Zakariás látogatása

Amikor a pásztorok búcsúznak a Szentcsaládtól, azt mondják Máriának:
-- Parancsolj nekünk, mint Királynőnk, és boldogok leszünk, ha téged szolgálhatunk. Mit tehetünk érted?
-- Szeressétek Fiamat, és őrizzétek meg mindig szívetekben ennek az órának az emlékét.
-- De magadnak nem kívánsz semmit? Nincsenek rokonaid, akikkel tudatni szeretnéd, hogy Ő megszületett?
-- De vannak. Azonban nem itt a közelben. Hebronban laknak...
-- Elmegyek oda -- mondja Illés. -- Kik azok?
-- Zakariás, a pap és Erzsébet, unokanővérem.
-- Zakariás? Ó, őt jól ismerem! Nyáron azokba a hegyekbe megyek, mert a rétek gazdagok és szépek, és barátja vagyok az ő pásztorának. Amint tudom, hogy helyzetetek elrendeződött, elmegyek Zakariáshoz.
-- Köszönöm, Illés!
-- Semmi köszönet! Nagy megtiszteltetés számomra, szegény pásztor számára, hogy elmenjek, és hírül adjam a papnak: ,,Megszületett az Üdvözítő!''
-- Nem. Azt mondd neki: ,,Mária, Názáretből, a te unokahúgod azt mondta, hogy Jézus megszületett, jöjj Betlehembe!''
-- Így mondom majd.
-- Isten fizesse meg. Gondolni fogok rád, mindnyájatokra... (M 3,106-107)

* * *

Mária éppen a Kis Jézust szoptatja, amikor Zakariás megérkezik. Már egy házban laknak, s a ház úrnője nyit ajtót Zakariásnak. Elvezeti őt egy ajtóhoz, amelyen bekopog, és utána tapintatosan visszavonul.
József örvendezve felkiált, amikor meglátja Zakariást. Betessékeli őt egy kis szobácskába, amely olyan, mint egy folyosó.
-- Mária szoptatja a Gyermeket. Várj egy kissé! Foglalj helyet, mert fáradt vagy. -- És helyet csinál vendégének, fekvőhelyén, majd melléje ül.
József a kis János iránt érdeklődik. Zakariás válaszol:-- Növekszik, virul, mint, egy kiscsikó. De most szenved kissé fogai miatt. Ezért nem akartuk elhozni. Nagyon hideg van. Ezért nem jött Erzsébet sem. Nem hagyhatta őt tej nélkül. Bánkódik miatta. De olyan rideg ez az évszak!
-- Valóban, nagyon rideg -- válaszolja József.
-- Elmondta nekem az ember, akit hozzám küldtetek, hogy nem volt lakástok, amikor Ő megszületett. Ki tudja, mennyit kellett szenvednetek!
-- Igen, nehéz volt. De félelmünk nagyobb volt, mint a nélkülözés. Attól féltünk, hogy árthat a Gyermeknek. Az első napokban ott kellett maradnunk. Semmink sem hiányzott, mert a pásztorok elvitték a jó hírt a betlehemieknek, és sokan jöttek ajándékokkal. De hiányzott egy ház, hiányzott a védelmet nyújtó szoba, egy ágy... és Jézus sokat sírt,
főleg éjjel, a szél miatt, ami mindenütt befújt. Raktam egy kis tüzet. De csak kicsit, mert a füst megköhögtette a Gyermeket... és a hideg megmaradt. Két állat csak kis meleget ad, főleg ott, ahol minden oldalról bejön a levegő. Hiányzott a melegvíz fürdetéséhez, hiányzott a száraz fehérnemű a cseréhez. Ó, sokat szenvedett! És Máriának szenvedést okozott, hogy látta Őt szenvedni. Én pedig mindkettőjük szenvedésének láttára szenvedtem. Mária tejet adott neki és könnyeket, tejet és szeretetet... Most itt jobb a helyzetünk. Készítettem neki egy nagyon kényelmes bölcsőt, és Mária kibélelte azt egy puha matraccal. De az Názáretben van! Ó, ha ott született volna, milyen más lenne!
 

-- De a Krisztusnak Betlehemben kellett születnie! Megjövendölték.
Belép Mária, aki hallotta, hogy beszélnek. Fehér gyapjúruhában van. Karján a kis Jézus, aki elaludt, miután jóllakott tejjel. Fehér pólya burkolja. Zakariás tiszteletteljesen feláll, és meghajol. Utána közelebb megy, és a legnagyobb tisztelet jelével nézi Jézust. Meghajolva áll, nem annyira azért, hogy jobban lássa, hanem hogy kifejezze tiszteletét.
Mária felajánlja neki Jézust, és Zakariás átveszi Őt, oly imádással, mint ahogy egy szentségmutatót emelne fel. Valóban, az Áldozat van karjában, a már felajánlott Áldozat, aki beteljesíti azt, miután a szeretet és a megváltás táplálékául adja magát az embereknek. Zakariás visszaadja Jézust Máriának. Mindnyájan leülnek, és Zakariás megismétli, miért nem jött el Erzsébet, és mily fájdalmas ez néki.
-- Elkészítette ezekben a hónapokban a gyolcsokat a te áldott Fiadnak. Elhoztam neked. A kocsiban vannak. Kimegy, és visszatér egy nagy göngyöleggel és egy kisebbel. Kibontja
azokat, és átadja ajándékait: egy puha ágytakarót, amelyet kézzel szőttek, gyapjúból, gyolcsokat és kis ruhákat. A másik csomagból mézet, lisztet, olajat és almát vesz ki Mária számára, és Erzsébet által sütött pogácsákat, és sok egyéb apróságot, amelyek beszélnek
unokatestvérének anyai érzelmeiről a fiatal Anya iránt.
-- Mondd meg Erzsébetnek, hogy hálás vagyok, és neked is nagyon köszönöm. Nagyon szívesen láttam volna őt viszont, de megértem helyzetét. És szerettem volna viszontlátni a kis Jánost is...
-- Majd meglátjátok őt tavasszal. Eljövünk hozzátok.
-- Názáret nagyon messze van -- mondja József.
-- Názáret? De itt kell maradnotok! A Messiásnak Betlehemben kell felnőnie! Az Dávid városa. A Magasságbeli ide vezetett titeket, Cézár akarata által, hogy Dávid földjén szülessék, Júdea szent földjén. Miért vinnétek Őt Názáretbe? Tudjátok, mennyire elítélik a júdeaiak a názáretieket! Maholnap ez a Gyermek népének Üdvözítője lesz. Nincs szükség arra, hogy a főváros megvesse Királyát, mert olyan területről jön, amelyet az megvet. Tudjátok, akárcsak én is, hogy milyen szőrszálhasogató a Nagytanács, és milyen megvetéssel kezeli az embereket a három vezető osztály... És azután, itt, a közelemben
segíteni tudok valamennyire nemcsak anyagiakban, hanem erkölcsi támogatásommal és az Újszülöttnek a szolgálatával is. És amikor elérkezik az értelmi fejlettség korába, boldogan tanítom majd Őt, mint saját fiamat, hogy ezzel elérjem áldását, amikor megnő. Gondolnunk kell arra, hogy Ő nagy jövőre hivatott, és azért rendelkeznie kell a
győzelemhez minden kártyával, hogy könnyen betölthesse szerepét, Ő bizonyára birtokában lesz a Bölcsességnek. De már pusztán az a tény, hogy egy pap a tanítómestere, megkönnyíti elfogadtatását a nehézkes farizeusok és írástudók részéről, és elősegíti küldetését.

Mária Józsefre néz, és József Máriára. A rózsás képű, alvó Gyermek felett, aki minderről semmit sem tud, kölcsönösen kicserélik kérdő tekintetüket. Szomorúság fátyolozza be kérdéseiket. Mária kis házacskájára gondol, József pedig munkájára. Itt mindent újból kell kezdeni, egy olyan helyen, ahol néhány napja még nem ismerték őket. Itt nincs semmi azokból a kedves dolgokból, amelyeket oly nagy szeretettel készítettek elő a Gyermek számára, és amiket ott hagytak.
És Mária megkérdi:
-- De hogyan tegyük? Ott hagytunk mindent. József annyit dolgozott Jézusomért, nem kímélve a fáradságot és a pénzt. Éjjel dolgozott, hogy nappal mások számára dolgozhassék, és így elég pénze legyen, hogy megvehesse a legszebb fát, a legpuhább gyapjút, a legfehérebb vásznat, hogy mindent előkészíthessünk Jézusnak. Méhkasokat épített, és végül kőművesként dolgozott, hogy máshogy ossza be a házat, s a konyhából
szobát készített számomra, hogy ott tartózkodhassam addig, míg Jézus nagyobb lesz, és legyen benne hely az ágynak, mert Jézus velem lesz majd egészen addig, míg fel nem cseperedik.
-- József elmehet, és elhozhatja, amit ott hagytatok.
-- És hová tegyük? Tudod, Zakariás, hogy szegények vagyunk. Nincs másunk, mint a munka és a ház. Eddig ezek biztosították, hogy nem kellett éheznünk. De itt... talán találunk majd munkát. De mindig gondolnunk kell egy házra is. Ez a jó asszony nem adhat nekünk állandó szállást. És nem kívánhatok Józseftől többet annál, mint amit már értem tesz!
-- Ó én! Miattam nem kell aggódnod! Én csak Mária fájdalmára gondolok, ha nem élhet názáreti otthonában...
 
