Mária gyorsan dolgozik a szövőszéken, a lugasban, ahol már szépen érik a szőlő. Erzsébet ugyancsak terjedelmes, és nehézkesen jár. Mária szeretetteljes figyelemmel nézi. Ő is kezd gömbölyödni csípőjénél, és arckifejezése is megváltozott. Érettebb. Azelőtt gyermek volt, most asszony. Míg a vacsorára várnak, Mária tovább sző.
-- De igazán nem fáraszt ez téged? -- kérdezi Erzsébet, a szövőszékre mutatva.
-- Nem. Biztos lehetsz benne.
-- Nekem elveszi erőmet ez a meleg. Nem szenvedek többé, de ez a teher erősen igénybe veszi öreg veséimet.-- Bátorság! Hamarosan megszabadulsz tőle. Milyen boldog leszel akkor! Én alig tudom kivárni az órát, amikor anyává leszek. Az én Gyermekem! Jézusom! Milyen lesz?
-- Szép, mint te, Mária!
-- Ó, nem! Sokkal szebb! Ő Isten. Én csak szolgálóleánya vagyok. De azt kérdem: szőke lesz, vagy barna? Olyan lesz a szeme, mint a nyugodt égé, vagy, mint a hegyi szarvasoké? Én szebbnek képzelem Őt, mint egy kerubot, dús hajjal, aranyszínűvel, szeme olyan színű, mint a mi Galileai-tengerünk, amikor a csillagok kezdenek visszatükröződni benne
az égbolt alján. Kis ajka piros, mint egy szelet gránátalma, amely éppen felpattant, miután a nap megérlelte. Orcája rózsás, mint ez a halovány rózsa, két kezecskéje, amely beleférne egy liliom kelyhébe, oly kicsi és szép, két lábacskája, amely elférne tenyeremen, puha és gyengéd, mint egy virágszirom. Látod? A földi szépségekről alkotom meg róla való elképzelésemet. És hallom hangját. Sírása -- mert egy kicsit sírni fog az éhség vagy fáradtság miatt az én kisgyermekem, ami mindig nagy fájdalmat okoz majd Mamájának, aki nem tudja anélkül hallani sírását, hogy szívét át ne döfné -- sírása olyan lesz, mint ez a bégetés, ami a néhány órás báránykától jön, amint anyja tőgyét keresi,
és annak meleg gyapját, hogy elaludjon. Mosolya, amellyel Őt szerető szívemet mennyországgá teszi, olyan lesz, mint a boldog, jóllakott galamb ünnepélyes turbékolása meleg fészkében. Gondolok első lépéseire... egy virágzó réten ugrándozó madárkához hasonlítva. A rét Mamájának szíve lesz, amelyet szeretettel rózsás lábacskája alá tart,
hogy ne üsse bele semmibe, ami fájdalmat okozhatna neki. Mennyire fogom szeretni az
én Kisgyermekemet! Fiamat! József is szeretni fogja Őt!
-- De még meg kell mondanod Józsefnek!
Mária arca elkomorul. Felsóhajt.
-- Még meg kell mondanom... Jobb szeretném, ha az Ég nyilatkoztatná ki neki, mert nagyon nehéz megmondani.
-- Akarod, hogy én mondjam meg? Meghívjuk János körülmetélésére...
-- Nem. Istenre bíztam a feladatot, hogy kioktassa őt boldog sorsáról, hogy Isten Fiának nevelőatyja lehet, s Ő meg fogja tenni ezt.
A Lélek mondta ezt nekem azon az estén: ,,Hallgass! Bízd rám a feladatot, hogy igazoljalak téged!'' És Ő megteszi. Isten sohasem hazudik. Nagy megpróbáltatás ez. De az Örökkévaló segítségével le fogom győzni! Az én ajkamról senkinek sem szabad megtudnia, rajtad kívül, akinek a Lélek nyilatkoztatta ki ezt, hogy mit tett az Úr jósága
szolgálóleányával.
-- Mindig hallgattam róla, még Zakariás előtt is, aki örült volna neki. Ő azt hiszi, hogy természetes módon vagy anya.
-- Tudom. És így akarja az okosság. Isten titkai szentek. Az Úr angyala nem nyilatkoztatta ki Zakariásnak isteni anyaságomat. Megtehette volna, ha Isten akarta volna, mert Isten tudta, hogy már közel volt Igéjének megtestesülése bennem. De Isten elrejtette ezt az
örömsugarat Zakariás elől, aki lehetetlennek tartotta a te késői foganásodat. Én megegyezem Isten akaratával. Látod, te meghallottad a bennem élő titkot. Ő semmit se vett észre. Amíg le nem hull hitetlenkedésének hályoga Isten hatalma előtt, addig nem látja meg a természetfeletti fényt.
Erzsébet felsóhajt és hallgat.
Zakariás belép. Felajánlja a tekercseket Máriának. A vacsora előtti esti ima ideje van. És Mária imádkozik hangosan, Zakariás helyett.
Utána asztalhoz ülnek.-- Amikor nem leszel többé itt, mennyire fogunk sírni, hogy nincs,
aki imádkozzék értünk -- mondja Erzsébet, néma férjére tekintve.
-- Akkor majd te imádkozol, Zakariás -- mondja Mária.
Ő fejét rázza, és ezt írja:
-- Soha többé nem tudok majd imádkozni másokért. Méltatlanná váltam rá, amikor kételkedtem Istenben.
-- Zakariás, te imádkozni fogsz. Isten megbocsát neked.
Az öreg felszárít egy könnycseppet, és felsóhajt. Vacsora után Mária visszatér a szövőszékhez.
-- Elég! -- mondja Erzsébet. -- Túlságosan kifáradsz.
-- Nagyon közel van az idő, Erzsébet. Gyermeked számára olyan kelengyét akarok készíteni, ami méltó ahhoz, aki megelőzi Dávid törzsének Királyát.
Zakariás írja:
-- Kitől fog születni? És hol?
Mária válaszol:
-- Ott, ahol a próféták megmondták, és attól, akit az Örökkévaló kiválaszt. Minden jó, amit Magasságbeli Urunk tesz.
Zakariás írja:
-- Akkor Betlehemben! Júdeában. Elmegyünk megtisztelni, asszony! Jöjj el akkor te is, Józseffel, Betlehembe.
Mária a szövőszék fölé hajolva mondja:
-- Eljövök.
* * *
Mária magyarázata az előzőkhöz:
-- A felebaráti szeretetet elsősorban a felebarát iránt kell gyakorolnunk. Ne tűnjék ez szójátéknak. Szeretnünk kell Istent és a felebarátot. A felebarát szeretete magában foglalja önmagunk szeretetét is. De ha magunkat jobban szeretjük, mint felebarátunkat, nem vagyunk szeretetteljesek. Önzők vagyunk.
A megengedett dolgokban is oly szenteknek kell lennünk, hogy mindig előnyben részesítsük felebarátunk szükségleteit. Legyetek biztosak, gyermekeim, hogy Isten a nagylelkűnek megadja, amire szüksége van, mert Ő hatalmas és jóságos. Ez a biztonság ösztönzött engem, hogy Hebronba menjek, segíteni rokonomat, állapotossága idejében. És az én emberi segítségemhez Isten, szokása szerint, hozzácsatolta a nem remélt
természetfeletti segítséget. Én azért mentem, hogy anyagi segítséget nyújtsak, és Isten
megszentelte jó szándékomat azzal, hogy Erzsébet méhében megszentelte annak gyümölcsét. Ez által a megszentelés által, amely előre szentté tette a Keresztelőt, megszüntette a szokatlan korban fogant idős asszony testi szenvedését.
Erzsébet rendíthetetlenül hitt, és bizalommal ráhagyatkozott Isten akaratára. Ezzel kiérdemelte, hogy felfogja a bennem rejlő titkot. A Lélek beszélt hozzá a gyermek örvendezése által méhében. A Keresztelő elmondta első beszédét, mint az Ige Hirdetője.
Én sem tagadtam le az előtt, aki méltó volt rá, és akinek a Fény kinyilatkoztatta, hogy az Úr Anyja vagyok. Ennek letagadása megtagadta volna Istentől a dicséretet, amelyet igazságos volt megadni neki.
Magamban hordtam ezt a dicséretet, mert nem tudtam megmondani senkinek sem. De elmondtam a növényeknek, a virágoknak, a csillagoknak, a napnak, az énekes madaraknak, a türelmes bárányoknak, a dalolva csobogóvíznek, az aranyos fénynek, amely megcsókolt engem, leszállva az égből. De kellemesebb kettesben imádkozni, mint egyedül mondani imánkat. Szerettem volna, ha az egész világ ismerte volna sorsomat. Nem magamért, hanem azért, hogy egyesüljön velem Uram dicséretében. Az okosság megtiltotta, hogy felfedjem Zakariás előtt az igazságot. Gátolta volna Isten működését. Én az Ő Jegyese és Anyja voltam. Mindig szolgálóleánya. Mivel Ő mértéken felül szeretett engem, nem engedhettem meg, hogy átvegyem az Ő helyét, és helyette határozzak. Erzsébet, aki szent volt, megértette ezt, és hallgatott. Mert aki szent, az mindig engedelmes és alázatos.
Isten ajándékának mind jobbakká kell tennie minket. Minél többet kapunk tőle, annál többet kell adnunk. Az, hogy többet kapunk tőle, annak a jele, hogy Ő bennünk és velünk van. És minél inkább bennünk és velünk van, annál inkább törekednünk kell az Ő tökéletességének elérésére. Íme, azért halasztottam el saját munkámat, és dolgoztam
Erzsébetért. Nem féltem attól, hogy nem lesz időm saját dolgaimra. Isten az idő ura. Aki bízik benne, a szokásos dolgokban is, arról Ő gondoskodik. Az önzés nem siet, az késlekedik. A szeretet nem késlekedik, hanem siet. Tartsátok ezt mindig szemetek előtt!
Mily nagy béke uralkodott Erzsébet házában! Ha nem gondoltam volna Józsefre és arra, ami Gyermekemre vár, aki a világ Megváltója volt, boldog lehettem volna. De a kereszt már rávetette árnyékát életemre, és gyászos hangokként hallottam a próféták hangját... Máriának hívtak engem. A keserűség mindig belevegyült az édességbe, amelyet Isten szívembe öntött. És mindig gyarapodott, egészen Fiam haláláig.
Forrás: Valtorta Mária-A keresztelő és a tíz apostol
-- De igazán nem fáraszt ez téged? -- kérdezi Erzsébet, a szövőszékre mutatva.
-- Nem. Biztos lehetsz benne.
-- Nekem elveszi erőmet ez a meleg. Nem szenvedek többé, de ez a teher erősen igénybe veszi öreg veséimet.-- Bátorság! Hamarosan megszabadulsz tőle. Milyen boldog leszel akkor! Én alig tudom kivárni az órát, amikor anyává leszek. Az én Gyermekem! Jézusom! Milyen lesz?
-- Szép, mint te, Mária!
-- Ó, nem! Sokkal szebb! Ő Isten. Én csak szolgálóleánya vagyok. De azt kérdem: szőke lesz, vagy barna? Olyan lesz a szeme, mint a nyugodt égé, vagy, mint a hegyi szarvasoké? Én szebbnek képzelem Őt, mint egy kerubot, dús hajjal, aranyszínűvel, szeme olyan színű, mint a mi Galileai-tengerünk, amikor a csillagok kezdenek visszatükröződni benne
az égbolt alján. Kis ajka piros, mint egy szelet gránátalma, amely éppen felpattant, miután a nap megérlelte. Orcája rózsás, mint ez a halovány rózsa, két kezecskéje, amely beleférne egy liliom kelyhébe, oly kicsi és szép, két lábacskája, amely elférne tenyeremen, puha és gyengéd, mint egy virágszirom. Látod? A földi szépségekről alkotom meg róla való elképzelésemet. És hallom hangját. Sírása -- mert egy kicsit sírni fog az éhség vagy fáradtság miatt az én kisgyermekem, ami mindig nagy fájdalmat okoz majd Mamájának, aki nem tudja anélkül hallani sírását, hogy szívét át ne döfné -- sírása olyan lesz, mint ez a bégetés, ami a néhány órás báránykától jön, amint anyja tőgyét keresi,
és annak meleg gyapját, hogy elaludjon. Mosolya, amellyel Őt szerető szívemet mennyországgá teszi, olyan lesz, mint a boldog, jóllakott galamb ünnepélyes turbékolása meleg fészkében. Gondolok első lépéseire... egy virágzó réten ugrándozó madárkához hasonlítva. A rét Mamájának szíve lesz, amelyet szeretettel rózsás lábacskája alá tart,
hogy ne üsse bele semmibe, ami fájdalmat okozhatna neki. Mennyire fogom szeretni az
én Kisgyermekemet! Fiamat! József is szeretni fogja Őt!
-- De még meg kell mondanod Józsefnek!
Mária arca elkomorul. Felsóhajt.
-- Még meg kell mondanom... Jobb szeretném, ha az Ég nyilatkoztatná ki neki, mert nagyon nehéz megmondani.
-- Akarod, hogy én mondjam meg? Meghívjuk János körülmetélésére...
-- Nem. Istenre bíztam a feladatot, hogy kioktassa őt boldog sorsáról, hogy Isten Fiának nevelőatyja lehet, s Ő meg fogja tenni ezt.
A Lélek mondta ezt nekem azon az estén: ,,Hallgass! Bízd rám a feladatot, hogy igazoljalak téged!'' És Ő megteszi. Isten sohasem hazudik. Nagy megpróbáltatás ez. De az Örökkévaló segítségével le fogom győzni! Az én ajkamról senkinek sem szabad megtudnia, rajtad kívül, akinek a Lélek nyilatkoztatta ki ezt, hogy mit tett az Úr jósága
szolgálóleányával.
-- Mindig hallgattam róla, még Zakariás előtt is, aki örült volna neki. Ő azt hiszi, hogy természetes módon vagy anya.
-- Tudom. És így akarja az okosság. Isten titkai szentek. Az Úr angyala nem nyilatkoztatta ki Zakariásnak isteni anyaságomat. Megtehette volna, ha Isten akarta volna, mert Isten tudta, hogy már közel volt Igéjének megtestesülése bennem. De Isten elrejtette ezt az
örömsugarat Zakariás elől, aki lehetetlennek tartotta a te késői foganásodat. Én megegyezem Isten akaratával. Látod, te meghallottad a bennem élő titkot. Ő semmit se vett észre. Amíg le nem hull hitetlenkedésének hályoga Isten hatalma előtt, addig nem látja meg a természetfeletti fényt.
Erzsébet felsóhajt és hallgat.
Zakariás belép. Felajánlja a tekercseket Máriának. A vacsora előtti esti ima ideje van. És Mária imádkozik hangosan, Zakariás helyett.
Utána asztalhoz ülnek.-- Amikor nem leszel többé itt, mennyire fogunk sírni, hogy nincs,
aki imádkozzék értünk -- mondja Erzsébet, néma férjére tekintve.
-- Akkor majd te imádkozol, Zakariás -- mondja Mária.
Ő fejét rázza, és ezt írja:
-- Soha többé nem tudok majd imádkozni másokért. Méltatlanná váltam rá, amikor kételkedtem Istenben.
-- Zakariás, te imádkozni fogsz. Isten megbocsát neked.
Az öreg felszárít egy könnycseppet, és felsóhajt. Vacsora után Mária visszatér a szövőszékhez.
-- Elég! -- mondja Erzsébet. -- Túlságosan kifáradsz.
-- Nagyon közel van az idő, Erzsébet. Gyermeked számára olyan kelengyét akarok készíteni, ami méltó ahhoz, aki megelőzi Dávid törzsének Királyát.
Zakariás írja:
-- Kitől fog születni? És hol?
Mária válaszol:
-- Ott, ahol a próféták megmondták, és attól, akit az Örökkévaló kiválaszt. Minden jó, amit Magasságbeli Urunk tesz.
Zakariás írja:
-- Akkor Betlehemben! Júdeában. Elmegyünk megtisztelni, asszony! Jöjj el akkor te is, Józseffel, Betlehembe.
Mária a szövőszék fölé hajolva mondja:
-- Eljövök.
* * *
Mária magyarázata az előzőkhöz:
-- A felebaráti szeretetet elsősorban a felebarát iránt kell gyakorolnunk. Ne tűnjék ez szójátéknak. Szeretnünk kell Istent és a felebarátot. A felebarát szeretete magában foglalja önmagunk szeretetét is. De ha magunkat jobban szeretjük, mint felebarátunkat, nem vagyunk szeretetteljesek. Önzők vagyunk.
A megengedett dolgokban is oly szenteknek kell lennünk, hogy mindig előnyben részesítsük felebarátunk szükségleteit. Legyetek biztosak, gyermekeim, hogy Isten a nagylelkűnek megadja, amire szüksége van, mert Ő hatalmas és jóságos. Ez a biztonság ösztönzött engem, hogy Hebronba menjek, segíteni rokonomat, állapotossága idejében. És az én emberi segítségemhez Isten, szokása szerint, hozzácsatolta a nem remélt
természetfeletti segítséget. Én azért mentem, hogy anyagi segítséget nyújtsak, és Isten
megszentelte jó szándékomat azzal, hogy Erzsébet méhében megszentelte annak gyümölcsét. Ez által a megszentelés által, amely előre szentté tette a Keresztelőt, megszüntette a szokatlan korban fogant idős asszony testi szenvedését.
Erzsébet rendíthetetlenül hitt, és bizalommal ráhagyatkozott Isten akaratára. Ezzel kiérdemelte, hogy felfogja a bennem rejlő titkot. A Lélek beszélt hozzá a gyermek örvendezése által méhében. A Keresztelő elmondta első beszédét, mint az Ige Hirdetője.
Én sem tagadtam le az előtt, aki méltó volt rá, és akinek a Fény kinyilatkoztatta, hogy az Úr Anyja vagyok. Ennek letagadása megtagadta volna Istentől a dicséretet, amelyet igazságos volt megadni neki.
Magamban hordtam ezt a dicséretet, mert nem tudtam megmondani senkinek sem. De elmondtam a növényeknek, a virágoknak, a csillagoknak, a napnak, az énekes madaraknak, a türelmes bárányoknak, a dalolva csobogóvíznek, az aranyos fénynek, amely megcsókolt engem, leszállva az égből. De kellemesebb kettesben imádkozni, mint egyedül mondani imánkat. Szerettem volna, ha az egész világ ismerte volna sorsomat. Nem magamért, hanem azért, hogy egyesüljön velem Uram dicséretében. Az okosság megtiltotta, hogy felfedjem Zakariás előtt az igazságot. Gátolta volna Isten működését. Én az Ő Jegyese és Anyja voltam. Mindig szolgálóleánya. Mivel Ő mértéken felül szeretett engem, nem engedhettem meg, hogy átvegyem az Ő helyét, és helyette határozzak. Erzsébet, aki szent volt, megértette ezt, és hallgatott. Mert aki szent, az mindig engedelmes és alázatos.
Isten ajándékának mind jobbakká kell tennie minket. Minél többet kapunk tőle, annál többet kell adnunk. Az, hogy többet kapunk tőle, annak a jele, hogy Ő bennünk és velünk van. És minél inkább bennünk és velünk van, annál inkább törekednünk kell az Ő tökéletességének elérésére. Íme, azért halasztottam el saját munkámat, és dolgoztam
Erzsébetért. Nem féltem attól, hogy nem lesz időm saját dolgaimra. Isten az idő ura. Aki bízik benne, a szokásos dolgokban is, arról Ő gondoskodik. Az önzés nem siet, az késlekedik. A szeretet nem késlekedik, hanem siet. Tartsátok ezt mindig szemetek előtt!
Mily nagy béke uralkodott Erzsébet házában! Ha nem gondoltam volna Józsefre és arra, ami Gyermekemre vár, aki a világ Megváltója volt, boldog lehettem volna. De a kereszt már rávetette árnyékát életemre, és gyászos hangokként hallottam a próféták hangját... Máriának hívtak engem. A keserűség mindig belevegyült az édességbe, amelyet Isten szívembe öntött. És mindig gyarapodott, egészen Fiam haláláig.
Forrás: Valtorta Mária-A keresztelő és a tíz apostol
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.