Nagyon szenvedek, Uram!

Amikor Jézus ismét felkeresi Lázárt Betániában, a nővérek is és Lázár is remélik, hogy meg fogja gyógyítani. A történet elejét lásd Mg 50-51. oldalon.

Lázár a könyvtár melletti szobában pihen. Maximínusz megmutatja az ajtót, de engedi,

hogy Jézus egyedül lépjen be.

– Béke veled, Lázár barátom!

– Ó, szent Mester! Béke veled! Számomra, tagjaimban, nincs többé béke. Lelkem elcsüggedt. Nagyon szenvedek, Uram! Parancsold meg nekem, kedvesen: „Lázár, jöjj ki”, és én gyógyultan felkelek, hogy téged szolgáljalak...!

– Megparancsolom majd neked, Lázár. De nem most – válaszolja Jézus, miközben

megöleli.

Lázár nagyon sovány, sápadt, beesett szemekkel. Nyilvánvaló, hogy nagyon beteg, és

nagyon elgyengült. Sír, mint egy gyermek, amikor megmutatja felduzzadt, elkékült lábait,

visszeres sebekkel, amelyek több helyen nyitottak. Talán azt reméli, hogy Jézust meghatja

ennek látása, és csodát tesz. De Jézus megelégszik azzal, hogy gyengéden visszateszi rájuk a balzsamokkal meghintett kötést.

– Azért jöttél, hogy itt maradj? – kérdezi csalódottan Lázár.

– Nem. De gyakran el fogok jönni.

– Hogyan? Ebben az évben sem költöd el velem a húsvéti vacsorát? Egyenesen ezért

hozattam magamat ide. Megígérted nekem a sátoros ünnepeken, hogy a fény ünnepe után sokat leszel velem.

– És meg is teszem. De nem most. Kényelmetlenséget okozok neked azzal, hogy ideülök

ágyad szélére?

– Ó, nem! Sőt, kezednek hűvössége mintha enyhítené lázam égetését. Miért nem maradsz

itt, Mester?

– Mert, amint téged a sebek gyötörnek, úgy gyötörnek engem ellenségeim. Bármennyire

is Betániára gondoltatok a húsvéti vacsorát illetőleg, számomra bűn lenne azt itt elköltenem.

Minden teve és gerenda a nagytanács és a farizeusok számára, amit én teszek...

– Ah, a farizeusok! Igaz! De akkor legalább egyik házamban... Legalább ezt!

– Azt igen. De az utolsó pillanatban mondom majd meg. Elővigyázatosságból.

– Ó, igen. Ne bízzál senkiben! Minden jól ment (endori) Jánossal. Tudod? Tegnap eljött

Tolmaj másokkal, és leveleket hozott számodra. A nővéreknél vannak. De hol maradt Márta és Mária? Nem törődnek azzal, hogy megtiszteljenek téged? – Lázár nyugtalan, mint

általában a betegek.

– Nyugodj meg! Kinn vannak Simonnal és Marciammal. Velük jöttem. És nincs semmire

sem szükségem. Most behívom őket. – És valóban, behívja azokat, akik tapintatosan kinn

maradtak.

Márta utána kimegy, és visszatér két könyvtekerccsel, amit Jézusnak ad. Mária közben

elmondja, hogy Nikodémus szolgája bejelentette, hogy jön ura Arimateai Józseffel.

Ugyanakkor Lázár megemlíti, hogy „a te nevedben egy asszony érkezett tegnap”.

– Ó, igen! Mondd, ki?

– Azt mondta, hogy egy jerikói gazdag ember leánya, aki régen, fiatalkorában Szíriába

ment. Anasztáziának hívják, a puszta virágának emlékére. Nem akarta megmondani azonban férjének a nevét – magyarázza Márta.

– Nem is szükséges. Elküldte őt, és azért ő csak egy „nőtanítvány”. Hol van?

– Elfáradt és alszik. Ezekben a napokban és éjjeleken sok rossz élménye volt. Ha akarod,

idehívom.

– Nem. Hagyd aludni! Majd holnap gondoskodom róla.

Lázár csodálkozva nézi Marciamot, aki tűkön ül. Szeretné tudni, mi van a levelekben.

Jézus megérti, és kinyitja azokat. Lázár megkérdi:

– Hogyan? Ő tudja?