Máriának két könnycsepp ül szemében.
-- Úgy gondolom, hogy az a ház oly kedves számára, mint a Paradicsom, mert ott teljesült a csoda. Keveset beszélek, de nagyon sokat megértek. Ha nem ez lenne az ok, nem gyötrődnék. Kétszeres erővel dolgoznék. Erős vagyok és fiatal a kettőzött munkára. Én, ha Mária nem szenved nagyon... és ha te mondod, hogy így van rendjén... részemről... kész vagyok. Megteszem, ami neked jobbnak látszik. Elég, hogy Jézus számára hasznos legyen.
-- És biztosan hasznos lesz. Gondolkodjatok rajta, és belátjátok!
-- De azt is mondják, hogy a Messiást názáretinek fogják nevezni... -- veti ellen Mária. (Vö. Mt 2,23. Bírák 13,5)
-- Igaz. De legalább addig, míg felnő, tegyétek meg, hogy Júdeában növekedjék. Azt mondja a Próféta: ,,És te, Efráta Betlehemje, a legnagyobb leszel, mert tőled származik az Üdvözítő.'' (Vö. Mik 5,2; Mt 2,6) Nem beszél Názáretről. Nem tudjuk, miért fogják Őt názáretinek nevezni. Az Ő földje ez.
-- Te, a pap mondod ezt, és mi... és mi... fájdalommal hallgatunk... és azt mondjuk, igazad van. De milyen fájdalom!... Mikor látom majd meg azt a házat, ahol anyává lettem? -- Mária csendesen sír.

* * *

Mária a következôket fűzte hozzá Zakariás látogatásához:
-- Megmutatom most neked Józsefnek szentségét. Ő ember volt, azaz nem volt más segítsége lelkének, mint életszentsége. Én rendelkeztem Istennek minden ajándékával, szeplőtelen fogantatásom révén. Nem tudtam, hogy szeplőtelenül fogantattam. De ezek az ajándékok tevékenyek voltak lelkemben, és lelki erővel töltöttek el. Ő azonban nem volt szeplőtelenül fogantatott. Ránehezedett az emberiségnek súlyos terhe, és neki azzal a teherrel kellett felemelkednie a tökéletesség magasságába. Ez állandóan fárasztotta minden képességét, mert el akart jutni a tökéletességre, hogy tessék Istennek.
Ó, az én szent Jegyesem! Szent minden dologban, az élet legalacsonyabb dolgaiban is. Szent angyali tisztasága által. Szent emberi becsületessége által. Szent türelme által, fáradhatatlansága által, mindig egyforma békéje által, szerénysége által, minden által.
Életszentsége ragyog ebben az eseményben is. Egy pap azt mondja neki:
,,Jó, hogy itt telepedsz meg'', és ő, jóllehet tudja, mennyivel több fáradsággal jár ez, azt mondja: ,,Számomra ez semmi. Mária fájdalmára gondolok. Csak amiatt gyötrődöm. Nekem elég, ha hasznos lesz Jézus számára.'' Jézus, Mária: akiket angyali szeretettel szeret. Az én szent jegyesem nem szeretett mást a földön. És ez a szeretet szolgává tette.
Ez tette meg őt a keresztény családok, a munkások és sok más csoport pártfogójává. De nemcsak a haldoklók, a jegyesek, a munkások, hanem az Istennek szentelt egyének is pártfogójuknak kell, hogy tekintsék. Hol van a földön az az Isten szolgálatára szentelt egyén, bárki legyen is, aki annyira Isten szolgálatára szentelte magát, mint ő, elfogadva
mindent, készségesen teljesítve mindent, vidám lélekkel, állhatatosan. Nem, nincs más ilyen.

Figyelj meg még egy-két dolgot. Zakariás pap. József nem. De figyeld csak meg, hogy az, aki nem pap, inkább rendelkezik az ég szellemével, mint a pap. Zakariás emberi módon gondolkozik, emberi módon értelmezi a Szentírást, és nem először teszi ezt, mert túlságosan hagyja vezettetni magát a józan emberi észtől. Ezért részesült büntetésben. De most ismét visszaesik, bár nem olyan súlyosan. Azt mondta János születését illetőleg: ,,Hogyan történhet ez, hiszen én öreg vagyok, és feleségem terméketlen?'' (Vö. Lk 1,18) Most azt mondja: ,,Azért, hogy könnyebb legyen útja, a Krisztusnak itt kell felnőnie.'' Azzal a beléje gyökerezett kevélységgel, amely még a jókban is megtalálható, azt gondolja, hogy ő hasznos tud lenni Jézus számára. Nem olyan módon akar hasznos lenni, mint József, szolgálva Őt, hanem azáltal, hogy tanítómesterévé teszi magát... Isten megbocsátotta ezt neki, jó szándéka miatt. De szüksége volt-e a Mesternek a mesterekre?
Én törekedtem megláttatni vele a világosságot a jövendölésekben. Ő azonban okosabbnak érezte magát nálam, és ezt a maga módján éreztette is. Erősködhettem volna, és meggyőzhettem volna őt. De íme a második pont, amire fel akarom hívni figyelmedet, -- tiszteltem benne a papi méltóságot, ha nem is tudását.
A pap, általában, mindig világosságban részesül az Istentől. Azt mondtam: ,,általában''. Ez a helyzet, amikor igazi pap. Nem a ruha teszi őt szentté, hanem a lélek. Azt, hogy valaki igazi pap-e, abból kell megítélni, hogy mi jön lelkéből. Mint Jézusom mondta, a lélekből
jönnek a dolgok, amelyek megszentelnek, vagy megfertőznek, amelyek minden módon kialakítják egy egyénnek a cselekvésmódját. (Vö. Mt 15,11;18-19; Mk 7,15) Azaz, amikor valaki igazi pap, általában minden esetben Isten sugalmazza. A többiek iránt, akik nem azok, gyakorolnunk kell a természetfeletti szeretetet, és imádkoznunk kell értük.
 
Az engedelmesség mindig üdvös. Akkor is, ha a tanács, amit kaptunk, nem teljesen tökéletes. Látod. Mi engedelmeskedtünk. És jó volt. Heródes csak Betlehemre és környékére korlátozta a kisdedek megölését. De a Sátán nemde megtehette volna, hogy a haragnak ezt a hullámát másfelé is kiterjeszthette volna, és hasonló bűntényre bírhatta volna rá Palesztína hatalmasait, hogy elnyomják a zsidók jövendő Királyát? Megtehette volna. Ez megtörténik majd Krisztus első idejében, amikor az ismételt csodák magára vonják a tömeg figyelmét és a hatalmasok tekintetét. De ha ez történt volna, akkor hogyan tudtunk volna a távoli Názáretből keresztül menni az egész Palesztinán, hogy elérjük Egyiptomot, az üldözött zsidókat befogadó földet, az üldözés közepette, a kisgyerekkel? Sokkal könnyebb volt a menekülés Betlehemből, bár ez is ugyancsak fájdalmas volt. Az engedelmesség mindig üdvös. Ne felejtsd el ezt! És a pap iránt tanúsított tisztelet mindig a keresztény neveltetés jele.
Jaj -- és Jézus mondta ezt -- jaj a papoknak, akik elvesztik apostoli lángjukat! (Vö. Mt 5,13-16; Lk 12,49) Mert ők változtatják át és osztják szét az Igazi Kenyeret, aki az égből száll alá. És ez a kapcsolat szentekké teszi őket, amint a kehely is szent, még akkor is,
ha ők maguk nem szentek. Majd felelnek azért Istennek! Ti tekintsétek őket ilyeneknek, és mással ne törődjetek! Ne kívánjatok többet, mint Uratok, Jézus, aki az ő parancsukra elhagyja az eget, és leszáll, hogy ők kezükkel felmutassák Őt. Tanuljatok tőle! És ha vakok, süketek, ha béna is a lelkük, ha beteg gondolkozásmódjuk, ha leprások is a bűnöktől, amelyek nagyon ellenkeznek küldetésükkel, ha sírban fekvő Lázárok is, hívjátok Jézust, hogy Ő gyógyítsa meg, támassza fel őket. Hívjátok Őt imáitokkal, szenvedéseitekkel, ti áldozati lelkek! Aki megment egy lelket, az saját lelkének biztosítja a mennyet. De aki egy pap lelkét menti meg, az nagyon sok lelket üdvözít, mert minden szent pap olyan, mint egy háló, amely Istenhez vonzza a lelkeket. És egy pap megmentése, azaz megszentelése, újból való megszentelése, felér egy titokzatos háló megszövésével. Minden zsákmánya fényleni fog örök koronátokon! (M 3,109-115)

* * *
Jézus, amikor Lázár birtokán ünnepelve születésnapját, beszámolt a történtekről az apostoloknak és a jelenlevő, hajdani betlehemi pásztoroknak, az egyik pásztor megjegyezte:
-- Legnagyobb fájdalmunk volt, hogy nem voltál többé velünk, és nem tudtunk rólad. Még Zakariás se tudott. Utolsó reményünk. Utána semmi.
-- Uram, miért nem vigasztaltad meg szolgáidat? -- kérdi Fülöp.
-- Kérded, miért? Mert az óvatosság ezt kívánta. Látod, hogy még Zakariás, akinek lelki képzése teljessé vált ez után az óra után, se akarta fellebbenteni a fátylat. Zakariás...
-- De azt mondtad nekünk, hogy ő gondoskodott a pásztorokról. És akkor ő miért nem mondta meg, először nekik, utána neked, hogy az egyik keresse a Másikat?
-- Zakariás egész emberségében igaz volt. Némaságának kilenc hónapja alatt csökkent benne az emberi, és növekedett igazsága; tökéletesedett a János születését követő hónapokban, de akkor vált igaz lélekké, amikor Isten megcáfolta az ő emberi büszkeségét. Azt mondta: ,,Én, Isten papja mondom, hogy az Üdvözítőnek Betlehemben kell élnie.'' És Isten megmutatta neki, hogy ha az ítéletet nem világítja meg Isten,
szegényes ítélet az, még akkor is, ha papé. A rettenetes napok alatt a gondolat: ,,Megölhettem volna Jézust beszédemmel'', azzá az igazzá tette Zakariást, aki most várakozva nyugszik a Paradicsomban. Az igazság megtanította őt az óvatosságra és a szeretetre. A pásztorok iránt szeretetre, a világ iránt óvatosságra, mert annak nem volt szabad tudnia Krisztusról. Amikor hazánkba visszatértünk, Názáretbe mentünk, és ugyanabból az óvatosságból elkerültük Hebront és Betlehemet, és a tengerparton tértünk vissza Galileába. Még akkor sem láthattam Zakariást, amikor nagykorúvá váltam, s amikor ugyanazon szertartás után Zakariás megvált fiától.

Isten őrködött felette, Isten tette próbára, Isten gondoskodott róla, Isten tökéletesítette. Isten birtoklása erőt is jelent, nemcsak örömöt. És erős volt szeretett atyám és lelkemnek és testemnek Anyja. Még a megengedett is tilos volt, mert a titok árnyékba borította a Gyermek Messiást. Ez megmagyarázza sokak számára, akik nem fogják fel a szomorúság kettős okát, amikor három napig elvesztettek engem. Az Anya és az apa szeretete az elveszett Gyermeket illetőleg; félelmük, hogy nem őrizték eléggé, és esetleg idő előtt felismerték a Messiást; a rettegés, hogy nem vigyáztak eléggé a világ Üdvösségére és Isten nagy ajándékára. Ez volt indítóoka a szokatlan felkiáltásnak: ,,Fiam, miért tetted ezt velünk? Atyád és én aggódva kerestünk téged.'' Atyád, Anyád... A fátyol, amit a Megtestesült Isten ragyogására borítottak. És a megnyugtató válasz: ,,Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy Atyám dolgaiban kell tevékenykednem?'' A Kegyelemmel Teljes megértette, és szívébe rejtette ezt a választ, ami ezt jelentette: ,,Ne féljetek! Kicsiny vagyok, gyermek. De ha növekszem is emberségem szerint, termetben, bölcsességben és kedvességben az emberek előtt, én vagyok a Tökéletes, amennyiben az Atya Fia vagyok, és azért tökéletesen tudok viselkedni, szolgálva az Atyát, felragyogtatva a fényt, szolgálva Istent, megőrizve neki az Üdvözítőt.'' Így tettem egészen tavalyig. Most elérkezett az idő. A fátylak eltűnnek. És József fia megmutatkozik saját természetében: a Jó Hír Messiása, az Üdvözítő, a Megváltó, a jövendő Királya.
-- És többé nem láttad Jánost?
-- Csak a Jordánnál, Jánosom, amikor meg akartam keresztelkedni.
-- Így nem tudták, amit Zakariás tett ezek javára?
-- Mondtam neked: az ártatlanok vérfürdője után az igazakból szentek lesznek, az emberekből pedig igazak. Csak az ördögök maradnak annak, akik voltak. Zakariás megtanulta a megszentelődést alázatosan, szeretettel, körültekintéssel, hallgatással. 
(M 6,247-249)

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol

(Keresztelő) János születése

Egy nyári estén Mária karonfogva sétál unokanővérével fel és alá egy árnyas lugasban. Mikor Mária észreveszi, hogy Sára, az öreg szolgáló egy hosszú lepedő összehajtásával fáradozik, odamegy hozzá, és segít neki. Erzsébetet addig leülteti. Utána visszatér hozzá:
-- Tegyünk még néhány lépést! Jót tesz neked! -- Erzsébet azonban fáradt, és nem akar mozdulni. -- Menjünk legalább galambjaidhoz, hogy megnézzük, mind fészkében van-e, és van-e tiszta víz edényükben. Utána visszatérünk a házba -- mondja Mária.
Erzsébet nagyon szereti a galambokat. Azok már mind helyükön vannak, de amikor meglátják a két asszonyt, turbékolnak, üdvözlésként. Erzsébet elérzékenyedik. Sírni kezd félelmében, s megmondja ennek okát Máriának:
-- Ha meghalnék... szegény galambjaim! Te nem maradsz itt. Ha házamban maradnál, nem számítana, hogy meghalok. Részem volt a legnagyobb örömben, amiben csak egy asszony részesülhet. Már belenyugodtam, hogy sose fogom megismerni ezt az örömöt, és, még ha
meghalok, akkor sem panaszkodhatom az Úrnak, mert Ő, áldott legyen érte, elhalmozott engem jóságával. De itt van Zakariás... és itt lesz a gyermek. Egy öreg, aki olyan lenne asszonya nélkül, mintha elveszett volna a pusztában. A másik, aki oly kicsiny, meghalna mamája nélkül, mint egy virág, amelyik megfagy. Szegény gyermek, anyja simogatása
nélkül!
-- De miért vagy ily szomorú? Isten megadta neked az örömöt, hogy anya lehetsz, és Ő nem fogja elvenni azt tőled, amikor beteljesül. A kis János részesül majd mamájának és Zakariásnak minden csókjában és gondozásában, késő öregségtekig. Olyanok vagytok, mint egy fának két ága. Nem hal meg az egyik, egyedül hagyva a másikat.
 

-- Te jó vagy, és megvigasztalsz engem! De én nagyon öreg vagyok ahhoz, hogy gyermeket szüljek. És most, hogy közel állok hozzá, félek.
-- Ó, ne félj! Itt van Jézus! Nem kell félni ott, ahol Jézus van.
Gyermekem enyhítette szenvedésedet, amint te mondtad, amikor csak kis
bimbó volt. Most, hogy mindinkább fejlődik, és már érzem kis szívének verését torkomban, Ő eltávolít tőled minden veszélyt. Hinned kell!
-- Hiszek. De ha meghalnék... ne hagyd azonnal magára Zakariást! Tudom, hogy te otthonodra gondolsz. De maradj még egy kicsit! Hogy segítsed férjemet első fájdalmában.
-- Itt fogok maradni, hogy örüljek a te boldogságodnak és az övének, és csak akkor hagylak el, amikor már erős és boldog leszel. De légy nyugodt, Erzsébet! Minden jól fog menni! Nem történik semmi sem házaddal, míg te szenvedsz. Zakariást ki fogja szolgálni a legszeretetteljesebb szolgáló. Virágjaidról gondoskodnak, galambjaidnak is gondjukat viselik, és mindezeket boldogoknak és szépeknek fogod találni, örvendezve, amikor úrnőjük visszatér. Menjünk most be, mert kezdesz elsápadni...
-- Igen, úgy tűnik, hogy újból szenvedek. Talán elérkezett az óra. Mária, imádkozz értem!
-- Segíteni foglak imámmal egészen addig, míg vajúdásod örömmé nem változik.
 

És a két asszony lassan visszatér a házba.
Erzsébet visszavonul szobájába. Mária, ügyesen és előrelátóan parancsokat ad ki, és előkészít mindent, amire szükség lehet, és megvigasztalja az aggódó Zakariást.
A házban mindenki virraszt ezen az éjszakán. A segítségül hívott idegen asszonyok hangja hallatszik. Mária olyan, mint egy világítótorony a viharos éjszakában. Az egész ház körülötte forog, és ő kedvesen és mosolyogva gondoskodik mindenről. És imádkozik. Amikor nem hívják valamiért, összeszedetten elmerül az imában. Abban a szobában
van, ahol mindig összegyűltek az étkezésre vagy a munkára. Vele van Zakariás is, aki sóhajtozik, és aggódva fel s alá jár. Már imádkoztak együtt. Utána Mária egyedül folytatja az imát. Most is, amikor az öreg, elfáradva, leül az asztalhoz, és álmosan hallgat, Mária imádkozik. És amikor látja, hogy Zakariás egészen elaludt, karjaira hajtva fejét, ő
leveti szandálját, hogy csendesebben tudjon járni. Olyan, mint egy ide-oda röpködő pillangó. Gyengéden betakarja Zakariást köpenyével, úgyhogy az nyugodtan alszik tovább, megvédve az éjjel hidegétől, amely beárad a sűrűn nyitogatott ajtón. Utána visszatér imájához. Egyre esdeklőbben imádkozik, térden állva, felemelt karokkal, amikor a szenvedő jajgatása erősebbé válik.
 

Sára belép, és int neki, hogy menjen ki. Mária kimegy mezítláb a kertbe.
-- Az úrnő akar téged -- mondja.
-- Megyek! -- És Mária végigmegy a házon, felmegy a lépcsőn... Olyan, mint egy fehér angyal, aki a békés, csillagos éjben jár. Belép Erzsébethez.
-- Ó, Mária! Mária! Mily fájdalom! Nem bírom tovább, Mária! Mily fájdalmat kell kiállni ahhoz, hogy valaki anyává legyen!
Mária szeretettel megsimogatja, és megcsókolja.
-- Mária! Mária! Engedd meg, hogy méhedre tegyem kezeimet!

Mária megfogja a két ráncos és felduzzadt kezet, és gömbölyödő ölére teszi, odanyomva azokat kis kezeivel. És halkan beszél, most, hogy egyedül vannak:
-- Jézus itt van, lát és hall téged. Bízzál, Erzsébet! Szent szíve erősebben ver, mert Ő a te javadon dolgozik. Úgy érzem szívverését, mintha kezemben tartanám. Én megértem szívdobbanásának szavait. Most azt mondja nekem Gyermekem: ,,Mondd meg az asszonynak, hogy ne féljen! Még egy kis szenvedés. És utána, az első napsugárra, a sok rózsa között, amelyek a reggeli napfényt várják, hogy kinyíljanak szárukon, a te házad részesül a legszebb rózsában, Jánosban, az én Előfutáromban.''
Erzsébet arcát is Mária ölébe teszi, és csendesen sír. Mária így marad egy ideig, mert úgy látszik, hogy a fájdalom enyhül. És int mindenkinek, hogy maradjanak csöndben. Ott áll, fehér ruhában és szépen, az olajmécses fényében, mint egy angyal, a szenvedő mellett.
Imádkozik. Ajka mozog, arca ragyog az elragadtatástól. Telik az idő. A fájdalom ismét előveszi Erzsébetet. Mária ismét megcsókolja, és visszavonul. Gyorsan lemegy a lépcsőn, és az öreghez siet, hogy lássa, alszik-e még. Alszik, és nyög álmában. Mária részvétteljes mozdulatot tesz. Ismét imádkozik.

