(Keresztelő) János születése

Egy nyári estén Mária karonfogva sétál unokanővérével fel és alá egy árnyas lugasban. Mikor Mária észreveszi, hogy Sára, az öreg szolgáló egy hosszú lepedő összehajtásával fáradozik, odamegy hozzá, és segít neki. Erzsébetet addig leülteti. Utána visszatér hozzá:
-- Tegyünk még néhány lépést! Jót tesz neked! -- Erzsébet azonban fáradt, és nem akar mozdulni. -- Menjünk legalább galambjaidhoz, hogy megnézzük, mind fészkében van-e, és van-e tiszta víz edényükben. Utána visszatérünk a házba -- mondja Mária.
Erzsébet nagyon szereti a galambokat. Azok már mind helyükön vannak, de amikor meglátják a két asszonyt, turbékolnak, üdvözlésként. Erzsébet elérzékenyedik. Sírni kezd félelmében, s megmondja ennek okát Máriának:
-- Ha meghalnék... szegény galambjaim! Te nem maradsz itt. Ha házamban maradnál, nem számítana, hogy meghalok. Részem volt a legnagyobb örömben, amiben csak egy asszony részesülhet. Már belenyugodtam, hogy sose fogom megismerni ezt az örömöt, és, még ha
meghalok, akkor sem panaszkodhatom az Úrnak, mert Ő, áldott legyen érte, elhalmozott engem jóságával. De itt van Zakariás... és itt lesz a gyermek. Egy öreg, aki olyan lenne asszonya nélkül, mintha elveszett volna a pusztában. A másik, aki oly kicsiny, meghalna mamája nélkül, mint egy virág, amelyik megfagy. Szegény gyermek, anyja simogatása
nélkül!
-- De miért vagy ily szomorú? Isten megadta neked az örömöt, hogy anya lehetsz, és Ő nem fogja elvenni azt tőled, amikor beteljesül. A kis János részesül majd mamájának és Zakariásnak minden csókjában és gondozásában, késő öregségtekig. Olyanok vagytok, mint egy fának két ága. Nem hal meg az egyik, egyedül hagyva a másikat.
 

-- Te jó vagy, és megvigasztalsz engem! De én nagyon öreg vagyok ahhoz, hogy gyermeket szüljek. És most, hogy közel állok hozzá, félek.
-- Ó, ne félj! Itt van Jézus! Nem kell félni ott, ahol Jézus van.
Gyermekem enyhítette szenvedésedet, amint te mondtad, amikor csak kis
bimbó volt. Most, hogy mindinkább fejlődik, és már érzem kis szívének verését torkomban, Ő eltávolít tőled minden veszélyt. Hinned kell!
-- Hiszek. De ha meghalnék... ne hagyd azonnal magára Zakariást! Tudom, hogy te otthonodra gondolsz. De maradj még egy kicsit! Hogy segítsed férjemet első fájdalmában.
-- Itt fogok maradni, hogy örüljek a te boldogságodnak és az övének, és csak akkor hagylak el, amikor már erős és boldog leszel. De légy nyugodt, Erzsébet! Minden jól fog menni! Nem történik semmi sem házaddal, míg te szenvedsz. Zakariást ki fogja szolgálni a legszeretetteljesebb szolgáló. Virágjaidról gondoskodnak, galambjaidnak is gondjukat viselik, és mindezeket boldogoknak és szépeknek fogod találni, örvendezve, amikor úrnőjük visszatér. Menjünk most be, mert kezdesz elsápadni...
-- Igen, úgy tűnik, hogy újból szenvedek. Talán elérkezett az óra. Mária, imádkozz értem!
-- Segíteni foglak imámmal egészen addig, míg vajúdásod örömmé nem változik.
 