– Igen, ő és a többiek, Natánael, Fülöp, Tamás és Júdás kivételével...

– Jól tetted, hogy titokban tartottad előtte! – tör ki Lázár. – Én nagyon gyanakszom...

– Nem vagyok oktalan, barátom – szakítja félbe őt Jézus, és elolvassa a leveleket. Utána

főbb pontjait megemlíti, mint azt, hogy a kettő megszokta a helyet, az iskola virágzik, és ha

János egészsége nem hanyatlana, minden jól menne. De nem tud többet mondani, mert

bejelentik Arimateai József és Nikodémus érkezését.

– Isten oltalmazzon, Mester! Mindig úgy, mint ma!

– Köszönöm, József. És te, Nikodémus, nem voltál ott?

– Nem. De megtudtam, hogy tegnap megérkeztél, és gondoltam, hogy Lázárhoz jöttél.

Szinte biztos voltam benne, hogy itt talállak. És József velem jött.

Beszélgetnek a reggel történtekről Lázár ágya körül, akit ez annyira érdekel, hogy úgy látszik, elfeledkezik szenvedéséről.

– De az a Gamáliel, Uram! Hallottad? – kérdi Arimateai József.

– Hallottam.

Nikodémus megjegyzi:

– Én inkább azt mondom: de az a kerióti Júdás, Uram! Miután eltávoztál, ott találtam őt,

hangoskodva, mint egy ördög, a rabbi tanítványainak egy csoportja közepében. Vádolt és

védett téged egyszerre. És biztos vagyok benne, meg volt győződve arról, hogy jót tesz. Ők valami bűnt akartak találni benned, bizonyára mestereik izgatásainak következtében. Ő

visszavetette a vádakat, nagy hévvel mondva: „Az én Mesteremnek csak egy hibája van! Az, hogy nagyon keveset tesz hatalmának éreztetésére. Elhalasztja a jó alkalmakat. Elfárasztja a jókat túlságos szelídségével. Ő király! És királyként kellene viselkednie! Ti szolgaként kezelitek, mert szelíd. És Ő tönkreteszi magát azzal, hogy csak szelíd. Számotokra, hitványok és kegyetlenek számára, erőteljesen meg kellene ragadnia az ostort, teljhatalmában. Ó, miért nem tudom Őt egy erőszakos Saullá tenni!”

Jézus szótlanul fejét csóválja.

– Íme, a maga módján szeret téged – jegyzi meg Nikodémus.

– Milyen zavaros ember! – kiált fel Lázár.

– Igen. Jól mondtad. Két éve vagyok a közelében, és még mindig nem értem meg – teszi

hozzá a Zelóta.

Mária Magdolna feláll, királynői testtartással, és pompás hangján kijelenti: „Én mindenkinél jobban megértem őt: ő a gyalázatos a Tökéletes mellett. És nincs több

mondanivalóm róla!” – és kimegy, magával viszi Marciamot is.

– Talán Máriának igaza van – mondja Lázár.

– Én is úgy gondolom – teszi hozzá József.

– És te, Mester, mit mondasz?

– Azt mondom, hogy Júdás egy „ember”. Amint Gamáliel is. Korlátolt ember a végtelen

Isten mellett. Az ember ilyen korlátolt a gondolataiban mindaddig, amíg nem lélegzi be a

természetfelettit. Megcsontosodik benne egy gondolat, vagy ő csontosodik meg abban, és így marad. Még a nyilvánvaló tények ellenére is. Makacs. Nem enged. Hisz abban, ami legjobban megkapta őt. Lelke mélyén Gamáliel hisz a Messiásban, akit látott és felismert egy gyermekben. Izraelben kevesen hisznek úgy, mint ő. És hűséges annak a Gyermeknek a szavaihoz. És így van Júdás is. Átjárta őt a messiási eszme, mint a legtöbbet Izraelben, és első fellépésem megerősítette őt ebben. Krisztusban a királyt látja és akarja látni. A földi, hatalmas királyt... és hűséges ehhez az elgondolásához.

Ó, a jövőben is milyen sokan tönkreteszik majd magukat egy elgondolás miatt, ami tévhiten alapul, és makacsul visszautasítanak minden érvelést! De mit gondoltok ti? 

