Veled maradok, Mester!

Jézus Korozainban dolgozik egy nemrég elhunyt ács műhelyében, hogy biztosítsa az özvegy megélhetését öt gyermekével és öreg anyjával együtt. A teljes történetet lásd: Gy
2,68-78.

Mannaen Jézussal van, és figyeli munkáját.
– Gyorsan befejezted, Mester – mondja, fölállva, és odamenve, hogy végighúzza ujját az
elkészült láda párkányszegélyén.
– Majdnem készen volt!...
– Szeretném, ha az enyém volna ez a munkád. De már eljött vevője, aki – úgy látszik –
igényt tart rá. Csalódást okoztál neki. Azt remélte, hogy elvihet, és pénzzé tehet mindent, hogy így visszaszerezze a kevés kölcsönzött pénzt. Ehelyett elviheti, amit rendelt, és kész.
Legalább olyan ember lenne, aki hisz benned!... Ezeknek végtelen értéke lenne számára. De hallottad?...
– Hadd vigye! Különben is, van itt még faanyag, és az asszony nagyon boldog lesz, ha
hasznosíthatja, és pénzt kap érte. Rendelj meg tőlem egy kis ládát, és megcsinálom neked...
– Igazán, Mester? De hát szándékozol még dolgozni?
– Amíg el nem fogy a faanyag. Lelkiismeretes munkás vagyok – mondja, és még nyíltabban mosolyog.
– Egy általad készített láda! Ó, micsoda ereklye! De mit tegyek bele?
– Mindazt, amit akarsz, Mannaen. Akkor is csak egy kis láda lesz.
– De te készítetted!
– Na és? Az Atya alkotta az embert is, megalkotta az összes embert. És mégis, mit tett
magába az ember, és mit tesznek magukba az emberek?
Jézus beszél, és közben dolgozik, ide-oda menve keresgéli a szükséges vasdarabokat,
megszorítva a satukat, fúr, gyalul, esztergályoz, ahogy a szükség kívánja.
– A bűnt tettük magunkba. Igaz.
– Látod! Pedig, hidd el, az Istentől teremtett ember sokkal több, mint egy általam készített kis láda. A tárgyat sose téveszd össze a cselekedettel! Egy munkámból csak a lelked számára készíts ereklyét!
– Vagyis?
– Vagyis azt a tanítást add lelkednek, amelyet az én munkámból merítesz.
– Akkor a te emberszeretetedet, alázatosságodat, munkásságodat... Ezeket az erényeket,
nemde?
– Igen. És ugyanezt tedd a jövőben.
– Igen, Mester. De elkészíted nekem a kis ládát?
– Elkészítem. De vigyázz, mert, tekintve, hogy te ezt mindig ereklyének tartod, eszerint
fizettetem meg veled. Így legalább elmondhatják, hogy egyszer én is pénzéhes voltam... De te tudod, kié ez a pénz. Ezeké a kis árváké...
– Kérj tőlem, amennyit akarsz! Megadom. Legalább igazolva lesz henyélésem, mialatt te,
az Isten Fia, dolgozol.
– Írva van: „Arcod verítékével áztatva eszed majd kenyeredet.”
– De az a bűnös emberekre vonatkozik. Nem rád.
– Ó, egy napon én leszek a Bűnös, és rajtam lesz a világ minden bűne. Ezeket a bűnöket
majd magammal viszem, első távozásomkor.
– És úgy gondolod, hogy a világ többé nem fog vétkezni?
– Nem kellene... De mindig vétkezni fog. Emiatt lesz oly nagy a rám nehezedő teher, hogy beleszakad a szívem. Mert rajtam lesznek az Ádám óta addig az óráig elkövetett bűnök, és az attól az órától a világ végéig elkövetett bűnök. Én törlesztek le mindent az ember helyett.

– S az ember akkor sem fog megérteni és szeretni téged... Azt hiszed, Korozain megtér e
néma, szent lecke után, amit ezzel a munkáddal adsz, hogy segíts egy családon?
– Nem tér meg. Ezt mondja majd: „Dolgozott, hogy agyonüsse az időt, és megtartsa a
pénzt.” De nekem már nem volt egy fillérem sem. Mindet odaadtam. Mindig odaadom
mindet, amim van, az utolsó fillérig, és azért dolgozom, hogy pénzt adhassak.
– És az ennivalóért neked és Máténak?
– Isten gondoskodott volna rólunk.
– De nekünk enni adtál.
– Persze.
– Hogy csináltad?
– Kérdezd meg a házigazdát.
– Meg is kérdezem tőle, amint visszatérünk Kafarnaumba.
Jézus csendesen nevet a szakállába.
Csend következik, amelyben csak a satu nyikorgó zaja hallatszik, amellyel összeszorított
két kerékdarabot.
Majd Mannaen megkérdi:
– Mit szándékozol tenni a szombat beállta előtt?
– Kafarnaumba megyek, hogy várjam az apostolokat. Úgy beszéltük meg, hogy minden
péntek este összegyűlünk, és együtt leszünk szombaton egész nap. Utána kiadom a
parancsokat, és ha Máté meggyógyul, akkor hat pár megy hirdetni a jó hírt. Ha nem... Akarsz velük menni?
– Inkább veled maradok, Mester... De megengeded, hogy adjak egy tanácsot?
– Adj! Ha helyes, megfogadom.
– Soha ne maradj egészen egyedül! Sok ellenséged van, Mester!
– Tudom. De azt hiszed, hogy veszély esetén az apostolok sokat tennének?
– Azt hiszem, szeretnek téged.
– Természetesen. De ez nem használna. Az ellenség, ha célja az, hogy engem elfogjon,
jóval nagyobb erővel jönne, mint az apostoloké.
– Nem számít! Ne légy egyedül!
– Két hét múlva sok tanítvány érkezik majd hozzám. Felkészítem őket, hogy őket is
elküldjem hirdetni a jó hírt. Nem leszek többé egyedül: Nyugodj meg!
Mialatt így beszélgetnek, sok kíváncsi korozaini ember jön oda, benéz, majd szó nélkül
eltávozik.
– Megdöbbenti őket, hogy téged dolgozni látnak.
– Igen. De nem tudnak annyira alázatosak lenni, hogy ezt mondják: „Ő így oktat minket.”
Az idevaló legjobb embereim a tanítványokkal vannak, kivéve egy öreget, aki meghalt. Nem számít! A lecke mindig lecke.
– Mit szólnak majd az apostolok, ha megtudják, hogy dolgozol?
– Tizenegyen vannak, mert Máté már nyilatkozott. Tizenegy különböző vélemény lesz.
És többnyire ellenzők. De az jó lesz arra, hogy oktassam őket.
– Megengeded, hogy jelen legyek a leckén?
– Ha maradni akarsz...
– De én csak tanítvány vagyok, ők pedig apostolok.
– Ami jót tesz az apostoloknak, jót tesz a tanítványnak is.
– Rosszul esik majd nekik, ha jelenlétemben figyelmezteted őket az igazságra.
– Megalázkodásukra szolgál majd. Maradj csak, maradj! Mannaen! Szívesen veszem, ha
velem vagy.
– Én pedig szívesen maradok.
Benéz az özvegyasszony, és így szól:
– Kész van az étel, Mester! De te túl sokat dolgozol...
– Megkeresem a kenyeremet, asszony. Meg aztán... van itt egy újabb megrendelő. Ő is
akar egy ládikát. És jól fizet. Üresen marad a faanyagok helye – mondja Jézus, levéve
magáról a rongyos kötényt, és indul ki a szobából, hogy megmosakodjék egy tálban, amelyet az asszony vitt ki neki a kertbe.
És az asszony, tétova mosollyal, ami a régóta tartó sírás után jelenik meg rajta, így szól:
– A faanyag helye üres lesz, de a ház tele lesz jelenléteddel, a szív pedig békével. Már
nem félek a holnaptól, Mester. Te pedig attól ne félj, hogy mi valaha is el tudunk felejteni.

Forrás: Valtorta Mária-Jézus gazdag barátai