Telik az idő. Az öreg felriad álmából, és feláll, megzavart tekintettel, mint aki nem érti, miért van itt. Utána visszaemlékezik.
Egy mozdulatot tesz, és torokhangot ad ki. Utána írja:
-- Még nem született meg? -- Mária nemet int. Zakariás írja: -- Mennyi szenvedés! Szegény asszonyom! Sikerülni fog neki anélkül, hogy belehalna?
Mária kezébe veszi az öreg kezét, és biztosítja:
-- Hajnalra, hamarosan, megszületik a gyermek. Minden jól fog menni. Erzsébet erős. Milyen szép lesz ez a nap, amelyen a gyermek, világra jön! Életed legszebb napja! Az Úr nagy kegyelmeket tartogat számodra, és gyermeked fogja azokat hírül adni.
Zakariás szomorúan rázza fejét, és néma ajkára mutat. Oly sok dolgot szeretne mondani, de nem képes rá.
Mária megérti, és válaszol neki:
-- Az Úr teljessé teszi majd örömödet. Higgyél benne teljesen, remélj végtelenül, szeress egészen! A Magasságbeli jobban meg fog hallgatni téged, mint remélnéd. Ő ezt a te teljes hitedet akarja, hogy lemossa vele múltbeli kételkedésedet. Mondd neki velem együtt, szívből:
,,Hiszek!'' Mondd neki minden szívdobbanásodnál. Isten kincsei kitárulnak annak, aki hisz benne és az Ő hatalmas jóságában.
A fény kezd behatolni a kissé nyitott ajtón. Mária kitárja. A hajnal teljesen fehérre festi a harmatos földet. Érezni lehet a nedves föld és a növények illatát, és a madarak csicseregnek, amint ágról ágra egymást hívják.
 

Az öreg és Mária az ajtóhoz mennek. Sápadtak az álmatlan éjszaka miatt, és a hajnali fény még sápadtabbá teszi őket: Mária ismét felveszi szandálját, a lépcső aljához megy, és hallgatódzik. És amikor egy asszony feltűnik, int neki, és visszatér. Még nincs semmi.
Mária egy szobába megy, és meleg tejjel tér vissza, amit megitat az öreggel. Elmegy a galambokhoz. Visszatér a konyhába. Olyan friss és nyugodt, mintha jól aludt volna.
Zakariás idegesen jár föl-le a kertben. Mária részvéttel nézi. Utána visszatér a szokásos szobába, letérdel szövőszéke mellé, esdeklőn imádkozik, mert Erzsébet kiáltásai élesebbekké válnak. Egészen a földig hajol, úgy könyörög az Örökkévalóhoz. Zakariás belép a szobába, és látja a földre borult Máriát. A szegény öreg sírni kezd. Mária felkel, megfogja kezét. Jóllehet sokkal fiatalabb, mégis olyannak tűnik, mintha a csüggedt öreg anyja lenne, amint őt vigasztalja.
Így állnak egymás mellett a napfényben, amely rózsaszínűvé festi a reggeli levegőt. így éri őket az örvendetes hír:
-- Megszületett! Megszületett! Fiú! Boldog apa! Fiú, mint egy virágzó rózsa, szép, mint a nap, erős és jó, mint anyja. Örvendj atya, akit megáldott az Úr, aki egy fiút adott neked, hogy felajánld őt Templomában. Dicsőség Istennek, aki utódot adott ennek a háznak! Áldás szálljon rád, és a neked született fiúra! Utódai örökítsék meg nevedet a századokon keresztül, nemzedékről nemzedékre, mindig egyesülve az Örök Úrral.
 

Mária örömkönnyekkel áldja az Urat. És utána ketten fogadják a kicsit, akit az atyához hoztak, hogy megáldja őt. Zakariás nem megy Erzsébethez. Átveszi a gyermeket, aki keservesen sír, de nem megy feleségéhez.
Mária megy oda, szeretettel hordozva a kicsit, aki azonnal elhallgat, amint ő karjába veszi. A bábasszony, aki követi, megjegyzi ezt.
-- Asszony, -- mondja Erzsébetnek -- gyermeked azonnal elhallgatott, amikor ő vette át. Nézd, milyen nyugodtan alszik! És az ég tudja, mennyire nyugtalan és erős. Most, nézd! Galambnak tűnik. Mária leteszi a gyermeket anyja mellé, és megsimogatja őt, rendbe hozva ősz haját.
-- A rózsa megszületett -- mondja halkan -- És te élsz. Zakariás boldog.
-- Beszél?
-- Még nem. De remélj az Úrban! Most pihenjél! Én veled maradok.
 

Mária mondja a Keresztelő megszületése után:
Jelenlétem megszentelte a Keresztelőt, de nem vette le Erzsébetről az Évától származó ítéletet. ,,Fájdalommal szülöd gyermekeidet'' -- mondotta az Örökkévaló. Egyedül én, a szeplőtelen, akinek nem volt emberi kapcsolatom, voltam mentes a szülés fájdalmától. A szomorúság és a fájdalom, a bűn gyümölcsei. M 2,84.

Forrás:Valtorta Mária-A Keresztelő és a tíz apostol

Isten titkai szentek

Mária gyorsan dolgozik a szövőszéken, a lugasban, ahol már szépen érik a szőlő. Erzsébet ugyancsak terjedelmes, és nehézkesen jár. Mária szeretetteljes figyelemmel nézi. Ő is kezd gömbölyödni csípőjénél, és arckifejezése is megváltozott. Érettebb. Azelőtt gyermek volt, most asszony. Míg a vacsorára várnak, Mária tovább sző.
-- De igazán nem fáraszt ez téged? -- kérdezi Erzsébet, a szövőszékre mutatva.
-- Nem. Biztos lehetsz benne.
-- Nekem elveszi erőmet ez a meleg. Nem szenvedek többé, de ez a teher erősen igénybe veszi öreg veséimet.-- Bátorság! Hamarosan megszabadulsz tőle. Milyen boldog leszel akkor! Én alig tudom kivárni az órát, amikor anyává leszek. Az én Gyermekem! Jézusom! Milyen lesz?
-- Szép, mint te, Mária!
-- Ó, nem! Sokkal szebb! Ő Isten. Én csak szolgálóleánya vagyok. De azt kérdem: szőke lesz, vagy barna? Olyan lesz a szeme, mint a nyugodt égé, vagy, mint a hegyi szarvasoké? Én szebbnek képzelem Őt, mint egy kerubot, dús hajjal, aranyszínűvel, szeme olyan színű, mint a mi Galileai-tengerünk, amikor a csillagok kezdenek visszatükröződni benne
az égbolt alján. Kis ajka piros, mint egy szelet gránátalma, amely éppen felpattant, miután a nap megérlelte. Orcája rózsás, mint ez a halovány rózsa, két kezecskéje, amely beleférne egy liliom kelyhébe, oly kicsi és szép, két lábacskája, amely elférne tenyeremen, puha és gyengéd, mint egy virágszirom. Látod? A földi szépségekről alkotom meg róla való elképzelésemet. És hallom hangját. Sírása -- mert egy kicsit sírni fog az éhség vagy fáradtság miatt az én kisgyermekem, ami mindig nagy fájdalmat okoz majd Mamájának, aki nem tudja anélkül hallani sírását, hogy szívét át ne döfné -- sírása olyan lesz, mint ez a bégetés, ami a néhány órás báránykától jön, amint anyja tőgyét keresi,
és annak meleg gyapját, hogy elaludjon. Mosolya, amellyel Őt szerető szívemet mennyországgá teszi, olyan lesz, mint a boldog, jóllakott galamb ünnepélyes turbékolása meleg fészkében. Gondolok első lépéseire... egy virágzó réten ugrándozó madárkához hasonlítva. A rét Mamájának szíve lesz, amelyet szeretettel rózsás lábacskája alá tart,
hogy ne üsse bele semmibe, ami fájdalmat okozhatna neki. Mennyire fogom szeretni az 
én Kisgyermekemet! Fiamat! József is szeretni fogja Őt!
 
-- De még meg kell mondanod Józsefnek!
Mária arca elkomorul. Felsóhajt.
-- Még meg kell mondanom... Jobb szeretném, ha az Ég nyilatkoztatná ki neki, mert nagyon nehéz megmondani.
-- Akarod, hogy én mondjam meg? Meghívjuk János körülmetélésére...
-- Nem. Istenre bíztam a feladatot, hogy kioktassa őt boldog sorsáról, hogy Isten Fiának nevelőatyja lehet, s Ő meg fogja tenni ezt.
A Lélek mondta ezt nekem azon az estén: ,,Hallgass! Bízd rám a feladatot, hogy igazoljalak téged!'' És Ő megteszi. Isten sohasem hazudik. Nagy megpróbáltatás ez. De az Örökkévaló segítségével le fogom győzni! Az én ajkamról senkinek sem szabad megtudnia, rajtad kívül, akinek a Lélek nyilatkoztatta ki ezt, hogy mit tett az Úr jósága
szolgálóleányával.
-- Mindig hallgattam róla, még Zakariás előtt is, aki örült volna neki. Ő azt hiszi, hogy természetes módon vagy anya.
-- Tudom. És így akarja az okosság. Isten titkai szentek. Az Úr angyala nem nyilatkoztatta ki Zakariásnak isteni anyaságomat. Megtehette volna, ha Isten akarta volna, mert Isten tudta, hogy már közel volt Igéjének megtestesülése bennem. De Isten elrejtette ezt az
örömsugarat Zakariás elől, aki lehetetlennek tartotta a te késői foganásodat. Én megegyezem Isten akaratával. Látod, te meghallottad a bennem élő titkot. Ő semmit se vett észre. Amíg le nem hull hitetlenkedésének hályoga Isten hatalma előtt, addig nem látja meg a természetfeletti fényt.

Erzsébet felsóhajt és hallgat.
Zakariás belép. Felajánlja a tekercseket Máriának. A vacsora előtti esti ima ideje van. És Mária imádkozik hangosan, Zakariás helyett.
Utána asztalhoz ülnek.-- Amikor nem leszel többé itt, mennyire fogunk sírni, hogy nincs,
aki imádkozzék értünk -- mondja Erzsébet, néma férjére tekintve.
-- Akkor majd te imádkozol, Zakariás -- mondja Mária.
Ő fejét rázza, és ezt írja:
-- Soha többé nem tudok majd imádkozni másokért. Méltatlanná váltam rá, amikor kételkedtem Istenben.
-- Zakariás, te imádkozni fogsz. Isten megbocsát neked.
Az öreg felszárít egy könnycseppet, és felsóhajt. Vacsora után Mária visszatér a szövőszékhez.
-- Elég! -- mondja Erzsébet. -- Túlságosan kifáradsz.
-- Nagyon közel van az idő, Erzsébet. Gyermeked számára olyan kelengyét akarok készíteni, ami méltó ahhoz, aki megelőzi Dávid törzsének Királyát.
Zakariás írja:
-- Kitől fog születni? És hol?
Mária válaszol:
-- Ott, ahol a próféták megmondták, és attól, akit az Örökkévaló kiválaszt. Minden jó, amit Magasságbeli Urunk tesz.
Zakariás írja:
-- Akkor Betlehemben! Júdeában. Elmegyünk megtisztelni, asszony! Jöjj el akkor te is, Józseffel, Betlehembe.
Mária a szövőszék fölé hajolva mondja:
-- Eljövök.

* * *

Mária magyarázata az előzőkhöz:
-- A felebaráti szeretetet elsősorban a felebarát iránt kell gyakorolnunk. Ne tűnjék ez szójátéknak. Szeretnünk kell Istent és a felebarátot. A felebarát szeretete magában foglalja önmagunk szeretetét is. De ha magunkat jobban szeretjük, mint felebarátunkat, nem vagyunk szeretetteljesek. Önzők vagyunk.
A megengedett dolgokban is oly szenteknek kell lennünk, hogy mindig előnyben részesítsük felebarátunk szükségleteit. Legyetek biztosak, gyermekeim, hogy Isten a nagylelkűnek megadja, amire szüksége van, mert Ő hatalmas és jóságos. Ez a biztonság ösztönzött engem, hogy Hebronba menjek, segíteni rokonomat, állapotossága idejében. És az én emberi segítségemhez Isten, szokása szerint, hozzácsatolta a nem remélt
természetfeletti segítséget. Én azért mentem, hogy anyagi segítséget nyújtsak, és Isten
megszentelte jó szándékomat azzal, hogy Erzsébet méhében megszentelte annak gyümölcsét. Ez által a megszentelés által, amely előre szentté tette a Keresztelőt, megszüntette a szokatlan korban fogant idős asszony testi szenvedését.
Erzsébet rendíthetetlenül hitt, és bizalommal ráhagyatkozott Isten akaratára. Ezzel kiérdemelte, hogy felfogja a bennem rejlő titkot. A Lélek beszélt hozzá a gyermek örvendezése által méhében. A Keresztelő elmondta első beszédét, mint az Ige Hirdetője.
Én sem tagadtam le az előtt, aki méltó volt rá, és akinek a Fény kinyilatkoztatta, hogy az Úr Anyja vagyok. Ennek letagadása megtagadta volna Istentől a dicséretet, amelyet igazságos volt megadni neki.
Magamban hordtam ezt a dicséretet, mert nem tudtam megmondani senkinek sem. De elmondtam a növényeknek, a virágoknak, a csillagoknak, a napnak, az énekes madaraknak, a türelmes bárányoknak, a dalolva csobogóvíznek, az aranyos fénynek, amely megcsókolt engem, leszállva az égből. De kellemesebb kettesben imádkozni, mint egyedül mondani imánkat. Szerettem volna, ha az egész világ ismerte volna sorsomat. Nem magamért, hanem azért, hogy egyesüljön velem Uram dicséretében. Az okosság megtiltotta, hogy felfedjem Zakariás előtt az igazságot. Gátolta volna Isten működését. Én az Ő Jegyese és Anyja voltam. Mindig szolgálóleánya. Mivel Ő mértéken felül szeretett engem, nem engedhettem meg, hogy átvegyem az Ő helyét, és helyette határozzak. Erzsébet, aki szent volt, megértette ezt, és hallgatott. Mert aki szent, az mindig engedelmes és alázatos.

Isten ajándékának mind jobbakká kell tennie minket. Minél többet kapunk tőle, annál többet kell adnunk. Az, hogy többet kapunk tőle, annak a jele, hogy Ő bennünk és velünk van. És minél inkább bennünk és  velünk van, annál inkább törekednünk kell az Ő tökéletességének elérésére. Íme, azért halasztottam el saját munkámat, és dolgoztam
Erzsébetért. Nem féltem attól, hogy nem lesz időm saját dolgaimra. Isten az idő ura. Aki bízik benne, a szokásos dolgokban is, arról Ő gondoskodik. Az önzés nem siet, az késlekedik. A szeretet nem késlekedik, hanem siet. Tartsátok ezt mindig szemetek előtt!
Mily nagy béke uralkodott Erzsébet házában! Ha nem gondoltam volna Józsefre és arra, ami Gyermekemre vár, aki a világ Megváltója volt, boldog lehettem volna. De a kereszt már rávetette árnyékát életemre, és gyászos hangokként hallottam a próféták hangját... Máriának hívtak engem. A keserűség mindig belevegyült az édességbe, amelyet Isten szívembe öntött. És mindig gyarapodott, egészen Fiam haláláig.

Forrás: Valtorta Mária-A keresztelő és a tíz apostol

Keresztelő János születésének híre

Amikor Gábriel főangyal hírül adja Máriának Isten akaratát, ezzel erősíti meg égi küldetését:
-- A mi Úr Istenünk számára minden lehetséges. Erzsébet, a magtalan, öregségében fiút fogant, aki a te Fiad prófétája lesz, s előkészíti számára az utat. Az Úr elvette tőle szégyenét, és emléke fennmarad a te neveddel kapcsolatban, a nemzetekben, akárcsak az ő gyermekének neve a te Szenteddel kapcsolatban, és az idők végezetéig a nemzetek boldognak hirdetnek titeket a kegyelem miatt, amely az Úrtól jött hozzátok, és főleg hozzád, és rajtad keresztül minden nemzethez. Erzsébet hatodik hónapjában van, és terhe örömmé válik, és még inkább azzá lesz, amikor megismeri a te örömödet. Semmi sem lehetetlen Istennek, Mária, kegyelemmel teljes.
Aznap este József meglátogatja Máriát. Egy ideig beszélgetnek egymással, s mikor Mária megtudja, hogy József még nem vacsorázott, megkínálja tejjel, olajbogyóval és sajttal, s utána egy almával.
Mária, mint aki elhatározott valamit, ölébe teszi a hímzést, amin dolgozott, s azt mondja:
-- József, van valami mondanivalóm neked. Ma hírt kaptam. Hírt kaptam arról, hogy rokonunk, Erzsébet, Zakariás felesége, gyermeket vár...
József meglepetve kérdi:
-- Abban a korban?
-- Abban a korban -- válaszolja-mosolyogva Mária. -- Az Úrnak minden lehetséges. És most meg akarta adni ezt az örömöt rokonunknak.
-- Honnan tudod? Biztos a hír?
-- Egy hírnök jött. És egy olyan, aki nem tud hazudni. Szeretnék Erzsébethez menni, hogy szolgáljak neki, és megmondjam, hogy vele együtt örülök. Ha te megengeded...
-- Mária, te az én úrnőm vagy, és én a te szolgád. Te mindent jól teszel. Mikor szeretnél elindulni?
-- Minél előbb. De hónapokig távol leszek.
-- És én számolni fogom a napokat, várakozva rád. Menj nyugodtan! Én majd gondoskodom a házról és a kertről. Virágjaidat oly szépeknek fogod találni, mint ahogy te gondoztad volna őket. De várj csak!... Húsvét előtt Jeruzsálembe kell mennem, hogy beszerezzek egyet s mást, munkámhoz. Ha vársz néhány napig, elkísérlek téged odáig. Nem tovább, mert sürgősen vissza kell térnem. De addig együtt mehetünk. Nyugodtabb
vagyok, ha nem egyedül utazol. Amikor haza akarsz jönni, értesíts, és eléd megyek.
-- Nagyon jó vagy, József! Az Úr megjutalmaz téged áldásával, és távol tartja tőled a fájdalmat. Mindig ezért imádkozom. 

Forrás: Valtorta Mária- A keresztelő és a tíz apostol

Hasztalan, Kúza!

Jézus és kísérete Johanna házában tölti az éjszakát. Reggel az asszonyok Johanna

kocsiján, a zelóta Simon kíséretében visszamennek Názáretbe, a bárkákat Jézus

legénységükkel Taricheába küldeti, Ő pedig az apostolokkal gyalog útnak indul a tóparti

Emmaus hőfürdői felé. Johanna megígéri, hogy a tavon ő is Taricheába megy. Jézus

kérdésére, hogy Kúza otthon van-e, Johanna azt válaszolja:

– Nem jött haza, Uram.

– Add át neki üdvözletemet, és mondd meg neki, hogy buzdítom, legyen igazságos.

Kedvesen gondozza a gyermekeket, Jézus nevében. És... mivel te megértetted Mesteredet, győzd meg Kúzát, hogy téved ő és mindazok, akik Krisztust földi királlyá akarják tenni.

+

Taricheánál egy kis félsziget nyúlik a tóba. Jézus, a tó partján állva beszél az összesereglett néphez. Hallgatja őt Johanna és Kúza is:

– Írva van: „Kivonulsz, hogy megszabadítsd népedet, hogy megszabadítsd Krisztusoddal.” És írva van: „Én azonban örülök az Úrban, és ujjongok Istenben, Jézusomban.” (Hab 3,13.18)

Izrael népe magára vonatkoztatta ezeket a szavakat, és, önző módon, nemzeti értelmezést adott nekik, ami nem felel meg az igazságnak a Messiás személyét illetőleg. Beszűkítette jelentését, és lealacsonyította a messiási gondolat nagyszerűségét egy közönséges, emberi hatalom megnyilvánulására és a Krisztus által Izraelben talált uralkodók felett aratott győzelemre.

Az igazság azonban más. Nagy és határtalan. Az igaz Istentől jön, az ég és föld Teremtőjétől és Urától, az emberiség Teremtőjétől, attól, aki, miként megszaporította az ég csillagait, és mindenfajta növénnyel borította be a földet, és benépesítette az állatokkal, és halakat tett a vizekbe és madarakat a levegőbe, úgy megsokasította az általa teremtett ember gyermekeit is, hogy a teremtmények királya és az Ő kedves gyermeke legyen. Most miként lehetne az Úr, az egész emberi nem Atyja, igazságtalan az Ő általa a föld anyagából és az isteni leheletből alkotott férfi és asszony gyermekei, s azoknak gyermekei iránt? És miként bánhatna ezekkel másképpen, mintha azok nem egy forrásból származnának, hanem egyesek valamilyen más természetfeletti és Ővele ellentétben álló lénytől erednének, s ezért idegenek, fattyak, megvetésre méltók lennének?

Az igazi Isten nem egyik vagy másik nép szegény istene, egy bálvány, egy valószínűtlen

alak. Ő a fenséges Valóság, és az egyetemes Valóság, az Egyetlen Létező, a Legfelsőbb,

minden dolog és minden ember Teremtője. Azért minden ember Istene. Ő ismeri őket akkor is, ha azok nem ismerik Őt. Ő szereti őket akkor is, ha azok, nem ismerve, nem szeretik Őt, vagy rosszul ismerve helytelenül szeretik, vagy jóllehet ismerik, de nem tudják szeretni Őt.

Az atyaság nem szűnik meg, amikor egy gyermek tudatlan, ostoba vagy gonosz. Az atya

igyekszik oktatni gyermekét, mert az oktatás a szeretet jele. Az atya fáradozik azon, hogy

csökkentse a fogyatékos gyermek együgyűségét. Az atya könnyeivel, elnézésével, üdvös

büntetéseivel, irgalmas bocsánatával igyekszik megjavítani a rossz gyermeket, és segíteni,

hogy jobbá váljon. Ezt teszi az ember-atya. Az Atyaisten talán kevesebbet tenne, mint egy ember? Íme, akkor az Atyaisten szeret minden embert, és üdvösségüket akarja. Ő egy

végtelen Birodalom Királya, örök Király. Nézi népét, amely a világon szétszóródott minden

népből tevődik össze, és azt mondja: „Íme, az általam teremtett nép, a nép, amelyet

Krisztusom fog üdvözíteni. Íme, a nép, amelyért a mennyországot teremtettem. És íme, az óra, amelyben az Üdvözítővel megváltom.”

Ki a Krisztus? Ki az Üdvözítő? Ki a Messiás? Sok görög van itt jelen, és sok nem görög,

aki szintén tudja, mit akar mondani a Krisztus szó. Krisztus tehát a felszentelt, a királyi olajjal felkent, hogy teljesítse küldetését. Ki szentelte fel? Talán egy trón kis dicsősége? Talán egy pap nagyobb dicsősége? Nem. Azért szentelték fel, hogy egyetlen jogar alatt egyetlen népben, egyetlen tanításban egyesítsen minden embert, hogy testvérek legyenek egymás között, és gyermekei legyenek az egyetlen Atyának, gyermekek, akik ismerik az Atyát, és követik Törvényeit, hogy részük legyen Országában.

Király, az Atya nevében, aki küldte Őt. Krisztus úgy uralkodik, amint természetének

megfelel, azaz: istenileg, mint Isten. Isten mindent Krisztusának lába alá helyezett,

zsámolyul, de nem azért, hogy Ő elnyomja őket, hanem hogy megváltsa. Valóban, neve

Jézus, ami héber nyelven Üdvözítőt jelent. Amikor az Üdvözítő megmenti népét a

legnagyobb cselvetésektől és sebektől, egy hegy lesz lábai alatt, egy sokaság fogja beborítani a helyet, minden népből, jelképezve, hogy Ő uralkodik az egész föld fölött, és minden nép fölé emelkedik. De a Királynak nem lesz semmi másféle vagyona, csak az Ő Áldozata, jelképezve, hogy Ő nem törekszik másra, csak a lelkiekre, és hogy a lelkieket nem erőszakkal és arannyal szerzik meg, hanem a hősies áldozattal. Ilyen lesz, hogy válaszoljon azoknak, akik félnek tőle, és azoknak is, akik szeretetet színlelve magasztalják, és ugyanakkor elnyomják Őt azáltal, hogy földi királynak akarják megtenni. És válaszol azoknak is, akik gyűlölik Őt, pusztán azért, mert félnek, hogy megfosztja őket attól, ami nekik kedves. Azt válaszolja nekik, hogy Ő lelki Király, és csak ez, akit azért küldtek, hogy megtanítsa a lelkeket annak az Országnak, egyedül annak az Országnak meghódítására, amelynek megalapításért jöttem.

Én nem adok nektek új törvényeket. Az izraeliták számára megerősítem a Sínai Törvényét. A pogányoknak azt mondom: a törvény az Ország birtoklásához nem más, mint az erények törvénye, amelyet minden erkölcsileg emelkedett ember magára vállal, és amely, az igaz Istenbe vetett hit által, az emberi törvényből és erényekből az emberfölötti erkölcs

törvényévé válik. Pogányok! Ti nemzetetek nagy embereit istennek szoktátok kikiáltani, és elhelyeztétek őket az Olimpuszt benépesítő számtalan és valótlan istenek seregében. Ezeket ti teremtettétek, hogy legyen valami, amiben hihettek, mert a vallás, egy vallás, szükséges minden ember számára, amint szükséges egy hit is, mivel a hit az ember maradandó állapota, míg a hitetlenség rendellenes és nem maradandó. És ezek az istenített emberek nem mindig értékesek, még mint emberek sem, mert néha, kegyetlenek, máskor agyafúrt csalók, vagy más módon tettek szert a hatalomra. Megvan bennük az emberi nyomorúság, amit a bölcsek látnak, s annak tartják őket, amik: a féktelen szenvedélyek rothadékának. Az, hogy az igazat mondom, látszik abból a tényből, hogy a ti elképzelt Olimpusztokon nem tudtatok elhelyezni egyetlen egy nagy lelket sem, akik értettek ahhoz, hogy megsejtsék a legfőbb Lényt, és akik közvetítők voltak az állatias ember és az Istenség között, akit ösztönszerűleg megéreztek elmélkedő és erényes életükkel. A bölcselő lelkületétől, amellyel az igazán nagy bölcselő érvel, az igazi hívő lelkületéig, aki az igaz Istent imádja, csak egy lépés választ el, míg annak lelkületétől, aki a ravaszságban, a hatalomban vagy az anyagias hősiességben hisz, egy szakadék választja el az Istenben hívőt. Mégis, a ti Olimpusztokon nem helyeztétek el azokat, akik az erényes élet által felemelkedtek a tömegemberek fölé, oly magasra, hogy megközelítették a lélek országát. Azokat helyeztétek el ott, akiktől féltetek, mint kegyetlen uraktól, vagy akiknek rabszolgamódon hízelegtetek, vagy akit csodáltatok, mint élő példaképét azoknak a szabados állati ösztönöknek, amelyeket a ti rendellenes vágyaitok életetek céljául és eszközéül tűzött ki.

És irigyeltétek azokat, akiket beírtak az istenek közé, elhanyagolva azokat, akik inkább

megközelítették az istenséget az erényes élet gyakorlatával és tanításával. Most én igazán

módot adok nektek arra, hogy istenekké legyetek. Az, aki megteszi, amit én mondok, és hiszi, amit én tanítok, fel fog szállni az igazi Olimpuszra, és isten lesz, Istennek isteni gyermeke, abban az Égben, ahol nem lesz semmiféle romlottság sem, és ahol a szeretet az egyetlen törvény. Abba az Égbe, amelyben lelkiesen szeretnek, az érzékiség tompasága és csalárdsága nélkül, amely egymás ellenségeivé teszi az embereket a ti vallásaitokban.

Én nem kérek hősiességtől harsogó cselekedeteket. Jövök, hogy megmondjam nektek:

éljetek lélekkel és értelemmel megáldott emberek módjára, és nem pedig állatok módjára! Éljetek olyan módon, hogy kiérdemeljétek az életet, az igazi életet, halhatatlan részetekkel, annak Országában, aki teremtett titeket. Én vagyok az Élet. Jövök, hogy megtanítsalak titeket az Életre vezető Útra. Jövök, hogy mindnyájatoknak Életet adjak, és azt megadva, megadjam nektek a feltámadást halálotokból, bűnötök és bálványimádástok sírjából. Én vagyok az Irgalmasság. Jövök, hogy mindnyájatokat hívjalak és egyesítselek. Én vagyok az Üdvözítő Krisztus. Országom nem e világból való. Mégis, aki hisz bennem és szavaimban, annak szívében egy ország születik a világon töltött napjaiban. Isten Országa: Istennek bennetek lévő Országa.

Rólam írták meg, hogy az vagyok, aki elhozza az igazságot a nemzetek közé. Ez igaz.

Mert ha minden nemzet polgárai megteszik azt, amit én tanítok, véget ér a gyűlölködés, a

háború, egymás elnyomása. És megírták rólam, hogy nem fogom felemelni szavamat, hogy

elátkozzam a bűnösöket, sem kezemet, hogy elpusztítsam azokat, akik olyanok, mint a

megroppant nád és a füstölgő mécses, méltatlan életmódjuk miatt. Igen. Én vagyok az

Üdvözítő, és azért jövök, hogy megerősítsem azokat, akik megsérültek, olajat töltsek azok

mécsesébe, akiké füstölög, mert nincs bennük elég olaj. Megírták rólam, hogy az vagyok, aki megnyitja a vakok szemét, és kiszabadítja a börtönből a foglyokat, és a napfényre hozza azokat, akik a börtön sötétjében voltak. Igen. A vakok, a leginkább vakok azok, akik még lelkük látásával sem látják a Világosságot, azaz az igazi Istent. Én jövök, mint a világ

Világossága, hogy lássanak. A foglyok, a leginkább foglyok azok, akiket leláncol rossz

szenvedélyük. Minden más lánc megsemmisül a fogoly halálával. De a bűn láncai

megmaradnak, és a test halála után is leláncolnak. Én jövök, hogy levegyem azokat.