Azt, hogy könnyű minden dologban követni az igazságot és az igazságosságot? Mit gondoltok? Azt, hogy könnyű valakinek üdvözülnie pusztán azért, mert egy Gamáliel, vagy egy apostol, mint Júdás? Nem. Bizony, bizony, mondom nektek, hogy könnyebben üdvözül egy gyermek, egy közönséges hívő, mint az, akit egy rendkívüli megbízás vagy küldetés felemelt. Általában azok, akik rendkívüli hivatást kaptak büszkék erre, és ez a kevélység ajtót nyit a Sátánnak, és kiveti az Istent. A csillagok könnyebben leesnek, mint a kövek. Az Átkozott igyekszik kioltani a csillagokat, alattomosan belopakodik, befurakodik, hogy erőszakkal letaszítsa a választottakat. Ha ezernyi vagy tízezernyi ember közönséges bűnökbe esik, az ő bukásuk csak saját magukat érinti. De ha elbukik egy rendkívüli hivatással rendelkező választott, és a Sátán eszközévé válik ahelyett, hogy Istené lenne, akkor a pusztítás sokkal nagyobb, és mélyreható tévtanok elindítója lehet, amelyek a lelkek számtalan sokaságának ártanak.

A jó mag, amit én adok valakinek, sok jót hoz létre, ha alázatos földbe hullik, és ha az

olyan marad. De ha kevély talajba kerül, vagy ha kevéllyé válik az ajándék miatt, akkor

rosszá lesz. Gamáliel részesült a Krisztus egyik első megnyilvánulásában. Annak az ő

Krisztushoz való korai meghívásává kellett volna válnia. De süketté vált hívásomra. Júdásnak megengedtem, hogy apostolom legyen: egyike a tizenkettőnek Izrael embereinek ezrei közül. Ennek szentté levését kellett volna elősegítenie. De mivé lesz?... Barátaim, az ember az örök Ádám... Ádámnak mindene megvolt. Mindene, egy kivételével. Azt akarta. És ha az ember megmaradt volna Ádámnak! De gyakran Luciferré válik. Mindene megvan, az istenség kivételével. Azt akarja. A természetfelettit akarja, hogy csodálatba ejtsen, hogy ünnepeljék, féljék, híressé, ünnepeltté váljon... És mivel olyasmit akar, amit csak Isten tud neki ingyen megadni, belekapaszkodik a Sátánba, aki Isten Majma, és aki minden természetfeletti adományt utánoz. Ó, milyen rettenetes a sorsa ezeknek a sátántól megszállottaknak!

Most itt hagylak titeket, barátaim. Kissé visszavonulok. Szükségét érzem annak, hogy összeszedetten Istenhez forduljak... – Jézus, nagyon feldúlt lélekkel, kimegy...

Az ott maradottak: Lázár, József, Nikodémus és a Zelóta egymásra néznek.

– Láttad, mennyire fel volt dúlva? – kérdezi suttogva József Lázártól.

– Láttam. Olyannak tűnt, mint aki valami retteneteset látott. Mi lehet a szívében? –

kérdezi Nikodémus.

– Csak Ő és az Örökkévaló tudja – válaszolja József.

– Te semmit sem tudsz, Simon?

– Nem. De biztos, hogy hónapok óta nagyon nyugtalan.

– Isten őrködjön felette! Biztos, hogy a gyűlölet növekszik.

– Igen, József. A gyűlölet növekszik... Azt hiszem, a Gyűlölet hamarosan legyőzi a Szeretetet.

– Ne mond azt, Simon! Ha így kell lennie, nem kérem többé, hogy gyógyítson meg! Jobb

meghalni, mint jelen lenni a legrettenetesebb tévedéseknél.

– A szentségtöréseknél, ezt kellene mondanod, Lázár...

– Mégis... Izrael képes erre. Megérett arra, hogy megismételje Lucifer tettét, és háborúra

keljen az áldott Úrral – sóhajt fel Nikodémus.

Fájdalmas hallgatásba merülnek, mintha valami torkukon akadt volna... Az est leszáll a

szobára, ahol a négy becsületes férfi elgondolkozik a jövő bűntettein.

Forrás: Valtorta Mária-Jézus gazdag barátai