, hogy itt telepedsz meg'', és ő, jóllehet tudja, mennyivel több fáradsággal jár ez, azt mondja: ,,Számomra ez semmi. Mária fájdalmára gondolok. Csak amiatt gyötrődöm. Nekem elég, ha hasznos lesz Jézus számára.'' Jézus, Mária: akiket angyali szeretettel szeret. Az én szent jegyesem nem szeretett mást a földön. És ez a szeretet szolgává tette.
Ez tette meg őt a keresztény családok, a munkások és sok más csoport pártfogójává. De nemcsak a haldoklók, a jegyesek, a munkások, hanem az Istennek szentelt egyének is pártfogójuknak kell, hogy tekintsék. Hol van a földön az az Isten szolgálatára szentelt egyén, bárki legyen is, aki annyira Isten szolgálatára szentelte magát, mint ő, elfogadva
mindent, készségesen teljesítve mindent, vidám lélekkel, állhatatosan. Nem, nincs más ilyen.

Figyelj meg még egy-két dolgot. Zakariás pap. József nem. De figyeld csak meg, hogy az, aki nem pap, inkább rendelkezik az ég szellemével, mint a pap. Zakariás emberi módon gondolkozik, emberi módon értelmezi a Szentírást, és nem először teszi ezt, mert túlságosan hagyja vezettetni magát a józan emberi észtől. Ezért részesült büntetésben. De most ismét visszaesik, bár nem olyan súlyosan. Azt mondta János születését illetőleg: ,,Hogyan történhet ez, hiszen én öreg vagyok, és feleségem terméketlen?'' (Vö. Lk 1,18) Most azt mondja: ,,Azért, hogy könnyebb legyen útja, a Krisztusnak itt kell felnőnie.'' Azzal a beléje gyökerezett kevélységgel, amely még a jókban is megtalálható, azt gondolja, hogy ő hasznos tud lenni Jézus számára. Nem olyan módon akar hasznos lenni, mint József, szolgálva Őt, hanem azáltal, hogy tanítómesterévé teszi magát... Isten megbocsátotta ezt neki, jó szándéka miatt. De szüksége volt-e a Mesternek a mesterekre?
Én törekedtem megláttatni vele a világosságot a jövendölésekben. Ő azonban okosabbnak érezte magát nálam, és ezt a maga módján éreztette is. Erősködhettem volna, és meggyőzhettem volna őt. De íme a második pont, amire fel akarom hívni figyelmedet, -- tiszteltem benne a papi méltóságot, ha nem is tudását.
A pap, általában, mindig világosságban részesül az Istentől. Azt mondtam: ,,általában''. Ez a helyzet, amikor igazi pap. Nem a ruha teszi őt szentté, hanem a lélek. Azt, hogy valaki igazi pap-e, abból kell megítélni, hogy mi jön lelkéből. Mint Jézusom mondta, a lélekből
jönnek a dolgok, amelyek megszentelnek, vagy megfertőznek, amelyek minden módon kialakítják egy egyénnek a cselekvésmódját. (Vö. Mt 15,11;18-19; Mk 7,15) Azaz, amikor valaki igazi pap, általában minden esetben Isten sugalmazza. A többiek iránt, akik nem azok, gyakorolnunk kell a természetfeletti szeretetet, és imádkoznunk kell értük.
 
Az engedelmesség mindig üdvös. Akkor is, ha a tanács, amit kaptunk, nem teljesen tökéletes. Látod. Mi engedelmeskedtünk. És jó volt. Heródes csak Betlehemre és környékére korlátozta a kisdedek megölését. De a Sátán nemde megtehette volna, hogy a haragnak ezt a hullámát másfelé is kiterjeszthette volna, és hasonló bűntényre bírhatta volna rá Palesztína hatalmasait, hogy elnyomják a zsidók jövendő Királyát? Megtehette volna. Ez megtörténik majd Krisztus első idejében, amikor az ismételt csodák magára vonják a tömeg figyelmét és a hatalmasok tekintetét. De ha ez történt volna, akkor hogyan tudtunk volna a távoli Názáretből keresztül menni az egész Palesztinán, hogy elérjük Egyiptomot, az üldözött zsidókat befogadó földet, az üldözés közepette, a kisgyerekkel? Sokkal könnyebb volt a menekülés Betlehemből, bár ez is ugyancsak fájdalmas volt. Az engedelmesség mindig üdvös. Ne felejtsd el ezt! És a pap iránt tanúsított tisztelet mindig a keresztény neveltetés jele.
Jaj -- és Jézus mondta ezt -- jaj a papoknak, akik elvesztik apostoli lángjukat! (Vö. Mt 5,13-16; Lk 12,49) Mert ők változtatják át és osztják szét az Igazi Kenyeret, aki az égből száll alá. És ez a kapcsolat szentekké teszi őket, amint a kehely is szent, még akkor is,
ha ők maguk nem szentek. Majd felelnek azért Istennek! Ti tekintsétek őket ilyeneknek, és mással ne törődjetek! Ne kívánjatok többet, mint Uratok, Jézus, aki az ő parancsukra elhagyja az eget, és leszáll, hogy ők kezükkel felmutassák Őt. Tanuljatok tőle! És ha vakok, süketek, ha béna is a lelkük, ha beteg gondolkozásmódjuk, ha leprások is a bűnöktől, amelyek nagyon ellenkeznek küldetésükkel, ha sírban fekvő Lázárok is, hívjátok Jézust, hogy Ő gyógyítsa meg, támassza fel őket. Hívjátok Őt imáitokkal, szenvedéseitekkel, ti áldozati lelkek! Aki megment egy lelket, az saját lelkének biztosítja a mennyet. De aki egy pap lelkét menti meg, az nagyon sok lelket üdvözít, mert minden szent pap olyan, mint egy háló, amely Istenhez vonzza a lelkeket. És egy pap megmentése, azaz megszentelése, újból való megszentelése, felér egy titokzatos háló megszövésével. Minden zsákmánya fényleni fog örök koronátokon! (M 3,109-115)