Jövök, hogy kihozzam a földalatti börtönök sötétségéből, az Isten iránti tudatlanságból

azokat, akiket a pogányság fojtogat bálványimádásuk felhője alatt. Jöjjetek a Világosságra és az Üdvösségre! Jöjjetek hozzám, mert az én Országom az igazi, és az én Törvényem jó. Nem kérek mást tőletek, csak azt, hogy szeressétek az Egyetlen Istent és felebarátaitokat, és azért vessétek el a bálványokat és a szenvedélyeket, amelyek megkeményítik szíveteket, kiszárítanak, érzékivé, rablókká, gyilkosokká tesznek titeket.

A világ azt mondja: „Nyomjuk el a szegényt, a gyengét, az egyedülállót! Legyen az

erőszak a mi jogunk, a durvaság a mi ruhánk, a könyörtelenség, gyűlölet, vadság a

fegyverünk! Az igazat, mert nem áll ellen, tapossátok el; és nyomjátok el az özvegyet és az árvát, akiknek hangja gyenge!”

Én azt mondom: legyetek kedvesek és szelídek, bocsássatok meg ellenségeiteknek, siessetek a gyengék segítségére, legyetek igazságosak az adásban és vételben, legyetek nagylelkűek még jogaitok érvényesítésében is, ne nyomjatok el másokat hatalmatokkal! Ne álljatok bosszút! Bízzátok Istenre, hogy gondoskodjék védelmetekről!

Legyetek erkölcsösek mindenben, mert a mértékletesség az erkölcsi erőről tanúskodik, míg az érzékiség a gyengeség bizonyítéka. Legyetek emberek, és ne állatok, és ne féljetek attól, hogy oly mélyre süllyedtetek, ahonnan már nem lehet felkelni!

Igazán mondom nektek, hogy úgy, amint a sárból tiszta víz lehet, ha a nap elpárologtatja,

megtisztul azáltal, hogy hagyja magát égetni és felemelni az égbe, hogy ismét visszajöjjön az esőben vagy a harmatban megtisztulva a szennytől és egészségesen, feltéve, hogy ki van téve a napsugárnak; úgy a lelkek is, akik közelednek a nagy Világossághoz, aki az Isten, és azt kiáltják feléje: „Vétkeztem, sár vagyok, de vágyakozom rád, Világosság”, lelkekké válnak, és megtisztulva szállnak fel Teremtőjükhöz. Vegyétek el a halálfélelmet azáltal, hogy életeteket pénzzé teszitek az Élet megvásárlásához. Fosszátok meg magatokat múltatoktól, mint egy szennyes ruhától, és öltözzetek erényekbe! Én vagyok Isten Szava, és az Ő nevében mondom nektek, hogy aki hisz benne, és jóakaratú, aki megbánja múltját, és jó elhatározásokat tesz a jövőre, legyen az héber vagy pogány, Isten gyermekévé és az ég Országának birtokosává válik. Feltettem a kérdést

beszédem elején: „Ki a Messiás?” Most megmondom: én vagyok az, aki hozzátok beszélek,

és az én Országom a ti szívetekben van, ha elfogadjátok azt, és utána az égben lesz, amelyet megnyitok számotokra, ha ki tudtok tartani tanításomban. Ez a Messiás, és nem több. Királya egy lelki birodalomnak, amelynek kapuit az Ő Áldozata nyitja majd meg minden jóakaratú ember számára.

Jézus befejezte beszédét, és elindul egy lépcső felé, ami a parthoz vezet. Talán Péter

bárkáját akarja elérni, amely a közeli mólónál van. De hirtelenül megfordul, és a tömegre

nézve kiáltja:

– Ki hívott engem lelke és teste számára?

Senki sem válaszol.

Megismétli kérdését, és ragyogó szemével végignéz a tömegen. Még mindig csönd.

Máté megjegyzi:

– Mester, ki tudja hányan sóhajtottak fel hozzád, szavaid hatása következtében...

– Nem. Egy lélek kiáltott: „Irgalom!” és én hallottam. És hogy lássátok, igazam van, azt

válaszolom: „Legyen meg neked, amit kértél, mert helyes a szíved vágya.” – És magasan,

ragyogva, kitárja karját, parancsolóan a part felé.

Utána igyekszik a lépcső felé menni, de Kúza eléje áll, valamelyik bárkából kiszállva, és

mélyen meghajolva üdvözli:

– Napok óta kereslek téged. Körbementem a tavon, mindig követve téged, Mester.

Sürgősen beszélnem kell veled! Légy vendégem! Sok barátom velem van.

– Tibériásban voltam.

– Mondták nekem. De nem vagyok egyedül. Látod azokat a bárkákat a másik parton? Ott

vannak sokan, akik téged akarnak látni. Tanítványaid közül is vannak köztük. Jöjj, kérlek, a Jordánon túli házamba!

– Hasztalan, Kúza. Tudom, mit akarsz mondani nekem.

– Jöjj, Uram!

– Várnak rám a betegek és a bűnösök; engedj...

– Mi is várunk rád, betegen a vágytól, a te javadért. És vannak ott testileg betegek is...

– Hallottad beszédemet? És mégis erősködsz?

– Uram, ne utasíts vissza minket, mi...

Most utat tör a tömegben az a nő, aki előzőleg irgalomért kiáltott. Történetét lásd Jcs

3,147-148. oldalán. Miután Jézus befejezi hozzá intézett szavait, Kúza ismét kérlelni kezdi!

– Jöjj! Legalább néhány órára! Szükséges! Én magam kísérlek el. Jóságos vagy kéjnők

iránt, és könyörtelen akarsz lenni velünk szemben?

– Rendben van. Elmegyek. Valóban, szükséges... – Az apostolok felé fordul, akik már a

bárkában vannak: – Menjetek előre! Majd csatlakozom hozzátok...

– Egyedül mégy? – kérdi Péter, kissé elégedetlenül.

– Kúzával vagyok...

– Hm! És mi nem mehetünk? Miért akart téged barátaival? Miért nem jött Kafarnaumba?

– Elmentünk oda. Nem voltatok ott.

– Várhattatok volna. Íme, az egész!

– Ehelyett utánatok mentünk.

– Jöjjetek most Kafarnaumba! A Mesternek kell hozzátok mennie?

– Simonnak igaza van – mondja a többi apostol.

– De miért nem akarjátok, hogy velem jöjjön? Talán az első alkalommal jön házamba?

Talán nem ismertek engem?

– Téged ismerünk. De nem ismerjük a többieket. Íme!

– És mitől féltek? Attól, hogy én a Mester ellenségeinek barátja vagyok?

– Én nem tudok semmit sem! De emlékszem János próféta végére!

– Simon! Te megsértesz engem. Becsületes ember vagyok. Megesküszöm neked, hogy

mielőtt a Mester fején egy hajszálat meggörbítenének, engem kell keresztüldöfniük. Hinned kell nekem! Kardom a te szolgálatodra áll...

– Eh!... Hogy téged leszúrnak... Mit használna? Utána... Igen, hiszem, hiszek neked... De

miután meghalnál, rajta lenne a sor. Többre becsülöm evezőimet a te kardodnál, az én

szegényes bárkámat, és főleg a mi egyszerű szívünket a te szolgálatodnál.

– De velem van Mannaen. Hiszel Mannaenben? És ott van a farizeus Eleázár, aki te

ismersz, és a zsinagógafőnök, Timóneus, és Natánael ben Fada. Te ezt nem ismered. De

fontos ember, és beszélni akar a Mesterrel. És ott van János, akit Antipásnak hívnak,

Antipatride fia, a Nagy Heródes kegyeltje, aki most már öreg és hatalmas, ura Gahas egész völgyének, és...

– Elég, elég! A te nagy neveid számomra semmit sem mondanak, kettőt kivéve... és jövök

én is...

– Nem. A Mesterrel akarnak beszélni...

– Akarnak! És kik azok? Akarnak?! És én nem akarom. Szállj fel ide, Mester, és menjünk! Nem akarok én senkiről sem tudni, és magamon kívül senkiben sem bízom. Fel, Mester! És te menj békében, és mondd meg azoknak, hogy nem vagyunk kóborlók! Tudják, hol találhatnak meg minket – és meglehetősen erősen meglöki Jézust, miközben Kúza

hangosan tiltakozik.

Jézus határozottan közbelép:

– Ne félj, Simon! Semmi bajom sem lesz. Tudom. És jó, hogy elmenjek. Jó számomra.

Igyekezz megérteni... – és ragyogó szemével ránéz, mintha azt mondaná: – Ne erőltesd! Érts meg! Vannak érvek, amelyek azt tanácsolják, hogy elmenjek.

Simon kedvetlenül enged. De fogai között elégedetlenül dünnyög.

– Menj nyugodtan, Simon! Én magam kísérem vissza az én uramat és a tiedet – ígéri

Kúza.

– Mikor?

– Holnap.

– Holnap?! Ezt akarja mondani a két szóra? Délelőtt kilenc és tizenkettő között vagyunk...

Ha az este beállta előtt nem lesz velünk, mi elmegyünk hozzád, emlékeztetve téged. És

nemcsak mi... – és ezt olyan hangon mondja, ami nem hagy kétséget szándéka felől.

Jézus Péter vállára teszi kezét:

– Mondom neked, Simon, hogy nem fognak ártani nekem. Mutasd meg, hogy hiszel igazi

természetemben. Én mondom neked. Tudom. Semmit sem fognak velem tenni. Csak meg

akarják magyarázni nekem... Menj... Vezesd a nőt Tibériásba, tartózkodjál Johannánál, és láthatod majd, hogy nem rabolnak el engem a bárkákkal és felfegyverzetten...

– Én ismerem a házát (és Kúza felé mutat). Tudom, hogy föld van mögötte, nem egy

sziget, és mögötte van Galgala és Gamala, Aera, Arbela, Geraza, Bozra és Pella és Ramot és sok más város!...

– De mondom, ne félj! Engedelmeskedjél! Csókolj meg, Simon! Menj! Ti is –

megcsókolja és megáldja őket. Amikor látja, hogy a bárka elindul, odakiáltja: – Nem az én

órám. És amíg nem jön el, senki se tud kezet emelni rám. Isten veletek, barátaim!

Johanna felé fordul, aki láthatóan meg van zavarodva, és gondolataiba merül. Azt mondja

neki:

– Ne félj! Jó, hogy ez történik. Menj békében! – Kúzához: – Menjünk! Hogy

megmutassam neked, nem félek. És hogy kigyógyítsalak téged...

– Nem vagyok beteg, uram...

– Az vagy. Én mondom neked. És sokan veled együtt. Menjünk!

Beszáll a bárkába, és leül. Az evezősök nekilátnak az evezésnek.

Forrás:Valtorta Mária-Jézus gazdag barátai

Te fogsz győzni, Uram!

Jézus, az apostolokkal, Édesanyjával és Máriával, Alfeus feleségével, két bárkán elmegy

Johanna tibériási kertjéhez. A kertben játszadozó Matyi és Marika szól a kertészeknek, hogy nyissák ki nekik a kaput. Jézus először elbeszélget a két gyermekkel, akik elmondják, hogy Kúza palotájába sok katona látogat el, és arról beszélnek, hogy Jézust fogják megtenni királynak Heródes helyett, akivel Kúza nincs megelégedve. Lásd: Gy 3,100-103. Közben megérkezik Jonatán, és boldogan üdvözli Jézust:

– Mesterem! Szent ez az este, amely megengedi, hogy láthassalak!

– Béke veled, Jonatán! Láthatom Johannát?

– Már jön. Elbocsátotta a római nőket, hogy hozzád jöjjön.

Jézus, kérdő tekintettel néz rá, de nem szól semmit. A ház felé megy, hallgatva Jonatánra, aki elmondja, hogy Kúza nagyon elégedetlen Heródessel, és hozzáteszi:

– Úrnőm szeretetére kérlek, fékezd meg őt, mert olyan dolgot akar tenni, ami... nem lenne jó sem számodra, sem számára, de főleg nem a te számodra.

Johanna pompás fehér ruhában, díszes fejékkel és fátyollal, ékszerekkel feldíszítve siet az

Úr felé, és nem törődve szép ruhájával, leborul a porba, és megcsókolja Jézus lábait.

– Béke veled, Johanna!

– Amikor velem vagy, mindig béke uralkodik bennem és házamban... Anya!... – és meg

akarja csókolni Mária lábait is, de Ő átkarolja, és megcsókolja őt. Csókot vált Máriával,

Alfeus feleségével is.

Az üdvözlés után Jézus azt mondja:

– Beszélnem kell veled, Johanna.

– Íme, itt vagyok, Mester. Mária, házam a tiéd. Parancsolj, amit akarsz. Én a Mesterrel

megyek... Jézus már odébb ment, ahol mindenki láthatja, de nem hallhatja. Johanna

csatlakozik hozzá.

– Johanna, fogadnom kell egy küldöncöt Antiochiából, biztosan Szintikától. Arra

gondoltam, hogy a te házadban fogom tenni. Itt, a kertedben...

– Rendelkezz mindazzal, ami Johannáé!

– Szíveddel is? – Jézus erősen ránéz.

– Te már tudod, Mester! Szinte biztos voltam benne. Most egészen biztos vagyok. Kúza...

A férfiak következetlensége ugyancsak nagy! Haszonlesésük nagyon erős! És érzelmeik

feleségük iránt oly kevés! Mi... Mik vagyunk mi, még a jobb emberek feleségei is? Egy

ékszer, amelyet mutogatnak, vagy elrejtenek aszerint, hogy mi hasznos számukra... Egy

némajátékos, akinek nevetnie vagy sírnia kell, vonzania vagy visszataszítania, beszélnie vagy hallgatnia, mutatkoznia vagy elrejtőznie a szerint, ahogy a férj akarja... mindig az ő érdekei szerint... Szomorú a mi sorsunk, Uram! És lealázó is!

– Kárpótlásul lélekben mind magasabbra szárnyalhattok.

– Ez igaz. Magadtól tudod, vagy megmondták neked? Láttad Mannaent? Keresett téged...

– Nem. Senkit sem láttam. Itt van?

– Igen. Mindnyájan itt vagyunk... Akarom mondani, Heródes egész udvartartása... és

sokan azért, mert gyűlölik. Ezek között van most Kúza is, mert Heródes, Heródiás

kívánságára élvezetét találja abban, hogy megalázza gondnokát... Uram, te emlékezel rá,

hogy Beterben azt mondtam, el akart tiltani engem tőled, mert félt Heródes kegyének

elvesztésétől. Csak néhány hónap telt el... És már azt akarja, hogy én... Igen, Uram. Azt

szeretné, hogy én vegyelek rá téged, fogadd el segítségét ahhoz, hogy király légy a negyedes fejedelem helyett... Meg kell mondanom ezt, mert asszony vagyok, s ezért a férj alárendeltje, és ráadásul még zsidó asszony, s így még inkább alá vagyok rendelve a férj akaratának. És megmondom... És nem tanácsolom neked... mert remélem, hogy már tudom, hogy te... ó, te nem teszed királlyá magadat zsoldos lándzsásokkal. Ó, mit mondtam! Nem lett volna szabad így beszélnem... Engedni kellett volna, hogy előbb meghallgasd Kúzát és Mannaent és a többieket... És ha hallgattam volna, nemde rosszul tettem volna?... Uram, segíts engem, hogy helyesen lássak...

– Helyesen látsz szívedben, Johanna. Sem a római seregekkel, sem az izraelita

lándzsásokkal nem teszem meg magamat királlyá, még akkor sem, ha Róma és Izrael az én

segítségemmel akarná biztosítani a békét ebben az országban. Már eleget megértettem ahhoz, hogy lássam, mi a helyzet. Matyi oktalan beszédéből. Jonatán említette az emberek elégedetlenségét. Te elmondtad a többit. Én befejezem, így: egy ostoba elgondolás országomat illetőleg arra ösztönzi a jókat, mint Mannaen, és azokat, akik még nem jók, hogy a többség rögeszméje szerint lázadást szítsanak Izrael országának létrehozására. Másokat a bosszúvágy ösztönöz, mint férjedet is, ugyanerre. E két indítóok között szerepet játszik a farizeusok, szadduceusok, írástudók és heródiánusok ravaszsága is, hogy sikerüljön lejáratni engem, annak feltüntetve az uralkodók szemében, ami nem vagyok. Te elbocsátottad a római nőket, hogy megmondd nekem ezt anélkül, hogy elárulnád Kúzát, Mannaent és másokat. De igazán mondom neked, hogy a pogányok mindenkinél jobban megértenek engem. Bölcselőnek neveznek, talán álmodozónak tartanak, aki nem látja a valóságot, aki boldogtalan, felfogásuk szerint, ami mindent az erőszakra alapít. De megértették, legalább ők megértették, hogy én nem e földről való vagyok, és hogy Országom nem e földről való. Nem félnek tőlem, csak követőimtől. Igazuk van. Ők, ki szeretetből, ki kevélységből, képesek lennének elgondolásuk megvalósítására: a királyok Királyává, egyetemes királlyá téve engem, egy kis állam szegény királyává... És igazán őrizkednem kell ettől a cselvetéstől, amely az árnyékban működik, amit igazi ellenségeim szítanak fel, akik nem a kormányzó Cezareai palotájában vannak, sem az antiochiai kiküldöttében, és még az Antóniában sem, hanem a farizeusok és írástudók rojtokkal és a Törvényre emlékeztető jelekkel ékesített ruháiban rejtőznek. De a Törvény a szívben van, és nem a ruhában... Ha szívükben volna, felfognák, ki vagyok én, és hogy ellenem, sem mint az Ige, sem mint az Ember ellen semmit sem tehetnek, hogy tönkretegyenek. Azért meg kell védenem magamat a barátoktól és az ellenségtől, akik egyaránt igazságtalanok irántam érzett szeretetükben vagy gyűlöletükben.

Törekednem kell szeretetük irányítására és gyűlöletük csökkentésére. Ezt teszem, hogy

teljesítsem kötelességemet. És ezt fogom tenni egészen addig, míg fel nem építettem az

Országot, véremmel áztatva köveit, hogy összeragasszam azokat. Amikor meghintelek majd véremmel titeket, többé nem fogtok ingadozni. Híveim szívéhez beszélek. A tiédhez, Johanna, amely annyira küzd két erő és két szeretet között, amelyek feletted és benned vannak: én és Kúza.

– De te fogsz győzni, Uram!

– Én fogok győzni! Igen.

– Igyekezz azonban megmenteni Kúzát is... Szeresd azt, akit szeretek!

– Szeretem azt, aki szeret téged.

– Szeresd Kúzát, aki szeret téged...

– A hazugság nem a te tiszta homlokodhoz illik, amely most elpirul az erőlködésben,

hogy meggyőzze önmagát és engem Kúza irántam való szeretetéről.

– Ő mégis szeret téged.

– Igen. Saját érdeke miatt. Amint saját érdeke miatt nem szeretett engem azelőtt... De

íme, itt jön Simon, Jónás fia az idegennel. Menjünk hozzájuk!

(Az idegen Szintika levelét hozza, amit majd a „Jézus és a pogányok” című

füzetsorozatban ismertetünk.)

Forrás: Valtorta Mária-Jézus gazdag barátai