És a két asszony lassan visszatér a házba.
Erzsébet visszavonul szobájába. Mária, ügyesen és előrelátóan parancsokat ad ki, és előkészít mindent, amire szükség lehet, és megvigasztalja az aggódó Zakariást.
A házban mindenki virraszt ezen az éjszakán. A segítségül hívott idegen asszonyok hangja hallatszik. Mária olyan, mint egy világítótorony a viharos éjszakában. Az egész ház körülötte forog, és ő kedvesen és mosolyogva gondoskodik mindenről. És imádkozik. Amikor nem hívják valamiért, összeszedetten elmerül az imában. Abban a szobában
van, ahol mindig összegyűltek az étkezésre vagy a munkára. Vele van Zakariás is, aki sóhajtozik, és aggódva fel s alá jár. Már imádkoztak együtt. Utána Mária egyedül folytatja az imát. Most is, amikor az öreg, elfáradva, leül az asztalhoz, és álmosan hallgat, Mária imádkozik. És amikor látja, hogy Zakariás egészen elaludt, karjaira hajtva fejét, ő
leveti szandálját, hogy csendesebben tudjon járni. Olyan, mint egy ide-oda röpködő pillangó. Gyengéden betakarja Zakariást köpenyével, úgyhogy az nyugodtan alszik tovább, megvédve az éjjel hidegétől, amely beárad a sűrűn nyitogatott ajtón. Utána visszatér imájához. Egyre esdeklőbben imádkozik, térden állva, felemelt karokkal, amikor a szenvedő jajgatása erősebbé válik.
 

Sára belép, és int neki, hogy menjen ki. Mária kimegy mezítláb a kertbe.
-- Az úrnő akar téged -- mondja.
-- Megyek! -- És Mária végigmegy a házon, felmegy a lépcsőn... Olyan, mint egy fehér angyal, aki a békés, csillagos éjben jár. Belép Erzsébethez.
-- Ó, Mária! Mária! Mily fájdalom! Nem bírom tovább, Mária! Mily fájdalmat kell kiállni ahhoz, hogy valaki anyává legyen!
Mária szeretettel megsimogatja, és megcsókolja.
-- Mária! Mária! Engedd meg, hogy méhedre tegyem kezeimet!

Mária megfogja a két ráncos és felduzzadt kezet, és gömbölyödő ölére teszi, odanyomva azokat kis kezeivel. És halkan beszél, most, hogy egyedül vannak:
-- Jézus itt van, lát és hall téged. Bízzál, Erzsébet! Szent szíve erősebben ver, mert Ő a te javadon dolgozik. Úgy érzem szívverését, mintha kezemben tartanám. Én megértem szívdobbanásának szavait. Most azt mondja nekem Gyermekem: ,,Mondd meg az asszonynak, hogy ne féljen! Még egy kis szenvedés. És utána, az első napsugárra, a sok rózsa között, amelyek a reggeli napfényt várják, hogy kinyíljanak szárukon, a te házad részesül a legszebb rózsában, Jánosban, az én Előfutáromban.''
Erzsébet arcát is Mária ölébe teszi, és csendesen sír. Mária így marad egy ideig, mert úgy látszik, hogy a fájdalom enyhül. És int mindenkinek, hogy maradjanak csöndben. Ott áll, fehér ruhában és szépen, az olajmécses fényében, mint egy angyal, a szenvedő mellett.
Imádkozik. Ajka mozog, arca ragyog az elragadtatástól. Telik az idő. A fájdalom ismét előveszi Erzsébetet. Mária ismét megcsókolja, és visszavonul. Gyorsan lemegy a lépcsőn, és az öreghez siet, hogy lássa, alszik-e még. Alszik, és nyög álmában. Mária részvétteljes mozdulatot tesz. Ismét imádkozik.

Telik az idő. Az öreg felriad álmából, és feláll, megzavart tekintettel, mint aki nem érti, miért van itt. Utána visszaemlékezik.
Egy mozdulatot tesz, és torokhangot ad ki. Utána írja:
-- Még nem született meg? -- Mária nemet int. Zakariás írja: -- Mennyi szenvedés! Szegény asszonyom! Sikerülni fog neki anélkül, hogy belehalna?
Mária kezébe veszi az öreg kezét, és biztosítja:
-- Hajnalra, hamarosan, megszületik a gyermek. Minden jól fog menni. Erzsébet erős. Milyen szép lesz ez a nap, amelyen a gyermek, világra jön! Életed legszebb napja! Az Úr nagy kegyelmeket tartogat számodra, és gyermeked fogja azokat hírül adni.
Zakariás szomorúan rázza fejét, és néma ajkára mutat. Oly sok dolgot szeretne mondani, de nem képes rá.
Mária megérti, és válaszol neki:
-- Az Úr teljessé teszi majd örömödet. Higgyél benne teljesen, remélj végtelenül, szeress egészen! A Magasságbeli jobban meg fog hallgatni téged, mint remélnéd. Ő ezt a te teljes hitedet akarja, hogy lemossa vele múltbeli kételkedésedet. Mondd neki velem együtt, szívből:
,,Hiszek!'' Mondd neki minden szívdobbanásodnál. Isten kincsei kitárulnak annak, aki hisz benne és az Ő hatalmas jóságában.
A fény kezd behatolni a kissé nyitott ajtón. Mária kitárja. A hajnal teljesen fehérre festi a harmatos földet. Érezni lehet a nedves föld és a növények illatát, és a madarak csicseregnek, amint ágról ágra egymást hívják.
 

Az öreg és Mária az ajtóhoz mennek. Sápadtak az álmatlan éjszaka miatt, és a hajnali fény még sápadtabbá teszi őket: Mária ismét felveszi szandálját, a lépcső aljához megy, és hallgatódzik. És amikor egy asszony feltűnik, int neki, és visszatér. Még nincs semmi.
Mária egy szobába megy, és meleg tejjel tér vissza, amit megitat az öreggel. Elmegy a galambokhoz. Visszatér a konyhába. Olyan friss és nyugodt, mintha jól aludt volna.
Zakariás idegesen jár föl-le a kertben. Mária részvéttel nézi. Utána visszatér a szokásos szobába, letérdel szövőszéke mellé, esdeklőn imádkozik, mert Erzsébet kiáltásai élesebbekké válnak. Egészen a földig hajol, úgy könyörög az Örökkévalóhoz. Zakariás belép a szobába, és látja a földre borult Máriát. A szegény öreg sírni kezd. Mária felkel, megfogja kezét. Jóllehet sokkal fiatalabb, mégis olyannak tűnik, mintha a csüggedt öreg anyja lenne, amint őt vigasztalja.
Így állnak egymás mellett a napfényben, amely rózsaszínűvé festi a reggeli levegőt. így éri őket az örvendetes hír:
-- Megszületett! Megszületett! Fiú! Boldog apa! Fiú, mint egy virágzó rózsa, szép, mint a nap, erős és jó, mint anyja. Örvendj atya, akit megáldott az Úr, aki egy fiút adott neked, hogy felajánld őt Templomában. Dicsőség Istennek, aki utódot adott ennek a háznak! Áldás szálljon rád, és a neked született fiúra! Utódai örökítsék meg nevedet a századokon keresztül, nemzedékről nemzedékre, mindig egyesülve az Örök Úrral.
 

Mária örömkönnyekkel áldja az Urat. És utána ketten fogadják a kicsit, akit az atyához hoztak, hogy megáldja őt. Zakariás nem megy Erzsébethez. Átveszi a gyermeket, aki keservesen sír, de nem megy feleségéhez.
Mária megy oda, szeretettel hordozva a kicsit, aki azonnal elhallgat, amint ő karjába veszi. A bábasszony, aki követi, megjegyzi ezt.
-- Asszony, -- mondja Erzsébetnek -- gyermeked azonnal elhallgatott, amikor ő vette át. Nézd, milyen nyugodtan alszik! És az ég tudja, mennyire nyugtalan és erős. Most, nézd! Galambnak tűnik. Mária leteszi a gyermeket anyja mellé, és megsimogatja őt, rendbe hozva ősz haját.
-- A rózsa megszületett -- mondja halkan -- És te élsz. Zakariás boldog.
-- Beszél?
-- Még nem. De remélj az Úrban! Most pihenjél! Én veled maradok.
 

Mária mondja a Keresztelő megszületése után:
Jelenlétem megszentelte a Keresztelőt, de nem vette le Erzsébetről az Évától származó ítéletet. ,,Fájdalommal szülöd gyermekeidet'' -- mondotta az Örökkévaló. Egyedül én, a szeplőtelen, akinek nem volt emberi kapcsolatom, voltam mentes a szülés fájdalmától. A szomorúság és a fájdalom, a bűn gyümölcsei. M 2,84.

Forrás:Valtorta Mária-A Keresztelő és a tíz apostol