* * *
Jézus, amikor Lázár birtokán ünnepelve születésnapját, beszámolt a történtekről az apostoloknak és a jelenlevő, hajdani betlehemi pásztoroknak, az egyik pásztor megjegyezte:
-- Legnagyobb fájdalmunk volt, hogy nem voltál többé velünk, és nem tudtunk rólad. Még Zakariás se tudott. Utolsó reményünk. Utána semmi.
-- Uram, miért nem vigasztaltad meg szolgáidat? -- kérdi Fülöp.
-- Kérded, miért? Mert az óvatosság ezt kívánta. Látod, hogy még Zakariás, akinek lelki képzése teljessé vált ez után az óra után, se akarta fellebbenteni a fátylat. Zakariás...
-- De azt mondtad nekünk, hogy ő gondoskodott a pásztorokról. És akkor ő miért nem mondta meg, először nekik, utána neked, hogy az egyik keresse a Másikat?
-- Zakariás egész emberségében igaz volt. Némaságának kilenc hónapja alatt csökkent benne az emberi, és növekedett igazsága; tökéletesedett a János születését követő hónapokban, de akkor vált igaz lélekké, amikor Isten megcáfolta az ő emberi büszkeségét. Azt mondta: ,,Én, Isten papja mondom, hogy az Üdvözítőnek Betlehemben kell élnie.'' És Isten megmutatta neki, hogy ha az ítéletet nem világítja meg Isten,
szegényes ítélet az, még akkor is, ha papé. A rettenetes napok alatt a gondolat: ,,Megölhettem volna Jézust beszédemmel'', azzá az igazzá tette Zakariást, aki most várakozva nyugszik a Paradicsomban. Az igazság megtanította őt az óvatosságra és a szeretetre. A pásztorok iránt szeretetre, a világ iránt óvatosságra, mert annak nem volt szabad tudnia Krisztusról. Amikor hazánkba visszatértünk, Názáretbe mentünk, és ugyanabból az óvatosságból elkerültük Hebront és Betlehemet, és a tengerparton tértünk vissza Galileába. Még akkor sem láthattam Zakariást, amikor nagykorúvá váltam, s amikor ugyanazon szertartás után Zakariás megvált fiától.

Isten őrködött felette, Isten tette próbára, Isten gondoskodott róla, Isten tökéletesítette. Isten birtoklása erőt is jelent, nemcsak örömöt. És erős volt szeretett atyám és lelkemnek és testemnek Anyja. Még a megengedett is tilos volt, mert a titok árnyékba borította a Gyermek Messiást. Ez megmagyarázza sokak számára, akik nem fogják fel a szomorúság kettős okát, amikor három napig elvesztettek engem. Az Anya és az apa szeretete az elveszett Gyermeket illetőleg; félelmük, hogy nem őrizték eléggé, és esetleg idő előtt felismerték a Messiást; a rettegés, hogy nem vigyáztak eléggé a világ Üdvösségére és Isten nagy ajándékára. Ez volt indítóoka a szokatlan felkiáltásnak: ,,Fiam, miért tetted ezt velünk? Atyád és én aggódva kerestünk téged.'' Atyád, Anyád... A fátyol, amit a Megtestesült Isten ragyogására borítottak. És a megnyugtató válasz: ,,Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy Atyám dolgaiban kell tevékenykednem?'' A Kegyelemmel Teljes megértette, és szívébe rejtette ezt a választ, ami ezt jelentette: ,,Ne féljetek! Kicsiny vagyok, gyermek. De ha növekszem is emberségem szerint, termetben, bölcsességben és kedvességben az emberek előtt, én vagyok a Tökéletes, amennyiben az Atya Fia vagyok, és azért tökéletesen tudok viselkedni, szolgálva az Atyát, felragyogtatva a fényt, szolgálva Istent, megőrizve neki az Üdvözítőt.'' Így tettem egészen tavalyig. Most elérkezett az idő. A fátylak eltűnnek. És József fia megmutatkozik saját természetében: a Jó Hír Messiása, az Üdvözítő, a Megváltó, a jövendő Királya.
-- És többé nem láttad Jánost?
-- Csak a Jordánnál, Jánosom, amikor meg akartam keresztelkedni.
-- Így nem tudták, amit Zakariás tett ezek javára?
-- Mondtam neked: az ártatlanok vérfürdője után az igazakból szentek lesznek, az emberekből pedig igazak. Csak az ördögök maradnak annak, akik voltak. Zakariás megtanulta a megszentelődést alázatosan, szeretettel, körültekintéssel, hallgatással. 
(M 6,247-249)

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol