Jézus meglátogatja a Keresztelőt

Egy holdvilágos éjjelen Jézus határozottan és egyedül megy. Gyorsan halad, míg elér egy patakhoz, amely a síkság felé folyik, észak-keleti irányban. Felfelé megy, a patak mellett, amíg elérkezik egy magános helyre, az erdő közelébe. Követ egy meredek ösvényt, amely egy természetes barlanghoz vezet, a hegy oldalában.

Belép, és lehajol egy fekvő alak fölé, akit alig lát a barlangba beszűrődő holdfényben. Megszólítja:

-- János!

A férfi felébred, felül, még az álomtól ködös aggyal. De hamarosan felfogja, hogy ki hívja őt. Talpra ugrik, és utána a földre borulva mondja:

-- Hogyan lehetséges, hogy Uram eljött hozzám?

-- Azért, hogy kielégítsem szíved vágyát és az enyémet. Vágyódtál utánam, János. Íme, itt vagyok. Kelj fel! Menjünk ki a holdfényre, és üljünk le társalogni a barlang melletti sziklára.

János engedelmesen feláll és kimegy. De amikor Jézus leül, ő letérdel Krisztus előtt. Báránybőrből készült öltözete alig fedi be sovány testét. Hátrasimítja hosszú, borzas haját, amely eltakarta szemét, hogy így jobban láthassa Isten Fiát.

Nagyon erôs köztük az ellentét. Jézus sápadt és szőke, haja puha és rendezett, szakálla rövid, az állán. A másik haja fekete, bőre nagyon sötét, beesett szemei alig látszanak, feketék, s úgy ragyognak, mintha lázban égnének.

-- Azért jöttem, hogy köszönetet mondjak neked. Te tökéletesen teljesítetted és teljesíted, a benned levő kegyelem tökéletességével, küldetésedet, mint Előfutárom. Amikor eljön az órája, oldalamon fogsz belépni az égbe, mert mindent megérdemeltél Istentől. És a várakozásban már az Úr békéjét fogod élvezni, kedves barátom.

-- Nagyon hamarosan belépek a békébe. Mesterem és Istenem, áldd meg szolgádat, hogy megerősítsd az utolsó megpróbáltatásra. Nem ismeretlen előttem, hogy az már nagyon közel van, és hogy még egy tanúságot kell tennem: véremmel. És te még nálam is jobban tudod, hogy hamarosan eljön az órám. A te isteni szíved irgalmas jósága hozott ide téged, hogy megerősítsd Izrael utolsó vértanúját, és az új idő első vértanúját.

Csak azt mondd meg nekem: sokáig kell majd várnom eljöveteledre?

-- Nem, János. Nem sokkal többet, mint ami eltelt a te és az én születésem között.

-- Áldott legyen érte a Magasságbeli! Jézus... szólíthatlak így téged?

-- Igen, mind azért, mert vérrokonom vagy, mind pedig életszentséged miatt. Ezt a nevet, amelyet még a bűnösök is kiejtenek, kimondhatja Izrael szentje is. Az ő számukra ez az üdvösség, a te számodra édesség.

Mit kívánsz Jézustól, Mesteredtől és unokatestvéredtől?

-- Én megyek meghalni. De amint egy apa aggódik gyermekeiért, én is aggódom tanítványaim miatt. Tanítványaim... Te a Mester vagy, és tudod, mennyire szeretjük őket. Az egyetlen fájdalom halálommal kapcsolatban az, hogy félek, ők elvesznek, mint a pásztor nélküli juhok. Gyűjtsd össze őket te! Visszaadom neked a hármat, akik a tieid, és akik tökéletes tanítványaim voltak, míg rád várakoztak. Bennük, főleg Mátyásban, igazán jelen van a Bölcsesség. Vannak más tanítványaim is,

is ők hozzád fognak menni. De engedd, hogy ezeket én bízzam rád, személyesen. Ők hárman a legkedvesebbek számomra.

-- És számomra is. Menj nyugodtan, János! Nem fognak elveszni. Sem ezek, sem többi igazi tanítványaid. Összegyűjtöm örökségedet, és őrködöm fölöttük, mint legkedvesebb kincsem fölött, amely az én tökéletes barátomtól és az Úr szolgájától jött.

János a földre borul, és ami lehetetlennek tűnik egy ilyen szigorú személynél, lelki örömében erősen zokog.

Jézus fejére teszi a kezét:

-- A te sírásod, ami örömödet és alázatosságodat fejezi ki, egyesül egy távoli énekkel, amelynek hangjára a te kis szíved örömében felujjongott. Ez az ének és ez a sírás, ugyanaz az Örökkévalót dicsérő ének, aki ,,nagy dolgokat cselekedett, Ő, a hatalmas, az alázatos szívekben''. Anyám is hamarosan újra elénekli énekét, amelyet már akkor énekelt. De utána az Ő számára is eljön a legnagyobb dicsőség, mint a te számodra is, a vértanúság után. Az ő üdvözletét is hozom számodra.

Te megérdemelsz minden tiszteletet és vigasztalást. Itt csak az Emberfiának a keze nyugszik fejeden, de a megnyílt égből leszáll a Fény és a Szeretet, hogy megáldjon téged, János.

-- Én nem érdemlek meg ennyit. Én a te szolgád vagyok.

-- Te az én Jánosom vagy. Azon a napon, a Jordánnál, a Messiás voltam, aki kinyilvánította magát. Most unokatestvéred és Isten akarja isteni szeretetének és rokoni szeretetének útravalóját adni neked. Kelj fel, János! Adjunk búcsúcsókot egymásnak!

-- Nem érdemlek meg ennyit... Mindig vágyakoztam rá, egész életemen keresztül. De nem merem megtenni ezt veled. Te az én Istenem vagy!

-- Jézusod vagyok. Isten veled! Lelkem közeledben lesz mindvégig, míg eljutsz a békébe. Élj és halj meg nyugodtan, ami tanítványaidat illeti. Most csak ezt tudom adni neked. De az égben százszorosát fogom adni, mert elnyertél minden kegyelmet Isten szemében. Jézus feláll, és átöleli őt, megcsókolva arcán, és fogadva az ő csókját. Utána János megint letérdel, és Jézus a fejére teszi kezét, és imádkozik, égre emelt szemekkel. Olyannak tűnik, mintha felszentelné. Nagy benyomást keltő látvány. Egy ideig így maradnak, csendben. Utána Jézus elbúcsúzik, az Ő kedves üdvözlésével:

-- Békém legyen mindig veled! -- és visszaindul az úton.

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol